Absztrakt
A tanulmány a Monostorapáti község határában található középkori Almád monostor 2014–2022 között folytatott régészeti feltárását mutatja be. Az egyes évek ásatásainak ismertetése után a kutatás eredményei alapján rekonstruálja a monostor építéstörténetét, majd tárgyalja az apátság írott forrásokból ismert történetét, és ezt összeveti a feltárások eredményeivel.
Bevezetés
Almád monostora sokáig csak a rá vonatkozó középkori írott forrásokból és a Monostorapáti község feletti erdőben álló egyetlen falcsonkjából volt ismert.1 A kolostor romjainak régészeti kutatása a területet birtokló monostorapáti római katolikus egyházközség kezdeményezésére 2014-ben indult meg, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Mátyás Király Múzeuma és a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum együttműködésével.2
A kutatás során 2022-ig feltártuk a monostor háromhajós, háromapszisos, nyugati karzattal, északi sekrestyével és egy északnyugati toronnyal ellátott, román stílusú templomát, a templom délkeleti sarkához csatlakozó, a késő középkorban épült gótikus kerengő miatt nagyrészt elbontott kápolnát, a kápolna félköríves apszisához utólag hozzáépült, hatkaréjos belső terű rotundát, valamint a délkeleti oldalkápolnának a rotunda bejárata és a templom déli mellékapszisa közé beépült bővítményét. Megkutattuk a késő középkori kerengő északi és keleti szárnyát, a nyugati szárny északi végét, továbbá a nyugati kolostorszárny északi felét. Kiástuk a kerengő keleti fala mellett kiépített 16. századi palánkerődítés maradványait. A kolostornégyszöghöz északkelet felől csatlakozó, részben a felszínen is látható középkori épületnek egyelőre csak a déli, külső udvarát vizsgáltuk. Szondázást végeztünk a kolostortól északnyugatra megfigyelhető középkori épület romjainál is. A kolostor környezetében terepbejárásokat végeztünk, amelynek során megvizsgáltuk és felmértük a kolostor felszínen is látható külső körítőfalainak maradványait, továbbá a kolostortól északkeletre húzódó középkori halastórendszert és ennek keleti végében található nagy méretű középkori épületmaradványt (1–2. kép).
Almád monostorának áttekintő alaprajza
Fig. 1. Ground plan of the monastery of Almád
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
Légifotó a monostor feltárt romjairól (2022)
Fig. 2. Aerial view of the excavated ruins of the monastery (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A feltárások kiemelkedő eredménye a templomból és környezetéből előkerült nagyszámú és magas kvalitású, román kori kőfaragvány, a templom délkeleti kápolnájában és annak bővítményében feltárt tizenhárom darab Árpád-kori kőládás sír, továbbá a templom kórusában talált nagy méretű falazott sírkamra, melyek a kegyúri nemzetség temetkezőhelyei lehettek.
A kutatás története
2014. évi ásatás
A monostorapáti római katolikus plébánia, Illés Sándor plébános, Hangodi László történész, Gulyás Erzsébet és több monostorapáti lakos kezdeményezésére és anyagi támogatásával, valamint aktív közreműködésükkel, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum megbízásából, Monostorapáti területén, a középkori almádi monostor lelőhelyen végeztünk egyhetes tájékozódó kutatást 2014. augusztus 4. és 8. között. Célunk a régészetileg még kutatatlan középkori bencés apátság pontos lokalizálása és a lelőhely rétegviszonyainak megismerése volt.
Az ásatás előtt a területen egy emelet magasságig álló, boltváll nyomait is mutató falcsonk, néhány – a kincskereső gödrök által felszínre hozott – falmaradvány és kváderkő, valamint számos gödör és földkupac volt megfigyelhető, ez utóbbiakról nem volt eldönthető, hogy a területen több évszázada folyó aktív kincskereső tevékenység nyomai vagy tényleges falmaradványokat rejtenek.
A kutatást egy tizenkét méter hosszú, két méter széles, észak–déli irányú kutatóárok (2014/1.) nyitásával kezdtük, amellyel a terület déli részén, részben a felszínen is megfigyelhető észak–déli irányú, törtkő falat kívántuk megvizsgálni. A fal fennmaradt magassága néhol elérte a két métert. Mindkét oldalán elértük a járószintet. A járószintet fedő omladékrétegből nagy mennyiségű késő középkori kerámiatöredék és mázatlan kályhaszem került elő. A kutatóárok déli végénél téglaomladékot és sok apró freskótöredéket találtunk, az északi végénél pedig több faragott kő került elő.
Az 1. kutatóárok északi folytatásaként – a területen lévő fák miatt – két méterrel nyugatra elhúzva nyitottuk meg a 2014/2. kutatóárkot. Az árokkal egy nagy falomladék-halmot vágtunk át, amelynek déli felét részben kincskeresők halmozták fel, északi része azonban habarcsos, 16. századi bontási rétegnek bizonyult. Az árok keleti metszetfalában egy vörös tufa kváderekből falazott, íves falrészletet találtunk, amelynek folytatása felismerhető volt egy szomszédos kincskereső gödörben is. Erre a területre rábővítve egy belül hatkaréjos, kívül kör alakú rotunda került elő, amelynek nyugati felét fel is tártuk a 2014/3. szelvénnyel. A rotunda külső és belső kváderkő burkolata erősen hiányosan maradt fenn: az alsó két kősor néhány darabját találtuk csak a helyén. A rotundához tartozó járószinteket a bontás során keletkezett újkori beásások elpusztították – e beásásokat ekkor még nem tisztítottuk ki teljes mélységükben. A pusztulási rétegekből számos vörös kőből készült faragványtöredék, elsősorban egy román kori párkány darabjai kerültek elő, és találtunk néhány kisebb, alaktalan fehér márvány töredéket is. A rotunda déli oldalán megfigyelhettük, hogy az eredetileg egy 3,6 m átmérőjű, 45 cm vastag falú apszis mellé épült. Az apszisfal külső és belső oldalán nagy méretű, de vékony, íves kváderkő burkolat maradt meg, amely közé törtkő falmag került. Az apszis fala csak az alsó kvádersor magasságában maradt meg. Felette a habarcs átfutott a rotunda és az apszisfal között. Az apszisból alig egyméteres szakasz maradt fenn, ugyanis később beleépítették azt a törtkő falat, amelynek folytatását az 1. szelvényben tártuk fel, és ebbe belefoglalták az apszis északi végét. A falvastagságból kinyúló keleti és nyugati részeit azonban lebontották.
2015. évi ásatás
2015-ben július 6–17. között folytattuk a monostor kutatását. Az ez évi ásatás célja a rotunda és a mellette talált apszis teljes feltárása volt. E cél érdekében két szelvényt jelöltünk ki: a 2015/1. szelvényt az apszis feletti területen, a rotundától délre, a 2015/2. szelvényt a rotunda felett.
A 2015/1. szelvényben kitisztítva az előző évben feltárt északi–déli irányú törtkő falat, rajta egy lőrést fedeztünk fel. A kőfal előtt, azaz tőle keletre egy, a kőfallal párhuzamos palánkfal alapárkát tártuk fel, ami a rotunda fala előtt ívesen kelet felé fordult. A kőfal és a palánk között földtöltés lehetett, minden bizonnyal ebből képződhetett az a földhalom, ami ma a kőfaltól keletre, illetve a rotundától délre végig megfigyelhető. E földtöltés 16. századi leletanyaga keltezi a palánkfal építését. A lőrés előtt két cölöplyukat találtunk, ami azt igazolja, hogy a lőrést meghosszabbították a tömött palánkon keresztül is (3–4. kép). A kőfal mögött megtaláltuk a kis méretű és vékony falú félköríves apszis alapfalának csekély maradványait. Az alapozás közepe hiányzik, ám déli oldala megmaradt. Az apszis bontására a lőréses kőfal építése során került sor.
A keleti kolostorfal és az előtte feltárt palánk alapárka (2015)
Fig. 3. East wall of the convent, with the palisade ditch excavated in front of it (2015)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A 2015-ös ásatás ortofotója (Pazirik Informatikai Kft.)
Fig. 4. Orthophotograph of the 2015 excavation (Pazirik Ltd.)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A 2015/2. szelvényben elvégeztük a rotunda feltárását a külső és belső járószintig, csak az északi külső oldalon nem jutottunk le a járószint mélységébe, az itt álló fák gyökérzete miatt (4. kép). A rotunda belsejében egy nagy méretű, néhol a falak alá is befutó utólagos beásás figyelhető meg, ezt a falak állagának megőrzése érdekében egyelőre nem bontottuk ki. A beásás tetejének betöltéséből néhány embercsont is előkerült, ami utalhat esetleges megbolygatott temetkezésre a rotunda belsejében. A rotunda alapozása felett vörös kőlapokból rakott padlóburkolat néhány eleme, illetve néhol a burkolat fektetőhabarcsa maradt meg. A padlóburkolatra ráépülve készült el a felmenő fal belső köpenyének alsó egy – a keleti részen két – kvádersora, ami gyűrű alakú alaprajzot mutat. A falburkoló kváderek mögött megfigyelhető a törtkő falmag. A következő kvádersor már nem gyűrű alakban készült, hanem hatkaréjos formában. A hat karéj magját egy, az alsó kősor gyűrűjénél szűkebb kör alkotja, így a karéjok közötti pillérek a padlóburkolatra támaszkodnak. A keleti apszis északi oldalán megmaradt az egyik pillér in situ alsó köve, a délkeleti és délnyugati apszis között pedig egy ilyen kőnek a padlón látható habarcslenyomata. Az apszisoknak nincs padlóburkolata, így bennük kilátszik az alsó gyűrű alakú falazat törtkő magja. Kivételt csak a keleti apszis képez, ahol az apszis belsejét még egy sor kváder magasságban falazattal töltötték ki, ám ennek a kősornak a rotunda belseje felé eső falsíkja elpusztult. A belső burkolat legépebben, négy kvádersor magasságban a délkeleti apszisban maradt meg, de a keleti apszis burkolata is igen jó állapotú, a többi apszis kvádereiből viszont csak egy-két kő maradt fenn. A kváderburkolaton az apszisokban vakolatmaradványokat figyeltünk meg. Az apszisok lefedésére utal a belsejüket kitöltő omladékban talált több, kupolafalazatból származó kváder, amelyek belső felületén festett vakolat maradt fenn: vörös és kék festésnyomokat tudtunk megfigyelni. Az apszisok kváderburkolata középen kissé kiugrik az íves falsíkjukból, és az apszisok betöltésében több, kis átmérőjű, fehérmárványból faragott oszloptörzs töredékét találtuk meg. Feltehetően a márványoszlopocskák és a falakon megfigyelt kiugrások az apszisokban álltak, egykori oltárok menzáit támasztó szerkezetek részei voltak.
A rotunda déli oldalán megmaradt külső falburkolat váltakozó magasságú kváderkősorokból állt (5. kép). A délkeleti oldalon a rotundához egy kelet–nyugati irányú, törtkő fal csatlakozik, amelynek építési szintje jóval magasabb a rotunda külső járószintjénél. E kőfal a felszínen is követhető kelet felé, majd távolabb északnak fordul. Az 1. szelvényben megfigyelt külső feltöltés a rotunda és a hozzá keletről csatlakozó fal déli oldalán is folytatódik, így valószínű, hogy a falak elé épített külső palánk itt is meglehetett.
