Absztrakt

A szívtranszplantáció kiemelt projekt lett a Semmelweis Egyetemen belül. Ennek megfelelően a szívátültetés és a mechanikus keringéstámogatás finanszírozása is rendkívüli jelentőséget kapott. A szerzők a transzplantációs és műszíves betegek költségeinek összehasonlításáról végzett költséghatékonysági számítási modell felépítéséről számolnak be. A modell megalkotásánál direkt allokációs költségszámítást, döntésifa-modellt, inkrementális költséghatékonysági rátát és költséghatékonysági térképmódszert használtak. Módszerükkel össze tudják hasonlítani a műszívbeültetésen átesett és a szívtranszplantációs betegcsoportok kezdeti, perioperatív és utókezelési költségeit. Modelljük alkalmas lehet hosszú távú utánkövetés és kellő elemszámú beteg bevonásával költséghatékonysági elemzések elkészítésére, gazdasági döntéstámogató következtetések meghozatalára.

Absztrakt:

A mechanikus keringéstámogatás az elmúlt 5 évben programmá fejlődött a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinikán. Mindehhez szükséges volt a megfelelő Szívtranszplantációs és Szívelégtelenségi Intenzív Osztály kialakítása, valamint a megfelelő eszköz- és humánerőforrás-fejlesztés. Jelenleg már a teljes mechanikus keringéstámogatási arzenállal rendelkezünk, aminek köszönhetően minden indikációban és minden stratégiában ellátást tudunk biztosítani mind rövid, mind közép-, mind pedig hosszú távon a végleges műszívbeültetéssel bezárólag. Munkánkban megvizsgáltuk az elmúlt 5 évben végzett extracorporalis membránoxigenátor (ECMO-) beültetéssel szerzett eredményeinket. Klinikánkon 2012 és 2017 között összesen 140 betegnél alkalmaztunk mechanikus keringéstámogatást, valamennyi esetben konvencionális terápiával nem stabilizálható szívelégtelenség esetén. ECMO-terápiát 111 alkalommal végeztünk: szívátültetést követően 33 alkalommal, 18 alkalommal szívműtét utáni postcardiotomiás szindróma miatt, 37 esetben akut myocardialis infarctus utáni akut keringési elégtelenség miatt, 14 alkalommal végstádiumú szívelégtelen betegek akut keringésmegingása miatt, 4 esetben súlyos légzési elégtelenség, 1 esetben gyógyszermérgezés miatti malignus ritmuszavar, 3 esetben szövődményes katéteres aortaműbillentyű-implantáció állt a háttérben. A 2018. első félévi adataink a korábbi adatok és indikációk tendenciáját tükrözik, az esetszám jelentős emelkedésével. Eredményeink szerint a terápia összesített mortalitása 46% volt. A mechanikus keringéstámogatás eredményeinek vizsgálatakor elengedhetetlen a paradigmaváltás. A mortalitási adatokat nézve betegeink felét elveszítettük, ugyanakkor ebben a betegcsoportban a betegek 100%-a meghalt volna a konvencionális terápia mellett, vagyis az ECMO-terápia sikerességének megítélésekor nem a mortalitási, hanem a túlélési adatokat kell tekinteni. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1876–1881.

Bevezetés: Magyarországon 2012-ben ünnepelte 20 éves évfordulóját a szívtranszplantáció, ám a mechanikus keringéstámogató eszközök ezalatt az idő alatt a végstádiumú szívelégtelenség korszerű terápiájának hiányzó láncszemét alkották. 2012 májusában, a Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinikáján átadott szívtranszplantációs és szívelégtelenség intenzív osztály, valamint az ehhez társuló eszközfejlesztések tették lehetővé a műszívprogram elindulását. Célkitűzés: A szerzők a program tapasztalatairól számolnak be. Módszer: 2012 májusa és 2014 decembere között 72 beteget 89 esetben kezeltek mechanikus keringéstámogató eszközökkel. A támogatás indikációja valamennyi esetben terápiarefrakter végstádiumú szívelégtelenség, illetve akut bal- vagy jobbszívfél-elégtelenség volt. Eredmények: Huszonhét esetben szívtranszplantáció utáni akut graftelégtelenség, 24 esetben súlyos végstádiumú szívelégtelenség, 21 esetben akut infarktus, 14 esetben szívműtét utáni akut balszívfél-elégtelenség, két esetben súlyos légzési elégtelenség, egy esetben gyógyszermérgezés következtében kialakult malignus ritmuszavar miatt kezdték el a terápiát. A teljes program 30 túlélő betege közül 13 került sikeres szívtranszplantációra. Következtetések: A rendelkezésre álló sokoldalú műszerparkkal a ma létező valamennyi lehetséges terápiás modalitás megvalósítható a rövid távú keringéstámogatástól a középtávú támogatáson át a szívtranszplantációig vagy a végleges műszívbeültetésig. Orv. Hetil., 2015, 156(13), 521–527.

