Search Results
L, Görög D, et al. The first successful adult right-lobe living donor liver transplantation in Hungary. [Az első sikeres élő donoros felnőttkori jobb lebenyes májtranszplantáció Magyarországon.] Orv Hetil
–343. 3 Megyaszai S, Darvas K, Karácsonyi S, et al. Anaesthesia of liver transplantation. [A májtranszplantáció aneszteziológiai vonatkozásai.] Aneszt Int Ter. 2012; 42: 227–229. [Hungarian
Az élő donoros májtranszplantáció donorjelöltjeinek komplex kivizsgálási protokollja transzplantációs centrumonként némileg eltérő lehet, de a fő komponensek világszerte megegyeznek. A protokollok anamnézisfelvételt, fizikális vizsgálatot, általános laboratóriumi teszteket, valamint specifikus alvadási, vírusszerológiai, radiológiai vizsgálatokat és pszichoszociális felmérést is tartalmaznak. A donorjelölteket képalkotó vizsgálatok szempontjából először a belszervi állapotra vonatkozó általános kivizsgálásnak vetjük alá, elsősorban hagyományos röntgen- és ultrahangvizsgálatokkal. Ezután (az előbbitől nem élesen elválaszthatóan) a májspecifikus képalkotás következik, döntően UH, CT és MR segítségével, egyrészt a májparenchyma állapotának megítélésére, másrészt a térfogat meghatározására, harmadrészt pedig az érképletek és az epeutak pontos anatómiájának ábrázolására. Invazív beavatkozásokra is szükség lehet, pl. angiográfiára, májbiopsziára. A donorműtét kezdetén rutinszerűen intraoperatív vizsgálatok is történnek: cholangiographia az eperendszer anatómiájának közvetlen feltérképezésére és ultrahangvizsgálat a vena hepatica-ágak és a vena portae-rendszer lefutásának pontosítására a reszekció vonalának meghatározásához. A donorok vizsgálatai a korai posztoperatív szakban az esetleges szövődmények felderítéséhez járulnak hozzá: speciálisan a megmaradó májállomány keringésének ellenőrzésére és a műtéti területen folyadékgyülemek kimutatására UH vagy CT történhet, a mellkas kontrollálására elsősorban hagyományos röntgenvizsgálatot végzünk. A későbbi időszakban indokolt a donorok szűrő jellegű, rendszeres követése. – Intézetünk kivizsgálási protokolljának képalkotó részét foglaljuk össze.
Bevezetés: A felnőtt élődonoros májtranszplantáció a cadaver donorok hiánya miatt a transzplantáció, a szervnyerés egyik alternatív útja. Élődonorok kapcsán a recipiensnek adott kellő volumenű, súlyú graft mellett a donor biztonsága, szövődménymentes gyógyulása a fő cél. A középső vena hepatica, a speciális anatómiai helyzetéből fakadóan, jelentős dilemmát okoz. Az anatómiai jobb májlebenyek transzplantációjakor felmerül a középső vena hepatica S5 és S8-hoz futó ágainak rekonstrukciója. Célkitűzés: A szerzők célja a középső vena hepatica rekonstrukciós igényének anatómiai alapokon történő vizsgálata, illetve a portalis és vénás be-, kiáramlási fenomének leírása volt. Módszer: 130 élődonoros transzplantációban részt vett donor májanatómiai sajátosságait elemezték a MeVis szoftver segítségével. Bevezetésre került az úgynevezett portohepaticus aránytalanságot jelző szám (shift). Eredmények: Az esetek 64,6%-ában jobb vena hepatica dominancia volt jellemző, a bal vena hepatica sohasem volt domináns. A V5 és V8 területe közösen a jobb májlebeny 33,2±8,9%-a volt. A portalis territórium és vénás lefedettség korrelációi a következők voltak: bal lebenyben R2 = 0,7811, a középső vena hepaticához tartozó területen: R² = 0,5463 és a jobb vena hepaticához tartozó területen: R² = 0,5843. A shift átlagos értéke 28,2% volt. Következtetések: A vena portae és vena hepatica be- és kiáramlási mintázatában látható különbségek befolyással lehetnek a középső vena hepatica rekonstrukciójának kérdésére. Orv. Hetil., 2013, 154, 1417–1425.
