Bevezetés

A globalizációs folyamatok felgyorsulása, valamint az európai nemzetállamok határainak kinyílása a migráció felerősödéséhez vezetett az elmúlt ötven évben. Az elvándorlás okai, a kivándorlók szempontjai sokfélék lehetnek. A külföldi élet megtapasztalása megváltozott identitáshoz, hazához való megváltozott kötődéshez vezethet. Különösen jelentős lehet ez a posztkommunista országok átalakult gazdaságában, ahol a pszichés jóllét tekintetében egyfajta „boldogságszakadékról” számolnak be a kutatók (Skoglund, 2017). A boldogságszakadék tulajdonképpen az élettel való elégedettség sajátos hiánya: a posztkommunista országokban az élettel való elégedettség rendre alacsonyabb, mint a hasonló jövedelmű, de politikailag nem átalakuló országokban (Djankov, Nikolova és Zilinsky, 2015). Egy 2018-as tanulmány ugyanakkor azt találta, hogy a boldogságszakadék, legalábbis a 45 évnél fiatalabbak körében már nem volt azonosítható a posztkommunista országokban (Guriev és Melnikov, 2018). Magyarországon a kivándorlás legfontosabb okaként 2010 óta gazdasági okokat, mint a gazdasági recesszió (Siskáné Szilasi, Halász és Gál-Szabó, 2017), és ezekkel együtt jobb életkilátásokat, lehetőségek keresését nevezik meg. Emellett különösen a fiatal (40 év alatti) generáció esetében a jelenlegi politikai helyzet, az erősödő országkritika is szerepet játszik az elvándorlás indoklásában (Siskáné Szilasi, Halász és Gál-Szabó, 2017). Ugyanakkor a sajátos magyar „kesergés” a külföldi kiköltözéssel sem szűnik meg teljesen, erre világít rá magyarországi és külföldön élő magyar egyetemisták szubjektív jóllétét és optimizmus-pesszimizmus szintjét külföldi diákok adataival összevető 2011-es magyar tanulmány, melynek szerzői megállapítják, hogy a külföldön tanuló magyar hallgatók saját mentális jóllétüket jobbnak ítélték meg, mint itthon maradt társaik, ugyanakkor mindkét magyar csoport pesszimistább a külföldi születésű hallgatóknál (Tóth és Kovács, 2011).

A magyar társadalmi légkör

A mentális jóllétet nem csupán az egyéni tényezők határozzák meg, hanem az szorosan összefonódik a tágabb szociális környezettel is. Ezen belül a strukturális tényezők kiemelt szerepet játszanak, befolyásolva a mindennapi élet körülményeit és ezáltal az emberek mentális egészségét, úgymint az infrastruktúra, az egyenlőtlenség, a stabilitás és a környezetminőség (World Mental Health Report, 2022).

Az alapvető szolgáltatásokhoz (pl. élelem, víz, menedék) és a jogrendhez való hozzáférés kulcsfontosságú a mentális egészséghez. A kormányzatok szociális és gazdaságpolitikái jelentős befolyást gyakorolhatnak a lakosság mentális jóllétére (World Mental Health Report, 2022).

A posztkommunista országok 1989 után a politikai erők megváltozása, az intézményrendszerek átalakulása mellett egy hirtelen társadalmi változást is megtapasztaltak, növekvő társadalmi egyenlőtlenségeket, munkanélküliséget, gazdasági átalakulással járó veszteségeket, amelyek az élettel való elégedettség csökkenésével is jártak. Később a GDP emelkedése, a magasabb jövedelmek az elégedettséget növelték, de a lakosság ehhez gyorsan adaptálódott, ugyanakkor az élettel való elégedettség nem nőtt arányosan a jövedelmi viszonyok változásával. Ennek okát Skoglund (2017) abban látja, hogy a politikai stabilitás, az intézményekbe vetett hit, a jó kormányzás, az átlátható törvények fontosabbak az élettel való elégedettség szempontjából, mint önmagában a gazdasági növekedés.

Az 1960-as években a kommunista vezetésű országok a boldogságskála közepén helyezkedtek el (Cantril, 1965). A Cantril-féle létra az elképzelt legjobb (10) és az elképzelt legrosszabb (0) élet között az aktuális helyzetre kérdezett rá. Az USA-ban 6,74, míg az akkori kommunista Lengyelországban 4,43, Jugoszláviában 4,95 pontos átlagot mért (Cantril, 1965). Ebben a vizsgálatban Magyarország nem vett részt.

Ugyanakkor Magyarország volt az egyetlen olyan ország Oroszországon kívül, ahol a kommunizmus érájában is volt „Világérték Vizsgálat” (World Values Survey, WVS) (Inglehart és mtsai, 2013; Tóth, 2009a, 2009b). 1982-ben Magyarországon 10-es skálán 6,93 pont volt az átlagos élettel való elégedettségi eredmény, mely a szocializmus összeomlása után csökkent, 1991-ben 6,03 pont lett, majd 1999-ben még lejjebb, 5,69 pontra csökkent (Inglehart és mtsai, 2013). A Veenhoven (World Database of Happiness, Erasmus University Rotterdam, The Netherlands) által összeállított adatbázis alapján az elégedettség mértéke szerényen, visszaesésekkel, de emelkedik, mérésük szerint 2001-ben 5,28 volt, 2021-ben ez a szám két adatponttal jellemzett, 6,18, illetve 5,79 volt (Veenhoven, n.d.).

Az Eurostat Életminőség mérésének 2021-es adatai szerint tízes skálán az élettel való magyarországi elégedettség átlaga 6,5 volt, ahol az egyes az „egyáltalán nem elégedett”, a tízes a „teljesen elégedett” válasz volt (Eurostat, 2021). Az átlagok a környező országokban rendre magasabbak voltak: Ausztriában 8, a posztkommunista Csehországban 7,4, Romániában 7,3, Szlovákiában 7,1 (Eurostat, 2021).

