A perfekcionista énbemutatás értelmezése

A perfekcionista énbemutatás (perfectionistic self-presentation, PSP) a perfekcionizmus személyközi aspektusait hivatott megragadni, konkrét viselkedési mintázatok mentén. Míg a vonások és diszpozíciók a személyiség kontextusban és időben stabil elemei, a perfekcionista énbemutatás egy védekező kognitív és viselkedési stratégia, melyet a perfekcionisták elsajátítanak annak érdekében, hogy tökéletes képet alakítsanak ki a környezetük, különös tekintettel a számukra fontos személyek felé (Mackinnon és mtsai, 2011). Mindebből következik, hogy a perfekcionista énbemutatás leginkább társas helyzetekben aktiválódik, és szituációról szituációra változhat (Hewitt és mtsai, 2003).

A téma kutatóinak feltűnt, hogy egyes perfekcionistákra jellemző, hogy környezetük felé tudatosan egy idealizált képet vetítenek önmagukról, meggyőzve társaikat önnön tökéletességükről. Továbbá különösen ügyelnek rá, hogy mások ne lássák őket hibázni, vagy ne szerezzenek tudomást hiányosságaikról. A fogalom kutatásának relevanciája, hogy részletesebb és árnyaltabb képet képes adni a perfekcionizmusról, ugyanis hiába mutat két perfekcionista hasonló értékeket az egyes mérőeszközök alapján, könnyen lehet, hogy diszpozíciójuk egész más viselkedési formákat fog belőlük kiváltani társas helyzetekben. Egy gyakorlati példát említve, a munkatársak vagy tanárok felől érkező szorongató elvárások hatására valaki ingerültté és ellenségessé válik, míg mások csöndben igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy megfeleljenek környezetüknek (Hewitt és Flett, 1993).

A perfekcionista énbemutatás fogalma a perfekcionizmus kutatásának felvirágzását követően tíz évvel, a kétezres évek elején került bevezetésre, és három dimenzió mentén határozták meg (Hewitt és mtsai, 2003). A fogalom első dimenziója a perfekcionista énreklámozás (perfectionistic self-promotion, PSP). Ez a dimenzió magában foglalja azokat a viselkedési formákat, amelyek révén a perfekcionisták kiemelkedő tudásukról, képességeikről és tehetségükről próbálnak meggyőzni másokat, amivel környezetük elismerését kívánják elnyerni belső bizonytalanságuk enyhítése érdekében (Chen és mtsai, 2012). Az énreklámozás továbbá általános jelenség grandiózus narcisztikus személyek körében. Az ilyen személyiséggel rendelkezők ugyanis úgy érzik, különleges bánásmódot érdemelnek, túlzóan pozitív énképük miatt pedig meg vannak róla győződve, hogy joguk van arrogánsan és kizsákmányolóan viselkedni másokkal (Finkel és mtsai, 2006; idézi Engyel, 2019). Esetükben ezért nem belső bizonytalanságuk leplezése a cél, hanem megerősítést szeretnének kapni másoktól abban, hogy valóban olyan tökéletesek, mint amennyire képzelik magukat (Smith és mtsai, 2016), valamint náluk a stratégia használatának funkciója elsősorban felerősíteni és fenntartani felnagyított énképüket (Sherry, Hewitt, Flett, Lee-Baggley és Hall, 2007).

A második dimenziót, a hibák elrejtését (non-display of imperfections) olyan helyzetekben alkalmazzák, amikor a perfekcionisták képességei megmérettetnek. Azok számára, akikben magas a hibák elrejtésének igénye, különösen fontos, hogy mások ne lássák őket hibázni, mivel félnek attól, hogy gúny tárgyává válnak, vagy mások rossz véleménnyel lesznek róluk. Ezért gyakran tudatosan kerülni is fogják azokat a szituációkat, ahol hiányosságaikra fény derülhet. Számukra a nem tökéletes viselkedés összeférhetetlen a magukról mutatott idealizált képpel (Hewitt és mtsai, 2003).

A hibák elrejtéséhez nagyban hasonlatos az énbemutatás harmadik dimenziója, a hibák elhallgatása (non-disclosure of imperfections), melyet szintén a társas elutasítás félelme motivál, viszont szavakban, avagy inkább a szavak hiányában testesül meg. Lényege, hogy a perfekcionista eltitkolja mások elől, ha hibázik, vagy ha nem sikerül neki valami tökéletesen (Hewitt és mtsai, 2003). Ez azzal a következménnyel járhat, hogy társai, mivel nem tudnak problémáiról, nem fognak neki segítséget nyújtani, amikor szüksége lenne rá, így egyedül maradhat nehézségeivel (Kawamura és Frost, 2004).

