Munkafüggőség

A nem pszichoaktív szerekkel kapcsolatos, úgynevezett viselkedési addikciók területe egyre nagyobb hangsúlyt kap az addiktológiában és a mentális zavarok területén (Demetrovics és Kun, 2010a; Demetrovics és Griffiths, 2012). Ezt jól érzékelteti az a két fontos változás, amelyeket a mentális zavarok kézikönyveinek (BNO és DSM) legutóbbi kiadásaiban láthatunk. Egyrészt, a DSM-5 (American Psychiatric Association, 2013) kézikönyvében új kategóriába, az ún. „Szerrel összefüggő és egyéb addiktív zavarok” csoportjába került átsorolásra a „Szerencsejáték használati zavar” (Gambling disorder). Másrészt, a BNO legújabb kiadásában új zavarként szerepel a „Videójátékhasználati zavar” is (Gaming disorder) (World Health Organization, 2018; Rumpf és mtsai, 2018), elismerve azt, hogy a videójáték használatának is lehet egy maladaptív formája, amely más függőségekhez hasonlatos. Az említett két zavaron kívül még számos viselkedési addikciót tartunk számon (Demetrovics és Kun, 2007, 2010b), ám az egyes jelenségekkel kapcsolatos bizonyítékok mennyisége nagyon változó (Brand és mtsai, 2020; Bőthe és mtsai, 2020; Müller és mtsai, 2019).

Az egyik feltörekvő terület a viselkedési addikciók kutatásán belül a munkafüggőség, amely bár egyre nagyobb figyelmet kap, még mindig számos megválaszolatlan kérdéssel néz szembe (Kun és Demetrovics, 2010; Atroszko, Demetrovics és Griffiths, 2020). Ugyanakkor nem elhanyagolható azon személyek aránya, akiket érint a munkafüggőség problémája: az eddigi két vizsgálatban, amelyben országos felmérést készítettek (Norvégia és Magyarország), hasonló eredményeket kaptak: a felnőtt munkavállalók kb. 8%-át érinti a probléma (Andreassen és mtsai, 2014; Kun, Magi, Felvinczi, Demetrovics és Paksi, 2020). Ez a magas érték arra hívja fel a figyelmet, hogy a jelenséggel kapcsolatosan jóval több kutatásra lenne szükség. Ez amiatt is fontos, mivel a munkafüggőségre vonatkozóan számos tévhit és mítosz él a közgondolkodásban (Griffiths, Demetrovics és Atroszko, 2018), és ezek egyike az, hogy a jelenségre mint „pozitív addikcióra” tekintenek sokan. Ez a megközelítés azonban sajnos téves, hiszen maga a probléma, a munkafüggőség definícióinak egyik legfontosabb eleme, hogy a túlzott munkavégzés miatt a személy számos kedvezőtlen, káros következménnyel néz szembe. Így a „pozitív” jelző semmiképpen sem indokolt (ahogy alapvetően egy függőség esetében sem).

A munkafüggőség problémáját először a hetvenes évek elején írták le. Oates (1971) a zavart az alkoholizmushoz hasonlította, és azt hangsúlyozta, hogy a munkafüggő („workaholic”) személynek olyan mértékben van szüksége a túlzott mennyiségű munkára, hogy az már kifejezetten káros hatással van a személy egészségi állapotára, társas kapcsolatainak minőségére és pszichés jóllétére is. A későbbiekben a munkafüggőséget különböző tényezők alapján próbálták megragadni, mint a munkával töltött idő (Mosier, 1982), a munkával kapcsolatos attitűdök (Machlowitz, 1980), a munkával kapcsolatos késztetés, involváltság és élvezet kombinációi (Spence és Robbins, 1992). Továbbá voltak, akik a munkafüggőséget egy speciális viselkedési mintázatként írták le (pl. Scott, Moore és Miceli, 1997), míg mások elsősorban a maladaptív, addikciós jellegét hangsúlyozták a jelenségnek (Porter, 1996; Robinson, 1998). A szakirodalomban általánosan elfogadott az ún. „komponens modell” (Griffiths, 2005, Griffiths és Karanika-Murray, 2012), amelyet különböző problémák (pl. szerencsejáték-zavar, videójáték-függőség vagy testedzés-függőség) esetén is jól alkalmazhatunk. Ez a megközelítés az addikciók hat fő komponensét írja le, és ezeket a munkafüggőség vonatkozásában az alábbi módon érhetjük tetten: 1.Kitűnés (szaliencia): a személy életében a munkavégzés a legfontosabb; a munkával kapcsolatos teendők uralják a személy gondolatait, érzéseit és viselkedését is. 2.Hangulatmódosítás: a személy arra használja a munkavégzést, hogy általa pozitívabb hangulati, érzelmi állapotba kerüljön, és elkerülje a kellemetlen hangulati élményeket és feszültségeket. 3.Tolerancia: a személy egyre többet és többet dolgozik annak érdekében, hogy megfelelően érezze magát (pl. ne legyen feszült vagy ingerült). 4.Megvonás: ha a személy valamilyen oknál fogva nem tud dolgozni, kellemetlen – elsősorban pszichés – megvonási tüneteket él meg; feszültté és ingerültté válik, szorongást, hangulatingadozást, idegességet, bűntudatot, depresszív tüneteket tapasztalhat. 5.Konfliktus: a túlzott mennyiségű munkavégzés a személy életében számos területen okoz konfliktusokat: rendszeresen összetűzésbe kerül hozzátartozóival (interperszonális konfliktus), a túlzott munkavégzés konfliktusba kerül az élet egyéb területeivel (pl. szabadidős tevékenységek, háztartási és családi feladatok), továbbá belső küzdelmet is megtapasztal a személy, mivel ő is érzékeli a túlzott munkavégzés káros következményeit (intrapszichés konfliktus). 6.Visszaesés: bár a munkafüggő személy időről időre megpróbálja csökkenteni a munkavégzését, és más tevékenységeknek is próbál nagyobb tered engedni, az ezzel kapcsolatos változtatások nem tudnak tartósak lenni, és ismételten visszacsúszik egy maladaptív munkavégzési módba. Fontos felhívnunk a figyelmet arra, hogy a munkafüggőség problémáját célzó mérőeszközök alapvetően szűrő kérdőívekként működnek, és elsősorban a jelenség kockázatát tudják megbecsülni (Clark, Smith és Haynes, 2020; Urbán és mtsai, 2019). Mivel a munkafüggőségről jelenleg nem állnak rendelkezésre hivatalos diagnosztikai kritériumok és olyan pszichometriai eljárás sem, amelynek alapján egy személyről egyértelműen kijelenthető volna, hogy ő munkafüggő-e vagy sem, így – ahogy szokás ezt más problémák, akár viselkedési addikciók esetében – a kutatásokban ezeket a szűrő kérdőíveket alkalmazzák. Ezek megbízható és érvényes módszerek arra, hogy a munkafüggőség szempontjából a kockázati csoportba tartozó személyeket azonosítsuk (pl. Orosz és mtsai, 2016; Urbán és mtsai, 2019).