A magyar emberek hangulata és társadalmi közérzete azonban nemcsak az utóbbi években, hanem folyamatosan rossz, már az 1970–80-as években is születtek szociológiai, pszichológiai és mentálhigiénés mérések, melyek hasonlóan negatív eredményeket mutattak (Hunyady, 2018). Hunyady György 2012-ben (Hunyady, 2013) 1000 fős, országos reprezentatív mintán asszociációs módszerrel végzett kutatást. A Magyarország hívószó kapcsán az első három asszociáció 47%-át a bizonytalanság, létbizonytalanság, 23%-át a szegénység és 20%-át a félelem tette ki. Az emberek érzései hívószóra 47%-ban pesszimizmus, 20%-ban jövőtől való félelem és 16%-ban anyagi bizonytalanságra vonatkozó asszociációk érkeztek. A kutatás feltárta, hogy a negatív érzések 56%-ban a gazdasági helyzettel függtek össze, 25%-ban politikával és az ország megítélésével. A válaszadók – írja Hunyady György – elsősorban a szegénységtől, lecsúszástól, adósságtól, államcsődtől félnek. Pozitív érzelmeik leginkább nem a közélethez, hanem a családjukhoz kapcsolódtak (Hunyady, 2013).

Bár közvetlen ok-okozati összefüggést nem lehet feltételezni, de a negatív társadalmi közérzet számos negatív mentálhigiénés mutatóval is együtt jár. Magyarország a Word Population Review (2023) szerint az alkoholfogyasztásban első a világon (World Population, 2024). A WHO 2016-os adatai alapján az alkoholbetegek száma 20% felett van a teljes populációt tekintve, férfiaknál ez az arány 36,9%, nőknél 7,2% (Balázs, 2023). Egy 2017-es felmérés szerint a depresszióval kezeltek aránya (10,5%) Magyarországon a legmagasabb összevetve az EU-s adatokkal (Eurostat, 2017).

A Policy Solutions és a Friedrich Ebert Stiftung közös, 2017-es kutatása (Boros és Laki, 2017) az elégedettséggel kapcsolatban arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi a „magyar álom”. Ez az ezerfős vizsgálat részletezi azt, milyen értékek, „álmok” jelentik az elégedettséget ebben a társadalomban. A reprezentatív, fókuszcsoportos vizsgálat alapján a magyarok 57%-a egészséges életet kíván magának, 49% számára a biztos megélhetés, míg 43% számára a boldog párkapcsolat az első. Egy elképzelt, 20 év múlva létező Magyarország esetében az elsöprő többségnek szintén a magas fizetés és nyugdíj áll első helyen (54%), második helyen a megfelelő egészségügy (33%), míg harmadik helyen egy erősebb és modernebb Magyarország reménye áll holtversenyben azzal, hogy legyen kevesebb korrupció (27%). Ez a vizsgálat megerősíti Skoglund fent említett gondolatait arról, hogy az elégedetlenség mögött sok esetben az intézményekbe vetett hit alacsony szintje és az instabilitás áll. A Policy Solutions és a Friedrich Ebert Stiftung 2018-as „Magyar rémálom” című vizsgálatában (Boros és Laki, 2018) a magyarok félelmeit tárták fel, szintén 1000 fős, reprezentatív mintán. A személyes félelmekkel kapcsolatos kérdésekre adott válaszok alapján elmondható, hogy a magyar társadalom három leggyakoribb félelme az „élet bizonytalansága, kiszámíthatatlansága” (30%), a „komolyabb betegség, kórházba kerülés” (24%) és az „anyagi bizonytalanság, a hóvégi számlák kifizetetlensége” (23%).

Az egyik lehetséges magyarázat a negatív társadalmi légkörre, amely a kivándorlás egyik lehetséges oka lehet, a rendszerkritikus attitűdök és a velük járó pesszimizmus dominanciája a rendszerigazoló attitűdökkel szemben a magyar társadalomban (Hunyady, 2018, 2021).

A rendszerigazolás elmélete (Jost és Banaji, 1994) szerint a hierarchia alsó szintjén levők elfogadják a status quót, és tartják fent a számukra előnytelen rendszert, melyben viszonylag elégedettek. A konzervatív ideológia megerősíti az egyenlőtlenségeket, és fenn is tartja őket. A kelet-közép-európai régióban a rendszerigazolás elmélete erőtlen, ugyanis a magyarok rendkívül kritikusak a rendszerükkel kapcsolatosan, a jelenüket ugyanakkor a kommunista diktatúra utóhatásának tekintik több mint 30 éve, jellemző rájuk a panaszkultúra és a lakosság egy részére a tanult tehetetlenség (Hunyady, 2018, 2021).

Egy másik lehetséges magyarázat a negatív társadalmi közérzetre az, hogy a magyar nemzeti identitás része a kollektív áldozati szerep (László és Fülöp, 2011). Bar-Tal, Chernyak-Hai, Schori és Gundar (2009) szerint nemzetek közötti konfliktusok után jöhet létre egy észlelt áldozati szerep egy adott társadalomban, ha azt előzőleg egy külső csoport bántalmazta, és ezt igazságtalannak, kivédhetetlennek élte meg. A kollektív áldozati szerep létrejötte függ attól, hogyan emlékszik vissza egy adott társadalom egy adott konfliktusra. Az egyének akkor is megélhetik saját áldozati szerepüket, ha őket magukat nem érte a bántalmazás, de a társadalmat, amellyel azonosulnak, igen. A magyar történelem folyamán sok olyan esemény történt, melyet kollektív traumákkal és veszteségekkel azonosítottak (László és Fülöp, 2011).

A harmadik magyarázat lehet a társadalmi szintű zárt gondolkodás. Keller 2009-es tanulmánya (Keller, 2009) Magyarország helyzetéről a Világérték Vizsgálatok (WVS, Keller, 2009) alapján megállapítja, hogy a magyar gondolkodás zárt és szekuláris. Keller szerint a zárt gondolkodás bizonytalanságkerüléssel és rövid távú tervezéssel jár, továbbá nem jellemzik a nyitott gondolkodás olyan elemei, mint a tolerancia, a szabad véleménynyilvánítás, a részvétel a közügyekben, az interperszonális bizalom és az élet irányíthatóságának hite. Noha a szekuláris gondolkodás nem kivételes a nyugat-európai országokban sem, az időben nem változó zárt gondolkodást nem magyarázza sem a magyar kultúra, sem a gazdasági állapot, sem a társadalmi berendezkedés (Keller, 2009). A magyar adatpont az értéktérképeken a nyugati országok tömbjétől távol, és legtöbb esetben a kelet-európai országoktól is távolabb, az ortodox, vagy esetenként a dél-amerikai kultúrájú országokhoz áll közel.

