Search Results

You are looking at 1 - 10 of 39 items for :

  • "vesetranszplantáció" x
  • All content x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors: Fruzsina Tóth, Gergely Zádori, Roland Fedor, Dávid Ágoston Kovács, Zsolt Kanyári, Zsolt Kincses, Csaba Ötvös, László Damjanovich, László Asztalos, and Balázs Nemes

Absztrakt

Bevezetés: A graftectomia indikációja és pontos időzítése bizonyos esetekben vita tárgya, elsősorban a tüneteket nem okozó, már nem működő graftok esetén. Célkitűzés: A szerzők átfogó képet kívántak adni a debreceni veseátültetési programban elvégzett graftectomiákról. Módszer: Retrospektív vizsgálattal elemezték a 2004. január 1. és 2015. december 31. között veseátültetett betegek adatait. Áttekintették a graftectomiák indikációit, időzítését, szövődményeit, továbbá összehasonlították a korai és késői graftectomiákat. Eredmények: A vizsgált időszakban 480 veseátültetés történt. Közülük 55 betegnél (11%) történt graftectomia. A gyakoribb indikációk a következők voltak: krónikus allograft-nephropathia (47%), artériás keringési zavar (13%), ureterszövődmények (9%). A grafteltávolítás 22 betegnél (40%) akut, 33-nál (60%) tervezett volt. A graftectomiák 24%-a a transzplantáció után 30 napon belüli, 76%-a késői volt. Korai graftectomiát túlnyomórészt artériás keringészavar (31%), a későiek többségét (62%) krónikus allograft-nephropathia miatt végezték. Következtetések: A vizsgált időszakban a graftectomiák leggyakoribb oka krónikus allograft-nephropathia volt. Az esetek döntő többségében elektív műtét történt. A szakirodalomban közöltekhez hasonlóan a szerzők a korai és késői graftectomiák jellemzőit eltérőnek találták. Orv. Hetil., 2016, 157(24), 964–970.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Bernadett Borda, Edit Szederkényi, Zoltán Hódi, Aurél Ottlakán, Viktor Szabó, and György Lázár

Absztrakt:

Bevezetés: A transzplantáció utáni halálozások legfőbb okai a cardiovascularis betegségek, amelyeknek egyik legfőbb rizikófaktora a diabetes mellitus. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja volt, hogy felmérjük az újonnan kialakult diabetes mellitus előfordulási gyakoriságát és hatását az allograft funkciójára, valamint a HEART-pont alapján a cardiovascularis rizikó kockázatát. Módszer: Összesen 44 beteget vontunk be a vizsgálatba, akiknél értékeltük az alapadatokat, majd OGTT-vizsgálatot követően a betegeket három csoportba soroltuk, normál, emelkedett éhomi vércukorszint/csökkent glükóztolerancia és (az) újonnan kialakult diabetes mellitus. Az inzulinrezisztenciát HOMA-IR alapján értékeltük. Vizsgáltuk a vesefunkciót, valamint a HEART-pont alapján a cardiovascularis rizikót. Eredmények: Az alapadatok tekintetében a hideg ischaemiás idő (p = 0,016), a testsúly (p = 0,035), a BMI (p = 0,025) és a HbA1c (p = 0,0024) szignifikánsan különböztek a normál és a diabeteses betegek között. A vesefunkció tekintetében a szérumkreatinin- (p = 0,0013), eGFR- (p = 0,0026), valamint karbamid- (p = 0,0157) értékek szignifikánsan különböztek a normál és a diabeteses betegek között. A HOMA-IR tekintetében a normál és a diabeteses betegek között szignifikáns különbség volt (1,69 ± 0,51 vs. 6,46 ± 1,42; p = 0,0017). Következtetés: A cardiovascularis kockázat csökkenthető, az allograft túlélése növelhető a diabetes mellitus időben történő felismerésével és kezelésével. Orv Hetil. 2017; 158(38): 1512–1516.