A munkafüggőség addiktológiai szempontú megközelítésében tehát az ártalmas következmények és a distressz megélése mindenképpen kulcsfontosságúnak tekinthetők. A kutatások többek között arra keresik a választ, hogy milyen kockázati tényezők állnak a munkafüggőség hátterében, továbbá, hogy milyen kedvezőtlen kimenetelekkel járhat az, ha valaki túlzottan sokat dolgozik. A kockázati tényezők sorában több személyiségvonást – pl. alacsony önértékelés, magas perfekcionizmus, negatív affektivitás, kényszeresség – is találhatunk (Clark, Michel, Zhdanova, Pui és Baltes, 2016; Kun, Takács, Griffiths, Richman és Demetrovics, 2020), ugyanakkor egyéb tényezők és azok interakciói is igen lényegesek lehetnek (Atroszko, Demetrovics és Griffiths, 2019; Griffiths és mtsai, 2018). Ezen tényezők között érdemes megemlíteni a munkavégzés és a munkahely strukturális tényezőit (pl. az elvégzendő feladat jellege, ismerőssége vagy újdonsága; anyagi és egyéb juttatások és visszajelzések stb.), ahogy a különböző szituációs faktorok is hatással lehetnek a munkafüggőség kialakulására (Mazzetti, Schaufeli és Gugliemi, 2014; Griffiths és Karanika-Murray, 2012). Utóbbiak közé tartozik például a munkahelyi társas környezet, a munkahelyi hangulat, a szervezeti felépítés és a szervezeti kultúra is (Griffiths, 2011). A munkahelyek között is létrejöhetnek ún. „addiktív szervezetek” (Schaef és Fassel, 1988), amelyek növelhetik a munkafüggőség kialakulásának kockázatát. Noha a területen végzett kutatások többsége keresztmetszeti jellegénél fogva nem fogalmazhat meg egyértelmű ok-okozati viszonyokat a munkafüggőség és a vele együtt járó tényezők között, számos vizsgálat arra utal, hogy a munkafüggőségnek komoly kockázata van mind a fizikai, mind a mentális egészségre nézve (Sussman, 2012).

Munkafüggőség és fizikai egészség

A globalizáció térnyerésével, a kommunikáció és a technológia elmúlt évtizedekben lezajlott rohamos fejlődésével, a fogyasztói társadalom eluralkodásával párhuzamosan egyre több változás zajlik le a munkahelyek világában. A cégek alkalmazkodva ehhez az új környezethez egyre több és gyorsabb munkát várnak el a dolgozóktól (Porter és Kakabadse, 2006). A technikai fejlődéssel együtt bizonyos mozgásszervi és mentális betegségek korábbi életkorban jelennek meg. Ehhez hozzájárulhatnak az olyan tényezők is, mint a fizikai munka és a napi testmozgás lecsökkenése, az ülőmunka elterjedése vagy a tömegközlekedés kockázatai (Borbély és Pecze, 2006).

A munkahelyi stressznek, azok összetevőinek és következményeinek igen széles a szakirodalma, ahogy arról is igen sok kutatás született, hogy a munkahelyi stressz számos közvetett és közvetlen módon tehet kárt az egészségi állapotban (Ganster és Rosen, 2013). Munkahelyi stresszt okozhat például, ha a személy azt éli meg, hogy a munkaadó részéről túlzottan nagy a kontroll, ha túlzottan alacsonyak/magasak a felé támasztott követelmények, ha szerepkonfliktussal vagy szerep-kétértelműséggel kell szembenéznie, vagy ha nagyon alacsony munkahelyi társas támogatást tapasztal (Cooper és Davidson, 1987; Ganster és Perrewé, 2011; Karasek, 1979; Karasek és Theorell , 1990). Ezek a tényezők egyértelmű pozitív kapcsolatot mutatnak a szív-érrendszeri betegségekkel és az abból fakadó mortalitással is (Belkic, Landsbergis, Schnall és Baker, 2004; Kristensen, 1996). A munkahelyi stressz emellett kedvezőtlenül befolyásolja az egészség-magatartást is (Salavecz, 2008, 2011). A túlzott munkahelyi stressz például növeli a dohányzás és az alkoholfogyasztás kockázatát (Frone, 1999; Peter, Alfredsson, Hammar, Siegrist, Theorell és Westerholm, 1998), az egészségtelen táplálkozási szokások jelenlétét és az elhízás kialakulását (Kivimaki és mtsai, 2006), illetve az alvási szokások megváltozásához és alvászavarokhoz is vezethet (Kecklund és Akerstedt, 2004). Mind-ezen egészség-magatartási tényezők pedig káros hatással vannak a személy testi és lelki egészségére egyaránt (Siegrist és Rödel, 2006).

Maga a túlzott mennyiségű munka is kifejezetten veszélyeztető tényező lehet a stressz és azzal összefüggő betegségek kialakulása és a kiégés szempontjából. Japánban olyan súlyos népegészségügyi problémát jelentenek a túlzott munkavégzés okozta egészségügyi ártalmak, hogy 1982-ben külön kifejezést hoztak létre a jelenség leírására: a „karoshi” szó azt jelenti, hogy „túlzott munkavégzés miatt bekövetkezett halál”. A halál oka általában szív- és érrendszeri betegségekhez köthető. Egyes kutatók szerint pedig a japán lakosság szív- és érrendszeri problémákkal kapcsolatos elhalálozásainak körülbelül egyharmadában karoshiról van szó, azaz a túlzott munkavégzés és az ahhoz köthető stresszes életmód eredményezi a halált (Nishiyama és Johnson, 1997).

