Search Results

You are looking at 1 - 10 of 22 items for :

  • "autoimmunitás" x
Clear All

Absztrakt

Az ösztrogének modulálják az immunválaszt és az autoimmun betegségek kialakulását, lefolyását. Hatásaikat magreceptorok (azaz ösztrogénreceptor-alfa és ösztrogénreceptor-béta) mellett membránreceptorok közvetítik, illetve egyéb hormonokkal való kölcsönhatásaik befolyásolják. A szöveti homeosztázis fenntartásában a lokálisan képződő hormonoknak van elsődleges szerepe. Az immunrendszer a szervezetünk egyik legdinamikusabban változó rendszere. Citokintermelésük révén hatásuk a szervezet minden sejtjét érinti. Ugyanakkor az immunsejtek is szabályozás alatt állnak, a kiváltott hatást az immunsejtek fejlődési stádiuma is meghatározza. Klinikai megfigyelések bizonyítják, hogy a nemi hormonok közül az ösztrogéneknek szerepe lehet a különböző típusú autoimmun betegségekben. A B-sejt-mediált kórképek lefolyását az ösztrogének súlyosbítják. T-sejt-mediált kórképekben a hatás a Th1- vagy Th2-dominanciától függ: az ösztrogén az immunválasz Th2 jellegét erősíti, ezért azok a betegségek, amelyekre Th2-dominancia a jellemző, ösztrogén hatására súlyosbodnak, míg a Th1-domináns betegségek enyhülnek. A gyulladás önmagában is befolyásolhatja az ösztrogének immunsejtekre kifejtett hatásait. A gyulladásos citokinek megváltoztathatják az ösztrogénreceptorok expresszióját, funkcióját, de a perifériás ösztrogénmetabolizmuson keresztül a ligand elérhetősége is fontos tényező. A helyi, szöveti rendszer monitorozása, a rendszerben részt vevő molekulák felismerése, mennyiségük meghatározása döntő jelentőségű a mechanizmusok megismerésében és új diagnosztikai, illetve terápiás eljárások kidolgozásában. Jelenleg a napi, laboratóriumi gyakorlatban mért molekulák korlátozottan alkalmasak az ösztrogének szövetspecifikus hatásainak monitorozására. Jelen összefoglalóban a szerzők áttekintik az ösztrogének immunválaszban betöltött szerepét és összefoglalják azokat az új laboratóriumi módszereket, amelyek segítséget jelentenek a lokális hatások nyomon követésében. Orv. Hetil., 2015, 156(51), 2070–2076.

Open access

Absztrakt:

A primer immunhiányos betegségek a természetes és az adaptív immunrendszer elemeit érintő, genetikailag heterogén immunológiai rendellenességek. A primer immunhiányban szenvedő betegek nemcsak visszatérő fertőzésekre, de noninfektív kórállapotokra, így gyulladásos vagy granulomatosus eltérésekre, lymphoproliferativ és szolid daganatos megbetegedésekre, autoinflammatiós állapotokra, valamint a legkülönfélébb autoimmun kórformákra is hajlamosabbak. Az elsődleges immunhiány és az autoimmunitás paradoxonnak tűnő együttes megjelenése valódi kihívást jelent az immunhiányos betegek autoimmun szövődményeinek felismerésében. A primer immunhiányos állapotok hátterében általában egy vagy több, az immunregulációban és/vagy az immuntolerancia kialakításában kulcsszerepet játszó gén mutációja áll. A szerteágazó immunológiai rendellenességek, a kompenzatorikus, túlzott mértékű krónikus gyulladásos válaszreakció és a következményes szövetkárosodás együttese végső soron szerv-, sejtspecifikus vagy szisztémás autoimmun betegségek kialakulásához vezet. Számos primer immunhiányos kórképet különböző, sajátos autoimmun manifesztáció jellemez. A jelen összefoglaló célja a primer immunhiányos állapotokban megjelenő autoimmun kórképek, valamint az immunrendszeri rendellenességek alapjául szolgáló molekuláris és celluláris mechanizmusok áttekintése. A dolgozat végén ismertetett eset rávilágít arra, hogy immunhiányos állapotokban az autoimmun betegségek felismerése, illetve a dominálóan autoimmun kórkép formájában induló fenotípusoknál az immunhiány kórismézése egyaránt kihívást jelenthet. Orv Hetil. 2018; 159(23): 908–918.

