Search Results

You are looking at 1 - 10 of 282 items for :

  • "szövődmények" x
  • All content x
Clear All
Magyar Sebészet
Authors: Örs Péter Horváth, Gábor Varga, Zsanett Biró, András Papp, Laura Bognár, and András Vereczkei

Absztrakt

A belgyógyászati módszerekkel panasz- és tünetmentessé nem tehető gastrooesophagealis refluxbetegségben szenvedő betegek kezelésére bevált módszer a laparoszkópos antireflux-sebészet. Gyakorlatot szerzett sebészek nagy biztonsággal végzik a műtétet, mégis fellépnek intraoperativ, korai postoperativ és késői szövődmények, amelyek reoperációt tehetnek szükségessé. A Pécsi Tudományegyetem Sebészeti Klinikáján 1998 és 2015 között 407 laparoszkópos antirefluxműtétet végeztünk. A periódust két szakaszra osztottuk. Az elsőben 1998 és 2006 között 241 beteget operáltunk és a vizsgálat prospektív volt; minden diagnosztikus eljárást magunk végeztünk. A második periódusban 166 beteget kezeltünk minimálisan invazív módszerrel és az eredményeket retrospektíve elemeztük. Az összbeteganyagban a férfi/nő arány 161/246 volt. A betegek átlagéletkora 53,1 év volt. A 407 műtétet kiegészítettük 27 esetben ligamentum teres plasztikával, 28 esetben hálóbeültetéssel és négy esetben fascia lata plasztikával, mert a hiatus direkt zárását nem tartottuk megbízhatónak. 16 esetben (4%) végeztünk konverziót, a halálozás 0,5% volt. 39 esetben végeztünk laparoszkópos reoperációt és hat esetben thoracolaparotomiás reoperációt (12%). Ehhez még öt reoperáció járul, amelynél a primer műtét nem klinikánkon történt. A 4%-os konverziós ráta, a 12%-os reoperációs arány, valamint a 0,5%-os halálozás megfelel az irodalomban talált arányoknak. Összességében megállapíthatjuk, hogy a laparoszkópos antirefluxműtét biztonsággal és nagyon jó eredménnyel végezhető beavatkozás. A tartós szövődmények (elsősorban reflux- és sérvkiújulás), illetve a reoperációk szinte kizárólag csak a nagyméretű hiatusherniák sebészi kezelése kapcsán fordultak elő.

Restricted access

Absztrakt:

Az immun- és endokrin rendszer közötti szoros kapcsolatot számos kísérleti és klinikai adat igazolja. Alig rendelkezünk azonban olyan átfogó epidemiológiai vizsgálat eredményével, mely az endokrinológiai szövődmények megjelenését vizsgálja primer immundeficientiában. Az immundeficientia-szindróma és az autoimmun megbetegedések kialakulása közötti szoros kapcsolat jól ismert. Az endokrin rendszer eltéréseit a leggyakrabban az immundiszreguláció és az autoimmunitás folyamata okozza, így APECED- (autoimmun polyendocrinopathia, candidiasis, ectodermalis dystrophia) és IPEX- (immundiszreguláció, polyendocrinopathia, enteropathia, X-hez kötött) szindrómában is. Ezen kórképekben az autoreaktív T-sejtek által mediált immunológiai destruktív folyamat idézi elő a hormontermelő szervek többszörös károsodását, így a pajzsmirigy-, mellékpajzsmirigy-, mellékvesekéreg- és endogénhasnyálmirigy-elégtelenséget. A primer immundeficientia egyes formáiban, például a Di George-szindrómában is, az endokrin szervek érintettségét elsődlegesen a kórkép hátterében igazolt genetikai eltérés okozza, az autoimmun folyamat szerepe azonban itt is igazolt. A szerző áttekinti a primer immundeficientiához társuló endokrinológiai szövődményeket és a lehetséges patomechanizmust APECED-, IPEX-szindrómában, Di George-szindrómában és ataxia teleangiectasiában. Orv Hetil. 2018; 159(49): 2065–2072.