A munkafüggők esetében, akik rengeteget dolgoznak, emellett saját magukkal szemben túlzottan magas elvárásokat támasztanak, folyamatosan megerősítésre és elismerésre vágynak (Porter, 1996; Robinson, 1998), illetve szoronganak attól, hogy eleget dolgoznak-e, és kellőképpen jól teljesítenek-e, könnyen elvárható a magasabb stressz-szint jelenléte. Ez azzal is összefügg, hogy a munkafüggők nagyon nehezen tudnak kikapcsolódni és elszakadni a teendőiktől: gondolatban még akkor is dolgoznak, vagy a feladataikon jár az eszük, amikor fizikailag valamilyen más tevékenységet végeznek (Fassel, 1992; Porter, 1996). Ahogy Ng, Sorensen és Feldman (2007) modelljében felvázolja, a munkafüggőség során mind közvetlen tényezők – mint a kevesebb kikapcsolódás és testmozgás –, illetve közvetett tényezők – mint a kedvezőtlenebb egészség-magatartási formák (kevesebb alvás, gyakoribb dohányzás és egészségtelenebb táplálkozás) – hozzájárulhatnak az egészségügyi problémák kialakulásához. A munkafüggőséggel kapcsolatos kutatások egy részében arra keresték a választ, hogy a zavarban szenvedők között miként tapasztalhatók a különböző egészségügyi panaszok és betegségek. Önjellemzéses kérdőíves módszertanú kutatások keretében többen is azt találták, hogy a munkafüggőség tünetei együtt járnak az emelkedett szintű munkahelyi stresszel (Spence és Robbins, 1992; Kanai, Wakabayashi és Fling, 1996), és ezt egy átfogó metaanalitikus tanulmány is alátámasztotta (Clark és mtsai, 2016). Emellett szintén keresztmetszeti, kérdőíves kutatások bizonyítják azt, hogy a munkafüggőség szempontjából kockázati csoportba sorolt személyek között gyakrabban jelentkeznek alvászavarok és kimerültség, több alkoholt fogyasztanak, gyakrabban panaszkodnak hátfájásra, többet hiányoznak munkahelyükről egészségügyi okok miatt, és kedvezőtlenebb pszichés jólléttel jellemezhetők (Salanova és mtsai, 2016; Matsudaira és mtsai, 2013; Avanzi, Van Dick, Fraccaroli és Sarchielli, 2012; Yang, Qiu, Lau és Lau, 2020). Egy hazai reprezentatív lakossági felmérés szerint azok a személyek, akik magasabb munkafüggőség-pontszámot kaptak, elégedetlenebbek voltak a saját egészségi állapotukkal (Kun, Magi és mtsai, 2020). Mindezek mellett a munkafüggőség egyértelmű együtt járást mutat a kiégéssel is: nem csupán a túlhajszolt munkavégzés, a sok munkahelyi stressz, hanem a munkafüggőség jelenléte is növeli a kiégés kialakulásának kockázatát (Clark és mtsai, 2016).

Kvalitatív kutatások a munkafüggőség területén

A munkafüggőséggel kapcsolatos, eddig összefoglalt kutatási eredmények alapvetően kvantitatív módszertanon alapultak, és rendkívül kevés kvalitatív kutatás készült eddig a területen, és azon belül igen kevés adattal rendelkezünk az egészségi állapotra vonatkozóan. Porter és Kakabadse (2006) sokat dolgozó informatikusokkal és menedzserekkel készítettek interjúkat és fókuszcsoportos beszélgetéseket. Ezek elemzése során azt találták, hogy a munkafüggőként jellemzett személyek nagyon nehezen tudnak kikapcsolni, relaxálni, és akár még a nyári vakációjuk idején is folyamatosan a számítógépük előtt ülnek és dolgoznak. Kirrane, Breen és O’Connor (2017) írországi menedzserekkel végzett interjúk alapján azt állapították meg, hogy a munkafüggő személyek magasabb distresszt élnek meg, emellett türelmetlenebbek, impulzívabbak, és többször kerülnek konfliktusba munkatársaikkal. Ezek a jellemzések párhuzamba állíthatók az ún. „A típusú személyiség”-gel (Kuiper és Martin, 1989), amelyről pedig számtalan kutatás bizonyította, hogy összefüggést mutat a kedvezőtlenebb egészségi állapottal, pl. szív- és érrendszeri betegségek kialakulásával (Booth-Kewley és Friedman , 1987). Végül Russell (2013) tanulmányát is érdemes megemlítenünk, amelyben a szerző az amerikai Névtelen Munkafüggők (Workaholics Anonymous) közösség által írt sajátélményű szövegek tartalomelemzését végezte el. Az érintettek úgy írtak problémájukról, mint ami egy progresszív betegség, és amelyet csak akkor vesz észre a személy, ha már nagy a baj: például egészségügyi problémák jelentkeznek vagy társas kapcsolatai romlottak meg súlyosan. Az élettörténeti leírásokban volt, aki azt emelte ki, hogy az intenzív munkavégzés közben nem vett tudomást sem a fáradtságról és kimerültségről, sem pedig a testi vagy érzelmi fájdalomról.

A kutatás célja

A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy az eddigi néhány, elsősorban kérdőíves módszertanú, kvantitatív kutatás arra utal, hogy a munkafüggőség esetében mind kedvezőtlen egészség-magatartási szokások, mind pedig az egészségromlás tünetei is tapasztalhatók. Ezek az összefüggések bár érvényesek, nem kellőképpen árnyaltak abból a szempontból, hogy milyen módon kapcsolódnak egymással az egészségügyi problémák és a munkafüggőség tünetei. Úgy véljük, az érintettek személyes tapasztalatai jóval árnyaltabbá tehetik az eddigi tudásunkat erről a területről. A kutatás célja tehát egyrészről a munkafüggőség és a fizikai egészség közötti összefüggések feltárása, másrészről az egészség-magatartási szokások megismerése munkafüggőségben érintett személyek beszámolói, saját értelmezésük alapján. Tudomásunk szerint hasonló, fenomenológiai megközelítésű kutatás eddig nem készült Magyarországon.

