Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Második emlőmegtartó műtét és nagy dózisteljesítményű szövetközi sugárkezelés eredményeinek bemutatása azonos oldali emlődaganat kiújulása miatt kezelt betegeknél. Módszer: Korai invazív emlőrák előzetes emlőmegtartó kezelése után jelentkező helyi daganatkiújulás miatt 1999 és 2015 között 33 betegnél végeztünk második emlőmegtartó műtétet perioperatív szövetközi sugárkezeléssel. A második emlőmegtartó műtét során a tumorágyba átlagosan 8 (tartomány: 4–24) darab flexibilis katétert ültettünk be. A perioperatív időszakban a tumorágy és annak 1–2 cm-es biztonsági zónájának területére adott összdózis 22 Gy volt (5 × 4,4 Gy, 3 nap alatt). Adjuváns szisztémás kezelésként 24 beteg (73%) egyedüli endokrin kezelésben, 6 beteg (18%) pedig kemoterápiában részesült. A túlélési eredményeket a Kaplan–Meier-módszerrel elemeztük. A késői mellékhatásokat és a kozmetikai eredményeket feljegyeztük. Eredmények: A második emlőmegtartó kezeléstől számított követési idő középértéke 61 hónap (tartomány: 26–189 hónap) volt. A követési idő alatt 4 betegnél (12,1%) alakult ki második lokális recidíva. A második helyi daganatkiújulás, a regionális daganatkiújulás és a távoli áttétképződés ötéves valószínűsége 6,3%, 6,1% és 14,9% volt, azonos sorrendben. Az ötéves betegségmentes, daganatspecifikus és teljes túlélés 76,2%, 92,4% és 89,2% volt. Kiváló, jó, megfelelő és rossz kozmetikai eredményt 4 (12%), 19 (58%), 4 (12%) és 6 (18%) betegnél állapítottunk meg. Grade 2-es és 3-as fibrosis 9 (27%) és 1 (3%) betegnél alakult ki. Tünetmentes zsírnekrózist 7 (21%) betegnél figyeltünk meg. Következtetés: A második emlőmegtartó műtét perioperatív szövetközi sugárkezeléssel biztonságos lehetőség az emlődaganat helyi kiújulásának kezelésére. A szövetközi sugárkezelés elfogadható kozmetikai eredmények és kevés késői mellékhatás mellett csökkentheti a második lokális kiújulás valószínűségét, így válogatott esetekben a standard mastectomiát helyettesítheti. Orv Hetil. 2018; 159(11): 430–438.

Összefoglaló. A COVID–19 mortalitását a súlyos társbetegségek, közöttük bizonyos daganatos betegségek is növelik. Immunszuppresszív hatásuk miatt felmerülhet a citotoxikus kezelések rizikónövelő hatása is. Ugyanakkor az onkológiai terápia megszakítása vagy halasztása, különösen az agresszívebb, kiterjedtebb és fiatalkorban jelentkező daganatok esetében ronthatja a kórjóslatot. Egy 39 éves nőbeteg esetét ismertetjük. A járvány során késlekedve felismert, lokoregionálisan kiterjedt emlődaganat miatt primer szisztémás kemoterápiában részesült. A kezelés 5. ciklusa során enyhe légúti tünetek kapcsán, az onkológiai ambulancián SARS-CoV-2-fertőzése igazolódott. Kemoterápiás kezelését felfüggesztettük. A diagnózistól számított 3. napon tünetmentessé vált, ám SARS-CoV-2-PCR-pozitivitása még a 43. napon is fennállt. A 19. napon hormongátló kezelést indítottunk. Az 51. napon mastectomia és axillaris block dissectio történt. A 82. napon a megszakított kemoterápiát a hormongátló kezelés leállítását követően G-CSF-profilaxis mellett újraindítottuk. A kezelés során fertőzéses szövődményt nem észleltünk. Kemoterápia és műtét SARS-CoV-2-fertőzött, tünetmentes daganatos betegnél szövődménymentesen végezhető elhúzódó virológiai pozitivitás esetén, felszabadító vizsgálat nélkül is. A daganatos betegek koronavírus-fertőzése esetén az onkológiai protokolltól történő eltérés egyénre szabott optimalizálásával és a multidiszciplináris team szorosabb együttműködésével az infektológiai és az onkológiai kockázat együttes alacsonyan tartása is megvalósítható. Orv Hetil. 2021; 162(16): 611–614.

