Search Results

You are looking at 1 - 10 of 66 items for :

  • "gyógyszeres kezelés" x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All
Magyar Onkológia
Authors: Janina Kulka, Ildikó Szirtes, A. Marcell Szász, Péter Kupcsulik, István Kenessey, Gábor Lotz, and József Tímár

A gyomorrák célzott, HER2-ellenes terápiájának bevezetése a klinikai gyakorlatba nagy előrelépést jelent a kezelés és a betegség prognózisa szempontjából. A célzott terápia azonban csak úgy válhat igazán sikeressé, ha a HER2-meghatározás módszertana megfelelően validált, szigorú kritériumok alapján történik. Különösen fontos ezt szem előtt tartani azért is, mert a gyomorrákok egy részében kizárólag biopsziákból történik a diagnosztika, amelyek esetében a HER2-meghatározást különösen tapasztalt patológusoknak, és gyakorlott, standardizált módszereket alkalmazó laboratóriumoknak szabad csak végeznie. Mint diagnosztikus értékű és terápiás döntést befolyásoló vizsgálat, alapvető fontosságú a minden tekintetben megfelelő minőség, amelynek biztosítéka a rendszeres külső technikai és interpretációs minőségellenőrzés. A hazai patológusok a Roche Magyarország Kft. segítségével szinte a célzott kezelés hazai bevezetésével egyidőben lebonyolítottak egy minőségellenőrző körvizsgálatot, amelyben a résztvevő laboratóriumok döntő többségének alkalmassága bizonyosodott be. Magyar Onkológia 54: 343–350, 2010

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: József Borbola, Csaba Földesi, Attila Kardos, and Zoltán Som

Összefoglaló. Bevezetés: Az inadekvát, aránytalan sinuscsomó-tachycardia a szív nomotop ingerképzési zavarával járó, nem ritka klinikai szindróma. A szívritmuszavar-entitást a nem paroxysmalis, magas nyugalmi sinusfrekvencia, a fizikai/pszichés stresszre adott aránytalan sinustachycardia, valamint főként palpitációs panaszok jellemzik. Célkitűzés: Az aránytalan sinuscsomó-tachycardiás betegeink gyógyszeres kezelésével szerzett tapasztalataink ismertetése. Módszerek: 2008 és 2018 között 104 beteget (92 nő, 12 férfi; átlagéletkor 31 ± 10 év) kezeltünk ezzel a szívritmuszavarral. A betegek kivizsgálásuk után 12 elvezetéses EKG-, terheléses EKG-, valamint 24 órás Holter-monitoros EKG-megfigyeléseken vettek részt a gyógyszeres kezelés előtt és után (bizoprolol: 2 × 5 mg/nap; ivabradin: 2 × 5 mg/nap). Az életminőség változását a European Heart Rhythm Association (EHRA) tüneti skálája szerint állapítottuk meg. Eredmények: Mindkét gyógyszer jelentősen csökkentette a nyugalmi sinusfrekvenciát (kontroll: 102 ± 10/min; bizoprolol: 78 ± 6/min; ivabradin: 74 ± 8/min, mindkettő: p<0,0001). A gyógyszeres kezelés nélküli, 24 órás Holter-monitoros EKG-felvételek során mért szívfrekvenciák (minimum–maximum [átlag] sinusfrekvencia/min) a kontrollértékekről (58 ± 8–159 ± 14 [94 ± 6]/min) mindkét gyógyszerre egyaránt szignifikánsan csökkentek (bizoprolol: 53 ± 7–132 ± 13 [77 ± 9]/min [mindhárom: p<0,0001]; ivabradin 51 ± 6–134 ± 18 [77 ± 8]/min [mindhárom: p<0,0001]). A terheléses EKG-vizsgálatok előtt (kontroll: 99 ± 13/min; bizoprolol 81 ± 11/min [p<0,0001]; ivabradin: 84 ± 10/min [p<0,0001]) és a terhelés csúcspontján mért sinusfrekvenciák (kontroll: 164 ± 15/min; bizoprolol: 140 ± 16/min [p<0,0001]; ivabradin: 142 ± 14/min [p<0,0001]) is jelentősen mérséklődtek. Az azonos dózisban adott két gyógyszer szívfrekvencia-csökkentő hatásai között számottevő különbséget nem tapasztaltunk. Az életminőséget tükröző EHRA tüneti skálán (kontroll: 2,3 ± 0,7) mind a bizoprolol (1,4 ± 1,4; p<0,0001), mind az ivabradin (1,1 ± 0,2; p<0,0001) egyformán csökkentette a betegek tüneteit, panaszait. Számottevő cardiovascularis mellékhatás egyik betegcsoportban sem jelentkezett. Következtetések: Vizsgálati eredményeink alapján megállapítható, hogy az aránytalan sinuscsomó-tachycardiás betegek gyógyszeres kezelésére: (1) a kardiospecifikus adrenerg béta-blokkoló bizoprolol és az If-csatorna-gátló ivabradin egyaránt hatékonynak és biztonságosnak bizonyult; (2) az azonos adagban adott két gyógyszer hatékonysága között számottevő különbség nem volt; (3) a gyógyszeres kezelés nemcsak a sinusfrekvenciát csökkentette, hanem a betegek panaszait, tüneteit is mérsékelte. Orv Hetil. 2020; 161(46): 1953–1958.

