Search Results

You are looking at 1 - 10 of 10 items for :

  • "lamivudin" x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors: Gábor Horváth, Zsuzsanna Gerlei, Judit Gervain, Gabriella Lengyel, Mihály Makara, Alajos Pár, László Rókusz, Ferenc Szalay, István Tornai, Klára Werling, and Béla Hunyady

Absztrakt

A HBV/HDV fertőzés időben történő felfedezése és kezelése a beteg szempontjából a munkaképesség megőrzését, az életminőség javulását, rákmegelőzést, valamint a betegségmentes várható élettartam meghosszabbodását, a beteg környezete és a társadalom szempontjából a továbbfertőzés veszélyének megállítását és a kezelés révén a későbbi súlyos májbetegségekből adódó jelentős egészségügyi ráfordításigény-csökkenést jelenti. Az irányelv célja a 2016. évre érvényes, a kezelőorvosok konszenzusán alapuló kezelési rend rögzítése. A magyar lakosság 0,5–0,7%-át sújtó HBV kezelésének indikációja a vírusdiagnosztikán (benne vírusnukleinsav kimutatása), a májbetegség aktivitásának és stádiumának értékelésén (beleértve a biokémiai, patológiai és/vagy nem invazív vizsgálómódszereket), valamint az ellenjavallatok kizárásán alapul. Az ajánlás hangsúlyozza a kivizsgálás során a gyors és részletes virológiai vizsgálatok jelentőségét, a biopszia mellett az elasztográfia, illetve egyéb, validált, noninvazív tesztek alkalmazhatóságát csakúgy, mint a terápia vezetésében a vírusnukleinsav-titer követésének nélkülözhetetlenségét mind a mellékhatások elkerülése, mind a költséghatékonyság szempontjából. Az idült hepatitis B-vírus-fertőzés kezelésében egyaránt első választás lehet a határozott – egyéves – időtartamú pegiláltinterferon- vagy a folyamatos entecavir-, vagy tenofovirkezelés, amelyet a hepatitis B felszíni antigén szerokonverziója után még legalább 12 hónapig kell folytatni. Az adefovir leginkább kombinációban javasolható. Nem megfelelő első választás a lamivudin, a már ezt szedő betegeket hatástalanság esetén másik szerre kell átállítani. Fontos az immunszuppresszív kezelésben és/vagy biológiai terápiában részesülő betegek megfelelő antivirális kezelése. Egyidejű hepatitis D-vírus-fertőzés esetén pegiláltinterferon-kezelés szükséges. Orv. Hetil., 2015, 156(Suppl. 2), 25–36.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Gábor Horváth, Béla Hunyady, Judit Gervain, Gabriella Lengyel, Mihály Makara, Alajos Pár, Ferenc Szalay, László Telegdy, and István Tornai

A hepatitis B- és D-vírus-fertőzés időben történő felfedezése és kezelése a beteg szempontjából a munkaképesség megőrzését, az életminőség javulását, rákmegelőzést, valamint a betegségmentes várható élettartam meghosszabbodását, a beteg környezete és a társadalom szempontjából a továbbfertőzés veszélyének megállítását és a kezelés révén a későbbi súlyos májbetegségekből adódó jelentős egészségügyi ráfordításigény-csökkenést jelent. Az irányelv célja a 2014. évre érvényes, a kezelőorvosok konszenzusán alapuló kezelési rend rögzítése. A magyar lakosság 0,5–0,7%-át sújtó hepatitis B-vírus-fertőzés kezelésének indikációja a vírusdiagnosztikán (benne vírusnukleinsav kimutatása), a májbetegség aktivitásának és stádiumának értékelésén (beleértve biokémiai, patológiai és/vagy nem invazív vizsgálómódszereket), valamint az ellenjavallatok kizárásán alapul. Az ajánlás hangsúlyozza a kivizsgálás során a gyors és részletes virológiai vizsgálatok jelentőségét, a biopszia mellett a tranziens elasztográfia, illetve egyéb, validált, noninvazív tesztek alkalmazhatóságát csakúgy, mint a terápia vezetésében a vírusnukleinsav-titer követésének nélkülözhetetlenségét mind a mellékhatások elkerülése, mind a költséghatékonyság szempontjából. Az idült hepatitis B kezelésében egyaránt első választás lehet a határozott – egyéves – időtartamú pegilált interferon vagy a folyamatos entecavir- vagy tenofovirkezelés, amelyet a hepatitis B felszíni antigén szerokonverziója után még legalább 12 hónapig kell folytatni. Az adefovir leginkább kombinációban javasolható. Nem megfelelő első választás a lamivudin, az ezt már szedő betegeket hatástalanság esetén másik szerre kell átállítani. Fontos az immunszuppresszív kezelésben és/vagy biológiai terápiában részesülő betegek megfelelő antivirális kezelése. Egyidejű hepatitis D esetén pegilált interferon kezelés szükséges. Orv. Hetil., 2014, 155(Szuppl. 2), 25–35.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Gábor Horváth, Zsuzsanna Gerlei, Judit Gervain, Gabriella Lengyel, Mihály Makara, Alajos Pár, László Rókusz, Ferenc Szalay, István Tornai, Klára Werling, and Béla Hunyady

