Search Results

Absztrakt:

A vénás thromboembolia (VTE), melyhez a mélyvénás thrombosist és a tüdőemboliát soroljuk, igen nagy gyakoriságú betegségcsoport. Szintén nagyon jelentős a VTE-nek tulajdonítható mortalitás. A kórházban kezelt betegek körében az egyik leggyakoribb megelőzhető halálok. A valódi gyakoriságot nehéz megítélni, részint azért, mert igen sok a tünetmentes esemény (melyeket a szekciók ritkábbá válásával utólag sem tudunk igazolni), de azért is, mert sok esetben a hazabocsátást követően alakul ki. A kórházban kezelt betegek vénás thromboemboliájának előidézésében számos tényező játszik szerepet. A műtétes és belgyógyászati jellegű osztályokon eltérő az egyes rizikófaktorok jelentősége. Ebben az összefoglalóban elsősorban a belgyógyászati osztályokon kezelt betegek VTE-megelőzésével foglalkozunk. A VTE-prophylaxis alkalmazásának indikációiról, módjáról határozott irányelv rendelkezik. Ennek ellenére világszerte, így hazánkban is megoldatlan probléma, hogy hogyan szerezzünk érvényt ezeknek az irányelveknek. A hatékony prophylacticus lehetőségek ellenére sajnos az eredmények jelentős kívánnivalót hagynak maguk után. A VTE megnöveli a kórházban töltött napok számát, az ismételten szükségessé váló kórházi felvételeket. Ezek, valamint a kialakuló szövődmények a beteg életminőségének romlásához, sok esetben rokkantsághoz vagy halálhoz vezetnek, és nagymértékben megnövelik az egészségügyi kiadásokat. Ezért a VTE-prevenció hatékonyságának javítása kiemelt jelentőségű egészségpolitikai kérdés. Orv Hetil. 2019; 160(17): 654–661.

A vénás thromboembolia kockázatáról és a profilaxis alkalmazásának mértékéről világszerte hiányosak az adatok. Az ENDORSE (nemzetközi epidemiológiai nap a vénás trombózis és embólia szempontjából veszélyeztetett betegek felmérésére az akut kórházi ellátásban) az első, nemzetközi, keresztmetszeti vizsgálat, amely globális áttekintést nyújt az akut kórházi ellátásban részesülő betegek vénásthromboembolia-kockázatának prevalenciájáról, valamint a hatásos profilaxisban részesülő betegek arányáról. Harminckét ország 358 reprezentatív kórházában a kórlapok alapján felmérték a 40 éves vagy idősebb, belgyógyászati és a 18 éves vagy idősebb, sebészeti osztályon fekvő összes beteg vénásthromboembolia-kockázatát. Az American College of Chest Physicians 2004-es evidenciákon alapuló irányelvei szerint értékelték a trombózisrizikót és megvizsgálták, hogy a betegek megkapták-e az irányelveknek megfelelő profilaxist. A nemzetközi felmérésben kilenc magyarországi centrum vett részt, és hazánkban a trombóziskockázatot összesen 1300 betegnél becsülték meg. A vénás thromboembolia szempontjából veszélyeztetettek aránya 39,9% (N = 519) volt, közülük 58,2% (N = 253) volt a sebészeti és 30,8% (N = 266) a belgyógyászati beteg. A teljes trombóziskockázatú populációnak 56,6%-a (294 beteg) részesült az ACCP-irányelvek szerinti profilaxisban. Az ajánlásnak megfelelő profilaxist a sebészeti betegek közül 86,6% (N = 219), a belgyógyászati betegek közül csak 28,2% (N = 75) kapta meg. Hazánkban tehát a hospitalizált, vénás trombózis által veszélyeztetett belgyógyászati betegek több mint kétharmada megfelelő profilaxis nélkül maradt. Az ENDORSE felmérés megerősíti, hogy a kórházi, belgyógyászati és sebészeti betegek nagy részénél világszerte, így hazánkban is vénástrombózis-veszély áll fenn, így sürgősen cselekednünk kell annak érdekében, hogy a veszélyeztetett betegek megfelelő profilaxist kapjanak.

