Search Results

Absztrakt:

Bevezetés: A hemopoetikus őssejt-transzplantáció során fellépő fertőzéses komplikációk egyikét képezi a cytomegalovírus- (CMV-) infekció és -reaktiváció, amelynek előfordulási aránya alacsonyabb autológ őssejt-transzplantációt (ASCT) követően, összehasonlítva az allogén transzplantáció recipienseivel. Célkitűzés: A vizsgálat célja a cytomegalovírus-infekció és -reaktiváció gyakoriságának felmérése kvantitatív real-time PCR módszer alkalmazásával autológ őssejt-transzplantált betegekben. Szükséges-e surveillance-szűrés, és mely betegcsoportban, vagy elegendő a klinikai tünetek vezérelte monitorozás? Módszer: A szerzők intézetükben 2014–2017 között autológ őssejt-transzplantációban részesült 123 beteg dokumentációját elemezték retrospektív vizsgálatban. A betegeket az alapbetegség szerint csoportosították (lymphomák, myeloma multiplex), valamint megkülönböztették a transzplantációt megelőző indukciós kezelés típusa szerint. Eredmények: Hasonló arányban történt ASCT myeloma multiplexes (MM) és lymphomás (NHL) betegek esetében [(66 (43,7%) vs. 57 (46,3%)]. A betegektől származó 1082 plazmaminta vizsgálata során 86 (7,95%) bizonyult pozitívnak CMV nukleinsav jelenlétére real-time (RT) PCR módszerrel. Cytomegalovírus-reaktiváció 44 (37,5%) betegnél alakult ki, ebből tünetmentes volt 38 beteg (30,8%), míg 6 esetben (4,9%) a reaktivációval összefüggésbe hozható tünetek voltak megfigyelhetők. A szerzők közel kétszeres gyakorisággal dokumentáltak CMV-reaktivációt a NHL betegcsoportban, mint a MM betegcsoportban (46 vs. 26%). Következtetés: Autológ őssejt-transzplantációban részesülő betegek esetében surveillance CMV-monitorozás végzése nem indokolt, azonban jól meghatározott betegcsoportban klinikai gyanú esetén elvégzett molekuláris teszt lehetővé teszi a vírusreaktiváció korai felismerését, így időben megkezdhető a preemptív kezelés, és ezáltal csökkenthető a mortalitás.

Absztrakt:

Bevezetés: A hepatitis C-vírus (HCV) krónikus májgyulladáshoz, májcirrhosishoz, májrákhoz vezethet. A Flaviviridae csoportba tartozó RNS vírus nemcsak hepatotrop, de lymphotrop tulajdonsággal is rendelkezik. Számos extrahepatikus manifesztációja között jelentős a lymphoproliferatív eltérés. A főként B-sejtes betegségek közül leggyakoribb az alacsony malignitású marginalis zóna lymphoma, a diffúz nagy B-sejtes lymphoma, valamint a follicularis lymphoma. Beteg: A hypertoniás, visszérműtéten átesett 54 éves férfi beteg thrombopeniájának, indirekt, Coombs-pozitív hyperbilirubunaemiájának és hepatosplenomegaliájának hátterében HCV-infekció talaján kialakult Child B stádiumú májcirrhosis igazolódott. Az inhomogén szerkezetű, megnagyobbodott, lobulált felszínű májban körülírt eltérés nem látszott. A portalis keringés megtartott volt. A máj fokozott keménysége (26 kPa, IQR/med. 18%) F4 cirrhosisra utalt. A homogén szerkezetű lépet jelentősen nagyobbnak (20×9 cm) mértük. A perifériás vérkenet alapján lymphoma gyanúja merült fel, amit a crista-biopsia eredménye megerősített, CD5/CD10-negatív marginális zóna lymphomát (MZL) diagnosztizáltunk. A fenti májbetegségnek és a HCV 1b genotípusnak megfelelően, sofosbuvir/ledipasvir direkt antivirális kezelést indítottunk. A 12 hetes kezelés tartós vírusmentességet eredményezett. Mind a májbetegség, mind a lymphoma tünetei mérséklődtek, a beteg testsúlya nőtt, fáradékonysága megszűnt. Megbeszélés: Az irodalomból is ismert, hogy a krónikus C hepatitisben a B-sejtes lymphomák előfordulása gyakoribb. Az antiviralis kezelés hatására lymphoma javulását is leírták, esetünkben a társuló immunhaemolysis mértékének csökkenését észleltük. Lymphomaspecifikus kezelés jelenleg nem szükséges, a beteg tünetmentes és stabil, progresszió esetén rituximab monoterápia jön szóba. Következtetés: A fenti eset példa a HCV-pozitív betegekben előforduló B-sejtes lymphomára. Bár az irodalomból ismert, hogy a hepatitis C-vírus eradikációjával a B-sejtes non-Hodgkin-lymphoma regrediálhat, esetünkben az eddig eltelt vírusmentes időszakban ezt még nem észleltük, igaz, hogy progressziót sem.

