Search Results
Hajnal István sajátos történelemszemléletét a racionális, tehát haszonelvű és a szokásalapú, tradicionális társadalomformák kettőssége határozza meg. A racionális szellemű Római Birodalom és a szintén racionális szellemiségű újkor közé ékelődött be a szokásszerű középkor a maga szövevényes, átláthatatlan társadalomszerkezetével. Hajnal elméleti és gyakorlati munkáiban egyaránt hangsúlyozza, hogy az újkor látványos technikai fejlődésének gyökereit a középkor társadalmi viszonyaiban kell keresni, ahol a szakmák képviselőit nem szorították a piaci viszonyok bizonytalanságai. Elidőzhettek az anyagnál, megtapasztalhatták tulajdonságait. A tudományos világban úgy mondhatnánk: volt idő és energia az alapkutatásokra. Az írás a gazdag hajnali anyagból a malmok példáját kiemelve igyekszik illusztrálni az állítást. Hajnal nem foglalkozott kiemelten az építészet kérdéskörével. Jelen dolgozat szerény eszközeivel elsőként tesz kísérletet a hajnali társadalomelmélet építészettörténeti vonatkozásainak felvillantására, a társadalomformák és építészeti stílusok néhány összefüggésének feltárására: hogyan hatott a széttagozódott középkori munkaszervezet az additív tér- és tömegkompozíciók kialakulására; hogyan racionalizálódott a gótika korában az építészeti munkaszervezet, hogyan jelent meg az egyre egységesebb építészeti teljesítmény. Utalok a kolostorok és a plébániaegyházak viszonyára is: míg az előbbi - társadalmilag és építészetileg - egyaránt az antik örökség racionalitását őrizte meg, addig a plébánia vált a közvetítő kapoccsá a tágabb, szokásszerű környezet felé. Az erős központi hatalom bátran támaszkodhat a kolostorszervezetre. Ez különösen az európai peremterületeken szembeötlő. A Magyar Királyságban a kolostorok és az uralkodói építkezések korai megjelenése még tisztán nyugati mintákat követ. Központi akarat és erő elegendőek a megvalósításhoz. A szilárdabb formákat létrehozó társadalom fejlődésének azonban időre van szüksége. A falusi, városi plébániaegyházak csak több évszázados fejlődés után, a helyi hagyományokat is magukba foglalva terjedtek el tömegesen. Végül utalok a középkori magyar építőtevékenységnek a népi kultúrában, sok esetben kényszerből fennmaradt vonatkozásaira.
Jelen tanulmány egy kiadás előtt álló könyv összefoglalása. A szerzők ebben először bemutatják azt a strukturális matematikai alapokon nyugvó modellt, amely mind az élettelen, mind az élő természet alaptörvényeinek egységes leírására és értelmezésére alkalmas. Bizonyítják, hogy az élettelen világot leíró klasszikus matematikai és megismerő apparátus áthidalhatatlan korlátokba ütközik az élő természet és különösen a társadalom jelenségeinek, működésének leírásakor. Állításuk szerint a bonyolult multistrukturális rendszereket (ezek ekvivalensek az élő rendszerekkel) már nem a kvantitatív, metrikus, hanem csak a strukturális matematika új eszközeivel lehet pontosan leírni és megérteni. Elméleti módszerük segítségével (elnevezésük szerint: Struktúradifferencia-effektus ) eljutottak az általános struktúramegmaradás tételének megfogalmazásához, amelyből az élettelen természet anyag, energia, mozgás, tér, idő, egyensúly stb. fogalmait sikerült a társadalomra is alkalmazható struktúratérre általánosítaniuk. Ezzel megnyitják a lehetőséget egy egzakt módon bizonyított társadalomelmélet megalkotása előtt, amelyet a kötet második részében írnak le. De ez már egy másik tanulmány tárgya lesz.
A tanulmány célja Anthony Giddens társadalomelméleti koncepciójának kritikai elemzése. A hazai modernizáció- és társadalomelméleti szakirodalomban annak ellenére, hogy a 80-as és 90-es években önálló koncepciót dolgozott ki, Giddens mindeddig nem kapott különösebb figyelmet. Ennek megfelelően átfogó jellegében Bourdieu mező- és habituselméletéhez, Luhmann rendszerelméletéhez és Habermas kommunikatív cselekvéselméletéhez hasonlítható strukturációelméletéről sem született reflexió. Az alábbi tanulmány ezt a hiányt kívánja pótolni, bemutatva, miként kapcsolódik egymáshoz Giddens cselekvés- és struktúraelmélete a strukturáció dinamikus modelljében. Minthogy a strukturációelmélet a modernizációelméleti elemzések alapjául is szolgál, így alapos ismeretük nélkül ez utóbbi vizsgálódásokhoz sem férhetünk hozzá. Ez jelöli ki a tanulmány tétjét.
