Browse

You are looking at 1 - 100 of 10,077 items

Abstract

Objective

It has been shown that high-intensity interval training (HIIT) leads to skeletal muscle hypertrophy; however, its mechanisms of cellular and molecular regulation are still unclear. The purpose of this study was to investigate the effect of HIIT on muscle hypertrophy and major signal transduction pathways.

Design

12 male rats were randomly divided into two groups: control and HIIT. The exercise group performed 30-min HIIT in each session (5 × 4-min intervals running at 85–95% VO2max separated by 2-min active rest at 55–60% VO2max), 3 days/week for 8 weeks. Muscle fiber cross-sectional area (CSA) and the expression of signal transduction pathway proteins were determined in the gastrocnemius muscle.

Results

In the HIIT group, the expression of IGF-I, IGF-IR Akt, p-Akt, AMPKα, p-AMPKα and follistatin increased significantly, whereas a significant decrease was observed in the expression of FoxO1, p-FoxO1, myostatin, ActRIIB, Smad2/3 and p-Smad2/3 (P < 0.05). However, there were no significant differences between the HIIT and control groups in the expression of mTOR, p-mTOR, P70S6K, and p-P70S6K (P > 0.05). In addition, CSA and gastrocnemius muscle weight increased significantly in the HIIT group (P < 0.05).

Conclusions

HIIT induced muscle hypertrophy by improving IGF-I/Akt/FoxO and myostatin/Smad signal transduction pathways.

Restricted access
Authors: M. Jung, I. Brizes, S. Wages, P. Ponce, M. Kang and P.D. Loprinzi

Abstract

No previous studies have evaluated the potential combined effects of acute exercise and acute hypoxia exposure on memory function, which was the purpose of this study. Twenty-five participants (Mage = 21.2 years) completed two laboratory visits in a counterbalanced order, involving 1) acute exercise (a 20-min bout of moderate-intensity exercise) and then 30 min of exposure to hypoxia (FIO2 = 0.12), and 2) exposure to hypoxia alone (FIO2 = 0.12) for 30 min. Following this, participants completed a cued-recall and memory interference task (AB/AC paradigm), assessing cued-recall memory (recall 1 and recall 2) and memory interference (proactive and retroactive interference). For cued-recall memory, we observed a significant main effect for condition, with Exercise + Hypoxia condition having significantly greater cued-recall performance than Hypoxia alone. Memory interference did not differ as a function of the experimental condition. This experiment demonstrates that engaging in an acute bout of exercise prior to acute hypoxia exposure had an additive effect in enhancing cued-recall memory performance.

Restricted access

Abstract

Sodium induced volume loading may alter pressor responses to physical stress, an early symptom of cardiovascular disease.

Purpose

Study 1: Determine the time point where total blood volume and serum sodium were elevated following saline consumption. Study 2: Examine the BP response to isometric handgrip (HG) and the cold pressor test (CPT) following saline consumption.

Methods

Study 1: Eight participants drank 423 mL of normal saline (sodium 154 mmol/L) and had blood draws every 30 min for 3 h. Study 2: Sixteen participants underwent two randomized data collection visits; a control and experimental visit 90 min following saline consumption. Participants underwent 2 min of isometric HG, post exercise ischemia (PEI), and CPT.

Results

Study 1: Total blood volume (3.8 ± 3.0 Δ%) and serum sodium (3.5 ± 3.6 Δ%) were elevated (P < 0.05) by the 90 min time point. Study 2: There were no differences in mean arterial pressure (MAP) during HG (EXP: 17.4 ± 8.2 ΔmmHg; CON: 19.1 ± 6.0 ΔmmHg), PEI (EXP: 16.9 ± 11.7 ΔmmHg; CON: 16.9 ± 7.8 ΔmmHg), or the CPT (EXP: 20.3 ± 10.8 ΔmmHg; CON: 20.9 ± 11.7 ΔmmHg) between conditions (P > 0.05). MAP recovery from the CPT was slower following saline consumption (1 min recovery: EXP; 15.7 ± 7.9 ΔmmHg, CON; 12.3 ± 8.9 ΔmmHg, P < 0.05).

Conclusion

Data showed no difference in cardiovascular responses during HG or the CPT between conditions. BP recovery was delayed by saline consumption following the CPT.

Restricted access
Authors: B. Sági, A. Peti, O. Lakatos, T. Gyimesi, E. Sulyok, I. Wittmann and Botond Csiky

Abstract

Objective

In this observational study we addressed accelerated arteriosclerosis (AS) in patients with chronic renal failure (CRF) on hemodialysis (HD) by measuring vascular stiffness (VS) parameters and attempted to relate them to pro-inflammatory and protective factors.

Patients

96 consecutive patients receiving regular HD were included. 20 adult patients without major renal, cardiovascular or metabolic morbidities served as controls.

Methods

AS parameters (carotid-femoral pulse wave velocity – PWV, aortic augmentation index – Aix) were measured by using applanation tonometry (SphygmoCor, AtCor Medical, Sidney). In addition to routine laboratory tests 25(OH) vitamin D3 (vitamin D3) and high-sensitivity C-reactive protein (hsCRP) were quantified by immunometric assay; whereas fetuin-A, α-Klotho, tumor necrosis factor-α (TNF-α) and transforming growth factor-β1 (TGF-β1) were determined by ELISA.

Results

Pro-inflammatory biomarkers (hsCRP, TNF-α and TGF-β1) were markedly elevated (P < 0.01), while anti-inflammatory factors (fetuin-A: P < 0.05, α-Klotho: P < 0.01, vitamin D3: P < 0.01) significantly depressed in HD patients when compared to controls. PWV was significantly affected only by total cholesterol, fetuin-A and dialysis time. Multiple linear regression analyses revealed that several clinical and laboratory parameters were associated with pro- and anti-inflammatory biomarkers rather than VS. The impact of baseline clinical and biochemical variables on outcome measures were also analyzed after three-year follow-up, and it was demonstrated that low levels of vitamin D, α-Klotho protein and fetuin-A were related to adverse cardiovascular outcomes, whereas all-cause mortality was associated with elevated hsCRP and depressed vitamin D.

Conclusions

Our results provide additional information on the pathomechanism of accelerated AS in patients with CRF, and documented direct influence of pro- and anti-inflammatory biomarkers on major outcome measures.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: Az elhízás, valamint az elhízással összefüggő krónikus, nem fertőző betegségek prevalenciája növekszik a roma populációban. Az elhízás megelőzését és csökkentését célzó beavatkozások fejlesztésére és tesztelésére fordított hatalmas erőforrások ellenére kevés információ áll rendelkezésre az evidencián alapuló intervenciós programok hatékonyságáról. Célkitűzés: A roma populációban különböző életkori kategóriákban végrehajtott, eltérő intenzitású intervenciós programok hatásainak modellezése a beavatkozások végrehajtása után bekövetkezett tápláltsági állapot változásában. Módszer: A különböző népegészségügyi beavatkozások hatása a roma lakosság egészségi állapotára a Dynamic Modeling for Health Impact Assessment szoftverrel került meghatározásra. A szerzők a kutatás során kétféle modellbeavatkozást hasonlítottak össze: az elhízás prevenciójának egy tényezőjére, a nagy cukor-, só- és zsírtartalmú élelmiszerek reklámozásának korlátozására fókuszáló intervenciós programokat és a komplex beavatkozás elvére épülő, az életmód egészét megváltoztató intervenciós programok tápláltsági állapotra gyakorolt hatását térképezték fel. Eredmények: A roma férfiak és nők közel 20%-a szenved elhízásban jelenleg, népegészségügyi beavatkozás nélkül 2070-re a romák egyharmada lesz túlsúlyos és elhízott. Az elhízás egy tényezőjére fókuszáló intervenciós programok még akkor sem adnak érzékelhető eredményt az elhízás társbetegségeinek incidenciáját és prevalenciáját tekintve, ha a szakirodalomban bemutatott, jelenleg leghatékonyabb eljárásokat alkalmazzák. Ezen intervenciós programok hatása a statisztikai kimutathatóságot is alig éri el. A teljes életmódváltást segítő intervenciós programok elsősorban a közép- és időskorú roma népesség esetén adhatnak érzékelhető eredményt. Az elhízásban szenvedő középkorú férfiak aránya 0,42%-kal, a nők aránya 0,35%-kal csökken. Következtetés: A kutatás eredményei arra hívják fel a figyelmet, hogy a roma lakosság körében a tápláltsági állapot normalizálása és az elhízás kísérő betegségeinek csökkentése komplex, rasszspecifikus beavatkozást igényel. Orv Hetil. 2020; 161(27): 1137–1145.

Open access
Authors: Ilona Bobek, László Gopcsa, Marienn Réti, Gabriella Bekő, Lilla Hancz, Botond Lakatos, Eszter Molnár, Sándor Nagy, Péter Reményi, Gabriella Sebestyén, János Sinkó, János Szlávik, Miklós Szolnoky and István Vályi-Nagy

Absztrakt:

Bevezetés: Jelenleg nem áll rendelkezésünkre specifikus kuratív kezelés vagy vakcina az új koronavírus-2 (COVID–19, SARS-CoV-2) kezelésére. A súlyos citokinvihar-szindrómával társuló COVID–19-fertőzés kezelésére sürgősen szükséges alternatív kezelési megoldást találni. Célkitűzés: A convalescens plazmaterápia alkalmazása más, súlyos vírusfertőzések kezelésében a túlélés javulását eredményezte, és ígéretes terápiás megközelítés lehet súlyos COVID–19-betegek számára. Módszer: Két kritikus állapotú, COVID–19-fertőzött beteg convalescens friss fagyasztott plazmával történő kezelését mutatjuk be. Eredmények: A plazmaterápia megkezdésekor mindkét beteg gépi lélegeztetésre szorult, és antivirális kezelésben, valamint maximális szupportív ellátásban részesült. A COVID–19-fertőzésből nemrég felépült és a súlyos akut légúti distressz szindrómát okozó koronavírus-2 elleni immunglobulin-G-t termelő donorokból 3 × 200 ml convalescens plazma transzfúzióját alkalmaztuk. A convalescens plazma transzfúzióját követően mindkét betegnél javult az oxigénszaturáció, és a gyulladásos értékeket jelző paraméterek csökkenést mutattak. A convalescens plazma adását megelőző paraméterekhez viszonyítva növekedett a lymphocytaszám, és csökkent az interleukin-6-szint. Mindkét betegnél 2 héten belül megszüntethető volt a gépi lélegeztetés. Nem észleltünk a convalescens plazma adása során súlyos mellékhatást. Következtetések: Megfigyelésünk alapján a convalescens plazmával történő terápia jól tolerálható volt, és javíthatja a betegek gyógyulási arányát. A convalescens plazmával való kezelés optimális dózisának, időpontjának és klinikai előnyeinek meghatározására további nagy, kontrollált vizsgálatok szükségesek. Közleményünk megírásának célja az első két, hazánkban convalescens plazmával sikeresen kezelt, kritikus állapotú COVID–19-fertőzött beteg kórtörténetének bemutatása. Orv Hetil. 2020; 161(27): 1111–1121.

