Search Results

You are looking at 1 - 10 of 19 items for :

  • "orvos–beteg kommunikáció" x
Clear All

Absztrakt

Szomatizáció alatt a szervi elváltozásokkal megnyugtatóan nem magyarázható testi panaszok összességét értjük. Szakirodalmi adatok alapján az orvos–beteg találkozások 15–25%-a ilyen jellegű probléma miatt jön létre. Mivel a hazai orvosképzésben a testi panaszok esetleges lelki hátterének értékelése nem kap megfelelő hangsúlyt, az orvosok attitűdjét gyakran tehetetlenségérzés, előítéletek jellemzik, ehhez pedig nem teljesen megindokolható diagnosztikus, illetve terápiás beavatkozások elrendelése társulhat. Mindeközben a páciens is tehetetlen, szorongása fokozódhat, panaszainak intenzitása nőhet. Mivel a szomatizáció egyik kiváltó oka a stressz, ezért kezelésének kulcsa a stresszel való megküzdés javítása. Ez a legtöbb krónikus betegség szakmai terápiás irányelveiben megjelenik. A rendelkezésre álló, hatékony beavatkozások repertoárja a mindennapi betegellátásba illeszkedő rövid tanácsadástól a gyógyszeres kezelésen át a pszichoterápiákig terjed. Vizsgálati eredmények alapján a leghatékonyabbak a kognitív és viselkedésterápiás beavatkozások. Ugyanakkor a betegek egy részénél a családorvosi vagy szakorvosi ellátás keretében történő rövid (10–30 perc), strukturált, úgynevezett reattribúciós tanácsadással is szignifikáns testi tünet- és szorongáscsökkenést lehet elérni. Orv. Hetil., 2016, 157(17), 664–668.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Regina Molnár, Zoltán Sági, Zsuzsanna Fejes, Kálmán Törőcsik, Béla Köves and Edit Paulik

role of modern information-technology solutions to improve doctor-patient communication. [A korszerű információ-technológiai megoldások szerepe az orvos-beteg kommunikáció javításában.] IME

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: A koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet idején a Szegedi Tudományegyetemen a negyedéves orvostanhallgatók Orvos-beteg kommunikációs gyakorlata is online történt. A gyakorlat a videóanalízis módszerén alapul, szimulált páciensek bevonásával történik, kiemelt hangsúlyt fektetve a személyközi interakciókra, így az online megvalósítás rendkívül nagy kihívást jelentett. Célkitűzés: Az online Orvos-beteg kommunikációs gyakorlattal kapcsolatos tapasztalataink bemutatása. A hagyományos, személyes jelenléten alapuló és az online gyakorlatok összehasonlítása. Az online gyakorlatokkal kapcsolatos hallgatói értékelések elemzése. Módszer: Az online megvalósításhoz a Zoom ingyenes változatát használtuk. A gyakorlatok ötfős kiscsoportokban egy oktató családorvos vezetésével és egy szimulált páciens részvételével zajlottak. Valamennyi hallgató részt vett egy szituációban, amit rögzítettünk. A felvételek megtekintését közös elemzés, értékelés követte. A hallgatók anonim online kérdőív segítségével értékelték a kurzust. Az adatokat leíró statisztikai módszerekkel, a szöveges válaszokat kvalitatív módon elemeztük. Eredmények: A kérdőívet a hallgatók 74,4%-a, 64 fő töltötte ki. Valamennyi kérdés esetén a hallgatók többsége (78,1–100%) jó (4) vagy kiváló (5) értékelést adott. A legmagasabb átlagpontszámot (4,95 ± 0,21) a gyakorlati oktatók szakmai felkészültsége, míg a legalacsonyabbat az elméleti rész témaválasztása (4,06 ± 1,02) kapta. A szöveges értékelések alapján a hallgatók többsége elégedett a kurzussal, örömmel vennének rajta többször részt, a személyes megvalósítást azonban előnyben részesítenék az online formával szemben. Következtetések: Az online gyakorlat megvalósítása sikeres volt, sok szempontból megfelelően helyettesítette a hagyományos formát. A hallgatói értékelés nem volt rosszabb az előző évek eredményeinél. A személyes kontaktus hiánya limitáló tényező, ezért az online gyakorlat nem tekinthető a személyes kommunikációs tréning alternatívájának, hanem olyan önálló képzési forma, amely jelentősen hozzájárulhat a hatékony, modern oktatáshoz. Orv Hetil. 2020; 161(33): 1355–1362.

