Search Results

You are looking at 1 - 10 of 21 items for :

  • "reoperáció" x
  • All content x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors: Károly Gombocz, Ágnes Beledi, Ferenc Botos, Győző Wrana, Erzsébet Feiler, Roland Csécs, Zsombor Rácz, and Aref Rashed

Absztrakt:

Bevezetés: A szívműtéteket követő súlyos vérzés és transzfúzió jelentősen növeli a szövődményrátát és a mortalitást. A vérző beteg hatékony kezelésének feltétele a ’sebészi’ és a coagulopathiás vérzés korai diagnosztikája. Rotációs thromboelastometria alkalmazása segíthet a reoperáció indikációjának felállításában, és célvezérelt haemostasisterápiával csökkentheti a vérveszteséget, a transzfúziót és a költségeket. Célkitűzés: Korábbi betegeink vérzéses adataiból származtatott intézeti vérzéses-reoperációs protokoll kidolgozását és a módszer hatékonyságának vizsgálatát tűztük ki célul. Módszer: Az osztályunkon korábban operált 1011 beteg (kontrollcsoport) adataiból a coagulopathiás és a ’sebészi’ vérzés megkülönböztetésére statisztikai algoritmust hoztunk létre. Vérzéses-reoperációs protokollunkban az algoritmust viszkoelasztikus koagulációs teszttel és rizikóbesorolással együttesen alkalmaztuk. Egymást követő 112 operált betegünknél megvizsgáltuk a reoperációk gyakoriságát, indikációit, valamint a protokollnak a transzfúziókra és a direkt költségekre kifejtett hatását, korábbi gyakorlatunkkal összehasonlítva. Eredmények: A vérzés miatt végzett reoperáció gyakorisága nem különbözött a vizsgált és a kontrollcsoport között (6,2% vs. 5,4%; p = 0,584). A reoperált betegeknél a vérzés-protokollcsoportban coagulopathiás vérzés önmagában nem, míg a kontrollcsoportban 12,7%-ban fordult elő. A vérzéses-reoperációs protokoll alkalmazása mellett csökkent a vérzés (p = 0,026), több betegnél alkalmaztunk fibrinogént (p<0,001), protrombinkomplex-koncentrátumot (p<0,001), tranexámsavat (p<0,001); a vörösvérsejt-transzfúziók száma 30%-kal csökkent (1,7 ± 2,6 E vs. 2,3 ± 3,3 E; p = 0,012); a friss fagyasztott plazma vagy thrombocytatranszfúziók esetén a különbség nem volt szignifikáns. A módszer alkalmazásával betegenként –20 333 Ft, aktivitásalapú költséggel számolva –38 200 Ft költségmegtakarítást értünk el. Következtetés: Vérzéses-reoperációs protokollunk alkalmazásával csak ’sebészi’ vérzés miatt végeztünk reoperációt, több esetben alkalmaztunk faktorkészítményt, antifibrinolitikumot, csökkent a vérveszteség, a vörvösvérsejt-transzfúziók száma, és költségmegtakarítást értünk el. Orv Hetil. 2020; 161(34): 1414–1422.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Kristóf Dede, Tamás Mersich, Attila Zaránd, István Besznyák, Zsolt Baranyai, Bence Atkári, and Ferenc Jakab

A laparoszkópos appendectomia az elsőként kidolgozott minimálisan invazív sebészeti eljárások egyike, mégis a mai napig ellentmondásos a megítélése mind az előnyeit, mind az indikációit tekintve. Módszer: A szerzők áttekintik és elemzik 3 év alatt laparoszkópos (LA) és nyílt technikával appendectomizált (OA) betegeik adatait. Betegek: Az Uzsoki Utcai Kórház Sebészeti Osztályán 2005. január 1.–2007. december 31. között 273 betegnél történt appendicitis acuta diagnózissal appendectomia. Száznyolcvanöt (68%) betegnél laparoszkóposan, 88 (32%) betegnél nyílt technikával végeztük a műtétet. Két év óta alapelvünk, hogy appendicitis esetén laparoszkópos appendectomia az elsőként választandó eljárás, a legutóbbi évben az esetek 89%-ában már laparoszkóposan történt a műtét. Eredmények: Laparoszkópos kezdést követően konverziót végeztünk a betegek 27%-ánál, 35 esetben (70%) a betegség előrehaladott volta, 15 esetben (30%) technikai ok miatt. Sebfertőzés a laparoszkópos csoportban 8%-ban, a nyílt csoportban 18%-ban fordult elő ( p = 0,022). A laparoszkópos és a nyílt csoport között nem volt szignifikáns különbség sem a reoperációk, sem a kórházi visszavételek tekintetében. Csonkinsufficientiát a laparoszkópos csoportban 1 esetben észleltünk, ez drén mellett spontán gyógyult. Az átlagos ápolási nap szignifikánsan csökkent a laparoszkópos csoportban ( p = 0,031). Megbeszélés: A vizsgálat igazolta a laparoszkópos appendectomia előnyeit a nyílt műtéttel összehasonlítva. Gyakorlatunkban akut appendicitis gyanúja esetén elsőként választandó eljárás a laparoszkópos műtét.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Zsolt Baranyai, Dániel Sinkó, Valéria Jósa, Attila Zaránd, and Dániel Teknős

