Search Results

You are looking at 1 - 10 of 38 items for :

  • "sebészi kezelés" x
Clear All

. Zs Káposztás T Tornóczky ÖP Horváth 2005 Sebészi kezelés helye a gyomor lymphomák ellátásában

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Zoltán József Biró, Károly Kalmár Nagy, Eszter Fehér, Éva Gömöri and Örs Péter Horváth

Absztrakt

Esetismertetés: Ismertetjük egy fiatal nőbeteg rendkívül ritka retroperitonealis daganatának, a vena cava inferior primer leiomyosarcomájának (VCI-LMS) tünettanát, diagnosztikáját, valamint sebészi kezelését. Műtét során derült fény a VCI középső szegmensének falából kiinduló, jelentős méretű malignitásra, amelyet cavaresectióval és szintetikusgraft-pótlással lehetett rekonstruálni. 8 évvel később recidíva miatt újabb műtétre került sor, azonban a bal v. renalis érintettsége komoly műtéttechnikai problémákat vetett fel. Újabb cavaresectio és graftpótlásos v. renalis reimplantáció történt. A beteg szövődménymentesen távozott otthonába. Megbeszélés: A VCI-LMS egy rendkívül ritka sebész-patológiai entitás, mely a vénafal mediájából kiindulva terjedhet intraluminalisan, extraluminalisan vagy mindkét irányba egyaránt. Lokalizációjától függően, amennyiben az 1. szegmensben (vv. hepaticae fölött), a 2. szegmensben (vv. renales és vv. hepaticae között) vagy a 3. szegmensben (vv. renales és v. iliaca között) található, kapcsolatban lehet a máj, illetve a vese venáival, azokat infiltrálva. Tünettanilag a felső szegmens tumora a Budd–Chiari-tünetegyüttes (hepatomegalia, hasi fájdalom, sárgaság, ascites) mellett rendkívül rossz prognózisú, míg a középső lokalizációjú jobb felhasi fájdalom mellett epeúti megbetegedés képét utánozza, és jelentősen jobb hosszú távú kimenetellel bír. A tapasztalat azt mutatja, hogy a radio-kemoterápia ezen daganat kezelésében nem járható út. A radikális ‘en bloc’-resectio tumormentes szélek biztosításával, majd az érintett szakasz rekonstrukciója jelenti az egyetlen adekvát kezelési módot.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Csaba Dzsinich, Jenő Szolnoky, Gábor Vallus, Gábor Darabos, Gabriella Nyiri and Dániel Teknős

Absztrakt

Az aortadissectio a cardiovascularis katasztrófák egyik legveszélyesebb megjelenési formája. Éves előfordulási aránya öt-hat eset 100 000 lakosra számítva. A Stanford-beosztás szerint A típusú dissectióról beszélünk, ha a berepedés az aorta ascendensen, B típusról, ha az aortafal rétegei közé a belépési pont az aorta isthmusa szintjén keletkezik. Az intima berepedése az aortaív és a distalis aorta bármely pontján kialakulhat. A dissectio alaptípusa kiterjedése szerint érinthet rövid és hosszú aortaszegmentumot. Utóbbi gyakorta végigszalad az aorta descendensen, az aorta spinalis, visceralis-renalis ereket adó szakaszán és nemritkán ráterjed az iliaca, sőt a femoralis artériákra is. A zsigeri ereket érintő dissectio az életfontosságú szervek súlyos keringési zavarát – malperfusiót – okozva az aorta megrepedése mellett a leggyakoribb haláloki tényező. A betegség operatív kezelése napjainkban az esetek döntő többségében endovascularis megoldással lehetséges, de a sebészi megoldások ismerete továbbra sem nélkülözhető. Dolgozatunkban e súlyos kórforma sebészi kezelésének javallatával és technikai megoldásával foglalkozunk.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: A sebészi és az intenzív terápia jelentős fejlődése ellenére a nyelőcső-perforáció napjainkban is súlyos, életet veszélyeztető állapot. A sikeres kezelés függ a különböző klinikai tényezőktől, az egészségügyi felszereltségtől, de leginkább a rendelkezésre álló szaktudástól, tapasztalattól. Betegek és módszerek: Retrospektív módon elemeztük a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikáján 2005 és 2017 között nem tumoros eredetű nyelőcső-perforáció miatt műtéttel kezelt betegek adatait. Eredmények: A fenti időszak alatt 77 beteget kezeltünk, mindegyikük külső intézetből került átvételre. 15 beteg (19%) sokkos állapotban érkezett. A perforáció 29 (38%) esetben spontán, 32 (41%) alkalommal endoszkópia során, 12 (16%) betegnél idegentest-elakadás miatt, 4 (5%) esetben pedig nyelőcsővarix-vérzés ballon-kompressziós terápiája után alakult ki. A betegek a tünetek kialakulása után átlagosan 2,7 nappal kerültek klinikánkra. 11 (14%) betegnél drainage-t, 6 (8%) alkalommal suturát, 8 (10%) funduplicatiót, illetve 19 (25%) betegnél nyelőcső-kirekesztést alkalmaztunk. Reoperációkkal együtt 33 (43%) betegnél pedig teljes oesophagus exstirpatióra kényszerültünk. 27 (36%) beteget vesztettünk el. Megbeszélés, következtetések: A nyelőcsősérülések sebészi ellátását alapvető két tényező befolyásolja: a műtét előtti észlelési idő hossza és a szeptikus tünetek fennállása. Alapvetően a késedelem miatt kényszerülünk radikális – csonkító – műtétekre. Az időveszteség oka a nem egységes diagnosztikai stratégiában, a valós diagnózis felismerésének késedelmében rejlik.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: László Ságodi, Ákos Kiss, Emőke Kiss-Tóth and László Barkai