Open access

Absztrakt

Orvos és beteg között kommunikációs szempontból nyelvzavar áll fenn, amely gátat szab egymás megértésének. A daganatos betegség – fenyegető és krónikus volta miatt – kidomborítja a kommunikációs nehézségeket, felerősíti a kapcsolat jelentőségét. Minden nyelvzavar csak úgy oldható fel, ha megértjük a másik fél motivációit és helyzetét. Célunk az, hogy ennek érdekében az orvosokat hozzásegítsük a beteg, a betegséggel terhelt állapot kommunikációs szempontból lényeges jellemzőinek megismeréséhez. Mélyinterjúkat készítettünk érintett laikusokkal és szakemberekkel, hogy kirajzolódjanak a tipikus kommunikációs zavarok. Jellemzően akkor keletkezik kommunikációs vákuum, amikor a beteg – és ezáltal az orvos – számára is súlyos híreket kell közölni. A beteg számára pszichésen megterhelő a rossz hírek befogadása, az orvosnak pedig aránytalan kihívás, hogy minél kisebb lelki fájdalmat okozzon a páciensnek, miközben saját lelki tartalmaira sem áll módjában tekintettel lenni. Az orvos ezt a nehézséget csak úgy csökkentheti a kiégés veszélye nélkül, ha ismeri a pszichés jellemzőket, amelyek a befogadó felől gátat szabnak a hatékony kommunikációnak. Orv. Hetil., 2016, 157(17), 649–653.

Restricted access

Absztrakt

Az egészségügyi (azon belül is az orvos–beteg) kommunikáció jogi vonatkozásait tekinti át a cikk, különös tekintettel az orvos–beteg kapcsolat alakulására, a tájékoztatás felelősségére, a nem kívánt események közlésére, a szükséges nyilatkozatokra. Orv. Hetil., 2016, 157(17), 675–679.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Nikolett Szarka, Zsolt Nagykáldi, Mária Végh and János Oberling

Bevezetés: A betegségek kezelésében a gyógyszeres terápia alkalmazása mellett fontos az orvos–beteg partneri viszonyt megalapozó kommunikáció. Célkitűzés: Annak a felderítése, hogy a beteg milyen kapcsolatot tud kialakítani kezelőorvosaival, valamint az ellátórendszerrel való elégedettségét mi határozza meg. Módszer: Gastrooesophagealis reflux miatt gondozott betegeket (n = 80) az ellátás szintjei alapján falusi (n = 20), pécsi (n = 20) és komlói (n = 20) háziorvosok betegei, valamint szakorvosok betegei (n = 20) csoportokba osztották. A betegek orvosukkal való kapcsolatának személyes voltára, a közöttük levő kommunikációra, a betegek elégedettségére vonatkozó kérdéseket tettek fel. Eredmények: Személyes problémával a betegek közel 80%-a kereste már háziorvosát, szemben szakorvosával (20%; p < 0,001). Háziorvosi rendelőkben a betegek elégedettebbek a betegségről kapott tájékoztatással (95%), mint a szakrendelőben (65%; p = 0,002). A háziorvosi rendelőkben több beteg nyilatkozta, hogy elegendő időt fordítottak rá (96,7%; 80%; p = 0,032). Következtetések: A betegek háziorvosukkal könnyebben kommunikálnak, közöttük közvetlenebb a kapcsolat. A mélyebb személyes viszony a háziorvosi praxisban gondozott betegek sikeres kezelésének záloga. Orv. Hetil., 2013, 154, 1713–1718.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Ágnes Koppán, Katalin Eklicsné Lepenye, Renáta Halász, Judit Sebők, Eszter Szemán, Zsuzsanna Németh and Szilárd Rendeki

Absztrakt:

Bevezetés: A XXI. századi orvosképzés kihívásaira adott egyik válasz a szimulációs oktatás, amely hozzájárul az orvostanhallgatók klinikai készségeinek hatékony fejlesztéséhez, csökkentve a klinikusok és a kórházi betegek terheit. Célkitűzés: A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán létrehoztunk egy szimulációs oktatási programot a MediSkillsLab intézményén belül, ahol célul tűztük ki az orvostanhallgatók anamnézisfelvételi és szakmai kommunikációs készségeinek interdiszciplináris formában történő hatékony fejlesztését. Módszer: A kurzust a korábbi évek magyar orvosi szaknyelvi oktatása során szerzett tapasztalataink mellett nemzetközi példák felhasználásával hívtuk életre. Módszerül az Amerikában már az 1960-as években elterjedt Standardized Patient Programot választottuk. Eredmények: Az újdonság egyrészt a program hazai, elsőkénti bevezetésében, másrészt interdiszciplinárissá tételében rejlik. Az órákon szakorvosok, nyelvészek, színész-páciensek és orvostanhallgatók együttműködésével fejlődik a hallgatók szakmai, szaknyelvi és kommunikációs kompetenciája. Következtetés: A kurzust teljesítő diákokkal készített interjúk megerősítik a módszer létjogosultságát, amelynek eredményeként a betegekkel eredményesebben kommunikáló orvosok kezdhetik meg klinikai munkájukat. Orv Hetil. 2017; 158(26): 1022–1027.

Restricted access

2009 Csörsz I., Szili K., Csabai M.: Az orvossá válás „drámái”. Új módszer az orvos-beteg kommunikáció oktatásában. Lege Artis Medicinae

Restricted access

Absztrakt:

A 2-es típusú diabetes mellitus progresszív betegség, amelynek következtében az endogén inzulin szekréciója fokozatosan nagyon alacsony szintre csökken. Amennyiben ez bekövetkezik, akkor inzulin nélkül a kezelés nem képes biztosítani a megfelelő anyagcserekontrollt. A szerzők annak a problémának keresik az okát, hogy miért késik gyakran az inzulinkezelés bevezetése a 2-es típusú cukorbetegekben annak ellenére, hogy ennek alapelvei részletesen ki vannak dolgozva. A késés okait két csoportra lehet osztani: az egyik a betegek félelme és ellenkezése (pszichológiai inzulinrezisztencia – PIR) különböző kognitív, emocionális és más okokból. A másik a „klinikai inercia”, amikor az orvos nem képes érthetően és meggyőzően elmagyarázni betegének, hogy miért szükséges az inzulinkezelés. A két oknak közös háttere van, és ez a 2-es típusú diabetes patogenezisének és az inzulinkezelés szükségessének elégtelen ismerete, illetve az orvos–beteg kommunikáció hiányossága. A szerzők a megoldást az orvosok és segítőtársaik (nővérek, edukátorok, pszichológusok) hatékonyabb graduális és posztgraduális oktatásában, a szakemberek együttműködésében és az ehhez kapcsolódó hatásos betegoktatásban látják. Orv Hetil. 2019; 160(3): 93–97.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Csenge Szeverényi, Zoltán Csernátony, Ágnes Balogh, Tünde Simon, Zoltán Kekecs and Katalin Varga

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A csípő- és térdprotézisműtétek jelentős megterheléssel járnak a betegek számára. A műtétek körüli gyógyszeres fájdalomcsillapítás és szorongásoldás mellett a betegek gyógyulása az orvos–beteg kommunikáció során könnyen alkalmazható terápiás szuggesztiókkal is segíthető. Módszer: Prospektív, randomizált, kontrollált tanulmányunkban csípő- és térdprotézisműtéten spinalis anesztéziában átesett betegeken vizsgáltuk a pozitív szuggesztiók hatását. A szuggesztiós csoport tagjai műtét előtti beszélgetés során, valamint műtét alatt hangfelvételről kapták a szuggesztiókat. Eredmények: A kontrollcsoporthoz (n = 50) képest a szuggesztiós csoportban (n = 45) alacsonyabb volt a műtét alatti fájdalomcsillapítók és adjuváns szerek iránti összesített igény (p = 0,037), jobb volt a betegek közérzetének átlagos változása a műtét utáni 2. [1,31 (0,57; 2,04); p<0,001], illetve 4. [0,97 (0,23; 1,7); p = 0,011] napon, és kevesebb transzfúzió adására (OR: 2,37; p = 0,004) volt szükség. Ugyanakkor nem mutatkozott különbség a műtét utáni gyógyszerek iránti igényben, a hospitalizáció időtartamában és a szövődmények gyakoriságában. Következtetés: Eredményeink igazolják, hogy a terápiás szuggesztiók alkalmazása a műtét körüli időszakban kedvezően befolyásolja a gyógyulási folyamatot. Orv Hetil. 2018; 159(48): 2011–2020.

Restricted access