Search Results

You are looking at 1 - 9 of 9 items for :

  • "biszfoszfonát" x
Clear All
Authors: Zsolt Horváth, Péter Farkas, Erna Ganofszky, Erika Hitre, Éva Juhos, Tünde Nagy, Gábor Rubovszky, Eszter Szabó and István Láng

Absztrakt

A biszfoszfonát-kezeléssel kapcsolatos vesefunkció-csökkenés e gyógyszercsoport ismert, de viszonylag ritka mellékhatása. Vizsgálatunkban 97 emlőrákos, kimutatható csontáttéttel rendelkező betegen a biszfoszfonát-kezelés megkezdését követő egy éves követés során vizsgáltuk, hogy (1) milyen gyakorisággal kezdődik el a kezelés beszűkült vesefunkció mellett; (2) milyen gyakoriságú a vesefunkció romlása a kezelés alatt; és (3) milyen összefüggéseket mutatnak a napi gyakorlatban alkalmazott (mért, számított) változók egymással és a kiinduláskor mért vesefunkciós paraméterekkel (szérum-kreatinin és kreatinin-clearence). A vizsgált betegcsoportban meglepően magas arányban, 26,80%-ban találtunk a biszfoszfonát-kezelés kezdetén – a Cockcroft-Gault képlettel számolt – alacsonyabb kreatinin-clearence értéket. A kezelés során legalább 32,99%-ban csökkent legkevesebb egy alkalommal a normális határ alá, és 13,40%-ban maradt alacsony a kiinduláskor alacsony clearence érték. A vesefunkció várható normális határon belül való maradását a kiinduláskor mért szérumkreatinin- és kálciumszintek előre jelzik. A vizsgált betegeknél sem a biszfoszfonát-kezelés alkalmazásának módja (per os, intravénás), sem a gyógyszer generációja, sem a gyógyszer fajtája, sem a korábbi platina-kezelés, valamint a további vizsgált változók nem mutattak szignifikáns összefüggést a vesefunkció romlásával. Vizsgálatunk megerősíti azt a tényt, hogy a biszfoszfonát-kezelés megkezdésekor és annak során indokolt a rendszeres kreatinin-ellenőrzés, a normális tartomány felső negyedébe eső értékeknél a clearence kiszámítása mindenképpen szükséges. Beszűkült vesefunkció észlelése esetén az adott gyógyszer alkalmazási előiratában foglaltak szerint kell eljárni, illetve kevésbé vesetoxikus biszfoszfonátot választani. Mivel eredményeink nincsenek összhangban az ismert irodalmi adatokkal, prospektív, nagyobb betegcsoportot felölelő vizsgálatban szükséges a meg nem válaszolt kérdések elemzése.

Restricted access

Biszfoszfonát-kezelés során fellépő állcsontnecrosis

Gyakorlati útmutató a biszfoszfonáttal kezelt betegeknél fellépő osteonecrosis megelőzéséhez és kezeléséhez

