Search Results

You are looking at 1 - 10 of 16 items for :

Clear All

Absztrakt:

A változó környezethez történő sikeres alkalmazkodásban jelentős tényező a mentális rugalmasság, amely a szokásosan rögzült viselkedés helyett új stratégiákra és megoldásokra való áttérést tesz lehetővé. A mentális rugalmasság alkotóelemei közé a figyelmi, fontosság-észrevételi, munkamemória, gátlási és váltási folyamatok tartoznak, amelyeket neurokognitív tesztekkel mérni lehet. A kognitív idegtudomány vizsgálati módszereivel kapott adatok összevethetők az agy alapállapotban és feladatvégzés közben észlelt szerkezeti és működési jellemzőivel. A mentális rugalmasság központi idegrendszeri korrelátumait neurobiológiai, farmakológiai és képalkotó eljárásokkal elemezve azt találták, hogy bizonyos agyterületek (prefrontális kéreg, elülső cingulum és insula, striatum, lobulus parietalis inferior) a kapcsolódáshálózataikkal együtt, valamint egyes neurotranszmitterek (például dopamin) alapvető szereppel rendelkeznek ebben. A flexibilitás a művészi/tudományos/hétköznapi kreativitással és a nyitottság személyiségjeggyel bizonyos hasonlóságokat mutat, amely neurobiológiai paraméterekben is kifejeződik. A művészettörténet tanúsága szerint a nonkonform avantgárd művészi alkotások közönség általi be- és elfogadása is részben a flexibilitástól és a nyitottságtól függ. A mentális rugalmasságban eltéréseket találtak betegségekben (pszichiátriai és egyéb), valamint stresszhatás alatt. Bár a rugalmas váltást általában pozitívnak és jótékonynak tartják, a szokásokat, konvenciókat és tradíciókat fenntartó állandóságnak is lehetnek bizonyos körülmények között előnyei. Orv Hetil. 2017; 158(45): 1771–1786.

Restricted access

Absztrakt

A gyermekkori pszichiátriai zavarok többségének hátterében a központi idegrendszer fejlődésének elmaradása fedezhető fel. A fejlődési zavarok egy körére jellemző az adott szituációban helytelen viselkedések és gondolatok gátlásának képtelensége. A figyelemhiányos/hiperaktivitási zavar (ADHD) impulzív tünetei, a Tourette-féle zavar (TS) akaratlan mozgásai, a kényszeres zavar (OCD) gondolatai és cselekvései feltehetően a thalamocorticalis gátló körök éretlensége miatt lépnek fel. Család- és ikervizsgálatok nagyfokú genetikai meghatározottságot mutattak ki, agyi képalkotó eljárások pedig a prefrontális kéreg és a bazális ganglionok érintettségét írták le mindhárom kórképben. Ezen agyterületeken végződnek többek közt az agytörzs magjaiból induló monoamin neurotranszmitter rendszerek, így a genetikai rizikófaktorok kutatása nagyrészt a dopamin, noradrenalin és a szerotonin rendszerek génjeire irányult. A dopamin transzporter és receptorok polimorfizmusai ADHD-val és TS-val mutatnak összefüggést, míg OCD-ben a szerotonerg kandidáns génekkel kaptak ígéretes eredményeket. E multifaktoriális zavarok kialakulásban természetesen a környezeti hatásoknak is fontos szerep jut, az elmúlt évek nagy esetszámú vizsgálatainak keretében sikeresen elindult a genetikai és környezeti faktorok interakcióinak feltárása is.

Restricted access

A téveszme hagyományos meghatározás szerint a valósággal ellentétes hiedelem, amely racionális érvekkel és tényekkel nem cáfolható. Ma inkább a hétköznapi hiedelemformálással rokonságot mutató folyamatokról beszélünk, amelyek létrejöttében szenzoros és kognitív torzítások is szerepet játszanak. Egyes társas jelzések súlyozott feldolgozása, a szokatlan érzékletek, a jelentés utáni kutatás, valamint az attribúciós és mentalizációs folyamatok sajátságai vezetnek a hiedelmekhez, amelyek az adott társas összefüggésben megerősítést kaphatnak, és öngerjesztő körré válhatnak. A közleményben adatokat mutatok be azzal kapcsolatban, hogy a téveszme-szerű jelenségek a populációban normális eloszlást mutatnak, hasonlóképpen a hozzájuk kapcsolódó élettani és molekuláris biológiai markerekhez (a vegetatív arousal habituációja, az AKT sejtszintű hírátvivő rendszer aktivációja). Neurokémiai szinten egyes neurológiai betegségekben a dopamin oldja az apátiát és a meglassultságot, de agonistái Parkinson-kórban pszichózisszerű jelenségeket indukálhatnak, beleértve a túlértékelt hiedelmeket. Ezek mögött egyszerű kondicionálási paradigmában az aberráns jelentőségtulajdonítás fokozódása igazolható. A jövő kutatásainak legfőbb kihívása, hogy megállapítsa e jelenségek betegségpredikciós értékét.