2006-ban az ENDORSE (nemzetközi epidemiológiai nap a vénás trombózis és embólia szempontjából veszélyeztetett betegek felmérésére az akut kórházi ellátásban) nemzetközi, obszervációs, keresztmetszeti vizsgálat célja a kórházban fekvő, vénás thromboembolia veszélyének kitett betegek prevalenciájának, valamint a hatásos profilaxisban részesülők arányának meghatározása volt. A 32 ország 358 véletlenszerűen beválasztott kórházában végzett globális regiszterben kilenc magyar vizsgálóhely vett részt. A magyarországi eredmények szerint a sebészeti betegek irányelvnek megfelelő profilaxisa felülmúlta a nemzetközi átlagot, de a belgyógyászati profilaxis jelentős mértékben alulmaradt. A trombózismegelőzés összehasonlítására két év és két hónap után hazánkban elvégezték az ENDORSE-2-HUNGARIA vizsgálatot. Mindkét felmérésben az American College of Chest Physicians 2004-es evidenciákon alapuló irányelvei szerint értékelték a trombózisrizikót, és megvizsgálták, hogy a betegek megkapták-e az irányelveknek megfelelő profilaxist. Az egynapos ENDORSE-2-HUNGARIA vizsgálatot a már felmért hét kórház mellett két újonnan beválasztott kórházban ismételték meg. A kórlapok alapján összesen 886 betegnél vizsgálták meg a vénásthromboembolia-kockázat fennállását. Vénás thromboembolia szempontjából a betegek 59,0%-a volt veszélyeztetett (N=523/886), közülük a sebészeti betegek 100%-a (N=327), a belgyógyászatiak 35,1%-a (N=196). A teljes trombóziskockázatú populációnak 67,9%-a (N=355) részesült az ACCP-irányelvek szerinti profilaxisban. Az ajánlásnak megfelelő profilaxist a sebészeti betegek közül 84,4% (N=276), a belgyógyászati betegek közül 40,3% (N=79) kapta meg. Összehasonlítottuk a 2006-os és 2009-es ENDORSE-adatokat. A hatásos profilaxisban részesült trombózisrizikójú sebészeti betegek aránya nem változott szignifikánsan, a belgyógyászati betegeknél 43,9%-os szignifikáns (p=0,002) növekedést találtunk, ami bizonyítja a két vizsgálat közötti idő alatt a tényeket bemutató és a belgyógyászati profilaxis növelésére fókuszáló előadások sikerét. Az ENDORSE-2-HUNGARIA eredményei szerint 2009-ben a vénástrombózis-kockázatú belgyógyászati betegek 59,7%-a, a sebészeti betegek 15,6%-a védtelen maradt a trombózissal szemben. További erőfeszítéseket kell tehát tennünk azért, hogy még több hospitalizált beteg részesüljön profilaxisban. Az egészségügyi dolgozók körében tovább kell növelni a hospitalizált belgyógyászati betegek trombóziskockázatának ismeretét, és törekednünk kell arra, hogy még szélesebb körben alkalmazzák a profilaxist.

A vénás thromboembolia a terhességek hozzávetőleg 1 ezrelékében fordul elő. Jelentősége az, hogy az anyai mortalitás egyik vezető oka. A terhességgel és szüléssel kapcsolatos élettani változások kedveznek a vénás thromboembolia kialakulásának, de a manifesztációhoz egyedi kockázati tényezők járulnak hozzá. A terhességhez kötődő vénás thromboembolia leggyakoribb kockázati tényezője a korábbi vénás thromboembolia és a veleszületett thrombophilia, továbbá egyes belgyógyászati betegségek és a terhesség, illetve a szülés különleges szövődményei. Thromboprophilaxis céljára terhesség alatt a mechanikus védelmen kívül csak a heparinkészítmények alkalmasak, amelyek közül leginkább a kis molekulatömegű heparint használják. A heparinkészítmény adagolását a vénás thromboembolia kockázatának nagysága és típusa határozza meg. A várandósság alatt jelentkező vénás thromboembolia kezelésére 12 óránként általában 100 NE/kg, bőr alá adott, kis molekulatömegű heparint használunk. A szoptatás ideje alatt biztonságos megelőzést biztosít a K-vitamin-antagonista kezelés is. Orv. Hetil., 2011, 152, 815–821.