Restricted access

Absztrakt

Bevezetés: A cardiovascularis betegségek kialakulása szempontjából a krónikus veseelégtelenség a legfőbb kockázati tényezők egyike. Annak ellenére, hogy a krónikus dialíziskezeléssel szemben a vesetranszplantált betegek életkilátásai és életminősége jelentősen jobb, a jó graftműködés mellett bekövetkezett halálozás leggyakrabban cardiovascularis eredetű. A komplex részfolyamatok érelmeszesedésre gyakorolt hatása tetten érhető a megszokott diagnosztikus eszközökkel, és noninvazívan mérhető az artériás stiffness (érfali merevség) vizsgálatával. Célkitűzés: Artériás funkciós paraméterek változásának noninvazív klinikai vizsgálata közvetlenül a vesetranszplantációt követően. Módszer: Prospektív, követéses vizsgálatban 17 (8 nő, 9 férfi; életkor: 46,16 ± 12,19 év) cadavervese-transzplantáción átesett beteg noninvazív módon rögzített artériás funkciós paramétereit, laboreredményeit, klinikai állapotát vizsgálták a perioperatív időszakban, abból a célból, hogy észlelhető-e már a műtét után közvetlenül mérhető változás. A méréseket a transzplantációs műtétet megelőzően (1. mérés), majd azt követően 24 óra múlva (2. mérés), végül hetente egyszer (3–4. mérés) végezték standard körülmények között. Korrelációanalízist végeztek a stiffness és a hagyományos laboratóriumi paraméterek között. A stiffnessparaméterek rögzítésére az oszcillometriás elven működő, TensioMed Arteriográfot használták. Az arteria carotisok és a kardiális státusz rögzítését ultrahanggal (bal kamrai ejekciós frakció, bal kamra falvastagsága, a diasztolés diszfunkciót jelző E/A hányados, jobb kamrai nyomás) készített leletek alapján végezték. A statisztikai analíziseket Windows StatSoft 7.0 szoftver segítségével végezték. Statisztikai különbözőséget állapítottak meg p<0,05 szignifikanciaszint esetén. Eredmények: A posztoperatív időszakban az augmentációs index és a pulzushullám-terjedési sebesség szignifikáns csökkenését észlelték. Következtetések: Eredményeik szerint az artériás stiffness monitorozása transzplantált betegeik körében alkalmasnak tűnik a globális cardiovascularis kockázat megítélésére. A végstádiumú veseelégtelenségben szenvedő betegek artériás funkciós tulajdonságai már a műtétet követő napokban noninvazív eszközökkel is kimutathatóan javulnak. Az artériás stiffness rendszeres monitorozása a műtétet követő felülvizsgálatok alkalmával lehetővé teheti a korai és célzott kezelést, hozzájárulva a veseátültetés hosszú távú eredményeinek további javulásához. Orv. Hetil., 2016, 157(24), 956–963.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: András Dobos, Erzsébet Ruzsa, Erzsébet Molnár, Gyuláné Szakács, and Imre Kulcsár

] 13 Szederkényi E. Renal transplantation. [Vesetranszplantáció.] Transzplantációs Továbbképző Szemle 10–13. [Hungarian] 14 Németh A, Petri G, Gál Gy, et al. Renal homotransplantation

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Bernadett Borda, Edit Szederkényi, Csaba Lengyel, Tamás Várkonyi, Zoltán Hódi, Éva Kemény, Viktor Szabó, and György Lázár