Open access
Authors: Ajándék Eőry, János Szabó, Ivett Csik, Dezső Csupor, Csaba Sőti, László Kalabay, Péter Varsányi, Ildikó Komsa, Ajándok Eőry and Péter Torzsa

Absztrakt:

Az integratív medicina a XXI. századi egészségügyi ellátás egészség- és személyközpontú irányvonala, mely az evidenciákon alapuló, biztonságos és hatékony komplementer eljárásokat és a konvencionális orvoslást egységes biomedicinába integrálja. Orvosok és komplementer terapeuták partnerként együtt dolgoznak a betegekkel azon, hogy az utóbbiak visszanyerjék egészségüket, és teljes életet élhessenek. Ezzel egyenrangú cél az egészség fenntartása és kiteljesítése, ebben az orvosok példaképpé válnak. Közleményükben a szerzők a szakorvosok számára tervezett kétéves magyarországi képzés koncepcióját és főbb tartalmi elemeit mutatják be, és összefoglalják a nemzetközi orvosképzésben ezen a téren elért eredményeket. Orv Hetil. 2020; 161(27): 1122–1130.

Open access
Authors: Réka Urbancsek, Ildikó Noémi Forgács, Tímea Bianka Papp, Judit Boczán, Judit Barta, István Édes, Zoltán Csanádi and László Rudas

Absztrakt:

A szívelégtelenség napjaink egyik fontos népbetegsége. Zajlása során a neurohumoralis szabályzás kórossá válik. A cardiovascularis autonóm regulációt a csökkenő paraszimpatikus aktivitás és a fokozott szimpatikus aktivitás jellemzi. A paraszimpatikus (cardiovagalis) hatásokat jól tükrözi a pulzusszám, a szimpatikus aktivitás azonban nehezen vizsgálható. A vázizomzathoz haladó vazomotorrostokat tartalmazó perifériás idegek mikroneurográfiás vizsgálata az „izom szimpatikus idegaktivitásról” (MSNA) szolgáltat közvetlen információt. Az MSNA jól tükrözi a szív felé irányuló szimpatikus aktivitást, s jól korrelál a keringő katecholaminszintekkel is. Az utóbbival szemben azonban a rövid távú, pillanatszerűen zajló szimpatikus válaszok tanulmányozását is lehetővé teszi. Számos kórképben (hypertensio, obesitas, szívizom-ischaemia, veseelégtelenség) figyeltek meg fokozott MSNA-t. Szívelégtelenségben szoros kapcsolatot mutat a klinikai súlyossággal, és erős prognosztikus értékkel bír. Közleményünkben az MSNA-vizsgálat történetét, élettani hátterét és klinikai jelentőségét mutatjuk be. Orv Hetil. 2020; 161(29): 1190–1199.

Open access
Authors: András Simon, Zsolt Vass, Valéria Farkas, Zsigmond Gyombolai and Éva Kovács

Absztrakt:

Bevezetés: Az ülő életmód nemcsak számos krónikus betegség, valamint a multimorbiditás kockázatát növeli, de az idős személyek hamarabb elveszítik funkcionális önállóságukat is. Az ülő életmód csökkentését célzó intézkedések megtervezéséhez fontos az ülő életmóddal kapcsolatos tényezők ismerete. Célkitűzés: Leírni az ülő tevékenységek formáit és időtartamát, továbbá az ülő életmóddal kapcsolatban álló szociodemográfiai, egészségi, valamint életmódbeli tényezőket a fővárosban és vonzáskörzetében lévő idősotthonokban élő, járásképes idős emberek körében. Módszer: A kutatásban részt vevő 248 személy körében kérdőívvel felvett adatainkat logisztikus regresszióval elemeztük. Eredmények: Az ülő életmód összesen 159 személyre, a minta 64,1%-ára volt jellemző. Mintánkban az ülő életmóddal a dohányzás, az időskorra jellemző krónikus betegségek száma, az intézményben élés időtartama és a járási segédeszköz használata mutatott összefüggést. Következtetés: Azokra az idősotthonban élő idős emberekre jellemző az ülő életmód, akik több krónikus betegségben szenvednek, régebben költöztek be az intézménybe, és dohányoznak. Ezért a vezető döntéshozó pozícióban dolgozó diplomás szakembereknek elsősorban az ő körükben kell erőfeszítéseket tenniük az ülő életmód megváltoztatására: tájékoztatással, felvilágosítással, érdeklődésüknek és állapotuknak megfelelő programok felkínálásával. Orv Hetil. 2020; 161(28): 1175–1180.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Retrospektív keresztmetszeti vizsgálatunk célja az occlusiós megtámasztás és az alsó bölcsességfog szerepének vizsgálata volt az angulus- és condylustöréseknél. Módszer és eredmények: Egyoldali, izolált angulus- vagy condylustörött betegeket vizsgáltunk. Az adatgyűjtés betegkartonok és panoráma-röntgenfelvételek segítségével történt. Vizsgálatunkban az elsődleges prediktor változó az occlusiós megtámasztás minősége, a másodlagos prediktor a bölcsességfog jelenléte vagy hiánya volt. A kimeneti változó a törés típusa, illetve az egyéb prediktorok a demográfiai adatok voltak. A prediktorok és a kimeneti változók közti összefüggéseket khi-négyzet-teszttel és logisztikus regressziós analízissel vizsgáltuk. Az angulustörött csoportot 43 (átlagéletkor: 29,9 ± 12,8 év; 98,4% férfi), míg a condylustörött csoportot 37 beteg (átlagéletkor: 46,8 ± 20,2 év; 62,2% férfi) alkotta. Angulustörés esetén 81,4%-ban, míg condylustörés esetén 51,3%-ban láttunk kétoldali occlusiós megtámasztást (p<0,001). Kétoldali occlusiós megtámasztás esetén az angulustörés esélyhányadosa 4,2 volt (p<0,006). Az angulustörések 86%-ában, a condylustörések 43,2%-ában volt jelen bölcsességfog a törés oldalán (p<0,001). Azonos oldali bölcsességfog jelenléte esetén az angulustörés esélye a 8,1-szeresére emelkedett (p<0,001). Amennyiben kétoldali occlusiós megtámasztás és törésoldali bölcsességfog is jelen volt, az angulustörés esélye a 15,9-szeresére nőtt (p<0,001). Következtetés: Az occlusiós megtámasztás és a bölcsességfog együttes és külön-külön való jelenléte is egyértelműen fokozta az angulustörés, és csökkentette a condylustörés rizikóját, míg hiányuk a condylustörés rizikóját fokozta, és az angulustörés esélyét csökkentette. Orv Hetil. 2020; 161(28): 1166–1174.

Open access
Authors: Ferenc Sztanek, Bernadett Balogh, Ágnes Molnár, Eszter Zöld, Nóra Tóth, András Áron Jakab and György Paragh

Absztrakt:

Bevezetés: Világszerte jelentősen növekszik a cukorbetegség előfordulása. A distalis típusú szenzomotoros polyneuropathia (DSPN) a leggyakrabban előforduló és a legkorábban kimutatható microvascularis szövődmény, mely változatos klinikai megjelenése és sokszor atípusos tünetei miatt gyakran csak a cukorbetegség előrehaladott stádiumában kerül felismerésre. Célkitűzés és módszer: Munkánk során 431 beteg adatait dolgoztuk fel, akiket 2011 és 2018 között a Debreceni Egyetem Diabeteses Neuropathia Centrumában vizsgáltunk Neurometer® segítségével, és összefüggéseket kerestünk a különböző szív-ér rendszeri és microvascularis szövődmények (retinopathia, microalbuminuria), a laboratóriumi paraméterek és a DSPN súlyossága között. Eredmények: A betegek átlagéletkora 63,4 év, 62%-uk nő volt, 92%-uk 2-es típusú cukorbetegségben szenvedett. A cukorbetegség fennállásának átlagos ideje 13,7 év volt. Cardiovascularis betegség a betegek 42%-ánál volt ismert. A microvascularis szövődmények közül a retinopathia előfordulása 12% volt, perzisztáló microalbuminuria a betegek 16%-ánál volt igazolva. A vizsgált betegek 19%-ánál a típusos DSPN-panaszok ellenére sem tudtunk idegi károsodást kimutatni; 49%-ban enyhe fokú, 19%-ban közepes fokú és 13%-ban súlyos fokú neuropathia volt kimutatható Neurometer® segítségével. A cukorbetegséggel összefüggő idegi károsodás kifejezettebb volt diabeteses retinopathia (p<0,001) és perzisztáló microalbuminuria esetén (p<0,001), e microvascularis szövődmények előfordulása összefüggést mutatott a DSPN súlyosságával. A cardiovascularis szövődmények megjelenése nem mutatott korrelációt a perifériás idegkárosodás mértékével, és nem találtunk összefüggést a DSPN súlyossági foka és a cardiovascularis betegségek előfordulása között. Következtetés: Eredményeink alapján a diabeteses neuropathia progressziója előre jelezheti az egyéb microvascularis szövődmények megjelenését 2-es típusú cukorbetegségben, adataink azonban nem mutattak összefüggést a cardiovascularis betegségek kialakulásával. A Neurometer® segítségével végzett perifériás idegrendszeri vizsgálat alkalmas a DSPN követésére és a neuropathia súlyosságának megállapítására. A cardiovascularis kockázatot az autonóm idegrendszeri funkciót vizsgáló Ewing-féle reflextesztek segítségével jobban meg tudjuk ítélni cukorbetegeinknél. Orv Hetil. 2020; 161(30): 1243–1251.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A teljes felszínpótló térdprotézis beültetése az ortopédsebészet egyik legsikeresebb és legbiztonságosabb beavatkozásává vált. A számos eltérő feltárásmód közül a leginkább elterjedt, úgynevezett medialis parapatellaris (MP-) feltárás során a musculus quadriceps ina átvágásra kerül, károsítva az extensor funkciókat. Ezzel szemben a subvastus (S-) feltárás – megkímélve az extensor apparátust – kevesebb fájdalommal járó, gyorsabb rehabilitációt ígérhet. Célkitűzés: A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján végzett prospektív, obszervációs vizsgálatunk célja az MP- és az S-feltárás közvetlen posztoperatív időszakra való hatásának összehasonlítása. Módszer: A bevont 60 beteg a beavatkozás típusa szerint random módon két eltérő csoportba került. A vizsgálat során homogén betegcsoportokon mértük a két eltérő feltárásmód hatásait a korai posztoperatív időszakban a nemzetközi szakirodalom és az általunk meghatározott paraméterek alapján. Eredmények: Vizuális analóg skála (VAS) segítségével nyugalmi és aktív fájdalomszintet mértünk az első 10 napon, ami alapján az aktív VAS-értékek esetén szembetűnőbb a különbség az S-csoport javára. Az aktív VAS esetében az S-csoportban a 2., 3., 10. napon is szignifikánsan kisebb fájdalmat jeleztek a betegek, mint az MP-csoportban. A többi nap eredményeit is figyelembe véve, ez amellett szól, hogy az extensor apparátus integritásának megőrzése jobb posztoperatív funkcionalitást tesz lehetővé. Megmértük a betegek térdízületi mozgástartományát is. Az 1. napon az S-csoportba tartozóké szignifikánsan nagyobb. A napok előrehaladtával az MP-csoport tagjai a rehabilitációjuk során utolérik az S-csoportot. Az S-csoportba tartozók átlagosan 1,944 nappal, azaz közel két nappal korábban képesek nyújtva lábat emelni, szemben az MP-csoporttal (p<0,0001). Következtetések: Az adatok statisztikai elemzése után elmondható, hogy a subvastus feltárás előnyösebbnek látszik a közvetlen posztoperatív időszak rehabilitációja tekintetében. Evidencia felállításához azonban további nagy elemszámú, multicentrikus, obszervációs vizsgálatokra van szükség. Orv Hetil. 2020; 161(29): 1208–1214.

