Search Results

You are looking at 1 - 10 of 147 items for :

  • "túlélés" x
  • All content x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Varga, Judit Jeager, Ágnes Harmath, Botond Berecz, Tímea Kollár, Barbara Pete, Zsófia Magyar, János Rigó jr., and Éva Romicsné Görbe

Bevezetés: Az extrém kis súlyúak (születési súly 1000 gramm alatt) életkilátásai és morbiditási tényezői rosszabbak, mint az igen kis súlyú vagy érett újszülöttek hasonló mutatói. A Centers for Disease Control 2013-ban megjelent, 2009-re vonatkozó adatai szerint az 500 gramm alatti születési súlyú koraszülöttek mortalitása az Egyesült Államokban 83,4% volt. Az esetek többségében túlélés esetén is súlyos szövődményekre lehet számítani. Célkitűzés: A retrospektív vizsgálat arra irányult, hogy az 500 gramm alatti születési súlyú koraszülöttek mortalitásában bekövetkezett változások okait keressék. Módszer: A 2006. január 1. és 2012. június 1. között a Semmelweis Egyetem, I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán született 48 extrém kis súlyú újszülött túlélési és morbiditási adatait vizsgálták. Az újszülötteket két csoportra osztották: 2009. január 1. előtt és 2009. január 1. után születettek csoportjára. A statisztikai analízist a t-, F- és χ2-próba segítségével végezték. Eredmények: Szignifikáns különbség volt a túlélési arányban a két vizsgált időszak között, a túlélés 26,31%-ról 55,17%-ra javult (p = 0,048), miközben a szövődmények (bronchopulmonalis dysplasia, koraszülöttek retinopathiája, agykamrai vérzés, periventricularis leukomalacia, nekrotizáló enterocolitis) előfordulási gyakorisága nem változott szignifikánsan. A túlélők átlagos gesztációs kora (25,57 hét) magasabb volt, mint a meghaltaké (24,18 hét), a különbség szignifikáns volt (p = 0,0045). Következtetések: A személyi feltételek, az orvosok és szakdolgozók képzettsége a technikai feltételekkel együtt javította a koraszülöttek életben maradási esélyeit. Az újszülött intenzív ellátás működési feltételrendszerének teljesülése és a szteroidprofilaxis kiterjesztése tovább javíthatják az eredményeket. Orv. Hetil., 2015, 156(10), 404–408.

Open access

Az akut mesenterialis ischaemia ritka kórkép, 1000 akut műtét során átlagosan négy eset fordul elő. Felismerése gyakran nehéz a szegényes tünetek miatt. Mortalitása napjainkban is 70–90%-os. Célok: A szerző azt vizsgálta, hogy az időfaktor hogyan befolyásolja a betegség kimenetelét, illetve van-e lehetőség az életkilátások javítására. Módszer: 2001. január és 2010. december között a Szent Pantaleon Kórházban kezelt azon betegek adatait dolgozta fel, akiknél műtét vagy kórboncolás során bélelhalás igazolódott. Ezen időszak alatt összesen 114 betegnél fordult elő akut mesenterialis ischaemia. Eredmények: A betegek 55%-ában fordultak elő típusos tünetek. A betegek 43,8%-ánál történt műtéti beavatkozás. Operált betegek esetében a mortalitás a beavatkozás ellenére 70%-os volt. Ha 12 óránál kevesebb ideig fennálló panaszok esetén végezték el a műtétet, a túlélés 72,3%-os volt, míg ha a panaszok kezdete után 24–48 órával végezték el a műtétet, a túlélés 20%-os volt. Következtetések: Az akut mesenterialis ischaemia korai diagnózisa és a korai beavatkozás növeli a betegek túlélési esélyeit. Orv. Hetil., 2012, 153, 1424–1432.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Zsolt Baranyai, Valéria Jósa, Marcin Krzystanek, Aron C. Eklund, A. Marcell Szász, and Zoltán Szállási