Restricted access

Absztrakt

Selye János (Hans Selye) nevét főleg a biológiai stresszreakcióval kapcsolatban ismerik világszerte, és még szakmai körökben is kevesen tudják, hogy Selye sok más felfedezést is tett: Selyét a szteroidok a stresszreakció miatt foglalkoztatták, hiszen tudta, hogy az adaptációs folyamatban a mellékvesekéreg hormonjai kulcsszerepet játszanak. Selye állította fel körülbelül 70 éve a szteroidok máig is ismert csoportosítását három tény alapján: a) a csoportnevek a szteroidokat termelő szervektől származnak (például a kortikoidok a mellékvesekéreg ’cortex’-ből, a tesztoid/anabolikus szteroidok a tesztiszből); b) logikus molekulaszerkezeti képleteken alapultak (például az összes kortikoid 21 szénatomos pregnanszármazék); c) élettani hatásuk csoporton belül azonos. Külön hangsúlyozzuk, hogy a glükokortikoid és mineralokortikoid neveket is Selye vezette be a tudományos irodalomban, és ő fedezte fel ezek gátló hatását a gyulladás kialakulására állatmodellekben, körülbelül 8–10 évvel korábban, mint ezek klinikai alkalmazásáért egy gyakorló orvos megkapta a Nobel-díjat. Selye másik nagy, mintegy 70 éves felfedezése az emberi stresszfekélyek felismerése az akkor megjelenő klinikai esetek statisztikai értékelése alapján, például a rakétatámadások után, egy-két nap alatt nagyon megnőtt a fekélybetegek száma, és a londoni kórházakba perforált gyomor- vagy nyombélfekély miatt felvett betegek száma megsokszorozódott a második világháború alatt. Részben Selye-diákok és munkatársai kutatási eredményeiből tudjuk, hogy a dopamin nyombélfekély-kialakulás ellen véd, míg a TRH-nak és endogén opioidoknak centrális gasztroprotektív hatása van. Tehát Selye János sokkal többet tett az orvostudományért és gyakorlatért, mint „csak” a stressz felfedezője. Orv. Hetil., 2015, 156(35), 1406–1414.

Open access

Célkitűzés

A kreativitás összefüggést mutat a pszichotikus zavarok és a normalitás közötti átmenettel. A pszichózis spektrumon a szkizofrénia pozitív, negatív, dezorganizált és affektív tüneteire emlékeztető személyiségjegyek, a szkizotípiás vonások eltéréseit találjuk, melyek egészséges személyeknél összefüggést mutatnak az alkotókészséggel és az alkotó tevékenységekkel. Hogyan magyarázhatóak az összefüggések az alapveto megismerési folyamatok szintjén? Mely további egyéni különbségek relevánsak a kreativitás kérdésében?

Módszertan

Az áttekintésben olyan tanulmányokat dolgoztunk fel, melyek a kreativitást a pszichózis spektrum, illetve a személyiségvonások, kognitív képességek és társas tényezők mentén vizsgálták. Emellett szemléztünk a kérdéskör neurális oldalát célzó tanulmányokat is.

Eredmények

Bizonyos, az átmenetre jellemzo neurokognitív vonások, mint a csökkent latens gátlás, az atipikus mintázatészlelés, valamint a szokatlan jelentőségtulajdonítás, köthetik a kreativitást a szkizotípia területéhez. Ezen funkciók mindegyikében a dopaminerg rendszerek érintettsége feltételezhető. A kreativitást a pszichotikusszerű jelenségekhez kapcsoló kutatások mellett az empirikus szakirodalom jelentős része hangsúlyozza, hogy a nyitottság, a magas intelligencia vagy a jól működő végrehajtó funkciók rendkívül fontosak a kreatív gondolkodásban és teljesítményben. További, az alkotótevékenységet fokozó tényezőnek mutatkozik a társas támogatás.

Következtetések

Az áttekintett irodalom alapján a szkizotípia neurokognitív szerkezete adaptív tényezőkkel társulva a kreativitás szolgálatába állítható. Az irodalom szintézise felveti a kérdést, hogy miként viszonyul egymáshoz az adaptív szkizotípia és a nyitottság felépítése és fejlődése.