A rotunda romjai dél felől (2015)
Fig. 5. The ruins of the rotunda from the south (2015)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
2017. évi ásatás
2017-ben augusztus 7–11. között végeztünk egyhetes ásatást a monostor területén. Ebben az évben a rotunda feltárását fejeztük be a belsejébe mélyedő újkori beásás, valamint a külső falsíkok és kívülről a keleti oldalához csatlakozó fal megkutatásával, amit a 2017/1., 3. és 4. kutatóárkokkal végeztünk el. A szondázás másik célja a kolostortemplom alaprajzi kiterjedésének meghatározása volt, amit a korábban megtalált apszis tengelyében kijelölt 2017/2. kutatóárokkal kívántunk felderíteni.
A rotunda kelet–nyugati irányú hossztengelyében nyitottuk meg az egy méter széles, 2017/1. számú kutatóárkot a padlót áttörő beásás vizsgálatára. A beásásban kora újkori kerámiát, és szórványosan csontokat találtunk, de sírnak vagy más objektumnak nem volt nyoma (6. kép).
A rotunda belseje (2017)
Fig. 6. Interior of the rotunda (2017)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A rotunda melletti apszis középtengelyében, a 2014/1. kutatóárok nyugati falától nyugat felé nyitottuk meg a húsz méter hosszú és két méter széles, 2017/2. számú kutatóárkot. Az árok nyugati végén emelkedő törmelékhalmot kézi munkával vágtuk át. Itt igen vastag falomladékot tártunk fel, amelyben nagy mennyiségű szürke és vörös tufából faragott kváderkő, félköríves ablakkeret- és ívsoros párkány elemek, illetve mészkőből faragott kockafejezetek (7. kép) és hozzájuk tartozó oszloplábazatok kerültek elő. Az omladékréteg alatt megtaláltuk a templom északi falát, melyet szürke, lapos, kváderszerűen megmunkált kövekből raktak, és több mint egy méter magasan áll. Déli oldalán egy másodlagosan hozzáépített, gyenge habarcsú, törtkőből álló faltömböt tártunk fel. Ez talán egy csigalépcső falazata lehetett – erre vall az északkeleti sarkánál előkerült, két vörös kőből faragott lépcsőfok. A törtkő pillér déli oldalán egy keskeny élszedéssel profilált, íves záradékú, beomlott, kő ajtókeret elemeit találtuk meg.
Oszlopfő a templom délnyugati részének külső oldaláról (2017)
Fig. 7. Capital found at the outer side of the south-western wall of the church (2017)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A szelvény nyugati végén egy észak–déli irányú, jó megtartású törtkő falat tártunk fel. A falon lemállott felületű vakolat nyoma maradt meg. A fal északi végén nagy, ferde repedések mutatkoznak, feltehetően a fal vége itt egy később kiásott gödörbe csúszott bele, ez okozta elmozdulását. A faltól keletre, a kváderköves omladékréteg alatt feltártuk a kemény, sárga járószintet, amibe egy nagy négyszögletes beásás, falkiszedés mélyed, amit habarcsos faltörmelék tölt ki. Az észak–déli irányú falkiszedés két méter széles, és dél felé szabályos véggel zárul, észak felé az északi templomfal síkjától északabbra is folytatódik, de mivel a szelvény itt véget ért, az alapárok északi kiterjedését nem tudtuk meghatározni. A kiszedett fal alapárkának keleti széle egybevág a törtkő csigalépcső-pillér nyugati szélével, a csigalépcsőt eredetileg ehhez a később kiszedett fal keleti síkjához építették hozzá. Az északi templomfal nyugati vége a kiszedett alapárok vonalában egyértelműen csonkolt.
Az északi fal nyugati részének északi felületén meszelt vakolatfoltot találtunk. Ehhez a vakolatfolthoz illesztve épült észak felől egy észak–déli irányú kőfal, melynek egy, a nyugati síkjához tartozó kősorát tudtuk kibontani. E faltól keletre, a templomfal északi síkján egy nagyobb vörös és fehér festésű vakolattöredék in situ fennmaradt. Keletebbre a fal déli síkjához utólag hozzáépítettek egy törtkő pillért, ennek keleti oldalán egy ajtónyílás nyugati oldalát találtuk meg. Az ajtónyílás keleti oldalát nem tudtuk megkutatni egy benőtt fa miatt, keletebbre viszont a kváderfal folytatásában egy jóval vékonyabb, vakolt felületű törtkő falat találtunk. A templomfaltól délre a bontást csak a nagyköves réteg aljáig végeztük el, alatta meghagytunk még körülbelül 30–40 cm vastag, habarcstörmelékes omladékréteget. Ebből egy mázas kora újkori fazék pereme és egy ólom pisztolygolyó került elő.
A 2017/2. kutatóárok délnyugati részét dél felé szelvénnyé bővítettük. Itt a kváderköveket és ívsoros párkányokat tartalmazó omladékréteg alól egy sárga habarcsba rakott kelet–nyugati irányú kőfal maradványai kerültek elő. A fal déli oldalán az omladékrétegben egy nagy méretű, durva mészkőből faragott, fekvő kőoroszlánt találtunk. Feltártuk a fal nyugati végét, és délre forduló szakaszának indítását is. Itt a fal habarcsából két vörös anyagú, mázatlan edényfül került elő.
Az árok keleti részén a 2014/1. árok metszetfalban megfigyelhető vastag kőtörmelék réteget – amely az újkori kincskeresőgödrökből származik – gépi munkával távolítottuk el. Az újkori kőtörmelék réteg alatt egy gazdagon profilált, csiszolt felületű kemény mészkő párkány sarokdarabja került elő az omladékrétegből.
Tőle néhány centiméterre keletre, egy fehérmárványból faragott, kopott felületű római sírsztélét találtunk, pontosan az apszis tengelyében, faragott felével felfelé fektetve, középen kettétörve egy falazott sír (2017/1. sír) felett. A sírkő eredeti helyén feküdt, törését a sírgödörbe való beszakadása okozta. A sír keleti részét egy másik, faragott vörös tufa kőlap fedte (8. kép). A sírkő felett és körül sok embercsonttöredéket is találtunk. A sírkő felszínét keményre letaposott, agyagos, épülettörmelékes réteg fedte. A sírt igen kemény, sárga löszös föld töltötte ki, amiből durva, kaviccsal soványított, vékony falú vörös kerámia, és egy kerek vascsat került elő. A sír nyugati részén legfelül egy gyermek csontváza feküdt. A sír földjében, a gyermekcsontváz közelében egy arany fülbevaló felső karikáját találtuk meg, épen maradt zárszerkezetével, ám csüngője nem volt meg. A sír láb felőli részén egy erős testalkatú, magas férfi egy kupacba összerakott csontjaira bukkantunk. A koponya mellett egy Zsigmond-kori parvus és egy másik ezüstérem töredéke került elő. Ez alatt, a sír alján feküdt egy férfi ép csontváza, amelynek csak a bordái mutattak némi bolygatást, ami talán a gyereksír betemetésekor keletkezhetett. A váz közvetlenül a faragott kőlapokkal burkolt sírfenéken feküdt (9. kép). A sír nagyrészt épségben maradt nyugati, déli és keleti oldala nagy méretű, vörös kváderekből épült, két kvádersor mélységben és az alját is kváderekkel burkolták. A déli oldal nyugati végén a felső kváder hiányzott. A sír teljes északi falazata hiányzott, ennek kövei más kövekkel együtt a sír északi oldalán ásott gödörbe visszadobálva kerültek elő. Ezek szerint a másodlagos betemetést úgy oldották meg, hogy a sír északi oldalán leástak, a sírfalazatot elbontották, a sírt kiürítették, majd behelyezték az új koporsót, aminek láb felőli részére visszahelyezték a sírból korábban kiemelt csontokat. A gyerek betemetésére egy harmadik, utolsó fázisban került sor.
A 2017/1. és 2017/2. sírok felnyitásuk előtt (2017)
Fig. 8. Graves no. 2017/1 and no. 2017/2 before being opened (2017)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A 2017/1. sír kibontva
Fig. 9. Grave no. 2017/1 in excavated state
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
Az 1. sírtól keletre egy hasított márgalappal fedett másik sírt is találtunk (2017/2. sír), szintén a lejárt, agyagos felszín alatt. A sírkő alatt kavicsos bemosódás, majd a laza, sok embercsontot, főleg gyerekcsontot tartalmazó sírföld húzódott. A sír alján egy idős nő, jó állapotban fennmaradt, de teljesen melléklet nélküli csontváza került elő (10. kép). A sír falazata és feneke kis méretű kváderkövekből épült, de nyugati végét egy törtköves falalapozással a 16. századi erődítésfal építésekor elvágták. A sírfalazat fej felőli oldalát az 1. számú sír falazata pusztította el. Szerencsére ezek a csonkítások a csontvázat nem bolygatták meg.3
A 2017/2. sír kibontva
Fig. 10. Grave no. 2017/2 in excavated state
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A rotunda északnyugati oldalán, a 2014/1. árok északi folytatásában egy méter széles kutatóárkot nyitottunk (2014/3. árok), hogy esetleg a rotundához csatlakozó egyéb falakat felderítsük. Az árkot a rotunda külső járószintjéig mélyítettük, de falmaradványt nem találtunk, e szint alatt még habarcsos, bolygatott bontási réteg húzódik. Az árokból rombusz alakú, Agnus Deivel díszített könyvveret került elő.
A rotundától, és a hozzá délkeleten csatlakozó, keleti irányba tartó késő középkori törtkő faltól délre gépi tereprendezést végeztünk, amellyel rézsűt alakítottunk ki a középkori falaktól délre, hogy a 2015-ös ásatás omlásveszélyes metszetfalait megszüntessük (2017/4. szelvény). A rézsűt a rotundától keletre csak a késő középkori falhoz tartozó járószintig mélyítettük. A feltöltésből 16. századi mázatlan szürke kályhacsempe töredéke került elő. A faltól északra, a rotunda mellett a rotunda feltárt, külső járószintjéig mélyítettünk. A szelvény keleti részében, a késő középkori törtkőfalhoz tartozó járószintből egy Zsigmond-kori parvus került elő. A földmunkagép által kiemelt földből egy Jagelló-kori ezüstdénár, egy aranyozott pitykegomb, egy másik Zsigmond-kori parvus, egy bécsi fillér és egy indás díszű, késő avar bronz szíjvég töredéke került elő. Részben gépi, részben kézi munkával kitisztítottuk a törtkőből készült, késő középkori fal kelet–nyugati irányú szakaszát. A fal a keleti végénél észak felé fordul.
2018. évi ásatás
2018-ban nem folytattunk ásatást, mindössze a rotunda tervezett romkonzerválása érdekében augusztus 6. és 9. között az előző évben feltárt terület tereprendezését végeztük el, hogy eltávolítsuk a korábbi években felhalmozott földet, illetve a fatuskók és a kincskeresők által áttúrt omladékhalmok eltávolításával előkészítettük a területet a következő évre tervezett ásatáshoz (11. kép). E munka során a templomfaltól délre, a terület nyugati részén felszínre került a már 2017-ben feltárt kelet–nyugati irányú, vékony törtkő fal keleti vége, amely derékszögű sarkot képezve dél felé fordul. A megtalált falszakaszokon keskeny nyílásokat figyeltünk meg, amelyek alját egy-egy kőlap alkotta. A falrendszer egyértelműen egy kerengő maradványa.