Absztrakt

Bevezetés/célkitűzés: A preoperatív thrombocytosist mint negatív prognosztikai markert több szolid tumorban igazolták. Azonban a colorectalis daganatok esetében a szakirodalom nem egységes. Vizsgálatunk célja annak megállapítása volt, hogy a thrombocytosis független rizikófaktora-e a metastasisképződésnek és a túlélésnek colorectalis daganatokban. Anyag és módszerek: A 2001 és 2011 közötti időszakból retrospektív módon 336 colorectalis tumor (CRC) és 118 colorectalis tumor eredetű májáttét (mCRC) miatt resecált beteg klinikopatológiai adatát gyűjtöttük ki. A thrombocytosist 400 G/l < vérlemezkeszámnál definiáltuk. A betegségmentes túlélést (DFS) és a teljes túlélést (OS) Kaplan–Meier- és log-rank módszerrel határoztuk meg. Eredmények: Mind a CRC-, mind a mCRC-csoportban az OS szignifikánsan rosszabb volt azoknál a betegeknél, akiknek emelkedett volt a vérlemezkeszámuk (HR = 2,2, p < 0,001 és HR = 2,9, p = 0,018). A többváltozós elemzés azt mutatta, hogy az emelkedett thrombocytaszám független prognosztikai faktor CRC-ben (HR = 1,7, p = 0,035) és mCRC-ben egyaránt (HR = 3,1, p = 0,017). A DFS szignifikánsan rosszabb volt a CRC-csoport azon betegeinél, akiknek magasabb volt a vérlemezkeszámuk (HR = 2,0, p = 0,011). Következtetések: A thrombocytaszám értékes és viszonylag olcsón elérhető prognosztikai faktor a túlélés vonatkozásában a CRC-ben és az mCRC-ben szenvedő betegeknél.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: János László Iványi, Éva Marton, Márk Plander, Zoltán Vendel Engert, and Csaba Tóth

Bevezetés: A primer herelymphoma ritkán előforduló extranodalis non-Hodgkin-lymphoma-entitás. Legtöbbször idős férfiakban fordul elő, nagy malignitású szövettani képpel és kedvezőtlen kórlefolyással. Az érintett here eltávolítása után alkalmazott immunkemoterápia ellenére a betegek kezelési eredményei elmaradnak más extranodalis lymphomásokétól. Célkitűzés: Retrospektív felmérésben a szerzők célul tűzték ki 2000 és 2012 között kórismézett és kezelt herelymphomás betegeik klinikopatológiai és kezelési eredményeinek felmérését. Módszer: Ezen időszak alatt 334 agresszív non-Hodgkin-lymphomás betegből nyolc esetben (8/334, 2,39%) kórisméztek primer herelymphomát (diffúz nagysejtes B-sejtes hét esetben, Burkitt-típusú egy esetben). A betegek medián életkora 60 év (23 és 86 év között) volt. Korai I–IIE hét betegben, előrehaladott stádium egy betegben fordult elő. Egy beteg kivételével (csak radioterápia) minden beteg kemoterápiát kapott (rituximab+CHOP, hat–nyolc ciklus 21 vagy 28 naponként). Mindössze egy beteg részesült központi idegrendszeri kemoterápiás profilaxisban, preventív ellenoldali hereirradiációt nem alkalmaztak. Eredmények: Ötven hónapos medián követés alatt semicastratiót követő rituximab- és CHOP-kúra után hét beteg került komplett remisszióba, két beteg elhunyt (egy beteg a lymphoma progressziója következtében, a remisszióban levő másik beteg szekunder tüdőtumor miatt). Komplett remissziót a betegek 87,5%-ában értek el. A betegségmentes túlélés 13–152 hónap között (medián 38 hónap), az összesített túlélés 17–156 hónap között (medián 43 hónap), az ötéves betegségmentes és összesített túlélés pedig egyaránt 37,5% volt. Következtetések: A viszonylag kedvező kezelési eredmények hátterében a korai stádium túlsúlya, a lymphoma urológiai sebészi eltávolítása, az immunkemoterápia hatásossága, illetve a közeli és távoli (idegrendszeri) relapsus hiánya állhat. Orv. Hetil., 2013, 154, 1666–1673.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Antal Salamon, Balázs Hepp, Ákos Mátrai, Csaba Biró, Katalin Ágota, Emőke Fata, Zoltán Lőcsei, and Erzsébet Toldy