Summary. Introduction: The inadequate, inappropriate sinus-node tachycardia is not a rare clinical syndrome, defined as a disturbance of the nomotopic impulse formation of the heart. This cardiac arrhythmic entity is characterized by a non-paroxismal, increased sinus rate at rest, and/or inadequate response to physical and/or emotional stress and palpitations. Objective: The aim of this study was to describe our experiences with pharmacological therapy of patients with inappropriate sinus tachycardia syndrome. Methods: Between 2008 and 2018, 104 patients (92 women, 12 men, mean age: 31 ± 10 years) were treated with this cardiac arrhythmia entity. All patients underwent 12-lead ECG, 24-hour Holter-ECG monitoring and standard bicycle dynamic exercise tests before and after drug treatment (bisoprolol: 5 mg bid; ivabradine: 5 mg bid). Changes in the quality of life were estimated by using the European Heart Rhythm Association (EHRA) score. Results: Both drugs decreased significantly the resting heart rate (control: 102 ± 10/min; bisoprolol 78 ± 6/min (p<0.0001), ivabradine: 74 ± 8/min (p<0.0001). The results of the parameters of the 24-hour Holter ECG recordings (expressed as minimal–maximal [average] heart rate/min) with drug therapy showed a significant decrease from control values in all three parameters: control 58 ± 8–159 ± 14 (94 ± 6)/min; bisoprolol 53 ± 7–132 ±13 (77 ± 9)/min (all three: p<0.0001); ivabradine: 51 ± 6–134 ± 18 (77 ± 8)/min (all three: p<0.0001). The sinus rate reduced significantly both before the bicycle dynamic exercise tests (control: 99 ± 13/min; bisoprolol: 81 ± 11/min [p<0.0001]; ivabradine: 84 ± 10/min [p<0.0001]) and at the peaks of the exercise test (control: 164 ± 15/min; bisoprolol: 140 ± 16/min [p<0.0001]; ivabradine 142 ± 14/min [p<0.0001]). The heart rate reducing effects of the two drugs did not differ significantly. The EHRA quality of life score was equally improved by the two drugs (control: 2.3 ± 0.7; bisoprolol: 1.4 ± 1.4 [p<0.0001]; ivabradine: 1.1 ± 0.2 [p<0.0001]). No cardiovascular side effects were observed while taking bisoprolol or ivabradine. Conclusions: Based on our clinical results, it can be pointed out that in the drug therapy of patients with inappropriate sinus node tachycardia: (1) bisoprolol (5 mg bid) and ivabradine (5 mg bid) proved to be equally effective and safe; (2) the heart rate reducing effect of the two drugs – given in the same dosage – did not differ considerably; (3) the pharmacological therapy significantly decreased not only the sinus frequency, but also reduced the symptoms of the patients. Orv Hetil. 2020; 161(46): 1953–1958.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: András Jánosi, Dániel Várnai, Zsófia Ádám, Adrienn Surman, and Katalin Vas

A szerzők 139, nem ST-elevációs infarktus miatt kezelt betegük adatait elemzik. Vizsgálják a betegek kórházi és késői prognózisát, egyes echokardiográfiás adatok prognózissal való összefüggését, valamint a kórházból elbocsátott betegek esetén a szekunder prevenció szempontjából ajánlott gyógyszeres kezelés gyakoriságát. Az utánkövetés a betegek 98%-ában sikeres volt, a bekövetkezett eseményekről, illetve az utánkövetés idején alkalmazott gyógyszeres kezelésről postai kérdőív útján szereztek adatokat. A nők átlagéletkora 78,6, a férfiaké 71,4 év volt. A kezelt betegeknél gyakori volt a társbetegségek (hypertonia, diabetes mellitus, korábbi ischaemiás szívbetegség) előfordulása. A kórházi kezelés időszakában 30 betegnél (22%) történt koronarográfia, és 29 betegnél revascularisatiós beavatkozásra is sor került. A kórházi halálozás 15% volt, az utánkövetés háromnegyed éve alatt 17%-os halálozást észleltek. A kórházban, illetve az utánkövetési idő alatt meghalt betegek szignifikánsan idősebbek voltak azoknál, akik életben maradtak. Egyes echokardiográfiás adatok (ejekciós frakció, végszisztolés átmérő, szegmentális falmozgászavar és a mitralis insufficientia nagysága) prognosztikus jelentőségűnek bizonyultak, mivel szignifikánsan különböztek az életben maradt és a meghalt betegek esetén. A kórházból elbocsátott betegek igen magas arányban részesültek a másodlagos prevenció szempontjából fontosnak ítélt gyógyszeres kezelésben (aszpirin, béta-blokkoló, ACE-gátló, statin). Az utánkövetés idején sem csökkent ezen gyógyszerek használatának aránya, ami a betegek jó compliance-ét igazolja.