A rotunda feltárt falainak légifotója (2018)
Fig. 11. Aerial view of the excavated walls of the rotunda (2018)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
Az ásatási terület nyugati szélén a 2017-ben feltárt, észak–déli irányú kőfal nyugati oldalának kiszabadítása érdekében átraktuk a tavaly ide halmozott földet és az alatta húzódó bolygatott omladékréteget. E munka során egy ajtónyílást találtunk a kőfalon, melynek külső oldala kelet felé néz. Egy újabb, észak–déli irányú kőfal is előkerült a tavaly feltárt faltól nyugatra. A két fal között, közvetlenül az ajtótól délre egy válaszfalat találtunk. Az omladékrétegből a tavaly feltártakhoz hasonló ívsoros párkány, vállkő és oszloplábazat, valamint két nyolcszögű kis oszloptörzs töredék, továbbá egy kőmozsár került elő.
A kváderfalazatú templomfalon 2017-ben feltárt ajtónyílás keleti vége felett álló fa tuskójának eltávolítása után megtaláltuk a templomfal keleti végét, amelynek sarkához csatlakozik a keletebbre húzódó, szintén 2017-ben feltárt vékony törtkő fal. A kváderfal keleti végének északi oldalán egy szintén kváderkőből épült, kis méretű apszis indítása bukkant elő. Az apszis északi vége is előkerült. Ez nyugat felé egy pillérben végződik. Az apszis belső felületén festett vakolatot figyeltünk meg. Az apszis előtti területről egy 12. századi vésett indadíszes márványpillér (14. kép) és egy kymataggal keretelt, tükrös márványlap töredéke került elő. Világossá vált, hogy a templom déli mellékapszisát találtuk meg, így sikerült először pontosan lokalizálnunk a monostor templomát.
Kitisztítottuk a rotunda belsejébe mélyülő újkori beásásokat és kiszabadítottuk külső falsíkjait is, hogy előkészítsük a tervezett falkonzerválási munkát4 (12–13. kép).
A rotunda belsejének délnyugati része (2018)
Fig. 12. The southwestern section of the interior of the rotunda (2018)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A nyugati kolostorszárny falmaradványai (2018)
Fig. 13. Ruins of the west convent wing (2018)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A templom délkeleti részén talált márványfaragvány (2018)
Fig. 14. Marble carving found in the south-east part of the church (2018)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
2021. évi ásatás
A tervezett romkonzerválási munkák késése, majd a COVID19-járvány miatt a következő években nem volt lehetőségünk az ásatás folytatására, viszont a területen 2021. július 26–27-én, régészeti felügyelet mellett egy kétnapos földmunkára került sor, annak érdekében, hogy a rotunda környezetének esővíz elvezetését megoldjuk. Az esővízlevezető árokkal átvágtuk a rotundától északnyugatra húzódó, a kincskeresők által felhalmozott törmelékkupacot a 2018-ban talált apszistól keletre. Az árok nyugati falában előkerült a kolostortemplom háromapszisos szentélyének külső oldala. A főapszis fala felett, az omladékréteg tetején, a földfelszínen egy feliratos római oltárkövet találtunk.
2022. évi ásatás
2022 nyarán megtörtént a rotunda falkonzerválása.5 Ezt követően július 11. és 21. között kéthetes ásatást végeztünk a monostor romjainál. A kutatás célja az apátsági templom belső terének és a hozzá kapcsolódó kápolnáknak a feltárása volt, amit összesen tizennégy szelvénnyel végeztünk el (15–19. kép). A templom területét tíz szelvényre osztottuk, amelyek közül három a fő- (2022/V.) valamint az északi (2022/III.) és déli (2022/IV.) mellékszentély, három a szerzetesi kórus (2022/VII.) és a mellette lévő északi (2022/VIII.) és déli (2022/VI.) mellékhajószakaszok, három a hosszház főhajója (2022/X.), valamint északi (2022/XI.) és déli (2022/IX.) mellékhajója területét, egy pedig a nyugati karzat (2022/XIII.) területét fedte le. Egy további szelvénnyel (2022/XII.) vizsgáltuk az északi sekrestyét, amelynek csak a déli felét tártuk fel. A 2022/I. szelvényt a kerengő északkeleti sarkában nyitottuk az itt állott korábbi, román kori kápolna kutatására, a 2022/II. szelvényt pedig tőle északra, a rotunda és a templom déli mellékapszisa közötti területen álló kápolnabővítmény vizsgálatára. A 2022/XIV. szelvénnyel a kolostortól északnyugatra, mintegy negyven méterre található, különálló romterületet vizsgáltuk.
A monostortemplom romjainak ortofotója (2022)
Fig. 15. Orthophotograph of the ruins of the church (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A monostortemplom romjai kelet felől (2022)
Fig. 16. Ruins of the church from the east (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A monostortemplom romjai dél felől (2022)
Fig. 17. Ruins of the church from the south (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A monostortemplom romjai nyugat felől (2022)
Fig. 18. Ruins of the church from the west (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A monostortemplom ásatási alaprajza
Fig. 19. Excavation plan of the church
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A feltárt, körülbelül 15 × 20 méteres, háromhajós, háromapszisos, román kori apátsági templom romjait néhol 2–2,5 méter vastag, jobbára kincskeresőgödrökkel bolygatott épülettörmelék-réteg takarta. A templom nyugati falát ezek a kincskeresőgödrök teljesen elpusztították, ám az épület többi része meglepő épségben, néhol két méternél is magasabb felmenő falakkal maradt fenn. A falak és a hasáb alakú pillérek szürke bazalt kváderekből épültek, a pillérek lábazati tagozatainál néhol használtak vörös tufát is.
A feltárt négy pár pillér közül mindössze az északi sor keletről számított harmadik pillére pusztult el, de az alapozása ennek is fennmaradt. A keleti első pillérpár attikai lábazattal készült, a második pillérpár lábazata rézsűből és hengertagból áll, a harmadik pillérpár fennmaradt déli tagja élszedett lábazatú (20–21. kép). A pillérek mellett, az omladékrétegben számos, vörös tufából faragott, díszítetlen pillérfejezetet találtunk és néhány fogrovat-sorokkal díszített faragványt is (22–23. kép). Az omladékrétegből előkerültek a pillérlábazatok további elemei, a pillértörzsekhez tartozó nagy méretű kváderek és a pillérekről induló profilálatlan árkádív-elemek is. A nyugati, alaprajzában L alakú pillérpár lábazat nélkül készült.
A monostortemplom déli harmadik pillére nyugat felől (2022)
Fig. 20. The third south pillar of the church, as seen from the west (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A monostortemplom déli harmadik pillére északkelet felől (2022)
Fig. 21. The third south pillar of the church, as seen from the north-east (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
Párkánytöredék a templomból (2022)
Fig. 22. Fragment of a cornice from the church (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
Párkánytöredék a templomból (2022)
Fig. 23. Fragment of a cornice from the church (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A templom nyugati részén az északnyugati pillér mellett fennmaradt a hosszház főhajójának padlószintje (B.t.sz.f. 238,49 m). A déli mellékhajó padlója ennél egy lépcsőfokkal magasabban volt (B.t.sz.f. 238,69 m), ám a lépcső csak a negyedik és a harmadik pillérközben maradt meg, a második és harmadik pillérközben egy kincskereső gödör elpusztította. A déli mellékhajóban egy hasonló lépcsőnek csak az alapozása maradt meg a negyedik és harmadik pillér között, a második és a harmadik pillér között viszont egy másik, a teljes pillérközt elfoglaló, sárgás habarcsba rakott bazaltalapozás került elő, ami talán szószékalapként értelmezhető.
A közelében a főhajóból, egy kincskereső gödör betöltéséből egy fordított attikai profilú, íves márványgerenda került elő (24. kép), amelynek alsó csiszolt felületén oszlopfő csatlakozásához megmunkált részlet, felső felületén pedig kapcsok és felmenő kőszerkezet csapolása és illesztései figyelhetőek meg, minden bizonnyal egy szószék eleme lehet. Ehhez a szószékhez tartozhatott még két márványfaragvány, amelyek a kórusban, a déli első pillér főhajó felé néző oldala mellett kerültek elő. Az egyik egy erős nyolcszögű pillér törzstöredéke, a másik egy római, kettős portrébüszttel díszített sírsztéléből átfaragott, íves felületű kőlap, feltehetően a szószék korláteleme.
Szószék márvány párkányeleme a templomból (2022)
Fig. 24. Marble cornice element of a pulpit excavated in the church (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
Az északi mellékhajóban a hosszház padlószintjét egy nagy, újkori, kincskereső gödör teljesen elpusztította. Ebből két díszítetlen pillérfő-elem és nagyszámú embercsont került elő. A főhajóban is észlelhető egy nagy, kincskereső gödör, de ezt nem kezdtük el kibontani.
Az északi mellékhajó középső részén, a kórus vonalában kétperiódusú padlóburkolat került elő. A korábbi a keleti első pillérpár vonalában egy lépcsőfokkal felemelkedett a sekrestyeajtó küszöbcsonkjához igazodó szintre (B.t.sz.f. 238,72 m). A lépcsőtől keletre egy megsüllyedt és kettétört kőlap maradt meg a padlóburkolatból, a folytatását egy kincskereső gödör elpusztította. A lépcsőtől nyugatra is előkerült egy kincskereső gödör, amelynek betöltésében találtunk embercsontokat is. Ez vágta át azt a megsüllyedt márványpadlót, ami a későbbi, magasabb padlószinthez tartozott. Később ugyanis a második pillérpártól nyugatra épült egy másik lépcsőfok, amely az egész templomot átvágta. A lépcső egy eleme a déli második pillér nyugati oldalán, egy később ráépített pillérbővítés alatt is megmaradt, itt a szintje B.t.sz.f. 239 m. Ennek nyugati oldalán B.t.sz.f. 238,74 m, keleti oldalán pedig B.t.sz.f. 238,97 m padlószint volt mérhető.