Absztrakt

A hepatitis B- és a hepatitis D-vírus-fertőzés időben történő felfedezése és kezelése a beteg szempontjából a munkaképesség megőrzését, az életminőség javulását, rákmegelőzést, valamint a betegségmentes várható élettartam meghosszabbodását, a beteg környezete és a társadalom szempontjából a továbbfertőzés veszélyének megállítását és a kezelés révén a későbbi súlyos májbetegségekből adódó jelentős egészségügyi ráfordításigény-csökkenést jelenti. Az irányelv célja a 2017. évre érvényes, a kezelőorvosok konszenzusán alapuló kezelési rend rögzítése. A magyar lakosság 0,5–0,7%-át sújtó HBV kezelésének indikációja a vírusdiagnosztikán (benne vírusnukleinsav kimutatása), a májbetegség aktivitásának és stádiumának értékelésén (beleértve a biokémiai, patológiai és/vagy nem invazív vizsgálómódszereket), valamint az ellenjavallatok kizárásán alapul. Az ajánlás hangsúlyozza a kivizsgálás során a gyors és részletes virológiai vizsgálatok jelentőségét, a biopszia mellett az elasztográfia, illetve egyéb, validált, noninvazív tesztek alkalmazhatóságát csakúgy, mint a terápia vezetésében a vírusnukleinsav-titer követésének nélkülözhetetlenségét mind a mellékhatások elkerülése, mind a költséghatékonyság szempontjából. Az idült hepatitis B-vírus-fertőzés kezelésében egyaránt első választás lehet a határozott – egyéves – időtartamú pegiláltinterferon- vagy a folyamatos entecavir-, vagy tenofovirkezelés, amelyet a hepatitis B felszíni antigén szerokonverziója után még legalább 12 hónapig kell folytatni. Az adefovir leginkább kombinációban javasolható. Nem megfelelő első választás a lamivudin, a már ezt szedő betegeket hatástalanság esetén másik szerre kell átállítani. Fontos az immunszuppresszív kezelésben és/vagy biológiai terápiában részesülő betegek megfelelő antivirális kezelése. Egyidejű hepatitis D-vírus-fertőzés esetén pegiláltinterferon-kezelés szükséges. Orv. Hetil., 2017, 158(Suppl. 1), 23–35.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Gábor Horváth, Zsuzsanna Gerlei, Judit Gervain, Gabriella Lengyel, Mihály Makara, Alajos Pár, László Rókusz, Ferenc Szalay, István Tornai, Klára Werling, and Béla Hunyady

