Search Results

You are looking at 1 - 10 of 24 items for :

  • "májcirrhosis" x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors: Erzsébet Kovács, Károly Palatka, Attila Németh, Éva Pásztor and György Pfliegler

, A.: Liver cirrhosis and its complications: diagnosis and therapy. [A májcirrhosis és szövődményei: a diagnózis és a kezelés lehetőségei.] LAM, 2009, 19 , 657–664. [Hungarian] Pár A

Restricted access

Hetényi G.: A májcirrhosis. Orv. Hetil., 1953, 94 , 393–405. Hetényi G. A májcirrhosis Orv. Hetil. 1953

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Mária Papp, Anikó Farkas, Miklós Udvardy and István Tornai

A bakteriális infekciók a májcirrhosis jól ismert szövődményei, jelentősen emelik a mortalitást. A májelégtelenség súlyossága és a gastrointestinalis vérzés fontos hajlamosító tényezők. A leggyakoribb fertőzések a spontán bakteriális peritonitis, a húgyúti és légúti fertőzések, valamint a sepsis. A kórokozók között azonos arányban fordulnak elő Gram-negatív és -pozitív baktériumok. Gastrointestinalis vérzés esetén (varix vagy nem varix eredetű) az ascites meglététől vagy hiányától függetlenül rövidtávú profilaktikus antibiotikus kezelés (per os norfloxacin vagy ciprofloxacin) javasolt (primer prevenció) . A kórházi kezelés ideje alatt gastrointestinalis vérzés hiányában is megfontolandó a norfloxacin adása alacsony ascites proteintartalom esetén. A spontán bakteriális peritonitis empirikus kezelésében iv. III. generációs cephalosporin adása javasolt, mely a tenyésztési lelet alapján célzott antibiotikus kezelésre váltható. A kezelés időtartama 5–8 nap. Jó alternatíva lehet az amoxicillin/klavulánsav kombináció, valamint korábban spontán bakteriális peritonitis profilaxisban nem részesülő betegek esetén valamely kinolonszármazék is. Az iv. megkezdett antibiotikus kezelés megfelelő klinikai javulás mellett 2 nap múlva per os kezelésre váltható. Veseelégtelenség társulása esetén kiegészítő albuminkezelés szükséges. Hosszú távú antibiotikum-profilaxis a spontán bakteriális peritonitis epizód lezajlását követően a gyakori kiújulás veszélye miatt minden betegnél indokolt (szekunder prevenció) . A „szelektív intestinalis dekontaminációra” leginkább a per os adott, elsősorban rosszul felszívódó fluorokinolonszármazék, a norfloxacin javasolt. A per os adott ciprofloxacin vagy méginkább a levofloxacin, ez utóbbi Gram-pozitívak ellen is hatékony, megfelelő alternatíva lehet. Trimetoprim/sulfamethoxazole adása csak abban az esetben jön szóba, ha a beteg nem kaphat kinolonszármazékot. A kezelést az ascites eltűnéséig; az ascites perzisztálása esetén a beteg élete végéig vagy a májtranszplantációig kell folytatni. A rezisztens törzsek kialakulásának veszélye miatt hosszútávú profilaxis spontán bakteriális peritonitisen még át nem esett asciteses cirrhosisos betegekben nem javasolt, akkor sem, ha az ascites terápia refrakter, vagy pedig fehérjetartalma alacsony.

Restricted access

Cirrhosis and cholelithiasis. Laparoscopic or open cholecystectomy?

Előnyös-e májcirrhosisban szenvedő betegeknél az epekövesség laparoszkópos műtétje?

Orvosi Hetilap
Authors: Levente Déry, Zoltán Galambos, Péter Kupcsulik and Péter Lukovich

