Search Results

You are looking at 1 - 10 of 17 items for :

  • "immunitás" x
  • All content x
Clear All

Absztrakt

A csecsemőmirigy (thymus) immunoendokrin szerv, amelynek endokrin elemei által termelt hormonok elsősorban a szerv saját immunelemeire hatnak. Az immunrendszerben központi szerepet tölt be, újszülöttkori eltávolítása az immunrendszer és az egész szervezet összeomlásával jár. A thymus dajkasejtjei a csontvelő-eredetű lymphocytákat szelektálják és a sajátot idegenként felismerő (autoreaktív) sejteket még a thymusban elpusztítják, illetve az ugyancsak thymuseredetű Treg-sejtek a periférián elnyomják. A szerv involúciója már születés után elkezdődik, de csak a serdülőkor vége felé válik kifejezetté, mert addig az egyidejű fejlődési folyamatok túlkompenzálják. A pubertás utáni involúció inkább megengedi az autoreaktív sejtek életben maradását, felszaporodását és fokozott működését, ami fokozatosan koptatja, pusztítja a szervezet sejtjeit és sejt közötti állományát, ezzel előidézi az öregedés jelenségét. Az autoreaktív sejtek további fokozott működése okozza az autoimmun betegségeket és vezet a természetes halálhoz is. A thymus involúciója tehát nem a szervezet általános sorvadásának részjelensége, hanem annak okozója, ami az élettartam-pacemaker funkcióban mutatkozik meg. Az öregedés tehát felfogható egy thymusvezérelt lassú autoimmun folyamatnak. A tobozmirigy újszülöttkori eltávolítása a thymus degradációjához, az immunrendszer összeomlásához és a szervezet sorvadásához (wasting disease) vezet. A mirigy felnőttkori involúciója a thymus involúciójával párhuzamosan fut, így a két szerv funkcionális egységet képez. Valószínű, hogy a corpus pineale felelős a thymus involúciójáért, ezáltal annak élettartam-meghatározó szerepéért is. Az ismertetett adatok nem bizonyítják a tobozmirigy-csecsemőmirigy rendszer kizárólagos szerepét az öregedés és élettartam meghatározásában, csak felhívják a figyelmet arra, hogy ez a rendszer önmagában is alkalmas a feladat elvégzésére. Orv. Hetil., 2016, 157(27), 1065–1070.

Open access

A cikkben egy bírósági peres eljárás folyamatát elemzem. Korábbi tanulmányaimban kidolgoztam a bíróság mint felelőtlen szervezet fogalmát és elméletét, amelyen azt értem, hogy ha a bíróság mások érdekeit sérti, azok nem tudnak visszahatni (aktív hatalom hiánya), sem védekezni (passzív hatalom hiánya). A bíró kockázat nélkül viselkedik, tevékenysége felett nincs kontroll, immunis a jelzésekre. Egybemosódik, vajon az egyik fél azért kritizálja a per menetét, mert ebből előnyt akar húzni, vagy azért, mert a bíróság visszaél a hatalmával. E két helyzet megkülönböztethetetlen. Az is megkülönböztethetetlen, hogy a bíróság azért tesz vagy nem tesz valamit, mert nem érti a per szakkérdéseit, vagy nyomást érzékel a per gyorsítására, esetleg elfogult vagy korrupt. A tanulmány a szervezeti hatalom oldaláról bemutatja a bíróságok hatalmi eszközeit, lehetőségeit, a hatalommal való visszaélés széles spektrumát, az ítéletekben megtalálható súlyos ellentmondásokat, a felelőtlen szervezetek működési logikájának kaotikusságát. A bemutatott szerződésszegési per 6,5 sorról kellett hogy döntsön. Ez nem sikerült, pedig 12 bíróság 10 éven keresztül 35 tárgyalási napon foglalkozott az üggyel. Zárásként azért megállapította az Ítélőtábla: mindenki kiválóan dolgozott, és nem húzódott el a per, a tényeket pedig alaposan feltárták. Mint kiderült, a szerződés szövege alapján lehetett dönteni. Akkor mit csinált a felelőtlen szervezet? 10 éven keresztül feltárta a per szempontjából érdektelen tényeket. Nem mindegy? A vesztes fizet. A jogerős ítélet mindent legalizált. Kinek az érdekében? Itt jön be a korrupció két típusa: a kínkeserves és a statáriális.