A perfekcionista énbemutatás az iskolában egész változatos módokon jelenhet meg. Azok a tanulók, akik saját elvárásaiknak akarnak megfelelni, jellemzően a hibák elrejtésének stratégiáját alkalmazzák, avagy igyekeznek elkerülni azokat a helyzeteket, ahol fény derülhet hiányosságaikra. Például nem állnak be kosárlabdázni, ha tisztában vannak azzal, hogy ügyetlenek benne, vagy társaiktól elvonulva öltöznek át, ha nem elégedettek testükkel. Akik viszont nem magukért tanulnak, hanem azért, hogy szüleik és tanáraik elégedettségét kivívják, inkább verbális úton próbálják mindezt megvalósítani azáltal, hogy a számukra túlságosan nagy kihívást jelentő feladatok esetén magányosan őrlődnek, mivel szerintük segítséget kérni egyenlő a gyengeség beismerésével (Stoeber és Roche, 2014). Ha valaki úgy érzi, nem tud szülei, tanárai vagy kortársai elvárásainak megfelelni, esetleg arra számít, hogy kritikusak vagy bántók lesznek vele, ha nem teljesít elég jól, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy hibáit, gyengeségeit eltitkolja (Hewitt és mtsai, 2003).

A perfekcionista énbemutatás és az önhátráltatás

Az, hogy egy tanuló miképp teljesít az iskolában, inter- és intraperszonális változók komplex folyamatainak az eredménye. A perfekcionista énbemutatás csak egy e sok változó közül, s bár hozzájárulása a tanulmányi teljesítményhez nem annyira közvetlen, mint mondjuk a hatékonyan töltött, tanulásra fordított időé, mégis egy olyan lényeges összetevő, melynek kölcsönhatása más tényezőkkel különbségeket tehet abban, egyes tanulók miképp közelítenek meg problémákat, milyen hatékonysággal tudnak kitartani céljaik mellett, hogyan érzik magukat az iskolában, valamint miképp boldogulnak társas kapcsolataikban (Cowie, Nealis, Sherry, Hewitt és Flett, 2018).

Az önhátráltatás (vagy önakadályozás,¹ self-handicapping) egy olyan védekező stratégia, amely során az önhátráltató akadályokat görget saját teljesítménye elé még a megmérettetés előtt. Ezek az akadályok, mint például egy teszt előtti hajnalig tartó szórakozás, ürügyként szolgálhatnak ahhoz, hogy sikertelenség esetén annak okait az önhátráltató és környezete külső tényezőknek tulajdonítsa, ne pedig értelmi képességeinek vagy a hozzáértés hiányának (Martin, Marsh és Debus, 2001). Fontos különbséget tenni az egyszerű, utólagos attribúciók és az önhátráltatás között. Előbbi ugyanis nem jár tényleges teljesítménycsökkenéssel, csupán utólagos kísérlet az arculatvédésre, míg az önhátráltatók ténylegesen rontják saját teljesítményüket (Murray és Waden, 1992).

Az önhátráltatás fogalmának megalkotására annak a megfigyelése vezette rá a téma korai kutatóit, hogy az alkoholisták miként próbálják felmenteni magukat cselekedeteik felelőssége alól. Mivel az alkohol teljesítményrontó hatásai közismeretek, így a társas környezetnek egyszerű párhuzamot vonni az alkoholista kudarcai és az ital között. A részegségre fogni a sikertelenséget így nem utólagos attribúció, hanem kézzelfogható ok és okozat (Berglas és Jones, 1978).

Hasonlóaan az önhátráltatáshoz, a perfekcionista énbemutatás célja is a szelf védelme a környezet megítélésének befolyásolása által. Akik tökéletesnek akarnak tűnni, azok gyakrabban keverednek olyan helyzetbe, ahol tagadásra és kifogáskeresésre kényszerülnek hibáik elrejtése érdekében. Ez alapján nem meglepő, hogy a szakirodalom erős együtt járást talált az énbemutatás mindhárom dimenziója és az önhátráltatás között (Hewitt és mtsai, 2003).