A létfontosságú szervek elégtelenségének kezelésében a szervtranszplantáció a napi gyakorlat része. A recipiensek közös jellemzője, hogy immunszuppresszív kezelést igényelnek a szervkilökődés megakadályozása érdekében. Az immunszuppresszió növeli az infekcióhajlamot, különösen az egyébként alacsony virulenciájú opportunista kórokozókkal szemben. A szervtranszplantáltak fertőzéseinek jelentős része a tüdőt és a légutakat érinti. Az infekciós komplikációk felismerésében a pulmonológiai diagnosztika, magas szintű mikrobiológiai eljárások és a különböző képalkotó technikák alkalmazhatók. A terápia fejlődése és elérhetősége elengedhetetlen az infekciók eredményes kezeléséhez. Tekintve, hogy a szervtranszplantáltak száma folyamatosan nő, az orvos mind nagyobb számban találkozhat vese-, máj-, szív- vagy tüdőtranszplantált betegek pulmonalis komplikációival. Orv. Hetil., 2012, 153, 899–903.

Absztrakt:

A multirezisztens kórokozók jelenléte világszerte egyre nagyobb gondot jelent a kórházakban. A túlzott és indokolatlan, vagy helytelenül megválasztott antibiotikum-kezelések hatására a rezisztens törzsek kiszelektálódnak, és súlyos infekciókat okoznak, ami az immunszuprimált betegekben sokkal kifejezettebb. E probléma megoldására indult 2013-ban a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Intézet B épület Hematológiai Osztályán az antibiotikumok diverzifikálása. A monoton gyógyszerválasztás tudatos elkerülésének eredményeként egyes multirezisztens törzsek, így a kiterjedt spektrumú béta-laktamáz termelő Escherichia coli (2012-ben 16, 2016-ban 4 eset) és Klebsiella pneumoniae (2012-ben 27, 2016-ban 3 eset) előfordulása csökkent. Ugyanakkor új gond a vancomycinrezisztens Enterococcus spp. megjelenése (2012-ben 1, 2016-ban 6 pozitív tenyésztés), aminek hátterében valószínűleg a Clostridium difficile-infekció miatt kezelt esetek számának növekedése áll (2011-ben 2, 2015-ben 11 eset). A helytelen antibiotikum-felhasználás növeli az ápolási költségeket és rontja a fertőzések kimenetelét, ezért nagyon fontos az antibiotikumok tudatos és ésszerű alkalmazása mind egyéni, mind osztályos szinten. Ahhoz, hogy a multirezisztens kórokozók által okozott fertőzésekkel fel tudjuk venni a harcot, nem csak új antibiotikumokra van szükség, hanem új szemléletre is az infekciók kezelésében.