A sugárkezelés által okozott bélgyulladás a hasi és kismedencei irradiáció egyik legrettegettebb szövődménye. Az incidencia 0,5–5% között változik. Nemegyszer előfordul, hogy a progrediáló kórkép a beteg halálát okozza. A szerzők 13 éves periódus alatt 24 betegről számolnak be, akiknél irradiációs enteritis szövődménye miatt műtétet végeztek. A különféle műtéti megoldások ellenére az esetek 25%-ában reoperáció volt szükséges, végül négy beteg meghalt. Az esetek elemzése kapcsán a kórkép kialakulását előidéző hajlamosító tényezők és a különböző terápiás lehetőségek kerülnek bemutatásra. A sugárkezelés által okozott krónikus bélgyulladás terápiás lehetőségei korlátozottak, azonban célzott kezeléssel jelentősen jobb eredmények érhetők el. A megfelelő terápiás terv felállításához az onkológus, a gasztroenterológus és a sebész együttműködésére van szükség. Orv. Hetil., 2011, 152, 1120–1124.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Örs Péter Horváth, Gábor Varga, Zsanett Biró, András Papp, Laura Bognár, and András Vereczkei

Absztrakt

A belgyógyászati módszerekkel panasz- és tünetmentessé nem tehető gastrooesophagealis refluxbetegségben szenvedő betegek kezelésére bevált módszer a laparoszkópos antireflux-sebészet. Gyakorlatot szerzett sebészek nagy biztonsággal végzik a műtétet, mégis fellépnek intraoperativ, korai postoperativ és késői szövődmények, amelyek reoperációt tehetnek szükségessé. A Pécsi Tudományegyetem Sebészeti Klinikáján 1998 és 2015 között 407 laparoszkópos antirefluxműtétet végeztünk. A periódust két szakaszra osztottuk. Az elsőben 1998 és 2006 között 241 beteget operáltunk és a vizsgálat prospektív volt; minden diagnosztikus eljárást magunk végeztünk. A második periódusban 166 beteget kezeltünk minimálisan invazív módszerrel és az eredményeket retrospektíve elemeztük. Az összbeteganyagban a férfi/nő arány 161/246 volt. A betegek átlagéletkora 53,1 év volt. A 407 műtétet kiegészítettük 27 esetben ligamentum teres plasztikával, 28 esetben hálóbeültetéssel és négy esetben fascia lata plasztikával, mert a hiatus direkt zárását nem tartottuk megbízhatónak. 16 esetben (4%) végeztünk konverziót, a halálozás 0,5% volt. 39 esetben végeztünk laparoszkópos reoperációt és hat esetben thoracolaparotomiás reoperációt (12%). Ehhez még öt reoperáció járul, amelynél a primer műtét nem klinikánkon történt. A 4%-os konverziós ráta, a 12%-os reoperációs arány, valamint a 0,5%-os halálozás megfelel az irodalomban talált arányoknak. Összességében megállapíthatjuk, hogy a laparoszkópos antirefluxműtét biztonsággal és nagyon jó eredménnyel végezhető beavatkozás. A tartós szövődmények (elsősorban reflux- és sérvkiújulás), illetve a reoperációk szinte kizárólag csak a nagyméretű hiatusherniák sebészi kezelése kapcsán fordultak elő.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Bernadett Fakan, Eszter Baranyi, Réka Horváth, Endre Kálmán, Janina Kulka, Katalin Tölgyesi, Miklós Török, Nóra Udvarhelyi, Tamás Zombori, and Gábor Cserni

Absztrakt:

Bevezetés: Szervmegtartó műtéttel eltávolított emlőrákoknál fontos a sebészi szélek állapotának vizsgálata, dokumentálása. Ha az eltávolítás nem az épben történik, általában kiegészítő kezelés (ismételt sebészet, tumorágy-besugárzás) javasolt. Célkitűzés: Szervmegtartó műtéttel eltávolított női emlőrákok patológiai leleteinek sebészi szélekre vonatkozó információtartalmának elemzése, a nem ép szélek gyakoriságának felmérése és nem ép szélek esetén a további kezelések gyakoriságának becslése. Módszer: Nyolc magyar patológiai részlegből származó, mellrák miatt végzett szervmegtartó műtéthez tartozó patológiai leletek elemzése, nem ép szél esetén további lokális kezelésre vonatkozó adatok gyűjtésével. Eredmények: Kizárások után 386 leletet elemeztünk. Az ép szél korábbi definíciója (<5 mm) alapján 200, az újabb értelmezés (0 mm) alapján 32 lelet dokumentált nem ép széleket. Lobularis carcinoma esetén gyakoribb volt a szélek pozitivitása, mint nem lobularis rákok esetén. Az épben eltávolított tumorok műtéti anyaga nagyobb tömegű volt. Reoperáció 43/180, illetve 12/22 esetben történt a régi és az új definíció szerinti nem ép szélek esetén. A nem reoperált betegek közül csak 75/137 kapott biztosan külön tumorágy-besugárzást; sok esetben a ’boost’ kezelésről nem állt rendelkezésre információ. Reziduális tumor a reoperált betegek közül csak 15/43-nál igazolódott, 9-nél közülük úgy, hogy a festett szélben a primer műtéti anyagban nem írtak le daganatot. Következtetések: A patológiai leletek sebészi szélre vonatkozó információtartalma nem teljes körű. Az új biztonságos szél definíciója csökkentette a nem ép szél előfordulási gyakoriságát, de alkalmazásakor ép szélek mellett is maradhat reziduális daganat az emlőben, amint azt a reoperációs minták igazolják. Nem épben történő tumoreltávolításkor az esetek egy részében nem történik sem további sebészi kezelés, sem külön tumorágy-besugárzás. Orv Hetil. 2019; 160(26): 1036–1044.

Restricted access

A jobbkamra-funkció vizsgálata veleszületett szívfejlődési rendellenességekben különösen nehéz, főleg a posztoperatív időszakban, a jobb kamra sajátos geometriai alakzata miatt, ugyanakkor kiemelkedő a jelentősége a komplex szívfejlődési rendellenességek nyomon követésében. A posztoperatív jobbkamra-diszfunkció fontos tényező a mortalitásban és morbiditásban és a reoperáció szükségességének meghatározásában. Ez idáig gyermekekben 133 szívszöveti Doppler-vizsgálat történt, a betegek életkora 14 nap – 20 év, az átlagéletkor 12,4 év volt. A jelen közleményben a szerző a jobb kamrára vonatkozó vizsgálatokat ismerteti. A szisztémás jobbkamra-funkció értékelésére nagyér-transpositiós betegek Senning-műtétje utáni (1. betegcsoport, 17 beteg 21 vizsgálata), illetve Fallot-tetralógia-műtét utáni (2. betegcsoport, 21 beteg) vizsgálatok történtek. Módszer: A szöveti sebességek közül a jobb kamrai (tricuspidalis anulus) szisztolés sebességet és kora diasztolés sebességet E’ és a tricuspidalis beáramlási flow E-hullám-sebességet, illetve az E/E’ arányát mérte. E sebességek egészségestől való eltérését, illetve a szív mágnesesrezonancia-vizsgálattal mért jobb kamrai ejekciós frakció közötti összefüggését vizsgálta. Eredmények: Az 1. betegcsoportban a szisztolés sebesség szignifikánsan eltért az egészségeseknél mért értéktől: 9,3–3,7 cm/s sv vs. 14,2 ± 2,3 cm/s ( p > 0,001), E’: 12,8 ± 4,7 cm/s vs. 16,7 ± 2,8 cm/s, E/E’ 7,2 ± 4,6 vs. 3,7 ± 1,4. A szisztolés szöveti Doppler-sebesség és E/E’ arány szoros összefüggést mutatott a szív mágneses rezonanciával mért ejekciós frakciójával ( p > 0,001). A 2. betegcsoport szisztolés értéke kevésbé, de szintén, szignifikánsan csökkent volt. 11,1 ± 4,3 cm/s és a jobb kamrai szív mágneses rezonanciával mért ejekciósfrakció-értékkel szintén szignifikáns összefüggést mutatott ( p > 0,001). Konklúzió: Az eredmények szerint a szöveti Doppler-technika a jobbkamra-funkció vizsgálatára alkalmas veleszületett szívbetegségekben és a jobb kamrai funkció noninvazív módszerei közé ajánlatos beiktatni. Kellő gyakorlattal – a szív mágnesesrezonancia-vizsgálatával együtt alkalmazva – fontos, megbízható adatok nyerhetők a betegek nyomon követésében, ami komoly segítség lehet a posztoperatív döntéshozatalban, például az esetleges reoperáció szükségességének megítélésében és a késői posztoperatív prognózis meghatározásában.

