Search Results

Absztrakt

A krónikus hepatitis C-vírus-infekció okozta necroinflammatio májfibrosisra és cirrhosisra hajlamosít, ami a végstádiumú májbetegség szövődményeihez vezet. A fibrosisstádium ismerete alapvető fontosságú mind az antivirális terápia indikálásában és a kórlefolyás alatti követésben, mind a prognózis előrejelzésében. Mivel a fibrosisdiagnosztikában „aranystandarnak” tekintett májbiopszia invazív és ismétlésének is korlátai vannak, előtérbe kerültek a fibrosisstádium meghatározását szolgáló nem invazív módszerek. A szérumbiomarkerek és a fizikai megközelítésen (a májtömöttség vizsgálatán) alapuló elasztográfiás eljárások, valamint ezek kombinációs algoritmusai képviselik azokat az eljárásokat, amelyek egyre inkább beépülnek a kezelési irányelvekbe, és alkalmazásuk révén csökkenthető a májbiopszia igénye. A dolgozat áttekintést ad a fibrosisdiagnosztika nem invazív módszereiről, azok szerepéről az antivirális kezelés elkezdésében, a terápiás válasz monitorozásában és a prognózis megítélésében krónikus hepatitis C-vírus-infekcióban szenvedő betegekben. Orv. Hetil., 2015, 156(21), 855–861.

Absztrakt:

Bevezetés: A szignifikáns koszorúér-obstrukció nélkül kialakuló heveny szívinfarktus (MINOCA) gyakoriságával és prognózisával kapcsolatos adatok ellentmondóak. Célkitűzés: A MINOCA gyakoriságának és a betegek prognózisának vizsgálata nagy esetszámú, válogatás nélküli beteganyagban. Módszer: A Nemzeti Szívinfarktus Regiszter adatbázisában 45 223 akut myocardialis infarctus miatt kezelt beteg található, akiknél a kórházi felvételre 2014. január 1. és 2018. június 30. között került sor, és a kezelés során koronarográfia történt. A kórházi kezelésre 22 469 betegnél (49,7%) ST-elevációval járó (STEMI), míg 22 754 (50,3%) esetben nem ST-elevációval járó infarktus (NSTEMI) miatt került sor. A MINOCA-csoportba 2003 beteget soroltunk, akiknél a koronarográfia nem igazolt obstruktív koszorúér-betegséget, és kórelőzményükben nem volt szívinfarktus, szívelégtelenség, percutan coronariaintervenció, illetve revascularisatiós műtét. A koronarográfia 43 220 betegnél igazolt szignifikáns koszorúér-betegséget, akiket a MICAD-csoportba soroltunk. Vizsgáltuk a betegek klinikai adatait, a halálozást és a reinfarktust. A túlélést a Kaplan–Meier-módszer szerint vizsgáltuk, és Cox proporcionális hazárd modellel elemeztük. Eredmények: AMI-ban a MINOCA gyakorisága 4,4%. Eltérő gyakoriságot találtunk STEMI, illetve NSTEMI esetén (2,0% vs. 6,8%). A MINOCA-csoport betegei fiatalabbak voltak (64,0 ± 14,4 vs. 65,5 ± 12,2 év), és magasabb volt a nők előfordulási aránya (55,7 vs. 36,5%). A MICAD-betegek között gyakoribb volt a hypertonia (79,1% vs. 73,7%), a cukorbetegség (33,0% vs. 21,2%) és a perifériás érbetegség (12% vs. 8%). Az egy éven belüli reinfarktust, valamint a halálozást – minden vizsgált időpontban – a MICAD-csoportban találtuk magasabbnak. Következtetés: A MINOCA-csoporton belül a STEMI-, illetve NSTEMI-diagnózissal kezelt férfiak halálozása nem különbözött, ezzel szemben a nők esetén a STEMI-típusú infarktus esetén (MINOCA–STEMI) a nők halálozása lényegesen magasabb volt. Orv Hetil. 2019; 160(45): 1791–1797.

