Search Results

Bevezetés: A Clostridium difficile az antibiotikum asszociálta hasmenések leggyakoribb kórokozója, aminek kezelésére az elmúlt évtizedekben kevés új szer került kifejlesztésre, és a tudományos bizonyítékok korlátozott mértékben és nehezen összehasonlítható módon állnak rendelkezésre. Célkitűzés: A Clostridium difficile okozta fertőzés terápiájának hatásossági és biztonságossági végpontjainak elemzése a metronidazol, vancomycin és a fidaxomicin alkalmazása esetén. Módszer: A szakirodalom áttekintése és az eredmények metaanalízise. Eredmények: A metaanalízis szerint a klinikai gyógyulás végpontban nincs szignifikáns különbség a három terápia között (esélyarányok: fidaxomicin vs. vancomycin 1,19, vancomycin vs. metronidazol 1,69 és fidaxomicin vs. metronidazol 2,00). A rekurrencia és a globális gyógyulás végpontokban a fidaxomicin szignifikánsan hatásosabbnak bizonyult, mint a vancomycin és a metronidazol (esélyarányok: fidaxomicin vs. vancomycin 0,47, vancomycin vs. metronidazol 0,91 és fidaxomicin vs. metronidazol 0,43). A biztonságossági végpontokat tekintve nem volt szignifikáns különbség az antibiotikumok között. Következtetések: A klinikai gyógyulás esetében a vizsgált antibiotikumok hatásossága hasonló. A rekurrens fertőzések megakadályozásában jelenleg a fidaxomicin a leghatásosabb terápiás alternatíva. Orv. Hetil., 2013, 154, 890–899.

Absztrakt

A Magyarországon évente 6,5–7 ezer ember halálát okozó májzsugorodás egyik gyakori szövődménye a hepaticus encephalopathia. Kialakulásában jelenlegi ismereteink szerint a szérum-ammóniaszint növekedése játszik szerepet, azonban súlyosságát egy, a közelmúltban publikált vizsgálat alapján a parenchymás dekompenzáció részeként észlelhető szisztémás gyulladásos válasz jelentősen befolyásolja. A szerzők ennek kapcsán áttekintik és elemzik a jelenleg alkalmazott kezelési módokat, illetve klinikai vizsgálatban igazolt jelentőségüket. A bizonyítékon alapuló orvoslás alapján a jelenleg általánosan elfogadott és javasolt peroralis diszacharid-, neomycin- vagy metronidazol-kezelés esetén csak részlegesen lehetett klinikai hatékonyságot igazolni. A jelenleg egyedül I. szintű bizonyítékkal bíró rifaximin esetén az alkalmazást korlátozó tényező az igen jelentős kezelési költség. A témában 2011 októberéig megjelent publikációk feldolgozása kapcsán észlelték, hogy nincs egységes irányelv a hepaticus encephalopathia kezelésére, noha annak foka szignifikánsan meghatározza a májátültetésre váró betegek várható túlélését. A feldolgozott forrásanyag alapján a szerzők javaslatot tesznek igazoltan hatásos kezelési mód alkalmazására, illetve felvetik az egységes kezelési elv kialakításának szükségességét.

Absztrakt:

Bevezetés: Az antibiotikumok (AB) nem megfelelő alkalmazása miatt számtalan kórokozó vált multirezisztenssé. Az egyik leggyakoribb kiindulási gócot az epeutak gyulladása képezi. A fatális kimenetel megelőzésében kulcsszerepet játszik a megfelelő AB-politika. Célkitűzés: A cholangitis leggyakoribb kórokozói AB-érzékenységének és a választott empirikus AB-kezelés hatásosságának vizsgálata. Betegek és módszer: Retrospektív kutatásunk során a 2006-os és a 2016-os év folyamán a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának I. Belklinikáján cholangitis indikációval végzett endoszkópos retrográd cholangiopancreatographia (ERCP) során nyert epeminták mikrobiológiai eredményének áttekintése történt. Eredmények: 2006-ban 29, 2016-ban 111 epemintavétel történt, ezekből 22 (75%), illetve 106 (95%) volt pozitív. A betegek átlagéletkora 61 ± 14 vs. 71 ± 14 év, a nemek aránya közel azonos volt. 2006-ban 10 esetben indítottak empirikus AB-ot (ciprofloxacin és metronidazol, illetve imipenem), ezekre 9 esetben (90%) a tenyészett kórokozó érzékeny volt. 2016-ban 88 esetben indítottak AB-ot (ciprofloxacin és metronidazol mellett ceftriaxon és metronidazol, valamint imipenem és metronidazol is szerepelt). 29 esetben az empirikusan indított AB nem volt hatékony. A ciprofloxacin hatékonysága 64%-ra csökkent 2016-ra. A cholangitist okozó leggyakoribb kórokozók típusa (Escherichia coli, Enterococcus faecalis, Klebsiella pneumoniae) a két vizsgált évben nem változott, ciprofloxacinrezisztenciájuk azonban növekedett. A polimikrobás infekciók aránya rendre 73% és 64% volt. Következtetés: A pozitív epetenyésztések száma szignifikánsan emelkedett 2016-ban. A leggyakoribb kórokozók típusában nem adódott eltérés. Az empirikusan indított ciprofloxacin antibiotikum hatékonysága csökkent 2016-ban. Eredményeink a cholangitist okozó kórokozók típuseloszlásában megfelelnek a cholangitisre vonatkozó ajánlás (Tokyo Guideline) adatainak. Orv Hetil. 2019; 160(36): 1437–1442.

