Search Results
Absztrakt
Az időskori hypertonia kezelésére vonatkozó szakmai javaslatokban jelentős változások következtek be az elmúlt másfél évtizedben. A szerzők célja, hogy nemzetközi összehasonlításban bemutassák a különböző cardiovasculariskockázat-besorolású időskori hypertonia kezelésének jelenleg érvényes magyar irányelveit, nyomon követve az ajánlásokban bekövetkezett változásokat és ismertetve a változásokat előidéző bizonyítékokat. Elemzésükhöz a 2001 és 2015 között megjelent magyar, európai és amerikai hypertoniakezelési irányelveket és szakmai állásfoglalásokat használták fel. Sokáig a felnőttkori hypertoniában alkalmazandó kezelési küszöb és célértékek vonatkoztak idősekre is, cardiovascularis kockázatot növelő társbetegségekben pedig fokozatosan szigorodtak az elvárások; mígnem az új klinikai vizsgálatok eredményei és a korábbiak újraértékelése a célvérnyomás-követelmények enyhítéséhez, valamint korosztály-specifikus ajánlásokhoz vezettek. Az összehasonlított régiók jelenleg érvényes irányelveinek javaslatai különböznek időskori diabetesben, vesebetegségben és albuminuriában a vonatkozó célértéket, a béta-blokkolók alkalmazását és az időskor alsó határát illetően. Egyetértenek azonban abban, hogy a 140–150/<90 Hgmm vérnyomásnál alacsonyabb célérték hasznosságára nincs elég bizonyíték, és további vizsgálatok szükségesek az időskorban, aggkorban és különböző kockázati csoportokban az optimális célvérnyomás tisztázására. Orv. Hetil., 2016, 157(7), 247–259.
A technikai felszereltség, az endoszkópos team elméleti és gyakorlati felkészültsége mellett az endoszkópos beavatkozás sikerét alapvetően befolyásolja a vizsgált beteg általános állapota. Időskor, súlyos társbetegségek fokozhatják a kockázatot, különösen operatív endoszkópia esetében. Tovább nehezíti a döntéshozatalt, ha alarm tünetek teszik a vizsgálatot halaszthatatlanná. A tápcsatorna és az epeutak-pancreas endoszkópos vizsgálatai előrehaladott életkorban is biztonsággal végezhetők, sebészi beavatkozás alternatívái lehetnek. A tervezett beavatkozás szempontjából a szív- és érrendszeri, valamint pulmonológiai megbetegedésben szenvedők esetében fontos kérdés az alapbetegség stádiuma, a stroke különböző formáiban pedig a kooperáció. A mindennapok gyakorlatában egyik leggyakoribb probléma az orális antikoaguláns és/vagy thrombocytaaggregáció-gátló kezelésben részesülők endoszkópos vizsgálata, a terápia felfüggesztésének, esetleges módosításának, újraindításának a kérdése. Speciális kérdés az implantált elektronikus eszközt viselő beteg endoszkópos vizsgálata, továbbá az antibiotikum-profilaxis egyre bővülő indikációs köre. Az adott endoszkópos beavatkozás és a vizsgált beteg kockázati besorolása, az indikációk, a kontraindikációk és az alternatív diagnosztikus lehetőségek ismerete alapján a döntéshozatal a gasztroenterológus feladata. Ebben kísérel meg néhány gyakorlati szempontot figyelembe véve áttekintést nyújtani e közlemény. Orv. Hetil., 2011, 152, 2078–2085.
Absztrakt:
Az időskorú személyek száma és társadalmi aránya folyamatosan növekszik, különös tekintettel az európai országokra, de ez a világ teljes népességére is vonatkozik. Az idősebb korosztály arányának további gyarapodásával az öregedő társadalom egészségi állapotának romlása okozta szociális és egészségügyi szférákat érintő többletköltségek is egyre tovább emelkednek. Az öregedés folyamata az egészségi állapot romlásának és az általános funkcióképesség csökkenésének testi vonatkozásain túl a mentális, kognitív teljesítmény romlásával is együtt jár, ami tovább nehezíti az idős korosztály mindennapjait. Ezek a tények felhívják a figyelmet a beavatkozás megjósolható szükségességére. A korábbi vizsgálati eredmények szerint a fizikai aktivitás alkalmas lehet a kognitív működés javítására, a romlás megállítására és megelőzésére. A jelen közleményben áttekintjük a fizikai aktivitásnak a kognitív működésre kifejtett hatásait mind általánosságban, mind pedig három specifikus mozgásforma tekintetében, illetve a további aktuális kutatási irányokat is felvázoljuk. Orv Hetil. 2020; 161(5): 163–168.