Restricted access

On Pathophysiology of stress

(Selye János 100. születésnapjára, volt munkatársa által írt tanulmány)

Orvosi Hetilap
Author: Lóránd Bertók

.): Stress of Life from Molecules to Man. Ann. N. Y. Acad. Sci., Vol. 851. New York, 1998. Berczi I.: Stressz és immunitás. Focus Medicinae, 2002, 4 , 5

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Ferenc Schneider, Éva Stánitz, Judit Kalácska, Tünde Tompity, and Beáta Gábor

A pertussis a védőoltás bevezetésével fokozatosan visszaszoruló fertőző betegség lett, de teljes eradikációja nem lehetséges. Ezt mutatják a nemzetközi és a hazai adatok is. Az ezredforduló után a pertussisos megbetegedések lassú növekedése figyelhető meg. Célkitűzés: Az adolescens pertussis klinikumának bemutatása egy helyi járvány kapcsán, ezzel egyidejűleg a pertussis jelenlétének demonstrálása a hazai populációban. Módszer: Az első felismert 18 éves beteg környezetében retrospektív adatgyűjtéssel felderített, tartósan köhögő betegektől vett vérmintából emelkedő pertussis-antitoxin-IgG meghatározásával igazolták a pertussisetiológiát. Eredmények: A járványügyi munka 17 további, szerológiai vizsgálattal megerősített megbetegedést derített fel a felismert beteg környezetében. Következtetések: Tartós köhögés hátterében pertussist kell keresni. A védőoltással szerzett pertussis elleni immunitás a gyermekkor végére kialszik, a kórokozó a hazai populációban is cirkulál, a pertussisemlékeztető oltás beillesztése a 11 éves korúak oltásába indokolt. Serdülő- és felnőttkorban a pertussis enyhébben és atípusosan zajlik, de elhúzódó köhögés esetén gondolni kell rá.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Anna Bazsó, Gyula Poór, Péter Gergely, and Emese Kiss

A szisztémás lupus erythematosus (SLE) autoimmun betegség, amely számos szervet és szervrendszert érint. Ennek következtében változatos klinikai tünetek és jellegzetes szerológiai eltérések jelennek meg. Annak ellenére, hogy a túlélés SLE-ben jelentősen javult az elmúlt évtizedek folyamán, a betegek körülbelül 10-20%-a nem reagál a hagyományos immunszuppresszív kezelések egyikére sem. A recidíva ennél is gyakoribb; diffúz proliferatív nephritisben ciklofoszfamidkezelést követően 30% körüli. A betegség patomechanizmusában különböző immunkompetens sejtek és gyulladásos mediátorok vesznek részt. Involvált mind az adaptív, mind a természetes immunitás. Ebből kifolyólag számos patogén alkotóelem és mechanizmus lehet terápiás beavatkozás célpontja. Jelen munkában a szerzők az SLE patogenezisének aspektusából ismertetik az ígéretesnek tűnő terápiás lehetőségeket és azok mechanizmusát. Áttekintik a T- és B-sejtek, a kostimulációs útvonalak, a citokinhálózat és a szolúbilis mediátorok befolyásolásának lehetőségeit, valamint az autológ haemopoeticus őssejt-transzplantáció jelenlegi állását.

Restricted access

) Well-being és pszichológiai immunitás időskorban. Szakdolgozat, ELTE Pszichológia Szak, Budapest Well-being és pszichológiai immunitás időskorban

Restricted access

Emberben az antimikrobiális peptidek három fő csoportját a defensinek, a cathelicidinek és a histatinok képezik. Ezek biokémiai sajátságaikban és antimikrobiális hatásuk spektruma tekintetében igen különbözőek, de valamennyi hasznosan szolgálja a szervezet mikrobiális fertőzésekkel szembeni védelmét. Ezeket a peptideket jó ideig csupán új típusú antimikrobiális ágenseknek tekintették, újabb tanulmányok során azonban feltárták, hogy antimikrobiális aktivitásuk mellett sok más – ugyancsak a gazdavédelmet szolgáló – biológiai aktivitással rendelkeznek. A veleszületett immunitás fontos komponenseinek bizonyultak, továbbá azt is kimutatták róluk, hogy az éretlen dendritikus sejteken és lymphocytákon lévő különböző receptorokkal való kölcsönhatás révén tulajdonképpen ezek a peptidek indítják be az adaptív immunválasz-reakciókat is, amelyekben aztán további immunmodulátori szerepet játszanak. Az LL-37-tel kapcsolatban pedig egyenesen azt állítják, hogy annak immunmoduláló aktivitása erősebb az antimikrobiális aktivitásnál. A humán α-defensinekről pedig azt is kimutatták, hogy más fajban is megőrzik aktivitásukat, egerekben ugyanis immunadjuváns hatást fejtettek ki. Újabban egyre több közleményben arról számolnak be, hogy számos emberi betegséggel társultan e gazdavédő kis peptidek termelődésének károsodása és/vagy funkcióinak zavarai figyelhetők meg. E peptidek multifunkcionális szerepének felismerése pedig a gyógyszeripar irántuk való fokozott érdeklődését eredményezte.

