Search Results

You are looking at 1 - 10 of 89 items for :

  • "utánkövetés" x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors:
Kálmán Havasi
,
Anita Kalapos
,
Krisztina Berek
,
Péter Domsik
,
Mária Kohári
,
Gábor Kovács
,
Gábor Bogáts
,
István Hartyánszky
,
Tamás Forster
, and
Attila Nemes

Absztrakt

Bevezetés: A teljes nagyér-transzpozíció az egyik leggyakoribb, cyanosissal járó veleszületett szívfejlődési rendellenesség. Célkitűzés: A szerzők célja a teljes nagyér-transzpozíció miatt Senning- és Mustard-féle műtéten átesett betegeik hosszú távú túlélésének, funkcionális stádiumának, aritmológiai kontrolljának és életminőségének elemzése és összehasonlítása volt. Módszer: A vizsgálatban 85, teljes nagyér-transzpozíció miatt operált beteg vett részt, közülük 37 esetben Senning-műtét, míg 48 esetben Mustard-műtét történt. Valamennyi esetben utánkövetéses vizsgálatot végeztek. Eredmények: A több évtizedes utánkövetés sikeraránya 74%-nak bizonyult. A 31 utánkövetett Senning-műtött közül 12-en hunytak el a követés során (39%), míg a 32 Mustard-műtött közül 16-an haláloztak el (50%) (p = 0,45). Nem volt különbség a szívelégtelenség és az aritmiák jellemzői között sem a két betegcsoportban. Az életminőséget és a funkcionális kapacitást jellemző paraméterek kedvezőbbnek bizonyultak a Senning-műtött betegekben. Következtetések: A Mustard- és Senning-műtött TGA-betegek mortalitásában és morbiditásában szignifikáns különbség nem volt igazolható. A Senning-műtött betegek életminősége és funkcionális kapacitása a hosszú távú követés eredményei alapján kedvezőbb. Orv. Hetil., 2016, 157(3), 104–110.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Eszter Madarász
,
Gyula Tamás
,
Gy. Ádám Tabák
,
János Szalay
, and
Zsuzsa Kerényi

Madarász E., Tamás Gy., Tabák Gy. Á. és mtsai: 2-es típusú diabetes, szénhidrát anyagcserezavar és cardiovascularis rizikófaktorok előfordulása korábbi gesztációs diabetest követően: négy éves utánkövetés. Diab. Hung., 2006, 14 , 153

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
András Jánosi
,
Dániel Várnai
,
Zsófia Ádám
,
Adrienn Surman
, and
Katalin Vas

A szerzők 139, nem ST-elevációs infarktus miatt kezelt betegük adatait elemzik. Vizsgálják a betegek kórházi és késői prognózisát, egyes echokardiográfiás adatok prognózissal való összefüggését, valamint a kórházból elbocsátott betegek esetén a szekunder prevenció szempontjából ajánlott gyógyszeres kezelés gyakoriságát. Az utánkövetés a betegek 98%-ában sikeres volt, a bekövetkezett eseményekről, illetve az utánkövetés idején alkalmazott gyógyszeres kezelésről postai kérdőív útján szereztek adatokat. A nők átlagéletkora 78,6, a férfiaké 71,4 év volt. A kezelt betegeknél gyakori volt a társbetegségek (hypertonia, diabetes mellitus, korábbi ischaemiás szívbetegség) előfordulása. A kórházi kezelés időszakában 30 betegnél (22%) történt koronarográfia, és 29 betegnél revascularisatiós beavatkozásra is sor került. A kórházi halálozás 15% volt, az utánkövetés háromnegyed éve alatt 17%-os halálozást észleltek. A kórházban, illetve az utánkövetési idő alatt meghalt betegek szignifikánsan idősebbek voltak azoknál, akik életben maradtak. Egyes echokardiográfiás adatok (ejekciós frakció, végszisztolés átmérő, szegmentális falmozgászavar és a mitralis insufficientia nagysága) prognosztikus jelentőségűnek bizonyultak, mivel szignifikánsan különböztek az életben maradt és a meghalt betegek esetén. A kórházból elbocsátott betegek igen magas arányban részesültek a másodlagos prevenció szempontjából fontosnak ítélt gyógyszeres kezelésben (aszpirin, béta-blokkoló, ACE-gátló, statin). Az utánkövetés idején sem csökkent ezen gyógyszerek használatának aránya, ami a betegek jó compliance-ét igazolja.