Absztrakt

A hepatitis B-vírus- (HBV-) és a hepatitis D-vírus-fertőzés időben történő felfedezése és kezelése a beteg szempontjából a munkaképesség megőrzését, az életminőség javulását, a rákmegelőzést, valamint a betegségmentes várható élettartam meghosszabbodását, a beteg környezete és a társadalom szempontjából a továbbfertőzés veszélyének megállítását és a kezelés révén a későbbi súlyos májbetegségekből adódó jelentős egészségügyi ráfordításigény-csökkenést jelenti. Az irányelv célja a 2017. szeptember 22-től érvényes, a kezelőorvosok konszenzusán alapuló kezelési rend rögzítése. A magyar lakosság 0,5–0,7%-át sújtó HBV kezelésének indikációja a vírusdiagnosztikán (benne vírusnukleinsav kimutatása), a májbetegség aktivitásának és stádiumának értékelésén (beleértve a biokémiai, patológiai és/vagy nem invazív vizsgálómódszereket), valamint az ellenjavallatok kizárásán alapul. Az ajánlás hangsúlyozza a kivizsgálás során a gyors és részletes virológiai vizsgálatok jelentőségét, a biopszia mellett a tranziens elasztográfia, illetve egyéb, validált, noninvazív tesztek alkalmazhatóságát csakúgy, mint a terápia vezetésében a vírusnukleinsav-titer követésének nélkülözhetetlenségét mind a mellékhatások elkerülése, mind a költséghatékonyság szempontjából. Az idült HBV-fertőzés kezelésében egyaránt első választás lehet a határozott – 48 hetes – időtartamú pegiláltinterferon- vagy a folyamatos entecavir- vagy tenofovirkezelés, melyet a hepatitis B-felszíni antigén szerokonverziója után még legalább 12 hónapig kell folytatni. Nem megfelelő első választás a lamivudin, az ezt már szedő betegeket hatástalanság esetén másik szerre kell átállítani. Fontos az immunszuppresszív kezelésben és/vagy biológiai terápiában részesülő betegek megfelelő antivirális kezelése. Egyidejű hepatitis D-vírus-fertőzés esetén pegiláltinterferon-kezelés szükséges. Orv Hetil. 2018; 159(Suppl 1): 24–37.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Gábor Horváth, Zsuzsanna Gerlei, Judit Gervain, Gabriella Lengyel, Mihály Makara, Alajos Pár, László Rókusz, Ferenc Szalay, László †Telegdy, István Tornai, Klára Werling, and Béla Hunyady

A hepatitis B- és D-vírus-fertőzés időben történő felfedezése és kezelése a beteg szempontjából a munkaképesség megőrzését, az életminőség javulását, rákmegelőzést, valamint a betegségmentes várható élettartam meghosszabbodását, a beteg környezete és a társadalom szempontjából a továbbfertőzés veszélyének megállítását és a kezelés révén a későbbi súlyos májbetegségekből adódó jelentős egészségügyi ráfordításigény-csökkenést jelent. Az irányelv célja a 2015. évre érvényes, a kezelőorvosok konszenzusán alapuló kezelési rend rögzítése. A magyar lakosság 0,5–0,7%-át sújtó hepatitis B-vírus-fertőzés kezelésének indikációja a vírusdiagnosztikán (benne vírusnukleinsav kimutatása), a májbetegség aktivitásának és stádiumának értékelésén (beleértve biokémiai, patológiai és/vagy nem invazív vizsgálómódszereket), valamint az ellenjavallatok kizárásán alapul. Az ajánlás hangsúlyozza a kivizsgálás során a gyors és részletes virológiai vizsgálatok jelentőségét, a biopszia mellett a tranziens elasztográfia, illetve egyéb, validált, noninvazív tesztek alkalmazhatóságát csakúgy, mint a terápia vezetésében a vírusnukleinsav-titer követésének nélkülözhetetlenségét mind a mellékhatások elkerülése, mind a költséghatékonyság szempontjából. Az idült hepatitis B kezelésében egyaránt első választás lehet a határozott – egyéves – időtartamú pegilált interferon vagy a folyamatos entecavir- vagy tenofovirkezelés, amelyet a hepatitis B felszíni antigén szerokonverziója után még legalább 12 hónapig kell folytatni. Az adefovir leginkább kombinációban javasolható. Nem megfelelő első választás a lamivudin, az ezt már szedő betegeket hatástalanság esetén másik szerre kell átállítani. Fontos az immunszuppresszív kezelésben és/vagy biológiai terápiában részesülő betegek megfelelő antivirális kezelése. Egyidejű hepatitis D esetén pegilált interferon kezelés szükséges. Orv. Hetil., 2015, 156(Szuppl. 1), 25–35.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Mihály Makara, Gábor Horváth, Judit Gervain, Alajos Pár, Ferenc Szalay, László Telegdy, István Tornai, Eszter Újhelyi, and Béla Hunyady