Bevezetés: A csonttörések fontos kockázati tényezője a D-vitamin-hiány. A 25-hidroxi-D-vitamin-szintek és gyógyulási, túlélési kilátások közötti kapcsolatról még kevés adat áll rendelkezésre. Célkitűzés: A D-vitamin-ellátottság tanulmányozása csípőtáji törésekben. Módszer: 2013. februártól szeptemberig 203, csípőtáji törés miatt műtött beteg (74,8±11,5 év; férfi:nő: 67:136) adatai kerültek feldolgozásra a 25-hidroxi-D-vitamin- és a parathormonszintek vizsgálatával. Kontrollként szolgált 74 személy. Eredmények: A D-vitamin-hiány és a szekunder hyperparathyreosis szignifikánsan gyakoribb volt a csípőtáji törést szenvedettekben, mint a kontrollokban (72% vs. 45% és 33% vs. 17%). A műtét után jobb állapotúak 25-hidroxi-D-vitamin-szintje magasabbnak (p<0,001) bizonyult a rosszabb állapotú betegekéhez képest. Az elhunyt (medián túlélés: 19 [5–52] nap) 31 betegnek szignifikánsan alacsonyabb volt a 25-hidroxi-D-vitamin-szintje, mint a túlélőké (22,6 [9,5–45,0] vs. 33,0 [16,5–56,6] nmol/l). Következtetések: Csípőtáji törött betegekben a D-vitamin-hiány, valamint a műtét utáni állapot és a 25-hidroxi-D-vitamin-szintek közötti pozitív korreláció megerősíti a D-vitamin-pótlás fontosságát mind a törésmegelőzésben, mind a törésgyógyulásban, sőt a túlélés esélyének növelésében is. Orv. Hetil., 2014, 155(17), 659–668.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Zsófia Miltényi, Zsófia Simon, Edit Páyer, László Váróczy, Lajos Gergely, Ádám Jóna, and Árpád Illés

A Hodgkin-lymphoma jól ismerten jelentős földrajzi eltéréseket mutathat, de az utóbbi időben többen beszámoltak jellemzőinek időbeli változásairól is. Betegek és módszerek: A szerzők retrospektív módon vizsgálták 1980–2008 között elsődlegesen kezelt, összesen 439 Hodgkin-lymphomás beteg klinikopatológiai és kezelési jellemzőit évtizedenkénti bontásban. Eredmények: A fenti időszakokban 177, 147, illetve 115 beteget ismertek fel. A korábbi férfi túlsúly helyett ma kiegyenlítődött a különbség a nemek között. Korgörbéjük a klasszikus bimodális képet mutatja 2000 és 2008 között. A két csúcs 20–29 és 50–59 év között alakult ki, a korábbi évtizedek egycsúcsú korgörbéje helyett. A szövettani altípusok között a kevert sejtes szövettannal rendelkező betegek aránya fokozatosan csökken, a nodularis sclerosis növekvő tendenciát mutat. A legutóbbi vizsgált évtizedben a korai stádiumban (59,12%) felfedezett betegek száma meghaladja az előrehaladott stádiumét (40%). A 10 éves teljes túlélés 44,1%, 70,6% és 90,5% (prognosztizált túlélés az utolsó időszakban). Következtetések: A bekövetkezett változások hátterében a betegség megváltozott természetrajza, a változó szocioökonómiai viszonyok, a javuló diagnosztikai és terápiás módszerek állhatnak. Orv. Hetil., 2010, 49, 2011–2018.

Restricted access
Magyar Onkológia
Authors: Borbála Székely, Lilla Madaras, Gyöngyvér Szentmártoni, A. Marcell Szász, Zsuzsanna Baranyák, Liliána Szittya, László Torgyík, Éva Zergényi, Erika Borbényi, István Kenessey, Anna Korompay, Zoltán Langmár, Ferenc Bánhidy, Janina Kulka, and Magdolna Dank

