Search Results

You are looking at 1 - 3 of 3 items for :

  • "territorial inequality" x
Clear All
Authors: Csaba Dózsa, Zoltán Szeberin, Péter Sótonyi, Balázs Nemes, Zsombor Tóth-Vajna, Rita Kövi, Petra Fadgyas-Freyler, Gyula Korponai and Adrienn Herczeg

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A perifériás artériás betegségek legnagyobb alcsoportját az alsó végtagi verőérbetegségek képezik, melyek a népesség mintegy 4–6%-ában fordulnak elő. Magyarországon a vizsgált időszakban összesen 6798 major amputációra került sor. Az időben és megfelelő módszerrel elvégzett kezeléssel az alsó végtagi amputációk (melyek 30 napos mortalitása 20%, 2 éves mortalitása pedig 40–60% közötti) száma hatékonyan csökkenthető. Tanulmányunk célja feltárni az ellátásban rejlő területi különbségeket. Módszer: A perifériás erek kezelése finanszírozási adatainak bemutatása során retrospektív adatelemzést végeztünk a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő 2015–2017. évi finanszírozási adatainak felhasználásával. A halálozási arány területi különbségeit leíró statisztikával vizsgáltuk, elemezve a halálozási arányszám és egyéb faktorok közötti esetleges összefüggéseket. Eredmények: A kistérségi – járási szintű – elemzés (n = 174) nagy különbségeket tárt fel az országon belül az amputációk 10 ezer lakosra jutó arányát tekintve. Igazolta, hogy az amputációk döntő többségét a járások 30%-ában végzik, vagyis a kiemelkedő rossz hazai amputációs arányszámot a járások mintegy 30%-ának nagyon kedvezőtlen adata okozza. Regressziós elemzés támasztotta alá a járási szintű, akár négyszeres területi különbségek mögött meghúzódó kapcsolatot az amputációs ráta és az egyes szocioökonómiai tényezők, illetve az endovascularis radiológiai ellátás elérhetősége között. A rétegzett többszörös regressziós elemzés rávilágított arra, hogy azokban a járásokban, ahol nem érhető el az endovascularis ellátás (n = 159), az egyetemi végzettségűek aránya sokkal alacsonyabb (β1 = –0,13, 95% CI: –0,18 – –0,09) és a 65 év felettiek aránya magasabb (β1 = 0,14, 95% CI: 0,03–0,24), ami egymás hatásától függetlenül szignifikánsan befolyásolja az amputációs rátát. Azokban a járásokban viszont, ahol elérhető volt az intervenciós radiológiai ellátás (n = 14), a lakosság életkori megoszlása hatott a leginkább (β1 = 0,7, 95% CI: 0,42–0,98) az amputációk gyakoriságára. Következtetés: Területi és szociális alapon jelentős különbségek tapasztalhatók az országban incidenciában, prevalenciában és halálozási rátában is. A betegség kialakulásában, előrehaladásában erőteljesen megjelennek a szociális, képzettségbeli és jövedelmi különbségek, illetve a lakóhelyközeli ellátóhelyi kapacitások hatása is. Orv Hetil. 2020; 161(18): 747–755.

Open access
Authors: Veronika Varga, Imre Boncz, Andor Sebestyén, Dóra Endrei, István Ágoston, Iván Péter and Bálint Molics