A kis, nem kódoló RNS-ek közé tartozó mikro-RNS-ek poszttranszkripciós szinten szabályozzák a génexpreszsziót. Target génjeik közül sok a sejtciklus, a sejtosztódás és az apoptózis szabályozásában tölt be központi szerepet, ennek megfelelően a mikro-RNS-ek a daganatok iniciációjának, progressziójának, szöveti inváziójának, valamint a metasztázisok képződésének is aktív részesei. A mikro-RNS-profilok sok hasznos információval szolgálnak mind a tumorok szöveti eredetével, mind azok differenciáltsági fokával kapcsolatban. Ugyancsak kulcsfontosságúak a haemopoesis folyamatában. Megváltozott expressziós szintjük gyakran megfigyelhető leukaemiában. Eredményes vizsgálatokról számoltak be a közelmúltban az akut lymphoblastos leukaemia és az akut myeloid leukaemia diagnózisában és a prognózis megállapításában történő alkalmazásukról. A mikro-RNS-expressziós szintek meghatározása segítséget nyújthat a különböző kemoterápiás gyógyszerek hatásosságának előrejelzésében. Emellett ígéretes terápiás célpontok, amelyek hozzájárulhatnak a jövőben a hematológiai malignus betegségek egyre inkább személyre szabott kezeléséhez. Orv. Hetil., 2012, 153, 2051–2059.

Absztrakt:

Bevezetés: A szívelégtelenség gyanúja miatt hospitalizált szívelégtelen betegeknél a natriureticus peptidek meghatározása mind a diagnózis megerősítése, mind pedig a prognosztika szempontjából fontos. A kezelés hatására jelentkező natriureticuspeptidszint-változás mértéke a prognózis egyik meghatározója. Célkitűzés: Annak eldöntése, hogy az akut szívelégtelenség miatt felvett betegeknél a felvételi natriureticus peptid korai ismétlése eredményez-e olyan változást, amely befolyásolhatja a diagnózist és a prognózist. Módszer: Prospektív adatgyűjtés a 2017 és 2018 között a Budai Irgalmasrendi Kórház Kardiológia osztályán kezelt akut szívelégtelen betegekre vonatkozóan, az N-terminális pro-B natriureticus peptid (NT-proBNP) szintjének a felvételkor és 12 órán belül ismételten mért értékeinek összehasonlítására. Azon betegek adatait elemeztük, akiknek a felvételt indokoló panaszai 24 órán belül kezdődtek, és a panaszokat szívelégtelenség okozta. Eredmények: A vizsgált 23 beteg átlagéletkora 77,9 ± 8,3 év volt. A betegek nagy részénél a szívelégtelenséget csökkent szisztolés balkamra-funkciót okozta. Ezen betegeknél az ejekciós frakció 34,1 ± 3,9%-nak adódott. A panasz kezdetétől eltelt idő 6,7 óra ± 2,2 óra volt, míg az ismételt biomarkermeghatározásig eltelt idő 6,5 ± 2,2 órát tett ki a felvételi mérés időpontjához képest. Az NT-proBNP medián értéke 5064 pg/ml-ről 8847 pg/ml-re emelkedett (p<0,0005) a 6 órás kontroll során, ami 75%-os növekedést jelentett. A hs-troponin-T átlaga 46 ± 25 ng/l-ről 78 ± 51 ng/l-re növekedett (p<0,002). Következtetések: Akut szívelégtelenségben jelentős NT-proBNP-emelkedés várható a felvételt követő korai, ismételt mérés eredményeként. Ennek ismerete mind diagnosztikai, mind prognosztikai szempontból jelentőséggel bírhat. A megfigyelésnek nagyszámú betegen való validálása szükséges. Orv Hetil. 2018; 159(25): 1009–1012.

