Search Results

You are looking at 1 - 4 of 4 items for :

  • "enteralis idegrendszer" x
  • All content x
Clear All

Absztrakt:

Az emésztőrendszer megfelelő működése nélkülözhetetlen a tápanyagtranszporthoz, a felszívódáshoz, az emésztéshez és a salakanyagok kiürítéséhez, de ezenfelül fontos feladata van a patogénekkel, allergénekkel és toxinokkal szembeni védelemben és a bélrendszer homeosztázisának fenntartásában. Ezeknek a feladatoknak a koordinációját a bél ideg- és immunrendszere szoros együttműködésben végzi a belső és külső környezethez való folyamatos alkalmazkodás révén. A bél élőhelyet és tápanyagokat szolgáltat a benne élő mikroorganizmusok számára, amelyek jelentős hatással vannak a tápcsatorna fejlődésére és annak funkcionális működésére. A bélcsatorna és a benne élő mikroorganizmusok közösen végzik el az emésztést, s látják el az immun-, neuroendokrin és ingerületátviteli funkciókat. Ezt az egymással morfofunkcionálisan együttműködő struktúrát hívjuk mikrobiom–bél–agy-tengelynek, melynek kiindulópontját az enteralis idegrendszer és a bél mononukleáris sejtjei között fennálló neuroimmunológiai interakciók szolgáltatják. Összefoglaló közleményünkben ennek a fellendülő tudományterületnek a legfontosabb és legfrissebb eredményeiről, aktuális kutatási témáiról számolunk be, kiegészítve azzal, hogy milyen klinikai vonatkozásai lehetnek a jövő orvoslásában a bél–agy-tengely patológiás működésének és a bélflóra megváltozásának. Orv Hetil. 2020; 161(19): 771–779.

Open access

A gastrointestinalis rendszer egyrészt a független enteralis idegrendszer irányítása alatt áll, másrészt szorosan kapcsolódik a központi idegrendszerhez, és közöttük bidirekcionális kommunikáció van. E kommunikáció neuralis pályákon, immun- és endokrin mechanizmusokon keresztül történik. Az agy-bél tengely kiemelkedő fontosságú a bélfunkció modulálásában. Különböző eredetű szignálok (hang, látvány, szag, szomatikus és visceralis események, fájdalom) jutnak el az agyhoz, amelyeket a memória, kognitív és affektív mechanizmusok módosítanak, ezután integrálódnak a központi idegrendszer, a gerincvelő, az autonóm és enteralis idegrendszer köreiben. Fiziológiai hatásokat váltanak ki, megváltoztatják a motilitást, a szekréciót, az immunfunkciót, a gastrointestinalis traktus vérátáramlását. Az egyik fő neurotranszmitter a szerotonin, amely kulcsszerepet játszik a leggyakoribb krónikus, funkcionális gastrointestinalis betegség, az irritábilis bél szindróma patogenezisében. Ez a biopszichoszociális kórkép az agy-bél tengely diszregulációjának következménye, ahol az endogén fájdalomgátlás helyett a fájdalom facilitációja lép fel, a visceralis percepció patológiás mértékben fokozódik, és a fájdalomküszöb csökken. A betegek anamnézisében igen gyakori az elszenvedett erőszakos esemény, személyiségvonásaik közül leggyakrabban a túlzott lelkiismeretességet, a perfekcionizmust, a túlérzékenységet, a hatékonyságérzés hiányát, a nagyobb szociális megfelelés iránti igényt, a neuroticizmust és az alexithymiát írják le. Nőkre jellemző a nemi szerepkonfliktus és az alacsony asszertivitás. Kezelésükben az antidepresszánsoknak és a pszichoterápiás módszereknek egyaránt szerepük van. A neuroticizmus és az alexithymia a gyulladásos bélbetegségben szenvedőkre is jellemző, anamnézisükben gyakori a zavart anya-gyermek kapcsolat. Szokványos és korai neurológiai szövődmény az autonóm neuropathia. A refluxbetegség és az obstruktív alvási apnoe kölcsönösen generálják egymást, súlyosságuk korrelál. Coeliakiában a leggyakoribb neurológiai manifesztáció az ataxia, a polyneuropathia és a myopathia. A szövettanilag igazolt coeliakiák 85%-ában nem jelentkeznek gastrointestinalis tünetek, ezért idiopathiás ataxia esetén igen fontos az antigliadinantitest-titer mérése. A gluténmentes étrend a neurológiai tünetek teljes regresszióját eredményezheti.