Restricted access

Összefoglaló. Bevezetés: A diffúz aortobiiliacalis érszakasz occlusiv betegségének kezelésére alkalmazott aortobifemoralis bypass szerepe csökken az endovascularis műtétek térnyerése miatt. Célkitűzés: A vizsgálat célja volt a modern invazív kezelés korszakában a perioperatív és a hosszú távú eredmények elemzése aortobiiliacalis bypass után, melyek összehasonlíthatók az endovascularis megoldások eredményeivel. Módszerek: A retrospektív, egycentrumú vizsgálat során a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának Érsebészeti és Endovaszkuláris Tanszékén 2006. 01. 01. és 2017. 12. 31. között occlusiv aortoiliacalis atherosclerosis miatt primer aortobifemoralis bypass műtéten átesett 419 beteg (átlagéletkor: 62,2 év, SD: ± 8,22; 224 férfi, 53%) adatait elemeztük. Eredmények: A posztoperatív 30 napon belüli mortalitás 5,01%, a késői mortalitás 10,98% és 29,59% volt 12, illetve 60 hónap után. A betegek 12,57%-ánál történt korai reoperáció, késői reoperáció 32 (8%) betegnél vált szükségessé. A graft elsődleges nyitva maradása 88,65% és 81,15% volt 12, illetve 60 hónap után. 21 betegnél történt amputáció (6,29%); 57,14%-ban femoralis, 35,71%-ban cruralis szinten, 7,14%-ban a boka szintje alatt. Az amputációkra 35,71%-ban a bypasst követő 30 napon belül, további 35,71%-ban 2 éven belül került sor. Az esetek 35,63%-ában lépett fel egyéb szövődmény; a leggyakoribbak: műtétet igénylő posztoperatív hernia (6,89%), cardiovascularis szövődmény (4,19%), lágyéki nyirokcsorgás vagy sebgyógyulási zavar (4,79%). Következtetés: Eredményeink alapján e betegcsoportban az aortobifemoralis bypass elfogadható, de nem jelentéktelen perioperatív halálozással és magas morbiditással jár. A graft hosszú távú nyitva maradása jó, de az újabb érműtét mind rövid, mind hosszú távon relatíve gyakori. A kevésbé invazív technikák eredményeinek összehasonlítása indokolt a hosszú szakaszú (TASC C, D) elváltozások esetén. Orv Hetil. 2021; 162(3): 99–105.

Summary. Introduction: The role of aorto-bifemoral bypass in the treatment of diffuse aorto-biiliac occlusive disease decreases in the era of endovascular surgery. Objective: The aim of the study was to analyse the early and long-term postoperative results of aorto-bifemoral bypass in a recent time period. These results may be used as a baseline to compare the results of endovascular procedures. Methods: In a retrospective, single-center study, the data of 419 patients (mean age: 62.2 years, SD: ± 8.22; 224 men, 53%) who underwent primary aorto-bifemoral bypass due to occlusive aorto-iliac atherosclerosis from 01. 01. 2006 to 31. 12. 2017 at the Department of Vascular and Endovascular Surgery of Semmelweis University Heart and Vascular Center were analysed. Results: Postoperative mortality within 30 days was 5.01%, late mortality was 10.98% and 29.59% after 12 and 60 months, respectively. 12.57% of the patients needed early reoperation and late reoperation was required in 32 cases (8%). The primary graft patency was 88.65% and 81.15% after 12 and 60 months, respectively. 21 patients underwent amputation (6.29%); 57.14% at the femoral level, 35.71% at the crural level and 7.14% below the ankle level. Amputations were performed in 35.71% of the cases within 30 days after the bypass and an additional 35.71% within 2 years. Other complications occurred in 35.63% of the cases; the most common causes were postoperative hernia requiring surgery (6.89%), cardiovascular complication (4.19%) and inguinal wound healing disorders (4.79%). Conclusion: Based on our results, aorto-bifemoral bypass surgery is associated with acceptable but not insignificant perioperative mortality and high morbidity in this group of patients. The graft patency is favourable in the long term, however, additional vascular reintervention is common in short and long term as well. Short- and long-term results of percutaneous endovascular techniques in diffuse aorto-biiliac disease (TASC C and D lesions) are suggested to be compared to these recent results of open surgery. Orv Hetil. 2021; 162(3): 99–105.