A perfekcionista énbemutatás és a társas önértékelés

A szelf védelmezésének igényében implicit módon megjelenik a személyiségkutatás egyik központi fogalma, az önértékelés is, különösen annak társas aspektusai. A társas önértékelés a társadalom egészében, valamint a szűkebb értelemben vett társas kapcsolatokban megélt magabiztosságot, népszerűséget és jóllétet jelenti (Lawson, 1979). A perfekcionista énbemutatást pont ezen társas előnyök kivívása hívja életre: mások elfogadásának, szeretetének és tiszteletének megszerzése (Baumeister és Leary, 1995). Gyakorlati megvalósulásában azonban a túlzó megfelelési kényszer olyan negatív következményekkel jár, mint az elutasítástól való félelem, a túlérzékenység vagy akár az ellenséges attitűd, ami az énbemutatás eredeti céljával ellentétben társas elszigetelődést és népszerűtlenséget eredményez (Flett, Hewitt, Garschowitz és Martin, 1997).

Az önértékelési problémák kulcstényezők a perfekcionista énbemutatás fenntartásában. Ahogy a perfekcionizmusnak mint vonásnak is központi eleme a feltételes önbecsülés (Stoeber, Smith, Saklofske és Sherry, 2021), a perfekcionista énbemutatásban is fontos szerepet játszik. A perfekcionisták önbecsülése ingadozhat tanulmányi sikereik, esetleg sport vagy művészeti teljesítményük tükrében, míg akikben a perfekcionista énbemutatás igénye dominál, könnyen lehet, hogy önbecsülésük alapjául a társas népszerűséget választják. Összességében a nemzetközi kutatások eredményeiből az rajzolódik ki, hogy erős az összefüggés az alacsony önértékelés és a magas perfekcionista énbemutatás között, és ez a kapcsolat különösen igaz az önértékelés társas aspektusaira, valamint a hibák elrejtésére és elhallgatására (Hewitt és mtsai, 2003).

Célok

A perfekcionista énbemutatást már korábban összefüggésbe hozták az önhátráltatással és a társas önértékeléssel is (Hewitt és mtsai, 2003), azonban ennek hazai vonatkozása még feltáratlan. Bár hazánkban már többen is vizsgálták a perfekcionizmus mint vonás összefüggéseit (pl. Fehér és Kasik, 2018; Reinhardt, Tóth és Kenneth, 2019), a perfekcionista énbemutatás dimenziói eddig nem kerültek be a hazai kutatásokba. Kutatásunk elsődleges célja az volt, hogy megvizsgáljuk magyarországi mintán, középiskolások körében a perfekcionista énbemutatás jellemzőit és összefüggéseit a társas önértékeléssel és önhátráltatással. A kutatásunk relevanciája, hogy hazánkban még nem vizsgálták ezen változók összefüggéseit, így lehetőségünk nyílt összevetni eredményeinket a nemzetközi irodalomban találtakkal. Továbbá mintánkban középiskolás tanulók vettek részt, míg a korábbi kutatások jellemzően egyetemisták körében zajlottak.

Eszközök

Kutatásunk során a következő kérdőíveket és néhány háttérváltozóra vonatkozó kérdéssort használtunk.

1. 1.A Perfekcionista énbemutatás kérdőív – Ifjúsági változat (The Perfectionistic Self-Presentation Scale – Junior Form, PSPS-Jr, Hewitt és mtsai, 2011)

A kérdőív a perfekcionista énbemutatás három dimenzióját méri három alskála mentén. Ezek az Énreklámozás („Azt akarom, hogy mások is tudjanak róla, ha valamit ügyesen csinálok”), a Hibák elrejtése („Rosszabb hibázni, ha mások is látják”) és a Hibák elhallgatása („Nem mondom el másoknak, ha valamiben kudarcot vallok”). A kérdőív 18 állítást tartalmaz, melyeket egytől ötig (1 – egyáltalán nem jellemző, 5 – teljesen jellemző) terjedő Likert-skálán értékelnek a kitöltők. Mivel a kutatásunk leginkább középiskolai tanulókat mért, így a PSPS gyerekeknek és serdülőknek szóló változatát (PSPS-Jr) alkalmaztuk. A magasabb pontszám a perfekcionista énbemutatás magasabb megnyilvánulását jelenti.