Restricted access

Hosszú távú utánkövetés krónikus pancreatitis miatt végzett szervmegtartó pancreasfej-resectio után: 8 éves klinikai tapasztalat

Long-term follow-up after organ-preserving pancreatic head resection in patients with chronic pancreatitis: an 8-year clinical experience

Magyar Sebészet
Authors:
Gyula Farkas
,
László Leindler
, and
Gyula Farkas Jr.

Absztrakt

Krónikus pancreatitisben (CP) szenvedő betegek egyharmadában az inflammatoricus folyamat a pancreasfej gyulladásos tumorát idézi elő, mely a vezetékrendszerek obstructióját, fájdalmat és fogyást okoz. Egy biztonságos, szervmegtartó pancreasfej-resectiót (OPPHR) dolgoztunk ki. Közleményünkben az elmúlt 8 évben végzett 150 OPPHR műtéti és késői eredményeiről számolunk be. A sebészi beavatkozás magában foglalja a pancreasfejben kialakult gyulladásos tumor széles resectióját anélkül, hogy a pancreast a v. portae felett izolálnánk, illetve átvágnánk. A rekonstrukció, amely biztosítja a resecált pancreas secretióját az emésztőtraktus felé, a vékonybélből izolált Roux-kaccsal történik. A posztoperatív időszakban két reoperációra kényszerültünk, egyrészt anastomosisvérzés, másrészt vékonybél-adhaesiós ileus miatt, ugyanakkor halálos szövődmény nem jelentkezett. Az ápolási idő 7 és 12 nap között változott. Az áltagos utánkövetési idő 4,5 év volt (0,5–8 év). A késői mortalitás 4%-osnak bizonyult. A műtét után a betegek 89%-ában az életminőség javult, melyet EORTC Quality-of-Life kérdésekre adott válaszok bizonyítottak. A 8 éves klinikai megfigyeléseink egyértelműen alátámasztották, hogy az OPPHR műtét egy biztonságos és hatásos sebészi beavatkozás a CP komplikációinak megoldására, és javasolt műtétnek tekinthető a CP gyógyítására.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors:
Zoltán Szántó
,
Ottó Kovács
,
Dashti Parham Choroumzadeh
,
Norbert Lippai
,
Tibor Csőszi
, and
Dániel Urbán

Absztrakt:

Bevezetés: A szerzők elemzik a bevezetést követő hét évben tüdőrák miatt végzett minimálisan invazív (video-assisted thoracic surgery – VATS) lobectomiák sebészi technikáját, eredményeit és onkológiai utánkövetését. Anyag és módszer: 2011. június 23. és 2017. december 21. között 173 VATS lobectomia történt 105 férfi, illetve 68 nőbetegnél. Az átlagéletkor 64,1 év, az átlagos műtéti időtartam 130 perc volt. Eredmények: Konverzió 8 esetben történt, háromszor vérzés, háromszor érfali nyirokcsomó infiltráció, illetve két alkalommal hörgővarrat-elégtelenség miatt. A posztoperatív első 3 hétben elhúzódó áteresztést 20 esetben észleltek, emiatt tíz reoperatio történt (hét újbóli VATS, három thoracotomia), tíz eset drainage-ra szanálódott. Két haematomakiürítés történt VATS-szal, illetve egy elektromos kardioverzió pitvarfibrillatio miatt. Perioperatív halálozás nem volt. A 164 eltávolított malignus tumorból 5 metastasis volt. Szövettani megoszlás alapján 110 adenocarcinoma, 32 planocellularis carcinoma, 6 kissejtes neuroendocrin carcinoma, 4 differenciálatlan tumor, 4 carcinoid, 1 szinkron adenocarcinoma és planocellularis carcinoma, 1 szinkron adenocarcinoma és kissejtes neuroendokrin carcinoma, illetve 1 carcinosarcoma igazolódott. 118 beteg kapott adjuváns kemoterápiát. A tumorok stádiuma: IA 40, IB 53, IIA 29, IIB 16, IIIA 21 eset volt. A betegek átlagos utánkövetési ideje 19,5 hónap volt. Ezalatt 9 betegnél lokális recidivát, 27 betegnél távoli metastasist észleltünk (11 tüdő- [3 multiplex], 10 csont-, 6 agyi, 3 máj- [1 multiplex], illetve 3 mellékvese-metastasis). Szimultán tüdőmetastasisokkal 2 esetben lokalizált pleuracarcinosis is igazolódott. Következtetés: Fenti időszakban a VATS lobectomia bevonult az osztály rutinműtétei közé. A korábbi nyitott műtétek axillaris thoracotomiából történő végzését az anterior technika elsajátításában előnyösnek érezzük. A betegek onkológiai gondozása során észlelt lokális recidivák, távoli metastasisok megjelenése korrelál a szakirodalom hasonló adataival.

