Search Results

You are looking at 1 - 10 of 11 items for :

  • "adjuváns kezelés" x
Clear All

Az emlőrák a nők leggyakoribb rákos megbetegedése. Évente több mint egymillió nő betegszik meg emlőrákban. Az emlőrákos morbiditás meredeken emelkedett a fejlett ipari országokban az utóbbi pár évtizedben, de a mortalitási ráta mostanában csökken. Az utóbbi a szervezett lakossági szűréseknek, a korszerű sebészi és sugárterápiás beavatkozásoknak és a hatékonyabb szisztémás kezeléseknek köszönhető. A fejlődés egyik legizgalmasabb területe az új terápiás szerek bevezetése a klinikai gyakorlatba. A célzott terápia (tirozinkinázok gátlása) rohamosan fejlődik. Korai (0./I./II. stádium) emlőrákban a daganatot műtéttel eltávolítják, és ezt követi az adjuváns kezelés. Az adjuváns kezelés célja a lokoregionális és távoli mikroszkopikus daganatdepozitok elpusztítása. A daganatos kiújulás kockázatának megbecsülésére prognosztikai faktorokat használunk. Az optimális individualizált kezelés meghatározását a prediktív faktorok segítik. A dolgozatban a korai emlőrák kezelésének jelenlegi helyzetét tárgyaljuk, beleértve az emlőmegtartó kezelést, a mastectomia utáni sugárkezelést, a hormon- és kemoterápiát, valamint a humán epidermális növekedési faktor receptor-2- (HER-2-) pozitív daganatok trastuzumabkezelését.

Restricted access
Authors: Dezső Kelemen, Róbert Papp, József Baracs, Zsolt Káposztás, Yousuf Al-Farhat and Örs Péter Horváth

Absztrakt

A szerzők 10 év során operált és kezelt 363 pancreas- vagy periampullaris tumoros beteg kórtörténetét elemzik. 175 esetben a folyamat operábilis, míg 188 esetben inoperábilis volt. Ismertetik a preoperatív adatokat (kor, nem, daganat kiindulási helye, főbb klinikai tünetek), valamint a választott műtéti típusokat. A leggyakoribb kuratív beavatkozás a pancreatoduodenectomia volt, míg palliatiónál főleg kettős bypass történt. Részletezik a posztoperatív szövődményeket, különös tekintettel a pancreasfistulára, mely összefüggött az alkalmazott anastomosistechnikával. A reoperációs és korai posztoperatív mortalitási ráta az operábilis esetekben 5,7%, illetve 4,5% volt, míg palliatiókor 1,6%, illetve 6,9%. A radikális műtét után onkológiai konzíliumra került sor, a kezelés eredményeit is taglalják a szerzők. Összefoglalva megállapítják, hogy törekedni kell a kuratív műtétre és a posztoperatív onkológiai kezelésre, mert csak így van esély a hoszszú távú túlélésre.

Restricted access
Authors: Judit Kalincsák, Péter Gőcze, József Bódis, Krisztina Kovács, Ágnes Stefanovits, Noémi Bohonyi, Sándor Péntek and Szilárd Papp