Az időskori esések egészségügyi, szociális, gazdasági terhe igen jelentős napjainkban is. A demográfiai változások következtében a problémával továbbra is számolni kell. Európa-szerte nagy figyelem hárul az időskori balesetek megelőzésére. A szerzők egy európai uniós program keretében kutatást végeztek a szociális otthoni körülmények között élők esési gyakoriságáról, illetve annak okairól. Cél: A kutatás célja az volt, hogy az esések gyakoriságán kívül azok háttere is feltárásra kerüljön, különös tekintettel a gyógyszerfogyasztásra. Adatok, módszer: Egységes kérdőív alapján két szociális otthonban, amelyeknek együtt 1016 lakója van, egyéves vizsgálat történt. A munka során az ápolószemélyzet rögzített minden esést és azok körülményeit, következményeit. Az okok között kiemelt helyen szerepeltek a környezeti tényezők mellett a fogyasztott gyógyszerek. Ez utóbbiakat az elnevezésük alapján tovább vizsgáltuk, a hatásukat és az elesést okozó mellékhatásukat illetően. Az adatfeldolgozás SPSS 14.0 programmal történt. Eredmények: A szociális otthonok lakói között 1013 esés történt a 12 hónap során. Az esetek kétharmadában valamilyen egészségügyi ellátást igényelt az elesett személy. A leggyakrabban horzsolás, zúzódás, illetve bőrsérülés jött létre (20–24%). Combnyaktörés 3%-ban, egyéb törés 1,8%-ban következett be. Szinte minden lakó fogyaszt gyógyszert: 19% háromfélét vagy annál kevesebbet, a többség ennek a többszörösét. Az egy főre jutó maximális gyógyszerfogyasztás 19 volt, az átlag 6. Az esést okozó mellékhatások tekintetében a maximum 43 volt, az átlag 14. Az egyes mellékhatások gyakoriságát, halmozódását külön is bemutatjuk. Következtetések: Az időskori esések száma, aránya jelentős a szociális otthonban élők körében. Ennek egyik oka lehet az igen nagy mennyiségű gyógyszerfogyasztás, amelynek mellékhatása következtében nő az elesés rizikója.
A fejlett országok lakosságának elöregedése napjaink általános problémája. Az egészségügyre nehezedő teher különösen nagy, hiszen a kor előrehaladtával a betegségek, különösen a krónikus betegségek száma nő meg ebben a populációban. A halmozott gyógyszerszedés, a polypharmatia jellemző az idős betegekre. Bár az időskori komorbiditás megköveteli több hatóanyag valós indikáción alapuló alkalmazását, viszont a polypharmatia növeli az interakciók és a nemkívánatos gyógyszerhatások kialakulásának esélyét, csökkenhet a betegcompliance, romlik az életminőség és jelentős anyagi megterhelést jelent mind a beteg, mind pedig a társadalom számára. Az idős betegek gyógyszeralkalmazásából eredő problémáinak csökkentése érdekében születtek meg azok a listák, amelyek a potenciálisan nem megfelelő hatóanyagokat, dózisokat gyűjtik össze. Az egyik legkorábbi lista az úgynevezett Beers-kritériumok. Az ezekben szereplő hatóanyagok alkalmazása időskorban nem javallott, illetve kockázatos. A külföldi példák nyomán a szerzők a hazai gyógyszerkincshez alkalmazkodó listát állítottak össze, átvéve a nem megfelelőség indoklását és alternatív terápiás javaslatokat is. Orv. Hetil., 2012, 153, 1926–1936.