Restricted access

Arató, A., Szebeni, B.: A természetes immunitás szerepe egyes gastrointestinális kórképek kialakulásában. (Role of the innate immunity in the development of certain gastrointestinal disorders. ) (In Hungarian). Gyermekorvos Továbbképzés, 2006, 5

Restricted access

A szerző összefoglalja a kötőszövet szerkezeti felépítését, a struktúra és a funkció meghatározásában döntő építőelemek szakadatlan változását. Érinti a struktúra és funkció egymásra hatását, a nyugalmi és az inflammatio determináns eseményeit. Hangsúlyozza, hogy a kötőszöveti funkciók együttesen részesülnek a szervezet épségét biztosító inflammatoricus történésekben. Jelentős hangsúlyt kap az a tétel, hogy az élő organizmus épségének védelme, a bekövetkezett károsodás lokalizálása, az elhárítás és restitutio ad integrum elérésében a szervezet eszköze az inflammatio, a nem specifikus immunválasz, amelyhez elkülöníthetetlenül társul a specifikus, adaptív immunitás. A folyamatok „székhelye” pedig a kötőszövet. A steril és kórokozó kiváltotta inflammatio igen sok azonosságot mutat, de megfogalmazódnak a különbségek is. Szóba kerülnek a proteoglikánok, ezeknek nagyon élénken tevékenykedő élettani és patológiai szerepei. A szerző bemutatja a sziálsav, a sziálsavtartalmú glikoproteinek, a sziálsavkötő struktúrák fontos funkcióit, együttműködését. Ebben hangsúlyos szerepet kap a sziálsavkötő Siglecek rövid tárgyalása, a patogén kiváltotta és steril károsodás, illetve inflammatio közös és kissé különböző volta. Kiemelkedő fontosságú a glikoproteinszerkezetű adhéziós molekulák egymással és az összes inflammatiós folyamattal kapcsolatos szerepe. A gyakorlati vonatkozások érintése kapcsán megfogalmazódik, hogy a szervezet ép struktúrájának, felépítésének és a védelmező inflammatiónak egyformán elementáris szerep jut az individuum fennmaradásában. Az életfunkciók sértetlenségének biztosítása, az ép szomatopszichés státus őrzése az inflammatio feladata. Ez a szervezet védekezőeszköze, és azonos a természetes immunválasszal, amihez elválaszthatatlanul hozzá tartozik a specifikus, adaptív immunválasz. Az inflammatio lényeges történései a kötőszövetben zajlanak. Orv. Hetil., 2014, 155(12), 453–460.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Bálint Egyed, Gábor Kovács, Nóra Kutszegi, Andrea Rzepiel, Judit Csányiné Sági, Dániel János Erdélyi, Judit Müller, and Ágnes Félné Semsei

Absztrakt:

Az utóbbi néhány évtized klinikai előrelépéseinek köszönhetően az akut lymphoblastos leukaemiás (ALL-) gyermekek nagy hányada ma az első vonalbeli kemoterápiás protokollok révén meggyógyul, és küzd a kortársak közé való visszatérés problémáival. Azonban a betegek jelentős részénél súlyos akut és késői terápiás mellékhatásokkal kell számolni. Emellett egyes betegcsoportok (például MLL-átrendeződéssel, hipodiploiditással, IKZF1-mutációval vagy korai prekurzor T-sejtes fenotípussal jellemezhető betegek) túlélése messze elmarad az átlagostól. Számukra nyújtanak jobb klinikai kilátásokat az újabb betegellátási stratégiák: komplex géndiagnosztika, molekulárisan célzott daganatgátlás, immunonkológia és sejtterápia. Harminc feletti azon géneknek a száma, amelyek eltéréseit azonosították leukaemiás lymphoblastokban, és patobiológiai szerepük is valamennyire ismert. Ismerünk olyan betegcsoportot is (Philadelphia-like B-sejtes ALL), ahol a génexpressziós profilalkotás ad alapot a tirozin-kináz-inhibitorok használatának. A leukaemiaasszociált immunfenotípus diagnóziskori áramlási citometriás meghatározásával és genetikai módszerekkel követhetővé vált a minimális residualis betegség. A blastfelszíni differenciációs klaszterek (elsősorban CD19, CD20 és CD22 a malignus B-sejteken) epitópjai monoklonális antitestekkel támadhatók. Fokozható a tumorellenes immunitás is, részben szintén a tumor sejtfelszíni markereinek (bispecifikus T-sejt-kapcsolóknál, kiméra antigénreceptorú T-sejtes terápiánál), részben pedig a tumorspecifikus immunsejteknek (immunellenőrzőpont-gátlóknál) a kihasználása révén. A jelen közleményben áttekintést kívánunk adni a patogenetika új irányairól, a betegségkövetés modern módjairól és a célzott citotoxicitás innovatív lehetőségeiről biztató klinikai tanulmányok alapján. Orv Hetil. 2018; 159(20): 786–797.

Open access