Restricted access

A szerző összefoglalja a benignus prostata-hyperplasiában jelenleg alkalmazott gyógyszereket. A növényi kivonatokkal szerzett tapasztalatok két évtizedes múltra tekintenek vissza, alkalmazásuk a benignus prostata-hyperplasia iniciális fázisában javasolt. A hormonális hatású 5-alfa-reduktáz finasterid jelentős, bár csak több év-hónap alatt kialakuló prostatavolumen-redukció a vizelési zavarok mechanikus komponensét befolyásolja kedvezően. Indikációja főleg a 40 g feletti prostatavolumen esetén áll fenn. Az alfa-receptor-gátlók a hólyagnyakra ható, rövid terápiás idejű relaxáns hatásokkal a prostata-hyperplasia dinamikus komponensére hatnak, alkalmazásuk indokolt minden benignus prostata-hyperplasia esetében, függetlenül a prostatavolumentől. Több-kevesebb hypotoniás mellékhatással számolni kell. Az utóbbi időben az 5-foszfodiészteráz-gátlók kedvező hatását is leírták, illetve az is nyilvánvalóvá vált, hogy az alfa-blokkolókkal kezelt beteg szexuális aktivitása is fokozódik.

Restricted access

A beszűkült vesefunkció számos gyógyszer – köztük az antidiabetikumok – plazmakoncentrációját emelheti, így alkalmazásukkor adagjukat a betegek e csoportjában változtatni kell. A szerző vázolja a diabeteses vesekárosodás kialakulásának szakaszait, összefoglalja az orális antidiabetikum-csoportok jelenleg érvényben levő alkalmazhatóságának szakmai szabályait vesebetegekben. Ismerteti, hogy a pioglitazon mellett az újonnan forgalomba került dipeptidil-peptidáz-4-gátló, az enterohepaticusan eliminálódó linagliptin is dóziscsökkentés nélkül alkalmazható vesebetegekben. Orv. Hetil., 2012, 153, 1727–1731.

Open access

A gyomorrák a 9. leggyakoribb daganat Magyarországon, halálozásban pedig a 4. helyen áll. A hagyományos kezelési módszerek az előrehaladott gyomorrák ellátásában nem hoznak jelentős eredményt. A tumor molekuláris biológiai jellemzőinek megismerésével azonban ma már lehetőség van célzott terápia adására is, mellyel jelenleg a leghosszabb túlélési időt lehet elérni. Magyar Onkológia 54: 337–341, 2010

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: László Hodinka, Géza Bálint, Erika Budai, Pál Géher, Renáta Papp, Péter Somogyi, Sándor Szántó, and Edit Vereckei

. [Tájékoztatás a gyermekkori reumás megbetegedésekről. Gyógyszeres kezelés.] Available from: https://www.printo.it/pediatric-rheumatology/HU/info/15/ [Hungarian] 74

Open access

Absztrakt:

A diuretikumok a vérnyomáscsökkentő kezelés alapvető gyógyszerei. Kedvezően csökkentik a vérnyomást és a cardiovascularis eseményeket. A tiazidok és tiazidanalógok dózisának növelése nem eredményez további erőteljes vérnyomáscsökkenést és cardiovascularis morbiditás- és mortalitáscsökkenést. A dózisnövelés azonban a mellékhatásokat egyértelműen megemeli. Emiatt a legkisebb hatékony dózis adását kell előtérbe helyezni, valamint a fix kombinációs kezelést. Hypertoniában alkalmazásuk különösen kedvező eredményhez vezet időskorban, izolált szisztolés hypertoniában, szívelégtelenségben, korábban elszenvedett szélütésben és fekete bőrű populációban. Kacsdiuretikumok adása vérnyomáscsökkentőként csak beszűkült vesefunkció esetén jöhet szóba. Az aldoszteronantagonisták adása pedig szívelégtelenségben és pitvarfibrilláció prevenciójára különösen előnyös lehet, valamint kombinációs kezelés során csökkentik a hypokalaemia veszélyét. A hypertoniában alkalmazott diuretikus, valamint thiaziaddal való kombinációs kezelés ezért manapság a reneszánszát éli. Orv. Hetil., 2017, 158(11), 403–408.

