Search Results

Absztrakt

A belgyógyászati módszerekkel panasz- és tünetmentessé nem tehető gastrooesophagealis refluxbetegségben szenvedő betegek kezelésére bevált módszer a laparoszkópos antireflux-sebészet. Gyakorlatot szerzett sebészek nagy biztonsággal végzik a műtétet, mégis fellépnek intraoperativ, korai postoperativ és késői szövődmények, amelyek reoperációt tehetnek szükségessé. A Pécsi Tudományegyetem Sebészeti Klinikáján 1998 és 2015 között 407 laparoszkópos antirefluxműtétet végeztünk. A periódust két szakaszra osztottuk. Az elsőben 1998 és 2006 között 241 beteget operáltunk és a vizsgálat prospektív volt; minden diagnosztikus eljárást magunk végeztünk. A második periódusban 166 beteget kezeltünk minimálisan invazív módszerrel és az eredményeket retrospektíve elemeztük. Az összbeteganyagban a férfi/nő arány 161/246 volt. A betegek átlagéletkora 53,1 év volt. A 407 műtétet kiegészítettük 27 esetben ligamentum teres plasztikával, 28 esetben hálóbeültetéssel és négy esetben fascia lata plasztikával, mert a hiatus direkt zárását nem tartottuk megbízhatónak. 16 esetben (4%) végeztünk konverziót, a halálozás 0,5% volt. 39 esetben végeztünk laparoszkópos reoperációt és hat esetben thoracolaparotomiás reoperációt (12%). Ehhez még öt reoperáció járul, amelynél a primer műtét nem klinikánkon történt. A 4%-os konverziós ráta, a 12%-os reoperációs arány, valamint a 0,5%-os halálozás megfelel az irodalomban talált arányoknak. Összességében megállapíthatjuk, hogy a laparoszkópos antirefluxműtét biztonsággal és nagyon jó eredménnyel végezhető beavatkozás. A tartós szövődmények (elsősorban reflux- és sérvkiújulás), illetve a reoperációk szinte kizárólag csak a nagyméretű hiatusherniák sebészi kezelése kapcsán fordultak elő.

Absztrakt:

Az immun- és endokrin rendszer közötti szoros kapcsolatot számos kísérleti és klinikai adat igazolja. Alig rendelkezünk azonban olyan átfogó epidemiológiai vizsgálat eredményével, mely az endokrinológiai szövődmények megjelenését vizsgálja primer immundeficientiában. Az immundeficientia-szindróma és az autoimmun megbetegedések kialakulása közötti szoros kapcsolat jól ismert. Az endokrin rendszer eltéréseit a leggyakrabban az immundiszreguláció és az autoimmunitás folyamata okozza, így APECED- (autoimmun polyendocrinopathia, candidiasis, ectodermalis dystrophia) és IPEX- (immundiszreguláció, polyendocrinopathia, enteropathia, X-hez kötött) szindrómában is. Ezen kórképekben az autoreaktív T-sejtek által mediált immunológiai destruktív folyamat idézi elő a hormontermelő szervek többszörös károsodását, így a pajzsmirigy-, mellékpajzsmirigy-, mellékvesekéreg- és endogénhasnyálmirigy-elégtelenséget. A primer immundeficientia egyes formáiban, például a Di George-szindrómában is, az endokrin szervek érintettségét elsődlegesen a kórkép hátterében igazolt genetikai eltérés okozza, az autoimmun folyamat szerepe azonban itt is igazolt. A szerző áttekinti a primer immundeficientiához társuló endokrinológiai szövődményeket és a lehetséges patomechanizmust APECED-, IPEX-szindrómában, Di George-szindrómában és ataxia teleangiectasiában. Orv Hetil. 2018; 159(49): 2065–2072.