A lépcsőfok mögött alapozást figyeltünk meg a főhajó területén. Az alapozás vonalában a déli második pillér északi és az északi második pillér déli oldalán egy-egy 17 cm-es horony van bevésve, a kórus padlójánál egy kvádersorral magasabban. Az alapozáson minden bizonnyal itt is a szentélykorlát lábazati köve ült, ám ez már eltűnt, és ebbe lehettek beeresztve a korlátelemek. Az északi pillérlábazatba bevésett hornyot utólag habarccsal kitöltötték, ami arra vall, hogy a szentélykorlátot még a középkorban eltávolították. Az északi mellékhajóban a második pillér északi oldalán is bevéstek egy rekesztőkorlát-hornyot, ez azonban mindössze 8 cm széles. A lépcsőtől keletre, a főhajóban és az északi mellékhajóban is fennmaradt néhány márványlap a második periódusú padlóburkolatból. A főhajóban a szintjük B.t.sz.f. 239 m, az északi mellékhajóban B.t.sz.f. 238,9 m. A főhajót a mellékhajótól egy 22 cm-rel kiemelkedő bazaltból faragott kőhasáb választotta el, amelybe egy 10 cm széles hornyot vágtak a szentélyrekesztő korlát beillesztésére. Ilyen bevágás előkerült a horony vonalában a második pillér keleti oldalába süllyesztve is. Az első pilléren ennek – a lábazati kövek pusztulása miatt – nincs nyoma. Viszont az első pillér keleti oldalán megmaradt egy hasonló korlátlap illesztésére szolgáló horony. A pillér déli párján a lábazati rész már hiányzik, így ott nem maradhatott meg hasonló bevésés, viszont a diadalívpillérek magasan állnak, így látható, hogy ezek nyugati oldalán nem is voltak korláthornyok. Az északi szentélykorlát-lábazat keleti eleme elpusztult, egy rossz minőségű falazat van a helyén, ami feltehetően egy későbbi mellékoltár falmaradványa lehet. Hasonló szentélykorlát-lábazat került elő a kórus déli oldalán, ugyanolyan magasságban, mint az északi, itt azonban mindkét köve megmaradt, ám a keleti kövön nincs bevésett horony, sőt a horony vonalában két 10 cm széles márványfaragványt találtunk. A szomszédos első és második pillérek lábazatán itt is megfigyelhető a lapok beillesztése miatt kivésett horony. Közvetlenül az első pillér nyugati oldala előtt egy főhajó felé néző merőleges horony indítása is megfigyelhető.
A déli mellékhajóban nem maradt fenn első periódusú padlóburkolat, de az első pillér alapozási padkájának szintje (B.t.sz.f. 239,25 m) meghatározza az építés korabeli első padló lehetséges helyét, ami mintegy fél méterrel magasabban van, mint az északi mellékhajó megfelelő részén a padlószint. Egy későbbi, törött vörösmárvány lapokból rakott padló kis foltja maradt meg az első pillér nyugati oldalán, amely ráfekszik a szentélyrekesztő korlát keleti talpkövének déli felére. A templom szentélyszakaszának az északi mellékhajójában egy alapozást tártunk fel, amelynek déli folytatását teljesen elbontották. Az alapozás tetejének szintje megegyezik a kórus márványpadlójának szintjével (B.t.sz.f. 239,043 m).
Az alapfaltól keletre, az apszisokban már nem maradt nyoma ennek az emelt padlószintnek, viszont az első, építés kori szintmagasságra utalnak az apszisok belső alapozási padkái: az északi mellékapszisban B.t.sz.f. 239,04 m, a főapszisban B.t.sz.f. 239,477 m, a déli mellékapszisban B.t.sz.f. 239,755 m, ami arra vall, hogy a templom első periódusú padlói délről észak felé lejthettek, mintegy 70 cm-t.
Kelet–nyugati irányban a templom már az első építési periódusában is három szintre tagolódott, de a kórus és a hosszház közti egy lépcsőfoknyi megosztás az első pillér vonalában volt. A mellékhajók a hosszházban már ekkor is egy lépcsőfokkal magasabban voltak a főhajónál. Később a kórust kiterjesztették a második pillér előtti vonalig, és egyúttal megemelték a főhajóban és az északi mellékhajóban a szinteket, hogy a déli mellékhajó szintjeihez igazítsák őket. Ebben a kiterjesztett kórusban alakították ki a szentélyrekesztő-korlát rendszerét, amely a főhajót nyugat felől 17 cm vastag, a mellékhajók felől 8 cm vastag lapokkal határolta. Hasonló vékonyabb korlátelemek határolták a mellékhajókat nyugat felől is. A főhajóban lévő kórus oldalrekesztői feltehetően a szentély előtti keresztfalig tarthattak, ugyanis a diadalívpillérekbe már nem kötötték be őket.
A rekesztő korlát ornamentális díszű márványból faragott tagoló pilléreiből is több elemet találtunk. A keskenyebb korlátokhoz két új és egy régebbi lelet köthető. Ezeket a csiszolt elemeket egyik oldalukon bemélyített durva felületekkel, eredetileg feltehetően valamilyen paszta berakással díszítették (14., 25–26. kép). Az egyik ilyen elem felső része került elő, amin egy oroszlánalak is ki van faragva (25. kép). Ezen megfigyelhető, hogy a pillér tetején egy kis kerek törésfelület van, ami feltehetően egy gomb nyoma. Ez az elem egy lezáró elem, ugyanis csak az egyik oldalán alakítottak ki korlátlap illesztést. A másik ilyen elem közbülső tagolópillér lehetett, bár ennek is csak az egyik oldalán lett bemélyítve a korlátlap illesztése, ám az átellenes oldalon is látható a másik korlátlap habarcslenyomata. A kórus déli oldala mellett több, geometrikus, bemélyített mezőkkel díszített, márvány korlátlaptöredék is előkerült (28–29. kép). A főhajóban egy jóval erőteljesebb, plasztikus ornamentikával, illetve madáralakokkal díszített márványpillér töredéke is előkerült (27. kép). Ez a pillértöredék is egy lezáró elem része: csak az egyik oldalán figyelhető meg korlátlapillesztés nyoma. Az északi mellékhajóban, egy utólag padlóburkoló lapként felhasznált, elhasított korlátlapot is találtunk. Ezt másodlagosan felhasznált római márványfaragványból készítették. Egyetlen díszét egy kiugró szalag képezte a felső vízszintes peremén. A tetején vaskapcsok helye figyelhető meg. Elképzelhető, hogy ez a kő is a főhajó nyugati rekesztőkorlátjából származik. A kórus és a kórusrekesztő-korlát a márványpadló alatti, sárga agyagos rétegben talált, 12. század első felére datálható anonim dénár (CNH I. 65.) mellett egy 12–13. század fordulójára datálható ólomkereszt és II. Eberhard salzburgi érsek (1200–1246) friesachi dénárja6 határozza meg (30. kép).
Márvány rekesztőpillér palmettás indadísszel és oroszlánfigurával a templom kórusából. Fehérmárvány, 13. század első harmada (2022)
Fig. 25. Marble pillar decorated with palmettes, tendrils and a lion from the church’s choir screen. White marble, first third of the 13th century (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
Márvány rekesztőpillér palmettás indadísszel a templom kórusából. Fehérmárvány, 13. század első harmada (2022)
Fig. 26. Marble pillar decorated with palmettes and tendrils from the church’s choir screen. White marble, first third of the 13th century (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
Márvány rekesztőpillér madáralakokkal a templom kórusából. Fehérmárvány, 13. század első harmada (2022)
Fig. 27. Marble pillar with birds from the church’s choir screen. White marble, first third of the 13th century (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
Márvány rekesztőkorlát töredéke a templom kórusából (2022)
Fig. 28. Marble parapet fragment from the church’s choir screen (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
Márvány rekesztőkorlát töredéke a templom kórusából, a 28. képen látható töredék hátoldala (2022)
Fig. 29. Marble parapet fragment from the church’s choir screen, reverse of the fragment reproduced in Fig. 28 (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
Ólomkereszt és II. Eberhard salzburgi érsek (1200–1246) friesachi dénárja a kórus padlója alól (2022)
Fig. 30. Lead cross and Friesach denarius of Archbishop Eberhard II of Salzburg (1200–1246), found under the choir floor (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A templom északi mellékapszisának falmaradványai (2022)
Fig. 31. Remnants of the wall of the north side apse of the church (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A kórus közepén, az első pillérpár között egy nagy méretű, 250 × 103 cm-es belső és 305 × 157 cm-es külső méretű, 27 cm-es falvastagságú, téglákat is tartalmazó, de elsősorban törtkőből falazott, belülről vakolt, mély sírkamra került elő. A sírkamra nem volt boltozva és a kincskeresők teljesen kiürítették: belsejéből faltörmelék, néhány vasszög és apró csont került csak elő. A kriptafal falkoronájának magassága B.t.sz.f. 238,65 m.
A főapszisból, az omladékrétegből egy tölcséres, félköríves ablakkeretkő került elő, amelyet fogrovatsor díszített.
A főapszisban egy kincskereső gödröt találtunk, amellyel elbontották az apszis délkeleti részének belső falsíkját. A gödröt nem bontottuk ki. A déli diadalívpillér előtt is előkerült egy nagy kincskereső gödör, amelybe nagy mennyiségű faragott, kő padlólapot dobáltak. A gödröt részlegesen kibontottuk. A déli mellékapszis területe is bolygatott volt. Már az omladékrétegbe beásva egy embercsontokkal teli gödör került elő.
A két mellékapszis közül az északi belső falsíkja maradt meg épebb állapotban (31. kép). A kváderfalazaton – egy foltban – festett vakolatot is meg tudtunk figyelni. A déli mellékapszis külső kváderburkolatán egy lepusztult lábazati profil nyomai látszanak.
A templom északi falán két ajtót tártunk fel. A keleti egy méter széles nyílású az első pillér vonalában helyezkedett el. Ez a fallal egykorú, küszöbe a templomtér felé néz. Kerete nem volt, küszöbnek csak a nyugati csonkja maradt meg (magassága B.t.sz.f. 238,714 m), a többi részét egy beásás megsemmisítette. A nyugatabbi a második és a harmadik pillér közének vonalában áll, a templom hosszházát és kórusát elválasztó második periódusú lépcső vonalától nyugatra. Ez az ajtó másodlagos a falhoz képest, szárkövei hiányoznak, csak a fészkük maradt meg, padlószintje B.t.sz.f. 238,448 m. A déli falon az első pillér vonalában maradt meg egy kapu nyugati fülkéjének és keretfészkének falazata, bélletalapozása és küszöbének csonkja (magassága B.t.sz.f. 240 m). A kapu szélességére egy habarcsalapozás foltja utal, ami feltehetően a keleti béllet alapozásából maradhatott fenn. A bélletek a falhoz képest másodlagosak.
A templom északi oldalának nyugati végéhez egy kb. négyzetes alaprajzú torony csatlakozott, amelynek északkeleti sarka egy emelet magasan áll. A falcsonk külső falsíkja lepusztult, belső falsíkjai fekete bazalt törtkőből falazottak. Földszintjén élkeresztboltozat válla figyelhető meg, az emeletéből csak a boltváll helye sejthető. A torony keleti fala a templom északi falába köt be, ám a falbekötésnél a templomfal szürke habarcsától eltér a toronyfal apró kavicsos sárga habarcsa, ami arra vall, hogy a tornyot valószínűleg utólag építették hozzá a templomfalhoz, de a falbekötést bevésték abba. A torony keleti falában egy ajtót képeztek ki, melynek kerete a keleti oldalon helyezkedik el, de csak a déli keretkő maradt meg.
A torony északkeleti sarkától kelet felé húzódik az északi sekrestyefal, amit nem tártunk fel, de nyomai láthatóak a felszínen is. A sekrestye keleti fala a templom északkeleti sarkához csatlakozik, a templom sarokkövéhez másodlagosan épült hozzá.