Open access

Absztrakt

A medulloblastoma az egyik leggyakoribb gyermekkori agydaganat. Mortalitása az utóbbi évtizedekben jelentősen csökkent, mely a sebészi és radioterápiás kezelésen kívül jelentős mértékben a gyógyszeres terápia fejlődésének köszönhető. E közlemény célja a gyógyszeres kezelés jelenleg alkalmazott formáinak kritikus áttekintése és azon próbálkozások megemlítése, melyek a tumor molekuláris genetikai alapjai felől kiindulva kísérlik meg a jelenlegi terápia továbbfejlesztését.

Restricted access

A megküzdési stratégiák, a depresszió és a szorongás szerepe a pajzsmirigybetegségekben

The role of coping strategies, depression and anxiety in thyroid disease

Orvosi Hetilap
Authors: Annamária Pápai, Lucica Emilia Coșa, Maria Melania Cozma, and Adriana Mihai

Összefoglaló. Bevezetés: A tudományos szakirodalomban számos kérdés fogalmazódik meg a pajzsmirigybetegségeket befolyásoló pszichológiai tényezőkről. Kevés tanulmány készült a pajzsmirigybetegségek és a megküzdési stratégiák kapcsolatáról. Célkitűzés: Jelen tanulmányunk célja felmérni a megküzdési stratégiák, a depresszió és a szorongás szintjének változásait a pajzsmirigybetegek (hyperthyreosis és hypothyreosis) esetében a gyógyszeres kezelés (Thyrozol és Euthyrox) hatására. Módszer: A betegeket a szakorvos diagnózisa, illetve a TSH- és fT4-szint alapján hyperthyreosis- (n = 10) és hypothyreosis- (n = 21) csoportba soroltuk. Mindkét csoport tagjait az endokrinológiai kezelés előtt és után pszichológiai felmérésnek vetettük alá. A felmérés során a megküzdési stratégiák felméréséhez a következő skálákat alkalmaztuk: Kognitív Érzelem Szabályozás Kérdőív (Cognitive Emotion Regulation Questionnaire – CERQ), Hobfoll-féle Megküzdési Stratégia Kérdőív (Strategic Approach to Coping Scale – SACS). A Beck Depresszió Kérdőívet (Beck Depression Inventory – BDI-II) alkalmaztuk a depresszió felmérésére, az Állapot- és Vonásszorongás Kérdőívet (State-Trait Anxiety Inventory, Form Y – STAI-Y) a szorongás szintjének felmérésére. Eredmények: A két csoport pszichológiai és laboreredményeit összehasonlítottuk a gyógyszeres kezelés előtt és után. Mind a hyperthyreosisban, mind a hypothyreosisban szenvedő betegeknél magas volt a depresszió és a szorongás szintje. A hyperthyreosisban szenvedő betegeknél a depresszió magasabb. A gyógyszeres kezelés után a depresszió és a szorongás szintje csökkent mindkét csoportban, a megküzdési stratégiák többnyire változatlanok maradtak. Következtetések: Pajzsmirigybetegeknél a kognitív viselkedésbeli pszichoterápiás beavatkozás a gyógyszeres kezelés kiegészítő alternatívája lehet a szorongás és a depresszió szintjének csökkentése és a diszfunkcionális megküzdési stratégiák módosítása szempontjából. Orv Hetil. 2021; 162(7): 262–268.

Summary. Introduction: There is a high interest in the scientific literature in psychological factors that influence the course of thyroid disease. There are a few studies on the link between thyroid disease and coping strategies. Objective: In the present study, we aimed to evaluate the manifestation of depression, anxiety and coping strategies in people with thyroid disease and the impact of endocrinological medication on these psychologic items. Method: The patients were grouped into two groups, hyperthyroid (n = 10) and hypothyroid (n = 21), according to the diagnosis established by the attending physician, TSH and fT4 level. Patients with hyperthyroidism and hypothyroidism were evaluated before and after endocrinological treatment with the Cognitive Emotion Regulation Questionnaire (CERQ), Strategic Approach to Coping Scale (SACS) for the evaluation of coping strategies, Beck Depression Inventory (BDI-II) for assessing the level of depression, State-Trait Anxiety Inventory, Form Y (STAI-Y) for assessing anxiety. These two groups have been compared. Results: The psychological and laboratory results of the two groups were compared before and after drug treatment. Both patients with hyperthyroidism and with hypothyroidism had high levels of depression and anxiety. In hyperthyroidism, depression is more severe. Following treatment with Thyrozol and Euthyrox, the level of depression and anxiety decreases in patients with hyper- and hypothyroidism; the coping strategies remained almost unchanged. Conclusion: Cognitive-behavioral psychotherapeutic intervention could be supplementary to drug treatment in terms of reducing anxiety, depression, and modifying dysfunctional coping strategies for patients with thyroid diseases. Orv Hetil. 2021; 162(7): 262–268.

Restricted access