Open access

Absztrakt:

A modern fogászati implantológiában már rutinszerűen alkalmazott sebészi sablonok és háromdimenziós (3D) tervezőprogramok segítségével lehetőség nyílik más szakterületek fejlődésére is. Az operációs mikroszkóppal történő sebészeti gyökércsúcs-eltávolítás sokkal pontosabb rezekciót tesz lehetővé, ám a műtéti terület lokalizálására és méretének meghatározására nyomtatott sebészi sablonok alkalmazására még nincs konkrét ajánlás. Célunk egy új, sablonnal navigált mikrosebészeti gyökércsúcs-rezekciós technika bemutatása, melynek során a számítógépes programban megtervezett ostetotomiát és rezekciót egy körtrepánnal végezzük. A számítógépes programban (SMART Guide; dicomLAB, Szeged) cone-beam computed tomography (CBCT-) felvétel használatával 3D sablont készítünk, mellyel meghatározzuk a rezekciós ablak átmérőjét, a trepán behatolási mélységét és szögét. A teljes vastagságú lebeny kialakítását követően, a dentális megtámasztású, nyomtatott sablont a műtéti területre helyezve, a corticalis csont és a gyökércsúcs eltávolítása trepánnal történik. A műtéti beavatkozás a modern mikrosebészet elveit követi, ennek megfelelően az ultrahangos retrográd preparálást retrográd töméssel, ’mineral trioxide aggregate’ (ProRoot MTA; Dentsply Maillefer, Ballaigues, Svájc) alkalmazásával zárjuk. A komplikációk nélkül lezajlott gyógyulási időszakot követő egyéves kontrollfelvételen a periapicalis laesio telődött, a páciens panaszmentes. A könnyen és nagy pontossággal végrehajtható beavatkozás utáni fájdalommentes gyógyulás mellett a technika nagy előnye, hogy maga a műtéti beavatkozás gyorsabb, mint a sablon és trepán nélküli mikrosebészeti rezekció. Orv Hetil. 2020; 161(30): 1260–1265.

Open access
Authors: Tibor Gyökeres, Eszter Schäfer, Attila †Szepes, Zsuzsanna Vitális, Mária Papp, István Altorjay, László Czakó, Áron Vincze, Attila Bursics, Péter Kanizsai and Tamás Berényi

Absztrakt:

A gastrointestinalis vérzés gyakori előfordulása, súlyossága miatt kiemelkedő népegészségügyi jelentőséggel bír. Az antikoagulált és/vagy rendszeres thrombocytaaggregáció-gátló készítményeket, nemszteroid gyulladásgátlókat szedő, idősödő populáció arányának növekedésével az emésztőszervi vérzés a jövőben várhatóan számban és súlyosságban is egyre növekvő terhet ró az egészségügyi ellátórendszerre. A gastrointestinalis vérzés ellátásában a sürgősségi szakember mellett a gasztroenterológus-endoszkóposnak van alapvető szerepe. A társszakmák (radiológus, invazív radiológus, intenzív terapeuta, sebész) képviselői sok esetben nem mellőzhetők a döntéshozatalban, a betegek ellátásában. Az érintett szakterületek képviselői szükségét érezték egy átfogó, multidiszciplináris, közösen elfogadott szemléletet tükröző, gyakorlati szemléletű hazai iránymutatás összeállításának az érvényes nemzetközi irányelvek alapján. A szerzők részletesen tárgyalják a gastrointestinalis vérzés ellátásának feltételeit, a kezdeti betegészlelést, a rizikóbecslést, a laborvizsgálatokat, a betegek resuscitatióját, valamint a vérzések diagnosztikájának és terápiájának lépéseit a vérzésforrás lokalizációja szerint külön csoportosítva. A szerzők iránymutatást adnak az elsődleges ellátás sikertelensége, illetve az ismételten fellépő vérzés eseteiben, végül a sebészet mai helyét is definiálják a gastrointestinalis vérzésekben. Orv Hetil. 2020; 161(30): 1231–1242.

Open access
Authors: Attila Doros, Péter Reismann, Gergely Huszty, Dóra Somogyi, Gábor Mohos, Tamás Szabó, Gellért Tőzsér and Pál Ákos Deák

Absztrakt:

Bevezetés: A jóindulatú pajzsmirigygöbök gyakori elváltozások, kezelést azonban ritkán igényelnek. Panaszokat okozó, gyorsan növekvő, túlműködő göbök kezelésére a rádiófrekvenciás ablatio mint hőablatiós módszer hatékony alternatív lehetőség, melyet ezen indikációban hazánkban elsőként alkalmaztunk. Célkitűzés: Ismertetjük a jóindulatú pajzsmirigygöbök rádiófrekvenciás ablatiós kezelési sajátosságait, fontosságát, és értékeljük saját klinikai eredményeinket. Módszer: 2016. június és 2019. szeptember között 140 páciens 186 pajzsmirigygöbét kezeltük a páciensek kiválasztását követően. A beavatkozások előtt és után meghatároztuk a kezelt göbök térfogatát, legnagyobb átmérőjét és a térfogatcsökkenést a vizsgált időszakban. Betegeinket legalább fél évig utánkövettük, az átlagos követési idő 12,5 ± 5,9 hónap volt. Eredmények: A kontrollvizsgálatok során kapott eredmények alapján az elváltozások mérete és erezettsége csökkent. Az átlagos térfogatcsökkenés 44,7 ± 17,6% volt az első hónap végére és 72,9 ± 17,9% a hatodik hónap után. Összesen 3 minor szövődményt észleltünk. Következtetés: A rádiófrekvenciás ablatio a jóindulatú pajzsmirigygöbök kezelésére jól használható, hatékony eljárás, mely válogatott esetekben a sebészi kezelés értékes alternatívája. Orv Hetil. 2020; 161(27): 1131–1136.

Open access
Authors: Bence Dorogi, Tamás Mátrai, Mihály Újhelyi, István Kenessey, Péter Kelemen, Ákos Sávolt, Orsolya Huszár, Orsolya Ping, Dávid Pukancsik and Zoltán Mátrai

Absztrakt:

Bevezetés: A korszerű onkoplasztikus emlősebészet következményeként megjelenő jelentős emlőrekonstrukciós igény számos rendszerszintű kérdést vet fel. Vizsgálatra és szabályozásra várnak az onkoterápiák hatására és az idő múlásával bekövetkező esztétikai változások, illetve hosszú távú szövődmények miatti korrekciós műtétek indikációi; meghatározandó a helyreállító beavatkozások optimális és maximális száma, az elérni kívánt esztétikai végcél és az ezekhez szükséges emlősebészeti kapacitások, valamint finanszírozás. Célkitűzés: A jelen vizsgálat célja, hogy kérdőíves vizsgálattal felmérje a magyar emlőrákos populáció korszerű emlőrekonstrukciós igényeit és véleményét. Anyag és módszer: A vizsgálatba 500, mastectomián és azonnali vagy halasztott-azonnali emlőrekonstrukción átesett nőbeteg került bevonásra. Tizenegy kérdésből álló kérdőív segítségével történt az emlő rekonstrukciójához való ismereteknek és személyes viszonyulásnak, az esztétikai végeredménnyel és az ellátás szakmai színvonalával kapcsolatos elvárásoknak, továbbá az ellátórendszerrel és a finanszírozással kapcsolatos igényeknek a felmérése, majd elvégeztük az eredmények biostatisztikai elemzését. Eredmények: A betegek medián életkora 47 év (min.–max.: 26–73) volt, döntő részük (59%; n = 294) házas volt, és 52% (n = 260) rendelkezett egyetemi végzettséggel. A betegek 70%-a (n = 348) az emlő-helyreállítás eredményeként mezítelenül is nagyjából egyforma emlőket szeretett volna. Ehhez 43%-uk (n = 217) maximum kettő, 37%-uk (n = 184) maximum három-négy műtétet vállalna. A felmérésben részt vettek 44%-a (n = 220) szerint az egészségbiztosítónak három-négy rekonstrukciós beavatkozást kellene támogatnia. A betegek 86%-a (n = 430) a daganatos emlő korszerű sebészi kezelését speciálisan képzett emlősebészre bízná. Következtetés: Az emlőrák modern onkoplasztikus sebészi ellátása összetett, rendszerszintű kérdéseket vet fel. Az emlőrákos betegek jól képzett emlősebészeket szeretnének, akik az emlőrák korszerű sebészi kezelésén túl mastectomia esetén az egészségbiztosító által támogatott formában, maximum két műtéttel képesek magas esztétikai eredménnyel az emlők helyreállítására. Orv Hetil. 2020; 161(29): 1221–1228.

Restricted access
Authors: Zoltán Szekanecz, Izabella Gomez, Boglárka Soós, Levente Bodoki, Szilvia Szamosi, Csilla András, Balázs Juhász, László Váróczy, Péter Antal-Szalmás, Péter Szodoray, Nóra Bittner, Péter Árkosy, Árpád Illés, Gabriella Szűcs, Katalin Dankó, Tamás Bender, László Tamási and Éva Szekanecz

Absztrakt:

Az onkoreumatológia a daganatképződés és a reumatológiai kórképek kapcsolatát jelenti. Számos összefüggés van a két orvosi szakterület között. Ezek egy része a reumatológiai kórképben szenvedő betegben jelentkező daganatokat, a másik fele pedig a daganatos betegen fellépő mozgásszervi jelenségeket foglalja magában. Az előbbi csoport keretében a reumatológiai betegségekben jelentkező szekunder tumorokat, a tumorasszociált antigének reumatológiai szerepét, a mozgásszervi betegségek kezelésére használt hagyományos és célzott terápiák esetleges onkogenitását és a korábban vagy jelenleg daganatos, mozgásszervi betegek fizioterápiáját tárgyaljuk. A másik nagy csoport magában foglalja a paraneoplasiás szindrómákat, az onkológiai kezelések (kemoterápia és immunterápia) lehetséges autoimmun-reumatológiai mellékhatásait, a hormondeprivatiós kezelés csonthatásait és a mozgásszervrendszer primer és szekunder daganatait. Orv Hetil. 2020; 161(28): 1151–1165.

Open access
Authors: Tímea Tamás, Zoltán Iszlai, Gabriella Szűcs and Tamás Karosi

Absztrakt:

A Parry–Romberg-szindróma ritka, lassan progrediáló, autolimitált betegség, melyet unilateralis arcfélatrophia jellemez. Általában gyerek-, fiatal felnőtt korban manifesztálódik. Az atrophia mértékének, illetve a társuló egyéb tünetek változatosságának következtében a betegség diagnózisa, a prognózis megítélése és a kezelés nagy kihívást jelent. Az esetbemutatás célja rávilágítani a diagnózis felállításának nehézségeire, bemutatni a beteg kivizsgálásának lépéseit, felhívni a figyelmet a műtét megfelelő időzítésének fontosságára, a hemifacialis atrophia mértékének megfelelő műtét kiválasztására, illetve a szindrómával gyakran előforduló betegségek keresésére. Orv Hetil. 2020; 161(28): 1181–1185.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: Az alkohol és a dohányzás vérnyomásra gyakorolt együttes hatásáról hypertoniás betegekben még hiányosak az ismereteink, bár tudjuk, hogy mindkettő cardiovascularis kockázati tényező. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja, hogy középkorú hypertoniás betegekben összehasonlítsuk a nem dohányzó és alkoholt rendszeresen nem fogyasztók vérnyomásértékeit, a célvérnyomást elérők arányát és a szívfrekvenciát azokéval, akik rendszeresen dohányoznak és alkoholt fogyasztanak. Módszer: A Magyar Hypertonia Regiszter adatbázisából 12 615, 45–64 éves beteg (6341 férfi és 6274 nő) került a jelenlegi elemzésbe, akiknél önbevallás alapján regisztráltuk a dohányzás és az alkoholfogyasztás mértékét. Eredmények: Az átlagéletkor 55,8 ± 5,7 év (férfiak) és 56,1 ± 5,5 év (nők) volt. A férfiak 40,8%-a, a nők 27,2%-a rendszeresen dohányzott. A rendszeres alkoholfogyasztók aránya férfiaknál 38,1%, nőknél 12,5% volt. A nők esetében minden csoportban nagyobb (p<0,001) volt a célvérnyomást elérők aránya, mint a férfiaknál. A rendszeresen dohányzó és alkoholt fogyasztó betegek esetében kisebb volt a célvérnyomást elérők aránya, mint akik nem fogyasztanak rendszeresen alkoholt, és nem dohányoznak: a férfiak esetében 31,1% a 46,6%-kal szemben (p<0,001), nők esetében 41,1% a 49,8%-kal szemben (p<0,01). A szívfrekvencia átlaga nagyobb a csak dohányzók vagy rendszeres alkoholfogyasztók esetében. Következtetés: A rendszeres alkoholfogyasztás és a dohányzás rontja a célvérnyomás elérésének esélyét középkorú, kezelt hypertoniás személyekben. Orv Hetil. 2020; 161(30): 1252–1259.