A templom belső terében több másodlagos fal maradt fenn. Az északi negyedik pillér és az északi templomfal között egy utólagos fal áll, amelynek nyugati falsíkja elpusztult. A déli negyedik pillér és a déli templomfal között is állt egy utólagos fal, amit egy ajtó tör át. Az ajtó járószintje B.t.sz.f. 238,635 m. Az ajtó déli oldalára egy másodlagos felhasználású – valószínűleg római kori – félpillér van befalazva. A fal és a félpillér belső oldalán vörös festésű vakolat van, amely átfordul a déli templomfal belső oldalára is. Az ajtót később egy vékonyabb fallal elfalazták, de ennek az elfalazásnak csak a déli fele maradt meg néhány kősor magasan. A fal nyugati síkjának vonalában a déli templomfalat elvágták, de a csorbázatot egyenesre kifalazták, azaz itt egy átjárót képeztek ki a nyugati kerengőbe. Minden bizonnyal ekkor bonthatták le azt a támpillért, amelynek kiszedett alapozását a nyugati kerengőben korábban megfigyeltük. A déli negyedik pillértől nyugat felé is elindul egy 180 cm hosszú fal, ami falvéggel végződik. Feltehetően a mára elpusztult nyugati templomfalhoz épülhetett hozzá eredetileg. A déli oldalon a második pillér nyugati, a harmadik pillér mindkét és a negyedik pillér keleti oldalán másodlagosan hozzáépült, lábazattal ellátott pillérbővítmények vannak. A pillérbővítmények mögött megmaradt a harmadik pillér eredeti fehérre meszelt vakolata is. A déli harmadik pillér déli oldalán, a rézsűs lábazatba bevésve egy utólagos vékony köpenyezés maradványai figyelhetőek meg. Ezek az erősítések minden bizonnyal a két délnyugati árkádív megrepedése miatt készült aláboltozásokat támaszthatták meg. Ez a sérülés feltehetően összefügghet a déli templomfal erőteljes kifelé dőlésével, illetve a déli fal nyugati végéhez hozzáépült, a kerengő építésekor elbontott délnyugati támpillérrel, továbbá a hozzáépített négyzetes, csigalépcsőt magába foglaló pillérrel. Ez a kidőlés még a középkorban következhetett be, ugyanis a fal belső oldalán, a délnyugati falsarokban fennmaradt festett vakolat már követi a megdőlt fal formáját. Az utólagos falak mind törtkő szerkezetűek.
A templom délkeleti sarka körül, a kerengő északkeleti sarkában nyitottuk a 2022/I. szelvényt (32. kép), ugyanis itt már 2014–2015-ben megfigyeltük egy, a kerengő külső, keleti falának építése idején elbontott félköríves apszis maradványait, valamint ennek középtengelyében két falazott sírt is feltártunk 2017-ben. Célunk az apszishoz tartozó román kori kápolna feltárása volt, ám a kápolna többi falát nem találtuk meg, csak egy, az apsziséhoz hasonló mélységbe alapozott falcsonk került elő, amely a kápolna nyugati falának maradványa lehet. A déli fal helyére utalhat a kerengő északi belső fala alatt, annak alapozásánál mélyebben megfigyelhető beásás. A kápolna északi fala helyén a kerengő északi külső törtkő fala áll, ám alatta, a kápolnaapszis északi diadalívpillére és a déli templomfal keleti vége között egy pilléralapozás került elő. Mivel a diadalívpillér nyugati széle visszabontott falsík, így a pilléralapozás feltehetően már az északi kápolnafal elbontása után készülhetett. A kápolna padlójából fennmaradt három habarcsba rakott kőlap (szintjük: B.t.sz.f. 239,863 m) a templom északkeleti sarokköve mellett, jól láthatóan, a sarokkő mellé utólag volt lefektetve, ami arra vall, hogy a kápolna a templomnál későbbi lehet. A kőlapoktól nyugatra egy kissé kiemelkedő padka figyelhető meg, majd egy újabb kőlap, amit habarcs fed. Az egész déli folytatását a 2022/5. gyermeksír vágta. A kőlapokkal körülrakott sír déli oldalfala hiányzik, köveinek teteje a kőpadló és a hozzá tartozó padka szintje fölé emelkedik. A váz bal csípőjének tájékáról egy Zsigmond-kori parvus (CNH II. 125.A.) került elő. Délebbre, a kerengő belső fala mellett egy másik gyereksírt tártunk fel (2022/9.). Ez földsír volt, kivéve a keleti oldalát, ahol egy álló kőlap szegélyezte. Mellékletként egy vascsat és V. Károly császár 1521-es bécsi pfennigje került elő. A sír alatt egy korábbi temetkezés csontjai jelentkeztek. Ehhez tartozhatott a sír keleti végét képező álló kőlap. Ezektől a síroktól nyugatabbra több sírt nem találtunk, ám keletre az egykori kápolna területe sírokkal sűrűn fedett. A nyugati gyereksírokon kívül még két sorban, három-három sírt tártunk fel, pontosabban a középső két sírt már 2017-ben kiástuk. A középső sorban, a 2017/1. sír két oldalán két kőládás sírt találtunk. A déli sírban (2022/10.) két halott volt. A korábbi temetkezésre egy nőt temettek (33. kép), a korábbi sír csontjainak egy részét a lába fölé rakták vissza, csak a lábak alsó része maradt a helyén az első temetkezésből. A sír keleti végének falazata sérült, fedlapja nem volt. Az északi sír (2022/ 4.) fedlapját 2017-ben elmozdítva találtuk meg. Ez is egy kőládás sír, de mindkét rövid vége hiányzott, déli oldalát pedig a 2017/1. sír egykori, északi fala képezhette, ám ennek kvádereit később kibontották, és a 2022/4. sír belsejében találtunk rájuk. Ekkor mozdíthatták el a sír fedkövét is. A sírban egy férfi csontváza feküdt, lábfejei bolygatás miatt hiányoztak (34. kép). A keleti sorban, a 2017/2. sírtól északra egy másik kőládás sír volt (2022/13.). Fedlapjának nyugati fele a helyén volt, de eltört. A sír rövidebb oldalai hiányoztak, déli oldalát a 2017/2. sír falazata képezte. Az eltemetett halott egy nő lehetett (35. kép). A 2017/2. sírtól délre egy földsírt találtunk, amelybe egymás fölé két halottat temettek. A felső, a 2022/8. sír alatt egy gyereksír volt (2022/12.), amelyből egy vascsat került elő. E síroktól nyugatra három koponyát találtunk (2022/7. sír). Ezekkel bonthatták el a 2022/10. sír keleti falát. Az egyik, a legmélyebben fekvő koponya homlokán zöld patinát lehetett megfigyelni. A koponyáktól délre, bolygatott rétegben réz spiráldarabok kerültek elő, amelyek egy pártából származnak, feltehetően a 2022/7. sír patinás koponyájához lehet ezeket kötni.
A délkeleti oldalkápolna és sírjainak légifotója (2022)
Fig. 32. Aerial view of the southeast side chapel and its graves (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A 2022/10. sír kibontás közben a délkeleti oldalkápolnából (2022)
Fig. 33. Grave no. 2022/10 during excavation in the southeast side chapel (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A 2022/4. sír a délkeleti oldalkápolnából (2022)
Fig. 34. Grave no. 2022/4 in the southeast side chapel (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A 2022/13. sír a délkeleti oldalkápolnából (2022)
Fig. 35. Grave no. 2022/13 in the southeast side chapel (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A kápolna területén feltárt sírok közül a legkorábbi feltehetően a 2017/2. sír volt. Ezt követően készült a 2017/1. sír. A 2022/10. és a 2022/4. sírok már valamivel később kerültek a 2017/1. sír mellé. A 2022/13. sír a 2022/4. után készülhetett, valószínűleg ezzel bolygatták meg annak a keleti végét. A 2017/1. sírba történő utólagos, éremmel keltezett Zsigmond-kori betemetkezéssel szintén megbolygatták a 2022/4. sírt. A 2022/7. sírral bolygatták meg a 2022/10. sírt, az azt követő 2022/12., majd az arra rátemetett 2022/8. mind későbbiek. A 2022/7. sírhoz köthető pártadarabok és a 2022/12. sír vascsatja késő középkori temetkezésekre jellemzőek. Szintén késő középkoriak a nyugati részen feltárt, érmekkel keltezett gyermeksírok: a Zsigmond-kori 2022/5. és az 1521 utáni 2022/9. számú.
A kápolnától északra, a rotunda és a templom déli mellékapszisa között jelöltük ki a 2022/II. szelvényt. Itt a rotunda előcsarnoka állt, amelynek északi fala utólag épült hozzá a rotundához és a mellékapszishoz. Ebben a falban több vörös tufából faragott, másodlagosan felhasznált kváder is van. Az előcsarnok déli falát jelenleg a kerengő északi külső fala képezi, ami alatt az említett pilléralapozás került elő. Feltehetően a kerengő építése előtt e pillér által tartott árkádívek kötötték össze a délebbre álló román kori kápolnával. A kápolna délkeleti sarkából egy II. András-kori dénár (CNH I. 226.) került elő. Az előcsarnok belsejében négy sírt és egy embercsontokkal teli gödröt találtunk (36–41. kép). A déli oldalon, a pilléralapozás alá benyúlva került elő a 2022/6. sír. Ez egy kőlapokból álló kőládás sír, faragott, díszítetlen fedlappal, amelyben egy halottat temettek el koporsóban (39. kép). A csontváz medencéjének tájékán egy csont dobókocka került elő. Hasonló kőládás sír lehetett a kápolna északi oldalán feltárt 2022/2. sír is, de ebbe több halottat temettek (40. kép), északi falát pedig valószínűleg az újratemetkezések során lebonthatták és a kápolna északi alapfalával helyettesítették. Ebből a sírból is előkerült egy csont dobókocka. A sírfedlap két hasított kőből készült, a nagyobbikat felnyitva találtuk, de a sír bolygatatlan volt. A két szélső sír között másik két, egyforma szerkezetű sír került elő (37–38, 41. kép). Mindkettő alját egy-egy kőlapból alakították ki. Ezek négy sarkán négy-négy kő állt, jobbára másodlagosan felhasznált faragványok, amelyek a hasított kőből készült fedlapot tartották. A sírgödrök oldalait szabálytalanul rakták ki kövekkel, részben domború és homorú íves, vörös tufa kváderekkel. Az északi sír (2022/1.) sírkőtartó sarokpillérei közül három alacsony monolit, vöröstufa oszlop, kockafejezettel és sarkleveles lábazattal. Az oszlopok egyik oldala laposra faragott. Ezek az oszlopocskák eredetileg egy oltár vagy egy tumba szerkezetéhez tartozhattak. A sír falában egy vörös tufa ívkő is volt. A sírba több, legalább két halottat temettek. A délebbi sír (2022/3.) hasonló szerkezetű, de rövidebb, mindössze 160 cm hosszú (41. kép). A sarkokba helyezett kövek közül az északnyugati egy nyolcszögű, 11. század közepére keltezhető, mészkőből készült, lábazattal egybefaragott kis pillértörzs, a délkeleti pedig egy mészkőből készült, római oszlop felső része. Az oszlop átmérője megfelel a monostorapáti templomban talált, 11. század közepi vállkőfejezet7 oszloptörzs-méretének. Ebbe a sírba két fiatal halottat temettek, a második betemetésekor a korábbi csontvázat oldalra félretolták. A kápolna délnyugati sarkában egy olyan négyszögletes gödröt tártunk fel, amelybe embercsontokat ástak el.
