Search Results

You are looking at 1 - 9 of 9 items for :

  • "szomatosztatinanalógok" x
Clear All

A szerző áttekinti a neuroendokrin daganatoknak az utóbbi években jelentősen kibővült gyógyszeres kezelési lehetőségeit. Tárgyalja azokat a legfontosabb szempontokat, amelyeket a gyógyszeres kezelési terv kialakításakor figyelembe kell venni. Gyógyszeres kezelést rendszerint az előrehaladott stádiumú daganatoknál, valamint a hormontúltermeléssel járó esetekben alkalmaznak. A szomatosztatinanalógokkal 25 éve kezelik a hormontúltermelő daganatos, köztük a carcinoid szindrómás betegeket. Egyre több bizonyíték van arra is, hogy a szomatosztatinanalógok daganatellenes hatással is bírnak, különösen a vékonybél-eredetű, valamint feltételezhetően a pancreaskiindulású jól differenciált (G1/G2) daganatok esetében. Csaknem azonos az indikációs területe az interferonoknak. Jól meghatározható esetekben a citosztatikus kemoterápiának változatlanul helye van ezeknek a daganatoknak a kezelésében. A G1/G2 fokozatú, progresszív pancreas neuroendokrin daganatok esetében streptozotocin- és újabban temozolomidalapú kemoterápia alkalmazható. A G3 neuroendokrin carcinomákban ciszplatin-etopozid kombináció javasolt. A közelmúltban két új célzott gyógyszert, az emlős rapamycin célpont everolimust és a kombinált tirozinkináz-gátló sunitinibet törzskönyvezték a G1/G2 pancreas neuroendokrin daganatok kezelésére. A szerző összegzi a legújabb gyógyszeres kezelési ajánlásokat és algoritmusokat. Röviden bemutatja azokat a fejlesztés alatt álló molekulákat, amelyek további reményt nyújtanak a neuroendokrin daganatok kezelésében. Orv. Hetil., 2013, 154, 1556–1564.

Open access

A neuroendokrin tumorok a ritka daganatok igen heterogén csoportját alkotják, amelyek a test különböző területein elhelyezkedő neuroendokrin rendszerből indulnak ki. A neuroendokrin daganatok lehetnek funkcionálók, sokféle mediátort termelhetnek, nagyobb részük azonban a nem funkcionáló csoportba tartozik. Szövettani jellegük és biológiai viselkedésük alapján lehetnek jól differenciált formájú alacsonyabb malignitású, valamint rosszul differenciált nagy malignitású tumorok. Az előrehaladt alacsony malignitású daganatok esetében a szomatosztatinanalógok nemcsak csökkentik a tumor okozta tüneteket, hanem közvetlen tumorgátló hatásuk is van. Azoknál a betegeknél, akiknél a standard szomatosztatinanalóg-terápia ellenére progresszió észlelhető, az új szelektív agonistáktól, illetve kimerikus készítményektől és panszomatosztatinagonista alkalmazásától további terápiás előnyt remélünk. Vizsgálatok utalnak arra is, hogy a szomatosztatinanalógok interferonnal együtt adva szinergista hatást mutatnak. A jelenleg elfogadott kemoterápiás kombinációkat a progresszív folyamatok esetében főleg a rosszul differenciált formáknál alkalmazzuk, de a jól differenciált carcinomák esetében is javasoltak, ha azok más kezelésre nem alkalmasak, illetve ha a terápia ellenére előre haladnak. Az újonnan kifejlesztett daganatellenes szerek, a közeljövőben felválthatják a régi protokollokat. Klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a telozolomiddal és capecitabinnal kedvezőbb mellékhatásprofil mellett magasabb és tartósabb terápiás választ lehet elérni jól differenciált tumorokban. A célzott terápia neuroendokrin daganatok esetén is a figyelem központjába került. A vascularis endothelialis növekedési faktor receptorra ható monoklonális antitest, a bevacizumab mind monoterápiában, mind szomatosztatinanalóggal vagy oxaliplatinnal/capecitabinnal kombinált kezelés során terápiás előnyt hozott. A kis molekulasúlyú multikinázgátló sunitinib hatékonyságát a pancreas neuroendokrin daganataiban fázis III-as vizsgálat igazolta. Az mTOR-gátló everolimus is szignifikánsan növeli a túlélést ugyanebben a daganataltípusban. További vizsgálatok szükségesek annak meghatározásához, hogy más lokalizációjú, illetve rosszul differenciált daganatok esetén melyik célzott terápia nyújthat előnyt. A 131I-MIBG, 90Y-DOTA-TOC és 177Lu-DOTA-TOC radionuklidkezelések előrehaladt, illetve metasztatikus daganatokban hatékony és jól tolerálható kezelések. Jelen összefoglaló célja, hogy áttekintse és elemezze a rendelkezésre álló kemoterápiás kezelések eredményeit annak érdekében, hogy meghatározható legyen a legmegfelelőbb terápia a neuroendokrin daganatok esetében. Orv. Hetil., 2011, 152, 379–391.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Miklós Tóth, Nikolette Szücs, Zsuzsa Jakab, Attila Doros, Zoltán Nemes and Károly Rácz