Open access
Authors: Luca Tóth, Viktória Bors, Adrienn Pallag, Veronika Pinczker, Tamás Dóczi, Péter Cserháti, Benjámin Shenker, András Büki, Miklós Nyitrai and Péter Maróti

Absztrakt:

A traumás gerincvelősérültek rehabilitációjában az elmúlt évtizedekben számos technológiai újítás jelent meg, ezek közül kiemelendők az alsó végtagi, aktív robotikus ortézisek, más néven alsó végtagi humán exoskeletonok. A 2000-es évek elejétől számos klinikai kutatás indult meg ezen eszközök hatékonyságának vizsgálatára, bemutatva az exoskeletonok pozitív hatásait a gerincvelő-sérülést követő szövődménybetegségek prevenciójában, illetve progressziójuk lassításában. A korábbi munkák kitérnek a fiziológiai és pszichoszociális, valamint társadalmi hatásokra is, továbbá bemutatják az esetleges kockázatokat, rizikófaktorokat is. Dolgozatunkban kitekintést adunk ezen nemzetközi tanulmányok fontosabb eredményeire, ismertetjük Magyarország első ilyen készülékeinek (ReWalk™ P6.0) felépítését és működését, bemutatjuk a robotasszisztált rehabilitációs tevékenység főbb, nemzetközi szinten is használt módozatait, valamint publikáljuk saját, nemzetközi munkákon alapuló vizsgálati protokollunkat, melynek alapján a Pécsi Tudományegyetemen és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben multicentrikus kontrollált klinikai vizsgálatot indítottunk. Hipotézisünk, hogy a magas intenzitású, exoskeletonnal kiegészített komplex rehabilitációs tevékenység mind a csontsűrűséget tekintve, mind az urogenitalis és gastrointestinalis traktusban pozitív változásokat idéz elő, melyeket objektív urodinámiás és defaecatiós paraméterekkel ellenőrzünk. A csontok ásványianyag-tartalmának változásait DEXA-val mérjük, a mentális statusra gyakorolt hatást kérdőívekkel ellenőrizzük. Kutatómunkánk célja, hogy a paraplegia állapotában lévő felhasználók számára validált eredményekkel alátámasztott, kiegészítő terápiás eljárást dolgozzunk ki, illetve ajánlást adhassunk az otthoni használatra, valamint eredményeinkkel sikerrel csatlakozhassunk a nemzetközi szintű tudományos műhelyek munkájához. Orv Hetil. 2020; 161(29): 1200–1207.

Open access
Authors: Tibor Németh, Zsolt Szabó, Balázs Pécsy, Zsanett Virág Barta, György Lázár, László Torday, Anikó Maráz, Tamás Zombori and József Furák

Absztrakt:

Bevezetés: Retrospektív munkánkban az elmúlt 12 év alatti két, 5 éves időszakban vizsgáltuk a tüdőmetastasisok szövettan szerinti megoszlásában és a metastasectomiák típusában végbement változásokat. Célkitűzés és módszer: Az első csoportban (2006–2010) 55 beteg volt: férfi 54,5% (n = 30), nő 45,5% (n = 25), átlagos életkor 57,9 év (24–80); a második csoportban (2014–2018) 115 beteg volt: férfi 60% (n = 69), nő 40% (n = 46), átlagos életkor 62,2 év (26–82). Eredmények: Az első időszakban a rectumban 19,3%-ban (n = 11), a colonban 17,5%-ban (n = 10), a vesében 14%-ban (n = 8) volt a primer tumor, a második periódusban a colonban 23,1%-ban (n = 31), a rectumban 15,7%-ban (n = 21), a vesében 9%-ban (n = 12). A műtétek megoszlása: atípusos reszekció: 38,6% (n = 22) és 46,3% (n = 62); lobectomia 31,6% (n = 18) és 26,9% (n = 36); pulmonectomia 10,5% (n = 6) és 1,5% (n = 2); segmentectomia 7% (n = 4) és 9,7% (n = 13); bilobectomia 1,8% (n = 1) és 0,7% (n = 1) az első és a második csoportban, egyenként. Az első periódusban végzett ’video-assisted thoracic surgery’ (VATS) műtétek aránya 5,3%-ról (n = 3) a második periódusban 64,9%-ra (n = 87) növekedett. A primer tumor műtéte és a tüdőáttét eltávolítása közötti betegségmentes időszak az első csoportban átlagosan 45,2 hónap (0–144), a másodikban átlagosan 33,8 hónap (0–180) volt. Az első periódusban észlelt 39 hónapos medián túlélés a második csoportban 59 hónapra emelkedett. Az átlagos 5 éves túlélés mindkét csoportunkban 41% volt. Következtetés: Az elmúlt 12 év alatt a tüdőáttétek eltávolításán átesett betegek száma a kétszeresnél is jobban megemelkedett, és jelentősen nőtt a VATS-metastasectomia aránya (5,3% vs. 64,9%). A primer tumoros megoszlásban nem találtunk jelentős eltérést. A medián túlélés a második csoportban némileg jobbnak bizonyult. Orv Hetil. 2020; 161(29): 1215–1220.

Open access
Authors: Péter Zoltán Bogár, Luca Tóth, Szilárd Rendeki, László Mátyus, Norbert Németh, Mihály Boros, Bálint Nagy, Miklós Nyitrai and Péter Maróti

Absztrakt:

Az egészségügyi, orvosi szimulációs oktatás alapja, hogy klinikai szituációkat, gyakorlati feladatokat modellez szimulátorok, számítástechnikai megoldások, esetleg humán szereplők segítségével. Így az oktatott a legvalósághűbb környezetben sajátíthatja el a készségeket. A közleményben bemutatjuk a szimulációs oktatás múltját, technológiai hátterét, valamint a szimulációs oktatás jelenlegi helyzetét Magyarországon, melynek megkérdőjelezhetetlen szerepe van az egészségügyi felsőoktatásban. Számos pozitív hatása van hallgatók és oktatók számára, továbbá az intézetek számára is számtalan előnyt tartogat. Az egységek feladata, hogy hidat teremtsen az elméleti és a gyakorlati képzés között, felkészítve a hallgatókat a valódi orvosegészségügyi életpálya kihívásaira. Bár a terület több évszázada ismert módszertan az orvos- és egészségtudományi képzésben, csak a XXI. században indult jelentős fejlődésnek a technológia robbanásszerű előrehaladásának köszönhetően. Az innovatív megoldások révén egyre élethűbben lehet modellezni bonyolultabb orvosi feladatokat is. Már hazánkban is használják az oktatás során a 3D nyomtatott segédeszközöket, virtuális- és kiterjesztettvalóság-megoldásokat. A magyarországi „Skill Labor Hálózat” fejlesztése mellett a szimulációs oktatás hazai módszertanának kialakítása is megkezdődött, ennek sikerességét jelzi több, oktatást segítő kézikönyv megjelenése is. A hálózat négy egyetemi skillközpontot és 16 oktató kórházat foglal magában. A skill-laborok eddig hiányzó láncszemek voltak az elméleti és a klinikai oktatás között, melyekben magas szakmai színvonalú gyakorlati készségeket sajátíthatnak el a hallgatók mind a graduális, mind a posztgraduális képzés során. A kezdeti fejlesztések sikeresnek tekinthetők, ezt tükrözi a nagy érdeklődés, a résztvevők száma és a hallgatók pozitív visszajelzései is. Közleményünk átfogó jelleggel betekintést ad a magyarországi egészségügyi szimulációs oktatás jelenlegi helyzetébe, illetve felveti a potenciális fejlesztési irányokat, gyakorlati példákkal szemléltetve. Orv Hetil. 2020; 161(26): 1078–1087.

Open access
Authors: János Uzsaly, Imre Gerlinger, Gréta Bodzai, Márton Kovács and Péter Bakó

Absztrakt:

A hallásjavító implantátumok térnyerésével szinte bármely súlyosságú halláscsökkenés hatékonyan rehabilitálható. Magyarországon először a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján került sor Codacs™ (Cochlear’s direct acoustic cochlear stimulator; Cochlear, Sydney, Ausztrália) implantációjára. Ez az implantátum egy, a középfülbe helyezhető elektromechanikus elven működő hallásjavító eszköz, melyet súlyos fokú, siketséggel határos, kevert típusú, kétoldali halláscsökkenés esetén ajánlhatunk fel betegeinknek. Esetünkben kétoldali előrehaladott otosclerosisban szenvedő, 67 éves férfi betegünk részesült Codacs™-implantációban, mellyel páciensünk posztoperatív hallásküszöbe és beszédértése nagymértékben javult. Orv Hetil. 2020; 161(24): 1015–1019.

Open access
Authors: Károly Kovács, Csaba Oláh, László Füstös, Zoltán Fülep, Gábor Cserni and László Sikorszki

Absztrakt:

Bevezetés: Közleményünkben ismertetjük a 2013–2019 közötti időszakban osztályunkon minimálisan invazív módszerrel (video-assisted thoracic surgery – VATS) elvégzett tüdőlobectomiák során szerzett tapasztalatainkat, eredményeinket. Betegek és módszer: 2013. november 1. és 2019. június 30. közötti időszakban osztályunkon 112 VATS lobectomiát végeztünk. A műtéteket izolált intubációval altatott betegeken elülső behatolás technikával végeztük. 98 betegnél malignus, 9 betegnél benignus elváltozás miatt történtek a műtétek. 10 esetben a műtét utáni szövettani diagnózis metasztázis volt. 78 férfi és 34 nőbetegen végeztük a műtéteket. A betegek átlagéletkora 60,5 (42–63) év volt. Az eltávolított lebenyek megoszlása a következő volt: bal felső: 5, bal alsó: 36, Jobb felső: 15, középső: 11, jobb alsó: 44, pulmonectomia: 1. Eredmények: Műtéti halálozás nem volt. Konverzióra 3 alkalommal kényszerültünk. Az átlagos műtéti idő 150 (70–215) perc volt. Reoperációt 2 betegnél végeztünk, vérzés, légáteresztés miatt. A 112 műtét során 88 betegnél primer tüdőrák, 9 betegnél jóindulatú elváltozás/gyulladás miatt történt a műtét. 10 esetben más szerv tumora miatti metasztázis miatt végeztük a beavatkozásokat. A primer tüdőrák miatt végzett műtétek stádium szerinti megoszlása a szövettani eredmények alapján a következő volt: I.a: 57, I.b: 22, II.a: 6, II.b: 3. A szövettani típus szerinti megoszlás: adenocarcinoma: 52, laphámrák: 23, kissejtes carcinoma: 2, nagysejtes carcinoma: 5, carcinoid: 6 volt. Következtetés: Osztályunkon a szükséges tanuló időszak után a VATS lobectomia megfelelő indikáció szerint rutin műtéti eljárássá vált. Jelenleg mellkasi műtéteink 65%-a, a lobectomiák több mint 50%-a VATS technikával történik. Eredményeink az országos és az irodalmi adatoknak megfelelnek.