Eljárás és vizsgálati személyek

A vizsgálati személyeket egy 2018 tavaszán lezajlott kvantitatív vizsgálat (Kun, Urbán, Bőthe, Griffiths, Demetrovics és Kökönyei, 2020) alanyai közül toboroztuk. Ezen online vizsgálatban aktív munkaviszonnyal rendelkező, felnőtt személyek vettek részt, a kutatás fő célja pedig a munkafüggőség háttérdimenzióinak, pszichológiai jellemzőinek feltárása volt. A munkavégzési szokásokra vonatkozó kérdések mellett számos különböző skálát töltöttek ki, melyek személyiségdimenziókra, munka- és teljesítménymotivációkra és társas kapcsolati tényezőkre irányultak. A résztvevők az online adatfelvétel során kitöltötték a WART-R kérdőívet is (Munkafüggőség Rizikója Teszt [Work Addiction Risk Test], Robinson, Post és Khakee, 1992; Urbán és mtsai, 2019), amelynek segítségével meghatározhatók voltak a munkafüggőség szempontjából magas rizikójúnak tekinthető személyek (minimum 67 pontot szereztek a maximális 100 pontból). A kérdőív végén valamennyi résztvevő nyilatkozott arról, hogy megkereshetjük-e jövőbeli kutatásunk során, és e célból megadhatta az e-mail-címét. A 1743 pozitív választ adó közül választottuk ki a magas rizikójú személyeket (716 fő), akik közül véletlen kiválasztással, több körben kerestünk meg összesen 150 személyt.

A vizsgálati személyekkel előre egyeztetett időpontban készítettünk interjút a kutatást lebonyolító intézményben, 2019. október és 2020. január között. A tájékoztatás és az adatkezelés ismertetése mind szóban, mind írásos formában megtörtént, ezeket az interjúalanyok aláírták. Az interjút minden alkalommal egy fő készítette, összesen 8 fő. Az interjúerek között 6 fő viselkedéselemző BA-diplomával rendelkezett, és pszichológia mesterképzésben vett részt, 1 fő pszichológia doktori program hallgatója volt, és 1 fő pszichológia PhD-fokozattal rendelkezett. Az interjút készítő személyek egy 3 alkalmas felkészítő programban vettek részt, melyet a kutatás két vezetője tartott. A felkészítés során a személyek részletes útmutatást kaptak a kutatás célját, elméleti alapjait és módszerét illetően. Ezen felkészítés során a kollégák lépésről lépésre vonatkozó tájékoztatást kaptak az interjúk menetéről, ezzel biztosítva, hogy minden kolléga pontosan ugyanúgy valósítsa meg az interjú felvételét. Az interjúk 60–90 percet vettek igénybe, ezeket hangfelvevő eszközökkel rögzítettük, és elektronikus leirat készült belőlük. Minden személyes adatot szigorúan bizalmasan kezeltünk, kizárólag a kutatócsoportban részt vevők között osztottuk meg. A kutatásban a résztvevők önként vettek részt, a folyamat bármikor szüneteltethető vagy megszakítható volt. Az interjúalanyok a kutatásban való részvételért motivációs ajándékot kaptak. A kutatást a kutatóhely etikai bizottsága jóváhagyta, továbbá a kutatás során végig a helsinki nyilatkozat alapelveit követtük.

A célszemélyek felkérése több körben történt, mivel a személyek többsége nem reagált a megkeresésre. Egy-egy körben 30 főnek küldtünk ki felkérő levelet, ezt öszszesen 5 körben tettük, 150 fő meghívásával. A megkeresett személyek közül a többség (n = 118) nem reagált az e-mail-ünkre, néhány személy esetében (n = 3) pedig valamilyen technikai okból kifolyólag nem tudott létrejönni a találkozás (pl. nem találtunk megfelelő időpontot, vagy a személy másik országban élt, így nem tudott személyesen megjelenni az interjún). Összesen 29 interjú készült (15 férfi és 14 nő). A legfiatalabb résztvevő 27 éves, a legidősebb 56 éves, a minta átlagéletkora 37 év. Végzettségüket tekintve 6 fő (21%) rendelkezett érettségivel mint legmagasabb iskolai végzettség, a többi 23 főnek (79%) főiskolai, egyetemi vagy doktori fokozatuk volt. Foglalkozásukat tekintve az alábbi területekről érkeztek a résztvevők: pénzügy (5 fő), informatika (5 fő), menedzsment (4 fő), mérnök, technikus (3 fő), kereskedelem (3 fő), tudomány (3 fő), magáncégvezető (3 fő), rendezvényszervezés (1 fő), oktatás (1 fő) és segítő szakma (1 fő). Beosztásukat tekintve volt alsó- (7%), közép- (31%) és felsővezető (10%), diplomához kötött szellemi munka (35%), közvetlen termelésirányító (3%), alkalmazott (3%) és vállalkozó (10%) is. A mintánkból ketten (7%) élnek községben, hárman (10%) egyéb városokban, és 24-en (83%) a fővárosban.

Az adatgyűjtés módja

Az interjú megkezdése előtt a vizsgálati személyek az alábbi szociodemográfiai és munkavégzéssel kapcsolatos kérdésekre válaszoltak: nem, születési idő, lakóhely, legmagasabb iskolai végzettség, foglalkozás és munkahelyi beosztás. A vizsgálatban félig strukturált interjút használtunk, amelyben az interjúalanyokat megkérdeztük a munkájukkal kapcsolatos körülményeikről, szokásaikról és motivációikról, személyiségbeli és társas jellemzőikről, pályaorientációjukról, karrierjükről, szabadidős tevékenységeikről, egészség-magatartásukról és testi és lelki egészségükről, illetve a munkafüggőséggel kapcsolatos vélekedéseikről (l.1. táblázat). A félig strukturált interjú a definíciója (Kvale, 1996; Szokolszky, 2004) szerint a leggyakrabban használt forma a tematikus-kvalitatív interjúkban. Az interjút előre kidolgozott interjúterv alapján végezzük, tehát egy konkrét téma áll a középpontjában (jelen esetben a munkavégzés, munkafüggőség). Ugyanakkor nyitottság van a válaszoló gondolataira, így lehet előcsalogatni a tapasztalatok egyéni megélését, személyes jelentését. Tehát van egy terv, de fontos, hogy az interjúkészítő hagyatkozzon az interjúalanyra is. A kérdéseket egyrészről a munkafüggőséggel kapcsolatos legismertebb elméletek és a rendelkezésre álló kutatási eredmények alapján állítottuk össze (lásd pl. Clark és mtsai, 2016; Griffiths és mtsai, 2018), továbbá nagymértékben figyelembe vettük az általunk lefolytatott korábbi, online kérdőíves kutatást (Kun, Urbán és mtsai, 2020) is: olyan témakörök mentén szerettünk volna személyes, saját élményen alapuló ismereteket szerezni, amelyek majd kiegészíthetik, árnyalhatják a kvantitatív adatfelvétellel kapott eredményeinket. Jelen elemzés során elsődlegesen a testi egészséggel és stresszel kapcsolatos témákra fókuszáltunk. Az interjúkészítő először hellyel kínálta az inter-júalanyt, majd a tájékoztatást és a szociodemográfiai kérdéseket követően az előre meghatározott nyitott kérdéseket a megadott sorrendben feltette az interjúalanynak. Ha szükségesnek látta, pontosító kérdéseket is alkalmazhatott. Az utolsó kérdést követően megköszönte a részvételt, átadta a motivációs ajándékot, majd a felek elbúcsúztak egymástól. Az interjúkról hangfelvétel, majd szó szerinti átirat készült. A teljes adatbázis nagysága: 217 982 szó.