1. 2.Az Iskolai önhátráltatás kérdőív (The Academic Self-Handicapping Scale, ASHS, Urdan és Midgley, 2001)

Az önhátráltatás mérésére az ASHS magyar nyelvű változatát használtuk. A kérdőív az önhátráltatás énvédő jellegét ragadja meg, és azáltal mér többet, mint az egyszerű attribúció, hogy egyszerre irányul az önhátráltatásra mint viselkedésre (a gyakorlásra fordított idő csökkentése), a viselkedés okaira (hogy az idő hiánya kifogásként szolgálhasson az alacsony teljesítményre), valamint az önhátráltatás alkalmazásának idejére (aminek a teljesítményhelyzet előtt kell létrejönnie, megkülönböztetve az önhátráltatást az utólagos kifogáskereséstől). Például: „Vannak olyan tanulók, akik hagyják, hogy társaik elvonják a figyelmüket órán vagy házifeladat készítése közben. Ha ezt követően nem sikerül olyan jól teljesíteniük, mint remélték, vagy nem készítették el a feladatukat, azt mondják, a többiek akadályozták őket a felkészülésben. Mennyire igaz ez rád?” A kérdőív 6 itemet tartalmaz, melyeket egytől ötig terjedő (1 – egyáltalán nem igaz, 5 – teljesen igaz) Likert-skálán értékelnek a kitöltők. A magasabb pontszám az önhátráltatás magasabb alkalmazását jelenti.

1. 3.A Társas önértékelés kérdőív (The Social-Esteem Scale, SSES, Kerla és Repišti, 2013)

Az SSES (2013) Lawson (1979) 30 itemes Social Self-Esteem Inventory (SSSI) kérdőívének rövidített változata, mely 9 állítást tartalmaz. A kérdőív egy faktor mentén méri a társas önértékelést, nem operál alskálákkal. Az értékelt állítások arra vonatkozóan nyújtanak információt, hogy a kitöltő miképp látja saját sikerességét társas helyzetekben („El tudom érni, hogy a környezetemben lévők jól érezzék magukat.”), valamint hogyan vélekedik saját tulajdonságairól („Barátságos vagyok.”). A magasabb pontszám a pozitív társas önértékelést jelenti.

Az eredeti kérdőív állításait hatpontos Likert-skálán kell értékelni (1 – totally disagree, 2 – mostly disagree, 3 – somewhat disagree, 4 – somewhat agree, 5 – mostly agree, 6 – totally agree), melyet mi a magyar változatban ötpontosra (1 = egyáltalán nem igaz, 2 = inkább nem igaz, 3 = igaz is, meg nem is, 4 = inkább igaz, 5 = teljesen igaz) változtattunk a kérdőívcsomag egységessége érdekében. Úgy véltük, hogy annak ellenére, hogy a középső két skálaértéket összevonjuk, a skála nem veszít a tartalmi mondanivalójából, mivel egy értékkel is ki lehet fejezni az „egyet is ért, és nem is” kategóriáját.

1. 4.Háttérváltozók

Kérdőívcsomagunk 11 háttérkérdést tartalmazott, melyek a következőkre vonatkoztak: nem (1 – fiú, 2 – lány) és életkor, szülők (anya és apa) iskolai végzettsége (1 – nyolc általános, 5 – egyetem), testvérek száma (0/1/2/3/4/több), születési sorrend (1 – első, 4 – negyedik vagy annál több), iskolába járás szeretete (1 – egyáltalán nem, 5 – nagyon szeretek), elégedettség a saját iskolai teljesítménnyel (1 – egyáltalán nem, 5 – teljesen), továbbtanulási szándék egyetemre érettségi után („Szeretnéd-e érettségi után egyetemen folytatni a tanulmányaid?” 1 – egyáltalán nem, 5 – mindenképp). Továbbá megkérdeztük, mennyire tartják fontosnak azt, hogy milyen érdemjegyeket kapnak (1 – egyáltalán nem, 5 – nagyon fontos), valamint szerintük a szüleik számára mennyire fontos az, hogy ők milyen jegyeket kapnak az iskolában (1 – egyáltalán nem, 5 – nagyon fontos).

Statisztikai elemzés

Az elemzéseket az IBM-SPSS 26.0 és a Jamovi 2.3.2 statisztikai programcsomagokkal végeztük. A kérdőívek belső megbízhatóságának becslésére Cronbach-alfa-mutatót számítottunk. Az egyes változók közötti együtt járás kimutatására Pearson-féle korrelációs együtthatót, a változók kapcsolatának vizsgálatára mediációs modellt és SEM-elemzést alkalmaztunk.

Etikai vonatkozások

Kutatásunkat az SZTE Neveléstudományi Doktori Iskolájának Etikai Bizottsága hagyta jóvá a 24/2019-es ügyiratszám alatt.