Open access

Absztrakt

Bevezetés: A pancreasresectiókat követő sebészi szövődmények közül a leggyakoribbak a pancreasfistula és a meglassult gyomorürülés. A szerzők célja e komplikációk alakulásának elemzése volt saját gyakorlatukban. Anyag és mód-szerek: A 14 éves periódus során malignus pancreas- vagy periampullaris tumor miatt radikális műtéten átesett 287 beteg főbb klinikai adatait vizsgálták. Leggyakoribb a pancreas-adenocarcinoma volt, ami a pancreas feji részére lokalizálódott. Legtöbbször pylorusmegtartásos pancreatoduodenectomiára került sor. A kezdeti időszakban a rekonstrukció során pancreatogastrostomiát vagy kétrétegű pancreatojejunostomiát végeztek, valamint retrocolicus duodeno-, illetve gastrojejunostomiát. A későbbiekben áttértek az egyrétegű implantációs pancreatojejunostomiára és az antecolicus rekonstrukcióra, az utóbbit Braun-anastomosisszal kiegészítve. Eredmények: A posztoperatív időszakban 39%-ban fordult elő szövődmény, 5,6%-ban történt reoperáció, az operatív mortalitás 3,8% volt. Az egyrétegű pancreatojejunalis anastomosis alkalmazását követően a pancreasfistula aránya 5,9%-ra csökkent, ami a pancreatogastrostoma utáni 17,6%-hoz képest szignifikáns különbség. Az antecolicus rekonstrukció eredményeként a meglassult gyomorürülés gyakorisága 10,2%-ról 2,1%-ra csökkent, az eltérés statisztikailag szignifikáns. Következtetések: A 14 év során végrehajtott műtéttechnikai változtatások következtében a pancreasfistula és a meglassult gyomorürülés előfordulása jelentősen csökkent, ami a sebészi módszerek állandó fejlesztésének szükségességére hívja fel a figyelmet.

Restricted access

Absztrakt

A perioperatív antithromboticus megelőzés, illetve a tartósan antithromboticus kezelésben részesülő betegek műtéti ellátása (ún. áthidaló kezelés) mind a vénás thromboemboliák (VTE) megelőzése, mind a műtéti vérzéses szövődmények számának és súlyosságának csökkentése szempontjából kiemelt jelentőségű feladat. A nagyszámú irodalom és a nyomukban született ajánlások – érthető módon – elsősorban a hagyományos, általában többnapos hospitalizációt igénylő, nyílt műtétek különféle formáival foglalkoznak, sokkal kevesebb figyelem jutott ez ideig az egynapos sebészet során fellépő VTE kockázataira, illetve megelőzésére. A szerzők áttekintik az egynapos sebészeti eljárásokhoz kapcsolódó VTE epidemiológiáját, ismertetik az új nemzetközi, illetve a 4. Magyar Antithrombotikus Irányelv ajánlásait. Ezek lényege: amennyiben a műtétre kerülő betegnél egyidejűleg szerzett vagy veleszületett thrombosisra hajlamosító tényezők igazolhatók, az általános, nem gyógyszeres thrombosismegelőzési módszereken túlmenően egynapos sebészeti eljárások során is indokolt a gyógyszeres (kis molekulatömegű heparin) profilaxis.

Restricted access

Dénes Z., Fehér M.: A szövődmények jelentősége a koponya-agysérült betegek rehabilitációja során. Rehabilitáció, 1997, 7 , 2–3. Fehér M. A szövődmények jelentősége a koponya

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Ferenc Sztanek, Bernadett Balogh, Ágnes Molnár, Eszter Zöld, Nóra Tóth, András Áron Jakab, and György Paragh

Absztrakt:

Bevezetés: Világszerte jelentősen növekszik a cukorbetegség előfordulása. A distalis típusú szenzomotoros polyneuropathia (DSPN) a leggyakrabban előforduló és a legkorábban kimutatható microvascularis szövődmény, mely változatos klinikai megjelenése és sokszor atípusos tünetei miatt gyakran csak a cukorbetegség előrehaladott stádiumában kerül felismerésre. Célkitűzés és módszer: Munkánk során 431 beteg adatait dolgoztuk fel, akiket 2011 és 2018 között a Debreceni Egyetem Diabeteses Neuropathia Centrumában vizsgáltunk Neurometer® segítségével, és összefüggéseket kerestünk a különböző szív-ér rendszeri és microvascularis szövődmények (retinopathia, microalbuminuria), a laboratóriumi paraméterek és a DSPN súlyossága között. Eredmények: A betegek átlagéletkora 63,4 év, 62%-uk nő volt, 92%-uk 2-es típusú cukorbetegségben szenvedett. A cukorbetegség fennállásának átlagos ideje 13,7 év volt. Cardiovascularis betegség a betegek 42%-ánál volt ismert. A microvascularis szövődmények közül a retinopathia előfordulása 12% volt, perzisztáló microalbuminuria a betegek 16%-ánál volt igazolva. A vizsgált betegek 19%-ánál a típusos DSPN-panaszok ellenére sem tudtunk idegi károsodást kimutatni; 49%-ban enyhe fokú, 19%-ban közepes fokú és 13%-ban súlyos fokú neuropathia volt kimutatható Neurometer® segítségével. A cukorbetegséggel összefüggő idegi károsodás kifejezettebb volt diabeteses retinopathia (p<0,001) és perzisztáló microalbuminuria esetén (p<0,001), e microvascularis szövődmények előfordulása összefüggést mutatott a DSPN súlyosságával. A cardiovascularis szövődmények megjelenése nem mutatott korrelációt a perifériás idegkárosodás mértékével, és nem találtunk összefüggést a DSPN súlyossági foka és a cardiovascularis betegségek előfordulása között. Következtetés: Eredményeink alapján a diabeteses neuropathia progressziója előre jelezheti az egyéb microvascularis szövődmények megjelenését 2-es típusú cukorbetegségben, adataink azonban nem mutattak összefüggést a cardiovascularis betegségek kialakulásával. A Neurometer® segítségével végzett perifériás idegrendszeri vizsgálat alkalmas a DSPN követésére és a neuropathia súlyosságának megállapítására. A cardiovascularis kockázatot az autonóm idegrendszeri funkciót vizsgáló Ewing-féle reflextesztek segítségével jobban meg tudjuk ítélni cukorbetegeinknél. Orv Hetil. 2020; 161(30): 1243–1251.

Open access
Magyar Sebészet
Authors: Dániel Kári, Diána Korsós, Bence Kecskédi, Zoltán Lovay, Gábor Ecsedy, Péter Lontai, Ferenc Ender, and Attila Vörös

Absztrakt

A tanulmány célja a colorectalis carcinomák (CRC) miatti acut műtétek eredményeinek javítása. A szerzők a 2004–2006, majd a 2007–2011 közötti időszak eredményeit elemezték. Azokat az eseteket vizsgálták, ahol a CRC diagnózisa korábban nem volt ismert, csak az acut felvétel, illetve az urgens műtét kapcsán derült ki. Egyéb kizárási kritériumok nem voltak. A vizsgált főbb végpontok: varratelégtelenség, postoperativ mortalitás, resecabilitas. A populáció morbiditási mutatóinak és az acut műtétre kerülő betegek általános állapotának meghatározása céljából az ASA-osztályozást és TNM-besorolást is vizsgálták. 2007-ben, az előzőleg szerzett tapasztalatok és eredmények alapján, változtattak kezelési stratégiájukon. Ezt követően az anastomosiselégtelenség aránya tizedére és a mortalitás 5%-kal csökkent. Acut felvételek esetén a gyors kivizsgálás és lehetőség szerint minél alaposabb előkészítés csökkentheti a műtéti szövődmények és halálozás arányát. Törekedni kell arra, hogy a CRC-betegek minél korábban, még a heveny szövődmények kialakulása előtt kerüljenek műtétre.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: József Kas, Attila Csekeő, Csaba Fehér, Luca Karskó, Lóránt Kecskés, Miklós Molnár, Attila Vágvölgyi, János Tamás Varga, Antal Bede, Zsolt Rozgonyi, János Fillinger, Ibolya Soltész, Jenő Elek, László Agócs, Ferenc Rényi-Vámos, and Ákos Kocsis