Summary. Mortality of COVID-19 is increased when certain co-morbidities, among others advanced malignancies are present. Deleterious effect of cytotoxic therapy, related to its immunosuppressive effect, may also be hypothesised. However, postponing or cancelling oncologic treatment, especially in younger patients with advanced and more aggressive tumors may worsen the prognosis. The case of a 39-year-old female patient is presented, who was diagnosed with loco-regionally advanced breast cancer during the pandemic. Primary systemic chemotherapy was started. The patient presented with acute respiratory tract symptoms during the fifth cycle and subsequently SARS-CoV-2 infection was diagnosed. Chemotherapy was cancelled. Symptoms resolved in three days after diagnosis. SARS-CoV-2 PCR remained positive up to day 43. Antihormonal therapy was introduced on day 19 and she underwent mastectomy with axillary lymph node dissection on day 51. Chemotherapy was reset postoperatively on day 82 with prophylactic G-CSF protection. No adverse event was observed throughout the treatment. Cytotoxic chemotherapy and surgery can be successfully delivered in breast cancer patients with prolonged asymptomatic SARS-CoV-2 PCR positivity, even without negative swab result. Individual optimisation of the therapy may require deviations from standard protocols. Closer multidisciplinary cooperation may contribute to the minimisation of both oncologic and infectious risks. Orv Hetil. 2021; 162(16): 611–614.

Az emlőtumor nyelőcső szűkületét okozó áttéte a viszonylagos ritkasága, nehéz felismerhetősége és vizsgálatokkal való nehéz kimutathatósága miatt jelentős diagnosztikus és terápiás kihívást jelent. Esetünkben a primer daganat kezelését követően 19 évvel jelentkező, lassú progressziójú dysphagia kivizsgálása megtévesztő eredményt produkált. A benignus folyamatnak tartott szűkület tágító kezelése kapcsán kialakult perforációs szövődmény miatt a nyelőcső transhiatalis exstirpatiójára kényszerültünk. Az eltávolított nyelőcső pótlását egy ülésben, ortotopikus úton felvitt csőgyomorral végeztük. Kezelési taktikánk, kényszerűségből, több ponton eltért a rutinszerű eljárási rendünktől, de a beteg gyógyulását eredményezte. Az eltávolított anyag szövettani vizsgálata derítette ki a valódi kórokot, az emlőtumor körkörös és közel teljes elzáródást okozó mediastinalis metastasisát. Orv Hetil. 2022; 163(24): 961–966.

Bevezetés: Az emlődaganat a nőket érintő egyik leggyakoribb rosszindulatú daganatos megbetegedés. A kezelés során alkalmazott gyógyszeres és sugárterápiás eljárások növelik a késői cardiovascularis megbetegedések előfordulását. Ezért különösen fontos a szív sugárterheléssel szembeni védelme. Módszer: 45 bal oldali emlődaganatos beteg besugárzási tervét készítettük el mély belégzéses és normál légzéses technika alkalmazásával. Az elkészült terveket összehasonlítottuk, elemeztük. A besugárzási tervek a Philips Pinnacle v. 16 tervezőrendszerben készültek. Eredmények: Azonos céltérfogat-lefedettség mellett a mély belégzéses technika alkalmazása a szív és a bal elülső leszálló coronariaág dózisterhelésének csökkenéséhez vezet, mérsékelve így a késői cardiovascularis szövődmények előfordulását. Megbeszélés: A kapott eredmények azt mutatják, hogy a mély belégzéses technika alkalmazása bal oldali emlődaganatos betegek adjuváns sugárkezelése során kedvezően hat a szív sugárterhelésére. Eredményeink jól illeszkednek a hazai centrumok hasonló adataihoz. A céltérfogat lefedettségét nemcsak, hogy meg tudtuk őrizni, hanem még 1%-os javulást is sikerült elérni. Szignifikáns különbség a szívet és a coronariát ért dózisban van. Mély belégzéses technikával közel a felére sikerült csökkenteni az átlagszívdózist (mély belégzés: 2,87 Gy, normállégzés: 5,4 Gy). A coronaria sugárterhelését 19,5 Gy-ről 10,98 Gy-re redukáltuk. Következtetés: A kezelés pontossága légzéskapuzó rendszerrel, felületvezérelt sugárterápiás rendszerrel tovább javítható. A mély belégzéses technika sikeres alkalmazásához szükséges a kezelőszemélyzet szakmai felkészültsége, a beteg jó kooperációja. Kevésbé eszközigényes, mint a légzésvezérelt rendszer. A mély belégzéses technika már nem számít a legkorszerűbb módszernek a légzéskapuzás korában, mégis érdemesnek tartottuk ismertetni az osztályunkon szerzett tapasztalatokat onkokardiológiai aktualitásuk miatt. Orv Hetil. 2023; 164(11): 420–425.

