Search Results

You are looking at 1 - 10 of 392 items for :

  • Refine by Access: All Content x
Clear All

Abstract  

Unity is so usual a requirement in criticism of the novel that it rarely seems to need any justification or foundation. On the other hand, the ideal interpretation seems to be an interpretation that is able to account for every part of a piece of literature in its relation to every other part and to the whole, i.e., one which can demonstrate the perfect unity of the work. Theoreticians usually admit that due to the resistance of the literary text such ideal interpretation is practically impossible. The first theoretical explanation of the requirement for unity appeared in Aristotle's Poetics, where it discussed the unity of the plot. In nineteenth-century criticism of the novel the Aristotelian heritage had two derivatives, the dramatic unity of the plot and a thematic unity of a philosophical teaching. Unity may be considered as the western reader's projection rather than an intrinsic value of the text. The reader, who has learned his reading strategies from a critical system based on Aristotle's approach to the drama, wants to receive a complete and coherent worldview, and thus he reads a literary text with the presupposition that it constitutes a unitary whole. Wolfgang Iser's theory of reading may also support this hypothesis. In his concept, however, perfect understanding, or the understanding of a work as a unity, is impossible because what makes the reading of a piece of fiction an aesthetic experience is that it is theoretically impossible to form a total consistency. On the basis of the insight that readers can develop only partial consistency, different critiques offer various ways of approaching the problem: (1) totalizing the partial consistency by eliminating or disregarding all the inconvenient elements; (2) abandoning our quest for unity and enjoying our mental strength in facing nothingness; (3) realising the possibility that texts do contain several incompatible unifying patterns. Although I think the time has come to say goodbye to the requirement of unity, at the end of the paper I will raise the question of whether a dialogic approach to literature is able to manage a model based on the co-existence of several incompatible entities within a non-unitary text?

Restricted access

Summary  

We prove that if a complex valued completely multiplicative function F and a positive integer ℓ≦5 satisfy the condition F(N) = U, where Uis the set of all ℓ-th roots of unity, then {F(n+1) F(n) ∣ n& N} = U.

Restricted access

References [l] Qvaretta , A. S. , Jr. , Sharma , A. , Varga , R. S. 1981 Interpolation in the roots of unity: an extension of a theorem of J. L. Walsh Resultate der

Restricted access

A cikk azt a problémát vizsgálja konkrét szöveghely értelmezésével, hogyan teremthet lehetőséget gazdagító új olvasatok megfogalmazására régebbi irodalmi, esztétikai előfeltevéseink felülvizsgálata. Az Aeneis Nisus és Euryalus-epizódjában a szerző egy homérosi ihletésű katonai epizódban az epikus és heroikus világtól (a cikk szóhasználatában epikus kódtól) idegen elemekkel bővíti ki az elbeszélést. A szerelmi elégia nyelve és a görög fiúszerelem fogalma azonban feszültséget hoz a homérosi katonatörténetbe. Ennek eredményeképpen a részletet záró költői megszólalás és maga a történet között az interpretáció szempontjából termékeny feszültség alakul ki. A cikk amellett érvel, hogy ezt a feszültséget nem szabad eltüntetnie az inter pretációnak, helyette az egységesség követelményét érdemes újragondolni.

Restricted access

Every Pindaric ode poses the question of literary unity, which is the main issue of Pindaric scholarship. But every ode presents a specific form of unity, and so does the Sixth Olympian, one of Pindar’s most accomplished poems, whose ways of achieving unity are the chief concern of this paper. I argue that unity in O. 6 comes about by dint of a metaphoric parallel between the poet (Pindar) and the prophet (Hagesias, the victor, and Iamos, the mythic protagonist). This parallel is based on two significant moments, which are typical of both the prophet and the poet: the moment of inspiration and that of the utterance (of the oracle viz. poem). The same moments are brought to the fore in vv. 58–70 concerning the prophet Iamos, then in vv. 82–91 (the main stumbling block in the interpretation of the poem) concerning the poet Pindar. From this core metaphors of prophetic-poetic activity permeate the whole epinician ode.

Restricted access

Minden Pindaros-óda szembesít az egység mibenlétével, mely a Pindaros-kutatás talán legfontosabb kérdése. Ám minden költemény más és más módon egységes, s ez igaz a hatodik olympiai ódára is, melyet a költő egyik legnagyszerűbb versének szokás tartani. Jelen tanulmányban megmutatom, hogy az O. 6 egységét a költő (Pindaros) és a jós (Hagésias, a győztes és Iamos, a mondabeli ős) metaforikus párhuzama biztosítja, melynek alapja két, a költőre és a jósra egyaránt jellemző mozzanat: az isteni ihlet és kimondás-kifejezés pillanata. Ezek jelennek meg a jós (Iamos) elhivatásának leírásában (58–70), majd a költő saját tevékenységére reflektáló megnyilatkozásában (82–91), mely a vers legvitatottabb soraiban fogalmazódik meg. E magból sugárzanak szét a költő és a jós tevékenységének metaforái a győzelmi óda egészében.

Restricted access