Magyarország lakosságának több mint 1%-a fertőzött hepatitis B-, C- vagy D-vírusokkal. A betegek kivizsgálását és kezelését 2006 óta szakmai, míg 2010 óta finanszírozási protokollok alapján centrumokban végzik. A közlemény a 2012. évre érvényes, a kezelőorvosok konszenzusán alapuló kezelési ajánlásokat foglalja össze. Az ajánlások hangsúlyozzák a kivizsgálás során a gyors és részletes virológiai vizsgálatok jelentőségét, a májbiopsziát e vonatkozásban helyettesítő tranziens elasztográfia alkalmazhatóságát, csakúgy, mint a terápia vezetésében a vírusnukleinsav-titer követésének nélkülözhetetlenségét. Az idült hepatitis B kezelésében az első választás az egyéves időtartamú pegiláltinterferon- vagy a folyamatos entecavirkezelés, utóbbit a hepatitis B felszíni antigén (HBsAg-) szerokonverzió után még legalább hat hónapig kell folytatni. A tenofovir disoproxil fumarat jelenleg hazánkban még nem OEP-támogatott. Az adefovir dipivoxil leginkább kombinációban javasolható. Nem megfelelő első választás a lamivudin, az ezt már szedő betegeket hatástalanság esetén másik szerre kell átállítani. Fontos az immunszuppresszív kezelésben részesülő betegek megfelelő antivirális kezelése. Egyidejű hepatitis D esetén pegiláltinterferon-alapú kezelés szükséges. Az idült hepatitis C-fertőzésben a korábban még nem kezelt betegek kezelését pegilált interferon és ribavirin kombinációval kezdjük. Ennek hatástalansága esetén az igazoltan 1-es genotípussal fertőzötteknél a kezelést a negyedik vagy 12. hét után a két új, direkt ható proteázgátló antivirális szer egyikével (boceprevir vagy telaprevir) egészítjük ki. A kezelés időtartama általában 48 hét; korai perzisztáló vírusnegativitás esetén rövidebb kezelési sémák alkalmazhatók. A korábban sikertelenül kezelt 1-es genotípussal fertőzöttek 48 hétig proteázgátló alapú hármas kombinációval kezelendők. Relabálóknál cirrhosis hiányában és perzisztáló korai vírusválasz mellett rövidebb telapreviralapú séma is elegendő. Külön figyelmet kell fordítani a kölcsönhatásokra és a rezisztencia megjelenésére. A 2-es és 3-as genotípus mellett általában 24 hetes, míg 4-es genotípusban a 24, 48 vagy 72 hetes pegilált interferon plusz ribavirin kezelés javasolt. Jelen ajánlás az Egészségügyi Közlönyben történő megjelenést követően válik szakmai protokollá. Orv. Hetil., 2012, 153, 375–394.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Imre Fehérvári, Dénes Görög, László Kóbori, Marina Varga, Enikő Sárvári, Zsuzsa Gerlei, and Balázs Nemes

A szerzők elemzik a HBV-fertőzés miatt végzett májátültetés hazai tapasztalatait, áttekintik a HBV okozta májbetegség transzplantáció szempontjából sajátos pre- és posztoperatív kezelési igényeit. A transzplantációs program során 2006. december 31-ig 4 betegnél történt HBV-fertőzés talaján kialakult végstádiumú májbetegség miatt májátültetés. Közülük 1 beteget veszítettek el a korai posztoperatív időszakban, 3 beteg él, aktív. Elemzik a transzplantációt követően 6 esetben észlelt de novo HBV-fertőzést és annak hatását a betegek túlélésére.

Restricted access

Az utolsó évtizedben számos multicentrikus, randomizált vizsgálat bizonyította az előrehaladást a krónikus vírushepatitisek kezelésében. Ugyanakkor csak korlátozott számú és ellentmondásos adatokat közöltek az antivirális terápia reális értékéről a mindennapos rutin klinikai gyakorlatában. Cél: Retrospektív felmérést végeztünk a terápia hatékonyságának megállapítására krónikus B- és C-hepatitisben, egy 7 éves periódus alatt kezelt országos populációban. Emellett bemutatjuk még egy hazai prospektív vizsgálat néhány adatát is. Módszerek: 220 krónikus B-hepatitises beteget kezeltünk, közülük 112 standard interferon-, 23 pegilált interferon-, 85 lamivudin-terápiában részesült, akikben a HbeAg-szerokonverzió és/vagy HBV-DNS-negatívvá válás arányát vizsgáltuk. A retrospektív elemzésben szereplő 2442 krónikus C-hepatitises közül 333 standard interferon-monoterápiát, 1122 standard interferon + ribavirin kombinációt és 987 pegilált interferon + ribavirin-kezelést kapott. A prospektív vizsgálatban 69 HCV1-beteg pegilált interferon α-2a + ribavirin terápiában részesült 6–12 hónapon át. A tartós virológiai válasz mellett vizsgáltuk a kedvező kimenetel prediktorait és a mellékhatások előfordulását. Eredmények: Krónikus B-hepatitisben a standard interferon 31%-os, a pegilált interferon 30%-os, a lamivudin 31–33%-os tartós vírusnegativitáshoz vezetett. Krónikus C-hepatitisben a tartós virológiai válasz aránya az interferon-monoterápiával észlelt 13%-ról a pegilált interferon + ribavirin mellett 31%-ra nőtt, a prospektív vizsgálatban ez 48% volt. A jó prognózis prediktora a rapid (4 hetes) és a korai (12 hetes) virológiai válasz, a női nem, az életkor, BMI és az adherencia volt. A betegek 9%-ában fordult elő mellékhatás, leggyakrabban cytopenia, haemolysis és depresszió. Következtetés: A krónikus B-hepatitisszel ellentétben, a hepatitis C-vírusinfekció kezelésének effektivitása hazánkban is fokozatosan javult. A mindennapi gyakorlat országos adatai azonban elmaradnak a prospektív vizsgálat sikerességétől. A jövőben hatékonyabb terápiás stratégiák szükségesek, beleértve az individualizált dozírozást és az új antivirális szerek alkalmazását.