Bevezetés: Az infarktusos betegek társadalmi-gazdasági helyzetének fontosságát – a betegellátás és a prognózis tekintetében – több nemzetközi tanulmány igazolta. Magyarországon ilyen jellegű országos vizsgálat – ismereteink szerint – még nem történt. A probléma tanulmányozását az tette lehetővé, hogy 2014. január 1-jétől az infarktusdiagnózissal kezelt betegek adatainak rögzítése kötelező minden ellátó számára a Nemzeti Szívinfarktus Regiszter adatbázisában. Célkitűzés: A szerzők jelen tanulmányukban arra kerestek választ, hogy Magyarország 174 járásának és 23 fővárosi kerületének komplex fejlettségi indexe (KFI) befolyásolja-e az infarktusos betegek ellátását és prognózisát. Módszer: A szerzők a Központi Statisztikai Hivatal által kidolgozott KFI-k alapján a járásokat alacsony (KFI_A), közepes (KFI_K) és magas (KFI_M) KFI-jű csoportokba osztották. Vizsgálták ezen területi egységekben a szívinfarktus incidenciáját, a kórházi ellátást és a betegek prognózisát. A Nemzeti Szívinfarktus Regiszterben (NSZR) 2015 és 2019 között 66 253 olyan, infarktus miatt kezelt beteg szerepelt, akinek lakóhelyét az irányítószám alapján egyértelműen sikerült azonosítani és meghatározni, hogy az melyik járásban van. A vizsgált populációban 29 101 beteg ST-elevációval járó (STEMI), 37 152 beteg ST-elevációval nem járó (NSTEMI) infarktus miatt kapott ellátást. Eredmények: A STEMI életkorral korrigált incidenciája – a 15 évnél idősebb népességben – a KFI_A csoportban 68,8/10 000 lakos/év, a KFI_M-csoportban 52,7/10 000 lakos/év volt. Az NSTEMI-betegcsoport mindhárom KFI-alcsoportban közel azonos incidenciaértékeket találtak (69,5, illetve 67/10 000 lakos/év). A percutan coronariaintervenció gyakorisága a STEMI-diagnózis esetén nagyobb volt, mint NSTEMI-ben, de a csoportokon belül a KFI nem befolyásolta e kezelés elvégzését. STEMI esetén a katéteres beavatkozás elvégzésének aránya a KFI_A, KFI_K és KFI_M alcsoportokban 83,5%, 83,7%, 83,5%, NSTEMI esetén 57,4%, 57,7%, 57,3% volt. A halálozás vizsgálatakor Cox többváltozós, regressziós elemzést végeztek. A KFI egyik infarktustípus esetén sem befolyásolta a 30 napon belül bekövetkezett halálozást: STEMI esetén a ’hazard ratio’ (HR) 0,906 és 0,914 (p = 0,04659; p = 0,04686), NSTEMI esetén 1,067, illetve 1,001 (p = 0,16520; p = 0,98933) volt. STEMI-diagnózis esetén a 30–364 napos, illetve az első éven túli időszakban bekövetkező halálozás tekintetében a KFI_M-régióban a halálozás kockázata szignifikánsan alacsonyabb volt (HR = 0,822 és 0,816), mint a KFI_A-járásokban (p = 0,00096 és p = 0,00001). NSTEMI-diagnózis mellett az 1 éven túli halálozás kockázata esetén találtak különbséget: a KFI_A- és a KFI_M-járások összehasonlításakor ez utóbbi területen a halálozás HR-értéke 0,876 volt, ami szignifikánsan (p = 0,00029) alacsonyabbnak bizonyult, mint a KFI_A-járásokban megfigyelt érték. Következtetés: A KFI önálló prognosztikai jelentőséggel bír az infarktus miatt kezelt betegek késői prognózisának meghatározásában. Orv Hetil. 2022; 163(47): 1862–1871.

Bevezetés: Közepesen differenciált (grade 2) tumorok esetén a beteg prognózisa és a terápia eredményessége e tényező alapján nem becsülhető meg biztonsággal. Célkitűzés: Vizsgálni a szerzők által leírt, kromoszomális instabilitást tükröző prognosztikus génexpressziós indexet kiegészítve további génekkel egy kiterjesztett betegcsoporton. Módszerek: Publikus adatbázisokból választottak ki kilenc cél-, valamint három kontrollgént. Ezek expresszióját valós idejű polimeráz láncreakcióval határozták meg. Az analízisben 249, formalinban fixált, paraffinba ágyazott emlőcarcinoma vizsgálatát végezték el és az eredményeiket a betegségmentes túléléssel összefüggésben elemezték. Eredmények: A gének expressziójának mértéke alapján a grade 2 carcinomák a grade 1, illetve a grade 3 tumorokhoz hasonló prognózisú csoportokra különültek el. Pusztán a FOXM1, TOP2A és CLDN4 gének együttes vizsgálatával a grade 2 daganatok magas és alacsony kockázatú alcsoportokba oszthatóak. Következtetés: Megfelelően választott kontrollgének vizsgálatával három célgén expressziója alapján a hisztológiai grade-től függetlenül elkülöníthető az emlőcarcinomák jó és rossz prognózisú csoportja. Orv. Hetil., 2013, 154, 627–632.