Absztrakt
A szerző a betegbiztonság követelményeiből kiindulva a kockázatanalízis fontosságára hívja fel a figyelmet. Megállapítja, hogy a minőségi követelmények növekedése nem hagyta érintetlenül a sebészetet sem, és ezért ma már konkrét fogalmaink vannak a sebészi kockázat meghatározására és értékelésére. Ez a folyamat az elmúlt évtizedekben a mind gyakrabban indikált és mind szélesebb körben végzett, növekvő számú májműtétek halálozásának jelentős csökkenésében is nyomon követhető. Különös fontossága van a műtétek kockázatának májbetegeken. A feltétlen vagy abszolút ellenjavallatok jól körülhatárolhatók. A májbetegeken tervezett májműtétetek kockázata számszerűen is kifejezhető. A régóta használt Child–Turcotte–Pugh-stádiumai számértékek alapján határozhatók meg. Újabban az „50–50-es” szabály, illetve a májtranszplantációs gyakorlatból átvett MELD érték kiszámítása jelent a sebésznek objektív fogódzót a mindennapos munkájában. A szerző kitér a kockázatanalízis alapján választható kezelési optimalizációra is, amely a májsebészek igényei alapján multidiszciplináris megközelítésben valósulhat meg.
Heveny és idült májbetegségek egyaránt hatással vannak a vese működésére. A májátültetést követően további funkcióromlással kell számolnunk az alkalmazott kalcineurininhibitorok nephrotoxicus hatása miatt, így a veseműködés nyomon követése alapvető feladattá válik a májtranszplantáltak körében. Vizsgálatunk során arra kerestük a választ, hogy a szérumkreatinin-szintet alapul vevő formulák eredményei között van-e szignifikáns különbség a kiválasztott betegcsoportban: vajon az albumint is felhasználó MDRD ténylegesen más értéket ad-e, mint a Cockroft–Gault? A 187 betegnél végzett retrospektív elemzés során kitüntetett időpontokban (műtét előtt, műtét után, egy hét és egy hónap múlva) vetettük össze a két képlettel kapott eredményeket. A Cockroft–Gault mindegyik időpontban magasabb GFR-értéket adott: a fenti időpontokban az átlagos eltérés 19,56%, 17,33%, 37,18% és 28,8%. Az idült veseelégtelenség harmadik és negyedik stádiumában, azaz 15-60 ml/perc GFR mellett az MDRD-vel közel kétszer annyi beteget találtunk, mint a Cockroft–Gault-formulával. A Cockroft–Gault-formulánál a medián 93,8 ml/perc, 78 ml/perc, 70,1 ml/perc, 69,4 ml/perc, az MDRD-nél 79 ml/perc, 65,1 ml/perc, 52 ml/perc, 49,5 ml/perc, minden értéknél szignifikáns ( p < 0,001). Több tanulmány összehasonlította már végstádiumú vesebetegeknél a képleteket, eredményük szerint az MDRD alkalmas 30 ml/perc alatti GFR-tartományban is, míg a Cockroft–Gault csak e fölött mutat jó egyezést az izotópos módszerekkel mért valós GFR-rel. Vizsgálatunk során hasonló következtetésre jutottunk a tanulmányozott betegcsoportban. Összegezve elmondhatjuk, hogy az MDRD alkalmasabbnak bizonyult a májátültetett betegek körében a veseműködés megítélésére.
Absztrakt
Az infektív endocarditis a szervtranszplantált betegek körében aluldiagnosztizált kórkép. A kórokozók spektruma különbözik az átlagpopulációt érintőtől. A szerzők az 58 éves nőbetegben atípusos kórokozó által okozott, atípusos megjelenésű infektív endocarditis eredményes kezeléséről számolnak be. A betegnél alkoholos májcirrhosis talaján kialakult májelégtelenség miatt 2000. februárban májátültetést végeztek. Egy évvel a májátültetést követően krónikus hepatitis B-vírus-fertőzést állapítottak meg, és a beteg antivirális kezelésben részesült. Kalcineurintoxicitás miatt veseelégtelenség alakult ki, ezt követően a beteg 2007 júliusában vesepótló kezelésre szorult. 2013 novemberében rövid ideig tartó afázia jelentkezett. A transoesophagealis echokardiográfia az aortabillentyűn vegetációt talált, a mágneses rezonanciás vizsgálat agyi embolisatiót mutatott ki. A laboratóriumi vizsgálatok enyhén emelkedett C-reaktív protein- és normális prokalcitoninszinteket igazoltak, vérképében leukopenia volt látható. Kezdeti antibiotikus terápiaként naponta 2 g ceftiraxont és 60 mg gentamycint iv. alkalmaztak a dialízisek után. A hemokultúravizsgálatok negatívak voltak, a szerológiai vizsgálat Chlamydia pneumoniae-fertőzést igazolt. Moxifloxacinnal kiegészített kezelést követően a neurológiai tünetei visszatértek, ezért műtétre került sor (koronarográfiát követően valvulotomia és coronariabypass-műtét). A beteg állapota a műtét után javult, a neurológiai tünetek nem ismétlődtek. Orv. Hetil., 2015, 156(22), 896–900.
