Search Results

You are looking at 1 - 6 of 6 items for :

  • "referenciatartomány" x
Clear All

Absztrakt:

Bevezetés: Korábbi kísérletek és klinikai megfigyelések alapján a pajzsmirigyhormonok szerepet játszhatnak a prosztatarák kialakulásában. Célkitűzés: Retrospektív adatelemzésünk során a pajzsmirigy-stimuláló hormon (TSH) és a prosztataspecifikus antigén (PSA) vérszintjei közötti kapcsolatot értékeltük a Semmelweis Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézetében az elmúlt 12 évben mért TSH- és PSA-szintek alapján. Módszer: A laboratóriumi informatikai rendszerből lekértük azon, 40 és 75 éves kor közötti férfi betegek TSH- és PSA-értékeit, akiknél a két mérés között legfeljebb 14 nap telt el (n = 7279). A logaritmizált TSH- és PSA-szintek közti kapcsolatot többszörös regresszióval értékeltük, és a betegek életkorára korrigáltuk. Eredmények: Az lnPSA és lnTSH, valamint az lnPSA és az életkor között szignifikáns kapcsolatot találtunk (r = 0,297, illetve 0,472). A hyperthyreoticus (TSH<0,35 mU/ml) (n = 405) és euthyreoticus (TSH 0,35–4,95 mU/ml) (n = 6698) betegek PSA-szintjei szignifikánsan különböztek, alacsonyabb TSH esetén magasabb volt a PSA-szint (1,118 [0,639–2,338] vs. 0,920 [0,508–1,826] ng/ml, p<0,016). A regressziós elemzés alapján a TSH 10%-os csökkenése esetén a vizsgált populációban 0,42%-kal nő a PSA-szint. Ez azt jelenti, hogy ha egy betegnél a 2,0 mU/ml TSH-szint 0,2 mU/ml-re csökken, akkor a PSA-értéke 42%-kal emelkedne. Következtetés: Eredményeink arra utalnak, hogy a PSA-szint egészséges referenciatartománya hyperthyreoticus és euthyreoticus betegek között eltér. Javasolt, hogy a PSA klinikai vágóértékét a laboratóriumok a beteg pajzsmirigystatusa alapján módosítsák. Orv Hetil. 2019; 160(35): 1376–1379.

Open access

Vita tárgyát képezi, vajon a szubklinikus hypothyreosis káros hatást fejt-e ki a cardiovascularis rendszerre, amelynek a következménye megnövekedett morbiditás és mortalitás. Ennek a tisztázására számos epidemiológiai vizsgálatot végeztek, mégis ez idáig ezek nem adtak egyértelmű választ. A vizsgálatok kiértékelését számos zavaró körülmény befolyásolja, márpedig ezeket tekintetbe kell venni. A szerzők a TSH-vizsgálat végzésekor életkor-specifikus referenciatartomány meghatározását ajánlják, mivel az életkor előrehaladtával a TSH-szint magasabb érték felé tolódik el. Így elkerülhető lenne kissé emelkedett TSH-szintű idősebb betegek helytelen besorolása a szubklinikus hypothyreosisos csoportba. Újabb vizsgálatok arra utalnak, hogy szubklinikus hypothyreosisban a cardiovascularis betegség kockázata elsősorban a 65 életévnél fiatalabbakon növekszik meg. Ezt a lehetőséget is tekintetbe véve, a jövőben jól tervezett, prospektív, randomizált vizsgálatok elvégzése szükséges, amelyekben tekintetbe veszik a betegek életkorát, a vascularis eseményeket pedig elsődleges végpontnak tekintik. Remélhetőleg ezek megadják majd a választ arra a kérdésre is, vajon a tiroxinnal végzett korai szubsztitúciós kezelés megakadályozhatja-e ezen betegekben az ischaemiás szívbetegség kifejlődését. Orv. Hetil., 2010, 37, 1488–1494.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Gergely Lakatos, Nikolette Szücs, Zoltán Kender, Sándor Czirják and Károly Rácz

A jelenlegi általános nézet szerint a makroprolaktin biológiailag inaktív molekula, ezért szérumkoncentrációjának növekedése aligha bír patológiai jelentőséggel. A szerzők 80 éves férfi esetét ismertetik, akinél egyéb társbetegségek mellett sella-MR-vizsgálattal 21×12×12 mm-es intra- és parasellaris hypophysisadenomát mutattak ki. A szérumprolaktin-vizsgálat jelentős mértékű macroprolactinaemiát igazolt (összes prolaktin: 514 ng/ml, referenciatartomány 1,6–10,7 ng/ml; makroprolaktin 436 ng/ml, monomer prolaktin 78,2 ng/ml). A hypophysis-pajzsmirigy tengely vizsgálata szubklinikai primer hypothyreosist mutatott ki, a hypophysis-mellékvese tengely működése normális volt. Egyéb hormonleletei a normális tartomány alsó harmadában levő gonadotrophormon-szintek mellett csökkent tesztoszteronszintet, valamint normális inzulinszerű növekedési faktor-1-szintet igazoltak. Bár a jelenlegi szakmai ajánlások többsége macroprolactinaemia esetén feleslegesnek tartja a prolaktintermelő hypophysisadenomákban és egyéb valódi hyperprolactinaemiás állapotokban kiváló hatású dopaminagonista kezelést, a szerzők dopaminagonista quinagolidkezelést alkalmaztak. A tartós gyógyszeres kezelés a prolaktinszintet csaknem normálisra csökkentette (12,3 ng/ml), és kilenc hónappal a kezelés megkezdése után elvégzett sella-MR-vizsgálat a hypophysisdaganat mintegy negyedére zsugorodását mutatta ki. A szerzők felvetik, hogy esetükben a prolaktintermelő adenoma makroprolaktint is termelt, és javasolják macroprolactinaemiával társuló hypophysismacroadenomák esetében a dopaminagonista kezelés megkísérlését.