A Helicobacter pylori -fertőzés első vonalbeli kezelését a hétnapos protonpumpagátló-alapú (PPI+clarythromycin+amoxycillin vagy metronidazol) kombinált terápia jelenti. A kezelés sikeressége a nemzetközi adatok alapján 80-90%, hazánkban 75%. Az esetek 10-25%-ában ismételt kezelés szükséges. A hazai gyakorlatban a második eradikációs kezelés 36%-ban, a harmadik csak 20%-ban sikeres. A Helicobacter pylori -ellenes kezelés sikeressége világszerte csökken, aminek a hátterében a bakteriális, főleg a clarythromycinrezisztencia gyakoribbá válása áll. Fontos tényező még a betegek nem megfelelő együttműködése és a gyógyszerhatóanyag farmakogenetikai, -kinetikai tulajdonságai. A gyakori metronidazol- és clarythromycinrezisztenciájú területeken az eredmények elfogadhatatlanul alacsonyak, új gyógyszerek, gyógyszer-kombinációk alkalmazása lenne kívánatos. Lehetséges megoldás a szekvenciális kezelés, illetve az újabb antibiotikumok (például levofloxacin) használata. Más természetes hatóanyagok alkalmazása (laktoferrin, probiotikumok, növényi kivonatok) további vizsgálatokat igényel.

Az utóbbi években a hipervirulens és antibiotikum-rezisztens Clostridium difficile törzsek nemzetközi elterjedésével párhuzamosan a fertőzés előfordulása hazánkban is drasztikusan növekszik, sajnos, riasztó mortalitási mutatókkal és recidívaaránnyal. A szerzők 59 éves, antibiotikumokkal előkezelt beteg Clostridium difficile fertőzés okozta súlyos, recidív pseudomembranosus colitiséről számolnak be. Az álhártyás bélgyulladás fulmináns, életet veszélyeztető tüneteit intenzív ellátással, metronidazol- és vancomycinadással, megfelelő szupportív terápiával, elhúzódó konvencionális kezeléssel néhány hét alatt rendezték. A rövid, egy hét múltán bekövetkezett, jól dokumentált újabb súlyos klinikai recidíva ellátására kolonoszkópos eljárással fekális bakterioterápiát alkalmaztak, amely antibiotikum nélkül teljes gyógyuláshoz vezetett. A sikeres széklettranszplantáció kapcsán érintőlegesen ismertetik a beavatkozás módszertanát, az indikáció kérdéseit. Kitérnek a Clostridium difficile infekció bakteriológiai, epidemiológiai vonatkozásaira, az antibiotikum terápia problémáira, hangsúlyozzák a fekális bakterioterápia költséghatékonyságát. A széklettranszplantáció szakmai protokolljának kidolgozására és az eljárás széles körű bevezetésére sarkallják az illetékes hazai szakmai társaságokat. Orv. Hetil., 2012, 153, 2077–2083.

A Crohn-betegség krónikus, progresszív kórkép, amely évek alatt az esetek többségében stenotisáló vagy penetráló szövődményekhez vezet. A betegség súlyos aktivitása vagy a szövődmények miatt az esetek mintegy 70%-ában reszekciós műtétre van szükség. A betegség azonban csaknem mindig kiújul, sokszor újabb műtétet igényel. A posztoperatív kiújulás megelőzése nem megoldott, biztosan hatékony szereink nincsenek. Gondos kockázatfelmérés alapján egyedileg kell minden esetben dönteni a kiújulás rizikója és a kezelés előnyeinek, veszélyeinek mérlegelésével. Az alacsony kockázatú esetekben mesalazin adása jön szóba, de a kezelés mellőzése is elfogadható alternatíva. Súlyosabb esetekben immunszuppresszív szer, elsősorban azathioprin adása indokolt. Ígéretesnek tűnik a műtét után három hónapig metronidazol szedése, valamennyi betegcsoportban. A műtét után 6–12 hónappal végzett ileocolonoscopos vizsgálattal objektív képet kaphatunk a betegség endoszkópos súlyosságáról, amelynek prediktív értéke van a későbbi klinikai lefolyás vonatkozásában, ezáltal irányjelzőként szolgálhat a kezelés számára. A legsúlyosabb esetekben az anti-TNF-szerek jelenthetik a hatékony prevenciót és kezelést.