Restricted access

Absztrakt:

Az inzulinrezisztencia (IR) fennállásának megerősítése vagy kizárása a hazai diabetes-szakrendelésekre irányított nem cukorbetegek egyik leggyakoribb beutalási indoka. A közlemény áttekinti az IR fogalmát, kórélettani jelentőségét, kórismézési lehetőségeit és kezelési vonatkozásait. Kiemeli, hogy az inzulinhatás csökkenése számos betegség kísérőjelensége, s önmagában, más tünetek nélkül nem igényli részletes kivizsgálását. Ha mégis felmerül, tájékozódó céllal elegendő a HOMA-IR-érték számítása, valamint az éhomi vércukor- és széruminzulinszint meghatározása. Ha valamely társbetegség részeként igazolódik, annak komplex kezelése szükséges. Orv Hetil. 2020; 161(26): 1088–1093.

Open access
Authors: Bánk Keczer, Nándor Csuja, András Fülöp, Damján Pekli, László Harsányi, István Hritz and Attila Szijártó

Absztrakt:

A laparoszkópos cholecystectomia (LC) a leggyakrabban végzett műtétek egyike. A beavatkozás ritka, ugyanakkor nagyon súlyos szövődménye az epeúti sérülés. Célunk az LC, valamint laparoszkópos kezdés után konvertált műtétek során bekövetkezett epeúti sérülések és szövődményeik, valamint ezek ellátásának vizsgálata volt.

Vizsgálatainkat a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikáján 2006–2016 között epehólyag-eltávolításra került betegek dokumentációjának retrospektív elemzésével végeztük.

Tizenegy év alatt 4 885 cholecystectomiát végeztünk. Ebből 4 558 (93,3%) laparoszkópos műtét, melyből 30 betegnél fordult elő valamilyen szövődmény, ami az összes LC 0,66%-a. A konvertált műtétek közül 7,95%-ban (26/327) lépett fel szövődmény. Más intézményből 22 szövődményes beteget utaltak Klinikánkra. Epeút-, illetve érsérülés 41 esetben fordult elő (61%, 41/78). Epeúti sérülés ellátása során 25 esetben került sor epeúti intervencióra (ERCP), 92%-os siker aránnyal. Reoperációra az epeúti sérült betegek 68%-nál volt szükség (28/41), melynek során a végleges epeúti rekonstrukció 82%-ban hepaticojejunostomia segítségével történt.

Következtetés: A laparoszkópos cholecystectomia a XXI. században is rutin beavatkozásának tekinthető, ugyanakkor a szövődmények terápiás megoldása továbbra is nehéz. A szövődményes esetek ellátása csak nagy gyakorlatú, multidiszciplináris háttérrel rendelkező intézményekben javasolt.

Open access
Authors: Botond Lakatos, László Gopcsa, Enikő Gondos, Alexandra Riczu, Zsuzsa Várnai, Éva Nagy, Eszter Molnár, Gabriella Bekő, Ilona Bobek, Péter Reményi, János Szlávik, János Sinkó and István Vályi-Nagy

Absztrakt:

Az elmúlt hónapokban pandémiához vezető, Kínából induló, új koronavírus okozta megbetegedés (COVID–19) rámutatott az emberiség kiszolgáltatottságára. Aktuálisan a COVID–19 kezelésére randomizált kontrollált vizsgálattal igazolt hatékonyságú, törzskönyvezett gyógyszer nem áll rendelkezésre. A súlyos akut légúti tünetegyüttest okozó koronavírus-2 (SARS-CoV-2) a jelen munka írásáig – a legóvatosabb becslések szerint is – közel 4 millió fertőzésért és megközelítőleg 300 000 halálesetért felelős. A patomechanizmus mélyebb megismerése fedte fel, hogy a fatális esetek hátterében az immunválasz diszregulációja, a citokinvihar-szindróma (CRS) áll. Eddigi ismereteink alapján a COVID–19-ben kialakuló citokinvihar sarkalatos szereplője az interleukin-6 (IL6). Esetleírások és kis betegcsoportokon végzett vizsgálatok eredményei alapján az IL6 monoklonális antitest gátló terápia (tocilizumab) eredményesnek mutatkozik a citokinvihar kezelésében. A szerzők egy eset leírása kapcsán foglalják össze a legfrissebb ismereteket a COVID–19 terápiájával kapcsolatosan. A jelen esetismertetés súlyos COVID–19-ben szenvedő betegben kialakult CRS sikeres terápiáját mutatja be, melynek során – a szerzők tudomása szerint – hazánkban elsőként került sor tocilizumab alkalmazására infektológiai osztályon. Orv Hetil. 2020; 161(26): 1070–1077.

Open access
Authors: György Fogarassy, Ágnes Fogarassyné Vathy, Tamás Kováts, Lajos Hornyák, István Kenessey, Gábor Veress, Csaba Polgár and Tamás Forster

Absztrakt:

Bevezetés: Az antraciklinkezeléshez kapcsolódó szívelégtelenség kialakulását jelentősen befolyásolja az alkalmazott kumulatív dózis. Korábban publikált adatok szerint doxorubicin esetén, 450 mg/m2 alatti kumulatív dózis mellett, alacsony a szívelégtelenség kialakulásának rizikója. Mivel a jelenlegi gyakorlatban a doxorubicinterápia során általában nem érik el ezt a dózist, a kezelés következtében kialakuló szívelégtelenség kiváltásában egyéb tényezők játszanak jelentős szerepet. Célkitűzés: Célunk a jelenlegi gyakorlat szerint alkalmazott doxorubicinkezeléshez kapcsolódó szívelégtelenség rizikótényezőinek részletes feltárása volt. Módszer: A hazai egészségügyi finanszírozási adatbázisok és a Nemzeti Rákregiszter adatainak felhasználásával retrospektív elemzést végeztünk, melybe azokat a betegeket vontuk be, akiknél 2004 és 2015 között emlődaganat igazolódott szövettani vizsgálattal. Kizárólag azokat a betegeket elemeztük, akiknél a kórelőzményben nem szerepelt kemoterápia vagy szívelégtelenségre utaló adat a daganat igazolódása előtt. A szívelégtelenségi végpontot az I50-es diagnóziskódnak a fekvőbeteg- vagy a boncolási dokumentumban való megjelenésével definiáltuk. Statisztikai analízis: A szívelégtelenség kialakulásának esélyét befolyásoló tényezőket többváltozós bináris logisztikus regresszió alkalmazásával azonosítottuk. A társbetegségek és a demográfiai adatok mellett az onkológiai stádiumot és az onkológiai kezelések kumulatív dózisait is figyelembe vettük az elemzésben. Eredmények: A 3288, doxorubicinnel kezelt betegnél a szívelégtelenségi végpont kumulatív incidenciája 6,2%-nak adódott. A szívelégtelenség előfordulása fokozódott 400 mg/m2 fölötti doxorubicin kumulatív dózis esetén. Nagymértékben nőtt a rizikó az életkor előrehaladtával is, már 50 év felett szignifikáns kockázatnövekedés volt megfigyelhető. Emellett magasabb rizikóval kapcsolódott a cukorbetegség, a pirimidinanalógok, a karboplatin (platinaalapú szer) és a bevacizumab jelenléte. Következtetés: A hazai finanszírozási adatbázisok és a Rákregiszter adatbázisának integrált elemzése révén a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően alkalmazott doxorubicinkezeléshez kapcsolódó szívelégtelenség rizikótényezői populációszinten azonosíthatók voltak. Orv Hetil. 2020; 161(26): 1094–1102.

Open access

EKG-gyöngyszem: EKG a beteg hátán a COVID–19-pandémiában

(A COVID–19-pandémia orvosszakmai kérdései)

Author: János Tomcsányi

Absztrakt:

Az elhúzódó, hason történő lélegeztetés csökkenti a mortalitást akut légúti distressz szindróma (ARDS) során és ennek kapcsán valószínűleg COVID–19 esetén is. Habár a COVID–19 a leginkább légúti megbetegedéssel jár, számos esetben jelentkezik cardialis diszfunkció. Ezért az EKG, illetve az EKG-monitorozás fontos szerepet játszik a hason történő lélegeztetés esetén is. Ugyanakkor e testhelyzetváltozásnak az EKG-ra gyakorolt hatása nem ismert. Egy egészséges, 30 éves férfi betegen a beteg hátára helyezett elektródák EKG-képe egy lezajlott infarktus QRS-változásait utánozza a V1–3 elvezetésekben. Ennek ismerete azért fontos, mert segítségünkre van a valóban kóros EKG-jelek elkülönítésében. Orv Hetil. 2020; 161(26): 1103–1104.

Restricted access
Authors: Csaba Dzsinich and István Tomcsányi
Restricted access
Authors: Dóra Solymosi, Brigitte Diczig, Miklós Sárdy and Györgyi Pónyai

Absztrakt:

Bevezetés: Az étel adverz reakciók gyakorisága egyre nő; a felnőtt populáció 10–20%-a tapasztal ilyen jellegű panaszokat, melyeket a legtöbbször ételallergiának hisznek, annak ellenére, hogy a nem immunmediált ételintoleranciák és az egyéb szerveket érintő (például gasztroenterológiai) kórfolyamatok nagyobb eséllyel okozzák ezeket. Célkitűzés: Célunk volt, hogy részleteiben megismerjük az étel adverz reakciókkal jelentkező felnőtt betegcsoportot és az ételallergiának vélt tünetek, tünetegyüttesek valós hátterét. Emellett, a kérdéskör kapcsán, az interdiszciplinaritás tükrében szeretnénk hangsúlyozni a differenciáldiagnosztika és a társszakmákkal történő együttműködés jelentőségét. Módszer: 406 felnőtt (>18) beteg allergodermatológiai vizsgálatára került sor élelmiszerekhez kapcsolódó tünetek felmérése, azonosítása és elkülönítése céljából. A páciensek változatos tünetekkel jelentkeztek, melyek mindegyikét „ételallergia” jeleként azonosították. Alapos anamnézisfelvétel és orvosi vizsgálat után, amennyiben indokoltnak bizonyult, specifikus-IgE-tesztek elvégzése történt. Szükség esetén a pácienseket társszakmák képviselőihez irányítottuk a kivizsgálás komplettálásához. Eredmények: 307 (75,6%) nő és 99 (24,4%) férfi vizsgálatára került sor. A betegcsoport átlagéletkora 43,6 év volt. A leggyakoribb objektivizálható bőrgyógyászati diagnózis az urticaria (44,1%) volt. Releváns IgE-mediált ételallergiát a 406 eset közül 6 betegnél (1,5%) tudtunk igazolni. Oralisallergia-szindrómát 35 (8,6%) esetben diagnosztizáltunk. Biogénamin-intolerancia 50,2%-ban, valamint egyéb társbetegségek (gasztroenterológiai: 62,1%, krónikus gyulladás: 22,2%) merültek fel provokáló faktorként a tünetek hátterében. A betegek által szedett és étkezéssel egyidejűleg bevett gyógyszerek mellékhatásait azonosítottuk 20 esetben. Következtetés: Adataink szerint a betegek által ételekhez kötött reakciók hátterében a biogénamin-intolerancia nagyon gyakori, viszont az ételallergiák száma túlbecsült. Az egészségügyben dolgozók és a betegek felé is fontos hangsúlyozni az adverz ételreakciók mögött meghúzódó változatos kóroktant. A differenciáció alapja mindig alapos anamnézisfelvétel, orvosi vizsgálat és személyre szabott kivizsgálás kell, hogy legyen. Orv Hetil. 2020; 161(25): 1042–1049.