Absztrakt:

Bevezetés: A komplettáló pneumonectomia (KP) a maradék tüdőszövet teljes eltávolítása az azonos oldali korábbi tüdőreszekciót követően. A standard pneumonectomiához viszonyítva magasabb mortalitással és morbiditással jár. Közleményünkben e műtéti típus javallatát és a perioperatív eredményeit tekintjük át. Módszer: 15 év alatt végzett KP‑műtéteink perioperatív eredményeit visszatekintően vizsgáltuk kórlapi adatok, műtéti leírás és szövettani leletek alapján, a javallatot három csoportra osztva: a korai posztoperatív szak szövődményét elhárító (mentő: mKP), szövettani lelettel igazolt inkomplett (patológiai: pKP) és a késői posztoperatív szakban végzett (konvencionális: kKP) műtétek. A szövődmények besorolását nemzetközi skála alapján végeztük. Eredmények: 102 beteg összegzett műtéti morbiditása 70,5% (minor: 36,27%, major: 34,23%), mortalitása 16,6%. Műtét alatti halálozás nem fordult elő. mKP: 24 beteg (18 férfi, 6 nő, 46–77 év, átlag 61,7 év). Időintervallum: 10,87 nap (0–32 nap). Javallatok: széteső vagy tályogos tüdő (8 eset), hörgősipoly (5 eset), anasztomózis-elégtelenség vagy -elzáródás (3 eset), masszív vérköpés (3 eset), mellüregi vérzés (2 eset), tüdőtágulási képtelenség (3 eset). Teljes morbiditás: 79,19%. Kilenc beteget vesztettünk el (37,5%). pKP: 7 beteg (5 férfi, 2 nő), 45–66 év (átlag: 56,3 év). Első műtét: 6 lobectomia, 1 bilobectomia. Időintervallum: 1–5 hónap (átlag: 2,84 hónap). Három beteg szövődmény nélküli, négy anaemia transzfúzióval, egy empyema fenesztrációval, egy exitus (14,28%) mellüregi elvérzés miatt. Négy betegnél nem volt tumor a kivett tüdőszövetben. kKP: 71 beteg (27 nő, 44 férfi, 29–79 év (átlag: 60,3 év). Időintervallum: 34 nap és 40 év között (átlag: 6,7 év). A korábbi műtét szövettana: primer tüdőtumor (64 beteg), más szervi daganat tüdőáttéte (1 beteg), bronchiectasia (1 beteg), tuberkulózis (5 beteg). A kKP javallata: késői hörgősipoly (2 beteg), igazolt daganat vagy gyanúja (65 beteg), egyéb (4 beteg). Szövettani leletek primer tüdőtumor-előzménnyel: 32 új tumor, 15 helyi recidiva, 9 áttét, 2 áttét vagy recidiva, 7 nem malignus. Szövettani leletek nem malignus előzménnyel: 3 új daganat, 1 tbc, 2 krónikus gyulladás. Teljes morbiditás (76,2%), 30 napon belüli és kórházi mortalitás (9,8%). Következtetések: Az mKP jár a legnagyobb morbiditással és halálozással, de a betegnek többnyire nincs más esélye a gyógyulásra. Az inkomplett tumorreszekció javallatával 10 éve már nem végzünk reoperációt. A kKP-műtéteink morbiditása nemzetközi összehasonlításban magasnak, a halálozás átlagosnak értékelhető.

