Search Results

You are looking at 1 - 5 of 5 items for :

  • "vérátömlesztés" x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors: Gábor Skaliczki, Attila Szatmári, Imre Sallai, Imre Antal, Balázs Kiss, Zoltán Bejek, Gergely Holnapy, Tibor Major, Gábor Czirók and Tamás Terebessy

Absztrakt:

Bevezetés: Csípőprotézis-beültetés után gyakran van szükség vértranszfúzióra, mely esetenként komoly mellékhatásokkal járhat, nehezen hozzáférhető és költséges. Célkitűzés: Munkánk célja az volt, hogy megvizsgáljuk, saját gyakorlatunkban milyen gyakran van szükség primer csípőprotézis-beültetés során vérátömlesztésre, és ennek gyakoriságát mely tényezők befolyásolják. Módszer: Vizsgálatunkban 210, csípőprotézis-beültetésen átesett beteg anyagát dolgoztuk fel. Feljegyeztük a műtét előtti hemoglobin- és hematokritértékeket, a betegek életkorát, nemét, testtömegindexét, a beültetett protézis típusát, a drénhasználatot, valamint a perioperatív időszakban használt véralvadásgátló és a műtét során alkalmazott vérzéscsökkentő szereket. Az adatokat összevetettük az alkalmazott transzfúzió mennyiségével és típusával. Eredmények: Összesen a betegek 41%-a kapott vérkészítményt, az allogén transzfúzió aránya 8,6% volt. Az autotranszfúziós betegek nem igényeltek allogénvér-átömlesztést. A transzfúziós igény függött a preoperatív hemoglobin- és hematokritértékektől, a protézis típusától, a drénhasználattól és a vérzéscsillapító szerek használatától. A vérátömlesztés mennyisége nem mutatott összefüggést a betegek nemével és testtömegindexével. Következtetés: Vizsgálatunk alapján allogén vér transzfúziójára az esetek kevesebb mint 10%-ában van szükség primer csípőprotézis-beültetés során. A vérátömlesztést a leginkább a preoperatív hemoglobin- és hematokritértékek, valamint az alkalmazott, fibrinolízist gátló szerek befolyásolják. Az autotranszfúzió alkalmas módszer az allogénvér-átömlesztés elkerülésére. Orv Hetil. 2020; 161(8): 290–294.

Open access

Absztrakt

Célkitűzés: A szerzők bemutatják a klinikai gyakorlatukba bevezetett, jobb mellüreg felől, minimálisan invazív módon elvégzett csecsemőmirigy-eltávolítás műtéti technikáját és eredményeit. Anyag és módszerek: 2009. június 1. és 2011. március 31. között a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinika Mellkassebészeti Osztályán 27 betegnél (22 nő és 5 férfi; átlagéletkor 35,1 [17–84] év) történt csecsemőmirigy-eltávolítás minimálisan invazív módszerrel. A műtéti indikáció 24 betegnél myasthenia gravis, három alkalommal csecsemőmirigy-daganat volt. A behatolás a jobb mell áthajlási redőjében egy-egy 1,5 cm-es és a hónalji területen egy 3 cm-es metszésből történt, nyaki feltárás és a szegycsont átvágása nélkül. A csecsemőmirigy mobilizálása és eltávolítása hagyományos és endoscopos eszközökkel történt, majd a műtéti terület a jobb mellüreg felől került becsövezésre. Eredmények: Az átlagos műtéti idő 119 perc (45–285) volt, konverzió és vérátömlesztés nem történt. Műtéti halálozás nem volt, sebészi szövődmény nem alakult ki. A mellüregi cső átlagosan 2,1 (1–3) nap után került eltávolításra, és a betegek átlagosan 4,6 (4–7) nappal a műtét után távoztak a klinikáról. Két beteg került intenzív osztályra a myasthenia gravis tünetei miatt. A myastheniás betegek 91,6%-ánál észlelték az alapbetegség javulását. Következtetések: A szerzők gyakorlatában a minimálisan invazív csecsemőmirigy-eltávolítás biztonságosan elvégezhető és jó kozmetikai eredményt nyújtó beavatkozásnak bizonyult, ami a myastheniás betegek tüneteinek csökkenését az irodalomban jelzetteknek megfelelően biztosította.

Restricted access

2006-ban jelent meg az Európai Rákkutatási és Kezelési Szervezet korábbi megállapításokat korszerűsítő ajánlása, amelyben a rákos betegekben kialakuló anémia kezelésére adott vértranszfúziót, illetve az ezt követő erythropoetin-kezeléseket értékelik. Az ajánlásban a vértranszfúziót a 9 g% hemoglobinszintre csökkenő anémia esetén javasolják. Eddig a kemoterápia következtében kialakult anémia vértranszfúziós kezelésére egyértelműen meghatározott hemoglobin-határértékszint Magyarországon nem szerepelt. Cél: A szerzők az osztályukon 2005-ben kezelt petefészekrákos betegeknek adott vértranszfúziók gyakoriságát vizsgálták. Nemzetközi, illetve hazai egyértelmű ajánlás hiányában a vizsgálati időszakban a vértranszfúziókat – a beteg klinikai állapotát is figyelembe véve – a 10 g%-ot elérő anémia esetén alkalmazták. Anyag és módszer: Az Országos Onkológiai Intézet Nőgyógyászati Osztályán 190 hám eredetű, petefészekrákos betegben történt kemoterápia. Ha a hemoglobinszint 10 g% alá csökkent, választott vörösvértest-transzfúziót végeztek, majd a betegek többségében (51/64 = 79,6%), erythropoetin-kezelés történt. Eredmény: A 190 közül 64 betegnél (64/190 = 34%) történt vérátömlesztés a kemoterápia kapcsán kialakult anémia miatt, s az utóbbiaknak csaknem felében (34/64 = 53%) 1-nél több alkalommal végeztek vértranszfúziót. A betegek 86%-ában a vértranszfúzióra G2-súlyosságú anémia miatt került sor. Az ismételten szükséges vértranszfúziókat a leggyakrabban a carboplatin-gemcitabin- (16/16) kezelések után alkalmazták. Következtetés: A petefészekrákokban adott kemoterápiák a betegek harmadában okoznak 10 g%-nál súlyosabb fokú anémiát. A vérszegénység kezelésében a vértranszfúzión kívül gondolni kell az erythropoetin-készítmények alkalmazására.

Restricted access

Irodalom 1 Az egészségügyi hatóságok felelőssége a vérátömlesztés területén, 88 (4) sz. Ajánlás és Indoklás 1994. 2 Handbook of Transfusion Medicine. 5

Restricted access