Nem és kor szerinti különbségek

Vizsgálatunkban a 14–15 éves tanulók körében fordult elő leginkább a perfekcionista énbemutatás. Ez minden bizonnyal abból fakadhat, hogy a középiskola elkezdésével a tanulók kiszakadnak a korábban megszokott közösségükből, és egy új környezetbe érkeznek, ahol a csoportalakulás szakaszában el kell foglalniuk a számukra legoptimálisabb helyet a hierarchiában. Ilyenkor a diákok különösen jó benyomást akarnak kelteni, hangsúlyozva legkedvezőbb tulajdonságaikat (énreklámozás), párhuzamosan elfedve hiányosságaikat, hibáikat (hibák elrejtése) (Forgas, 1989).

A nemek szerinti különbségeket tekintve, a nemzetközi szakirodalomban vagy nem találtak szignifikáns különbségeket (Hewitt, Habke, Lee-Baggley, Sherry és Flett, 2008), vagy a férfiak magasabb értékeket értek el az énreklámozás alskálán (Crăciun és Dudău, 2014). Továbbá a perfekcionista énbemutatás kérdőív gyerekeknek és serdülőknek szánt változata se mutatott a nemek alapján különbségeket (Hewitt és mtsai, 2011). A mi vizsgálatunkban ezzel szemben a lányok szignifikánsan magasabb értéket mutattak a hibák elrejtése alskálán. A fiataloknak szánt kérdőív validálásához végzett mérések eredetileg 2011-ben folytak, amely óta sokkal szélesebb körben elterjedt az okostelefon-használat, és ezzel együtt a közösségimédia-jelenlét. Mivel a közösségi platformokon inkább a lányok körében jellemző a különböző szépítő, arcsimító filterek használata (Pescott, 2020), könnyen lehet, hogy a testi hibák elrejtésének kiemelt fontossága nem csak online, hanem a való életben is megmarad, és ez is a kapott eredmények hátterében állhat.

A perfekcionista énbemutatás és a társas önértékelés kapcsolata

A perfekcionista énbemutatás dimenziói és a társas önértékelés közötti összefüggések eltérő tendenciákat mutatnak. Eredményeink jól illeszkednek a korábbi kutatásokhoz, mi szerint a hibák elrejtése és elhallgatása negatív korrelációt mutat az önértékelés különböző formáival (Hewitt, Flett és Ediger, 1995). Vizsgálatunkban e két dimenzió negatív direkt hatást gyakorolt a társas önértékelésre, ami azt mutatja, hogy akik elrejtik és elhallgatják hibáikat, ez társas jóllétükre hatással van, társas helyzetekben kevésbé magabiztosak és kevésbé elégedettek önmagukkal.

A perfekcionista énbemutatás harmadik dimenziója, az énreklámozás működése kevésbé egyértelmű, akár egy tanulmányon belüli almintákon is különböző összefüggéseket mutathat (Hewitt és mtsai, 2003). Ennek oka, hogy az énreklámozás önmagában akár pozitív viselkedésformákat is magában foglalhat, viszont mivel összefügg az énbemutatás másik két dimenziójával, a magas énreklámozás megnövekedett elhallgatást és elrejtést von maga után. Továbbá a narcisztikus személyiségtípusú kitöltők miatt is mutathat a reálisnál kedvezőbb képet az énreklámozás és az önértékelés kapcsolata, ugyanis ők különösen magas énreklámozással és felnagyított önértékeléssel rendelkeznek (Hewitt és mtsai, 2003). Az általunk vizsgált mintában az énreklámozás szorosabb hatással van a hibák elrejtésére, mint a hibák elhallgatására, ugyanakkor direkt pozitív hatást gyakorol a társas önértékelésre. Akikre jellemző az énreklámozás, azok magabiztosabbak társas helyzetekben, társas önbecsülésük jobb, ugyanakkor, ha az énreklámozás együtt jár a hibák elrejtésével és elhallgatásával, ez a hatás csökken.