A krónikus szívelégtelenség hazánkban is népegészségügyi probléma. Magas halálozással járó, rossz prognózisú kórkép, amelynek incidenciája folyamatosan növekszik. A szisztolés szívelégtelenség prognózisát többféle gyógyszerrel és eszközös kezeléssel lehet javítani a jelenleg érvényben lévő (európai, amerikai) szakmai irányelvek megjelenése óta. Súlyos szisztolés diszfunkció esetén angiotenzinkonvertálóenzim-gátlók vagy angiotenzinreceptor-blokkolók, béta-receptor-blokkolók, illetve aldoszteronantagonista kezelés bizonyítottan csökkenti a szívelégtelenség miatti halálozást és a hospitalizációt. Bizonyos kritériumok fennállása esetén eszközös terápia (intracardialis defibrillátor, reszinkronizáció), illetve a bal kamrát támogató eszközös eljárások (intraaorticus ballonpumpa, ventricular assist device, műszív), végül terminális szívelégtelenség stádiumában szívtranszplantáció is szóba jöhetnek. Jelen tanulmányban a szerzők a krónikus szisztolés szívelégtelenségben alkalmazható gyógyszeres és eszközös terápiás lehetőségeket tekintik át, kiemelve a terápia legújabb (Európai Kardiológiai Társaság, 2012) ajánlásait és lehetőségeit. Orv. Hetil., 2012, 153, 2021–2029.

A végstádiumú szívelégtelenség jelenleg ismert, hosszú távon legeredményesebb kezelési módszere a szívtranszplantáció. Célkitűzés: A szerzők a hazai szívátültetések eredményességének javítása érdekében retrospektíve megvizsgálták az első 16 év minden fellelhető adatát a korai műtét utáni időszak tekintetében és összevetették a szakirodalomban található eredményekkel. Módszer: 1992. január 3. és 2007. december 31. között 125 beteg esetében 127 szívátültetés történt Magyarországon. Az Ér- és Szívsebészeti Klinika dokumentációján kívül az Igazságügyi Orvostani Intézet archívuma, az Országos Vérellátó Szolgálat regisztere és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet adatai szolgáltak forrásként. Eredmények: A korai halálozás az utóbbi időszakban erősen közelít a nemzetközi gyakorlatban tapasztalható szinthez. Vezető halálokként a szerzők gyakorlatában is a donorszív elégtelensége tehető felelőssé a legnagyobb számban. Mellette fertőzés, műtétkor nem uralható vérzés és többszervi elégtelenség fordult elő gyakrabban. Súlyos graftelégtelenség kezelésére egy esetben sikeres retranszplantáció történt, a leghatékonyabbnak ismert műszívkezelés azonban a vizsgált időszakban teljesen hiányzott a hazai eszköztárból. A heveny kilökődés kezelésére alkalmazott gyógyszeres terápia, a nemzetközi szintnek megfelelően, kiváló eredményűnek bizonyult. Következtetések: A továbblépés érdekében kiemelt feladatnak kell tekinteni a műszív alkalmazását a hazai gyakorlatban. A donorkezelésben és a szervkivételek során országosan egységes és javuló minőséget biztosító protokollok kialakítását és alkalmazását kell szorgalmazni.