A hypospadiasis a férfiak második leggyakoribb veleszületett fejlődési rendellenessége. Etiológiája az esetek mintegy 70%-ában ismeretlen. A distalis hypospadiasis férfiakban a húgycső születési rendellenességén kívül a 46,XY karyotypussal járó szexuális fejlődési zavar enyhe formáját is jelentheti. A legtöbb urológus és endokrinológus szükségesnek tartja a részletes kivizsgálást azoknál a gyermekeknél, akiknél a proximális hypospadiasishoz kis phallus vagy gyengén fejlett herezacskó és le nem szállt herék társulnak. Jelenleg nincs egységes kivizsgálási ajánlás a hypospadiasisesetekre, így gyakran kivizsgálás nélkül végeznek maszkulinizáló műtétet. A szerzők az irodalmi adatok és a saját tapasztalataik alapján összefoglalják a hypospadiasis ellátásában, kezelésében felmerülő kérdéseket, így a preoperatív kivizsgálással, a maszkulinizáló sebészeti kiegészítő műtétekkel és a felnevelési nem eldöntésével kapcsolatos problémákat. Vizsgálati és kezelési tervet mutatnak be a proximális hypospadiasisesetek számára. Orv. Hetil., 2014, 155(28), 1097–1101.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Csaba Dzsinich, László Entz, Péter Berek, Gábor Vallus, László Barta, Gabriella Nagy and Gabriella Nyiri

Absztrakt

Bevezetés: Az aortacoarctatio a leggyakoribb congenitalis cardiovascularis elváltozások egyike, azok 5–8%-ában fordul elő. Típusos előfordulási helye az isthmicus szakasz. Atípusos helyen kialakuló coarctatio az esetek mintegy 1%-ában fordul elő és többnyire súlyos hypertoniával szövődik. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki a kórkép sebészi kezelési lehetőségeinek és azok hosszú távú eredményeinek ismertetését 27 beteg műtéti kezelésével szerzett tapasztalataik alapján. Módszer: A 35 évet felölelő utánkövetés során a diagnosztika és a kezelési módszerek változtak. Napjainkban a morfológiai diagnózis legáltalánosabb módszerei a komputertomográfiás angiográfia és a mágneses rezonanciás angiográfia. Az aortarekonstrukció lehetőségei az endovascularis technikák bevezetésével gazdagodtak, de atípusos aortacoartatio esetében a szerzők ma is túlnyomóan változatos sebészi megoldásokat alkalmaznak. Eredmények: A műtétek után nem veszítettek el beteget. A hypertonia minden esetben jelentősen csökkent. Gyermekkorban operált esetekben a növekedés okozta testméretváltozások 3 esetben újabb rekonstrukciós műtétet indokoltak. Következtetések: Az atípusos aortacoarctatio individuális sebészi módszerekkel eredményesen kezelhető. Gyermekkorban operált esetekben a testméret-növekedés a rekonstruált aortaszakasz revízióját teheti szükségessé. Orv. Hetil., 2016, 157(26), 1043–1051.