Restricted access

Absztrakt:

A diabetológiai szakmai közvélemény a randomizált, kontrollált klinikai vizsgálatok utánkövetéseiből levonható megfigyeléseket – a számos zavaró, potenciálisan torzító körülmény ellenére – fontosnak tartja. A metabolikus memória, metabolikus örökség fogalmának megismerése nyomán – többek között – ezért törekszünk a diabetes felismerésétől kezdődően a minél tökéletesebb glykaemiás kontroll elérésére, tudva azt, hogy ennek a ténykedésnek késői kedvező hatására is számíthatunk. Az évekkel ezelőtt végzett klinikai hatékonysági vizsgálatoktól eltérően a jelenleg zajló, hatósági előírás nyomán indított, az új, innovatív antidiabetikumok cardiovascularis biztonságosságát megítélő vizsgálatok célja és módszertana merőben más. A már lezárult 10 ilyen klinikai tanulmány lehetővé teszi, hogy a biztonságossági vizsgálatokkal kapcsolatban egyedi érdekességek mellett általánosságok is megfogalmazhatók legyenek. A jelek arra utalnak, hogy a diabetológiában a cardiovascularis szövődmények alakulását megítélő randomizált, kontrollált, utánkövetéssel kiegészített hatékonysági vizsgálatok korszaka lezárult, szemben a cardiovascularis biztonságossági vizsgálatokkal, amelyekből jó néhány tanulmány befejezése az elkövetkezendő években várható. Orv Hetil. 2018; 159(16): 615–619.

Restricted access
Magyar Pszichológiai Szemle
Authors:
Annamária Zseni
,
Katalin Varga S.
,
Mária Angster
,
Nikolett Béleczki
,
Gábor Füzér
,
Emese Néveri
,
Mária Nóra Joó
,
Zoltán Nagy
, and
Dóra Lőrik

Kutatásunkban a családállítás közép- és hosszú távú hatásait kívántuk vizsgálni. Az utánkövetéses vizsgálatot 209 személlyel, saját szerkesztésű kérdőívvel végeztük. A kérdőívek adatait az SPSS 10.0 statisztikai programcsomag felhasználásával elemeztük. Kimutattuk, hogy a hazánkban is egyre népszerűbb módszer tényleges hatással rendelkezik. A családállítást követően megélt közép- és hosszú távú változás mértéke szignifikáns. Ez mind a saját hipotézisünknek, mind a hasonló céllal végzett nemzetközi vizsgálatok eredményeinek megfelel.

Restricted access

A hereleszállási zavarok kezelése Magyarországon – hol tartunk most?

Current management of undescended testes in Hungary – where are we now?