A délkeleti oldalkápolna mellékterének sírjai felnyitásuk előtt (2022)
Fig. 36. Graves in the annex of the southeast side chapel, before being opened (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A délkeleti oldalkápolna mellékterének sírjai feltárás közben (2022)
Fig. 37. Graves in the annex of the southeast side chapel, during excavation (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A délkeleti oldalkápolna mellékterének sírjai a csontvázak kiemelése után (2022)
Fig. 38. Graves in the annex of the southeast side chapel, after the skeletons were removed (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A 2022/6. sír feltárása a délkeleti oldalkápolnában (2022)
Fig. 39. Excavation of grave no. 2022/6 in the southeast side chapel (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A 2022/2. sír feltárása a délkeleti oldalkápolnában (2022)
Fig. 40. Excavation of grave no. 2022/2 in the southeast side chapel (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A 2022/3. sír feltárása a délkeleti oldalkápolnában (2022)
Fig. 41. Excavation of grave no. 2022/3 in the southeast side chapel (2022)
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
Az előcsarnok területén a legkorábbi temetkezés a déli, 2022/6. sír, amelyet még a kápolna déli pillérének felépítése előtt, feltehetően a szomszédos déli, román kori kápolna külső fala mellé ástak le. Ezzel többé-kevésbé egykorú lehet az északi 2022/2. sír is, amit a kápolna építése idején átalakítottak és újabb betemetkezésekre használtak. Elképzelhető, hogy a két sír között voltak további sírok is a kápolna felépítése előtt, és ezek csontjait gyűjthették össze és ásták el a délnyugati sarokban talált gödörbe akkor, amikor a kápolna építésével egyidejűleg elkészült a 2022/1. és a 2022/3. sír. Ezek építéséhez hasonló, másodlagos, faragott köveket használtak fel, mint a kápolna északi falához. A délkeleti sarokban talált II. András-kori érem talán az előcsarnok építését keltezi. Az azonban bizonyos, hogy a kápolnát és a 2022/1. és a 2022/3. sírt egy, 11. század közepéről származó templom és egy 12. századi kisépítészeti szerkezet bontása után, azok köveinek felhasználásával építették.
A templom nyugati homlokzatától északra végzett tereprendezés során egy kelet–nyugati irányú, sárga habarcsba rakott törtkő fal nyugati végét találtuk meg a templomtoronytól 4,7 m-re északra. Ez a kolostor északi körítőfala lehet, amelynek keleti szakaszai a földfelszínen is láthatóak.
A kolostortól 40 m-re, északnyugatra található romterületen is végeztünk egy kisebb kutatást a 2022/14. szelvénnyel. Itt a felszínen is látható falmaradványokat tisztítottuk meg felmérés céljából. Négy falsarkot azonosítottunk, amelyek alapján egy kb. 7,5 × 9 m-es alapterületű, belül 5,5 × 6 m-es terű, vastag keleti fallal rendelkező épület rajzolódik ki, amelynek nyugati oldalához egy kisebb négyszögletes bővítmény csatlakozik. A rom területéről, a visszabontott falak felett nagyszámú szórvány embercsont került elő, ami a közelben temető létét igazolja. Egy kisméretű homokkő oszlopocska törzstöredéke, valamint a felszínről egy 1620-as Bethlen Gábor-féle dénár került elő. Az épület funkciója és kora ezek alapján nem határozható még meg.8
2022. szeptember 14-én, Fekete Fruzsina szervezésében terepbejárást végeztünk a kolostor környezetében. A munkában közreműködtek a Magyar Nemzeti Múzeum önkéntes, múzeumbarát fémkeresősei. A bejárás eredményeként egyéb leletek mellett a kolostor és a tőle északnyugatra elhelyezkedő középkori épület közötti lapos területen nagyszámú, késő középkori ezüstpénz, köztük feltűnően sok osztrák veret került elő. A kolostor külső körítőfalának egy déli szakasza mentén több III. Béla-kori rézpénzt találtunk. Megvizsgáltuk a kolostortól délkeletre húzódó egykori halastavak környezetét is. A legkeletibb halastó és a tőle keletre húzódó, meredek oldalú természetes völgy között fekvő, nagy méretű épületomladék átvizsgálása során középkori téglákat és vasszögeket találtunk, ami alátámasztja az épület középkori eredetét. A közelében a halastó partján egy középkori gyűrű és egy karikaékszer is előkerült.
A kutatás eredményei
A kolostor területéről számos másodlagos felhasználású római kőfaragvány,9 továbbá két igényes, 11. század közepére keltezhető faragvány ismert,10 ám egyelőre a hozzájuk tartozó épületek régészeti maradványait nem találtuk meg (42. kép).
A kolostor központi épületeinek ásatási alaprajza
Fig. 42. Excavation plan of the central buildings of the monastery
Citation: Archaeologiai Értesítő 148, 1; 10.1556/0208.2023.00061
A legkorábbi – a feltárt épületek között – a monostor háromhajós, háromapszisos, román stílusú bazilikája. Ennek területén a legkorábbi leletek a 12. század első felére, valószínűleg II. István király korára keltezhető anonim dénárok voltak. A bazilika közepén egy, a templom első periódusához köthető járószinthez igazodó, nagy méretű, falazott sírkamrát tártunk fel, amit ugyan az újkori kincskeresők teljesen kiürítettek, ám mellette három kincskereső gödörben nagyszámú embercsontot találtunk, amelyek minden bizonnyal ebből a sírból származnak. A templom északi oldalán állt a sekrestye és a torony, de ezeket még csak részlegesen tudtuk kiásni, így nem teljesen világos, hogy a templommal egykorúak, vagy – legalábbis mai formájukban – valamivel későbbiek-e. A templom délkeleti sarkához viszont biztosan utólag épült hozzá egy román kori kápolna, amit már a középkor folyamán lebontottak, így csak kevés maradványát tudtuk feltárni. A kápolna teljes területén temetkezések voltak: összesen hét, kőládás, Árpád-kori sír, valamint több késő középkori földsír, illetve az Árpád-kori sírokban is találtunk késő középkori betemetkezéseket, főleg gyermeksírokat. A kápolna félköríves apszisa előtt, a középtengelyben egy kváderekből falazott, kőlappal fedett érintetlen női sír került elő. Mögötte egy valamivel későbbi, de hasonló falazatú férfisírt találtunk, amit egy római sírkővel fedtek le. A kápolna apszisához utólag épült hozzá egy szintén román kori, kívül kerek, belül hatkaréjos alaprajzú rotunda. Egy következő periódusban, feltehetően II. András király korában, a rotunda, a bazilika déli mellékapszisa és a délkeleti kápolna közé egy helyiség épült be, amit a kápolnától egy pilléralap választott el, tehát valóján a kápolna térbővítménye és egyúttal a rotunda előcsarnoka lehetett. Ebben négy falazott sírt és egy embercsontokkal teli gödröt tártunk fel. A négy sír közül egy biztosan – és talán egy másik is – a helyiségnél korábbi volt.
A templom és a kápolnák kváderfalazattal épültek, építészeti tagozataikat egyszerű formák jellemzik: sakktábladíszek és kockafejezetek, profilált vállkövek, attikai és rézsűs lábazatokról induló, díszítetlen fejezetekkel koronázott, hasáb alakú pillérek. Feltehetően ehhez a periódushoz kapcsolhatóak azok a kis méretű kockafejezetes oszlopok, amelyeket a rotunda előcsarnokának sírjaiban használtak fel másodlagosan. Ezek formájuk és méretük alapján vagy egy oltárhoz, vagy egy tumbához tartozhattak. A tumba értelmezés valószínűbbnek tűnik, ugyanis a templom közepén feltárt sírkamra erős falazata alkalmas lehetett egy ilyen tumba hordására, és ezt a sírépítményt a kórus 13. századi átalakítása során szükségképpen át is kellet alakítani, amikor lehetőség volt ezen oszlopok másodlagos felhasználására.
A kórus és a szentély területén ugyanis egy későbbi periódusban megemelték a padlószintet, és márványpadlót alakítottak ki, amihez egy gazdagon faragott, későromán márvány kórusrekesztő rendszer és egy szószék kapcsolódott. A szintemelésből egy 12. századi ólomfeszület és II. Eberhard salzburgi érsek friesachi dénárja került elő, ami alapján ez az átalakítás a 13. század első felére keltezhető. A kórusrekesztő ornamentális faragványai úgy technikájukban, mint stílusukban igen közel állnak a zárai székesegyház nyugati homlokzatát díszítő fríz faragványaihoz.
Valamikor a késő középkorban, pontosan nem datálható időszakban, a templomban komolyabb renoválásra került sor. Ennek kiváltó oka valamilyen statikai probléma lehetett, amely a templom délnyugati sarkát sújtotta és a déli fal nyugati felét kifelé megdöntötte. Ez talán a délnyugati torony építésével függhetett össze. A templom két tornyára kora újkori források is utalnak.11 A déli templomfal dél felé megdőlt, és feltehetően a főhajó déli árkádsorának nyugati ívei is átrepedhettek. Emiatt a déli fal nyugati vége mellé egy erőteljes támpillért építettek, amihez később egy csigalépcsőt is kapcsoltak. A templom hosszházának két délnyugati árkádíve alá új boltöveket építettek, amelyeket a pillérek mellé falazott pillérbővítésekre támasztottak. A templomkarzat délnyugati sarkának íveit, amelyek fölött a torony lehetett, szintén aláfalazták. A karzat északnyugati sarkánál is készült egy aláfalazás, de itt csak a mellékhajóra néző árkádív alatti fal maradt fenn. Ekkor festették ki a templom belsejét is, amit a már megdőlt fal és a karzat aláfalazásának belső, délnyugati sarkában fennmaradt, viszonylag nagy felületű in situ festett vakolatfolt jelez. A déli mellékhajóban az omladékrétegben feltárt festett vakolatdarabok között egy minuszkulás felirattöredék is előkerült.
A középkor végén épült fel a kolostorkerengő, illetve a vele egykorú nyugati kolostorszárny. Ekkor bontották le a templom délnyugati sarkánál álló kápolnát, amelybe az utolsó temetkezés az 1521-es bécsi fillérrel keltezett gyermeksír volt.
A monostortól északnyugatra álló kis méretű épületet egyelőre nem tudjuk értelmezni: formája inkább egy toronyra, a környékén előkerült nagyszámú embercsont viszont a környezetében temető jelenlétére, így esetleg egy kápolnára utalhat.
A kolostortól keletre jól megfigyelhető két mesterséges halastó,12 amelyeket észak felől gátak határoltak. A tavak a monostor fölött emelkedő Boncsos-tető ma is bővizű rétegforrásainak, többek között a Szentkútnak a vizét gyűjtötték össze. A keletebbi tó keleti partján egy nagy méretű épület kőomladéka figyelhető meg, amelyet keletről egy mély, természetes völgy határol. Talán erre az épületre utal egy 17–18. századi forrás, miszerint: Az klastrom egy kis partos helyen vagyon. Napnyugatról halastó vagyon előtte, és egy malom, mély árokkal körül van véve.13 A szöveg szerzője minden bizonnyal összekeverte az égtájakat, ugyanis a kolostortól nyugatra nincsen semmilyen nyoma halastónak, azt azonban, hogy az épület valóban malom volt-e, azt csak ásatással lehetne eldönteni.