Restricted access

Arrhythmiarizikó és cardialis szövődmények áramütéses balesetet követően

Szakirodalmi áttekintés és sürgősségi ellátási protokoll

Orvosi Hetilap
Authors: Dávid Pilecky, Enikő Kovács, and Endre Zima

Összefoglaló. Az áramütés súlyos esetben hirtelen halállal vagy több szervrendszer kiterjedt károsodásával járhat. A magasfeszültségű áramütés (>1000 V) általában súlyosabb égési sérülésekkel és magasabb kórházi mortalitással jár, mint az alacsonyfeszültségű, de a sérülések súlyosságát a feszültségen kívül a test ellenállása, az áramexpozíció ideje, az áram fajtája, erőssége és útja is befolyásolja. A kritikus állapotú vagy súlyos égési sérüléseket szenvedett betegek sürgősségi ellátása komplex és multidiszciplináris szemléletet igényel. A súlyos szövődményekkel járó áramütéses balesetek ugyanakkor a fejlett országokban ritkák: az áramütés következtében sürgősségi osztályon jelentkező betegek döntő többsége panaszmentesen vagy minor panaszokkal kerül felvételre. A ritmuszavarok az áramütéses balesetek messze leggyakoribb cardialis szövődményei, és rendszerint közvetlenül az áramütés után jelentkeznek. Az elektromos áram kamrafibrillációt vagy asystoliát is kiválthat, mely a baleset helyszínén ellátás nélkül halálhoz vezethet. Bár sok helyen elterjedt gyakorlat az áramütést szenvedett betegek rutinszerű monitorozása, a klinikailag releváns arrhythmiák összességében ritkák, és a felvételi EKG alapján diagnosztizálhatók, ezért EKG-monitorozás csak meghatározott rizikófaktorok esetén szükséges. Jelen munkánk célja összefoglalni az áramütést szenvedett betegek optimális sürgősségi ellátásával kapcsolatos legfontosabb szempontokat, különös tekintettel az áramütéses balesetet követően fellépő cardialis szövődményekre és arrhythmiákra, valamint az EKG-monitorozás indikációira. Orv Hetil. 2020; 161(47): 1979–1988.

Summary. Electrical accidents (EA) may cause sudden death or severe injuries of multiple organs. High voltage injuries (>1000 V) are associated with more severe burn injuries and higher in-hospital mortality than low voltage injuries, however, the severity of complications depends on several other factors like resistance of the body, duration of current exposition, intensity, type and pathway of current. Critically ill patients with severe burns and/or other injuries require a multidisciplinary intensive treatment. However, such complications are rare in the developed countries: most patients present in the emergency department with no or minor symptoms and do not require hospital admission. Arrhythmias are the most frequent cardiac complications after EA. Electrical current may cause ventricular fibrillation or asystolia which can lead to death on the scene. In patients presenting in the emergency department, clinically relevant arrhythmias are rare and can be diagnosed by a 12-lead ECG, therefore a systematic monitoring may not be indicated. Aim of our work is to review the most frequent complications after an electrical accident with special focus on cardiac complications and arrhythmias. The other aim of the manuscript is to summarize the most important aspects of emergency treatment and indication for ECG monitoring after electrical accident. Orv Hetil. 2020; 161(47): 1979–1988.

Open access

A szerzők az endoszkópos retrográd cholangiopancreatographia során kialakult szövődmények közül a viszonylag ritkán előforduló perforációkról (0,3–1%) számolnak be. Ezen szövődmények három fő típusát ismertetik keletkezési mechanizmustól és lokalizációtól függően. Az irodalom áttekintésével megállapítják, hogy leggyakoribb a periampullaris perforációk előfordulása és ritkább a peritonealis típusúaké. Az előbbiek döntő többségükben konzervatív terápia mellett gyógyulnak, míg utóbbiak esetében általában műtét szükséges. Felhívják a figyelmet a gyors diagnózis fontos prognosztikai szerepére, és arra is, hogy amennyiben alarmírozó tünetek lépnek fel (peritonealis izgalmi jelek, szeptikus tünetek), sebészeti konzílium, ellátás javasolt. Áttekintik az ismert, szövődményre hajlamosító tényezőket (például műtét utáni állapotok, tűkés-papillotomia, intramuralis kontrasztanyag adása, elhúzódó vizsgálat), amelyeknél eleve fokozott körültekintéssel kell a vizsgálatot elvégezni. Saját betegeik négy ezrelékében (10/2400) következett be perforáció, amelyből 9 periampullaris volt, egy pedig üreges szervi perforáció. Hat esetben történt műtét, halálos szövődmény nem volt. A szerzők megállapítják, hogy az egyénre szabott terápia alkalmazásával a perforációk halálozási aránya a korábbi 30–40%-ról jelentősen csökkenthető. Orv. Hetil., 2014, 155(7), 248–254.

Restricted access