Orvosi Hetilap
Authors:
Alexandra Varga
,
Réka Tardi
, and
Tamás Kovács

Bevezetés: A hereleszállási zavarok korszerű gyermekkori kezelése nélkülözhetetlen a hosszú távú morbiditás – infertilitás, malignus heretumorok – kialakulásának elkerüléséhez. Célkitűzés: Az ellátási gyakorlat fejlesztése érdekében vizsgálatunkban fel kívántuk tárni, hogy a kórkép magyarországi ellátása megfelel-e az aktuális hazai és főbb nemzetközi, elsősorban európai irányelveknek. Módszer: Az alap- és szakellátás felméréséhez 2023-ban online kérdőíves vizsgálatot végeztünk a Házi Gyermekorvosok Egyesületének, valamint a Magyar Gyermeksebész Társaság tagjainak körében. A válaszokat leíró statisztikai módszerekkel elemeztük. Eredmények: A hereleszállási zavarok kezelését a felmérésben részt vevő alapellátók (n = 69) esetében elsősorban a szakképzésük során tanultak (65,2%), míg a szakellátás képviselőinek körében (n = 56) döntően a nemzetközi irányelvek (66,1%) befolyásolják. A kérdőívet kitöltő házi gyermekorvosok 98,6%-a ellenőrzi a herék újszülöttkori helyzetét, és eltérés észlelésekor 88,4%-uk megfelelő időben utalja szakrendelésre a gyermeket. Az orchidopexia optimális idejét 66,6%-uk ismeri. A retraktilis herék kezelése 59,4%-uk ismeretei szerint elsősorban konzervatív, és 60,8%-uk végzi a pubertáskorig utánkövetésüket. Orchidopexiát követően 39,1%-uk végzi kamaszkorig a gondozást. A szakellátás képviselői (98,2%) az orchidopexiát a megfelelő életkorra időzítik, nem tapintható herék észlelésekor azonban 28,6%-uk kér preoperatív ultrahangvizsgálatot. A magas hasüregi herék kezelése elsősorban (82,1%) a minimálinvazív Shehata-műtéttel történik. Megbeszélés: A hereleszállási zavarok hazai kezelése döntően az aktuális irányelvek szerint zajlik, mindemellett az alapellátás képviselőinek ismeretei néhány fontos kérdésben – a műtéti ellátás optimális időzítése, retraktilis herék és orchidopexián átesett gyermekek gondozása – hiányosak. A gyermeksebészeti szakellátás modern szemléletű, korszerű minimálinvazív technikák alkalmazásával zajlik, ultrahangvizsgálat azonban sok esetben feleslegesen történik. Következtetés: A hereleszállási zavarok kezelésére vonatkozó ismeretek szélesebb körű terjesztése szükséges az országos szintű, minden tekintetben korszerű ellátás megvalósulásához és a hosszú távú morbiditás csökkentéséhez. Orv Hetil. 2024; 165(4): 138–146.

Open access

A sürgősségi osztályon szédüléses panaszokkal megjelent betegek életminőségének vizsgálata

Assessment of the patients’ quality of life visiting the emergency department with dizziness

Orvosi Hetilap
Authors:
Stefani Maihoub
,
András Molnár
,
András Csikós
,
Péter Kanizsai
,
László Tamás
, and
Ágnes Szirmai

Összefoglaló. Bevezetés: A szédülés gyakori panasz, amellyel a betegek felkeresik a sürgősségi osztályt. Emellett fontos tünet, hiszen kihívást jelent mind a diagnosztika, mind a terápia szempontjából, és nagy hatással lehet a betegek életminőségére. Célkitűzés: Kutatásunk célja annak vizsgálata, hogy mennyire befolyásolta a szédülés a betegek életminőségét a sürgősségi osztály elhagyását követően. Módszer: A vizsgálat időtartama alatt 879, szédülést panaszoló beteg jelent meg a Semmelweis Egyetem sürgősségi osztályán. Részükre kérdőív került kiküldésre, amely tartalmazta a ’Dizziness Handicap Inventory’ (DHI-) kérdőívet is. Megkeresésünkre 308 beteg (110 férfi, 198 nő; átlagéletkor: 61,8 ± 12,31 SD) válaszolt, az általuk visszaküldött kérdőíveket részletesen elemeztük. Eredmények: A leggyakoribb diagnózisok közé a benignus paroxysmalis positionalis vertigo, a centrális egyensúlyrendszeri eltérések és a szédülékenység tartoztak. Az elemzés alapján különbség volt látható a fizikális, a funkcionális és az emocionális pontszámok között. Kiemelendő, hogy a legmagasabb értékeket a fizikális csoportban regisztráltuk. A részletes otoneurológiai kivizsgáláson átesett betegek DHI-értékeit összevetettük azokéival, akik nem jártak ilyen vizsgálaton, a két csoport értékei között azonban nem volt szignifikáns különbség (p = 0,97). Emellett a DHI-érték emelkedése volt látható a végleges diagnózisig eltelt idő függvényében. Következtetés: A végleges diagnózisig eltelt idő, illetve a megfelelő kivizsgálás hiánya jelentős hatással van a szédülő betegek életminőségére. Lényeges a kivizsgálás, a mielőbbi diagnózis és a részletes egyensúlyrendszeri vizsgálat szerepe, ugyanakkor az utóbbi indokolt esetben kell, hogy történjen. Orv Hetil. 2021; 162(30): 1216–1221.