Összefoglaló. Bevezetés: A koronavírus-2 által okozott fertőzések igen gyakran súlyos, akut légzőszervi károsodás kialakulásához vezetnek, melynek következtében légzési elégtelenség manifesztálódik. A pneumoniák kialakulásának kezdete (2019. december) óta igen sok beteg szorult kórházi kezelésre. A súlyos tüdőgyulladások ellátása során igazolódott, hogy a légzőszervi gyulladásos folyamatok során a betegek jelentős részében vénás, ritkábban artériás thrombosisok alakulnak ki, tovább súlyosbítva a klinikai állapotot. Célkitűzés: A 2020. szeptember és 2021. március közötti időszakban 1590, koronavírus-2 által megfertőzött, tüdőgyulladással szövődött beteget láttunk el osztályunkon. Betegeinkben azt vizsgáltuk, hogy milyen jellegű és arányú a thromboemboliás szövődmények előfordulása. Módszer: Az 1590, koronavírus-2 által fertőzött beteg mindegyikében meghatároztuk a pneumonia súlyosságát; klinikai gyanú eseteiben alsó végtagi Doppler-ultrahangvizsgálatot, valamint komputertomográfiával végzett tüdőangiográfiát végeztünk. Eredmények: A képalkotó vizsgálatok eredményei azt igazolták, hogy a koronavírus-2 által okozott tüdőgyulladással kezeltekben 13%-os gyakorisággal fordult elő mélyvénás thrombosis; akut tüdőemboliát a betegek 17%-ában kórisméztünk. Következtetés: A koronavírus-2 által okozott fertőzésekben elsősorban a tüdőben, de egyéb szervekben is (szív, vese, máj) súlyos gyulladással járó kórfolyamatok alakulhatnak ki, amelyek hatására fokozott thrombosiskészség jelentkezik a gyulladásos és koagulációs rendszer interakciója következtében. A fokozott thrombosishajlam végeredményeként vénás és ritkábban artériás thrombosisok kialakulása súlyosbítja a betegek klinikai állapotát, s kedvezőtlen hatást gyakorol az életkilátásra. Orv Hetil. 2021; 162(43): 1710–1716.

Summary. Introduction: The infections caused by coronavirus-2 very often lead to severe, acute respiratory damages, because of which respiratory insufficiency is manifested. As a result, since the development of pneumonias (December, 2019), many patients have required hospitalization. When treating the severe pneumonia cases, it was proved that in a significant number of patients with respiratory inflammatory processes, venous, less often arterial thrombosis occured, making the clinical state even more severe. Objective: We treated 1590 coronavirus-2 infected, pneumonia-connected patients between September, 2020 and March, 2021 at our department. We examined the nature and the proportion of the thromboembolic complications. Method: We determined the severity of pneumonia in the 1950 coronavirus-2 infected patients; when clinically suspected, they had lower limb Doppler ultrasound examination and angiography carried out with computer tomograph. Results: The result of imaging examinations proved that in 13% of cases deep vein thrombosis occured; in 17% of cases acute pulmonary embolia occured with pneumonia caused by coronavirus-2. Conclusion: In coronavirus-2 infected cases, mainly in the lung, but also in other organs (heart, kidney, liver), severe inflammatory disease-processes may occur, as a result of which increased thrombosis tendency shows because of the ineraction of the inflammatory and coagulatory system. As a result of the increased thrombosis tendency, venous and less often arterial thrombosis worsen the clinical state of patients, and have unfavourable effect on life expectancy. Orv Hetil. 2021; 162(43): 1710–1716.

Absztrakt

Bevezetés: A pancreasresectiókat követő sebészi szövődmények közül a leggyakoribbak a pancreasfistula és a meglassult gyomorürülés. A szerzők célja e komplikációk alakulásának elemzése volt saját gyakorlatukban. Anyag és mód-szerek: A 14 éves periódus során malignus pancreas- vagy periampullaris tumor miatt radikális műtéten átesett 287 beteg főbb klinikai adatait vizsgálták. Leggyakoribb a pancreas-adenocarcinoma volt, ami a pancreas feji részére lokalizálódott. Legtöbbször pylorusmegtartásos pancreatoduodenectomiára került sor. A kezdeti időszakban a rekonstrukció során pancreatogastrostomiát vagy kétrétegű pancreatojejunostomiát végeztek, valamint retrocolicus duodeno-, illetve gastrojejunostomiát. A későbbiekben áttértek az egyrétegű implantációs pancreatojejunostomiára és az antecolicus rekonstrukcióra, az utóbbit Braun-anastomosisszal kiegészítve. Eredmények: A posztoperatív időszakban 39%-ban fordult elő szövődmény, 5,6%-ban történt reoperáció, az operatív mortalitás 3,8% volt. Az egyrétegű pancreatojejunalis anastomosis alkalmazását követően a pancreasfistula aránya 5,9%-ra csökkent, ami a pancreatogastrostoma utáni 17,6%-hoz képest szignifikáns különbség. Az antecolicus rekonstrukció eredményeként a meglassult gyomorürülés gyakorisága 10,2%-ról 2,1%-ra csökkent, az eltérés statisztikailag szignifikáns. Következtetések: A 14 év során végrehajtott műtéttechnikai változtatások következtében a pancreasfistula és a meglassult gyomorürülés előfordulása jelentősen csökkent, ami a sebészi módszerek állandó fejlesztésének szükségességére hívja fel a figyelmet.