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A közlemény célja ismertetni a méhdaganatok egy meglehetősen ritka, klinikailag igen agresszív típusának, a malignus kevert Müller-cső-eredetű daganatnak, más néven carcinosarcomának a jellegzetes prognosztikai faktorait, kezelésének lehetőségeit. Módszer: 2009 és 2017 között 29 beteget kezeltünk malignus Müller-cső-eredetű tumor miatt. I. stádium esetén műtétet és posztoperatív sugárkezelést végeztünk. II–IV. stádium esetén trimodális kezelés történt (műtét, kemoterápia és sugárkezelés). Eredmények: A betegek átlagéletkora 68,51 (49–90) év, átlagos BMI: 30,22 (20,90–37,22). Komplett reszekció utáni recidívát 6 esetben diagnosztizáltunk (ebből 4 beteg nem fogadta el a sugárkezelést), átlagosan 15,52 (6–36) hónap elteltével, távoli metasztázist 5 esetben, átlagosan 19,2 (8–32) hónap múlva. A teljes túlélés átlag 11,92 hónap (1–75). Hat beteg jelenleg is daganatmentes. Következtetések: Jelenleg nincs egységes konszenzus a daganat terápiás ellátására vonatkozóan. A kezelésben standard a műtéti eljárás, mely teljes hasi méheltávolítást és kétoldali adnexectomiát jelent, azonban a helyi recidívák és távoli metasztázisok nagy előfordulási aránya miatt felmerült a regionális nyirokcsomó-eltávolítás és posztoperatív kezelés szükségessége. Bár a posztoperatív sugárkezelés a lokoregionális kontrollt javítja, túlélésre vonatkoztatott előnye továbbra sem bizonyított. Az adjuváns kemoterápia mind a kismedencei, mind az extrapelvicus recidívák arányát csökkenti, azonban továbbra sincs egyértelmű ajánlás a leghatékonyabb kemoterápiás szerre vonatkozóan. A teljes túlélést kombinált citosztatikus kezeléssel sem sikerült javítani az elmúlt évtizedekben, ezért azt gondoljuk, hogy a multimodális kezeléstől várhatók jobb eredmények. A hatékonyabb ellátás céljából – az onkológia más területeihez hasonlóan – biológiai terápiával és target kezeléssel kapcsolatban is folynak vizsgálatok; az alacsony betegszám miatt releváns következtetés csak hosszú évek múlva vonható le. Orv Hetil. 2018; 159(19): 741–747.

Restricted access
Authors: Dániel Deme, Bishr Abdulfatah and András Telekes

Absztrakt

Magyarországon 2013-ban 94 770 új daganatos beteget regisztráltak. A sarcoma synoviale az összes daganatos eset 0,05–0,1%-át teszi ki, így becsült incidenciája Magyarországon 47–94 beteg/év. A szerzők egy 18 éves férfi beteg kórtörténetét ismertetik, akinél 5 hónapja növekvő, a hasfali izomzatot érintő, jobb bordaív alatti duzzanat (10×8×5 cm) R1 reszekciója történt. A szövettani diagnózis sarcoma synoviale fibroticum (monofázisos) volt. Immunhisztokémiai vizsgálat bcl-2-pozitivitást, fokális CD99-pozitivitást, fokális nagy molekulasúlyú citokeratin-pozitivitást mutatott, a simaizom aktív, S100- és CD34-immunhisztokémia negatív volt. Mivel reoperációra nem volt lehetőség, kuratív kezelést (6 alkalommal doxorubicin és ifoszfamid), majd irradiációt végeztek. A beteg ezt követően 3 havonta képalkotó kontrollvizsgálatokon vett részt. 20 éves korában a műtéti hegvonalban észlelt recidíva miatt exstirpatio, parciális bordareszekció és hasfali rekonstrukció történt hálóbeültetéssel. A szövettani diagnózis monofázisos sarcoma synoviale residuum volt. Státuszrögzítő pozitronemissziós tomográfia/komputertomográfia negatív volt. A beteg 22 éves korában a negatív eredményű mágneses rezonanciás vizsgálat ellenére egy hónapon belül a hegvonalban gyorsan növekvő terimét (2×2×1,2 cm) észlelt. Az aspirációs citológiai vizsgálat recidívát igazolt (sarcoma synoviale, fluoreszcens in situ hibridizáció: t[x;18]). Daganatreszekciót követően a szövettani diagnózis ismét monofázisos sarcoma synoviale volt. A keskeny reszekciós szél (1 mm) miatt adjuváns kemoterápia történt (3 alkalommal doxorubicin és ifoszfamid, majd 3 alkalommal ifoszfamid). Kétéves követés során (jelenleg 24 éves) a képalkotó vizsgálatokon sem lokális recidívára, sem távoli áttétre utaló eltérés nem ábrázolódott. Orv. Hetil., 2016, 157(6), 224–229.