Absztrakt

Bevezetés: A vesetranszplantáció után az egyik leggyakoribb szövődmény az újonnan kialakult diabetes mellitus. Célkitűzés: A szerzők célja volt, hogy a vesetranszplantáció után felmérjék a cyclosporin-A-t (n = 95) és tacrolimust (n = 102) szedők körében az újonnan kialakult diabetes mellitus előfordulási gyakoriságát, és ennek hatását a T-sejt-mediált rejectio gyakoriságára. Módszer: Transzplantáció után egy évvel vizsgálták az életkort, a laboratóriumi eredményeket, a vesefunkciót és morfológiát. A szövettani mintákat az 1997-es Banff-klasszifikáció 2007-es módosítása alapján értékelték. Eredmények: A cyclosporin-A-alapú immunszuppresszióban részesültek körében 12%, a tacrolimust szedőknél 24% volt az újonnan kialakult diabetes mellitus előfordulási gyakorisága (p = 0,002). Az albumin nem, de a húgysavszint (p = 0,002), valamint a recipiens életkora (p = 0,003) szignifikánsan eltért a diabeteses és nem diabeteses betegcsoportok között. A vesefunkciót vizsgálva a szérumkreatinin, a becsült glomeruláris filtrációs ráta, a szérumurea nem különböztek szignifikánsan. A szövettani mintákat vizsgálva az újonnan kialakult diabetesmellitus-csoportban a T-sejt-mediált rejectio szignifikánsan nagyobb arányban fordult elő (13 vs. 8 beteg; 37% vs. 6%; p = 0,001). Következtetések: Az újonnan kialakult diabetes mellitus kóros hatása már a korai időszakban megmutatkozik a vese morfológiáján. Orv. Hetil., 2015, 156(19), 785–789.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Eszter Csánky, László Asztalos, Attila Vaskó, Ildikó Szűcs, Katalin Dévényi, Mária Szilasi, and József Balla

A tüdőtranszplantáció széles körben elfogadott kezelési lehetőség végstádiumú tüdőbetegek számára, akiknek a funkcionális státusza maximális kezelés mellett romlik. A szerzők egy fiatal betegük esetét ismertetik, aki végstádiumú idiopathiás tüdőfibrosis miatt Bécsben tüdőtranszplantáción esett át. Az elhúzódó, szövődményes posztoperatív szakban akut veseelégtelenség alakult ki, emiatt a beteg hemodialízisre szorult. Pulmonológiai szempontból teljes rehabilitációja valósult meg, és a rendszeres művesekezelés az opportunista fertőzések kialakulásának a kockázatát jelentős mértékben megnövelte, a beteg életminőségét is jelentősen rontotta, ezért négy évvel a tüdőtranszplantáció után vesetranszplantációra került sor Debrecenben. Ez az első magyar tüdőtranszplantált beteg, aki Magyarországon veseátültetésen is átesett. Több mint két évvel a vesetranszplantáció után a beteg kompenzáltan, rehabilitáltan él, légzésfunkciós értékei tovább javultak, és vesefunkciós paraméterei is kielégítőek. Az elmúlt évek során szignifikánsan megnövekedett a különböző szervtranszplantáción áteső betegek száma világszerte és hazánkban is. Ezeknél a betegeknél elsősorban az immunszuppresszív szerek, calcineurininhibitorok hatására számtalan szövődménnyel kell számolni. Kiemelendő a szekunder veseelégtelenség, amely mind akut, mind krónikus formában jelentkezhet, és akár vesetranszplantáció indikációját is képezheti. A veseátültetés kiváló kezelési lehetőség olyan végstádiumú vesebetegek számára, akik korábban más szervtranszplantáción estek át. A veseátültetés javítja az életminőséget, és a várható túlélést is növeli.

Restricted access

2007. július 1-jén megalakult a vesetranszplantációs várólista-bizottság. A szerzők a várólista-bizottság működésének a transzplantáció előtti kivizsgálásra gyakorolt hatását kívánták felmérni. A szerzők ismeretei szerint a veseriadó során a szelekciós listán megjelenő betegek alkalmatlanságát elemző tanulmányt még nem közöltek. Módszerek: 2007. szeptember 1. és 2010. április 30. között elvégzett 354 veseátültetéshez 714 betegről kértünk telefoninformációt. Eredmények: Két 16 hónapos periódusban vizsgálva a veseriadókat, az elsőben 357 beteg közül 171 beteg (47,8%) nem volt alkalmas a vesetranszplantációra [telefoninformáció alapján 129 beteg (36,1%), behívás és klinikai vizsgálat alapján pedig 42 beteg (11,8%)]. A második időszakban 357 beteg közül 141 beteg (39,5%) volt alkalmatlan [80 beteg (22,4%) telefoninformáció és 61 beteg (17,1%)] a vizsgálatok alapján. A két vizsgálati időszakban a betegek 44%-a nem volt alkalmas a veseátültetésre; jelentős részük kardiológiai okok miatt volt alkalmatlan. A második periódusban több alkalmas beteg volt (60,5% vs. 52,1%) és kevesebb beteg volt telefoninformáció alapján alkalmatlan, mint az elsőben (22,4% vs. 36,1%). Az első időszakban a transzplantációra behívott, de alkalmatlannak bizonyult betegek száma 42 (11,7%), a másodikban pedig 61 (17,1%) volt. Következtetések: A szerzők a várólista-bizottságok munkáját hatékonynak ítélik. Orv. Hetil., 2011, 152, 190–195.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Bernadett Borda, Edit Szederkényi, Aurél Ottlakán, Éva Kemény, Viktor Szabó, Zoltán Hódi, and György Lázár