Absztrakt:

Bevezetés: Az antraciklinkezeléshez kapcsolódó szívelégtelenség kialakulását jelentősen befolyásolja az alkalmazott kumulatív dózis. Korábban publikált adatok szerint doxorubicin esetén, 450 mg/m² alatti kumulatív dózis mellett, alacsony a szívelégtelenség kialakulásának rizikója. Mivel a jelenlegi gyakorlatban a doxorubicinterápia során általában nem érik el ezt a dózist, a kezelés következtében kialakuló szívelégtelenség kiváltásában egyéb tényezők játszanak jelentős szerepet. Célkitűzés: Célunk a jelenlegi gyakorlat szerint alkalmazott doxorubicinkezeléshez kapcsolódó szívelégtelenség rizikótényezőinek részletes feltárása volt. Módszer: A hazai egészségügyi finanszírozási adatbázisok és a Nemzeti Rákregiszter adatainak felhasználásával retrospektív elemzést végeztünk, melybe azokat a betegeket vontuk be, akiknél 2004 és 2015 között emlődaganat igazolódott szövettani vizsgálattal. Kizárólag azokat a betegeket elemeztük, akiknél a kórelőzményben nem szerepelt kemoterápia vagy szívelégtelenségre utaló adat a daganat igazolódása előtt. A szívelégtelenségi végpontot az I50-es diagnóziskódnak a fekvőbeteg- vagy a boncolási dokumentumban való megjelenésével definiáltuk. Statisztikai analízis: A szívelégtelenség kialakulásának esélyét befolyásoló tényezőket többváltozós bináris logisztikus regresszió alkalmazásával azonosítottuk. A társbetegségek és a demográfiai adatok mellett az onkológiai stádiumot és az onkológiai kezelések kumulatív dózisait is figyelembe vettük az elemzésben. Eredmények: A 3288, doxorubicinnel kezelt betegnél a szívelégtelenségi végpont kumulatív incidenciája 6,2%-nak adódott. A szívelégtelenség előfordulása fokozódott 400 mg/m² fölötti doxorubicin kumulatív dózis esetén. Nagymértékben nőtt a rizikó az életkor előrehaladtával is, már 50 év felett szignifikáns kockázatnövekedés volt megfigyelhető. Emellett magasabb rizikóval kapcsolódott a cukorbetegség, a pirimidinanalógok, a karboplatin (platinaalapú szer) és a bevacizumab jelenléte. Következtetés: A hazai finanszírozási adatbázisok és a Rákregiszter adatbázisának integrált elemzése révén a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően alkalmazott doxorubicinkezeléshez kapcsolódó szívelégtelenség rizikótényezői populációszinten azonosíthatók voltak. Orv Hetil. 2020; 161(26): 1094–1102.

A különböző szűrési programok eredményességének fontos jellemzője közé tartozik a megjelent és a kiszűrt személyek száma. Ez a tanulmány a magyarországi mammográfiás szűrővizsgálatot veszi górcső alá. A szerző az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisából nyert adatok felhasználásával megvizsgálta, hogy az emlőrákkal kezelt betegek részt vettek-e betegségük felfedezése előtt szűrővizsgálaton, mi volt annak eredménye, és a szűrővizsgálat felfedezte-e a betegséget. Az adatbázisból nyert adatok szerint az emlődaganatos betegek 38,8%-os szűrési hajlandósága nem tért el jelentősen az átlagpopuláció szűrési hajlandóságától. A szűrővizsgálaton való megjelenés nem érte el az eredetileg tervezett 60%-os arányt, ezért felmerül, hogy a felvilágosításra nagyobb figyelmet kell fordítani. Az adatok elemzése rámutat arra is, hogy a szolgáltatók nem minden esetben valós BNO-kódokat jelentenek az egészségbiztosítónak. Orv. Hetil., 2012, 153, 1745–1751.