Open access
Authors: Tamás Resál, Mariann Rutka, Kata Szántó, Klaudia Farkas and Tamás Molnár

Absztrakt:

A gyulladásos bélbetegségben szenvedők kezeléstől függetlenül fogékonyabbak a súlyos, hospitalizációt igénylő vírusinfekciókkal szemben. A betegség kezelésére használt immunszuppresszív és/vagy biológiai terápiák sokszorosára növelik az opportunista fertőzések, köztük az alsó légúti infekciók veszélyét, így az új koronavírus (severe acute respiratory syndrome coronavirus-2) okozta járvány miatt – mely elsősorban tüdőgyulladást okoz – érdemes a megszokottól eltérő terápiás megfontolásokat alkalmazni az effektív és biztonságos betegellátás érdekében. A gyulladásos bélbetegek fokozott koronavírus-rizikóját feltételező várakozásokkal ellentétben a járványban legjobban érintett országok közül sem az Észak-Olaszország, sem a Kína területéről származó tanulmány nem közölt fertőzést egyetlen, gyulladásos bélbetegségben szenvedő egyénnél sem. Ennek hátterében számos tényező állhat, mint például a betegek alacsonyabb átlagéletkora, a társbetegségek ritkább előfordulása stb. Ennek ellenére nem szabad megfeledkezni arról, hogy az immunszuppresszív és/vagy biológiai kezelésben részesülő betegek a veszélyeztetett csoportba tartoznak. Bizonyos esetekben szükségessé válhat a terápia módosítása, a gyógyszeres kezelés változtatásakor azonban vegyük figyelembe, hogy a relapsus és az ennek következtében szükségessé váló ambuláns megjelenés, majd esetleges hospitalizáció növeli a koronavírus-infekció veszélyét. Ennek tükrében a fellángolást mindenképp el kell kerülni, aminek záloga a megkezdett, hatékony kezelés folytatása. Mégis, a nem fertőzött, de a prognosztikai tényezők alapján fokozott rizikójú csoportban is már ajánlott lehet a módosítás. Közleményünk célja, hogy – a nemzetközi terápiás irányelvek alapján – hazánkban is alkalmazható gyakorlati ajánlást nyújtson a praktizáló orvosok számára a járvány idejére, megkönnyítve és hatékonyabbá téve ezzel a gyulladásos bélbetegek ellátását. Orv Hetil. 2020; 161(25): 1022–1027.

Open access
Authors: Domonkos Pap, Ádám Vannay and Attila Szabó J.

Absztrakt:

A vese filtrációs alapegységei a glomerulusok, melyek passzív hemodinamikai feladatukon túl komplex szabályozási mechanizmusokban is részt vesznek. Ezek közül fontosak az immunmediált folyamatok, amelyek a glomerularis homeostasis élettani biztosításán túl lokális szövetkárosító mechanizmusokat is elindíthatnak. Az immunológiai eredetű krónikus glomerularis betegségek gyakori okai a végstádiumú vesebetegség kialakulásának. Az immunrendszer kétélű kardként részt vesz a vese fiziológiás állapotának fenntartásában, de emellett meghatározó szerepe van a glomerularis károsodások kiváltásában. A nem megfelelően szabályozott, túlzott mértékű immunválasz felelős a glomerulonephritisek jelentős részéért, mely folyamat során károsodhat a glomerulusokat alkotó valamennyi strukturális és sejtes elem, beleértve a glomerularis bazálmembránt, a mesangialis és kapilláris-endothelsejteket, a podocytákat, valamint a parietalis epithelsejtréteget. Közleményünkben az egyes glomerularis komponenseknek, valamint a természetes és adaptív immunrendszernek a glomeruluskárosodásban betöltött szerepét foglaljuk össze. Orv Hetil. 2020; 161(24): 993–1001.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: Magyarországon az elmúlt években több alkalommal is tapasztaltunk az év első három hónapjában halálozási csúcsokat. Az influenza szerepének tisztázására még nem született olyan halandósági elemzés, amelynek eredményei más országok ugyanolyan módszerrel kapott eredményeivel összehasonlíthatók lennének. Célkitűzés: A 2009/10 és 2016/17 közötti időszakra vonatkozóan az influenzához köthető magyarországi többlethalálozások alakulásának bemutatása a FluMOMO statisztikai programcsomag alkalmazásával. Módszer: A halálozások heti számát (függő változó) modellezzük egy többváltozós idősoros elemzéssel, amelyben az influenzaaktivitás és az extrém időjárási körülmények szerepelnek magyarázó változóként. Az influenzaaktivitást az influenzaszerű tünetekkel háziorvoshoz fordulók konzultációs aránya (ILI) alapján becsüljük. Eredmények: Az influenzával összefüggésbe hozhatóan 2009/10-ben 1091, 2010/11-ben 2969, 2011/12-ben 4036, 2012/13-ban 2336, 2013/14-ben 2608, 2014/15-ben 6470, 2015/16-ban 51, 2016/17-ben pedig 5162 haláleset történhetett. Az évenkénti átlagos többlethalandósági ráta az össznépességben 0,5 és 52,7 (1/100 000) fő között alakult. A halálozás más országokban hasonló módszerrel kapott számokhoz és rátákhoz viszonyítva Magyarországon hasonló nagyságrendű, ugyanakkor tendenciaszerűen magasabb. Következtetés: Magasabb oltási arányt elért országokban az influenza okozta halálozás tendenciaszerűen alacsonyabb; Magyarországon az oltási ráta növelésére van szükség. Orv Hetil. 2020; 161(23): 962–970.

Restricted access
Authors: Zsófia Küronya, Tamás Martin, Edina Kiss, Mihály Szőnyi and Krisztina Bíró

Absztrakt:

A kannabisz a legnépszerűbb lágy drogok közé tartozik, a kávé, a dohány és az alkohol után világszerte a negyedik legtöbbet fogyasztott pszichoaktív szer. A két legismertebb növényi kannabinoid, a szigorúan ellenőrzött pszichotrop delta-9-tetrahidrokannabinol és a pszichoaktív hatással nem rendelkező, 2004 óta Magyarországon is elérhető, csupán bejelentési kötelezettséggel járó, étrend-kiegészítőnek minősülő kannabidiol. Az orvosi célú kannabisz használatával kapcsolatban, főleg onkológiai indikációban, számos tévhit kering. Közleményünkben összefoglaljuk a kannabisz történetét, hatásmechanizmusát, az onkológiai alkalmazásra jelenleg rendelkezésre álló evidenciákat, a jogi szabályozást, és külön felhívjuk a figyelmet a kannabidiol alkalmazásakor felmerülő potenciális veszélyekre. Orv Hetil. 2020; 161(25): 1035–1041.

Restricted access
Authors: Csaba Dzsinich, Gábor Darabos, László Székely, László Barta, Gábor Vallus, Tamás Tóth and László Szentpétery

Absztrakt:

Az aortaív fejlődési rendellenességei az újszülöttek 1-2%-ában fordulnak elő. E betegcsoportban a bal oldali aortaívből eredő jobb arteria subclavia incidenciája 0,7–2%, míg a jobb oldali aortaívből eredő bal arteria subclavia 0,4%-ra tehető. A rendellenes eredésű arteria subclavia – arteria lusoria – okozta panaszok vagy az oesophagus, vagy a trachea compressiójából, vagy azok kombinációjából származnak. Ritka szövődményként a Kommerell diverticulum B típusú aortadissectióval vagy törmelékes bennékének elsodródásával felső végtagi embolisatiót okozhat. Dolgozatunkban 5 eset ismertetését adjuk közre. Egy beteg felső végtagi embolisatióval, 2 beteg akut B típusú aortadissectióval került észlelésre. Egy beteget krónikus I. típusú thoracoabdominalis aneurysma miatt operáltunk, akinél B típusú aortadissectio állumenének thrombotizált aneurysmáját találtuk, ami Kommerell diverticulum thrombosissal társult. Egy betegünkben jobb oldali aortaívből eredő bal arteria lusoriát transponáltunk a carotis communisba. Évekkel később a centralis csonk növekedő aneurysmája miatt kellett beavatkoznunk. Sternotomiából végzett debranching után thoracalis stentgraft-implantatiót végeztünk.

Restricted access
Authors: Géza Lukács and László Harsányi
Restricted access
Authors: Péter Kelemen, Mihály Újhelyi, Dávid Pukancsik, Ákos Sávolt, Eszter Kovács, Zoltán Zaka, Zsuzsa Sándor and Zoltán Mátrai

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A szerzők a Regnault „B” típusú emlőfelvarrás sebészi technikájának módosításával végzett onkoplasztikus műtéti technikát és az új emlősebészeti módszer alkalmazásához kapcsolódó retrospektív klinikopatológiai vizsgálat eredményeit mutatják be. Módszer: 2012. április és 2018. október között, emlőrák miatt, módosított Regnault „B” technikával operált 215 nőbeteg klinikopatológiai adatait prospektíven vezetett adatbázis alapján retrospektív módon vizsgáltuk. A betegek életminőségét validált kérdőív segítségével mértük fel, míg a műtétek esztétikai eredményét a szintén validált Breast Cancer Conservative Treatment (BCCT.core) számítógépes program és az 5 pontos Likert-skála alapján értékeltük. Eredmények: A betegek átlagéletkora 53 év (szórás: 29–81 év) volt. A medián utánkövetési idő 47 hónap (szórás: 7–85 hónap) volt. Az átlag műtéti idő 47 perc (szórás: 35–85 perc) volt, míg a patológiai tumorméret átlagosan 33 mm-nek (szórás: 18–58 mm) bizonyult. Pozitív sebészi szél miatt 13 (6%) esetben irányított reexcisióra, míg 3 (1,4%) esetben mastectomiára kényszerültünk. Az összesített szövődményarány 7,4% (n = 16) volt. Az esztétikai eredmények Likert-skála szerinti átlagértéke 4,2 (szórás: 2–5), míg a BCCT.core program alapján 1,3 pont (szórás: 1–4 pont) volt. Az életminőséggel kapcsolatos kérdőívek eredményei magas betegelégedettséget igazoltak. Következtetés: A módosított Regnault „B” emlőmegtartó technika biztonságos és hatékony standard ’level II.’ onkoplasztikus emlősebészeti technika. A műtét magas betegelégedettséggel, illetve kozmetikai eredménnyel képes a közepes vagy nagyobb térfogatú emlők külső, illetve külső-felső negyedeinek T1–T3-as tumorai miatt az emlők akár 20–50%-ának eltávolítására, majd egyidejű parenchymaáthelyezéssel történő rekonstrukciójára. A módszer előnye, hogy nem igényel ellenoldali szimmetrizációs műtétet, míg hátránya, hogy az emlő bőrpalástján vezetett metszések komplettáló mastectomia esetén az azonnali rekonstrukciót nehezítik. Orv Hetil. 2020; 161(24): 1002–1011.