Absztrakt

Az emlőrák diagnózisakor betöltött életkor alapján a két szélsőséges, egymástól várhatóan legjobban különböző csoportot a 35 évnél fiatalabb és a 70 évnél idősebb betegek csoportja képezi. A jelen vizsgálat célja e két csoport összehasonlításán keresztül annak alátámasztása, hogy az életkor prognosztikai faktornak tekinthető a vizsgált betegek esetében. A Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikáján 1995. október és 2009. március között kezelt 131 nőbeteg (80 idős és 51 fiatal) adatai kerültek feldolgozásra a diagnózis idején vizsgált prediktív és prognosztikus faktorok felhasználásával. Emellett vizsgáltuk a betegek teljes- (OS) és betegségmentes túlélését (DFS) is, valamint az ezeket befolyásoló faktorokat. Statisztikailag szignifikáns eltérés adódott a két csoport között a menarche időpontja, a reproduktív faktorok, a tumor hisztológiai jellemzői és immunfenotípusa tekintetében. A tumorméret, a nyirokcsomóstátusz és a Nottingham Prognosztikai Index (NPI) értékek tekintetében nem mutatkozott szignifikáns eltérés a két csoport között. Annak ellenére, hogy a fiatal betegek között több volt a vizsgálat végéig kialakult áttétes betegség, a betegségmentes túlélés tekintetében nem tapasztaltunk szignifikáns különbséget. A teljes túlélés azonban szignifikánsan hosszabbnak bizonyult az idős páciensek csoportjában. A fenti eredmények az irodalmi adatokkal egybehangzóan arra utalnak, hogy a fiatal nőknél a betegség rosszabb prognózisú, agresszívebb és rapidabb a klinikai lefolyás. Mivel egyik csoport sem tartozik a hazánkban szervezetten szűrt populációba, igen nagy jelentősége lenne az önvizsgálat (már iskolás korban történő) oktatásának, a tömegkommunikáció adta lehetőségek szélesebb körű kihasználásának, a pozitív familiáris anamnézissel bíró nők (különös tekintettel a fiatalok) esetében az egyéni követés megoldásának.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: A dohányzás és az infarktus bekövetkezése közötti szoros, pozitív kapcsolatot már az 1960–70-es években bebizonyították. A dohányzás prognosztikus jelentősége az infarktus akut szakában, illetve az akut szakot túlélt betegek esetén nem egyértelműen tisztázott. Számos tanulmány foglalkozik az úgynevezett „smoker’s paradox” (dohányzási paradoxon) jelenségével, vagyis azzal, hogy a szívinfarktust elszenvedő betegek körében a dohányosok alacsonyabb halálozási kockázattal rendelkeznek a nem dohányosokhoz képest. Noha a confounderekre való kontrollálás után ez a hatás több esetben eltűnt, a kérdésben még nem alakult ki nemzetközi konszenzus. Célkitűzés: A tanulmány célja a dohányzás hatásának vizsgálata volt akut szívinfarktus miatt kezelt magyarországi betegek prognózisára, oly módon, hogy a betegek kockázati profiljára kontrolláltuk. Módszer: A kutatás adatforrását a Gottsegen György Kardiológiai Intézet által működtetett Nemzeti Szívinfarktus Regiszter 2014 és 2016 közötti adatai jelentették (n = 20 811). Az elemzés többváltozós statisztikai eljárásokat alkalmaz a confounding szűrésére. A rövid távú túlélés vizsgálatánál logisztikus regresszióra, a hosszú távú túlélésnél – Cox-regresszióval, illetve „Accelerated Failure Time” (AFT-) modellekkel megvalósított – túléléselemzésre került sor. A többváltozós modellekben életkorra, nemre, az infarktus típusára (ST-elevációval vagy nem ST-elevációval járó esemény), a kezelés módjára (PCI igen versus nem), kreatinineltérésre, a prehospitális reanimáció és a kardiogén sokk tényére, valamint többféle társbetegségre, illetve kórelőzményi adatra kontrolláltunk. Eredmények: Mind a rövid távú – 30 napos – halálozás (OR = 1,517, 99% konfidenciaintervallum: 1,229–1,872), mind a hosszabb távú túlélés (HR = 1,395, 99% konfidenciaintervallum: 1,232–1,579) tekintetében rosszabbak voltak a dohányzó betegek életkilátásai a nem dohányzókkal egybevetve az említett változókra történő kontrollálás után. Következtetés: A dohányzási paradoxon nem figyelhető meg a magyar betegek esetében, sőt a dohányzás önmagában rontja az adott beteg túlélési esélyét. Orv Hetil. 2018; 159(14): 557–565.