A szerzők ismertetik a vénás thromboembolia előfordulásának gyakoriságára, hajlamosító tényezőire, következményeire és kezelésére vonatkozó klinikai adatokat. A kórházban kezelt, tartós immobilizációval járó betegségek és sebészi beavatkozások kapcsán a jelenlegi ajánlások néhány hetes–hónapos antikoaguláns kezelést javasolnak. Kezdetben heparinalapú kezelés, később K-vitamin-antagonista kezelés indokolt. A vénás thromboembolia kezelésére több új, részben orálisan alkalmazható antikoaguláns készítménnyel végeztek klinikai vizsgálatot, és az eredmények alapján regisztrálták ezeket. Direkt trombininhibitorok, direkt és indirekt Xa-faktor-gátló vegyületek klinikai vizsgálatokban egyenértékűnek vagy hatékonyabbnak bizonyultak a hagyományos kezelési módszerekkel összehasonlítva. A thromboembolia megelőzésében mutatkozó egyenértékűség, illetve hatékonyság nem járt a vérzéses kockázat fokozódásával. A szerzők kritikusan bemutatják a legfontosabb klinikai vizsgálatok eredményeit. Az ismertetett eredmények alapján várható, hogy a vénás thromboembolia megelőzésének és kezelésének gyakorlata alapjaiban fog megváltozni a közeljövőben. Orv. Hetil., 2011, 152, 983–992.

Absztrakt

Daganatos betegekben a vénás thromboembolia kockázata 2–7-szer nagyobb a nem daganatos betegekhez viszonyítva, ami 1990 óta folyamatosan nő és jelentős morbiditási és mortalitási tényező. A közleményben megbeszélésre kerülnek a vénás thromboemboliára hajlamosító kockázati tényezők. A vénás thromboembolia kockázata függ a daganat típusától és stádiumától, például a hasnyálmirigy- és az agydaganatok nagyobb kockázatot jelentenek vénás thromboemboliára, mint az emlő- vagy a prosztatadaganatok. A kockázat függ a daganat lokalizált vagy metasztatikus állapotától, az utóbbi lényegesen nagyobb kockázatot jelent. A tumoros sejtekből származó prokoaguláns faktorok, citokinek, növekedési faktorok direkt vagy indirekt módon fokozzák a vénás thromboembolia incidenciáját. A daganatellenes kemoterápia 6,5-szeresére emeli a vénás thromboembolia populációs gyakoriságát, amely a kemoterápiát kapó járóbetegek legjelentősebb kockázati faktora és a második leggyakoribb haláloka. A szerzők áttekintik a daganatellenes kemoterápia okozta vénásthromboembolia-profilaxis irányelveinek fejlődését a kórházi és a járóbeteg-ellátásban. A jelenlegi ajánlások profilaxis céljából elsősorban a kis molekulatömegű heparint ajánlják. A daganat okozta kis molekulatömegű heparin további kutatása célzott, hatékony profilaxishoz fog vezetni. Orv. Hetil., 2016, 157(6), 203–211.

Magyarországon a 2000-es évek elején jelentek meg az utazási trombózissal foglalkozó első közlemények. Ebben a tanulmányban áttekintjük a vénás trombózis e különleges formájával kapcsolatos új kutatási eredményeket. Az utazási trombózis az ülőtrombózisok alcsoportja, a tartós ülő helyzet következménye, amely a földi közlekedés és a légi utazás közös jellegzetessége. Egyre több, komputerhez kötött ülőtrombózist is megfigyelnek. A hosszú légi utazás során kialakuló vénás thromboembolia multifaktoriális betegség. A lehetséges rizikófaktorok a fedélzet környezetével kapcsolatosak. Különböző tanulmányok vizsgálták az immobilizáció és a hypobaricus hypoxia hatását a trombinképződésre és a fibrinolízisre. Ezek a vizsgálatok a résztvevők jellegzetességeit, az expozíció időtartamát és típusát, valamint a statisztikai analízist tekintve lényegesen eltérnek egymástól, így az eredmények is ellentmondóak. Személyes, az utasra vonatkozó rizikófaktorok indíthatják el a trombózis kialakulását. A betegség aktuális, pontos kockázatát a jelenleg rendelkezésünkre álló evidenciák alapján nem tudjuk megmondani. Egészséges fiatalokon a kockázat kicsi. Thromboemboliás rizikófaktorral rendelkező utasokon azonban az 5000 km-nél hosszabb repülés, a 8 óránál tovább tartó utazás komoly veszélyekkel jár. A megfelelő óvintézkedéseket a legújabb nemzetközi ajánlások segítségével foglaljuk össze.