Az ország helyzetével való elégedetlenség, illetve a bizonytalan jövőkép erősen befolyásolhatja a migrációs hajlandóságot. Gödri 2016-ban készült kutatásában arra kérdezett rá, hogy a vizsgált 1464 fős reprezentatív minta mennyire volt elégedett az elmúlt három évben az ország helyzetével, és mit gondol a következő három évről. Azok között, akik úgy vélték, hogy az elmúlt három évben az ország helyzete sokkal rosszabb lett, 41% volt a nyers migrációs potenciál, míg azok közül, akik szerint a helyzet romlani fog, 38% gondolta úgy, hogy hajlandó lenne elköltözni az országból. Gödri (2016) azt találta, hogy nem azok tervezték a legalacsonyabb számban a migrációt, akik az elégedetlen csoporttal szemben az ország helyzetének a javulását észlelték, hanem azok, akik egyfajta stabilitást érzékeltek, akik szerint nem történt változás.

Egyéni jellemzők szerepe a migrációban

A társadalmi meghatározókon kívül a migrációs döntésben számos egyéni pszichológiai jellemző is szerepet játszhat. A migrációs önszelekcióban szerepe van az önismeretnek, a képességeknek, és az anyaország és a célország szubjektív összehasonlításának is (Borjas, 1987).

A nemzetközi vizsgálatok szerint azok, akik a kivándorlást választják, vállalkozóbbak, ambiciózusabbak, eredményesebbek és asszertívebbek, mint a maradók (Chiswick, 1999). A mobilitás személyiség-összetevői közé tartozik a nyitottság és az extroverzió (Jokela, 2009). A Big Five személyiségvonások többi faktorát áttekintve azt találták, hogy a barátságosság erős helyi kötődéseket feltételez, és az ilyen személyek nagyobb valószínűséggel teszik belsővé a helyi normákat, ezért ez a tulajdonság kevéssé segíti a migrációt. A lelkiismeretesség faktor feltételezi a kiszámíthatóságot, a szabályok fontosságát a belső stabilitáshoz, ezért ez a személyiség-összetevő sem kedvez a migrációnak. Az érzelmi stabilitást nem találták a kutatók előre jelzőnek, ugyanakkor a labilitás mint személyiség-összetevő hajlamosít a migrációra, mert az ilyen emberek kevésbé elégedettek a munkájukkal és a környezetükkel (Fouarge, Özeer és Seegers, 2019).

Boneva és munkatársai 1998-ban és 2001-ben is vizsgálódtak a migráció és a teljesítménymotiváció, a hatalommotiváció és a kapcsolati motiváció migrációra gyakorolt hatásával kapcsolatosan. A magas teljesítménymotivációjú emberek szeretik képezni, fejleszteni magukat, jobban szeretik a kihívásokat, és ha az adott munkahely vagy lakhely nem kínál elég lehetőséget, akkor nagyobb valószínűséggel váltanak akár lakókörnyezetet is.

A magas hatalommotivációval rendelkező emberek szeretnének hatást gyakorolni másokra és a világra, akár hírnevet szerezni, irányítani, befolyásolni. Ha a hatalommotiváció nem találkozik a lehetőségekkel, akkor szintén migrációra is ösztönözhet.

A kapcsolati motiváció az előbbi kettővel ellentétben inkább kedvez a helyben maradásnak, mivel a magas kapcsolati motivációjú emberek számára a családjuk és barátaikkal való kapcsolódás a legfontosabb, így nehezen szakadnak el tőlük, márpedig a helyváltoztatás gyakran eredményezi a személyes szociális hálótól való elszakadást.

A magyar kutatások a következő pszichés tényezőket vizsgálták: a jövőbe vetett hit vagy annak hiánya (anómia); ehhez kapcsolódik szülőszerepben a gyermekek jövőkilátásainak megítélése itthon és külföldön; a szociális támogatottság, azaz a családhoz és barátokhoz való kötődés megléte vagy hiánya; az újrakezdés kényszere egy pszichésen terhelt időszakban, mint például a válás vagy a munkanélküliség; az egyén önbizalma, saját erőforrásainak pozitív megítélése, kockázatvállalási képessége és hite abban, hogy saját sorsát ő irányítja a külső körülmények ellenére is, valamint a saját egészségi állapot megítélése (Gödri, 2016).

A legfontosabb pszichés tényező a migrációban a jövőbe vetett hit, mely összefüggésben van az egyéni életeseményekkel és a gazdasági helyzettel, ugyanakkor a makrokörnyezet, az ország kilátásainak megítélése is befolyásolja a jövőbe vetett hitet (Gödri és Feleky, 2013a, 2013b).

A 2016-os mikrocenzus (KSH Mikrocenzus, 2016a) a szubjektív jóllétet és a jövőbe vetett bizalmat 0–10 fokú skálán mérte, ahol a tízes jelenti a „teljes mértékben bízik a jövőben”, nulla jelenti a „teljes mértékben reményvesztett” választ. Átlagos értéke 6,05 volt mely a jövőben való közepes bizalmat jelenti a 16 éven felüli felnőtt magyar lakosság körében.

A magyar jövőben nem bízók 11,6%-a tervezte két éven belül az elmozdulást, amely alacsony százaléknak tűnhet, de a magyar lakosságra vetítve azt jelenti, hogy megközelítőleg minden tizedik állampolgárban, aki nem bízik Magyarország jövőjében, felmerül a kivándorlás lehetősége. A jövőbe vetett hit és a kivándorlási gondolatok között nincs lineáris fordított arányú összefüggés, de mind a közepesen bizakodók (5,9%), mind az optimisták (7,3%) szignifikánsan kisebb százalékban számolnak be ilyen szándékról (KSH Mikrocenzus, 2016a).