Napjainkban az epehólyag-kövesség esetében a laparoszkópos cholecystectomia a standard műtéti megoldás. Az ellenjavallatok köre csökkent, ma már nem számít egyértelmű kontraindikációnak például a korábbi hasi műtét, a súlyos epehólyag-gyulladás, illetve a graviditás sem. A laparoszkópos technika előnye és haszna májcirrhoticus betegek esetében még bizonytalan. Módszer és betegek: A Semmelweis Egyetem I. Sebészeti Klinikáján 1996 és 2006 között 52, májcirrhosisban szenvedő és epehólyag-kövesség miatt műtétre került beteg adatait dolgozták fel retrospektív tanulmány formájában. A nő-férfi arány 2,7:1, az átlagéletkor 58,5 év (31–87) volt. A betegek Child szerinti megoszlása: A = 36, B = 14 és C = 2. Huszonhárom hagyományos (open cholecystectomia – OC) és 29 laparoszkópos (LC) cholecystectomiát végeztek, az utóbbiak közül 4 esetben konverzióra kényszerültek. Eredmények: Az átlagos műtéti idő Child A, B cirrhoticus betegeknél LC esetében 86,5 perc, hagyományos műtétnél 86,21 perc volt. Child C cirrhoticus betegeknél mindkét esetben nyílt cholecystectomia történt, az átlagos műtéti idő 81,5 perc volt. Posztoperatív szövődmény (Child A, B) 8 esetben fordult elő (LC/1, OC/7), míg a Child C pácienseknél mindkét esetben. Az átlagos kórházi tartózkodás 7,6 (LC), illetve 12,45 (OC) nap volt. Ugyanez a Child C betegeknél 28 napra emelkedett. A posztoperatív szakban 4 beteget vesztettek el, mindegyikük nyílt cholecystectomián esett át, Child B (3 beteg), illetve Child C (1 beteg) stádiumú májcirrhosisban szenvedett, és befolyásolhatatlan hepatorenalis szindróma alakult ki. Következtetés: Eredményük alapján kompenzált, Child A és B stádiumú cirrhoticus betegeknél az LC biztonságos eljárás. Bár a májcirrhosis a műtéti kockázatot extrém mértékben megnöveli, valamint a szövődmények lehetőségét, a hospitalizációt és a műtét idejét is emeli, a cirrhoticus betegek szimptómás cholelithiasisa egyértelmű műtéti javallatot képez.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Gabriella Pár, Andrea Trosits, Ferenc Pakodi, Imre Szabó, József Czimmer, Anita Illés, Szilárd Gódi, Judit Bajor, Patrícia Sarlós, Péter Kenyeres, Attila Miseta, Áron Vincze and Alajos Pár

Bevezetés: A májcirrhosis egyik legsúlyosabb szövődményének, a nyelőcsővarix-vérzésnek a prevenciójában a varixok korai felismerése és kezelése alapvető fontosságú. A vérzés kockázata függ a fibrosis/cirrhosis előrehaladásával súlyosbodó portalis hypertoniától és a varixok nagyságától. A varixdiagnosztika eszköze az endoszkópia, amire a kórlefolyás alatt ismételten szükség lehet a varixméret alakulásának követésére. Mivel az ismételt endoszkópos vizsgálatok nemcsak költségesek, hanem gyakran a betegek ellenállásába is ütközhetnek, felvetődött, hogy nem invazív eljárással lehetne-e kiszűrni a vérzés veszélyének különösen kitett, nagy varixokat hordozó betegeket, illetve csökkenteni a feleslegesnek tartható endoszkópiák számát. Célkitűzés: A varixvérzés kockázatának felmérésére a fibrosisstádium megítélésére használt tranziens elasztográfiát is ajánlották, ezért a szerzők célul tűzték ki e módszer prediktív szerepének vizsgálatát oesophagogastrobulboscopiával vizsgált májbetegekben. Módszer: 27 krónikus hepatitises és 47 cirrhosisos beteget vizsgáltak, akik etiológia szerint hepatitis B-vírus- (n = 4), illetve C-vírus-fertőzésben (n = 24), primer biliaris cirrhosisban (n = 12), nem alkoholos steatohepatitisben (n = 12), alkoholos (n = 11), autoimmun hepatitis (n = 9) és cryptogen cirrhosis (n = 2) eredetű kórképekben szenvedtek. Felső endoszkópiával megállapították a nyelőcső-varicositas Paquet szerinti súlyosságát (P0–IV), és párhuzamosan tranziens elasztográfiával a fibrosist jelző májtömöttséget. Vizsgálták a varicositasnak a vérkép, a szérumtranszamináz, gamma-glutamiltranszferáz, albumin és protombin, valamint a fibrosist jelző aszpartát-aminotranszferáz/thrombocyta hányados indexértékekkel való összefüggését is. Eredmények: A májtömöttség korrelált a Paquet-súlyossággal (r = 0,67, p<0,0001). Az adatok alapján 19,2 kPa májtömöttségérték varix jelenlétére vonatkozóan 85%-os szenzitivitású, 86%-os specificitású, míg a PII–PIV súlyosságú varixok kockázatát illetően 95% szenzitivitású és 70% specificitású, pozitív prediktív értéke 54%, negatív prediktív értéke 97%. Következtetések: A tranziens elasztográfia segíti a nyelőcsővarix-vérzés kockázatának kitett betegek kiszűrését, akiknek feltehetően P≥II súlyosságú varicositásuk van, és endoszkópos vizsgálatot igényelnek. 19,2 kP feletti májtömöttség esetén a betegek 85%-ában lehet számítani varix jelenlétére; ilyen esetekben oesophagogastrobulboscopia javasolt. Ugyanakkor a 19,2 kP alatti májtömöttség esetén kicsi a valószínűsége P≥II súlyosságú varicositásnak. A tranziens elasztográfia nem helyettesíti a cirrhosis diagnosztikája során ajánlott endoszkópiát, de a kórlefolyás alatt csökkentheti az ismételt endoszkópiák számát. Orv. Hetil., 2014, 155(7), 270–276.