Open access

A Down-kór a 21-es kromoszóma triszómiája okozta értelmi fogyatékosság jellemző klinikai tünetekkel. A genetikai alapeltérés nem gyógyítható, de a kísérő tünetek befolyásolása javíthatja a beteg életminőségét. Célkitűzés: A szerzők összefüggést kerestek a kórképért felelős gének és a háttérben megfigyelhető biokémiai változások között. A szuperoxid-dizmutáz, a cisztation-béta-szintáz és az S100B fehérjegének fokozott expressziójával kapcsolatos paraméterek: a szérumantioxidáns-kapacitás és a sejten kívüli antioxidánsok (transzferrin, ferritin, összfehérje, albumin és bilirubin) vizsgálata mellett a homocisztein-anyagcsere megítélésére a homocisztein-, folsav- és B 12 -vitamin-koncentrációt, a vascularis károsodás megítélésére az S-100B fehérje és a szérum-N-acetil-béta-D-glükózaminidáz aktivitását mérték. Módszerek: Az antioxidáns-kapacitás ( Stocks, 1974), a homocisztein (HPLC), a folsav (‘capture’, IMX-Abbott), a B 12 -vitamin (MEIA, IMX-Abbott) és az S100B fehérje meghatározása kemilumineszcens szendvics immunoassay módszerrel, a szérum-N-acetil-béta-D-glükózaminidáz aktivitásának mérése pedig spektrofotometriásan történt. Eredmények: A plazmahomocisztein 7/30 esetben alacsonyabb, 6/30 betegben pedig magasabb volt, mint a referenciatartomány. A relatív homociszteinérték 95 ± 21%. A plazma relatív folsavértéke (a normálérték százalékában kifejezve) 85 ± 51%, a B 12 -vitamin 78 ± 30% volt. 2/30 betegben igazoltak folsav-, és 2/30 betegben B 12 -hiányt. A Down-kóros és az egészséges gyermekek antioxidánsaktivitás-értékei nem különböztek szignifikánsan, bár a felnőtt-referenciatartományt (90–100%) egyikük sem érte el. Emelkedést észleltek az S100B fehérje koncentrációjában (átlag: 0,68 ± 0,27 µg/l), amely a referenciatartomány felső határa (egyéves kor felett > 0,15 µg/l) négy-nyolcszorosának bizonyult. A szérum-N-acetil-béta-D-glükózaminidáz aktivitásának átlaga a referenciatartományon (10–30 U/l) belül maradt. Az N-acetil-béta-D-glükózaminidáz- és az antioxidáns-aktivitás között statisztikailag szignifikáns korreláció nem igazolódott. Következtetések: A Down-kórban talált alacsonyabb homocisztein-, folsav- és B 12 -vitamin-érték a megnövekedett cisztation-béta-szintáz-aktivitás következménye lehet („atheroma free model”). Az antioxidáns-aktivitás szignifikáns eltérést nem mutatott. A szerzők feltételezik, hogy a szuperoxid-dizmutáz fokozott expressziója következtében termelődő hidrogén-peroxidot az indukált glutation-peroxidáz és kataláz bontja le, így az antioxidáns-rendszer egyensúlya megmarad. Emellett szól, hogy a szérum-N-acetil-béta-D-glükózaminidáz eredményei nem utaltak érkárosodásra. Az S100B fehérje magas értékei viszont agykárosodást jeleznek, amely az életkorral súlyosbodik. Ezek alapján a szerzők javasolják a fenti paraméterek rendszeres kontrollját. Indokoltnak tartják a folsav pótlását, mivel az javíthatja a tanulási képességet, lassítja az Alzheimer-kóros tünetek kifejlődését, azaz jobb életminőséget biztosít.