Authors: Enikő Udvardy, Pál Redl and Ildikó Márton

Absztrakt

A cikk a biszfoszfonát-kezelés mellett létrejövő állcsontnecrosissal foglakozik. Az állapot megelőzéséhez, korai felismeréséhez és kezeléséhez nyújt támpontot nemzetközi szakirodalmi adatok és ajánlások alapján az érintett betegcsoporttal foglalkozó szakemberek számára. Miután kontrollált klinikai kutatások még nem történtek a biszfoszfonát-kezelés során fellépő állcsontnecrosis vizsgálatára, a leírtak csak a rendelkezésre álló klinikai tapasztalatokon alapulnak. Az állcsotnecrosis egy régóta ismert, nem teljes egészében tisztázott patogenezisű klinikai entitás, mely biszfoszfonát-kezelés mellett gyakran lép fel. Megelőzése érdekében a kezelés megkezdése előtt szájsebészeti konzílium, fogászati vizsgálatok és -ellátás szükséges. Minden, az állcsontokat érintő fogorvosi illetve szájsebészeti beavatkozást a biszfoszfonát-kezelés előtt el kell végezni. A beteget tájékoztatni kell a lehetséges mellékhatásokról, és fel kell hívni a figyelmét a rendszeres fogorvosi ellenőrzések, valamint a tökéletes szájhigiéné fenntartásának jelentőségére. A biszfoszfonát-kezelések megkezdését követően rendszeres sztomatológiai ellenőrzés és -gondozás kívánatos. Ilyenkor csak non-invazív beavatkozások végezhetők el a szájüregben. Ha állcsontnecrosis lép fel, akkor sem szükségszerű a biszfoszfonát-kezelés felfüggesztése. Ebben az esetben is kizárólag konzervatív fogászati és szájsebészeti ellátás javasolt. A biszfoszfonát-kezelés során fellépő állcsontnecrosis az esetek egyre növekvő száma miatt fokozott figyelmet érdemel. A kezelő onkológus vagy hematológus, valamint a szájsebész és/vagy fogorvos szoros együttműködése, valamint preventív szemlélet szükséges az érintett betegek ellátása során.

Restricted access

Absztrakt

Napjainkban egyre gyakrabban találkozunk biszfoszfonátok, illetve egyéb, nem biszfoszfonát típusú antireszorptív, illetve angiogenezis-gátló gyógyszerek által indukált állcsont-osteonecrosissal. E betegkör kezelése komoly szakmai kihívást jelent a fogorvosok, dentoalveolaris és maxillofacialis sebészek számára. Kiemelkedően fontos a megelőzés, aminek alapja a gyógyszereket elrendelő szakorvosok felkészültsége, általuk a betegek fogorvosi vizsgálatra irányítása, a kezelést megelőzően fogászati gócszanálás kérése, orális higiénére nevelés, edukáció, majd a szoros fogorvosi ellenőrzés, illetve a már kialakult állcsont-osteonecrosis esetén a beteg maxillofacialis szakrendelésre irányítása. A szerzők egy sunitinib és zoledronsav kombinált terápiában részesülő állcsont-osteonecrosisban szenvedő nőbeteg konzervatív, később sebészi kezelésének nehézségeit mutatják be. A hat és tizenkét hónapos kontrollon a beteg panasz- és tünetmentesnek mutatkozott, az operált terület gyógyult. A hosszú távú sikeresség megállapításához a beteg további követésére lesz szükség. Orv. Hetil., 2015, 156(46), 1865–1870.

Restricted access
Authors: Szófia Szentpéteri, László Restár, Zsolt Németh and Mihály Vaszilkó

Absztrakt:

Bevezetés: A gyógyszer okozta állcsontnekrózis (MRONJ) prognózisában szerepet játszó lehetséges rizikófaktorok – az egyes faktorok esetében kapott eltérő eredmények miatt – továbbra is kutatások tárgyát képezik. Célkitűzés: Munkánk során a MRONJ prognózisában szerepet játszó lehetséges rizikófaktorokat vizsgáltuk. Módszer: Kutatásunkba a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján 2006 júniusa és 2013 novembere közötti időszakban MRONJ miatt sebészi terápiával kezelt pácienseket vontuk be, minden egyéb beválogatási kritérium nélkül. A megbetegedés prognózisát a stádiumjavulás, a gyógyulás és a relapsusráta alapján vizsgáltuk. Az utánkövetési idő minden beteg esetében minimum 5 év volt. Statisztikai analízis: Eredményeink kiértékelését a Fisher-féle egzakt teszt, a Mann–Whitney-teszt, a Kruskal–Wallis-próba és a khi-négyzet-teszt segítségével végeztük. Szignifikáns eredménynek fogadtuk el, ha a p<0,05 volt. A kiértékeléshez az SPSS Statistics 22.0 programot használtuk. Eredmények: Az első találkozáskor rögzített stádium szignifikánsan rontotta a megbetegedés prognózisát (p = 0,009). A diabetes mellitusban szenvedő betegek relapsusrátája a cukorbetegséggel nem rendelkezőkhöz viszonyítva szignifikánsan magasabb (p = 0,050). A relapsusráta tekintetében az ösztrogénellenes terápiában részesült betegek és a hormonkezelést nem kapott betegek közötti összefüggés szignifikáns (p = 0,036). A mandibulán kialakult nekrózisok prognózisa szignifikánsan rosszabb (p = 0,003), mintha a maxillában alakultak volna ki. Vizsgálati eredményeink a nem, az életkor, a biszfoszfonát adagolási formája, a nekrózist megelőző invazív szájüregi beavatkozások, valamint a kemoterápiás és szteroidkezelés esetében nem mutattak statisztikailag igazolható összefüggést a megbetegedés prognózisával. Következtetés: A kutatásunk során vizsgált tényezők közül a MRONJ prognózisát a diagnosztizáláskor észlelt stádium, az állcsont-lokalizáció, a kísérő betegségként fennálló diabetes mellitus, a biszfoszfonátterápia mellett alkalmazott ösztrogénellenes terápia befolyásolja. Orv Hetil. 2020; 161(8): 283–289.

Open access

A várható élettartam hosszabbodásával egyre gyakoribbak a különféle reumatológiai és onkológiai megbetegedések, amelyek csontszövődményeinek csökkentésére széles körben alkalmaznak különböző per os és intravénás antireszorptív hatású készítményeket (például biszfoszfonátok). Ezek a szerek jótékony hatásuk mellett súlyos szövődményeket is okozhatnak, ilyen például a ma még nem teljesen tisztázott patomechanizmusú állcsontnecrosis. A szerzők célja egy átfogó szakmai tájékoztatás nyújtása a gyógyszer indukálta állcsontnecrosis lehetséges megelőzéséről és terápiájáról. A szakirodalmi áttekintés alapján készült dolgozat azokat a szűrőmódszereket ismerteti (előnyeikkel és limitációikkal együtt), amelyek segítségünkre lehetnek a gyógyszer indukálta állcsontnecrosis korai detektálásában. A szerzők a legújabb sebészi és adjuváns terápiás irányvonalakat is ismertetik. Megállapítják, hogy a patomechanizmus ismeretének hiányában jelenleg még hatékony terápiás modalitás nem áll rendelkezésre, és hangsúlyozzák mind a prevenció, mind a terápia során az interdiszciplináris együttműködés szükségességét és annak fontosságát. Jelenleg ez tűnik a gyógyszer indukálta állcsontnecrosis elleni leghatékonyabb eszköznek. Or. Hetil., 2014, 155(49), 1960–1966.

Restricted access
Authors: Ferenc Koppány, Árpád Joób-Fancsaly, Zsolt Németh, Andrea Alexandra Belik, Mihály Vaszilkó, Edvárd Márton Varmuzsa and Krisztián Benedek Csomó

Absztrakt:

Bevezetés: A biszfoszfonátok által okozott állcsontnekrózis (BRONJ) az életminőséget jelentősen befolyásoló megbetegedés, mely mind általános, mind sebészeti vonatkozásaiban indokolja a korai diagnózis felállítását, illetve a kialakulás kockázatának felmérését. Célkitűzés: A BRONJ prognózisának becslése nem megoldott, számos radiológiai lehetőség közül a legkedvezőbbnek a fogászatban használatos képalkotó eljárások tűnnek, melyek közül a legígéretesebb lehet a ’cone-beam computed tomography’ (CBCT). Az oralisan alkalmazott biszfoszfonátterápia következtében kialakuló BRONJ kockázatbecslését nem hangsúlyozzák a vizsgálatok, a nagyobb kockázatot jelentő intravénás alkalmazásra fókuszálnak. Módszer: Méréseinket – az eddig publikált vizsgálatokkal ellentétben – preoperatív CBCT-felvételeken végeztük, ezáltal a kockázatbecslés lehetőségét közvetlenül vizsgáltuk. Vizsgálatainkat CBCT-felvételek értékelésével végeztük; reprezentatív területként a foramen mentale középvonalában elhelyezkedő frontális metszeteket választottuk ki, és több ponton mértünk denzitást, a corticalis csontállomány vastagságát, valamint a foramen mentale átmérőjét is megmértük. Az első vizsgálati csoportban olyan osteoporosisos betegeket vizsgáltunk, akiknél oralis biszfoszfonátterápiát követően alakult ki BRONJ. A második csoportban olyan betegeket néztünk, akik osteoporosis miatt oralis biszfoszfonátterápiában részesültek, és a szájsebészeti beavatkozást követően nem alakult ki BRONJ. A kontrollcsoportban olyan betegek voltak, akik nem kaptak a BRONJ etiológiájában szereplő gyógyszert. Eredmények: Eredményeink alapján elmondható, hogy a preoperatív CBCT-felvételeket értékelve nem tapasztalható jelentős különbség a BRONJ-elváltozástól szenvedők és az egészségesek csontdenzitási értékei között. Következtetés: Ezek alapján kijelenthető, hogy a sugárterheléssel járó CBCT-felvétel az osteoporosis miatt oralis biszfoszfonátot szedők esetében a BRONJ prognosztikai becslésére nem alkalmazható. Mindez fontos ahhoz, hogy a prognózisbecsléshez a pácienst érő sugárdózist ne emeljük szükségtelenül az ALARA (as low as reasonably achievable)-elv értelmében. Orv Hetil. 2020; 161(21): 867–872.

Open access

Absztrakt:

Napjainkra egyre elterjedtebbek a csont átépülésére, vérkeringésére és homeosztázisára ható gyógyszerek, amelyek szerepe megkérdőjelezhetetlen számos súlyos betegség terápiájában. Ilyenek például a biszfoszfonátok és más antireszorptív és antiangiogenikus terápiás szerek. Pontos anamnézisfelvételt követően minden fogorvosi praxisban detektálható, hogy az ezeket a gyógyszereket szedő páciensek száma emelkedik. Célunk egy idős nőbeteg komplex fogászati kezelésén bemutatva megvilágosítani azokat a prevenciós lépéseket, amelyek betartásával minimalizálható a rizikócsoportba tartozó betegekben a gyógyszer indukálta osteonecrosis kialakulásának valószínűsége. A szájsebészeti, konzerváló fogászati és protetikai ellátás szinkronizálása kitüntetett szereppel bír egy idős, sok háttérbetegséggel rendelkező páciens esetén. Célunk továbbá felhívni a társszakmákban dolgozó kollégák figyelmét a beavatkozások időzítésének jelentőségére. Az állcsontnecrosis megelőzésének alapja a gyógyszerszedés előtti teljes körű fogászati szanálás. Amennyiben azonban a páciens már szedi a csontmetabolizmusra ható és mucotoxicus készítményt, megfelelő felkészültség és gondosság mellett lehet esély a súlyos, az életminőséget komolyan befolyásoló és rossz gyógyulási hajlamot mutató szövődmények megelőzésére. Orv Hetil. 2018; 159(48): 2031–2036.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A multifaktoriális, nem teljesen tisztázott patomechanizmusú, gyógyszer okozta állcsontelhalás kezelése napjainkban is nagy kihívást jelent a maxillofacialis sebészek és fogorvosok, valamint az onkológiai és oszteológiai gyógyszert felíró kezelőorvosok számára. Célkitűzés: Közleményünkben célul tűztük ki, hogy az aktuális szakirodalom áttekintését követően bemutassuk a változásokat a gyógyszer okozta állcsontelhalások patogenezisének, rizikótényezőinek, klinikai megjelenési formáinak, illetve a megelőzési és az új terápiás lehetőségeknek a tekintetében. Az elérhető nemzetközi ajánlások összehasonlításán, a nem sebészi és a sebészi, valamint a stádiumspecifikus kezelési módok evidenciaalapú bemutatásán túl a különböző orvosi-fogorvosi diszciplinákat érintő specifikumok bemutatására is törekszünk. Módszer: Az elmúlt 5 évben – az egyre növekvő számú betegségorientált adatbázisnak köszönhetően – a szakirodalomban megnőtt a szisztematikus szakirodalmi áttekintések (systematic reviews), ajánlások és metaanalízisek száma; ezek áttekintését és összehasonlító elemzését végeztük el a kitűzött célok vonatkozásában. Eredmények: Az American Association of Oral and Maxillofacial Surgeons munkacsoportjának legutóbbi ajánlása óta eltelt 4 évben is számos új gyógyszerhatástani csoport került a klinikusok látókörébe mint osteonecrosist indukáló potenciális ágens, így a betegség nómenklatúrája tovább cizellálódott, a betegcsoportok tovább specifikálódtak. A rizikóbetegek köre kiszélesedett, új betegpopulációknak (reumatológiai-oszteológiai betegek, immunszupprimáltak, transzplantáltak, új onkológiai ’target’ [célzott] terápiában részesülők) kell a súlyos mellékhatás kialakulásával számolniuk. Következtetés: Noha a betegcsoport kezelésében számos kérdés továbbra is nyitva áll, a korábbi empirikus kezelési formák helyett egyre erősebb evidenciákon alapuló, egyénspecifikus, stádiumadaptált terápiás megoldások körvonalazódnak. Orv Hetil. 2020; 161(6): 214–223.