Bevezetés: A Clostridium difficile az antibiotikum-használattal összefüggő hasmenések 25%-át okozza. A Clostridium difficile-fertőzés prioritásként kezelt népegészségügyi probléma valamennyi országban. A fertőzés epidemiológiájáról, betegségterhéről viszonylag kevés szakirodalmi adat áll rendelkezésre. Célkitűzés: A Clostridium difficile-fertőzés epidemiológiájának, ezen belül szezonalitásának és az egymást követő fertőzések rizikójának, valamint betegségterhének és terápiájának áttekintése. Módszer: A nemzetközi és hazai szakirodalom áttekintése a MEDLINE adatbázisban a PubMed-en keresztül, 2012. március 20-ával bezárólag. Eredmények: A nosocomialis Clostridium difficile-fertőzés incidenciája 4,1/10 000 ápolási nap. A fertőzés szezonalitásának kérdése felmerült, de nem bizonyított. A betegek 20%-ában fordul elő rekurrencia metronidazol- vagy vankomicinterápia után, minden egyes rekurrencia után a következő rekurrencia rizikója növekvő. A CDI költsége hazánkban 130–500 ezer Ft/kórházi eset. Következtetések: A Clostridium difficile-fertőzés népegészségügyi súlya és betegségterhe jelentős. Hazánkban a rendelkezésre álló adatok korlátozottak, mind az epidemiológia, mind az egészség-gazdaságtan terén további kutatások szükségesek. Orv. Hetil., 2013, 154, 1188–1193.

Absztrakt:

Bevezetés: A páneurópai H. pylori-regisztert 2013-ban dolgozták ki az európai eradikációs kezelések monitorozására. Célkitűzés: Az eradikációs kezelések hatásosságának kiértékelése járóbeteg-szakrendelésen. Módszer: 2013 és 2019 között 247 beteget regisztráltunk egy prospektív, nem intervencionális tanulmányba. A fertőzést endoszkópos, szövettani, ureázgyorsteszt és ¹³C-urea-kilégzési vizsgálattal igazoltuk. A betegek első kezelésként 7 napos hármas (PPI + amoxicillin + klaritromicin vagy tinidazol), módosított szekvenciális (10 nap amoxicillin 5 napig + tinidazol + levofloxacin 5 napig), 10 napos egyidejű négyes (PPI + amoxicillin + tetraciklin vagy doxiciklin + metronidazol vagy tinidazol) vagy bizmutalapú négyes kezelést kaptak. Második és harmadik kezelésként bizmut- vagy nem bizmutalapú négyes kezelést adtunk. Eredmények: Az eradikációs arányok protokoll szerint az alábbiak: 82,7% (95%-os megbízhatósági tartomány: 68,1–97,4) (hármas kezelés), 85,2% (75,4–93,9) (szekvenciális kezelés), 95,1% (89,6–100,0) (egyidejű négyes séma), 82,8% (69,7–95,9) (bizmutalapú kezelés). A második kezelés 70,0%-os (52,6–87,4), a harmadik 54,5%-os (19,4–86,6) eredményt ért el. Következtetés: Az első kezelésben az egyidejű négyes séma eredménye szignifikánsan jobb, mint a hármas kezelésé, és nem szignifikánsan jobb, mint a szekvenciális és a bizmutalapú kezelésé. A második és a harmadik kezelés eredménye szuboptimális. Orv Hetil. 2019; 160(47): 1856–1863.

A Listeria monocytogenes által okozott meningitis immunkompetens egyénekben ritkán előforduló betegség, bizonyos rizikófaktorok mellett azonban a központi idegrendszer fertőzésére utaló klinikai kép esetén semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni. Közleményünkben egy 72 éves, májcirrhosisban és hypertoniában szenvedő férfi beteg L. monocytogenes által okozott agyhártyagyulladásának kórtörténetét mutatjuk be, akit gyengeség, szédülés, magas láz és vizeletincontinentia miatt vettünk fel osztályunkra. A laboratóriumi vizsgálatok emelkedett gyulladásos és májenzimértékeket, alacsony fehérvérsejt- és thrombocytaszámot igazoltak. A képalkotó vizsgálatok kórosat nem igazoltak. A szeptikus állapot miatt a mikrobiológiai mintavételt követően empirikus ceftriaxon- és metronidazolkezelés indult. Terápiás erőfeszítéseink ellenére a beteg állapotában érdemi javulás nem következett be, továbbra is magas láza volt, pszichomotoros nyugtalansága fokozódott, tremora és koordinációs zavara jelentkezett, ezért felmerült a központi idegrendszeri bakteriális fertőzés lehetősége. A liquor vizsgálata megerősítette a purulens meningitis diagnózisát. Az időközben megérkező hemokultúra-lelet L. monocytogenes fertőzést igazolt, a liquor tenyésztése kórokozót már nem jelzett. A továbbiakban célzott ampicillinterápiát folytattunk, melynek eredményeként a beteg állapota gyors javulást mutatott, tartósan láztalanná vált, neurológiai tünetei megszűntek. Az esetet a diagnosztika buktatói, a felmerülő differenciáldiagnosztikai nehézségek és a célzott antibiotikumkezelés eredményességéből adódó kedvező kimenetele miatt tartottuk bemutatásra érdemesnek. Orv Hetil. 2023; 164(36): 1437–1441.