A szerzők 56 éves férfi kórtörténetét ismertetik, aki visszatérő epigastrialis fájdalom miatt fordult orvoshoz. A klinikai vizsgálatok 4 cm átmérőjű pancreasfej-daganatot és szoliter májáttétet igazoltak. A sebészileg eltávolított daganat szövettani vizsgálata közepesen differenciált neuroendokrin carcinomát igazolt, a Ki-67-index közepes fokú proliferatív aktivitást jelzett. Rövid ideig tartó kemoterápia, valamint interferon- és szomatosztatinanalóg-kezelés ellenére a daganatos betegség gyorsan haladt előre. Octreotid-szcintigráfia bőséges szomatosztatinreceptor-expresszióra utalt, a primer és az intrahepaticus áttéti daganatokban is. Külföldi gyógyintézetben 9 hónapon belül 3 alkalommal történt 90Y-DOTATOC kezelés (3×200 mCi), amelyek után úgynevezett kevert terápiás választ tapasztaltak. A betegség első 33 hónapjában hormonális aktivitásra utaló tünetet nem tapasztaltak. A rosszindulatú daganatos betegség kórismézését követően 34 hónappal a képalkotó vizsgálatok és a kromogranin-A-meghatározás a betegség gyors progresszióját jelezte. Gyakori és súlyos hypoglykaemiás rosszullétek jelentkeztek, a széruminzulin- és C-peptid-meghatározás hyperinsulinismust igazolt. Ekkor a szomatosztatinanalóg-kezelést diazoxid adásával egészítettük ki, ezt azonban fokozódó vízvisszatartás miatt fel kellett függeszteni. A hypoglykaemiát bőséges szénhidráttartalmú étrend és folyamatos intravénás glükózbevitellel lehetett uralni. További terápiás beavatkozásként az intrahepaticus tumor ismételt kemoembolizációs kezelésére is sor került, ez azonban csak rövid ideig tartó eredményt hozott, és a beteg elhunyt. A boncolást követő szövettani és immunhisztokémiai vizsgálat megerősítette az inzulintermelő metasztatikus neuroendokrin carcinoma diagnózisát. Orv. Hetil., 2011, 152, 398–402.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: István Pregun, György Bodoky, Károly Rácz and Zsolt Tulassay

A szerzők a carcinoid tumorokkal kapcsolatos legfontosabb klinikai gyakorlati ismeretekről adnak áttekintést. A carcinoid daganatok neuroendokrin sejtekből származó, többségében lassan növekvő ritka tumorok, azonban gyorsan metasztatizáló, agresszív formában is jelentkezhetnek. Epidemiológiai adatok szerint gyakoriságuk nő, amit részben a diagnosztikus módszerek fejlődése okozhat. A daganatok gyakran tünetmentesek, máskor carcinoid szindróma vagy egyéb endokrin szindrómák tünetei lehetnek jelen. A korai diagnózist biokémiai markerek (szérum-kromogranin-A, vizelet-5-hidroxi-indolecetsav) és speciális képalkotó módszerek segítik. A daganatok jelentős részét a betegség előrehaladott stádiumában ismerik fel; ezekben az esetekben sebészi módszerekkel nem érhető el teljes gyógyulás, bár a daganat megkisebbítésének sebészi vagy intervenciós radiológiai lehetőségeit ilyenkor is számításba kell venni. A carcinoid tumorokhoz társuló klinikai tünetek kezelésének jelenleg leghatásosabb eszközei a szomatosztatin-analóg készítmények, amelyek a tünetek megszüntetésén/enyhítésén kívül tumorgátló hatásuk révén akár hosszú éveken keresztül kivédhetik a daganatok növekedését vagy ritkán daganatregressziót válthatnak ki. A kemoterápiás készítményeket elsősorban metasztatikus, agresszív, gyorsan növekvő, illetve pancreas neuroendokrin daganatok esetén alkalmaznak, klinikai vizsgálatokban új kemoterápiás lehetőségként a temozolomid és a thalidomid adásával szereztek kedvező kezdeti tapasztalatokat. Progresszív, előrehaladt stádiumú daganatban szenvedő betegek részére hatékony új terápiás lehetőség a 131 I-MIBG, 90 Y-DOTA-TOC és 177 Lu-DOTA-TOC radionuklid kezelés. Kezdeti tapasztalatok állnak rendelkezésre a tirozinkináz-gátlók, tirozinkináz-ellenes antitestek és a „mammalian target of rapamycin” (mTOR) gátlók alkalmazásáról, amelyek közül a hatékonynak bizonyuló készítmények a jövőben szélesebb körű alkalmazást nyerhetnek. Orv. Hetil., 2010, 46, 1885–1894.