Restricted access
Authors: Endre Kolossváry, György Balázs, Edit Dósa, Mónika Moravszki, Zoltán Járai and Katalin Farkas

Absztrakt:

A Chapel Hill-i Konszenzuskonferencia által megfogalmazott beosztás szerint az óriássejtes arteritis és a Takayasu-arteritis tartozik a nagyérvasculitisek csoportjába. E kórállapotok felismerése döntően a klinikai kép értékelésén, valamint a különböző vascularis képalkotó módszerek alkalmazásán alapul. Az utóbbi lehetőséggel kapcsolatban az elmúlt években jelentős technológiai fejlődés figyelhető meg, amely már nemcsak a diagnózis felállítását, hanem a betegség kiterjedtségének és az érfali gyulladás fokának a megítélését is lehetővé teszi. Ezenfelül az érfali gyulladás későbbi szövődményeinek felismerése is lehetővé válik. Az ultrahang, a komputertomográfia és a mágnesesrezonancia-vizsgálat, valamint a pozitronemissziós tomográfia képviselik azokat a képalkotó modalitásokat, amelyek a bennük rejlő lehetőségek miatt elengedhetetlenek az érintett betegek felismeréséhez, valamint hatékony kezelésük és követésük tervezéséhez. Az ismeretek összefoglalása számos, az érintett betegek gondozásában potenciálisan érintett szakterület érdeklődésére tarthat számot. Orv Hetil. 2020; 161(23): 939–950.

Open access
Authors: Sándor Czibor, Emese Kristóf, Kinga Kecskés, Magdolna Barra, Péter Szántó, Pál Maurovich-Horvat and Tamás Györke

Absztrakt:

A koronavírus-betegség 2019 (COVID–19) szakmai irodalma meglehetős gyorsasággal bővül. Adatok jelzik, hogy sokszor nagy az ellentmondás egy-egy beteg esetében a klinikai kép és a radiológiai lelet súlyossága között. Esetismertetésünk egy tünetszegény beteg viszonylag súlyosabb radiológiai leleteit részletezi. Az onkológiai alapbetegségben szenvedő, 75 éves nőbetegnél a tervezett, onkológiai indikációval végzett F18-fluoro-dezoxi-glükóz pozitronemissziós tomográfia/komputertomográfia vizsgálat során a tüdőkben incidentálisan COVID–19-re utaló radiomorfológiai jeleket azonosítottunk. Azonnali izolációt követően a beteget a megfelelő osztályra helyeztük át, ahol a további vizsgálatok megerősítették a COVID–19 kórisméjét. Esetünk arra hívja fel a figyelmet, hogy járványügyi veszélyhelyzet idején az esendő betegek (magas életkorú, onkológiai betegségben szenvedők) tervezett képalkotó vizsgálata során az elkészült mellkas-CT azonnali kiértékelésének nagy a jelentősége, mert így időben azonosíthatunk a COVID–19 esetleges jelenlétére utaló radiomorfológiai eltéréseket, amelyek alapvetően meghatározzák az aktuális további teendőket. Orv Hetil. 2020; 161(23): 971–976.

Open access
Authors: László Farkas, György Lazáry, Ilona Köves, Violetta Csákváry, Rebeka Rónaky and Tamás Nagy

Absztrakt:

Az egészséges, hajlamosító tényező nélküli gyermekeknél a primer peritonitis rendkívül ritka. A klinikai kép egyértelmű hajlamosító tényezők és tünetek hiányában nem különbözik a szekunder peritonitisektől. Emiatt a diagnózis szinte mindig intraoperatív. Esetismertetés: 15 éves, korábban egészséges fiút kezeltünk enteritisnek megfelelő panaszokkal. A panaszok kezdetétől 24 órán belül akut has és szeptikus sokkos állapot alakult ki. A has komputertomográfos vizsgálatakor apró levegőzárványok látszottak a has középvonalában és a terminalis ileum mellett. Sürgősséggel laparotomiát végeztünk perforációs peritonitis gyanúja miatt. A műtét során azonban a purulens peritonitis hátterében perforációt nem találtunk. Széles spektrumú empirikus, majd célzott antibiotikumkúrát alkalmaztunk. A szeptikus sokkot és szövődményeit sikeresen kezeltük. A primer peritonitis forrását nem tudtuk azonosítani. A gyermek a hazabocsátása óta panaszmentes. Primer peritonitisnél a nem specifikus, rapidan progrediáló tünetek miatt a sürgős műtét általában elkerülhetetlen. Megfelelő antibiotikum- és szupportív terápiával a prognózis kedvező. Orv Hetil. 2020; 161(23): 977–979.

Open access

Absztrakt:

Fogamzás alkalmával a gének által meghatározottan egy új egyed jön létre, amelynek struktúráját és tulajdonságait (működését, a részletek együttműködését és annak időbeliségét, valamint erősségét (expresszivitását) gének feletti (epigenetikus) szabályozás rendezi, mely program formájában rögzül. Ez a program folyamatosan alakul és alakítható, miközben hibák történhetnek, melyek a program tartós elemeivé válnak, illetve megzavarják a fiziológiás program működését. Vannak az élet folyamán különösen érzékeny periódusok (mint a perinatalis (praenatalis – fetalis-neonatalis, korai postnatalis időszak), amikor az epigenetikus hatások (imprinting) fiziológiásan rögzülnek, és ezek közé sorolható a pubertás időszaka is. Ugyanakkor az átprogramozás nincs időkorlátok közé szorítva, hanem a sejtek fejlődési állapotától függ, így differenciálódó sejtekben (sejtcsoportokban) bármely életkorban megtörténhet. Az átprogramozott sejtek ezután az új programnak megfelelően funkcionálnak, az élet végéig. Ez az adott életfunkció normálistól való eltéréséhez, tartós meggyengüléséhez vagy éppen megerősödéséhez vezethet, de akár (a normális szabályozásból kiszakadva) daganatképződés alapja is lehet. A programozásban és átprogramozásban alapvető szerepe van az endokrin rendszernek (hormonoknak), így a környezetünkben megjelenő hormonszerű molekulák (endokrin diszruptorok) képesek életreszólóan megzavarni a programot, ami a hibás hormonális imprinting, illetve a DOHaD (Developmental Origin of Health and Disease) teóriájában nyeri el magyarázatát. Az átalakult (hibás) program az utódgenerációkra átöröklődik. Míg a perinatalisan fellépő, de csak később megnyilvánuló zavar már többé-kevésbé ismertnek és elismertnek tűnik (a hibás hormonális imprinting és a DOHaD teóriája), a későbbi életkorokban (elsősorban pubertáskorban), de bármely életkorban differenciálódó sejtekben történő átprogramozódás kevésbé ismert, pedig hasonló problémákat okozhat. A megváltozott program az utódgenerációkra öröklődik, és az utódban már ennek további átprogramozódása történik meg. Mindezt figyelembe véve az endokrin diszruptorok provokálta – felnőttkorban fellépő – betegségek szaporodása várható. Orv Hetil. 2020; 161(25): 1028–1034.

Open access
Authors: Cecília Czakó, Gábor Sándor, Hajnalka Horváth, Zsuzsanna Szepessy, Zoltán Zsolt Nagy and Illés Kovács

Absztrakt:

A különböző szerveket érintő betegségek gyógyításában szisztémásan alkalmazott gyógyszerek szemészeti mellékhatásai lehetnek tünetmentes elváltozások, azonban látást veszélyeztető kórképek is, mint a toxikus retinopathia vagy az opticus neuropathia. A szemészeti szűrővizsgálatok során a mellékhatások korai felismerésével a további progresszió és a maradandó látáskárosodás az esetek többségében megelőzhető. Összefoglaló közleményünkben a klinikai gyakorlatban széles körben használt gyógyszerek leggyakoribb és legjelentősebb szemészeti mellékhatásait ismertetjük. Célunk a gyógyszereket felíró orvosok tájékoztatása a terápia lehetséges szemészeti szövődményeiről, a szemészeti vizsgálatok fontosságáról és rendszerességéről. Orv Hetil. 2020; 161(23): 951–961.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A szívelégtelenség magas mortalitású, nagy betegpopulációt érintő, cardiovascularis betegség. A mortalitási adatok és azok változásai fontos információt jelentenek a kezelés hatékonyságának céljából. Célkitűzés: A szívelégtelenség miatti halálozás alakulásának és változásának tanulmányozása a 2010 előtti időszakhoz képest. Módszer: A 2017-ben szívelégtelenség miatt kezelt betegek számát, illetve mortalitási adatait elemeztem, a kórházi halálozást, valamint az 1–6–12 hónapos halálozást figyelembe véve. Az I50 és I42 BNO-kódokat vettem figyelembe, függetlenül attól, hogy az ápolást indokló fő- vagy mellékdiagnózisként szerepeltek. A mortalitásnál csak az összhalálozást értékeltem. Eredmények: A 2017. évben szívelégtelenség miatt szakorvosi ellátásban részesülők száma 1,1%-os prevalenciát adott. Ezen betegek kórházi halálozása 3,9% volt, míg az 1–6–12 hónapos halálozás 5,2–12–17%-nak adódott. Következtetések: A szívelégtelenség prevalenciája kisebb, mint a 2009-ben megadott 1,6%. Ez annak köszönhető, hogy most csak egy évet néztem, míg 2009-ben figyelembe vettük az előző 5 évben diagnosztizált szívbetegeket is, akik adott évben nem voltak szakorvosi ellátáson. A mortalitási adatok is jelentős javulást mutatnak 2009-hez képest, de még mindig a nyugat-európai értékek felett vannak. A javulás nagy valószínűséggel a túlélést nyújtó gyógyszerek jobb feltitrálásával, illetve a jobb adherenciával magyarázható. Orv Hetil. 2020; 161(24): 1012–1014.

Restricted access
Authors: Réka Borbála Tamás, Dóra Perczel-Forintos, Orsolya Máté and Zsuzsanna Gyenge

Absztrakt:

Bevezetés: A teljes populációt tekintve az alapellátásban és a szakellátásban megjelenők mintegy 25–30%-át teszik ki a „szomatizáló” betegek, akiknek testi tünetei mögött nem találnak orvosilag kimutatható szervi eltérést. A szomatikus panaszok gyakorisága az időskor mellett gyermek- és serdülőkorban a legmagasabb. A 7–12 év közötti gyermekek között a szomatikus tünetzavar jelenléte az alapellátásban közel 20%, a gyermekklinikák szakambulanciáin pedig 47%. A leggyakoribb szomatizációs panaszok a fejfájás, a hasfájás vagy a különböző végtagfájdalmak, amelyek magas komorbiditást mutatnak más mentális zavarokkal, elsősorban szorongásos megbetegedésekkel. A szomatizációs zavarok esetében mindig multikauzális problémáról van szó, amelynek kialakulásában a biológiai, környezeti és pszichés tényezők komplex módon kapcsolódnak össze. A tapasztalatok alapján a szomatizáló páciensek sokszor évekig vándorolnak az egészségügyi rendszerben, ahol adekvát kezelés hiányában legfeljebb gyógyszeres ellátásban részesülnek, így a panasz könnyen krónikussá válhat. Célkitűzés, módszer: Tanulmányunk célja a gyermekkori szomatizációs zavarok bizonyítottan hatékony kezelési módszereire vonatkozó legfrissebb szakirodalom áttekintése, különös tekintettel a komplex, pszichoterápiás lehetőségekre. Szemléltetésül egy szédüléssel, gastrointestinalis panaszokkal és alvászavarral küzdő serdülő fiú kognitív viselkedésterápiás kezelését ismertetjük. Megbeszélés: A hatékonyságvizsgálatok eredményei egyértelműen a kognitív viselkedésterápiát, valamint kiegészítésként a családterápiát/családkonzultációt javasolják a nagy gyakorisággal megjelenő szomatizációs zavarok adekvát kezelésére. A terápiás ellátás során a pszichoszociális stresszoroknak, az egészségszorongásnak, a katasztrofizáló gondolkodásnak a felismerésére és csökkentésére, az eredményes megküzdési és kommunikációs készségek kialakítására és az életkornak megfelelő aktivitás fenntartására kell fókuszálni. Következtetés: A biopszichoszociális szemléletű állapotfelmérés és kezelés kulcsfontosságú a szomatizáló betegeknél, hogy a megbetegedés kialakulásában és fenntartásában szerepet játszó pszichés és környezeti tényezőket feltérképezve, bizonyítottan hatékony kognitív viselkedésterápiában részesüljenek. Orv Hetil. 2020; 161(25): 1050–1058.