Az egyén pszichológiai jellemzői mellett demográfiai státusza is befolyásolhatja a döntést. Az anyagi szint és a jövőbe vetett bizalom egymással összefüggésben határozzák meg a migrációra vonatkozó döntést. 2016-ban a legalsó jövedelmi ötödben a jövőben bízók 12,4%-a, míg a nem bízók 13,5%-a fontolgatta a külföldre költözést. A legfelső jövedelmi ötödben a jövőjükben nem bízók 12,8%-a gondolkodott külföldi életen, a középső jövedelmi ötödökben viszont átlagosan csak 5,6–7% között mozgott a migrációt tervezők aránya (KSH Mikrocenzus, 2016a). A migrációt fontolgatók alacsony és magas jövedelműek közötti azonos aránya különböző okokat takarhat. Az alacsony jövedelműeknél a kitörés lehetőségét, a nagyon magas jövedelműeknél a már megszerzett javak féltése, megtartása vagy gyarapítása miatt képzelhető el a migráció.

A családi állapot szempontjából az egyedülálló státusz, a családi kapcsolatok hiánya, gyengesége is elősegíti a migrációt. A családhoz való erősebb kötődés esetén kisebb a migrációs hajlandóság. A visszatérők legnagyobb része a család hiányára panaszkodik, illetve a külföldi országba való be nem illeszkedés, elmagányosodás érzése miatt térnek vissza (Hegedűs és Lados, 2017).

A migráció mint az újrakezdés kényszere vagy lehetősége, tehát az életükkel elégedetlenek körében az anyagilag rosszabb helyzetbe kerülőknél jelenik meg (Gödri, 2016). Ez összefügghet a foglalkoztatottsággal, azaz annak hiányával, illetve a családi állapottal. Az elvált státusz anyagi romlást is okozhat, és a lakhatást is nagyban befolyásolja. Az elégedetlenség erősen hat arra, hogy a migrációt valaki komolyan tervezni kezdje. Ugyanakkor a jó egészség, felsőfokú nyelvtudás, kockázatvállaló attitűd és a jövőben javulást nem váró attitűd is a migráció tervezéséhez vezethet (Gödri, 2016).

A belső erőforrások közül – a nemzetközi kutatások által feltártakhoz hasonlóan – az önbizalom, valamint a kockázatvállalási attitűd segíthetnek átlendülni a migrációs nehézségeken, és azok, akik úgy érzik, hogy képesek az életüket irányítani, el tudnak igazodni, és bíznak a jövőben, valamint kevésbé szabálykövetők, több eséllyel indulnak neki egy külföldi útnak (Gödri, 2016).

Míg a migrációval kapcsolatosan bő a szakirodalom, addig az egy helyben maradással kapcsolatosan kevés a magyarázat. Schewel (2020) felosztása szerint három fő csoportba lehet sorolni a helyben maradás okait: megtartó okok, melyek a maradást kívánatossá teszik, taszító okok, melyek a kivándorlás ellen szólnak, és végül „belső korlátok”. Megtartó erő a beágyazottság, mely fontos tényezője a maradásnak. Egyfajta helykötődés, amely – minél tovább él valaki egy helyen, annál jobban – erősödik az emberek és a környezet felé (Fischer és Malmberg 2001; Lewicka, 2011). A beágyazottság erős szociális kötődéssel jár, családhoz, barátokhoz (De Jong és Fawcett, 1981; Ritchey, 1976), illetve a nagyobb közösségi bevonódás is a maradást erősíti, mint a vallásosság, közösségi terek, lokális üzleti lehetőségek (Irwin és mtsai, 2004). Taszító erő lehet az, amit másoktól hallanak a maradók a külföldi élettel járó nehézségekről. Különösen igaz ez akkor, ha együtt jár kockázatkerülő magatartással (Jaeger és mtsai, 2010), amelyet Schewel (2020) már a belső korlátok kategóriába sorol. Az Európai Unióban ugyan nyitottak a határok, a nyugat-európai államokat vizsgálva mégis arra jutottak, hogy a határ gondolata is kelt egyfajta olyan érzetet, hogy „határon belül mi vagyunk, ők határon kívül vannak, és minket az érdekel, ami a határainkon belül történik”, ezt nevezi Van Houtum és Van Der Velde (2004) a „közömbösség küszöbének”.

Magyarországi kivándorlás és visszatérés

Európában a kelet-európai államok a kivándorlás következményeinek munkaerőpiaci nehézségeivel küszködnek. Az innen elvándorlók túlnyomó többsége középfokú iskolai végzettségű, számuk 2008 után robbanásszerűen nőtt. Magyarország az egyetlen olyan ország a közép-kelet-európai régióban, ahol a diplomások vándorolnak ki a legnagyobb arányban (Hárs, 2018).

Magyarországon a rendszerváltás előtt korlátozták az állampolgárok kivándorlási lehetőségeit. A schengeni térségnek Magyarország csak 2007 decemberétől lett tagja, ekkortól léphették át a magyar állampolgárok ellenőrzés nélkül a határokat (Zán, 2013). A kivándorlás a 2008-as gazdasági válságot követően erősödött fel, ekkor a válság hatására és az egyre növekvő munkanélküliség miatt sokan távoztak az országból. 2011-től a német és osztrák munkaerőpiaci korlátozások megszűnése miatt még több lett a bejelentett kivándorló. 2010 és 2019 között éves szinten közel háromszorosára nőtt a kivándorlók száma, 7318-ról 21 900 főre (KSH, 2022, éves adatsor). Ugyanakkor, az elvándorlás mértéke ebben az évtizedben 2016-tól csökkent, majd 2019-ben gyorsult fel újra (Monostori, Őri és Spéder, 2021). Noha a Covid-világjárvány átmenetileg csökkentette a kivándorlást, 2020-ban 19 322 fő jelenik meg a KSH 22.1.1.31. adatsorában mint kivándorló magyar, 2021-ben ez a szám már 21 730 fő, 2022-ben már 28 825 fő.