Open access

Absztrakt

A csecsemőmirigy (thymus) immunoendokrin szerv, amelynek endokrin elemei által termelt hormonok elsősorban a szerv saját immunelemeire hatnak. Az immunrendszerben központi szerepet tölt be, újszülöttkori eltávolítása az immunrendszer és az egész szervezet összeomlásával jár. A thymus dajkasejtjei a csontvelő-eredetű lymphocytákat szelektálják és a sajátot idegenként felismerő (autoreaktív) sejteket még a thymusban elpusztítják, illetve az ugyancsak thymuseredetű Treg-sejtek a periférián elnyomják. A szerv involúciója már születés után elkezdődik, de csak a serdülőkor vége felé válik kifejezetté, mert addig az egyidejű fejlődési folyamatok túlkompenzálják. A pubertás utáni involúció inkább megengedi az autoreaktív sejtek életben maradását, felszaporodását és fokozott működését, ami fokozatosan koptatja, pusztítja a szervezet sejtjeit és sejt közötti állományát, ezzel előidézi az öregedés jelenségét. Az autoreaktív sejtek további fokozott működése okozza az autoimmun betegségeket és vezet a természetes halálhoz is. A thymus involúciója tehát nem a szervezet általános sorvadásának részjelensége, hanem annak okozója, ami az élettartam-pacemaker funkcióban mutatkozik meg. Az öregedés tehát felfogható egy thymusvezérelt lassú autoimmun folyamatnak. A tobozmirigy újszülöttkori eltávolítása a thymus degradációjához, az immunrendszer összeomlásához és a szervezet sorvadásához (wasting disease) vezet. A mirigy felnőttkori involúciója a thymus involúciójával párhuzamosan fut, így a két szerv funkcionális egységet képez. Valószínű, hogy a corpus pineale felelős a thymus involúciójáért, ezáltal annak élettartam-meghatározó szerepéért is. Az ismertetett adatok nem bizonyítják a tobozmirigy-csecsemőmirigy rendszer kizárólagos szerepét az öregedés és élettartam meghatározásában, csak felhívják a figyelmet arra, hogy ez a rendszer önmagában is alkalmas a feladat elvégzésére. Orv. Hetil., 2016, 157(27), 1065–1070.

Open access

A szerző a terhesség alatt és post partum észlelt pajzsmirigy-megbetegedések kezelésére és diagnózisára vonatkozó lehetőségeket ismerteti, több szakmai társaság által készült és 2012-ben publikált ajánláson keresztül. Bemutatja ezen ajánlás alapjait és meg nem oldott kérdéseit is, különösen a TSH-szűréssel kapcsolatos álláspontokban. Terhességben a hyperthyreosis okai a kezelendő Basedow-kór, az ettől gyakran nehezen megkülönböztethető terhességi, átmeneti thyreotoxicosis, amely nem kezelendő. A post partum thyreoiditis jóval gyakrabban fordul elő pajzsmirigy-peroxidáz-ellenes antitestpozitív nőkben, akik esetén ezért a TSH-szintet a terhesség 6. és 12. hete között, illetve a szülés utáni 3. és 6. hónapban ellenőrizni kell. A hypothyreosis autoimmun eredetű, és nem kizárólag a manifeszt formája, hanem a szubklinikai megjelenése is kezelendő. Minden pajzsmirigybetegség szerepet játszik a meddőség patomechanizmusában is. Orv. Hetil., 2013, 154(51), 2017–2023.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Róbert István Agócs, Dániel Sugár, Domonkos Pap and Attila J. Szabó

Absztrakt:

A magas sófogyasztás általános az iparosodott társadalmakban, és számos civilizációs betegség forrása. A közelmúlt kutatásai hívták fel a figyelmet a nátriumegyensúly fenntartásában szerepet játszó új extrarenalis folyamatokra. Rövid távon a bőrszövet nátriumtárolása pufferként szolgál a nátrium ozmotikus tulajdonsága következtében kialakuló, növekvő volumenterheléssel szemben, valamint elősegíti a fertőzések elleni immunválaszt. Hosszú távon azonban a fokozott szöveti nátriumkoncentráció egy adott mértéket meghaladva patofiziológiás folyamatokat indíthat be gyulladásos válaszreakció provokálásával. A nátrium immunmoduláns hatásának következtében a veleszületett és szerzett immunrendszer effektorsejtjei aktiválódnak, míg egyes szabályozósejtjei gátlás alá kerülnek, ami végeredményben az immunrendszer egyensúlyának megbomlásával, proinflammatoricus állapottal jár. In vivo sóterheléses és sómegvonásos kísérletek eredményei a nátrium betegségkiváltó és -módosító szerepére utaltak. Így a nátrium és az immunrendszer összefüggése magyarázatot adhat olyan, eddig ismeretlen eredetű betegségek patomechanizmusára, mint a magas vérnyomás (elsődleges, sószenzitív) vagy az autoimmun betegségek, melyek növekvő incidenciájuk miatt nagy terhet rónak az egészségügyi ellátórendszerre. Orv Hetil. 2019; 160(17): 646–653.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Emese Kiss, Csaba György Kiss and Gyula Poór

A szisztémás autoimmun betegségek és a terhesség együttes jelentkezése a háttérben zajló immunológiai és hormonális tényezők egymásra hatása következtében megváltoztatja mind az autoimmun kórkép, mind a terhesség lefolyását. Mivel az autoimmun betegek többnyire nők, sokszor fiatalok, fogamzóképes korban vannak és gyereket szeretnének, egyre inkább fel kell készülnünk erre a speciális helyzetre. Az elmúlt 30 évben jelentősen változott e betegek gyerekvállalásának a megítélése. Míg korábban szisztémás lupus erythematosusban a terhesség alatt és után akár 50%-ban is fellángolt a betegség, ez az arány az elmúlt időszakban jelentősen csökkent. Sokkal nagyobb gondot fordítunk arra, hogy a betegség a fogamzáskor ne mutasson aktivitást, ilyen esetben legalább felére csökken a betegség fellángolásának veszélye. A jobb eredményekhez hozzájárul a gondosabb betegvezetés, a kortikoszteroid megfontoltabb használata is. Antifoszfolipid-szindrómában adekvát antithromboticus kezelés hatására szignifikáns mértékben javult a sikeresen kiviselt terhességek aránya. Rheumatoid arthritisben a methotrexat bátrabb használata, a tumornekrózis-faktor-alfa-gátlók alkalmazása megváltoztatta a betegség természetes lefolyását, egyre több beteg kerül remisszióba. Ez közvetett módon a terhesség vállalását, kiviselését is kedvezően befolyásolja. Jelen tanulmányban a szerzők áttekintik a gyakoribb szisztémás autoimmun betegségek és a terhesség kapcsolatát, valamint a terhesség alatt alkalmazható gyógyszeres kezelés lehetőségeit. Orv. Hetil., 2011, 152, 1715–1723.

Open access

Az autoimmun betegségekben a szervezet immunrendszere valamilyen saját antigént/antigéneket támad meg. Az autoimmun betegség fogalmát kimerítő formák száma több mint 80, amely a lakosság 5–6%-ának megbetegítéséért felelős. Az autoimmun kórképeket általában szisztémás és szervspecifikus csoportba soroljuk, azonban az osztályozás alapvető hibája, hogy nem valódi ok-okozati rendszerű patogenetikai tényezőkre épül. Az egyes betegségeket nemzetközileg elfogadott kritériumrendszerek alapján diagnosztizáljuk, így megállapításuknál elsősorban biztonságosságra törekszünk. A szükséges diagnosztikai feltételek teljesülésekor a korai formák kimutatásával sok esetben már elkéstünk. A kórlefolyást klinikai, szövettani és laboratóriumi paraméterekkel követjük, és hiányoznak azok a biomarkerek, amelyek magát az „immunrendszer betegségét” tudnák jelezni. Az autoimmun betegségek száma növekszik, újabb kórállapotokról derül ki, hogy autoimmun mechanizmus áll a háttérben. A patogenetikai háttér jobb megismerése lehetővé teszi az egyes kórképeken belül a klinikai és immunológiai fenotípusok elkülönítését, amelyeknek nagyon fontos diagnosztikai és terápiás következményei lesznek.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Judit Kiss, Veronika Urbán S., Valéria Dudics, Virág Vas and Ferenc Uher