Az autoimmun haemolyticus anaemia viszonylag ritka betegség, amely sokszor nehezen kezelhető és akár fatális következményekkel járhat. Az esetek fele valamilyen alapbetegséghez társuló szekunder forma, a fennmaradó rész pedig idiopathiás vagy más néven primer autoimmun haemolyticus anaemia. A vörösvértestek idő előtti lebomlásáért felelős antitestek viselkedése alapján meleg, illetve hideg típust különböztethetünk meg. A diagnózis alapja a haemolysis klinikai és laboratóriumi jeleinek fennállása és az autoantitestek jelenléte. A betegség kezelése a mai napig sem teljes mértékben megoldott. Még ma is veszítünk el betegeket az uralhatatlan vagy csak nagy dózisú immunszuppresszív szerek alkalmazásával kezelhető anaemia és a következményes infekció miatt. Az elsőként választandó szer a kortikoszteroid, ennek hatástalansága esetén szóba jön cyclophosphamid, azathioprin, cyclosporin, valamint az off-label anti-CD20 rituximab adása, a splenectomia viszont egyre hátrébb szorul a terápiás algoritmusban. A kezelés során gyakran felmerülő problémákra négy eset kapcsán világítanak rá a szerzők. Orv. Hetil., 2015, 156(11), 449–456.

Bevezetés: A COVID–19-pandémia jelentősen befolyásolta az endoszkópos laboratóriumok működését. Az endoszkópos vizsgálatok nagy vírusátviteli rizikójúnak számítanak. Célkitűzés: A koronavírus-járványnak a magyarországi endoszkópos laborok működésére kifejtett hatásának és az endoszkópos személyzet SARS-CoV-2-fertőzésben való érintettségének felmérése a 2020-as évben. Módszerek: Országos szintű, keresztmetszeti, kérdőíves tanulmányunk során magyarországi endoszkópos laboratóriumok vezetőit kerestük meg online formában. Vizsgáltuk a 2020-ban elvégzett felső és alsó tápcsatornai endoszkópiák számát a 2019-es referenciaévhez viszonyítva (átlag [95%-os konfidenciaintervallum]), továbbá a SARS-CoV-2-fertőzéssel érintett dolgozók számát és fertőződésük potenciális forrását. Eredmények: A megkeresett intézmények 30%-ából érkeztek válaszok (33/111). A referenciaévhez képest sem a felső (1593 [743–1514] vs. 1129 [1020–2166], p = 0,053), sem az alsó tápcsatornai endoszkópos vizsgálatok száma (1181 [823–1538] vs. 871 [591–1150], p = 0,072) nem csökkent, bár a vírushullámoknak megfelelően mindkét vizsgálattípus esetén 80%-ot meghaladó vizsgálatszám-csökkenést tapasztaltunk. Dedikáltan fertőző betegek vizsgálatára kialakított helyiség az intézetek 12%-ában állt rendelkezésre. A védőfelszerelések az első és a második hullám alatt 70%-ban, illetve 82%-ban voltak mennyiségileg és minőségileg megfelelőek. A vizsgálat előtt fertőzöttségirizikó-stratifikáció az intézetek 85%-ában, míg PCR-vizsgálat csupán 42%-ukban történt minden esetben. Az első és második járványhullám alatt a dolgozói létszám az orvosoknál 33%-kal, illetve 26%-kal, az asszisztenseknél 19%-kal, illetve 21%-kal csökkent, elsősorban életkori korlátozás, COVID-ellátásba való áthelyezés miatt. Az asszisztensek 32%-a, az orvosok 41%-a esett át COVID-fertőzésen, 16%-ban, illetve 18%-ban nem megfelelő védőfelszerelés-használattal összefüggésben. Következtetés: A járványhullámok alatti restrikciók feloldását követően a vizsgálati terhelés emelkedik. A SARS-CoV-2-vakcinák elérhetősége előtt az endoszkópos laborok dolgozóit érintő COVID-fertőzések 15%-a nem megfelelő védőfelszerelés-használattal volt összefüggésbe hozható. Orv Hetil. 2022; 163(46): 1814–1822.