Restricted access

Bevezetés: Igazolt hypothyreosisban a hormonpótlás általánosan l-tiroxinnal történik. Az utóbbi években egyre több közlemény veti fel az l-trijód-tironin-kiegészítés esetenkénti szükségességét szerzett hypothyreosisban. Cél: Kombinált l-tiroxin- és l-trijód-tironin-kezelés szerepének tanulmányozása hypothyreosis congenitalis formájának egyes eseteiben. Módszer: A szerzők 16 beteg (életkor: 11,9±6,3 év) adatait dolgozták fel, akiknél a referenciatartomány felső határa körüli vagy azt meghaladó szérumszabadtiroxin-szintek (21,16±2,5 pmol/l) ellenére tartósan magas szérum-TSH-értéket találtak (15,7±5,7 mIU/l) és ezért napi egyszeri l-trijód-tironin- (0,18±0,09 μg/kg) kiegészítést kaptak. Eredmények: A két hormon együttes adása a paraméterek gyors javulását okozta (TSH: 4,2±3,15 mIU/l, szabad tiroxin: 16,55±2,4, trijód-tironin: 7,4±1,8 pmol/l). Az eredményesség 10, tartósan kezelt beteg (kezelési időtartam: 2,9±2,0 év) esetében még kifejezettebb volt (TSH: 4,33±3,2 mIU/l, szabad tiroxin: 16,85±3,1, trijód-tironin: 6,4±0,85 pmol/l). Napi l-tiroxin-adagjuk 2,6±0,9 μg/kg-ról 2,18±0,6 μg/kg-ra csökkent, a két hormon aránya 5:1 és 19:1 között volt, szabad frakcióik hányadosa pedig 3,8±0,4-ről 2,6±0,3-re normalizálódott az l-trijód-tironin-kezelés alatt. Következtetések: A szerzők megfigyelése szerint újszülöttkortól hormonpótlásra szoruló hypothyreoticus gyermekekben előfordul (>5%), hogy éveken át működő feed-back mechanizmusuk súlyos zavara alakul ki, ami magas tiroxinszint mellett sem szupprimálódó, fokozott TSH-elválasztásban nyilvánul meg. A bemutatott betegek hormonparaméterei a kombinált kezelés hatására javultak, majd rendeződtek. A szerzők adatai azok felfogását támogatják, akik szerint hypothyreosis egyes eseteiben szükség lehet az l-tiroxin-pótlás kiegészítésére l-trijód-tironinnal. Orv. Hetil., 2013, 154, 738–744.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Ágnes Mondok, Miklós Tóth, Attila Patócs, Nikolette Szücs, Péter Igaz, Péter Pusztai, Sándor Czirják, Gabriella Bekő, Edit Gláz, Károly Rácz and Zsolt Tulassay

Az acromegalia kezelésére rendelkezésre álló lehetőségek közül a gyógyszeres, elsősorban szomatosztatinanalógokkal történő kezelés jelentősége az utóbbi évtizedben számottevően megnőtt. Célok: Jelen közlemény a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának, II. Sz. Belgyógyászati Klinikáján az elmúlt 10 évben acromegalia miatt szomatosztatinanalóg kezelésben részesült betegek kezelési eredményeit foglalja össze. Betegek és módszerek: A szerzők 1–7 éven keresztül (átlag±SE 3,1±0,3 év) szomatosztatinanalóg kezelésben részesülő 32 acromegaliás betegben (26 nő és 6 férfi) a szérum-növekedésihormon (GH) és az inzulinszerű növekedési faktor-1 (IGF-1) koncentrációját, valamint MR-vizsgálattal a hypophysisadenoma méretének változását elemezték. Primer szomatosztatinanalóg kezelést 10 beteg (7 nő és 3 férfi) kapott, előzetes műtét után 15 beteg (14 nő és 1 férfi), előzetes műtét és sugárkezelés után 7 beteg (5 nő és 2 férfi) részesült szomatosztatinanalóg kezelésben. Eredmények: A szomatosztatinanalóg kezelés bevezetése után 3 hónappal mind a szérum-GH-, mind a kor és nem szerinti referenciatartomány felső határához viszonyított relatív IGF-1-értékek szignifikánsan csökkentek, majd a kezelés további időtartama alatt kisebb átmeneti változásoktól eltekintve a 3 hónap után elért csökkent szinten maradtak. A szérum-GH 15,7±4,9 ng/ml szintről a kezelés végére 5,5±1,4 ng/ml értékre, a relatív IGF-1 204±14%-ról 135±12%-ra csökkent. A kezelés hatékonyságát nem befolyásolta a szomatosztatinanalóg alkalmazását megelőző műtéti vagy műtéti és sugárkezelés. A kezelés végén a betegek 36,7%-ában észleltek biztonságos (<2,5 ng/ml) szérum-GH-szintet, míg a relatív IGF-1-érték a betegek 41,4%-ában érte el a célértéket (<100%). Az MR-vizsgálat a betegek 46%-ában mutatott ki hypophysisdaganat-regressziót, progressziót egyetlen esetben sem észleltek. Következtetések: A szomatosztatinanalóg kezelés hatékony kezelési lehetőséget jelent azoknál az acromegaliás betegeknél, akiknél primer hypophysisműtét a társuló betegségek, illetve szövődmények miatt nem végezhető, vagy a műtét (és sugárkezelés) ellenére a betegség aktivitása fennmarad, vagy a betegség kiújul.

Open access