A kivándorlás megakadályozására számos kormányzati intézkedés született. Az egészségügyi dolgozók elvándorlásának megállítására megszületett a 62/2015. (VI. 30.) Korm. rendelet alapján működő Rezidens Támogatási Program. A diplomás fiatalok hazatérésének előmozdítására indították el a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) együttműködésében a „Gyere haza, fiatal!” és „Vállalkozz itthon, fiatal!” programokat, amelyek azonban sikertelenek voltak, és leállították őket. A felsőfokú állami oktatásban részt vevő diákok mozgását korlátozó intézkedés került be a felsőoktatási törvénybe, mely szerint az egyetemi hallgató az oklevelének megszerzéstől számított 20 éven belül az alapképzés idejének megfelelő ideig köteles hazai munkaviszonyt folytatni, vagy visszafizetni az államnak az ösztöndíjat (Magyar állami ösztöndíj, 2022).

Mindezek az intézkedések sem csökkentették a munkájukkal, megélhetésükkel, jövőképükkel elégedetlen magyarok kivándorlását, és nem voltak elégségesek a képzett munkaerő helyben tartására.

Egy átfogó, 2017-ben megjelent magyar kutatás szerint leginkább a 18–40 év közötti korosztály (Siskáné és mtsai, 2017) hagyja el az országot. A tanulmány 2013 és 2016 között kérdőíves módszerrel, 9876 fő bevonásával készült. A motivációk vizsgálatakor a már említett gazdasági okok és a nem megfelelő munkahely mellett a válaszadók az alábbi tényezőket említették: az országban tapasztalható mentalitás, politikai helyzet, bizonytalan jövő, életszínvonal, társadalmi konfliktusok, alacsony megbecsültség. A külföldi országok megítélésekor fontos az anyagi tényezőkön és ezzel összefüggésben a jó munkahely megtalálásán túl a tapasztalatszerzés, nyelvtanulás, mentalitás, természeti környezet, megbecsültség, perspektivikus jövő és a kinti társadalom.

A magyarországi visszavándorlási helyzettel kapcsolatban néhány statisztikai adat áll csak rendelkezésre. A Re-Turn nemzetközi kérdőíves vizsgálatban 2012-ben azt állapították meg, hogy a magyarokra jellemző az ideiglenes, gazdasági célú kivándorlás, amelynek elsősorban a kilátástalanság és egyfajta tudatosan tervezett pénzügyi megerősödés az oka. A kelet-közép-európai kivándorlók otthoni ingatlanjaikat is megtartják, időszakos, 1–5 évre tervezett migráció jellemzi őket (Lang és Nadler, 2014). A KSH 2016-os Mikrocenzus vizsgálata szerint a hazaköltözés okaként családi okot a válaszadók 37%-a, az eltervezett (anyagi) cél megvalósítását 27%-a, míg anyagi, szakmai tanulmányi okot 22%, egyéb okot 14% jelölt meg (Központi Statisztikai Hivatal KSH, 2016b).

A Szegedi Tudományegyetem szociológusainak 2017-es kutatásában 48 interjúalany helyzetét mérték fel a visszatérés után interjús, kvalitatív kutatással (Hegedűs és Lados, 2017). Azt tapasztalták, hogy a remigrációs döntést gondos stratégiai tervezés előzte meg. Csak kevesen voltak, akik számára a külföldi lét megerősítette a haza kötődéseket, leginkább olyan alacsony végzettségűek kerültek ebbe a kategóriába, akik anyagi javak miatt mentek ki dolgozni, és megtakarításaikat gyorsan elköltötték hazatérésük után. Egy másik csoportba azok tartoztak, akik családjukkal mentek ki, nagyrészt magyarokkal barátkoztak külföldön is, idegennyelv-tudásuk hiánya korlátozta őket a további beilleszkedésben. A legtöbbeknek a legfontosabb visszatérési motiváció a családjuk volt. Az idegen környezetbe könnyen beilleszkedők alapvetően a magas végzettségűek közül kerültek ki.

Egy 2017-es 10 000 fő részvételű kérdőíves magyar vizsgálat is megerősítette a család fontosságát. A hazatérő fiatalok elsősorban családi kötődésük, barátaik hiánya és megszokott lakókörnyezetük miatt térnek vissza (Siskáné és mtsai, 2017).

A kutatás célja

Jelen kutatás célja, hogy feltárja, hogyan látják a Magyarországon élő és a külföldre távozott magyarok saját magukat és a másik csoportot, vagyis milyen szubjektív jelentést tulajdonítanak a „Magyarországon élő magyar” és a „külföldön élő magyar” fogalmának. Az általunk alkalmazott módszer alkalmas arra, hogy egy-egy jelenséghez kapcsolódó érzelmek és attribúciók olyan nem tudatos rétegét is megragadja, amelyet a kvalitatív interjús vagy kérdőíves vizsgálatok tudatos átgondolást igénylő technikái nem. A cél tehát az, hogy a kutatás a kivándorlással kapcsolatos attitűdök és személyes élmények egy olyan szubjektív rétegét tárja fel, amely hozzájárulhat a kifejezetten magyar kivándorlás, illetve otthon maradás motívumrendszerének komplexebb pszichológiai megértéséhez.

Ennek megfelelően a vizsgálat tárgya, hogy mit jelenthet külföldön élő magyarként és Magyarországon élő magyarként létezni, valamint hogy a hazai és a külföldi magyar csoport milyen jelentést tulajdonít a másiknak, az otthonmaradók az elmenőknek, és az elmenők az otthonmaradóknak. A vizsgálat a magyarországi és a külföldi léthez eltérő élettapasztalatokat kapcsoló csoportok jelentéstulajdonításának hasonlóságai és különbségei feltárásával hozzájárul az elvándorlás és az otthon maradás motivációinak megértéséhez.