Absztrakt

Bevezetés: A gyógyfürdőellátások helye az egészségügyi ellátásban jól meghatározott és jelentősen növekedett, a megvalósuló kezelések igénybevételi mutatói azonban kevésbé ismertek. Célkitűzés: Tanulmányunk célja a hazai gyógyfürdőintézmények egészségbiztosító által közfinanszírozott egészségügyi ellátásokra vonatkozó igénybevételi és egészségbiztosítási mutatóinak elemzése. Adatok és módszerek: Az elemzéshez felhasznált adatok a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő finanszírozási adatbázisából származnak. A vizsgált időszak a 2009 és 2016 közötti éveket öleli fel. Elemzésünkben vizsgáltuk a gyógyfürdőellátások kezelési számait, a társadalombiztosítási kiadásokat, az igénybevételek területi egyenlőtlenségeit és a kezelések számának nemenkénti és korcsoportonkénti megoszlását. Eredmények: A kezelések száma 2009-ben volt a legnagyobb 7 349 587 kezeléssel, míg az azt követő években ez fokozatosan csökkent – 2012-ben 6 558 204 kezelés történt. A ’Gyógyvizes gyógymedence’ ellátás volt minden évben a leggyakoribb ellátási forma, melynek előfordulása azonban csökkenő tendenciát mutat az évek alatt – 2009-ben 2 544 617, 2016-ban 1 898 338 kezelést végeztek. A legmagasabb társadalombiztosítási támogatás 2016-ban fordult elő 4,261 milliárd forinttal. Az előző években alacsonyabb kiadást láttunk: 2010-ben 3,928 milliárd Ft, 2011-ben 3,921 milliárd Ft és 2012-ben 3,875 milliárd Ft. 2016-ban az igénybevétel Csongrád megyében mutatja a legnagyobb előfordulást 13 714/10 000 lakos kezeléssel, és 8160 eFt/10 000 lakos társadalombiztosítási támogatással, míg a legalacsonyabb Nógrád megyében található 3233/10 000 lakos kezeléssel és 2192 eFt/10 000 lakos társadalombiztosítási támogatással. A lakosság, valamint a nemek korcsoportjainak bontásában is a 60–69 éves korcsoportban a legmagasabb az igénybevétel. Következtetés: A gyógyfürdőkben társadalombiztosítási finanszírozással megvalósuló ellátások igénybevételében az évek alatt jelentős változás országosan nem következett be, azonban nemek, korcsoportok és megyék szerinti bontásban érdemi területi eltérések mutatkoznak. Orv Hetil. 160(Suppl 1): 22–28.

Open access
Authors: Eszter Kovács, Edmond Girasek, Anna Kozák, Márta Sziklai, Zsolt Bélteki, Annamária György, Hanna Páva and Miklós Szócska

Absztrakt:

Bevezetés: Az egészségügyi szakemberek mobilitása, illetve migrációja globális jelenségnek tekinthető. Az Európai Unió szinte minden tagállama rendszerszinten szembesül a munkaerő-áramlás jelenségeivel. Magyarország dominánsan küldő országnak tekinthető, ezért elengedhetetlen az egészségügyi munkaerő folyamatos helyzetelemzése, a tervezés és stratégiaalkotás hazai és nemzetközi szinten. Célkitűzés: A jelen kutatás célja és újdonsága az, hogy a magyarországi egészségügyi szakember-mobilitási folyamat azon következményét vizsgálja, hogy az elvándorlás milyen demográfiai profilt eredményez az itthon maradó szakember-populációban. Módszer: Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatósága Egészségügyi Ágazati Humánerőforrás Monitoring Rendszerének adatbázisából a külföldi munkavállaláshoz szükséges diplomaigazolások kérvényezésének vizsgálatát végeztük el, 2010 és 2017 közötti vizsgálati időszakban, életkor és területi megoszlás szerint. Eredmények: Hazánkban a mobilitásban érintett szakemberek létszáma az érvényes működési nyilvántartással rendelkezők létszámához viszonyítva az öt leginkább érintett szakterületen a következőképpen alakult: az aneszteziológia és intenzív terápia esetén a legmagasabb, 23,5%, a sebészetnél 17,9%, ezt követi a belgyógyászat 7,9%-kal, a csecsemő- és gyermekgyógyászat 7,4%-kal és a háziorvostan 6,4%-kal. Az eredmények értelmében a mobilitásban érintett öt szakterület szakorvosai legfőképp az 50+ korosztályból kerülnek ki, ezért érdemes és szükséges hangsúlyt fektetni a megfelelő utánpótlás képzésére és megtartására. Az adatok arra is rámutattak, hogy az ellátás esetében markánsak a területi egyenlőtlenségek: a fővárosi régió, illetve az orvosegyetemi városok, megyék vannak a legjobb helyzetben. Következtetés: Összességében elmondható, hogy a vizsgált szakterületeken a hátrányosabb helyzetű régiókban jellemző az elöregedő szakemberkorfa, illetve az alacsony szakember-ellátottság. A kutatás eredményei hangsúlyozzák az elöregedés problematikáját, valamint a területi diszkrepanciákat a kiáramlással veszélyeztetett szakterületek esetében. Orv Hetil. 2019; 160(31): 1223–1230.

Restricted access