Restricted access

A petefészekrákos betegek kezelésében az elsődleges műtét nagy jelentőségű. Az optimális eredménnyel operált betegek túlélése jobb, mint azoké, akikben a műtétet követően még marad vissza daganat. A nőgyógyász-onkológusok végezte műtétekben gyakoribb az optimális eredmény, mint az általános nőgyógyászok vagy sebészek végezte beavatkozásokban. Célkitűzés: A szerzők az Országos Onkológiai Intézet Nőgyógyászati Osztályán 2000 és 2002 között első vonalú paclitaxel-carboplatin kezelésben részesített 83 hámeredetű petefészekrákos beteg adatait értékelték 35 hónapos követési időszakban. Anyag és módszer: A betegek átlagos életkora a kezelés elején 53,9 ± 9,8 év volt. Elsődlegesen optimális műtét 45, nem optimális műtét pedig 38 betegben történt. A két betegcsoportban a stádium megoszlása hasonló volt. A progressziómentes túlélés statisztikai értékelése a Kaplan- és Meier-féle produktlimit-eljárás szerint történt. Eredmények: Az optimális és nem optimális eredményességű első műtét szerint 35-35 hónapos, a radikális sebészetben gyakorlott és a kevésbé jártas nőgyógyász szakorvos által végzett elsődleges műtétek szerint pedig 36 és 35 hónapos progressziómentes túlélést figyeltek meg. A nőgyógyász-onkológus gyakorlattal rendelkező operatőrök 76%-ban optimális eredményű elsődleges műtétet végeztek, szemben a másik csoporttal, ahol ez csak 43% volt. Az intervallum-laparotómián átesett betegek között az optimálisan daganatmentessé operált betegekben nagyobb volt a progressziómentes túlélés ideje, mint azokban a betegekben, akikben ezt az eredményt nem sikerült elérni (36 vs. 25 hónap), bár a különbség statisztikailag nem bizonyult szignifikánsnak. Következtetés: A szerzők feltételezése szerint a hasonló progressziómentes túlélési adatokat részben a rövid követési időszak (35 hónap) és a betegcsoportok kicsiny száma magyarázhatja, de szerepet játszhat benne az is, hogy a szerzők által operáltak között nagyobb arányban (23/29 = 80%) szerepeltek a rosszabb túlélési eséllyel rendelkező, előrehaladott, III–IV. stádiumú betegek, mint a beküldő kórházakban (33/54 = 61%). A radikális műtétek eredményesebb voltának igazolására a felmérést folytatják.

Restricted access

Absztrakt:

A váratlan szívhalál a fejlett országokban a halálozás egyik vezető oka. Bekövetkeztekor csak az azonnali ellátás mentheti meg a beteg életét. Az eszméletvesztéskor jelen lévő laikus tanú által alkalmazott egyszerű beavatkozással (CPR) a túlélés esélye jelentősen nő, mégis az eseteknek kevesebb mint a felében történik ilyen beavatkozás. Az utóbbi évek egyik legfontosabb felimerése az volt, hogy az alapfokú újraélesztés lépéseinek egyszerűsítése, az oktatás rövidítése és népszerűsítése szélesebb körben javíthatja a laikus segélynyújtás gyakoriságát és ezzel a túlélési esélyeket. A kezdeményezés valóban sikeres, és az utóbbi években számos tanulmánynak sikerült kimutatnia a laikus újraélesztés gyakoribbá válását a világban, Európában és hazánkban is. A túlélési mutatók kismértékű javulása is tetten érhető, ugyanakkor még mindig jelentősen elmarad az ideális körülmények között elérhetőtől. A jelen összefoglaló áttekinti azokat a szempontokat, amelyek a laikus segélynyújtás mennyiségi és minőségi javulását eredményezhetik hosszabb távon. Orv Hetil. 2019; 160(46): 1810–1815.

Restricted access