Módszer

Eredmények

Összefoglalás és diszkusszió

Kutatásunk célja az volt, hogy mélyebb és komplexebb megértést adjon a kivándorlás, illetve maradás motívumairól, ki tudja egészíteni a már meglévő kutatások eredményeit. A magyarok autosztereotípiáira vonatkozó korábbi kutatások nagyrészt kérdőíves módszereket használtak, általában a kutató által előzetesen meghatározott tulajdonságokat kellett a válaszadóknak skálákon értékelniük (Csepeli és mtsai 2002; Hunyady, 2005; Mészáros, 2018; Gaál-Klippel, 2021). Ezek a kutatások a „magyarokra” kérdeztek rá, és tudatosan átgondolt válaszokat kértek. A jelen kutatásban alkalmazott asszociációs technika sokkal spontánabb, és a tudatos átgondolás által nem elaborált érzelmeket, gondolatokat tud feltárni. Hunyady (2013) ugyancsak ezért alkalmazta a „gondolattársítást” 2012-es reprezentatív vizsgálatában. A vizsgálatban a Magyarország hívószó szerepelt. A jelen vizsgálatban a hívószó nem egyszerűen a „magyar” volt, mint a sztereotípiakutatásokban (Hunyady, 2010), vagy a Magyarország a fenti asszociációs vizsgálatban, hanem a „magyar” szót egy jelző előzte meg: „magyarországi magyar”, illetve „külföldön élő magyar”, vagyis a magyar mint nemzeti és kulturális hovatartozás meghatározott lokális kontextusba helyeződött. Ez lehetővé tette, hogy azonosítsuk azokat a jellemzőket, amelyek azonosan megjelennek mindkét csoport esetében, vagyis függetlenül attól, hogy az illető magyar Magyarországon vagy külföldön él, jellemzője a magyaroknak, illetve azokat a jellemzőket, amelyek ezt a két csoportot elkülönítik, vagyis amelyek magyarázatot adhatnak arra, hogy az egyik csoport magyar végül is miért hagyja el az országot, és a másik csoport magyar végül is miért marad.

A kutatás a kivándorlás pszichológiai összetevőit és motívumait egy, a migrációs kutatások során korábban nem alkalmazott módszerrel, az Asszociatív Csoportanalízis Technika (Szalay és Brent, 1967; Szalay és Deese, 1978) segítségével kívánta feltárni. A maradás vagy távozás döntését a Magyarországon élő és a Magyarországot elhagyó magyarok csoportjának e két csoporthoz tartozó résztvevők által tulajdonított szubjektív jelentése vizsgálatával kívánta árnyaltabban megérteni. Az alkalmazott két hívószó a nemzeti autosztereotípiát („milyenek a magyarok”) a kivándorlás specifikus kontextusába helyezi, és arra készteti a Magyarországon és külföldön élő magyar válaszadókat, hogy két eltérő csoportként gondoljanak a magyarokra, az országban maradó és az országot elhagyó magyarok csoportjaként.

A kutatás a különbségeket igyekezett feltárni a saját és a külső csoportnak tulajdonított jelentésben, de a vizsgálatban részt vevő, Magyarországon élő magyar és külföldön élő magyar válaszadók asszociációi a magyarországi magyarokkal és a külföldi magyarokkal kapcsolatban a szubjektív jelentés erős hasonlóságaira mutattak rá, annak ellenére, hogy az egyik csoport tagjai elhagyták az országot, és átlagosan több mint hat éve élnek külföldön. Ez a közösen megélt magyarországi tapasztalatok, szokásrendszer, kulturális-társadalmi beágyazottság, vagyis a nemzeti kontextus hatására („national context effect”, Straus, 2009), az azonos gyökerek meghatározó szerepére utal, a kivándorlással kapcsolatos eltérő döntés ellenére. A két hívószóra adott asszociációk egy nemzet tagjait jellemzik. A hasonlóság megjelenik mind a legnagyobb súllyal rendelkező 10 asszociáció, mind a kategóriák szintjén.

A Magyarországon maradó magyarokat mindkét csoport erősen negatívan percipiálja, nemcsak azok látják erősen negatívan a magyarországi magyarokat, akik kiléptek ebből a csoportból, hanem azok is, akik benne maradtak, az asszociációk egyfajta általános negatív „énképre” utalnak. Ez a negatív kép az asszociációk érzelmi konnotációja alapján paradox módon erősebben jellemzi azokat, akik Magyarországon élnek, míg a kategóriák szintjén a külföldi magyarok tulajdonítanak nekik szignifikánsan több negatív tulajdonságot. Ezek majdnem az asszociációk felét teszik ki az MM és több mint a felét a KM csoportban. A legnagyobb súlyú asszociáció a magyarországi magyarokról mind az MM, mind a KM csoport esetében a „szegény” kifejezés, amely szónak kettős jelentése van: egyrészt az adott csoport anyagi színvonalára utal, másrészt sajnálatot fejez ki az adott csoport iránt.

A negatív megítélést erősíti, hogy ha a Pozitív és Negatív tulajdonságok fő kategóriák arányát tekintjük, akkor a magyarországi magyaroknak mindkét csoport lényegesen nagyobb arányban tulajdonított Negatív tulajdonságokat, mint Pozitív tulajdonságokat. Az asszociációk a magyarországi magyarokat vagy egyfajta „tanult tehetetlen” (Seligman, 1972) állapotban lévőnek írják le, akik depressziósak, vesztesek, szerencsétlenek, buták, szorongók vagy kisebb arányban, de ezzel ellentétesen agresszívek, önzők és immorálisak, akik a rossz anyagi és a negatív társadalmi körülmények ellenére helyben maradva kitartanak és küzdenek. A legnagyobb alkategória mind az MM (majdnem az asszociációk egyötöde), mind a KM csoport (majdnem az asszociációk harmada) esetében a depressziós. A KM csoport képe szignifikánsan negatívabb, szignifikánsan depressziósabbnak, vesztesebbnek, szegényebbeknek, agresszívebbnek és immorálisabbnak látják azokat, akik Magyarországon élnek. Ez egy „taszító” faktor is lehetett a kivándorlásukban, nem kívántak egy ilyen „vesztes” csoporttal azonosulni. A depresszió mint asszociáció gyakorisága összecseng a korábban említett 2017-es Eurostat-adatokkal (Eurostat, 2017), mely szerint a magyarok depresszióra való hajlama volt Európában a legmagasabb, valamint Hunyady György magyar panaszkultúrára vonatkozó eredményeivel (Hunyady, 2018), asszociációs vizsgálatában a bizonytalanság, jövőtől való félelem és a pesszimizmus gyakoriságával (Hunyady, 2013, 2018), illetve a kesergés kultúrájával (Tóth és Kovács, 2011). Hunyady (2013) ezerfős reprezentatív vizsgálatában azt találta, hogy a Magyarország hívószó a vizsgálati személyek 74%-ában szomorúságot váltott ki, és 65% tagadta, hogy a szó lelkesedést váltana ki belőle.