Adatelemzés

Az átiratok elemzése kvalitatív tartalomelemzéssel, ezen belül pedig témaelemzéssel (Braun és Clarke, 2006) készült. A tematikus tartalomelemzés egy tág fogalom, amely egy ritkán elismert, mégis széles körben alkalmazott kvalitatív elemzés módszer a pszichológián belül (Braun és Clarke, 2006). Braun és Clarke (2006) cikkükben felvázolják, hogy mi a témaelemzés, elhelyezve más kvalitatív módszerek mellett, illetve támpontként egy saját tapasztalataikra épülő iránymutatót írnak le, szorgalmazva ezzel a témaelemzés mint önálló kvalitatív módszer létjogosultságát. A módszer hat lépésből áll, ezek közül azonban több megegyezik más kvalitatív módszertan lépéseivel. 1. Az első lépés az adatok megismerése. Az elhangzott interjúk szó szerinti átírása a rengeteg idő, ezzel járó frusztráció és nehézség ellenére kitűnő kezdőlépése az adatok megismerésének. Fontos a gyűjtött anyagok teljes ismerete, mélységeinek feltárása, ami a teljes anyag többszöri részletes, aktív elolvasását jelenti. Ezen folyamat során érdemes a főbb benyomásokat, mintázatokat, gondolatokat kigyűjteni. Bár ez a rész nagyon időigényes, mégis fontos alapot biztosít az elemzés további részében, ezért elmaradhatatlan lépése a folyamatnak. 2. A második lépés a kezdeti kódok generálása. Az átírást, átolvasást és az ötletlista létrehozását követően kódok alkotása következik, melyek segítségével az adatokat értelmezhető csoportokba tudjuk rendezni. A kódokat a teljes adatállományon végighaladva lehet csoportosítani, akár manuálisan, akár szoftveres programmal, ami megkönnyíti a címkézést, a kódok rendszerezését, átláthatóságát és a visszakeresést is a kódcsoportok között. Érdemes annyi témát kódolni, amennyit csak lehet, mert sosem tudhatjuk, mire lesz később szükségünk, vagy mi válik hangsúlyossá. Kivonatokat készítünk a kódokból, amit később át is lehet nevezni és csoportosítani, több vagy más csoportba beletenni, hiszen különféle témákban is előkerülhetnek bizonyos kódok. 3. A harmadik lépés a témák keresése. Miután megneveztük, csoportosítottuk és listáztuk a kódokat, egy szélesebb értelmezési szintre lépve keressük a témákat, amelyeket ezek a kódok lefednek és kirajzolnak. Ebben a szakaszban hasznos lehet vizuális ábrázolások használata a különböző kódok témákba rendezésében. Ekkor kezdünk el gondolkodni a kódok, a témák és a témák különböző szintjei közötti kapcsolaton. Ennél a szakasznál rajzolódnak ki a leghangsúlyosabb témák, amelyekkel a későbbiekben szeretnénk foglalkozni. 4. Negyedik lépésként áttekintjük a témákat. Itt tisztul le, hogy melyek azok a témák, amelyek igazán jelen vannak. Lesznek témák, amelyeket elvethetünk, és lesznek, amelyek akár további témákra bonthatók. A témákon belüli adatoknak értelmesen össze kell kapcsolódniuk, miközben világos és azonosítható különbségeknek kell lenniük a témák között. 5. Az ötödik lépésben kerül sor a témák definiálására és elnevezésére. Ezen a ponton meghatározzuk és tovább finomítjuk azokat a témákat, amelyeket bemutatunk az elemzésben, és vizsgáljuk a hozzájuk tartozó adatokat. Ez alatt azt értjük, hogy megfogalmazzuk az egyes témák lényegi részét, és meghatározzuk, hogy az egyes témák milyen szempontból rögzítik az adatokat. A témáknak címeket adunk, melyeknek tömörnek és hatásosnak kell lenniük, hogy azonnal át tudják adni az olvasónak a téma esszenciáját. 6. Végső lépésként elkészítjük a jelentést. A témaelemzés elkészítésének feladata az, hogy elmondja az adatok bonyolult történetét oly módon, hogy az olvasót meggyőzze elemzésünk érdeméről és érvényességéről. A jelentés tömör, koherens, logikus, nem ismétlődő, és érdekes beszámolót ad az adatokról. Olyan adatkivonatok kerülnek kiválasztásra, amelyek jól bemutatják az adott témát. A kivonatokat be kell ágyazni egy elbeszélésbe, amely meggyőzően szemlélteti azt a történetet, amelyet az adatokról mesél, ezenfelül párhuzamba kell állítani a kutatási kérdéssel (Braun és Clark, 2006).

Az adatokat a kutatócsoport tagjai vették fel, az adatelemzést egymástól függetlenül a második és a negyedik szerző végezte el. Az elemzők számára a hatlépéses módszer során számos választási, döntési lehetőség merül fel, ezekre még az elemzés előtt válaszolni kell. Ez a módszer folyamatos reflektivitást és egyfajta dialógust igényel a kutatók részéről, továbbá fontos, hogy a kutatók közös elméleti keretben szemléljék és vizsgálják a megismerni kívánt adatokat. Az első ilyen dilemma, hogy mi számít témának. Téma az, ami megjelenik a kutatási kérdésünkben, és ami az adatok ismeretében folyamatosan fejlődhet és finomodhat. A második dilemma az elemzés induktív vagy deduktív megközelítésére vonatkozik. Jelen adatelemzés deduktív és induktív szinten is zajlott. Deduktív módszer alatt egy elméleti elemzést értünk, ahol felhasználunk valamilyen feltárt tudásrendszert, amelybe próbáljuk beilleszteni a kapott adatokat. Az induktív elemzés pedig egy adatvezérelt módszer, amikor nincs még kutatás az adott témában, hanem az adatok jelenítik meg magát az új témát, új kutatási eredményt. A harmadik dilemma az elemzés szemantikus vagy látens szintjére vonatkozik. Szemantikus szintű elemzésnél a felszíni tartalmakat vizsgáljuk, ahol elfogadjuk, hogy amit az interjúalany mond, az reprezentálja a valóságot, míg látens szintű elemzésnél mögöttes tartalmakat vizsgálunk. A témaelemzés során e három dilemma mentén olyan mintázatokat keresünk a kódok között, amelyek nem lennének láthatók egy kérdőíves kutatás eredményeiből.