Open access

A szomatosztatinanalógok hormonelválasztást gátló hatásuk révén a hormontermelő neuroendokrin daganatok tüneti kezelésében alapvető jelentőségűek. Bár korábban is számos klinikai megfigyelés szólt amellett, hogy e biológiai szerek a neuroendokrin daganatok növekedését is gátolni képesek, először a 2009-ben közölt PROMID-vizsgálat igazolta az octreotid daganatnövekedést gátló, progressziómentes túlélést fokozó hatását. E megfigyeléseket a 2014-ben publikált, lanreotid alkalmazásával végzett CLARINET-vizsgálat megerősítette, illetve bővítette. A szomatosztatinanalógok a jól és közepesen differenciált neuroendokrin daganatok hormonális aktivitásától függetlenül képesek a daganatnövekedés gátlására, a betegség stabilizálására, és ezáltal alkalmazásuk köre várhatóan kiterjesztésre kerül a hormonálisan inaktív neuroendokrin daganatok kezelésére is. Orv. Hetil., 2014, 155(48), 1908–1912.

Open access

A szomatosztatin az emésztőrendszerre sokrétűen hat. Gátolja az emésztőrendszeri hormonok felszabadulását, a gyomor, a hasnyálmirigy és az epe exokrin működését, csökkenti a motilitást és befolyásolja egyes tápanyagok felszívódását is. E sokirányú hatás alapján fokozott várakozás előzte meg a szomatosztatinkezelés eredményességét különböző emésztőrendszeri betegségekben. A szomatosztatinkezelés realitását az elhúzódó hatású analógok (octreotid, lanreotid) kialakítása teremtette meg. Az elmúlt negyed században kiterjedt vizsgálatok tisztázták a szomatosztatinanalógok eredményességét és helyét különböző emésztőrendszeri betegségek kezelésében. A tanulmány az eredmények rövid összefoglalására és értékelésére tesz kísérletet. A kezelés az emésztőrendszer számos kóros állapotában hatékony, a klinikai gyakorlat részévé azonban csak a neuroendokrin daganatok elsődleges konzervatív, valamint a nyelőcsővisszér-vérzések és a hasnyálmirigysipolyok kiegészítő kezelésében vált. Orv. Hetil., 2013, 154, 1535–1540.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Csaba Halászlaki, Henrik Horváth, Lajos Kiss, István Takács, Gábor Speer, Zsolt Nagy, Tamás Winternitz, Gabriella Dabasi, Attila Zalatnai, Attila Patócs and Péter Lakatos

1958-ban Verner és Morrison írta le az elnevezésében a vizes hasmenésre, hypokalaemiára és achlorhydriára utaló szindrómát (watery diarrhea, hypokalaemia, achlorhydria – WDHA). A nagy mennyiségű vazoaktív intestinalis peptidet (VIP) termelő VIPomák rendszerint a hasnyálmirigyből származnak. A tipikus tünetek fontos szerepet játszanak a VIPoma diagnózisában. A hasmenés a diagnózis felismerése előtt évekig perzisztálhat. A kezeletlen WDHA-szindróma a hosszabb ideig fennálló exsiccosis, illetve az elektrolit- és sav-bázis háztartás zavara miatt krónikus veseelégtelenséghez vezethet, ami a betegség lefolyását súlyosbíthatja. Specifikus marker (VIP) meghatározása érzékeny módszer a kórisme felállításához. A felismerésben segítséget nyújt az endoszkópos ultrahang, komputertomográfia, mágneses rezonancia és főleg a szomatosztatinanalógokkal végzett szcintigráfiás vizsgálat. A kezelési lehetőségek közé tartozik a daganat reszekciója, a kemoterápia és a tünetek csökkentése érdekében a szomatosztatinanalógok alkalmazása. A korai diagnózis és kezelés kedvezően hathat a betegek életben maradására. A VIPomák társulhatnak az 1-es típusú multiplex endokrin neoplasia (MEN-1) szindrómához.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Erika Hubina, Ágnes Tóth, Gábor László Kovács, Judit Dénes, László Kovács and Miklós Góth