Absztrakt:

Bevezetés: Nemzetközi tapasztalatok alapján a COVID–19-fertőzött, kórházban kezelt betegek több mint 30%-ában vénás, artériás és microvascularis thrombosis, disszeminált intravascularis véralvadási zavar, illetve thromboembolia alakul ki. Ennek laboratóriumi jellemzői a magas D-dimer- és fibrinogénszint, valamint a megnyúlt prothrombinidő és aktivált parciális thromboplastinidő. Módszer: Az esetbemutatások során intenzív osztályon kezelt, COVID–19-fertőzött betegek (n = 3) ClotPro® trombolasztométeres (EX-test, IN-test, FIB-test, RVV-test és TPA-test) eredményeit értékeltük a klinikai állapottal összefüggésben. Eredmények: A ClotPro®-paraméterek procoagulatiót, hypercoagulatiót, fibrinolysist vagy annak „shut down” megnyilvánulását jelezték, és összhangban voltak a hagyományos alvadási tesztekkel, illetve a kompenzált disszeminált intravascularis coagulopathia meghatározásával. Következtetés: Eredményeink magyarázatot adhatnak a vénás thromboemboliás szövődményekre, támogatják a terápiás alvadásgátló kezelés és a thrombocytaaggregáció-gátlás fontosságát. A gyógyszer típusának, adagolási algoritmusának, optimális időtartamának meghatározásához intervenciós klinikai vizsgálatok szükségesek, ezek engedélyeztetése folyamatban van. Orv Hetil. 2020; 161(22): 899–907.

Absztrakt:

Bevezetés: A D-dimer-teszt legfőbb indikációs területe a vénás thromboemboliás betegségek kizárása. A kereskedelemben elérhető különböző D-dimer-tesztek tulajdonságai viszont jelentősen különbözhetnek egymástól, és a velük kapott eredmények is nehezen hasonlíthatók össze. Célkitűzés: Célunk az volt, hogy összehasonlítsunk három, kereskedelmi forgalomban lévő D-dimer-tesztet, vizsgáljuk az ugyanazon mintán kapott eredmények korrelációját, illetve a vágóértékek optimalizálásával összehangoljuk a tesztek szenzitivitását és specificitását. Módszer: A Semmelweis Egyetemen 158, vénás thromboembolia gyanújával vizsgált beteg plazmamintájában határoztuk meg a D-dimer-szintet három különböző reagenssel. Az egyik tesztet (INNOVANCE D-Dimer) referensnek választottuk, és a másik két teszt (STA-Liatest D-Di; Dia-D-DIMER) esetében vizsgáltuk a teszt eredménye alapján pozitív/negatív betegeket, a vágóérték 0,2–1 µg/ml (fibrinogénekvivalens egység – FEU) közötti változtatása mellett. Khi-négyzet-próbával, illetve a diagnosztikai tesztet jellemző paraméterek számolásával megbecsültük az optimális vágóértéket e tesztek esetében. A D-dimer-szintek korrelációját regressziós analízissel vizsgáltuk. Eredmények: A khi-négyzet-statisztika alapján a STA-Liatest D-Di teszt 0,3 és 1 µg/ml (FEU) között változtatott vágóértékei mellett nincs szignifikáns különbség az INNOVANCE D-Dimer-hez képest. A Dia-D-DIMER esetében, 0,2–0,3 µg/ml (FEU) vágóértékeknél szignifikáns a különbség, 0,4 µg/ml (FEU)-nál határeset, és 0,5–1 µg/ml (FEU) értékeknél nincs egyértelmű különbség a tesztekkel kapott eredmények között. A STA-Liatest D-Di szenzitivitásának értéke 82,7 és 100% között mozgott 0,2–1 µg/ml (FEU) közötti vágóértékek esetében, míg a Dia-D-DIMER-nél 92,3 és 100% közöttiek az értékek. A specificitásértékek 50–96,3%, illetve 35,2–87% között mozogtak. Az optimális vágóérték becslésekor a STA-Liatest D-Di tesztnél a 0,5–0,6, míg a Dia-D-DIMER tesztnél a 0,7 µg/ml (FEU) vágóértéket állapítottuk meg. Következtetés: Minden diagnosztikus laboratóriumnak meg kell határoznia, hogy a vizsgált populációban az általa használt D-dimer-tesztnél mekkora az optimális vágóérték. Orv Hetil. 2019; 160(15): 585–592.