Az érsebészeti graftinfekciók és a fertőzött szöveti környezetben végzett érrekonstrukciók is jelentős morbiditással és mortalitással járó állapotok, melyek komoly kihívást jelentenek az operáló érsebész számára. A szeptikus érsebészetben nincs egységes álláspont sem az operatív stratégiát, sem az érpótlásra használt graft anyagát illetően. Az ajánlások alapján az elsőként választandó a beteg saját szervezetéből származó, ún. autológ graft használata, azonban ennek hiánya vagy alkalmatlansága esetén ígéretes lehet a szervdonorból explantált, ún. homograft alkalmazása. Célunk az elmúlt 7 év során megjelent, érsebészeti szeptikus kórállapotokban felhasznált homograftokkal foglalkozó szakirodalmi közlemények áttekintése volt. Az adatgyűjtés a 2016. január 1. és 2022. december 31. közötti időszakot áttekintve történt. A PubMed és Medline adatbázisokban szisztematikus keresés során az érsebészeti szeptikus kórállapotokban alkalmazott, krioprezervált homograft beültetésének eredményeiről beszámoló közleményeket választottuk ki és elemeztük. A publikációk eredményeinek elemzése a következő végpontok alapján történt: a vizsgálat jellege, demográfiai adatok, mortalitási arány, a grafthoz köthető szövődmények és a reoperáció aránya, a graft nyitva maradása, végtagmentési arány, graft-újrafertőződési arány és túlélési arány. A szisztematikus keresést követően 16 közlemény adatait dolgoztuk fel. A publikációkat két csoportra osztottuk: aortán végzett érműtétek (aorta) és perifériás ereken végzett érműtétek (perifériás). Az aortacsoportba 12 közlemény került, melyek 542 beteg adatait dolgozták fel. A korai halálozási arány (<30 nap) 2,8% és 42,8% közötti, a homografttal kapcsolatos reoperációs arány 5,9% és 29% közötti, míg a graft-újrafertőződési arány 10% alatti volt. A perifériás csoportba 4 vizsgálat került, amelyek 252 beteg adatait fedik le. A korai halálozási arány (<30 nap) 2,0% és 38% közötti, az allografttal kapcsolatos reoperációs arány 4,0% és 55% közötti (korai és késői), míg a graft-újrafertőződési arány 4% körüli volt. Összefoglaló közleményünk adatai alapján az érsebészeti fertőzések során felhasznált homograftokkal végzett beavatkozások mortalitása és reoperációs aránya nem ítélhető meg egyértelműen, azonban az alacsony újrafertőződési arányból és az előnyös biológiai tulajdonságokból adódóan megfelelő választás lehet érrekonstrukciók során. Orv Hetil. 2023; 164(32): 1256–1262.

Absztrakt:

Bevezetés: Az intenzív osztály kedvező környezet a nosocomialis infekciók számára, nagy részüket multirezisztens baktériumok okozzák. Célkitűzés: Intenzív osztályon szerzett multirezisztens infekciók rizikófaktorainak azonosítása. Módszer: Obszervációs vizsgálatot végeztünk két egyetemi, egy multidiszciplináris és egy sebészeti intenzív osztályon 2014. szeptember 1-jétől 2015. november 30-ig. Azokat a betegeket vontuk be, akiknél az intenzív felvételt követő ≥48 óra után meghatározott baktériumok (P. aeruginosa, E. coli, K. pneumoniae, A. baumanni, S. aureus, S. epidermidis, E. faecium, E. faecalis és multirezisztens változataik) valamelyike okozott elsőként infekciót. Multirezisztens (MRB) és nem multirezisztens (n-MRB) csoportot képeztünk. Rögzítettük a diabetes, COPD, dohányzás, alkoholizmus, akut műtétek és a daganatos betegségek prevalenciáját. Szerepüket a két osztály betegeinél együttesen értékeltük. Az állapotsúlyosságot a felvételi SAPS-II, illetve a pozitív tenyésztés napján számolt SOFA-pontszámokkal jellemeztük. Felmértük a megelőző intenzív terápia, lélegeztetés és antibiotikum-kezelés időtartamát. Eredmények: A multidiszciplináris ITO-n 627, a sebészetin 1096 felvétel történt. A beválasztási kritériumok 79, illetve 57 esetben teljesültek. Előbbi osztályon az MRB-csoportba 41 (48,1%), az n-MRB-csoportba 38 (51,9%) beteg került. Utóbbi osztályon 31 (54,4%) és 26 (45,6%) beteg került a két csoportba. A dohányzás elősegítette a multirezisztens baktériumok jelenlétét (RR: 1,44; CI 95%: 1,04–2,0; p = 0,048). Daganatos betegségek esetében az n-MRB-k kerültek többségbe (RR MRB-re: 0,68; CI 95%: 0,47–0,97; p = 0,026), a többi társbetegség szerepe nem volt szignifikáns. Az állapotsúlyossági pontszámok egyik osztályon sem különböztek a két csoportban. Nem tudtunk különbségeket kimutatni a megelőző intenzív kezelés, gépi lélegeztetés vagy antibiotikus kezelés hosszában sem. Következtetés: A vizsgált osztályokon profiljától függetlenül MRB-rizikófaktornak bizonyult a dohányzás. Időhöz kötött rizikófaktort nem tudtunk azonosítani. Orv Hetil. 2017; 158(32): 1259–1268.

Az endoszkópos retrográd cholangiopancreatographia (ERCP) a több mint 50 éves története során diagnosztikus módszerből szinte kizárólag terápiás beavatkozássá vált. Köszönhető ez a kevésbé invazív vizsgálati módszerek kialakulásának, illetve annak a felismerésnek is, hogy számos szövődmény kialakulásának veszélyét hordozza magában. Ezek ismerete manapság alapvető fontosságú. Az eltelt évtizedek során a szövődmények hajlamosító tényezőiről, illetve a megelőzés lehetőségeiről jelentős ismeretanyag gyűlt össze, melyhez magyar szakemberek komoly eredményekkel járultak hozzá. Jelen közleményünkben az ERCP szövődményeit, azok definícióját, súlyossági osztályozásukat, kockázati tényezőiket, a profilaktikus lehetőségeket és az endoszkópos ellátás módjait foglaljuk össze. Orv Hetil. 2022; 163(23): 911–919.

Általános tapasztalatok szerint az iparosodott országok lakosságának döntő többsége krónikus D-vitamin-hiányban szenved a megváltozott életmódi sajátosságok miatt. Újabb kutatások szerint a csontanyagcserére kifejtett hatása mellett a D-vitamin meghatározó szerepet játszik számos alapvető sejtfunkcióban is, mint az osztódás, differenciálódás és anyagcsere. Ezzel magyarázható, hogy az alacsonyabb D-vitamin-szint növeli számos, egymástól jelentősen különböző betegség kockázatát – többek között a fertőzéses, autoimmun, neurodegeneratív és cardiovascularis betegségekét –, valamint a diabetes, az osteoporosis és a daganatos betegségek kialakulásának valószínűségét. Klinikai tapasztalatok szerint megfelelő D-vitamin bevitelével jelentősen csökkenthető ezeknek a betegségeknek a kockázata, illetve kimenetele. Becslések szerint általános alkalmazás esetén ez körülbelül 10% megtakarítást eredményezne az egészségügyi kiadásokban. A tartósan nagy adag D-vitamin helyett azonban a nemkívánatos mellékhatások elkerülésére ajánlatosabb a szinergetikus hatású A-vitaminnal és az ómega-3 telítetlen zsírsavakkal kombinált alacsonyabb dózisú D-vitamin alkalmazása, mint a csukamájolaj. Orv. Hetil., 2011, 152, 323–330.