A perfekcionista énbemutatás és az iskolai önhátráltatás kapcsolata

A perfekcionista énbemutatás vizsgálatunkban meglepő összefüggéseket mutatott az önhátráltatással. Az énbemutatás célja a szelf védelme, a tökéletes megjelenés és viselkedés hangsúlyozása és fenntartása. Mindezzel összhangban mindhárom dimenziója szignifikáns összefüggést kellene mutasson az önhátráltatással (Hewitt és mtsai, 2003). Azonban mintánkon csak a hibák elrejtése és az énreklámozás dimenziók voltak hatással az önhátráltatásra, a hibák elhallgatása nem. Az ellentmondásnak számos oka lehet, feloldása azonban további vizsgálatokat igényel. Először is adódhat a két vizsgálat célcsoportjának különbségeiből. Míg Hewitt és munkatársainak (2003) vizsgálatában 23,63 év volt az átlagéletkor, és ebből fakadóan a perfekcionista énbemutatás kérdőív felnőtteknek szóló változatát töltötték ki a résztvevők, a mi kutatásunkban az átlagéletkor 17 év volt, és a gyermekeknek és serdülőknek szánt változatot alkalmaztuk. Előfordulhat, hogy a két kérdőívváltozat másképp mér, vagy a középiskolás korosztály sajátosan viszonyul a hibák elhallgatásához. Másodsorban, az önhátráltatást mérő kérdőívek közötti különbség is magyarázhatja az eredményt. A vizsgálatunkban használt kérdőívben az itemek leírása konkrétan megnevezi a teljesítményt hátráltató tényezőt, mely kifogásként szolgál az önhátráltató számára (pl. Vannak tanulók, akik a dolgozatírás előtti este elvesztegetik az idejüket azért, hogy ha rossz eredményt érnek el, azt tudják mondani, nem tanultak eleget. Mennyire igaz ez rád?). Mivel egyszerre szerepel bennük egy tényleges akadályozó tényező, valamint ezen tényező kifogásnak használása, így az önhátráltatáshoz nem társul elhallgatni- vagy letagadnivaló.

A háttérváltozók és a vizsgált területek összefüggéseinek modellje

A SEM-modell jó illeszkedése azt mutatja, hogy a vizsgálatba bevont tényezők megfelelően működnek. A tanulmányi attitűd (az iskolába járás szeretete, az iskolai eredményekkel való elégedettség, a továbbtanulási szándék, a jó jegy fontossága) hozzájárul ahhoz, hogy a diákok úgy érezzék, nincs szükségük egy olyan, önértékelésükre és teljesítményükre is káros védekező stratégia alkalmazására, mint az önhátráltatás. Az alacsony iskolai elégedettség és az önhátráltatás kapcsolatát egy ördögi körként lehetne jellemezni, mely hosszú távon is újrateremti önmagát: az elégedetlenség hatására a tanulók többet önhátráltatnak, aminek következtében tanulmányi problémáik halmozódnak, tovább rombolva iskolai elégedettségüket (Eronen, Nurmi és Salmela-Aro, 1998; Schwinger és Stiensmeier-Pelster, 2011). Ugyanakkor a pozitív tanulmányi attitűd a prefekcionista énbemutatás énreklámozás dimenziójának is előrejelzője. Eredményünk jól illeszkedik ahhoz a megállapításhoz, mi szerint a jó jegyekkel rendelkező, eminens tanulók nagyobb nyomást éreznek arra, hogy az önmagukról kialakított tökéletes képet megőrizzék, mint alacsonyabb önértékelésű társaik (Ferradás, Freire, Núñez, Regueiro és Vallejo, 2016), ezért alkalmazhatják gyakrabban az énreklámozást. Továbbá eszközként szolgálhat az önhátráltatás számukra, hogy még okosabbnak és tehetségesebbnek mutathassák magukat (Tice és Baumeister, 1990). Ha az önhátráltatás ellenére is jól teljesítenek, akkor társaik szemében megerősítik magukról azt a képet, hogy nekik tanulniuk sem kell a sikerhez, erőfeszítés nélkül is kiemelkedők tudnak lenni (Ferradás és mtsai, 2016). Vizsgálatunkban azonban az önhátráltatás mediáló szerepét nem sikerült kimutatni a prefekcionista énbemutatás és a társas önértékelés kapcsolatában.

A perfekcionista énbemutatás működésére az általunk vizsgált családi háttérváltozók (anya és apa iskolai végzettsége, testvérek közötti sorrend) nem voltak szignifikáns hatással, szemben a tanulmányi attitűddel (jó jegy fontossága, iskolai előmenetellel való elégedettség, továbbtanulási szándék). Eredményeink szintén jól illeszkednek a korábbi megállapítások közé, mi szerint a középiskolás korosztály esetében az iskolai környezet nagyobb hatással bír, mint a családi mikroközeg (Józsa és Fejes, 2010).