Elméleti háttér: A daganatos betegséggel küzdők és egészségesek életcéljait vizsgáló kutatások, melyek az Életcél Kérdőívet használták mérőeszközként, nem mutattak szignifikáns pontszámbeli különbséget a két csoport között. Ez érdekes eredmény, hiszen más betegségcsoportoknál kimutatható különbség az egészségesek és a betegek között. Cél: Kutatásunk célja a daganatos betegek és egészségesek jellemzőinek és attitűdjeinek feltárása volt az életcéllal és élet értelmével kapcsolatban, illetve, hogy tapasztalható-e különbség a két csoport válaszai között. Távlati célunk, hogy eredményeinkkel hozzájáruljunk a daganatos betegségek prevenciójához és a gyógyítás hatékonyabbá tételéhez. Módszerek: Kutatásunk során strukturált interjút használtunk mérőeszközként (Komplex Strukturált Interjú Emlődaganatos Betegek Részére) 28 emlődaganatos és 28 egészséges kontrollszemély bevonásával. Az interjúk során adott válaszokat a „lehorgonyzott-elmélet” (grounded theory) tartalomelemzési módszer alapján kidolgozott kategóriarendszer mentén elemeztük. Eredmények: (1) Az emlődaganatos betegek és egészségesek életcéllal és élet értelmével kapcsolatos jellemzőinek statisztikai módszerekkel történő összehasonlítása nem mutatott szignifikáns eltérést a két csoport között. (2) Eredményeinket az Aspirációs Index magyar mintán kapott eredményeivel összevetve azt tapasztaltuk, hogy vizsgálati személyeink szinte egyáltalán nem említik az extrinzik életcélokat (pl. gazdagság, jó megjelenés, hírnév), míg az intrinzik életcélok közel 80%-át teszik ki a válaszoknak mind az egészséges, mind pedig a betegcsoportban. A válaszok ilyen eloszlása jelentősen különbözött az önkitöltős, Likert-skálájú kérdőív eredményeitől. Következtetések: (1) Mivel más betegségek esetén kimutatható eltérés az egészségesek és betegek között az életcél és élet értelme tekintetében, elképzelhető, hogy a daganatos betegek egyfajta specifikus megküzdési módként használják az életcéllal és élet értelmével kapcsolatos attitűdjeiket. (2) A hasonló jellemzőket eltérő módszerekkel feltáró kutatások jelentős eltéréseket mutathatnak.

Absztrakt

A szerzők két esetet mutatnak be. A 69 éves nőbetegnél helyileg előrehaladott és pulmonalis, illetve multiplex cerebralis metasztázisokat adó triple negatív ductalis emlődaganatot diagnosztizáltak. A tünetmentes cerebralis metasztázisok komplett radiológiai remisszióját észlelték szisztémás carboplatin-docetaxel (75 mg/m²) kemoterápia mellett. A beteg később palliatív koponyabesugárzást és 2. vonalú kemoterápiát kapott. A diagnózistól számítva másfél évet élt, részlegesen megőrzött önállósággal. Az 57 éves nőbetegnél meningitis carcinomatosát, nyirokcsomó- és multiplex ossealis metasztázist adó hormonérzékeny lobularis emlődaganatot mutattak ki. A nyirokcsomó-metasztázis megjelenése előtt intrathecalis methotrexat kemoterápiát alkalmaztak, amely mellett neurológiai tünetei megszűntek. A zsigeri metasztázis kifejlődésekor szisztémás ifosfamid (1000 mg/m², 1–3. nap) – etoposid (100 mg/m², 1–3. nap) kemoterápiát kapott, amely mellett a nyirokcsomóáttét komplett klinikai remisszióját és a neurológiai tünetmentesség stabilitását észlelték. A meningitis carcinomatosa diagnózisától számítva több mint egy évet élt, önálló életvitellel. Mindkét eset a szisztémás kemoterápia lehetséges hatásosságát mutatja intracranialis metasztázisokat adó emlődaganatok kezelésében. Orv. Hetil., 2016, 157(45), 1809–1813.