A szakirodalmi eredmények alapján a deduktív elemzéshez 1. az egészségmagatartás-változás és 2. az egészségromlás témaköröket határoztuk meg. Az egészségmagatartás-változás kategóriájába olyan témákat soroltunk, amelyeket a vizsgálatban részt vevők olyan tevékenyég- vagy viselkedésváltozásként írnak le, amely összefüggésben van a túlzott munkavégzéssel, és negatív hatással jár az egészségükre nézve. A szakirodalom szerint ilyen az egészségtelen táplálkozás, mozgáshiány, alvással kapcsolatos magatartások (Frone, 1999; Peter és mtsai, 1998; Salavecz, 2008, 2011). Az egészségromlás alatt a túlzott munkavégzés következtében létrejött testi következményeket, betegséget értettük, mint például az alvászavart és elhízást (Kecklund és Akerstedt, 2004; Kivimaki és mtsai, 2006). Az induktív adatelemzés lehetővé tette, hogy a túlzott munkavégzés és a fizikai egészség témakörében megjelenő további felbukkanó tartalmakat is elemezzük. Az elemzést a szövegek szemantikus rétegének vizsgálatával végeztük, és arra fókuszáltunk, hogy az interjúalanyok mit mondanak. Az elemzéshez a teljes korpuszt felhasználtuk, de azokat a részeket elemeztük részletesen, amelyek a túlzott munkavégzés és a fizikai egészség összefüggéseit mutatták be. A két elemző egymástól függetlenül végezte az elemzést, majd konszenzusra jutottunk a vizsgálati tárgyra vonatkozó szövegrészletekről. Az adatelemzésnél alapvetően Braun és Clarke (2006) hatlépéses módszerét követtük, amely egy nemlineáris folyamatként írható le, tehát a lépések nem szigorúan követik egymást, hanem dinamikusan változnak. A szövegek megismerése már a beszélgetésekkor kialakított személyes hangvételben megkezdődött, amit aztán az újrahallgatás és gépelés követett. Az interjúk többszöri elolvasását és nyílt elemzését kiegészítette a fizikai egészségromlás és az egészség magatartás-változás témaköreinek feltárása. A kódolás elvégzése után az első és a negyedik szerző összegezte a kódokat. A kódolási folyamathoz az Atlas.ti Cloud Beta programot használtuk ( Atlas.ti, 2018). Az Atlas program nagymértékben segíti, gyorsítja és átláthatóbbá teszi a sokszor nagy méretű kvalitatív adatkorpuszok feldolgozását. Lehetővé tette számunkra a szövegszintű kódolási munkát, illetve vizualizációs elemei segítették az adatok feldolgozását. Végül arra is használtuk, hogy az adatokat kategóriákba rendezzük, és azokon elvégezhessük az összehasonlító elemzést is ( Sántha, 2017). Az elemzés során a Document Manager menüpontot az elkészült átiratok feltöltésére és áttekintésére, a Code Manager menüpontot a kódok megalkotására és csoportosítására használtuk, és végül a Quotation Manager menüpont az idézetek áttekinthetőségében, szövegekben való előfordulásuk közötti könnyű eligazodásában és visszakeresésükben nyújtott segítséget.

Egészségmagatartás-változás

Az interjúalanyok a túlzott munkavégzéssel összefüggő egészségmagatartás-változásról, azon belül pedig főként a táplálkozás és az alvási szokások megváltozásáról számoltak be.

Egészségtelen táplálkozás

„Hát az, hogy mondjuk átlag havi 400 órákat dolgozik egy ember, ha nem többet. Nagyjából. És hát a kóla, energiaital, hamburger és egyéb más ’junk food’-ok az élelmezési forrás.” „Mindig ott bent kellett lenni, de amúgy este 11 az halál. Ugye ott normális vacsorák is kimaradnak, meg hasonlók.”

Alvási szokások megváltozása

Jelentős témaként jelent meg az alvási szokások megváltozása, amire az érintettek számos indokot neveztek meg. Az interjúkból négy csoport mintázata rajzolódott ki. Az egyik csoport, akik szeretnének aludni, de nem tudnak, mert a munkahelyi dolgok mennek a fejükben, „folytatják álmunkban a munkát”, „agyalnak tovább”, „stresszelnek a munkán”, ezért ők „rettenetes alvók”, és volt, aki rémálmokkal küzdött.„Tehát én mindig híres voltam arról, hogy lefekszem, kikapcsolom az agyamat és úgy alszom, mint a bunda reggelig. Az elmúlt időben, években nem nagyon, ahogy ugye erősödik a versenyhelyzet satöbbi. Az elmúlt időben ez nem nagyon megy, és ha nem elégedetten fekszem le, akkor nem tudok aludni.”

„Ha udvariatlan vagyok a kollégákkal az is, napokig nem alszom utána.”

A második csoportba tartoztak azok, akik azért nem aludtak, mert éjszaka dolgoztak különféle okokból, különböző intenzitással: például ilyen volt a munka jellege, vagy az, hogy éjszaka volt idejük elvégezni a napközben elmaradó feladatokat.„Ahogy abbahagytam az éjszakázást, ez helyreállt [az egészségügyi problémája]. Én ezt az éjszakázásnak tulajdonítom be.”

„Volt amikor tényleg... A rekordom az, hogy 4 napig nem aludtam. Nem volt jó. És ha egyszer nem alszom, akkor utána rosszabb, szóval kivagyok egy-két napig legalább, és az úgy rossz.”