Absztrakt:

A rosszindulatú daganatsejtek többségében fokozott a glikolízis, amely biztosítja a proliferációhoz szükséges energia legnagyobb részét. A laktátdehidrogenáz (LDH) anaerob körülmények között katalizálja a reverzibilis piruvát–tejsav átalakulást. A daganatsejtek által expresszált LDHA izoenzim hatására a tejsavképződés jelentősen fokozódik. A tejsav indukálja az oxigenizált daganatsejtek proliferációját, az angiogenezist és gátolja a veleszületett és az adaptív immunválaszt. A szérum-LDH-emelkedés rövidebb túléléssel korrelál. A szerzők áttekintik az LDH-emelkedés és a rosszindulatú daganatos betegségek prognózisa közötti összefüggést feltáró fontosabb vizsgálatokat. Orv Hetil. 2017; 158(50): 1977–1988.

Absztrakt:

A szérumalbuminszint csökkenése figyelhető meg gyulladásos folyamatokban. A helyileg előrehaladott vagy áttétes rosszindulatú daganatokban a szérumalbuminszint ugyancsak csökken, az alultápláltság fennállásától függetlenül. A csökkent albuminszint befolyásolhatja a terápia eredményeit is (például gyógyszerek farmakokinetikája, mellékhatások mértéke). Kiterjedt szakirodalmi adat és gyakorlati tapasztalat bizonyítja a táplálásterápiában részesülő páciensek jobb prognózisát. A szerzők a fontosabb szakirodalmi adatok alapján összefoglalják azon vizsgálatokat, melyek a kiindulási szérumalbuminszint és a rosszindulatú daganatos betegségek prognózisa közötti szoros összefüggést feltárták. Orv Hetil. 2018; 159(3): 96–106.

Absztrakt:

Bevezetés: Citokeratin-18 (CK-18) az újraélesztés kapcsán kialakuló ischaemiás-reperfúziós károsodás kiváltotta teljes sejthalál során kerül a véráramba. Kaszpázok által hasított formája specifikus az apoptózis folyamatára. A markerek számos kórképben prognosztikus értékűnek bizonyultak. Tanulmányunkban elsőként vizsgáltuk prognosztikus értéküket reanimált betegpopulációban. Módszer: 40, sikeresen újraélesztett betegnél határoztuk meg a sejthalálmarkerek szintjét 6 órán belül, 24 és 72 óra múlva. Ezeket összevetettük a 30 napos túléléssel, a neurológiai kimenetellel, a szervfunkciós károsodást jellemző laboratóriumi, fizikális és terápiás jellemzőkkel, valamint a reanimáció körülményeivel. Eredmények: A reanimált betegek CK-18-plazmakoncentrációja a szakirodalomban leírt egészséges, posztoperatív és szeptikus populáció értékeinek a többszöröse volt (3842 vs. 242; 559; 1644 ng/l); a hasított és intakt CK-18 aránya alacsonyabb volt (0,14 vs. 0,58; 0,22; 0,24), ami jelentős sejtkárosodásra és a nekrózis dominanciájára utal. A markerek szintje azonban nem mutatott összefüggést a túléléssel, a neurológiai statusszal és a reanimáció körülményeivel sem. Veseelégtelenség esetén a CK-18 szintjének csökkenése elmaradt. Szignifikáns negatív korrelációt figyeltünk meg a 6 órás hemoglobin- és CK-18-szint között (r = –0,400, p<0,01), a 30 napos túlélésnek mégis az alacsonyabb hemoglobinértékek kedveztek. Következtetés: Várakozásunkkal ellentétben a vizsgált markerek nem bírtak prognosztikus értékkel újraélesztett betegpopulációban. A kimenetelt valószínűleg nem a teljes sejtkárosodás, hanem egy kisebb, a fenti markerekkel szenzitíven nem vizsgálható kritikus szerepű sejtpopuláció károsodása, valamint a beteg tartalékkapacitásai befolyásolják. Orv Hetil. 2020; 161(1): 26–32.