Open access

Absztrakt

A biszfoszfonátok – mint pl. a zoledronsav – segítenek megóvni a csontáttétes daganatos betegek funkcionális függetlenségét a csontesemények számának csökkentésével, ill. kialakulásának késleltetésével. Ilyen esemény lehet pl. az erős csontfájdalom, a patológiás törés, spinalis kompresszió, tumor okozta hypercalcaemia, sugárkezelés és sebészeti bevatkozást követő elváltozás. A betegekkel közvetlen kapcsolatban lévő szakápolóknak kiemelkedően fontos szerepük van a csontáttétes betegek oktatása, megfigyelése szempontjából, és nagy felelősségük van a beteg együttműködő magatartásának kialakulásában. A szakirodalomban, továbbképzéseken, konferenciákon a szakdolgozók számára számos információ hozzáférhető a biszfoszfonátok hatásairól, mellékhatásairól. Azonban a betegek nem minden esetben jól tájékozottak, ami eredményezhet egy nem megfelelő együttműködési magatartást a részükről. Fontos lenne, hogy ilyen nagy klinikai haszonnal járó kezelések esetén a terápiás hűség és a beteg együttműködési készsége, a compliance megfelelő legyen. Az optimális ápolási gyakorlat során a szakápolók megfigyelhetik a beteg fájdalmát, a mozgásképesség változásait, a nemkívánatos eseményeket, a vesefunkció változásait. Hasznos eszköz ezeknek a paramétereknek a rögzítése pl. betegnapló segítségével. A kezelést végző szakápoló minden vizit alkalmával még a kezelés előtt ellenőrzi, illetve kitölti a naplót. Ilyenkor lehetőség nyílik a beteg szokásainak felmérésére és tanácsadásra a legfontosabb kérdésekben (pl. folyadékfogyasztás, szájhigiéné stb.). A szakápolóknak tehát nagyon fontos feladatuk van a biszfoszfonát-terápiában részesülő betegek gondozásában, támogatják őket a terápia folytatásában és funkcionális függetlenségük megőrzésében.

Restricted access