A Kárpát-projekt 1997 és 1999 között vizsgálta az anyaországi és a szlovákiai és erdélyi magyarok saját magukról alkotott képét. A magyarországi magyarok önmagukat sokkal negatívabban látták. Alacsony versenyszellemet, az intelligencia hiányát, tehetetlenséget, önzést és lustaságot tulajdonítottak maguknak (Csepeli és mtsai, 2002). A legújabb kutatások is megerősítik a magyarok nagyon negatív önképét, és áldozati szerepű kollektív önmeghatározásukat. Gaál-Klippel (2021) magyarországi és erdélyi magyarok nemzeti sztereotípiáit vizsgálva megállapította, hogy a magyarországiak önmagukról alkotott képében a legfontosabb negatív tulajdonságok az önzőség, gyanakvás, bizalmatlanság és intolerancia voltak.

A külföldön élő magyarról éppen ellenkezőleg mindkét csoport lényegesen pozitívabb képet alkotott, a pozitív asszociációk aránya majdnem kétszer akkora volt, mint a negatívaké, és az asszociációk kategorizációja után a vezető kategória mindkét csoport esetében a Pozitív tulajdonságok, amely az asszociációk egyharmadát tette ki az MM, és majdnem 40%-át a KM esetében.

Arról, aki kivándorol, közös szubjektív kép, hogy bátor, szerencsés, jó anyagi körülmények között él (pénz, jól kereső, sikeres), szabad, és vannak lehetőségei. A nyitottságot és kalandvágyat a külföldön élő magyarok tulajdonítják maguknak. Ez megegyezik korábbi nemzetközi kutatások eredményeivel, mely szerint a mobilitás egyfajta extraverziót és kockázatvállalást igényel (Jokela, 2009). Gödri (2016) kutatásai szerint a nagyobb önbizalom és a kockázatvállalás jobban jellemzi a kivándorlókat, mint a maradókat. Ez a bátorság, szemben a depressziós-vesztes, szorongó, merev magyarországi társakkal adja meg nekik egy jobb élet lehetőségét, a biztonságot, boldogságot, fejlődési lehetőséget, melyek húzóerőként, pozitív létélményként jelentek meg a jellemzésükben.

Egy Boneva és Frieze (2001) által végzett kutatás szerint azok az egyének, akik egy másik országba szeretnének költözni, nagyobb hangsúlyt fektetnek a munkára, magasabb szintű teljesítmény- és hatalommotivációval rendelkeznek, jobban szeretik a kihívásokat, szeretnének sikeresek lenni és hatást gyakorolni. Viszont alacsonyabb szintű kapcsolati motiváció és családközpontúság jellemzi őket, azokhoz képest, akik inkább a származási országukban maradnának. A magas kapcsolati motivációjú emberek számára a családjuk és barátaikkal való kapcsolódás a legfontosabb, így nehezen szakadnak el tőlük, márpedig a helyváltoztatás gyakran eredményezi a személyes szociális hálótól való elszakadást. Az elmenők „dominánsabbak”, mert bátrak és vállalják a kihívásokat, de kevésbé kötődnek emberileg, a kötődő és családszerető maradók viszont „alárendeltebbek”. Az általunk kapott eredmények összhangban vannak ennek a kutatásnak az eredményeivel, a két általunk vizsgált csoport asszociációi tükrözik ezt a különbséget.

Míg a külföldi magyarok tulajdonságai között mindkét csoport asszociációiban kiemelt helyen jelentek meg a magas önbizalmat (okos, sikeres) és egyfajta én-felnagyítást jelző jellemzők (beképzelt, illetve nagyképű,) addig a magyarországi magyarokra jellemző tulajdonságok inkább az éndevalválást tükrözik (pl. szerencsétlen, vesztes, buta). Míg a külföldön élő magyarok csoportjának státusza, anyagi helyzete jobb (magasabb életszínvonal, pénz, siker), addig a Magyarországon maradók szegények, és a létminimumon élnek. A Fiske-féle Sztereotípia Tartalom Modell (Fiske és mtsai, 2002) elméletbe ágyazva a kapott eredményeket a külföldi magyarok a domináns csoport, ők rendelkeznek a kompetenciára utaló tulajdonságokkal, míg a magyarországi magyarok szemükben alárendeltek és szerencsétlenek, de a kevés jó tulajdonságuk közé a melegszívűség tartozik.

Ha ennyire negatív a Magyarországon élő magyarok megítélése, és ennyire pozitív azoké, akik elhagyták Magyarországot nemcsak azok között, akik külföldre mentek, hanem azok között is, akik maradtak, akkor mivel magyarázható a jelenlegi vizsgálat alapján, az, hogy az utóbbiak Magyarországon élnek?

Az eredményeket részben az „elszakadás – kötődés” dimenzió mentén lehet értelmezni. A külföldön élő magyarok kalandvágyók, nem félnek az ismeretlentől, nyitottak, ugyanakkor mindkét csoport a Magyarországon élő magyarok erős beágyazottságát, „otthonhoz” és „családhoz” való közelségét hangsúlyozta, amely a nemzetközi szakirodalom szerint is a maradás mellett szól (Fischer és Malmberg, 2001; Lewicka, 2011; Schewel, 2020). Korábbi vizsgálatok szerint, szemben a szoros családi kötelékekkel rendelkezőkkel, az egyedülálló státusz növeli a migrációs hajlandóságot, könnyebbé teszi az elszakadást (Hegedűs és Lados, 2017). A magyarországi magyarokkal kapcsolatos pozitív asszociáció az ismerős-biztonságos, amely az ismerőshöz való kötődést és a bizonytalantól való félelmet implikálja. Mindkét csoportban egyforma arányban, a szubjektív jelentés harmadik legnagyobb kategóriájaként jelent meg a Magyarországon élő magyarokkal kapcsolatban a Hazafiasság kategóriája és a legnagyobb súlyú asszociáció mindkét csoportban a „hazafi” volt. Vagyis azok, akik Magyarországon maradnak, mindkét csoport megítélése szerint hazaszeretők, kötődnek a hazájukhoz. Ugyanakkor az első 10 legnagyobb súlyú asszociáció közé és azon belül az ötödik helyen csak az MM csoportban kerül be a magyarországi magyarokkal kapcsolatban a hazafi szó, vagyis azok számára, akik maradnak, ez a jellemző kiemelt fontosságú. Hunyady (1996) 1981-ben és 1991-ben vizsgálta a magyar autosztereotípiát, és a pozitív tulajdonságok között a legmagasabb értékek egyikével rendelkezett a hazafias, és a magyar résztvevők önmagukat szignifikánsan hazafiasabbnak értékelték, mint például az amerikaiakat, franciákat vagy németeket.