A harmadik csoportba tartoztak azok az interjúalanyok, akik nem a munka miatt nem tudtak aludni, hanem egyéb tevékenységek végzése állt a háttérben, felvetve más viselkedési addikciók jelenlétét:

„Volt egy időszakom, hogy elég sokáig is dolgoztam, aztán hazamentem, és akkor éppen nem volt párom, és pókereztem. Beiratkoztam egy versenyre este 8-kor, és mondjuk nem estem ki, csak hajnal 3-kor. És másnap mentem reggel dolgozni, tehát az iszonyatosan fárasztó volt.” „Számítógéppel játszottam nagyon sokat, és akkor az elég erőteljes volt. Volt olyan, hogy leültem és akkor órákat. Volt olyan, hogy nem lehetett hozzám szólni, mert azt sem vettem észre. […] Éjszaka, na meg napközben is.”

A negyedik csoportba pedig azok kerültek, akik nem is szerettek volna aludni, mert haszontalan időnek tartották, vagy úgy gondolták, a munka miatt muszáj ébren vagy félig ébren tölteniük az éjszakát, hogy azonnal tudjanak reagálni. Többen megvonták maguktól az alvást.

„Volt egy idő, amikor csökkenteni próbáltam az alvásomat, hogy hány óra az, amit bírok. És akkor kitaláltam, hogy nagyjából mennyi, de aztán az felborul és most már nem figyelek én így erre enynyire tudatosan.” [Kérdező: „Tehát azért jelölte ki, hogy minél kevesebbet aludjon?”] „Igen, hogy a többit azt aktívan tudjam tölteni. Igen.”

„Azt kívánom, hogy legyen valami szer, ami segít, hogy ne kelljen aludni. Tehát, hogy így napokat ne kelljen aludni, és akkor így utolérném magam. Szeretnék mondjuk egy 52 órás napot, amikor nem kell aludni, és akkor megcsinálok mindent.

Egészségromlás

A túlzott munkavégzés és egészségromlás témaköre általánosan vagy specifikusan is megjelent a 29 résztvevő beszámolójában a végzett munka jellegétől, nemtől és életkortól függetlenül. A beszámolókban megjelentek specifikus betegségek: inzulinrezisztencia, cukorbetegség, alvászavar, kardiovaszkuláris és gyomorbetegségek, elhízás. Az egészségromlást már meglévő betegség súlyosabbá válásában vagy új betegségek kialakulásában észlelték magukon. Ha nem csak az önmaguknak szabott mérce, de külső tényezők, mint munkahelyi problémák, átszervezés vagy túlkontrolláló főnök is szerepelt a történetben, akkor az egészségromlást a munkatársaikon is megfigyelték.

Általános egészségromlás

Az általános egészségromlást a már meglévő betegségek kiújulásában, intenzitásának növekedésében (szemek fáradása, migrén) vagy gyorsabb öregedésként élték meg.„Hát… átlagban úgy érzem magam, mint egy 200 éves ember. Tehát gyakorlatilag [nevet] mindig mindenem fáj.”

Mozgásszervi betegségek

A meglévő vagy kialakuló mozgásszervi betegségeket a túlzott stresszel és a nem megfelelő munkakörülményekkel hozták összefüggésbe.

„Így a gerincsérvemre is nagyon csúnyán ráment ez a sok stressz.”

„Mert nyilván a hátam az fáj, előtte is volt már gerincferdülésem. El se merek menni röntgenre, hogy most hogy néz ki a gerincem, mert ugye nincs hely a lakásban. Tehát vagy ágyon ülve dolgozom, vagy egy nagyon kényelmetlen étkezőasztalnál. Tehát az nagyon fáj, tehát azzal biztosan kellene foglalkoznom.”

Inzulinrezisztencia és diabétesz

Az inzulinrezisztencia jeleinek megtapasztalása, valamint a diagnózis a túl sok munka vagy a túl sok stressz okozta egészségromlás élményével társult. A betegség következményeit fizikai tünetekben és a viselkedésváltozásban (pl. türelmetlenség) is megfigyelték önmagukon, amelyet a munkahely tényezőivel (pl. stresszes környezet, főnök) hoztak összefüggésbe.„És hát az összes többi kollégánál inzulinrezisztencia, cukorbetegség, magas vérnyomás, tehát így kérdezte is az üzemorvos, hogy én a névsor végén, hogy «mit csinálnak itt magukkal»?”

Kardiovaszkuláris megbetegedések, magas vérnyomás

„Hát a vérnyomásom az elég magas. Most is küzdök amúgy vele. Egyrészt szerintem a munkából adódik a stressz, tehát az iszonyatosan nagy nyomás. A másik meg örökletes tényező. Ez a kettő. És nekem ezért is muszáj, hogy sportoljak.”

Alvászavar

„Most ez már jó pár hónapja tart, belecsúsztam egy [...], most már alvászavarnak hívnám […], tehát nagyon nehezen alszom el. És hogy ez most már kezd ilyen extrém mértéket ölteni, hogy tényleg éjjel három, fél négy, hogy még látom az órát, megnézem az órát.”

Gyomorbetegségek

Az interjúalanyok közül sokan szenvedtek gyomorgyulladásban, gyomorfájdalomban vagy akár gyomorfekélyben is.

„Hát most nem tudom, hogy ettől-e, de úgy tényleg gyomorfájdalmak, ami akkor múlt el, amikor vége lett a projektnek, akkor így szinte pillanatok alatt elmúlt. Tehát én is elmentem vele orvoshoz, meg gyomorfekély, már nyilván mindenre gondoltam, tehát az volt.”

„Hát ez már így jelzés, hogy a gyomorgyulladás mitől alakulhat ki egy embernél, ha túltolja ezeket a dolgokat, meg ugye a stressz még rámegy.”

Túlsúly

Sokan szerettek volna megszabadulni túlsúlyuktól, terveznek fogyókúrába fogni, vagy azt sikernek megélni, ha vékonyabbak lehetnének. Volt, akinek a súlycsökkenés sokat segített az alvásminőségén vagy az egészségi állapotán.

„Hát a [cégnév]-nél volt ez a súlygyarapodásom, úgyhogy igen, az egyértelmű, hogy az egészség rovására ment.”

Fordulópont: az egészségromlás felismerése

Az egészségromlás felfedezését mintegy fordulópontként írták le a személyek, amikortól elgondolkodtak a munkatempó csökkentésén, munkahelyváltáson, attitűdváltoztatáson. A fordulópontra úgy is utaltak az elbeszélésekben, hogy „elhasználódtak” a túlzott munkavégzésben. Ez némely esetekben elvezetett egyfajta önismereti felismeréshez, ami a saját munkához, eredményhez, teljesítményhez fűződő viszonyukat és a saját határaik, idejük, egészségük védelmét idézte elő. Ugyanakkor többen úgy számoltak be erről a fordulatról, mint amely által jobban megismerték a saját magukat kizsákmányoló „személyiségüket”.