Az elsajátítás értelmezése 20. és 21. századi térelméletekben, és egy vizsgálati keretrendszerének megalapozása
Interpreting Appropriation in Space Theories of the 20th and 21st Centuries, and Proposing a Framework for Its Practical Investigation
Tanulmányom az elsajátítás és a térbeliség kapcsolatának értelmezésével foglalkozik. Az elsajátítás olyan gyakorlatokat jelent, melyek során az ember birtokba vesz egy objektumot vagy helyszínt, és azt sajátjának tekinti. A dolgozatban kifejtem, hogy az elsajátítás mint jelenség alapvető téri jellemzőkkel bír. Rámutatok továbbá, hogy az elsajátítás koncepciója fontos elemét képezi Henri Lefebvre a tér társadalmi termeléséről alkotott elméletének. A Lefebvre munkásságát feldolgozó és továbbépítő szerzők eredményeinek felhasználásával az elsajátítás különböző értelmezési tartományait tárom fel: ezek szerint az elsajátításra tekinthetünk mint a környezet kreatív átalakítását és határok létrehozását előidéző gyakorlatra; mint várospolitikai kritikára; mint a spontaneitás megnyilvánulására; illetve mint jelentéstermelő médiumra. Ezentúl megvizsgálom, hogy az időbeliség hogyan képes befolyásolni az elsajátítás bármely aspektusát. A tanulságok felhasználásával célom egy olyan elméleti fogalmakat magában foglaló keretrendszer felállítása, mely az elsajátítás valós téri eseteinek kutatásához használható. Az épített környezetnek az elsajátítás gyakorlatain keresztül történő vizsgálatától azt várom, hogy az ember által megtapasztalt valóság számos összetevője közötti eddig ismeretlen összefüggésre világít rá.
Az egyenlőtlenségek ábrázolásának hagyományos módja, hogy bizonyos ismérvek alapján különböző csoportokba sorolják a társadalom tagjait. E tevékenységet hívjuk a legáltalánosabb értelemben osztályozásnak, a tevékenység nyomán előállt csoportokat pedig osztályoknak. Dolgozatom fő kérdése, hogy mit várunk, mi várható el egy olyan osztálysémától, amely a társadalom tagolódását igyekszik megragadni? A probléma megközelítéséhez Marxnak és Webernek a problémakörhöz kapcsolódó munkáit veszem szemügyre. Először áttekintem, hogy a struktúrakutatás problémája általánosságban milyen elméleti keretbe illeszkedik náluk, illetve hogy konkrétan milyen ismérveket alkalmazva különítenek el különböző társadalmi osztályokat; ezt követően térek rá arra a kérdésre, hogy milyen empirikus igényeket támasztanak a társadalmi struktúra általuk kínált elméletével szemben, vagyis hogy miféle társadalmi jelenségeket kívánnak magyarázni vele; végül pedig azt vizsgálom, hogy mi igazolja, mi igazolhatja valamely osztályséma érvényességét. E kérdések szisztematikus vizsgálata segítséget nyújthat ahhoz, hogy a társadalom tagolódását ábrázolni kívánó különböző elméleteket összevethessük, illetve hogy teljesítményüket felmérhessük.
Niklas Luhmann társadalomelméletének megértését nagymértékben nehezíti a rendkívül absztrakt és egyben szokatlan nyelvezet, a szociológiai tradíció tükrében meghö__
A társadalom strukturális elmélete
Egy megjelenés alatt álló könyv bevezetője
Jelen dolgozat a szerzőpáros készülő kötetének rövid összefoglalója, amelynek fő célja a leírásra kerülő új átfogó elmélet alapvető fogalmi és gondolati pilléreinek bemutatása. Az elmélet alapját az élettelen és élő rendszerek strukturális specifikumainak megkülönböztetése képezi. Ehhez új fogalmi alapokat és modellezési eszközöket vezetünk be, amelyek segítségével egyszerűen leírhatók olyan univerzális rendszertörvények, melyekről eddig csak paradoxonok formájában beszélhettünk. Bemutatjuk a multistrukturális (élő) rendszerek működésének és építkezésének alapját képező Sd-effektust (Struktúra-differencia effektus), valamint az ezen fogalmi bázisra épülő strukturális energiát, amely a társadalom fogalmának definiálása után módot ad a társadalmi mozgások magyarázatára. Ugyanígy vezetjük be a lineáris idő általánosítását, a struktúraidőt és ezzel a társadalmi „saját idők”, ezáltal a „fejlődés”strukturális fogalmi alapjait, amelyek alkalmazásaként fogalmazzuk meg az általános és a XXI. századi életünket alapvetően meghatározó, társadalmi időparadoxont. A multistruktúra-elmélettel, az információ-ismeret-tudás hierarchikus fogalomtriád, illetve a kumulatív megismerés fogalmának pontos definiálása révén, meghatározhatók az információs vagy éppen a tudástársadalom differenciaspecifikumai (ezt a kötetben meg is tesszük). Mindezek bázisán körvonalazható az az emberközpontú, biztonságosan élhető tudástársadalom, amelyet a reneszánsz analógiájára információs reneszánsznak, röviden Infosance társadalomnak nevezünk.
„Hiszen én, ha azt mondom tej...”, avagy barkácsolás az oktatásban
After All, If I Say Milk... or Gadgeteering in Education
. 6 Merton, R. K. (2002) A tudomány és a demokratikus társadalmi struktúra. In: R. K. Merton (ed.) Társadalomelmélet és társadalmi struktúra. Budapest, Osiris. pp. 634–644.
társadalmi viszonyok. Az intézményes szociológia elmélete. Bíbor Kiadó, Miskolc. Farkas Z. (2010a): Társadalomelmélet: Az intézményes szociológia elmélete. Első kötet. Bíbor Kiadó, Miskolc. Farkas Z
IKT-közpolitikák az oktatásban – a változások előjelei
(ICT) Policies in Education – „Changing Lanes”
) Risk: A Sociological Theory . Berlin, Aldine de Gruyter. 31 Luhmann, N. (2009) Szociális rendszerek: egy általános elmélet alapvonalai. ( Társadalomelmélet