Absztrakt:
A pitvarfibrilláció a leggyakoribb klinikai jelentőséggel bíró ritmuszavar. Gyakran okoz szisztémás thromboemboliás eseményeket, melyek megelőzésére hagyományosan évtizedekig a K-vitamin-antagonista gyógyszereket alkalmaztuk. Az új, direkt antikoagulánsok megjelenése forradalmi újítást jelentett a kezelésben, ezek fokozatos térhódítása, nagymértékű elterjedése várható. A Magyarországon legújabban forgalomba hozott edoxabán a Xa-faktort gátolja. Nagy előnye a napi egyszeri szedés és a kedvező biztonságossági profil. Nagy betegszámú klinikai vizsgálat azt igazolta, hogy a stroke és a szisztémás emboliák megelőzésében legalább annyira hatékony, mint a warfarin, ugyanakkor az okozott súlyos vérzések száma szignifikánsan kevesebb volt. Mivel a pitvarfibrilláció gyakorisága az életkorral fokozatosan emelkedik, nagy jelentősége lehet annak a megfigyelésnek, hogy a többi direkt orális antikoagulánssal összehasonlítva idősebb korban a nettó klinikai előny (a megelőzött thromboemboliás események és az okozott vérzéses szövődmények aránya) az edoxabán esetében kedvező. Orv Hetil. 2018; 159(20): 798–802.
élettani vonatkozásai. In: Geriátria. Az időskor gyógyászata. Szerk.: Székács B. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2005, 7–13. Székács B. Geriátria. Az időskor
Absztrakt:
A fejlett országokban mindinkább nő az idős személyek számaránya, ami odavezet, hogy az idős betegek gyógyszeres terápiája egyre fontosabb helyet foglal el az egészségügyben. Fontos biológiai változások jellemzik az idős egyének szervezetét, melyeknek kihatásuk van a gyógyszerek farmakokinetikájára és farmakodinámiájára is. A vesefunkció fokozatos beszűkülése a gyógyszeradagolás módosítását igényelheti. Bizonyos gyógyszerek és gyógyszer-interakciók potenciális veszélyt jelentenek ezen populáció számára. Ezért az idős betegek kezelése során számos faktort kell mérlegelni, beleértve a társbetegségeket, a kognitív funkciót és a szociális helyzetet is. Ugyanakkor a gyógyszerterápiában, ezen belül a polypragmasiában részesülő idősek esetén a legrosszabb a gyógyszerek kockázat–haszon aránya. Ennélfogva a geriátriai farmakoterápia fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy az időskor fiziológiás változásait a napi gyakorlaton kívül már a gyógyszerfejlesztés és -kiszerelés megtervezése során is figyelembe vegyék. A jelen közlemény áttekinti az idős betegek gyógyszeres kezelését befolyásoló legfontosabb faktorokat. Orv Hetil. 2019; 160(23): 896–907.
. Genetic signatures of exceptional longevity in humans. PLoS ONE 2012; 7: e29848. 13 Mari D. The art of ageing well. [Az aktív időskor művészete, avagy séta százévesekkel.] Corvina
Absztrakt
A szerzők a transhiatalis műtétek két új, az irodalomban még nem közölt indikációját ismertetik. Recidív bronchuscarcinoma miatti bal oldali pulmonectomiát követő, jobb oldali spontán nyelőcsőrupturában laparotomiás transhiatalis megoldást végeztek. A 2,5 cm-es repedést a szalagokkal lehúzott nyelőcsövön, a mediastinumban, csomós Vicryl-öltésekkel zárták és cseplesszel borították. A műtétet jobb mellűri és mediastinalis drénezéssel, gastro- és jejunostomiával fejezték be. A második műtét során alsó-hátsó mediastinalis tumort (8×5 cm), incarcerált masszív hiatusherniát, megrövidült nyelőcsövet és a mediastinumba penetráló kisgörbületi ulcust oldottak meg. Az időskor és rossz légzésfunkció miatt, laparotomiát követően, a kiszélesített hiatuson át, első lépésben a környezetével szívósan összetapadt hiatussérvet és a megrövidült, perioesophagitises nyelőcsövet tették szabaddá. Ez után a hátsó mediastinumban, a gerincoszlop mellett magasra terjedő, kisgörbületről kiinduló, ökölnyi, jól kapszulált képletet kifejtették, reszekálták. A kisgörbületi ulcust kimetszették, suturázták. A műtétet Toupet szerinti fundoplicatióval fejezték be. A transhiatalis feltárás alkalmazását szélsőséges mediastinalis és nyelőcsőfolyamatokban vélik megfontolandónak.