Open access
Magyar Sebészet
Authors: Dezső Kelemen, Róbert Papp, József Baracs, Zsolt Káposztás, Yousuf Al-Farhat, and Örs Péter Horváth

Absztrakt

A szerzők 10 év során operált és kezelt 363 pancreas- vagy periampullaris tumoros beteg kórtörténetét elemzik. 175 esetben a folyamat operábilis, míg 188 esetben inoperábilis volt. Ismertetik a preoperatív adatokat (kor, nem, daganat kiindulási helye, főbb klinikai tünetek), valamint a választott műtéti típusokat. A leggyakoribb kuratív beavatkozás a pancreatoduodenectomia volt, míg palliatiónál főleg kettős bypass történt. Részletezik a posztoperatív szövődményeket, különös tekintettel a pancreasfistulára, mely összefüggött az alkalmazott anastomosistechnikával. A reoperációs és korai posztoperatív mortalitási ráta az operábilis esetekben 5,7%, illetve 4,5% volt, míg palliatiókor 1,6%, illetve 6,9%. A radikális műtét után onkológiai konzíliumra került sor, a kezelés eredményeit is taglalják a szerzők. Összefoglalva megállapítják, hogy törekedni kell a kuratív műtétre és a posztoperatív onkológiai kezelésre, mert csak így van esély a hoszszú távú túlélésre.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: László Csepregi, Gábor Bari, Miklós Bitay, Zoltán Hegedűs, Sándor Varga, Gábor Iglói, Antal Szabó-B., István Hartyánszky, and Gábor Bogáts

Absztrakt

Célkitűzés: Vizsgálatunkkal áttekintjük az osztályunkon beültetett Sorin Perceval S öltés nélkül rögzíthető műbillentyűvel szerzett kezdeti tapasztalatainkat. Módszerek: Másfél év alatt 27 esetben ültettünk be Sorin Perceval S biológiai billentyűt aortabillentyű-betegség miatt. Az eszközt elsősorban nagy kockázatú betegek esetén alkalmaztuk, reoperációs környezetben, meszes aortagyök esetén, időskorban. Eredmények: A billentyű beültetési ideje rövidült, az átlagos aortalefogási idő 27 perc, így a műtéti terhelés csökkent, de a nagy kockázatú betegek súlyos társbetegségei miatt a kockázat nem szüntethető meg teljesen. (Három beteget vesztettünk el a postoperativ szakban, bár egyik beteget sem cardialis ok miatt.) Parciális sternotomia esetén a billentyű használata megkönnyíti a sebészi beavatkozást. A műtétet követő echokardiográfia minden esetben kitűnően működő, az anulusba jól illeszkedő műbillentyűt véleményezett, paravalvularis insufficientia nem volt. Következtetés: A Sorin Perceval S aorta biológiai műbillentyű biztonsággal alkalmazható nagy kockázatú betegek műtéte esetén, valamint parciális sternotomia esetén is megkönnyíti a műtétet.

Restricted access

A konzervatív kezelés mellett tartósan fennálló, záródási hajlamot nem mutató posztintubációs oesophagotrachealis fistulák műtéti kezelése bonyolult sebésztechnikai kérdés. A szerzők két eredményesen kezelt eset kapcsán nyert tapasztalatokat elemzik. A műtét során bal oldali collaris behatolás, a nyelőcső és légcső összenyílt szakaszának szétválasztása, mindkét oldal varrattal való zárása, a nyelőcső kirekesztése oldallagos oesophagostomiával és gépi kapocssoros okklúzióval, valamint a két varratsor izom-interpozitummal való szeparációja történt. Egyik betegnél az okklúzió spontán rekanalizációja elhúzódó volt, emellett a sipoly recidívája alakult ki. Reoperáció során a korábbi műtéti eljárást alkalmazták a nyelőcső kirekesztése nélkül. A második betegnél az oesophagostomia záródásának elhúzódása miatt kellett beavatkozni. Mindkét beteg gyógyulása teljes volt. Tanulságként megállapítható, hogy a posztintubációs sipolyok műtéti kezelésében a technikai lehetőségek adott szituációra való adaptálása jelentheti a sikerhez vezető utat. Orv. Hetil., 2011, 152, 1618–1622.

Open access