Absztrakt

A perioperatív antithromboticus megelőzés, illetve a tartósan antithromboticus kezelésben részesülő betegek műtéti ellátása (ún. áthidaló kezelés) mind a vénás thromboemboliák (VTE) megelőzése, mind a műtéti vérzéses szövődmények számának és súlyosságának csökkentése szempontjából kiemelt jelentőségű feladat. A nagyszámú irodalom és a nyomukban született ajánlások – érthető módon – elsősorban a hagyományos, általában többnapos hospitalizációt igénylő, nyílt műtétek különféle formáival foglalkoznak, sokkal kevesebb figyelem jutott ez ideig az egynapos sebészet során fellépő VTE kockázataira, illetve megelőzésére. A szerzők áttekintik az egynapos sebészeti eljárásokhoz kapcsolódó VTE epidemiológiáját, ismertetik az új nemzetközi, illetve a 4. Magyar Antithrombotikus Irányelv ajánlásait. Ezek lényege: amennyiben a műtétre kerülő betegnél egyidejűleg szerzett vagy veleszületett thrombosisra hajlamosító tényezők igazolhatók, az általános, nem gyógyszeres thrombosismegelőzési módszereken túlmenően egynapos sebészeti eljárások során is indokolt a gyógyszeres (kis molekulatömegű heparin) profilaxis.

Absztrakt:

Bevezetés: Világszerte jelentősen növekszik a cukorbetegség előfordulása. A distalis típusú szenzomotoros polyneuropathia (DSPN) a leggyakrabban előforduló és a legkorábban kimutatható microvascularis szövődmény, mely változatos klinikai megjelenése és sokszor atípusos tünetei miatt gyakran csak a cukorbetegség előrehaladott stádiumában kerül felismerésre. Célkitűzés és módszer: Munkánk során 431 beteg adatait dolgoztuk fel, akiket 2011 és 2018 között a Debreceni Egyetem Diabeteses Neuropathia Centrumában vizsgáltunk Neurometer^® segítségével, és összefüggéseket kerestünk a különböző szív-ér rendszeri és microvascularis szövődmények (retinopathia, microalbuminuria), a laboratóriumi paraméterek és a DSPN súlyossága között. Eredmények: A betegek átlagéletkora 63,4 év, 62%-uk nő volt, 92%-uk 2-es típusú cukorbetegségben szenvedett. A cukorbetegség fennállásának átlagos ideje 13,7 év volt. Cardiovascularis betegség a betegek 42%-ánál volt ismert. A microvascularis szövődmények közül a retinopathia előfordulása 12% volt, perzisztáló microalbuminuria a betegek 16%-ánál volt igazolva. A vizsgált betegek 19%-ánál a típusos DSPN-panaszok ellenére sem tudtunk idegi károsodást kimutatni; 49%-ban enyhe fokú, 19%-ban közepes fokú és 13%-ban súlyos fokú neuropathia volt kimutatható Neurometer^® segítségével. A cukorbetegséggel összefüggő idegi károsodás kifejezettebb volt diabeteses retinopathia (p<0,001) és perzisztáló microalbuminuria esetén (p<0,001), e microvascularis szövődmények előfordulása összefüggést mutatott a DSPN súlyosságával. A cardiovascularis szövődmények megjelenése nem mutatott korrelációt a perifériás idegkárosodás mértékével, és nem találtunk összefüggést a DSPN súlyossági foka és a cardiovascularis betegségek előfordulása között. Következtetés: Eredményeink alapján a diabeteses neuropathia progressziója előre jelezheti az egyéb microvascularis szövődmények megjelenését 2-es típusú cukorbetegségben, adataink azonban nem mutattak összefüggést a cardiovascularis betegségek kialakulásával. A Neurometer^® segítségével végzett perifériás idegrendszeri vizsgálat alkalmas a DSPN követésére és a neuropathia súlyosságának megállapítására. A cardiovascularis kockázatot az autonóm idegrendszeri funkciót vizsgáló Ewing-féle reflextesztek segítségével jobban meg tudjuk ítélni cukorbetegeinknél. Orv Hetil. 2020; 161(30): 1243–1251.