Restricted access

Absztrakt:

Az enteralis idegrendszerben termelt neuropeptidek szerepet játszanak az immunsejtek működésében, részt vesznek a gyulladás fokozásában és annak csökkentésében. Összefoglaló munkánkban azt elemeztük, hogy a gyulladás milyen hatást fejt ki az idegelemek és immunsejtek neuropeptid-tartalmára. Gyulladásos mintákat (human gastritis, állatkísérletes indukált colitis, sztreptozotocinnal indukált diabetes mellitus) és kontrollpreparátumokat hasonlítottunk össze. A neuropeptid-tartalmú idegrostok és immunsejtek mennyiségét vizsgáltuk (immunhisztokémia, konfokális lézermikroszkópia, elektronmikroszkópia), esetleges közeli kapcsolatokat kerestünk. Gyulladásos folyamatokban (gastritis, kísérletes colitis, diabetes mellitus) a substance P, neuropeptid Y és vasoactiv intestinalis peptid pozitív idegrostok mennyisége szignifikánsan megemelkedett, s ezzel párhuzamosan a nyálkahártyában lévő immunkompetens sejtek (lymphocyták, plazmasejtek, hízósejtek) száma szintén jelentős mértékben megnőtt (p<0,001). Gyulladás hatására az immunsejtek aktiválódtak és pozitívan jelölődtek substance P, neuropeptid Y és vasoactiv intestinalis peptid elleni antitestekkel. Kontrollanyagban sohasem sikerült nagyon közeli idegrost-immunsejt közötti morfológiai kapcsolatot kimutatni, viszont gyulladás hatására számos immunsejt mellett található idegrostköteg, ahol az idegrostok egy része immunpozitivitást mutat substance P-re, neuropeptid Y-ra és vasoactiv intestinalis peptidre. Konfokális lézermikroszkóppal kettős jelöléssel bizonyítottuk, hogy tumornekrózisfaktor-alfa- és nukleárisfaktor-kappa-B-pozitív immunsejtek egy részében a substance P kolokalizációban fordul elő. A tumornekrózisfaktor-alfa és nukleárisfaktor-kappa-B-pozitív immunsejtek mennyiségének emelkedése korrelált (párhuzamosan emelkedett) a substance P-immunreaktív idegrostok mennyiségének növekedésével human gastritisben. Eredményeink alátámasztják, hogy substance P-antagonisták vagy neuropeptid Y és vasoactiv intestinalis peptid alkalmazása az utóbbi évtizedben új terápiás lehetőség lehet a krónikus gyulladások kezelésére. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1436–1440.

Open access

Absztrakt:

Az invaginatio az egyik leggyakoribb gyermekkori akut hasi kórkép, melynek értelmezése, kezelése lényegesen változott az elmúlt évtizedekben. Patogenezisében korábban a hypertrophiás Peyer-plakkok és polipok tehetetlenségének tulajdonítottak elsődleges szerepet. A lipopoliszacharid indukálta invaginatio állatmodelljének megjelenésével, a rotavírus-vakcina bevezetésével, a szezonalitással és az enteralis idegrendszer postnatalis változásaival nyert újabb ismeretek nyilvánvalóvá tették, hogy a bélmotilitasnak is szerepe van az etiológiában. A kezelésben alapvetően a konzervatív eljárások váltak dominánssá, melyek hatékonysága egyre növekedett. A korábban röntgen-képerősítő alatt végzett hidrosztatikus desinvaginatiót kiváltotta a biztonságosabbnak és hatékonyabbnak tartott pneumatikus desinvaginatio, majd a sugárterhelés kiváltása céljából az ultrahangkontroll alatt végzett hidrosztatikus módszerhez tértek vissza. A kórházi felvétel helyett egyre több intézetben az ambuláns ellátást preferálják. Vitatott a desinvaginatiós manőver alatt alkalmazott gyógyszerek – például a glükagon és a ciklooxigenázgátlók – szerepe a hatékonyság növelésében és a recidíva kivédésében. A műtéti kezelésben a nyílt műtét helyett a minimálinvazív laparoszkópos eljárás tör előre. A szerzők az irodalmi adatok áttekintésével elemzik az invaginatio értelmezésében és kezelésében történt változásokat és az aktuális trendet. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1331–1338.

Open access