Restricted access

Lai, C-L., Leung, N., Teo, E-K. és mtsai: A 1-year trial of telbivudine, lamivudin, and the combination in patients with hepatitis B e antigen-positive chronic hepatitis B. Gastroenterology, 2005, 129 , 528

Restricted access

A krónikus hepatitis B-vírus-fertőzés igen jelentős, globális közegészségügyi probléma. Hazánkban a HBsAg-pozitivitás prevalenciája 0,5–0,7%. Kezelés nélkül a fertőzöttek 15–40%-ában fejlődik ki májcirrhosis és/vagy hepatocellularis carcinoma. A kezelés célja a vírusreplikáció megszüntetése vagy csökkentése, amely a májbetegség progressziójának és így a májcirrhosis és a hepatocellularis carcinoma kialakulásának kockázatát is csökkenti. Jelenleg két különböző kezelési stratégia áll rendelkezésre: a határozott idejű interferon- vagy nukleoz(t)idanalóg-kezelés, illetve a hosszú távú nukleoz(t)idanalóg-terápia. A nukleoz(t)idanalóg-csoport két leghatékonyabb, igen kedvező rezisztenciaprofilú, már hazánkban is elérhető képviselője az entecavir és a tenofovir, amelyeket a hazai és a nemzetközi szakmai ajánlások is az interferonkezeléssel egyenrangúként, első választandó kezelési módnak ajánlják. A korábban széles körben alkalmazott lamivudin igen kedvezőtlen rezisztenciaprofilja miatt ma már új kezelésként nem indítható. Hasonlóan nem ajánlott az adefovir sem új kezelés indítására. Lamivudinrezisztencia esetén egyértelműen tenofovirra váltás szükséges, mert ezekben az esetekben az entecavir rezisztenciaprofilja lényegesen kedvezőtlenebb. Terhesség alatt lehetőség szerint kezelést nem végzünk. Ilyenkor az interferon ellenjavallt, azokban az esetekben, amikor a krónikus hepatitis B-vírus-fertőzés kezelése terhesség alatt szükséges, az FDA B osztályba tartozó tenofovir adható. Magas anyai vírustiter esetén a perinatalis átvitel megelőzésére – a kötelező aktív és passzív immunizáláson túl – a harmadik trimeszterben nukleoz(t)idanalóg-kezelés is szükséges lehet, ilyen esetekben is tenofovir választandó. Kemoterápia, immunszuppresszív vagy biológiai kezelés, csontvelő- vagy őssejt-transzplantáció esetén (különösen, ha rituximabot kap a beteg) a krónikus hepatitis B-vírus-fertőzés fellángolása, az okkult hepatitis B-vírus-fertőzés reaktivációja fordulhat elő, ezért minden ilyen kezelés előtt hepatitis B-vírus-szerológiai vizsgálat szükséges. HBsAg-pozitivitás vagy okkult hepatitis B-vírus-fertőzés esetén nukleoz(t)idanalóg-kezelés indokolt. Az alapellátásban és a foglalkozás-egészségügyben dolgozó kollégáknak alapvető szerepük van a hepatitis B-vírus-fertőzés felismerésében, illetve a pre- és posztexpozíciós profilaxisban. A szerző ismerteti a hepatitis B-vírus-fertőzés szempontjából veszélyeztetettek, illetve az immunizálandóak körét, valamint az aktív és passzív immunizálás szabályait. Orv. Hetil., 2013, 154, 1142–1150.

Restricted access