A humán növekedési hormon és a növekedésihormon-receptor szerkezetének részletes felderítése, valamint interakciójuk pontos megismerése lehetővé tette egy újabb hatásmechanizmusú fehérje, a növekedésihormonreceptor-antagonista, a pegvisomant kifejlesztését. Ezzel bővült az acromegalia kezelésére alkalmazható gyógyszercsoportok köre. Ennek jelentőségét az adja, hogy a betegség mortalitását tekintve bizonyított a növekedési hormon/inzulinszerű növekedési faktor-I tengely szigorúbb kontrolljának szükségessége, valamint hogy az eddig rendelkezésünkre álló terápiás lehetőségek (műtét, radioterápia, dopaminagonista, szomatosztatinanalóg) alkalmazása ellenére a betegek jelentős része nem megfelelően kontrollált. A pegvisomant 2004-ben került törzskönyvezésre. 2006-tól hazánkban is alkalmazzák olyan acromegaliás betegek kezelésére, akiknél a műtét és/vagy besugárzás nem volt kielégítő hatású, és akiknél a szomatosztatinanalógokkal való kezelés hatására nem normalizálódott az inzulinszerű növekedési faktor-I koncentrációja és a növekedésihormon-érték nem került a kívánt tartományba, vagy a kezelést nem tolerálták. A pegvisomant klinikai alkalmazása eredményes, jól tolerálható és biztonságos a nemzetközi adatbázis (Acrostudy) eredményei alapján. A kezelés eredményességének további növelése céljából számos nemzetközi vizsgálatot végeztek a szomatosztatinanalógok és a pegvisomant együttes adásával. A növekedési hormon/inzulinszerű növekedési faktor-I tengely egyéb hatásainak ismeretében a növekedésihormonreceptor-antagonistának további alkalmazási lehetőségei is a kutatás tárgyát képezik. Orv. Hetil., 2011, 152, 709–714.

Restricted access

Az agyalapi mirigy térfoglaló folyamatainak prevalenciája epidemiológiai vizsgálatok alapján 16,5%, túlnyomó többségük „incidentaloma”. A hypophysisbetegségek klinikai tünetei gyakran nem specifikusak, felismerésük a hypophysis hormontermelésének zavara, kompressziós tünetek, hypophysisapoplexia kapcsán vagy véletlen leletként történik. A laboratóriumi diagnosztika eltér a perifériás endokrin szerv betegségeiben megszokott algoritmustól. A prolactinomák ellátásában a dopaminagonista kezelés jelenti az első vonalbeli terápiát, a kezelés célja a prolaktinszint normalizálása, reproduktív korban a fertilitás visszaállítása, a tumortömeg megkisebbítése, a reziduális hypophysisműködés megőrzése vagy javítása és a betegség kiújulásának gátlása. A dopaminagonista készítmények közül hazánkban a bromocriptin és a quinagolid érhető el. A kezelésre jól reagáló tumoroknál 3–5 év múlva a gyógyszer elhagyható, ezen betegek kétharmadánál recidívára nem kell számítani. A GH-, ACTH- és TSH-termelő, valamint hormonálisan inaktív tumoroknál prioritása van az idegsebészeti megoldásnak. Az idegsebészeti technikák jelentősen fejlődtek az elmúlt évtizedekben, a műtéti mortalitás csökkent. A műtéttel nem gyógyítható acromegaliás betegek kezelésében lényeges haladást hoztak a szomatosztatinanalógok, és kezdeti tapasztalatok vannak a GH-receptor-antagonista pegvisomant alkalmazásával. A Cushing-kór gyógyszeres kezelése továbbra is a mellékvese-működés gátlásán alapszik, klinikai vizsgálat fázisában van egy új szomatosztatinanalóg, a pasireotid. A ritka TSH-termelő adenomák dopaminagonista és szomatosztatinanalóg kezelésre egyaránt reagálhatnak. A hypophysistumorok hagyományos irradiációs kezelése háttérbe szorult, invazív, inoperábilis vagy malignus tumoroknál jön szóba. A sugársebészet és a frakcionált stereotaxiás sugárkezelés helye a hypophysistumorok ellátásában még további vizsgálatokat igényel.

Restricted access