Restricted access

A hepatocellularis carcinoma (HCC) a halálhoz vezető rosszindulatú daganatos betegségek között a hatodik leggyakoribb megbetegedés a világon. Az esetek döntő részében (80–90%) májcirrhosis talaján alakul ki. A cirrhosis fő oka a krónikus B- és C-vírus-fertőzés, valamint a tartós alkoholfogyasztás. A kóroki tényezők kezelése, megszüntetése csökkenti a HCC kockázatát. A szerzők összefoglalják azokat az irodalmi adatokat, amelyek a modern antivirális kezelés hatását vizsgálják a HCC előfordulására. Megállapítható, hogy az antivirális kezelés (interferon és nukleozidanalóg készítmény) akkor is csökkenti a HCC előfordulási gyakoriságát és a HCC kuratív kezelés utáni kiújulását, amikor az antivirális terápia nem eredményezi a vírus eliminációját. Elősegítheti a HCC kockázatának csökkenését a redox status egyensúlyának biztosítása is.

Open access

A hepatocellularis carcinoma (HCC) világviszonylatban a halálhoz vezető rosszindulatú daganatos betegségek között a harmadik leggyakoribb megbetegedés. Az esetek döntő részében (80–90%) májcirrhosis talaján alakul ki. A cirrhosis fő oka a krónikus B- és C-vírus-fertőzés, valamint a tartós alkoholfogyasztás. Alkoholos eredetű májcirrhosisos betegekben a hepatocellularis carcinoma előfordulási gyakorisága 3–15% körül van. Egyéb kiváltó okok lehetnek továbbá a nem alkoholos steatohepatitis (NASH), az obesitas, diabetes mellitus, autoimmun hepatitis, májon belüli epeútgyulladás (primer biliaris cirrhosis, primer sclerotizáló cholangitis), réz- és vasanyagcsere-betegségek (Wilson-kór, haemochromatosis), veleszületett alfa-1-antitripszin-hiány. További kóroki tényezőként a dohányzás és különböző kémiai anyagok jöhetnek számításba. Míg korábban a HCC-s betegek csak szupportív, palliatív kezelésben részesülhettek, manapság a terápia széles skálája ismert. A sebészeti beavatkozások (reszekció, májtranszplantáció) mellett az invazív radioterápia is széles körben elterjedt. Újabban bizonyították a monoklonális antitestekkel végzett célzott terápia hatásosságát, valamint a kis molekulájú kinázinhibitorok eredményességét. 2007-ben került forgalomba a több területen ható kinázinhibitor, a sorafenib, amely jelentős mértékben növelte az előrehaladott HCC-s betegek túlélési idejét.

Open access

Absztrakt

A szerző a magyarországi májátültetési program adatait elemzi (1995–2006 között), retrospektív vizsgálattal. A hepatitis C-vírus (HCV) talaján kialakult cirrhosis miatt végzett májátültetéseket külön elemzi. Összefüggést keres a korai C-vírus-rekurrencia és a szérumban mért HCV-RNS-titer, valamint a graftbiopsziákban észlelt szövettani elváltozások és a PCR-módszerrel vizsgált, endoplazmatikus reticulum stresszt moderáló hepatocellularis chaperonok expressiója között. Ismerteti, hogy a műtétek száma 10 év alatt megnégyszereződött. Az időszakokra bontott 1, 3 és 5 éves kumulatív betegtúlélés 55%, 45% és 39% (1995–1997), 72%, 64% és 61% (1998–2000), illetve 78%, 77% és 77% (2001–2004) volt. A teljes mortalitás 53%-ról 31%-ra, a 60 napon belüli halálozás 24%-ról 5%-ra csökkent. A HCV miatt transzplantált betegek 1, 3 és 5 éves kumulatív túlélése 64%, 55% és 51%, minden más krónikus indikáció esetén ez 73%, 66% és 63% volt. A HCV miatt transzplantáltaknál az 1 éven belül észlelt víruskiújulás aránya 43% volt összességében. A betegtúlélést befolyásoló tényezők Cox-regressziós multivariációs analízise alapján a műtét utáni veseelégtelenség, a hepaticus artéria thrombosisa, epeúti necrosis, cholangitis, valamint a pulmonalis és hasüregi fertőzés, intraoperatív kolloid infúzió (HES) és a vértranszfúzió mennyisége voltak. A HCV miatt májátültetett betegek posztoperatív biopsziáiban az XBP1, ATF6, HSP70, GRP98, GP96, Calnexin és Calreticulin chaperonok expressiója szignifikánsan magasabb volt az interferonkezelés előtt, mint egy év antivirális kezelés után, függetlenül a szérumban mért vírus-RNS-titertől. Acut rejectio esetén a chaperonexpressio szignifikánsan és nagyságrenddel kifejezettebb volt, mint a hepatitis C-vírus reaktivációjának szövettani jelei esetén. Megállapítja, hogy a HCV miatt végzett májátültetések után, a korai víruskiújulás összefüggésbe hozható a májátültetés után a szérumban mért emelkedett vírus-RNS-titerrel. Ez számszerűen is kifejezhető egy határérték formájában, amely felett a szövettani jelek és a klinikum is progresszív májkárosodást jelez. Ezeknél a betegeknél a statisztikai túlélés is rosszabb.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Dániel Németh, Anikó Folhoffer, Szilvia Bianka László, László Kóbori, Dénes Görög, Imre Fehérvári, János Fazakas, Zsuzsanna Gerlei, Zoltán Máthé and Ferenc Szalay