Ugyanakkor a jelen vizsgálatban a KM csoport egy része a Magyarországon maradó magyarok hazafiságát negatívan ítéli meg, a hazaszeretet mellett rasszistának és idegengyűlölőnek, kirekesztőnek látja ezt a csoportot. Ezzel szemben a külföldre távozó magyarokat a Magyarországon maradók egy része „hazafiatlannak”, árulónak tartja. A Pozitív tulajdonságok kategórián belül a magyarországi magyarok esetében mindkét csoport a kitartást mint pozitív tulajdonságot asszociálta, vagyis a Magyarországon maradók a sok negativitás és a külföldi élet sok pozitivitása ellenére kitartanak az ország mellett. Ez különösen paradox, mivel a magyarországi magyarok szignifikánsan több húzóerőt (pl. jövőbeni perspektívák, munka- és kalandlehetőség) asszociálnak a külföldi léthez, mint maguk a külföldön élők.

Mindkét csoport a külföldi lét negatív élményének tekintette a honvágyat, a magányt és az egyedüllétet, valamint a beilleszkedési és adaptációs nehézségeket, amelyeket a külföldön élők az elszakadás előnyei mellett annak elvállalt áraként, míg a Magyarországon élő magyarok feltehetőleg az elszakadás fenyegető és taszító következményeként percipiálhatnak. A magyarországi magyarok a külföldre költözést a nehézségek előli elmenekülésnek, a magyar, elkeserítő „sors” nem vállalásának látják, míg a külföldön élő magyarok távozásukat nem elmenekülésként, hanem kitörésként, kiszabadulásként értelmezik, amely pozitívan kihasználható előnyöket nyújt.

Egy másik dimenzió, amely mentén az eredmények értelmezhetőek, a nyitott-zárt gondolkodás. Keller (2009) azt találta, hogy a magyar válaszadókra jellemző a zárt gondolkodás és a bizonytalanságkerülés. A jelen vizsgálatban az itthon maradottakhoz a merevséget kapcsolják, akiket nem a nyitottság, a magabiztos kalandkeresés, hanem a szorongás jellemez. A zárt gondolkodás pedig nem segíti elő a migrációt, mivel bizonytalanságkerüléssel jár együtt, a kivándorlás viszont egyfajta „ugrás” az ismeretlenbe, az idegenbe és a bizonytalanba, és ezt elsősorban azok tudják vállalni, akiknek magasabb az önbizalma, és akik számára ez kaland és kihívás.

Következtetések

Összegezve megállapítható, hogy függetlenül attól, hogy hol él valaki, a Magyarországon élő/maradó embereket negatívabban ítéli meg, mint azokat, akik elhagyták az országot. Akik maradtak, ezen belül valamivel kevésbé negatív képpel rendelkeznek, de akik elmentek, felnagyítottabban látják a negatív vonásokat. Mindkét csoport egyformán sokkal pozitívabban gondolkodik azokról, akik elmentek Magyarországról.

A külföldön élő magyarok egyfajta harmóniában vannak: pozitívabban ítélik meg a saját csoportjukat, mint a Magyarországon maradottakat. A magyarországi magyarok viszont egyfajta ellentmondásban élnek, mert negatívnak látják a saját csoportjukat és a társadalmi környezetüket, ugyanakkor felerősítetten pozitívan gondolkodnak az elmenőkről és mindarról, amit a külföldi élet kínál. Mégis Magyarországon élnek. Erre a feszültségre lehet az egyik válasz a depresszió, amely Sloman (2000) szerint akkor következik be, amikor valaki látja a negatív helyzetét, de belső akadályok (pl. merevség vagy szorongás) miatt nem képes azon változtatni. Mindez magyarázható a magyarokra jellemző kollektív áldozati szereppel is (László és Fülöp, 2011). Kovács és Pántya (2012) kérdőíves vizsgálata a magyar gondolkodásban a vesztes szerepet azonosította, és arra a következtetésre jutott, hogy a magyar válaszadók esetében a vesztés kulturálisan elfogadott, megszokott dolog.

A jelen vizsgálat esetében azokra, akik annak ellenére maradnak Magyarországon, hogy rossznak látják a saját és jónak az eltávozók helyzetét, egyrészt egyfajta „tanult tehetetlenség” lehet jellemző, amely nem teszi lehetővé az aktív kilépést egy erősen negatív helyzetből, másrészt Vörösmarty Mihály Szózatának szövege (Vörösmarty, 1836) vonatkoztatható rájuk: „Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned-halnod kell”. Az itthon maradó csoport szubjektív élménye az, hogy aki Magyarországon él, az depressziós, vesztes, szorongó, a magyarországi társadalmi légkör és környezet negatív, nem lehet olyan sikeresen és szabadon és jó anyagi körülmények között élni, mint külföldön, de Magyarországon van a család, az otthon és a haza, és a jobb anyagi helyzet és nagyobb szabadság mellett külföldön élve „megtagadnák” a hazájukat, magány és idegenség várna rájuk.

Nyilatkozat érdekütközésről

Fülöp Márta a Magyar Pszichológiai Szemle főszerkesztője, Nguyen Luu Lan Anh pedig a folyóirat szerkesztője. Jelen kézirat bírálata a közreműködésük nélkül zajlott.