Summary. Introduction: Dizziness and vertigo are among the most common complaints in the emergency department. This may require interdisciplinary cooperation due to their complex presentation in the department and the effects on the patients’ quality of life. Objective: Our study aimed to assess the effect of an acute vertigo episode on the quality of life after patients’ discharge from the emergency department. Method: 879 patients examined at the Semmelweis University emergency department with vertigo and dizziness were included in the study. A questionnaire, including the Dizziness Handicap Inventory (DHI), was addressed to this population. We received 308 answered questionnaires back (110 males, 198 females; mean age 61.8 years ± 12.31 SD), which were further analyzed. Results: The most frequent diagnoses were benign paroxysmal positional vertigo, central lesions and dizziness. According to the analysis of the DHI questionnaire, a difference between physical, functional and emotional scores was shown, whereas the highest scores were registered in the physical group. The DHI questionnaire scores of patients undergoing a neurotological examination and those who did not were further compared, whereas no significant statistical difference was indicated (p = 0.97). In addition, an increase in DHI scores was seen depending on the time elapse for the definitive diagnosis. Conclusion: The absence of adequate examination and a late diagnosis of the dizziness cause have a significant impact on the quality of life of patients. Therefore, substantial investigation, early diagnosis, and detailed vestibular examination are essential, but the latter should take place in justified cases. Orv Hetil. 2021; 162(30): 1216–1221.

Open access

A csípőtáji törésekhez idős korban magas halálozás társul. A szakirodalomban kevés a nagy beteganyagot feldolgozó, országos kiterjedésű ellátórendszer adatain alapuló feldolgozás. Célkitűzés: A tanulmány célja a 60 év feletti akut, monotraumás combnyaktöröttek primer ellátását követő halálozások vizsgálata havonta és évente ötéves utánkövetéssel, valamint a különböző rizikófaktoraik halálozásra gyakorolt hatásainak értékelése az egyes időperiódusokban. Módszer: Az adatok az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisából származnak. Az értékelés bázisát a fekvőbeteg-ellátást végző intézményekből combnyaktörés primer műtéti ellátását követően 2000. évben emittált betegek képezik. Bemutatjuk az átlagos évenkénti, havonkénti és heti halálozási arányokat, valamint rizikótényezők szerinti alakulásukat havonként és évenként. A rizikótényezők és a halálozás kapcsolatának értékelése logisztikus és Cox-regressziós analízissel történik. Eredmények: A tanulmányban 3783 fő került elemzésre. Átlagéletkoruk 77,97 (SD 8,52) év. A halálozás az első héten 1,71%, 30 napon belül 8,99%, az első évben 30,74%, öt év alatt 61,88% volt. A halálozás havi szinten az első 5 hónapig mutat csökkenést, éves szinten az első év után stagnál. A rizikófaktorok közül a férfinem és a magasabb életkor öt évig, a kísérőbetegségek hatásai a negyedik évig, a laterális combnyaktöréstípus és a 12 órán túli ellátás két évig, a korai lokális szövődmények egy évig, a hétvégi ellátások az első hónapban eredményeznek magasabb halálozási kockázatot. Az országos és egyetemi ellátásokat követően az első évben alacsonyabb a halálozási kockázat. Következtetések: A csípőtáji törések managementjében a halálozások csökkentése érdekében hangsúlyozzuk a 12 órán belüli ellátás, a törési típusnak megfelelő módszerválasztás, a hét minden napján történő azonos ellátási feltételek biztosítása, az ellátások centrumokba történő szervezése, a beteg általános állapotának és kísérőbetegségeinek megfelelő akut ellátás és az utókezelések fontosságát.

Restricted access