Absztrakt

Bevezetés: A transzplantációs várólistán szereplő betegek számának folyamatos növekedése miatt az ideális donor kritériumainak kibővítésére van szükség. Célkitűzés: A szerzők azt a kérdést vizsgálták, hogy vesetranszplantáció után egy és öt évvel van-e szignifikáns különbség a vesefunkcióban és/vagy -morfológiában a marginális és ideális donorból származó vesével rendelkező betegek között. Módszer: A vizsgálatba 275 beteget vontak be, közülük 97 marginális és 178 „ideális” veserecipiens volt. A marginális és az „ideális” veserecipiensek körében vizsgálták a donoralapadatokat és elemezték a transzplantáció után egy és öt évvel a funkcionális és hisztopatológiai változásokat. Eredmények: A graft funkcióját vizsgálva a transzplantáció után egy évvel nem volt különbség a két betegcsoport között, míg az ötödik évben a szérumkreatinin szignifikánsan magasabb (p = 0,0001) és a glomeruláris filtrációs ráta szignifikánsan alacsonyabb volt (p = 0,003) a marginális veserecipiensek csoportjában az ideális veserecipiensek csoportjához képest. A vese morfológiai elváltozásait vizsgálva már egy évvel a transzplantáció után a tubulitis (p = 0,014), valamint az interstitialis gyulladás (p = 0,025) szignifikánsan gyakoribb volt a marginális veserecipiensek csoportjában. Következtetés: A vesetranszplantáció után egy évvel a vese funkciójában még nincs szignifikáns különbség a marginális és „ideális” veserecipiensek között, de a szövettani elváltozásokban már szignifikáns különbség mutatkozik. Orv. Hetil., 2016, 157(8), 298–301.

Restricted access

Absztrakt:

A szervátültetések utáni immunszuppressziós kombinációs terápia fontos eleme a takrolimusz. A kalcineurininhibitor-csoportba tartozó gyógyszer terápiás tartománya szűk. A vérkoncentráció beállítása esetenként igen bonyolult, a mellékhatások elkerülése, valamint a megfelelő immunszuppresszió elérése érdekében azonban elkerülhetetlen. A cikkben a takrolimusz farmakokinetikai, farmakogenetikai és röviden a farmakodinámiai tulajdonságait foglaltuk össze. Részletesebben a citokróm enzimek egyéni variációit tekintjük át. Az irodalmi adatok áttekintése után egy új, a rizikócsoportba tartozó betegek kiszűrésére alkalmas módszer ismertetése következik. A koncentráció/dózis arány meghatározásával a kutatók megkülönböztetnek gyors és lassú metabolizáló betegcsoportokat. A gyors metabolizálókról általánosságban elmondható, hogy magasabb dózisokat igényelnek, és a szövődmények előfordulása körükben gyakoribb. Hosszabb távon eredményeik elmaradnak a lassú metabolizáló csoportéitól. A vesetranszplantációk hosszú távú jó eredményeihez ma már sokkal inkább hozzájárul a gondozási időszak problémáinak megoldása, mint maga a műtét. Ebbe a csoportba beletartozik az alapbetegségek megfelelő kezelése (magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség, endokrinológiai problémák), a szövődmények (például infekciók, malignus betegségek) időben történő felismerése, kezelése, valamint az immunszuppresszió pontos beállítása. Orv Hetil. 2019; 160(30): 1178–1183.

Open access