Open access

Absztrakt

Bevezetés: Down-szindrómás betegeknél gyakori a veleszületett szívfejlődési rendellenesség. Célkitűzés: A szerzők megvizsgálták, hogy a szívsebészetben bekövetkező szemléletváltozások hogyan befolyásolják a Down-szindrómás szívbetegek életkilátásait. Módszer: 1974–1997 között a szerzők 359 Down-szindrómás szívbeteg gyermek adatait elemezték. 255 esetben nem történt beavatkozás, a mortalitás 25,9% volt, 104 esetben végeztek műtétet 8,6%-os mortalitással. Eredmények: Az összehasonlító vizsgálatok igazolták, hogy a sikeres műtéti beavatkozás ugyanazt az életkilátást biztosítja a Down-szindrómás betegek számára, mint nem szívbeteg társaikénak. Azóta jó eredményekkel történnek csecsemőkori primer rekonstrukciós beavatkozások. Napjainkra már fokozatosan növekszik a felnőttkort megélő operált és nem operált veleszületett szívbetegek száma. A legutóbbi három év alatt 82 felnőtt, közöttük 4 Down-szindrómás betegen (életkoruk 24–60 év) végeztek sikeres szívsebészeti korrekciós műtétet. Következtetések: A csecsemőkori szívsebészeti beavatkozások eredményeként fokozatosan nő a felnőttkorú veleszületett szívbetegek száma. A szívsebészek készek javítani e betegek optimális életkilátásait, azonban a Down-szindrómás betegeknél jelentkező speciális problémák (reoperációk indikációja, szükségessége, életkor megválasztása stb.) még nem megoldottak, és kihívást jelentenek a kardiológusok, szívsebészek számára. Orv. Hetil., 2016, 157(40), 1601–1603.

Restricted access

A hasnyálmirigy neuroendokrin daganatainak több mint 50%-a (kivéve az insulinoma) a diagnózis felállításakor már malignus elfajulást mutat, ezért a gyógyításnak mind a tumor eltávolítására, mind az általa termelt magas hormonszintek csökkentésére is irányulnia kell. A sebészi kezeléssel csökkenthető a betegek morbiditása és mortalitása, és lokalizált elváltozások esetén a daganat teljes reszekciója végleges gyógyulást eredményezhet. Az összefoglaló tanulmány iránymutatást ad a pancreas neuroendokrin daganatainak sebészi kezelésére, amely magába foglalja a metasztázisok, illetve a multiplex endokrin neoplasia 1-es típusának terápiáját is. Orv. Hetil., 2013, 154, 1565–1568.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Aref Rashed, Károly Gombocz, Magdolna Frenyó, Nasri Alotti and Zsófia Verzár

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A szívműtétek során a sternotomia utáni sebfertőzések komoly aggodalomra adnak okot, ugyanis befolyásolják a morbiditást, a mortalitást és a kórházi költségeket is. A rekonstrukció sikertelensége tovább növeli ezeket a kockázatokat, mert a sebfertőzések súlyos szövődményekkel járhatnak. Azoknak a tényezőknek a feltárása, amelyek jelentősen befolyásolhatják a sebészi kezelés sikerességét. Módszer: Egycentrumos retrospektív vizsgálat történt egymást követő 3177, medián sternotomián átesett beteg adataiból. A poststernotomiás sebfertőzések diagnózisa 60 betegnél (1,9%) volt megállapítható. Az adatok alapos elemzésével olyan tényezőket kerestünk, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak a sebészi rekonstrukció sikertelenségéhez. Eredmények: A diagnózis késői felállítása mellett a pozitív sebváladék mikrobiológiai vizsgálata, a radikális sebészi rekonstrukció és a perifériás érbetegség jelentősen befolyásolja a sebészi kezelés eredményességét. A radikális sebészi rekonstrukció szignifikánsan magasabb arányban járt sikerrel, mint a hagyományos kezelés (81,8 vs. 11,1%), p<0,001. Következtetés: Szükséges azonosítani azokat a tényezőket, amelyek prediktív jelentőséggel bírnak a sebészi kezelés szempontjából, ezek segíthetnek a kezelési algoritmusok fejlesztésében és a sebészi rekonstrukciók sikerességében. Orv Hetil. 2018; 159(14): 566–570.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: István Benkő, Örs Péter Horváth, Klára Nagy, Veronika Sárosi, Zoltán Balikó, László Potó and Tamás Molnár F.

I Troján J Furák L Tiszlavicz 2004 A sebészi kezelés eredményei és lehetőségei a tüdőrák

Restricted access