Beszédes tünetek

Olyan, számukra figyelemfelkeltő tüneteket meséltek el, amelyeket különösnek és „beszédesnek” értékeltek. Mintha a semmiből érkeztek volna, minden előjel nélkül. Nem kapcsolták össze semmilyen egyéb betegséggel, ezeket pszichoszomatikus tüneteknek élték meg, ami később arra ösztönözte őket, hogy a túlzott munkavégzés és az egészségromlás között összefüggést keressenek.

„Egyszer volt egy nagyon beszédes betegségem vagy nem is tudom, hogy mi. Hiszek benne, hogy minden ilyet magunknak generálunk. Semmi nem történt, nem voltam se megfázva, semmi, és elment a hangom. Nem tudtam beszélni, akármit tettem, nem tudtam és az egy nagyon tanulságos dolog volt, mert saját magamat próbáltam leállítani, hogy szünet legyen, mert munkaképtelenné tettem magamat azzal, hogy elment a hangom. Pedig nem volt semmi sem, se hangszálgyulladás, se megfázás, semmi, csak egyszerűen elment a hangom.”

„Körülbelül 4 évvel ezelőtt volt egy rosszullétem, amikor úgy döntött a cégvezetés velem közösen, meg a nejemmel [nevet], hogy akkor változtatni kell az életmódon. Elájultam, feküdtem a földön, és úgy találtak meg. Senki nem tud róla semmit. Elvittek a kórházba. Először azt hitték, hogy stroke -ot kaptam, aztán elvittek az amerikai útra, ott vizsgálgattak két hétig, aztán megsimogatták a buksimat, és hazaküldtek, hogy akkor most én kipihentem magam.”

Arról is beszámoltak az érintettek, hogy amiatt kezdték észrevenni, hogy valami gond van a munkavégzésükkel, mert romlott az egészségük.

„És volt egy pillanat, amikor olyan szinten romlott le az egészségügyi állapotom, hogy ez így már nem ment tovább.”

Kiégés mint az egészségromlás tünete

A kiégés gyakori téma az interjúkban, akár az „emberekkel való kommunikáció” miatt, akár mentális és fizikai fáradtság miatt. Többen utánaolvastak a témában, és így állapították meg, hogy vélhetően ezen tünetek alapján ők is kiégtek. Nem kevesen fiatalkorukban tapasztalták meg a kiégést.

„Észleltem magamon tüneteket, amik, miután elkezdtem erről olvasni, rájöttem, hogy a kiégéssel állok szemben.”

A kutatás korlátai

Jelen kutatás több limitációval is jellemezhető. Egyrészt, az interjúk kb. 1,5 évvel az azt megelőző, kvantitatív kutatás után készültek, és ennyi idő alatt a résztvevők munkavégzésében történhettek változások. Ugyanakkor az interjúk általános retrospektív jellege miatt ez nem jelentett kiemelt problémát. Bizonyos esetekben ez még pozitív hozadékot is jelenthetett, mivel volt olyan interjúalany, aki időközben már kilábalt munkafüggő időszakából, így már a változás élményeiről is be tudott számolni. Ezzel együtt természetesen az emlékezeti folyamatok mindenképp torzíthatták a válaszaikat. Másrészről a vizsgálat külső validitása korlátozott az alacsony elemszám miatt. Harmadrészt a kutatásunkban olyan személyeket kérdeztünk, akik egy megbízható és valid szűrőteszten munkafüggőség szempontjából a veszélyeztetett csoportba kerültek – ugyanakkor a mérőeszköz elsősorban csak a magas kockázatot jelöli, a tényleges addikciót diagnosztikus értékkel nem állapítja meg (amiatt sem teheti, mivel a munkafüggőségnek jelenleg nincsenek hivatalos diagnosztikus kritériumai). A magas kockázat/veszélyeztetettség pedig nem feltétlenül jelenti, hogy valaki ténylegesen munkafüggőségben szenved. Jövőbeli kutatásoknak érdemes volna olyan módszereket alkalmazniuk, amelyben még pontosabban megállapítható a zavar aktuális jelenléte. Az interjúink során ugyanakkor megerősítést nyert, hogy minden résztvevőnek vagy aktuálisan vagy a közelmúltban volt problémája ezzel a jelenséggel. Negyedrészt, az interjúkat több (összesen nyolc) személy vette fel, ez pedig torzításokat okozhatott a kérdezési technikában való homogenitásban. Azonban a kvalitatív módszertanú vizsgálatok esetén az érvényesség és megbízhatóság biztosításának más eszközei vannak, mint egy kvantitatív vizsgálatban (Franbach, Van der Vleuten és Durning, 2013). A külső érvényességet a kvalitatív vizsgálatokban a hitelesség növelésével érjük el, amelynek eszközei lehetnek a különböző triangulációk (adat-, módszertani, elméleti vagy kutatói triangulációk). A vizsgálatban a kutatói triangulációt alkalmaztuk, vagyis két kutató is elemezte az adatokat. A külső validitás a kvantitatív és a kvalitatív vizsgálatokban a bizonyítékok alkalmazhatóságát jelenti, míg ez a kvantitatív vizsgálatokban az általánosíthatóságban és a reprezentativitásban jelenik meg, a kvalitatív vizsgálatokban a transzferábilis jellemző az antropológiai sűrű leírásokban vagy azzal érhető el, ha az eredményeket az ismert szakirodalommal összevetve részletes diszkusszióban jelenítjük meg. A vizsgálat az utóbbit választotta. A reliabilitás fogalma a kvalitatív vizsgálatokban a szaturáció, az iteratív adatgyűjtés vagy -elemzés eszközével ragadható meg. A mi vizsgálatunk az ismételt adatelemzést választotta. A kvantitatív vizsgálatoktól elvárt objektivitás a kvalitatív módszertannal végzett vizsgálat jellegéből adódóan nem elvárható, ezért a kvalitatív vizsgálatok bizonyíthatóságát a folyamatos reflexivitás jellemzi. Vizsgálatunkban a folyamatos elméleti és a módszertani reflexivitást a heterogén kutatócsoport munkája biztosította.