Open access
Author: Magyar Sebészet Szerkesztősége
Restricted access
Authors: Zsuzsa Győrffy, Sándor Békási, Noémi Szathmári-Mészáros and Orsolya Németh

Absztrakt:

A WHO által 2020. március 11-én hivatalosan is pandémiának nyilvánított COVID–19-járvány ismét felhívja a figyelmet a telemedicina lehetőségeire. Az új koronavírus-fertőzés megfékezése érdekében, az ellátórendszer működtetése során, a fertőződés kockázatának maximális csökkentése mellett új utakat, módszereket, platformokat kell találnunk. Célunk, hogy szakirodalmi összegzéssel és gyakorlati szempontú útmutatók révén, valamint a hazai telefogászat különleges példáján keresztül bemutassuk, milyen kísérletek történtek a COVID–19-járvány kapcsán a telemedicinának az ellátásba való bevonására mind a nemzetközi, mind pedig a hazai ellátórendszerek különböző szintjein. Mind a nemzetközi, mind a hazai adatok azt mutatják, hogy a telemedicina kiemelt szerepű lehet a triázs folyamatában, a fertőzöttek korai kiemelésében, diagnosztizálásában, ellátásában, betegútjának menedzselésében úgy, hogy a szakszemélyzet nem érintkezik a potenciálisan fertőzött páciensekkel. Ugyancsak fontos szerepe van a gondozott, krónikus betegséggel élő páciensek állapotának távoli monitorozásában, ellátásában és a veszélyeztetett egészségügyi dolgozói csoport ellátásba való visszakapcsolásában. A potenciális előnyök mellett nem szabad megfeledkeznünk a telemedicinális ellátás korlátairól, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy széles hozzáférhetősége miatt a veszélyhelyzet kapcsán kellő rugalmasságot adhat mind az alapellátás, mind a szakellátás számára. Éppen ezért mielőbb szükséges a hazai szakmai irányelveket, a jogi és a finanszírozási lehetőségeket e területen hosszú távon fenntartható módon is meghatározni.* Orv Hetil. 2020; 161(24): 983–992.

*Megjegyzés: A jelen cikk írását 2020. április 30-án zártuk le. A COVID–19-pandémia és az ezzel kapcsolatos kutatások, vizsgálatok dinamikusan változnak azóta is.

Open access
Authors: Anna Rieth, Aurél Ottlakán, Tamás Kovács, Brigitta Balogh and József Furák

Absztrakt:

A tracheobronchialis sérülések ritkák, de életveszélyes állapotot jelenthetnek. Leggyakoribb okaik a nyaki vagy mellkasi, nagy energiájú tompa trauma, a nehéz intubálás vagy az intratrachealis tubus és gyomorszonda együttes viselése. A korai diagnózis és a megfelelő kezelés életmentő lehet, e sérülések felismerése azonban az atípusos tünetek és a súlyos társsérülések miatt gyakran elhúzódik. Típusos esetekben a fizikális vizsgálat során progresszív, kiterjedt subcutan emphysema hívhatja fel rájuk a figyelmet. További nehézséget jelent, hogy a radiológiai jelek nem elég specifikusak, a komputertomográfiás felvételeken pedig a leggyakrabban csupán subcutan emphysema, pneumomediastinum vagy esetenként pneumothorax látható. Cikkünkben három eset kapcsán mutatjuk be a tracheobronchialis sérüléseket – egy baleseti, egy nehéz intubációs légúti sérülés, illetve egy tracheooesophagealis fistula kialakulása során. Az endotrachealis tubus ballonja a tracheafal rupturája mentén mindegyik esetben túlfújhatóvá vált, így a légút falán kívülre terjedt – ez a képalkotó vizsgálatokon láthatóvá is vált. Ez egy ritka, de direkt és egyértelmű jele a légúti sérüléseknek, mely alapján a trachea teljes falvastagságának szakadására lehet számítani. Cikkünkben a túlfújt ballon diagnosztikus jelentőségére szeretnénk rávilágítani. Orv Hetil. 2020; 161(25): 1063–1068.

Open access
Authors: Bálint Pordány, György Herczeg and Miklós Máté

Absztrakt:

Az új koronavírus által okozott COVID–19 tüdőgyulladással, heveny légzési elégtelenséggel vagy akár szepszissel járhat. Azoknál a betegeknél alakul ki gyakrabban súlyos állapot, akik valamilyen krónikus alapbetegségben szenvednek. Cikkünk célja felhívni a figyelmet azon esetekre, amelyek elemzése segíthet a COVID–19-tüdőgyulladás lefolyását és mortalitását befolyásoló faktorok felderítésében. Idős betegünk anamnézisében rectumexstirpatio szerepel intraoperatív reanimációval. 2020 januárjában egy időben igazolódott colon ascendens adenocarcinoma, illetve pulmonalis embolia. Hathetes, terápiás dózisú, kis molekulatömegű heparinos (LMWH-) kezelést követően elvégeztük a daganatos szegment reszekcióját. Intraoperatív sikeres reanimáció történt. A műtét után 15 nappal endoszkóposan nem csillapítható, spriccelő anastomosisvérzés miatt akut jobb oldali hemicolectomiát végeztünk. Ezt követően a lázas állapot hátterében COVID–19 igazolódott; tüneti kezelés mellett a beteg láztalanná vált. A továbbiakban anastomosisinsufficientia alakult ki, mely konzervatív terápia alkalmazása mellett szintén gyógyult. Három negatív SARS-CoV-2-vizsgálat után betegünket emittáltuk. Figyelemre méltó, hogy betegünk preoperatív tartós LMWH-kezelésben részesült; az aktív vérzés miatt gyógyszereléséből az angiotenzinkonvertálóenzim (ACE)-gátló elhagyásra került, majd ezt követően SARS-CoV-infekció alakult ki, de multimorbiditása ellenére is meggyógyult. A colorectalis carcinomák a lassan növekvő malignomák közé tartoznak ugyan, ám fontosnak tartjuk ezek megfelelő időben történő kezelését, még súlyos járványügyi helyzetben is. Nagy kihívás elé állít minden orvost a pandémia alatt a betegek megfelelő ellátása, de – mint esetünk is példázza – sikeres lehet a multimorbid betegek sebészeti ellátása is. További következtetésünk, hogy érdemes lenne vizsgálni a társbetegségek kezelésére használt gyógyszerek és a SARS-CoV-2 közötti azon interakciókat, amelyek befolyásolhatják a COVID–19-tüdőgyulladás kimenetelét. Orv Hetil. 2020; 161(25): 1059–1062.

Restricted access
Authors: Eloisa Sevilla, Raúl C. Mainar-Jaime, Bernardino Moreno, Inmaculada Martín-Burriel, Mariano Morales, Sara Andrés-Lasheras, Manuel Chirino-Trejo, Juan J. Badiola and Rosa Bolea

Abstract

The aim of this study was to estimate the prevalence of antimicrobial resistance (AMR) in Escherichia coli from a dog population in Spain and assess specific virulence factors. Susceptibility to 22 antimicrobials was tested along with the production of extended-spectrum β-lactamases (ESBLs) and AmpC in faecal isolates from 100 dogs. Virulence-related genes associated with attaching and effacing E. coli (eae, Stx1, Stx2) and extraintestinal pathogenic E. coli – ExPEC – (papC, hlyA and cnf1) were detected by PCR. At least one kind of AMR was observed in 73% of the isolates. The highest prevalences corresponded to penicillin (45%), aminoglycoside (40%) and non-extended spectrum cephalosporin (39%) classes. Multidrug resistance (MDR) was observed in 53.4% of the resistant isolates. No resistance to colistin was found. Production of ESBL/AmpC enzymes was detected in 5% of E. coli. Shiga toxin-producing E. coli were not observed, enteropathogenic E. coli were identified in only 12% of them, and ExPEC were found in 25%. Dog faeces can be a source of E. coli strains potentially presenting a threat to humans through their virulence factors or AMR. The non-hygienic keeping of animals may increase the risk of colonisation of such pathogens in humans.

Restricted access

Abstract

This paper reports the detection of the myxozoan species Myxobolus elegans Kashkovsky 1966 in common dace (Leuciscus leuciscus) that has not been previously listed as its host. The problem of differentiation of phenotypically similar Myxobolus species is addressed. During parasitological survey of common dace from the desalinated part of the Gulf of Finland at the city of Sestroretsk, Russia, numerous oval-shaped plasmodia, 0.2–0.4 mm in size, filled with Myxobolus spores were found on the gills. Pear-shaped myxospores were 15.4 (14.8–16.0) × 10.2 (9.6–10.9) µm in size with a rib on each valve. On the basis of spore morphology, the species appeared to be similar to M. elegans and Myxobolus hungaricus Jaczó, 1940. In order to identify the species, molecular genetic analysis was performed, and the species was identified on the basis of morphological characteristics and 18S rDNA data. The results obtained indicate that the Myxobolus species observed on the gills of dace is M. elegans. Thus, common dace is another valid host of M. elegans besides the type host, ide (Leuciscus idus).

Restricted access
Authors: Aleksandra Trościańczyk, Aneta Nowakiewicz, Sebastian Gnat, Magdalena Wójcik, Sylwia Wdowiak-Wróbel and Michał Kalita

Abstract

The aim of the study was to assess the incidence, resistance, virulence, and genotypic characteristics of Staphylococcus spp. residing in the gastrointestinal tract of dogs and cats, as a group of animals causing potential contamination of the urban space. A high percentage of strains resistant to penicillin (58%), oxacillin (9%) and tetracycline (60%) were found. All isolates resistant to penicillin, kanamycin, or chloramphenicol carried genes responsible for individual resistance (blaZ, aph(3′)-IIIa, and cat (pC194)/cat (pC223), respectively. The mecA gene was detected in 45% of the oxacillin-resistant Staphylococcus pseudintermedius strains. The amplification of DNA fragments surrounding rare restriction sites analysis demonstrated high heterogeneity of genotypic profiles correlating with phenotypic resistance profiles. Multilocus sequence typing analysis classified the methicillin-resistant S. pseudintermedius strains as ST71, ST890, and the totally new ST1047. The presence of a high level of resistance among Staphylococcus strains may suggest a potential risk of transfer of these bacteria between companion animals and humans.

Restricted access