Absztrakt:

Bevezetés: Interdiszciplináris kutatásokkal igazolták, hogy a daganatos betegség diagnózisa és a diagnózist követő hosszú terápiás folyamat olyan negatív és megterhelő érzelmi állapotot hozhat létre, amely hátráltathatja a páciens fizikai és pszichés felépülését. Célkitűzés: Kutatásunk célja egy komplex pszichológiai intervenciós program kidolgozása emlődaganatos nőbetegek számára és az előzetes eredmények bemutatása. Módszer: 6 hetes vizsgálatunkban 50, sebészeti műtétre váró emlődaganatos páciens került a mintába. A páciensek közül 20 fő az intervenciós csoportba került, 30 fő pedig a kontrollcsoportba. Mérőeszközként szolgált a Beck Depresszió Kérdőív (BDI), a Spielberger-féle Állapot- és Vonásszorongás Kérdőív (STAI), a Sebészeti Beavatkozástól Való Félelem Kérdőív (SFQ), a Vizuális Analóg Skála (VAS), az Emlődaganatos Betegekre Kifejlesztett Életminőség Skála (FACT-B) és az Emlőrákkezelés Hatását Mérő Skála (BITS). Terápiás eszközként két újszerű eljárás, a PRISM-D rajzteszt és a Testképszobor Teszt került alkalmazásra. Eredmények: A kapott eredmények szerint az intervenció ígéretesnek mutatkozik, a programba bevont személyek a műtéttel kapcsolatos alacsonyabb félelmekről és állapotszorongásról számoltak be 6 héttel a műtét után, mint a kontrollcsoport tagjai. A műtét típusa jelentősen befolyásolta a testkép változásával kapcsolatos stressz mértékét. Következtetés: A kutatás a műtét előtti és a műtét utáni pszichológiai intervenció fontosságára hívja fel a figyelmet emlődaganatos nőbetegek körében. Orv Hetil. 2019; 160(18): 700–709.

Introduction: Coping mechanism and adaptation skills play an important role in successfully adjusting to breast cancer. The concept of psychological immunity integrates different coping skills that are capacities leading to successful adaptation. Hypnosis as a psychological intervention is effective in increasing coping potentials; nevertheless, there is little empirical evidence on the effectiveness of hypnosis in terms of increasing psychological immunity. Purpose: Our aim was to examine the characteristics and changes of psychological immune competence of breast cancer patients receiving different psychological interventions. Methods: Altogether 61 patients were assigned to receive hypnosis, music, and special attention as adjunctive treatments to standard chemotherapy. Psychological immunity was measured four times with Psychological Immune Competence Inventory (PICI). Results: Differences were detected during treatment on Social Monitoring Capacity (F(2,58) = 5.973, p = .006, ω ² = .12); Problem-Solving Capacity (F(2,58) = 4.208, p=.023, ω ² = .10); Impulse Control (F(2,58) = 6.051, p = .005, ω ² = .11); Emotional Control (F(2,58) = 3.612, p = .037, ω ² = .07) and after the chemotherapy on Sense of Control (F(2,58) = 6.548, p = .004, ω ² = .11); Sense of Coherence (F(2,58) = 4.898, p = .013; ω ² = .10); Problem-Solving Capacity (F(2,58) = 3.949, p = .028, ω ² = .08). Hypnosis-group patients showed higher immune capacity compared to patients in the other two groups. Changes over time were measured and revealed increased psychological immunity based on cumulative PICI (F(3,174) = 6.403, p < .001, η ² p = .10) and on certain PICI scales in all three groups. Only the scale of Synchronicity showed interactional effects (F(2,58) = 2.508, p = .024, η ² p = .08). Conclusions: Psychological immune capacity of breast cancer patients seems to increase throughout chemotherapy and follow-up period, independently from the received interventions. Nonetheless hypnosis may have a further facilitating role in the maintenance and development of psychological immunity during cancer treatments.