A mesenchymalis őssejteket (MSC-ket) már számos szövettípusból sikeresen izolálták. Ezek a sejtek terápiás felhasználás szempontjából különösen ígéretesnek tűnnek a felnőtt szöveti őssejtek közül, mivel könnyen izolálhatók, és viszonylag egyszerű a fenntartásuk és szaporításuk in vitro, valamint képesek számos sejttípussá, többek között csont-, porc-, ín-, izom- és zsírsejtekké alakulni. A szervezetben ezek a sejtek biztosítják azokat a növekedési faktorokat és cytokineket, amelyek a vérképző sejtek osztódását és differenciálódását szabályozzák. In vivo képesek lehetnek sérült szövetek regenerálására a vesében, szívben, májban, hasnyálmirigyben és az emésztőrendszerben. Emellett az MSC-k immunmoduláló és gyulladáscsökkentő hatással is rendelkeznek, és allogén szervezetben is csak minimális immunválaszt váltanak ki. Bár a folyamat háttere még nem teljesen ismert, az e sejtek immunszuppresszív hatásán alapuló módszerek már a klinikai kipróbálás fázisában vannak, és lehetséges, hogy a jövőben az MSC-k segítségével allograft-kilökődés, graft versus host betegség, rheumatoid arthritis, autoimmun eredetű ízületi gyulladás és más olyan betegségek lesznek kezelhetők, amelyek esetében immunszuppresszió és szöveti regeneráció is szükséges. A jelen összefoglaló célja a mesenchymalis őssejtekről szóló irodalom áttekintése, különös tekintettel azok immunmoduláló tulajdonságaira és jövőbeli lehetséges klinikai felhasználására.

Restricted access

Az autoimmun megbetegedések komplex genetikai hajlamának kialakításában számos betegségre érzékenyítő gén játszik szerepet, amelyek bizonyos környezeti tényezőkkel együtthatásban autoimmun tünetek megjelenését eredményezik. Napjaink vizsgálatai révén mind teljesebb kép bontakozik ki az autoimmun betegségek patomechanizmusát illetően. Ehhez jelentős mértékben hozzájárulnak az autoimmun betegséghajlam kialakításáért felelős „kulcsgének” mutációi által előidézett ritka monogénes autoimmun kórképek és az állatkísérletes modellek tanulságai, továbbá a genetikai polimorfizmusokra és az egyidejűleg sok ezer gén és intergenikus DNS-elem kifejeződésére vonatkozó vizsgálatok eredményei. Az autoimmun megbetegedésekkel kapcsolatos problémakör számos kérdése mindmáig válaszra vár. Korunk genomikai kutatásai a jövőben esélyt teremthetnek a preventív medicina bevezetésére az autoimmun megbetegedések esetében.

Restricted access

A szisztémás autoimmun betegségek a klinikai immunológia és reumatológia tárgykörébe tartozó, jól meghatározott, elkülöníthető betegségcsoportot alkotnak, amelyek hasonlóságuk ellenére számos önálló sajátossággal jellemezhetők. Ez a hasonlóság és különbözőség megnyilvánul mind a kóroki tényezőkben (a genetikai és környezeti faktorok arányában), mind a patomechanizmusban (a sejtes vagy humorális immunválasz dominanciájában), a kórlefolyásban (hullámzó vagy krónikusan progresszív jellegben) és a klinikai tünetek sokszínűségében (számos célszerv vagy egy-egy domináns célszerv/szövet érintettségében). A szerzők jelen munkában négy jellegzetes szisztémás autoimmun betegség, a szisztémás lupus erythematosus, a Sjögren-kór, a dermato-polymyositis és a szisztémás sclerosis sajátosságainak leírása révén ismertetik ezen kórképek és általában a szisztémás autoimmun betegségek közös jellemvonásait és egyidejűleg azt a sokszínűséget, egyedi jellegzetességet, amely még egy-egy kórképen belül is megfigyelhető.

Restricted access