A máj ritka vérellátási variációja járulékos arteria hepatica dextra és sinistra jelenlétével
Rare variation of hepatic blood supply with accessory right and left hepatic artery
Az elmúlt évtizedekben számos tanulmány készült, melyek a májat ellátó artériák különböző megjelenési formáit vizsgálták anatómiai preparáció és képalkotó eljárások (angiográfia, CT) segítségével. Ezen megfigyelések talaján többféle klasszifikáció született a vérellátási típusok és előfordulási arányaik meghatározására. Célunk egy anatómiai preparátumon keresztül bemutatni a máj artériás vérellátásának egy ritka variációját. A leírásban szereplő cadaver hasi szerveiről postmortalis natív CT-felvétel készült, melyet háromdimenziós rekonstrukció követett. A képalkotó vizsgálat után formalinnal fixáltuk a hasi blokkot, majd réteges anatómiai preparálással tettük láthatóvá az ereket. A máj a normálisan is megtalálható, kettéoszlott a. hepatica propria mellett az a. gastrica sinistrából és az a. mesenterica superiorból is kap járulékos ágakat. Ez a variáció a széles körben használt Michels-féle klasszifikáció szerinti VII. típusba sorolható, előfordulási valószínűsége pedig 0,2% és 0,73% közé esik. Az érvariációk nemcsak anatómiai szempontból figyelemre méltóak, hanem preoperatív feltérképezésüknek is igen fontos szerepük van a területen végzett műtéti beavatkozások szövődménymentes elvégzése céljából. Orv Hetil. 2022; 163(32): 1281–1286.
A szerzők a szabadgyök-reakciók dinamikáját vizsgálják a transzplantált betegekben. A szervtranszplantáció előtt álló betegek szervezetében a kóros metabolizmus következtében szabadgyök-felszaporodás figyelhető meg, ezért antioxidáns-kapacitásuk csökken. Amennyiben a beültetett szerv megfelelően működik, a homeostasis szabadgyök-antioxidáns egyensúlya helyreáll. A korai posztoperatív időszakban kialakuló szövődmények (akut rejectio, infekció, akut tubularis necrosis, cholestasis) következtében a szabadgyök-reakciók száma szaporodik. A szerzők részletezik, hogy melyek azok a szabadgyök-folyamatokban részt vevő mediátorok (interleukin-6, C-reaktív protein, szérumamiloid-A, neopterin) és enzimek (dipeptidil-aminopeptidáz, glutation-S-transzferáz, mieloperoxidáz), amelyek változását érdemes vizsgálni a perioperatív szakban, mert jelzi a szabad gyökök felszaporodását. E paraméterek korai posztoperatív monitorozása alkalmas az akut rejectio előjelzésére, az antirejectiós terápia effektivitásának nyomon követésére. A legtöbb, általunk vizsgált paraméter mennyisége szignifikánsan növekszik akut rejectióban és infekcióban a kontrollhoz képest. Az immunrendszer aktiválódását igazolják, de differenciáldiagnózis felállítására nem alkalmasak. Ezek közül kivétel az interleukin-6 szintje, mert infekcióban szignifikánsan nagyobb értéket mértünk, mint akut rejectióban. A veseszövet-károsodás mértékének meghatározását vizeletenzim-meghatározással a beültetendő graftfunkció előjelzésére használtuk. A reaktív oxigén intermedierek károsító hatását a kóros mennyiségben felszabaduló máj- és vizeletenzimek (dipeptidil-aminopeptidáz, glutation-S-transzferáz) is alátámasztják. Megfelelő tesztek kiválasztásával monitorozni lehet a transzplantált betegek műtét utáni szabad gyökös státuszát, illetve antioxidáns szerek adagolásával csökkenteni és ellenőrizni lehet a reaktív oxigén-intermedierek kontrollálatlan felszaporodását.
., Zádori G., Hartmann E. és mtsai: Epeúti szövődmények májtranszplantáció után. Orv. Hetil., 2008, 149 , 963–973. Hartmann E. Epeúti szövődmények májtranszplantáció után