Összefoglaló. Bevezetés: Veseátültetést követően a graft és a beteg túlélésére hatással lehetnek a posztoperatív intervenciót igénylő szövődmények. Fontos szempont a műtéttechnikai eredményesség monitorozása. Többek között az irodalomban számos lehetőség ismert a veseátültetés sarokpontjának számító ureteranastomosis elkészítésére is, de az éranastomosisok technikája szintén döntő lehet. Célkitűzés és módszer: Retrospektíven vizsgáltuk a 2010 és 2020 között végzett veseátültetéseket a Debreceni Egyetem Sebészeti Klinikáján. Célul tűztük ki a sebészeti szövődmények vizsgálatát, melyeket rendszereztünk, a módosított Clavien-féle beosztás alapján. A legnagyobb figyelmet az ureteranastomosisokra fordítottuk. Minden betegnél az adott kategóriában legsúlyosabb szövődményt vettük alapul a beosztáshoz. A minimális utánkövetési idő 1 év volt. Az adatokat az SPSS statisztikai program segítségével elemeztük. Eredmények: A vizsgált periódusban 406 veseátültetés történt, melyből 24,4% (n = 99) vesetranszplantáltnál alakult ki intervenciós (sebészeti, radiológiai, urológiai) szövődmény. A betegek átlagéletkora 49,5 ± 13,7 év, 60,8% férfi volt. A kumulatív mortalitás 10,1% volt. Grade 4-es szövődmény a betegek 6,9%-ánál (n = 28), Grade 3-as a 6,7%-ánál (n = 27), Grade 2-es a 3%-ánál (n = 12), Grade 1-es a 7,9%-ánál (n = 32) jelentkezett. A veseátültetés után 20,4%-ban (n = 83) alakult ki későn induló graftfunkció. Következtetés: A legenyhébb kategóriába (Grade 1.) került a legtöbb beteg, a szövődmények jelentős része sebészi, intervenciós radiológiai és urológiai közreműködéssel megoldható volt. Az ureteranastomosisok műtéti technikája és a releváns szövődmények kialakulása között nincs szignifikáns összefüggés. Megfelelő és időben alkalmazott korrekciós kezelés mellett a graft- és betegtúlélést nem rontja szignifikánsan az enyhe és középsúlyos (Grade 1–3.) szövődmények kialakulása. Orv Hetil. 2021; 162(26): 1038–1051.

Summary. Introduction: Complications associated with postoperative intervention may affect graft and patient survival after kidney transplantation. Monitoring the effectiveness of surgery is an important aspect. Ureter anastomosis can be the pivot of kidney transplant, the same as vascular anastomosis, so efficiency of the surgical technique is important to follow up. Objective and method: We retrospectively examined kidney transplants performed between 2010 and 2020 at the Department of Surgery of the University of Debrecen. Data were analyzed by the SPSS statistical program. We aimed to investigate surgical complications, which were systematized based on the modified Clavien classification. In one patient, the most severe complication was used as the basis for the schedule. The minimum follow-up time was 1 year. Results: 406 kidney transplants were performed in the examined period, of which 24.4% (n = 99) developed renal transplant complications (surgical, radiological, urological). The mean age of the patients was 49.5 ± 13.7 years, and 60.8% were male. The cumulative mortality was 10.1%. Grade 4 complication developed in 6.9% (n = 28) of the recipients, Grade 3 in 6.7% (n = 27), Grade 2 in 3% (n = 12), and Grade 1 in 7.9% (n = 32). 20.4% of the recipients had delayed graft function. Conclusion: The Grade 1 group had the biggest case number, so a significant part of the complications could be solved with the help of interventional radiology and urologists. There is no significant association between the surgical technique of ureteral anastomoses and the development of related complications. With appropriate therapy, graft and patient survival are not significantly impaired by the development of Grade 1–3 complications. Orv Hetil. 2021; 162(26): 1038–1051.

Absztrakt

A tanulmány célja a colorectalis carcinomák (CRC) miatti acut műtétek eredményeinek javítása. A szerzők a 2004–2006, majd a 2007–2011 közötti időszak eredményeit elemezték. Azokat az eseteket vizsgálták, ahol a CRC diagnózisa korábban nem volt ismert, csak az acut felvétel, illetve az urgens műtét kapcsán derült ki. Egyéb kizárási kritériumok nem voltak. A vizsgált főbb végpontok: varratelégtelenség, postoperativ mortalitás, resecabilitas. A populáció morbiditási mutatóinak és az acut műtétre kerülő betegek általános állapotának meghatározása céljából az ASA-osztályozást és TNM-besorolást is vizsgálták. 2007-ben, az előzőleg szerzett tapasztalatok és eredmények alapján, változtattak kezelési stratégiájukon. Ezt követően az anastomosiselégtelenség aránya tizedére és a mortalitás 5%-kal csökkent. Acut felvételek esetén a gyors kivizsgálás és lehetőség szerint minél alaposabb előkészítés csökkentheti a műtéti szövődmények és halálozás arányát. Törekedni kell arra, hogy a CRC-betegek minél korábban, még a heveny szövődmények kialakulása előtt kerüljenek műtétre.