Restricted access

Absztrakt

A genetikai, és különösen a molekuláris genetikai módszerek integrálása a temperamentum kutatásába számos korábbi feltételezés empirikus vizsgálatát tette lehetővé. Különösen értékesek azok a kutatások, ahol a pszichológiai, genetikai és idegélettani információk együttesen jelennek meg, és a genotípus és a pszichológiai jelenség közötti közvetítő mechanizmusok is tesztelhetővé válnak. A temperamentum kutatásában ez elsősorban a szorongással kapcsolatos dimenzióknál érvényesül. A jelen áttekintésben a temperamentum klasszikus viselkedésgenetikai vizsgálatának rövid összefoglalásán túl az utóbbi évtized molekuláris genetikai eredményeiről számolunk be. A felnőtt populációkon leírt eredményekből kiindulva a csecsemő- és a gyermekkorban végzett kutatások elsősorban a negatív emocionalitás jellemzőit vizsgálják. A kandidáns gének, ugyancsak az egészséges és patológiás felnőtt adatokból merítve meghatározóan a monoaminerg neurotranszmisszió egyes elemeit kódoló gének közül kerülnek ki. A negatív emocionalitással a szerotonin transzporter promoter régiójának polimorfizmusa, valamint a kortikotropin releasing hormon génje mutatott szignifikáns asszociációt több vizsgálatban is. Ezek az eredmények jól illeszthetők az idegélettani modellekbe.

Restricted access

Az atípusos (második generációs) antipszichotikumok forradalmi változást hoztak a szkizofrénia és az egyéb pszichotikus zavarok farmakoterápiájában. A jelenleg alkalmazott atípusos szerek fő jellemzője a viszonylag gyenge D 2 -receptor-gátlás, jóval erősebb szerotonin-5-HT 2A -blokkolás mellett. Ezen jellemzők tehetők részben felelőssé a második generációs szerek hatékonyságáért a negatív, a kognitív és az affektív tünetek területén, amely a konvencionális antipszichotikumokra nem vagy csak alig jellemző. A második generációs szerek közül több molekulánál jellemző a D 2 -receptorról történő gyors disszociáció, amely szintén az atípusos hatásmechanizmus egyik fontos részjelensége lehet. A többféle jeltovábbító rendszer befolyásolása révén az atípusos antipszichotikumok konvencionális társaiknál jóval nagyobb szereppel bírnak a neuronalis plaszticitás megőrzésében. A multiplex neurobiológiai hatásmechanizmus révén a második generációs szerek neuroprotektív mechanizmusaik révén a szkizofrénia kezelésében új minőséget jelentenek.

Restricted access

A repetitív viselkedések több neurológiai, pszichiátriai diagnózisú betegség és különböző fejlődési zavarok esetén is megjelennek, ám bizonyos fajtái kimondottan autizmusspecifikusnak tekinthetők. Egyes elméletek –a neurológiai, biokémiai deficitből fakadó –mechanizmusok viselkedéses következményének tekintik ezeket, mások különb__

Restricted access

Az agy hírvivői közül a legismertebbek: szerotonin, dopamin, endorfin. Ám a fentieknél is gyakoribbak a belső kannabinoidok. Ezek hatásukban a kannabisz növény pszichoaktív vegyületéhez (a THC-hez) hasonlóak, de saját idegsejtjeink termelik őket. Mi célból, s mire lehet mindez jó? Ezt vizsgálja 10 éve Katona István, aki az egyik legrangosabb EU-s kutatási pályázaton nyert 1,5 millió eurót további kutatásaira.

Restricted access

A gastroparesis a gyomor ürülésének olyan zavara, amely mechanikus elzáródás nélkül jelentkezik. Tünetei között a hányinger, a hányás, a puffadás, a korai teltségérzet és a diszkomfortérzés az elsődlegesek. Súlyos esetekben súlyvesztés, kiszáradás, elektrolitzavarok, alultápláltság is következménye lehet. A gastroparesis eseteinek többsége idiopathiás, emellett az esetek kb. 25–30%-ának hátterében hosszú ideje fennálló diabetes mellitus áll. A diabéteszes gastroparesis a vércukor-beállítást jelentősen megnehezítheti, kezelése jelentős kihívást jelent. A gyakori, kis mennyiségű étkezések és pszichológiai támogatás mellett több gyógyszeres lehetőség is rendelkezésre áll, azonban ezek hatékonysága korlátozott, és meggyőző, randomizált tanulmányok csak kevés esetben állnak rendelkezésre. A szóba jövő szerek között a prokinetikumok (erythromycin, domperidon, metoclopramid) és antiemetikumok (fenotiazinok, szerotonin-antagonisták, butirofenonok) a leginkább elterjedtek. Az újabb, hatékonynak tűnő szerek közül a szerotonin 5-HT4-receptor-agonisták és dopamin D2-receptor-antagonisták alkalmazása jöhet szóba. Botulinum toxin pylorus sphincterbe injektálásával néhány tanulmányban javuló gyomorürülést és a tünetek enyhülését észlelték. Az egyik leghatékonyabb megoldásnak a gyomor elektromos serkentése tűnik, amelynek mind alacsony, mind magas frekvenciájú formája a tüneteket enyhítheti. A gastrostomia/jejunostomia, illetőleg egyéb sebészeti megoldások csak végső esetben merülnek fel.

Restricted access