Restricted access

Absztrakt

A tápcsatornában jelentkező áttét az alapbetegség disseminatióját jelzi, ilyenkor alapvetően palliatív célú beavatkozás jön szóba. Ebben a lokalizációban jelentkező áttétek előfordulása ritka, kimutatásuk idején a tumoros folyamat előrehaladottnak tekintendő, általában radikális sebészeti beavatkozásra nincs lehetőség, és ezért a disseminált tumorokra vonatkozó szabályok érvényesek. Műtétet végezhetünk vitális indikációval vérzés, perforatio, ileus esetén. A metastasisok radikális eltávolítása javíthatja a túlélést, ilyenkor R0 resectióra törekszünk. Ha a beteg klinikailag daganatmentessé tehető, neoadjuváns vagy adjuváns kezelés mellett a primer tumor viselkedését is figyelembe vevő műtétet végezhetünk. Osztályunkon 2000. január 1. és 2005. december 31. között 1053 gastrointestinalis lokalizációjú tumor miatt végeztünk műtéteket. Összesen 24 esetben igazolódott szekunder folyamat: 11 gyomor-, 9 vékonybél-, 4 vastagbéldaganat bizonyult áttétnek. Munkánkban a fellelt közleményeket tekintjük át, és saját tapasztalatainkat foglaljuk össze.

Restricted access
Authors: Tamás Kullmann and Stéphane Culine

A citosztatikus kemoterápiák fejlődésével párhuzamosan, azok gyakori mellékhatásai miatt, a szupportív kezelések is jelentősen fejlődtek. A kemoterápiák legfontosabb mellékhatása a csontvelő-károsítás. A daganatos betegek vérszegénységének ellátásában két új készítménycsalád, a humán rekombináns eritropoetin és az intravénás vas alkalmazása terjedt el. A készítményeknek köszönhetően csökkenő transzfúziós igény és javuló életminőség kezdetben osztatlan lelkesedést váltott ki. A publikációk kritikusabb olvasata ezt a lelkesedést némileg árnyalhatja. Újabb adatok szerint az eritropoetin kedvezőtlenül befolyásolja a túlélést. Ezenkívül az eritropoetin bevezetése óta eltelt 25 év alatt új egészségpolitikai helyzet alakult ki. A transzfúzióval átvihető vírusfertőzésektől való félelem csillapult, az egészségügyi ellátás költségtudatossága pedig fokozódott. A megfontoltság az Amerikai Hematológiai és Klinikai Onkológiai Társaságok ajánlásában is tükröződik. Az eritropoetin adását nem javasolják adjuváns kezelés keretei között. Az eritropoetin és a transzfúzió közötti választást a klinikusra bízzák metasztatikus kezelés keretei között. Az intravénás vaspótlás alkalmazásának támogatására nem találtak elegendő tudományos bizonyítékot. Orv. Hetil., 2012, 153, 973–977.

Restricted access

Farmakogenetikai vizsgálatok a fluoropirimidint tartalmazó adjuváns kezelés hatékonyságának és toxicitásának előrejelzésére colorectalis daganatokban Magyar Onkológia 51 113 – 125 . 5 Szoboszlai , N

Restricted access
Authors: Tibor Géczi, Edit Csada, László Tiszlavicz, György Lázár and József Furák

Absztrakt:

Bevezetés: A tüdőrák Európában és hazánkban is a leggyakoribb rosszindulatú daganat, 2010-ben hazánkban 10 557 új megbetegedést regisztráltak. Ezen betegek 80–85%-a dohányos. Célkitűzés: Munkánk során az elmúlt 15 év adatait retrospektíven elemezve vizsgáltuk a műtéten átesett tüdőrákos betegek adatait. Módszer: Retrospektíven vizsgáltuk a demográfiai jellemzők mellett a tüdőrák szövettani típusát, stádiumát, az alkalmazott műtéti típust, az egyéb kiegészítő kezelést és a túlélést. Eredmények: Jelentős változásokat észleltünk a tüdőrák klinikopatológiai jellemzőiben: a megbetegedés a nőknél 50%-kal gyakoribbá vált, ami elsősorban az adenocarcinomák előretörésének tudható be. Az egyre javuló diagnosztikai módszereknek köszönhetően az utóbbi időben a korai (I/A stádiumú) tüdőrákos esetek száma megduplázódott, valamint pontosabbá vált a preoperatív stádiumbeosztás és állapotfelmérés. Bevezetésre került a neoadjuváns kezelés, növekedett a sublobaris reszekciók aránya, a pulmonectomiák és a sleeve reszekciók aránya azonossá vált, így a korábban funkcionális okokból műtétre nem kerülő betegek is operálhatóvá váltak, valamint az adjuváns kezelés tolerálhatósága is javult. A videotorakoszkópos lobectomia mindennapi rutinná vált, csökkentve a betegek műtéti megterhelését. Következtetés: Mindezen, a diagnosztikában és a terápiában elért fejlődés ellenére az emelkedő esetszám mellett az ötéves túlélés nem javult számottevően, továbbra is 50% körül van. Orv Hetil. 2018; 159(10): 391–396.

Restricted access
Author: Judit Kralovánszky

Kralovánszky V Adleff E Hitre 2007 Farmakogenetikai vizsgálatok a fluoropirimidint tartalmazó adjuváns

Restricted access

Az adjuváns gyógyszeres terápia sikeres alkalmazásával elsősorban a távoli metasztázisok kialakulásának esélye csökkenthető, a diagnózis idején fennálló mikrometasztázisok megszüntetése révén. Célkitűzés: A korai emlőrák posztoperatív szisztémás gyógyszeres kezelési lehetőségeinek áttekintése. Módszer: A szerző az irodalmi adatok és saját tapasztalata alapján összefoglalja a korai emlőrák műtéti megoldását követő szisztémás terápia legfontosabb szempontjait. Eredmények: Az adjuváns kezelés során citotoxikus kezelés, hormonterápia és HER2 receptort célzó biológiai terápia, illetve ezek kombinációja kerül alkalmazásra. Az endokrin kezelésben fontos szerepe van a tamoxifenterápiának, amelyet mind a premenopauzális, mind a posztmenopauzális emlőrák kezelésében alkalmaznak. Premenopauzában az elfogadott standard hormonterápiát az LH-RH analóggal végzett petefészek-szuppresszió és/vagy tamoxifenkezelés képezi. Posztmenopauzában az adjuváns endokrin kezelésben ma már a harmadik generációs aromatázgátlók is szerepet kapnak, bár még nem tisztázott, hogy az iniciális, a szekvenciális vagy a meghosszabbított terápia jelenti-e az optimális stratégiát. Az adjuváns polikemoterápia elsősorban a nyirokcsomóáttétes esetekben kerül alkalmazásra, emellett a magas rizikójú nyirokcsomó-negatív betegek posztoperatív kezelésében is egyre gyakrabban alkalmazzák. Az alkilálók és antraciklinek mellett a taxánok (docetaxel és paclitaxel) bevezetése komoly előrehaladást hozott az adjuváns kemoterápiában. Ma már biológiai célzott terápia, a trastuzumabterápia is fontos részét képezi a műtét utáni kezelésnek, amelynek időtartama a jelenlegi szakmai ajánlások alapján egy év. Következtetések: Az elmúlt években bevezetett taxántartalmú kemoterápiák, a posztmenopauzális emlőrákban alkalmazott harmadik generációs aromatázgátlók és az adjuváns trastuzumab alkalmazása mind lényegesen hozzájárulnak a korai emlőrákban szenvedő betegek gyógyulási esélyeihez.

Restricted access