Almád monostorának története
Almád monostorát 1121-ben alapította egy Atyusz nevű előkelő. A Zsigmond király 1420-as átiratában fennmaradt alapítólevél előadja, hogy a monostor alapítását már Atyusz atyja Bánd tervezte, de a megvalósításban a halál megakadályozta, ezért azt fiaira: Atyuszra és testvérére, Miskére bízta, ellátva őket az ehhez szükséges javakkal. A monostor építését atyja akaratából Atyusz kezdte meg 1117-ben és a felszentelés alkalmából íródott adománylevelet 1121-ben adta ki. Ebben átadta az atyja által e célból ráhagyott birtokokat, továbbá saját birtokaiból is adományozott a monostor javára. Előadja, hogy mostohaanyja, Gyönyörű is adományt tett a monostornak, mielőtt jeruzsálemi zarándoklatra indult.14 Az oklevél pontosan meghatározza tehát a monostortemplom építésének idejét az 1117–1121 közötti évekre. Ezt a keltezést a régészeti feltárás leletei is alátámasztották.
A monostor 1508-as vizitációja alkalmával említettek egy, a monostorban álló, Szent Domonkosnak szentelt kápolnát, melynek tetejét – Tolnai Máté főapát intése ellenére – sem javította meg a részeges almádi apát, így annak már falai is romladozni kezdtek.15 Minden bizonnyal ez a romos kápolna lehetett az, amit később az új kerengő építése során lebontottak.
A kápolna Szent Domonkos titulusa elég különös egy bencés apátságban. Ugyanakkor, amennyiben valóban a templom délnyugati, román kori kápolnájáról van szó, akkor védőszentjeként szóba sem jöhet az 1234-ben kanonizált dominikánus rendalapító Guzmán Szent Domonkos.16 1200 előtt viszonylag kevés Szent Domonkost tiszteltek. Egy 3. századi ókeresztény afrikai mártír,17 egy 6. századi galliai püspök,18 egy 7. századi bresciai püspök,19 egy 984-ben mártírhalált halt cordobai vértanú,20 egy 1060-ban elhunyt, a marchei Frontaléban tisztelt remete,21 egy 1109-ben elhunyt burgosi remete,22 egy, a limousini Gimelben a 12. században tisztelt szent,23 valamint a kasztíliai Silos 1073-ban elhunyt bencés apátja24 nehezen lenne kapcsolatba hozható Almáddal. Ellenben az 1031-ben elhunyt sorai Szent Domonkos bencés apát esetében elképzelhető a kapcsolat. Sorai Szent Domonkos a 10–11. századi, itáliai bencés reform fontos alakja volt, számos monostort alapított, de a legjelentősebb a Monte Cassino közelében lévő Sora, ahol elhunyt és ahol a sírja ma is található. Az ő sírjának köszönhetően Sora hamar zarándokhely lett, és Domonkos apátot II. Paschalis pápa 1104-ben hivatalosan is szentté avatta,25 amiben az is közrejátszhatott, hogy Sora az Itálián át Jeruzsálembe vezető zarándokút, a Via Francigena közelében fekszik. Ráadásul e szentet a mérges kígyók marása és veszett kutyák harapása, valamint a vihar és jégeső, illetve láz és fogfájás ellen is segítségül hívták, ami egy zarándok számára mind komoly veszélyt jelentett, így sírját a zarándokok sűrűn látogathatták. Sorai Szent Domonkos Almáddal való esetleges kapcsolata is a jeruzsálemi zarándokúttal függhet össze. Mint a monostor alapítóleveléből tudjuk, Gyönyörű úrnő, Bánd második felesége még valamikor 1121 előtt, vélhetően férje halála után, azaz talán 1117 körül jeruzsálemi zarándoklatra indult. 1116-ban a dalmáciai városok birtoklása miatt kitört a háború Magyarország és Velence, valamint a Velencét támogató Bizánc között, és – egy rövid megszakítással 1119 és 1124 között – 1125-ig folytatódott is. Ilyen háborús körülmények között, amikor a dalmáciai és a balkáni útvonal nem számított biztonságosnak egy előkelő magyar özvegy nemesasszony számára, Gyönyörűnek nemigen lehetett más választása, minthogy Itálián át utazzon el a Szentföldre. Ráadásul az itáliai út jobbára szövetségesek földjén: a pápai állam és a szicíliai, normann királyságon át vezetett. Ezt annál is inkább megtehette, mert éppen az 1120 előtti években folyt a II. István magyar király és Róbert capuai, normann herceg lánya közötti házasság előkészítése, így talán még egy Capuába tartó követséghez is csatlakozhatott, márpedig Sora a capuai hercegség határán feküdt. Gyönyörű így zarándokútja során meglátogathatta Sorát is, és hozzájuthatott sorai Szent Domonkos valamilyen ereklyéjéhez, amely számára, hazatérése után felépíthette az almádi apátságban a Szent Domonkos kápolnát, és később ennek oltára elé is temetkezhetett.
1170–1172 között Miske fia, a fiúutód nélkül maradt István végrendeletében újabb jelentős birtokokat hagyott a monostorra. István végrendeletében birtokokat hagyományozott testvére fiára is.26 Ezen birtokok közül Magyarit (Mogoroy) később, 1231-ben már a monostor birtokaként említik, tehát István unokaöccse vagy annak valamelyik fia azt később a monostornak adta.27 Istvánhoz hasonlóan járt el később a szintén fiúörökös nélkül maradt Sal ispán is 1221-ben majd 1227-ben kiadott végrendeleteiben, amelyben vagyonát a monostornak adta.28 Ezek az adományok szerepet játszhattak a monostor későbbi, Árpád-kori bővítéseiben, illetve díszítésében: a hatkaréjos rotunda 12. századi, majd a rotunda előcsarnokának és a templom márvány kórusrekesztőjének 13. század első évtizedeiben történt kiépítésében.
A kolostorban feltárt kegyúri sírok világosan két csoportra tagolódnak: a templom közepén lévő kriptára és a Szent Domonkos kápolnára. E két sírcsoportra a magyarázatot talán a kegyúri család két ágra történt tagolódásában kereshetjük.
Az Atyusz nemzetség a 13. század elején már számos ágra bomlott. Egy 1223-as magánoklevélben a nemzetség négy tagja jelenik meg: László fia László ispán esküvője alkalmából egy birtokot ajándékozott új hitvesének, és ennek okán megegyezett a birtok tulajdonjogában érdekelt atyafiaival: II. Atyusz fia III. Atyusz bánnal, Miska ispánnal és Sal ispánnal, hogy az asszony halála után eme birtok rájuk fog szállni.29 Ez az egyezség azt mutatja, hogy meglehetősen közeli, minden bizonnyal unokatestvéri, illetve akár részben testvéri kapcsolatban álltak egymással. Ezt erősíti, hogy később, mikor az oklevélben szereplő Miska ispán fia Salamon bán fiúutód nélkül halt meg, birtokait Atyusz fia Atyusz bán örökölte.30
Az almádi monostor egy 1249-ben kiadott oklevelében viszont feltűnik a nemzetség egy másik ága, Dénes fiai, II. Bánd, II. Dénes és Miska, akiket az oklevél a monostor patrónusainak nevez.31 Az, hogy sem Dénes, sem le- vagy felmenői nem szerepeltek az 1223-as egyezségben, arra vall, hogy ők László ispánnal csak távolabbi rokonságban álltak. 1276-ban, amikor III. Atyusz bán unokája, V. Atyusz hűtlenségbe esve meghalt, és Szentmiklós nevű várát IV. László Benedek esztergomi érseknek és testvéreinek adományozta, az érsek V. Atyusz rokonainak a várhoz való jogát 130 ezüstmárkával megváltotta. Az oklevélben említett rokonok Dénes fia II. Dénes; II. Bánd fiai, III. Bánd és Csaba, továbbá a rokonság valamely másik ágából – neve alapján talán László fia Lászlótól származó – Péter fia László.32 Ezen adat alapján Engel Pál és az ő nyomán Nemes Gábor, Dénest Nagy (II.) Atyusz fiának tartotta.33 Mivel azonban nemcsak Dénes leszármazottai, hanem Péter fia László is szerepel az oklevélben mint V. Atyusz várában jogokkal rendelkező fél, inkább arról lehet szó, hogy itt a nemzetség valamennyi élő férfi tagját felsorolták, függetlenül az V. Atyusszal való rokoni kapcsolatuk távolságától, ezért ennek alapján nincs okunk azt feltételezni, hogy Dénes ága Nagy (II.) Atyusztól, vagy akár I. Miskétól származott volna le. Dénes unokája, III. Bánd 1274-ben Henrik almádi apáttal együtt a Szentföldre készült, és ez alkalommal visszaadta az almádi monostornak azokat a birtokokat, amelyeket még őse, Atyusz bán a monostor alapítója adományozott az apátságnak.34 Minden bizonnyal I. Atyuszra gondolhatott – hiszen ő volt a monostor alapítója35 –, hogy miért nevezte bánnak, azt valójában nem tudjuk, de nem zárható ki, hogy már I. Atyusz is viselt báni méltóságot valamikor 1121 után, és az almádi alapítólevélben csak ezért nem szerepel ez a tisztség a neve mellett. Ám ennek alapján lehetségesnek tarthatjuk, hogy Dénes nem I. Miske, hanem I. Atyusz leszármazottja volt.
Az Atyusz nemzetség a 14. század elején elvesztette a monostor kegyúri jogait, amelyek a királyra szálltak, ám 1340-ben I. Károly ezeket hegyesdi várnagyának, Vörös Bándnak adományozta, aki neve alapján feltehetően szintén a nemzetség valamely ágából származhatott.36 Azonban az apátság a nemzetség kihalása után királyi fennhatóság alá került. 1427-ben az apátságot Ferenc veszprémi segédpüspök és krojai címzetetes püspök mint kommendátor kapta meg, ám 1431-ben IV. Jenő pápa már valódi apátot nevezett ki a monostor élére.37
A templomtól északkeletre a Zsigmond-korban épült fel egy különálló lakóépület, amelynek néhány falvonulata ma a területén lévő kincskereső gödrökben figyelhető meg, északnyugati sarkát pedig tereprendezés során találtuk meg. Az épülettől keletre lévő, a rotundához kapcsolódó kerítésfalhoz tartozó járószintet Zsigmond király parvusa keltezi. Az épület feltehetően az 1508-ban említett apáti házzal azonosítható.
1441-ben az apátság is áldozatul esett az országban dúló polgárháborúnak. Berky Flóris szigligeti várnagy embereivel lerohanta és kifosztotta a monostort, Pál apátot pedig elhurcolta a szigligeti várba, a helyére saját atyjafiát, Berky Jób Esztergom egyházmegyei klerikust ültette. A gonosztett következményeként a következő évben IV. Jenő pápa utasítására Szécsi Dénes esztergomi érsek Berky Flórist és bűntársait egyházi kiközösítéssel sújtotta, és kötelezte az eltulajdonított értékek visszaszolgáltatásra.38 A templomban és környékén feltűnően sok, ebből a korból származó pénzérme került elő, amelyek szétszóródása akár a fosztogatás következménye is lehet.
Az 1508 tavaszán lezajlott, bencés vizitáció szerint az apáti ház tetőzetének renoválását nem sokkal korábban a közeli Nagyvázsony birtokosa, Horváth Márk támogatta, aki a monostor valódi ura volt. Az ő embere volt ebben az időben a horvát származású részeges apát, aki egész rokonságát a kolostorba telepítette.39
Az 1508-as bencés vizitáció alapján, ami szerint ekkor még állt a romos Szent Domonkos kápolna, amelyet később, a kerengő építésekor bontottak le. A kápolnában feltárt, 1521-es bécsi fillérrel keltezett gyermeksír esetleg arra vallhat, hogy a kápolna még 1521 körül is állhatott, ez esetben bontására és a kerengő felépítésére csak az 1520-as években került sor.