Absztrakt:

Bevezetés: A Wilson-kór a rézanyagcsere ritka, kezelés nélkül fatális, öröklődő megbetegedése. Bár a diagnosztika és a kezelés jelentős fejlődésen ment át az elmúlt években, számos beteg esetében ma is májátültetésre van szükség. Célkitűzés: A vizsgálat célja a Magyarországon Wilson-kór miatt májátültetésen átesett betegek adatainak összegyűjtése és feldolgozása volt. Módszer: Retrospektív módon vizsgáltuk a Semmelweis Egyetemen 1996 és 2017 között Wilson-kór miatt májátültetésen átesett 24 beteg adatait. A Wilson-kór diagnózisa minden esetben a nemzetközi, lipcsei pontrendszeren alapult. A heveny májelégtelenség felállításához a King’s College-kritériumrendszert használtuk. A májátültetések a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján történtek, első alkalommal 1996-ban. Eredmények: Az átlagéletkor 26 év volt, a nő/férfi arány 13/11. 12 beteg heveny májelégtelenség miatt, 12 beteg dekompenzált cirrhosis miatt esett át májátültetésen. Egy beteg krónikus rejekció miatt retranszplantációra került. Három heveny májelégtelen beteg az Eurotransplant segítségével kapott új májat. A várólistán eltöltött átlagos idő 3 nap volt a heveny májelégtelen betegek, míg 320 nap a dekompenzált májbetegek esetében. Az ötéves túlélés 66% volt, azonban a 2002 után transzplantáltak esetében 80%, ami a tanulási folyamatot és a májátültetés elérhetőségének javulását jelezheti. A diagnosztika nehézségei ellenére a betegek többségében (21/24 beteg) már a műtét előtt ismert volt a Wilson-kór. Következtetések: Bár a Wilson-kór diagnosztikája és kezelése jelentős fejlődésen ment át az elmúlt évek során, ma is számos esetben van szükség májátültetésre. A betegek megfelelő kiválasztása és a transzplantáció időzítése jelentősen javítja a betegek túlélését. Orv Hetil. 2019; 160(51): 2021–2025.

Open access

A hepatocellularis carcinoma (HCC) gyakorisága világszerte növekszik. Hazánkban évente körülbelül 600 új esettel lehetne számolni, de a rendelkezésre álló adatok szerint ennél sokkal kevesebb jut a hepatológiai gondozás rendszerébe. A sorafenib megjelenése és az ablatív kezelések terjedése mellett a legjobb eredmények a sebészi módszerektől várhatók. Az orthotopicus májátültetés (OTLX) szelektált korai HCC-esetekben igen bíztató eredményeket ígér ugyan, de a hazai transzplantációs kapacitás és az észlelt HCC-esetek stádiuma kizárja, hogy az OTLX legyen az egyedüli megoldás. A sebészi reszekciót a funkcionális májtérfogat határozza meg. A ballebeny-reszekciót a betegek többnyire jól tűrik. A jobb lebeny tumorai a portafőtörzs okklúziója után – megfelelő bal oldali regeneráció esetén – cirrhoticus májban is reszekálhatók. Az intraoperatív prekondicionálás jelentősen csökkenteni képes az ischaemiás-reperfúziós károsodást jelző faktorok szérumszintjét és a műtéti kockázatot. A Semmelweis Egyetem I. Sebészeti Klinikáján 1996–2009 között operált 2167 májtumor között 254 HCC fordult elő. Kétszáztizenegy esetben történt radikális műtét, ez 82,7%-os reszekciós rátának felel meg. Világszerte elterjedőben van a laparoszkópos májreszekció, amely kisebb műtéti megterhelést jelent, mint a nyitott műtét, ezért cirrhoticus máj esetében a javallat fokozottan érvényes. Orv. Hetil., 2010, 37, 1483–1487.

Open access