Összefoglaló. Bevezetés és célkitűzés: A peritonsillaris tályog a leggyakoribb mély nyaki infekció. Olyan fül-orr-gégészeti kórkép, amely megfelelő kezelés nélkül életveszélyes szövődményekkel járhat. Döntő jelentőségű az empirikus antibiotikumválasztás, melyhez ismerni kell a leggyakoribb kórokozókat és a várható rezisztenciát. Módszerek: A 2012 és 2017 között peritonsillaris tályog miatt kezelt esetek retrospektív feldolgozását végeztük. Összesítettük a sebészi beavatkozás során vett minták aerob és anaerob irányú tenyésztési eredményeit, valamint az empirikusan választott antibiotikumokat. A rutinszerű mikrobiológiai tenyésztés alapján meghatároztuk a leggyakoribb kórokozókat. Az adatokat nemzetközi felmérések eredményeivel hasonlítottuk össze. Eredmények: A vizsgált 6 év során 217 esetben kezeltünk peritonsillaris tályogos beteget. A tenyésztési eredményeket csak 146 esetben tudtuk elemezni. Ebből 47 esetben került sor Fusobacterium species (ebből 25 esetben Fusobacterium necrophorum), 31 esetben Actinomyces species és 29 esetben Streptococcus pyogenes izolálására. Az esetek kétharmadában vegyes aerob/anaerob baktériumflórát izolált a laboratórium. Következtetés: A tályogok kezelésében önmagában a sebészi beavatkozás – az anaerob környezet megszüntetésével – jelentős klinikai javulást eredményez. A jól választott antibiotikum meggyorsíthatja a lefolyást, és csökkentheti az esetleges szövődményeket. Nagy jelentősége van a megfelelő mikrobiológiai mintavételnek, nem vagy nehezen gyógyuló esetekben ez teremtheti meg a célzott antibiotikumterápiára történő váltás lehetőségét. Felmérésünk alapján a peritonsillaris tályogok jelentős részét vegyes baktériumflóra okozza, így a szájüregi anaerob baktériumokra is ható amoxicillin–klavulánsav vagy antibiotikum kombinációjának (2. vagy 3. generációs cefalosporinok kombinálva klindamicinnel vagy metronidazollal) alkalmazása javasolt mint empirikus antibiotikumterápia. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1877–1883.

Summary. Introduction and objective: Peritonsillar abscess is the most common deep neck infection. Without adequate treatment, this otolaryngological disease pattern can cause life-threatening complications. The empirical choice of antibiotics is crucial which requires knowledge of the most common pathogens and the potential resistance. Methods: A retrospective analysis of cases treated for peritonsillar abscess was performed between 2012 and 2017. We summarized the aerobic and anaerobic culture results of the surgical samples and the empirically selected antibiotics. The most common pathogens were determined via routine microbiological culture tests. We compared our data with the results of international studies. Results: During the 6-year study at our Clinic, 217 patients with peritonsillar abscess were treated. The microbiological tests were available for analysis in only 146 cases. In 47 cases, Fusobacterium species (including 25 cases with Fusobacterium necrophorum), in 31 cases Actinomyces species and in 29 cases Streptococcus pyogenes were isolated. In 2/3 of the patients, polymicrobial infection was detected. Conclusion: In the treatment of peritonsillar abscesses, surgical intervention can result in clinical improvement because of the elimination of the anaerobic milieu. A well-chosen antibiotic can accelerate the healing process and reduce the complication rate. Proper microbiological sampling is of great importance, and in cases of non-recovery or poor recovery, this may create the opportunity to switch for targeted antibiotic therapy. The results of this study show that polymicrobial flora is very important for the development of the peritonsillar abscess, thus the recommended antibiotic therapy is amoxicillin–clavulanic acid or 2nd/3rd generation cefalosporin combined with metronidazol or clindamycin. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1877–1883.