A monostor birtokait 1542-ben még említették,40 ám 1548-ban az apátságot Ferdinánd király, mint évek óta üresen álló monostort említi, amelynek birtokait világiak szállták meg, ezért Laki Bakics Péter oltalma alá helyezte, azzal a feltétellel, hogy jövedelmeit rokonának, Czobor Imrének a nevelésére kell fordítania.41 Minden bizonnyal ekkor alakították kastéllyá a monostort és erősítették meg keleti részét egy palánkkal. Az épület teljes elhagyására és lebontására minden bizonnyal Veszprém 1552-es török elfoglalása után került sor, amikor feltehetően innen is számos kőfaragványt vittek el a nagyvázsonyi vár megerősítésére.42
Bár 1548-ban még Várdai Pál érsek is eladományozta az apátságot Istvánffy Miklósnak, valójában az a Czobor-család tulajdonában maradt, akik javai egy részét még a 18. században is birtokolták, míg más részük – a monostor romjaival együtt – a veszprémi püspökség birtokába került.43 1768 és 1832 között a veszprémi püspökök, illetve széküresedés idején a Magyar Kamara több kincskeresési engedélyt is kiadott a romok fosztogatásához, amelyeket két kétes hitelességű levél ösztönzött. Ezek az apátsági templom nyugati részén, a két torony alatt, illetve egy kriptában a török korban elásott kincsekről szóltak. 1775-ben 3, 4 és 5 öl mélységű gödröket ástak a monostor területén, 1790-ben pedig a templomrom Ismét más részét az toronyhelynek annyira fölásták, s széllelhányták, hogy az monostorapáti mostanyi vendégfogadónak nagyobb része onnand épült.44 Minden bizonnyal ezeknek a rablóásatásoknak következménye a templom nyugati homlokzatát teljesen, és a belső szintek jó részét is elpusztító hatalmas beásások, illetve a templom közepén lévő sírkamra kifosztása is.
Almád monostora a jó állapotú építészeti maradványai, kivételes gazdagságú kőfaragvány-leletei, nagyszámú – a kegyúri családhoz kötődő – temetkezése, valamint gazdag írott forrásanyaga miatt egyedülálló lehetőséget kínál egy Árpád-kori, előkelő úri nemzetség egyházi reprezentációjának és rokoni viszonyainak vizsgálatára. Ehhez az egyaránt töredékes régészeti és történeti anyag együttes, egymást kiegészítő és értelmező elemzésére van szükség.45
Irodalom
Bakay, K., Kalicz, N. és Sági, K. (Szerk.) (1966). Veszprém megye Régészeti Topográfiája. A keszthelyi és tapolcai járás. Vol. 1. Magyarország Régészeti Topográfiája, Akadémiai Kiadó, Budapest.
Bibliotheca sanctorum (1964). Pontificia Università lateranense Istituto Giovanni XXIII (Szerk.), Bibliotheca sanctorum. Vol. 4. Instituto Giovanni XXIII nella Pontificia Università Lateranense/Città Nuova Editrice, Roma.
Buzás, G. (2018). Az almádi monostor feltárása. Várak, kastélyok templomok, 2018(december): 9–13.
Buzás, G. (2021). 11. századi vállkőfejezet Monostorapátiból. Altum Castrum Online, 1–12. https://archeologia.hu/content/archeologia/763/buzas-vallko.pdf (utolsó elérés: 2023. szeptember 2.).
Buzás, G. (2022). Almád monostora. In: Ritoók, Á. és Simonyi, E. (Szerk.), Árpádok országa: Tanulmányok és katalógus, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 270–271.
Dornyay, B. (1927). Bakony. In: Thirring, G. és Vigyázó, F. (Szerk.), Részletes Magyar Útikalauz Vol. II. Dunántúl Vol. 5. Turistaság és Alpinizmus Lap-, Könyv- és Térképkiadó R.-T., Budapest.
Hangodi, L. (2014). Az almádi monostor. Az almádi Boldogságos Szűz Mária és Mindenszentek bencés apátság története. Monostorapáti Község Önkormányzata, Tapolca–Monostorapáti.
Holub, J. (1937). Az Atyusz nemzetség. Turul, 51(3–4): 57–67.
Jakubovich, E. (1924). XII. századi oklevéltöredékek. I. Miske ispán fia István végrendelete 1164-ből. Levéltári Közlemények, 2: 155–160.
Nemes, G. (2006). Az Atyusz nemzetség. In: J. Újváry, Zs. (Szerk.), Tanulmányok fél évezred magyar történelméből, Vol. 2. Pázmány történelmi műhely, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Piliscsaba, 13–39.
Sörös, P. (Szerk.) (1912). A pannonhalmi Szent-Benedek-rend története XII/B. Az elenyészett benczés apátságok. Stephaneum, Budapest.
Sörös, P. és Rezner, T. (Szerk.) (1905). A pannonhalmi főapátság története. Harmadik korszak 1405–1535. Vol. 3. A pannonhalmi Szent-Benedek-rend története, Stephaneum, Budapest.
Szentpétery, I. (1927). Az almádi monostor alapító oklevele II. István korából. Magyar Nyelv, 23: 360–370.
Szeretnék köszönetet mondani a monostorapáti egyházközség és település közönségének, továbbá az almád-monostori önkéntesek csapatának, akik az almádi ásatást kezdeményezték és munkájukkal, valamint anyagi támogatásukkal lehetővé tették, különösképpen Gulyás Erzsébetnek, Illés Sándor plébános úrnak és Hangodi László történésznek. Továbbá köszönöm a munkájukat a kutatásban részt vevő kollégáimnak az MNM Mátyás Király Múzeumából Kováts István és Boruzs Katalin, valamint Kocsis Edit régész és Grósz Zsuzsanna restaurátornak, a Pázmány Péter Katolikus egyetem régészeti intézetéből Lóki Róbert régésztechnikusnak, továbbá a felmérésben segítséget nyújtó Pazirik Informatikai Kft.-nek. A munkánk támogatásáért a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumot és a járási kormányhivatal régészeti hatóságát illeti köszönet.
A két sírból előkerült csontmaradványok antropológiai vizsgálatát Libor Csilla végezte el.
A falkonzerválás terveit Deák Zoltán építész készítette, a kivitelezést Varga Zoltán Zsolt kőszobrász-restaurátor végezte.
A meghatározást Tóth Csabának köszönöm.
A római faragványok feldolgozását Mráv Zsolt végzi.
Az egyik egy nyolcszögű, kis pillér törzse, amely a 2022/3. sírból másodlagos felhasználásból került elő. Ennek jó analógiái a visegrádi, 11. századi, ispánsági templomból, a dombói monostorból és Székesfehérvárról ismertek. A másik egy inda és palmettadíszes vállkőfejezet, amely sokadlagos felhasználásból a monostorapáti barokk plébániatemplom padlója alól került elő, de feltehetően a monostor romjaiból hozták el legkésőbb a 18. században, a barokk plébániatemplom építése idején, lásd: Buzás (2021).
Két bizonytalan hitelességű, a templomban elásott kincsekről szóló 17. századinak feltüntetett, de a 18. század közepén már bizonyosan létező levél említi a két tornyot. Egy Barát János nevű, török fogságban senyvedő rabnak tulajdonított levél szerint: A templomnak két tornya van, szegeletei faragott kőbül voltak, az belső torony kisebb, az alatt van az ajtó az templomban. Lépj hármat az ajtótúl az templomban az kórus alatt, ott találsz két hosszúkás ablakot! Azok között van egy arannyal festett feszületkép. Egy másik, Kerecsényi Mártonnak tulajdonított levél is említi a két tornyot. Babos György sümegi uradalmi tiszttartó 1802. évi jelentése megerősíti ezen levelek tartalmát a tornyok tekintetében: Mindazonáltal a fent írt puszta templomnak romlott falai még most is oly formán fent állanak, mint azt fent nevezett levél mutatja két csonka tornyaival együtt. Hangodi (2014) 160–161.
Jakubovich (1924) 155–160. Az oklevélben megnevezett Ochuz nem világos, hogy István testvére, vagy annak fia volt-e (Nemes (2006) 20). Az oklevél eredeti keltezése 1174, ám az III. István király említése miatt kétségtelenül hibás. A benne szereplő István csanádi püspök 1169-es megválasztása, és III. István király 1173-ban bekövetkezett halála közé tehető (Nemes (2006) 19).
A nagyvázsonyi várból két kockafejezetes, kis méretű, 12. századi oszlopot, egy nagyobb román kori oszloplábazat-töredéket is igen nagyszámú íves kvádert ismerünk, ez utóbbiak egy része ma is az 1552 utáni falerősítésekben van. E faragványok koruk és az Almádon használt, vörös tufa anyaguk alapján nagy valószínűséggel az almádi monostorból származhatnak.
A kutatás folytatására új távlatokat nyit a HUN–REN Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának, Királyok, szentek, monostorok kutatási programjával kialakított együttműködés, melynek keretében Mende Balázs Gusztáv 2023-ban megkezdte a monostor sírjainak antropológiai vizsgálatát.
Archaeological research in the monastery of Almád, 2014–2022
The archaeological research of the ruins of the former Benedictine Abbey of Almád, located on the outskirts of the village of Monostorapáti, was initiated by the Roman Catholic parish of Monostorapáti, which owns the area, in 2014, in cooperation with the King Matthias Museum of the Hungarian National Museum in Visegrád and the Laczkó Dezső Museum in Veszprém.
During the works executed until 2022, we have excavated a significant part of the monastery. We have found the three-aisled Romanesque church that had three apses, a western gallery, a northern sacristy and a north-western tower. Attached to the south-east corner of the church was a chapel, largely demolished because of the late-medieval Gothic cloister. The semicircular apse of this chapel was later joined by a rotunda with a six-lobed interior. An extension added to the southeast chapel was later built between the entrance to the rotunda and the south apse of the church. We have unearthed the north and east wings of the late-medieval cloister, as well as the northern end of the west wing, and the northern half of the monastery building on the west. We excavated the remains of a sixteenth-century palisade fence built along the eastern wall of the cloister. For the time being, we have investigated only the southern, outer courtyard of the medieval building attached to the monastery quadrangle on the north-east, partly visible also above earth. We have also probed the ruins of the medieval building visible to the north-east of the monastery. Fieldwalking in the vicinity of the monastery has been carried out, during which the remains of the outer perimeter walls of the monastery, visible on the surface, have been examined and surveyed, as well as the medieval fishpond system to the north-east of the monastery and the large medieval building ruin at its eastern end.
An outstanding result of the excavations is the large number and high quality of Romanesque stone carvings recovered from the church and its surroundings. These include several second-use Roman and some eleventh-century carvings, but the majority are from the twelfth-century church and its thirteenth-century choir screen.
Thirteen tombs of the Árpád period built from stone slabs were found in the south-eastern chapel and its extension, and a large walled tomb chamber in the church choir, which may have been the burial places of the founding family. The explanation for these two different types of tombs is perhaps found in the division of the family into two branches.
The monastery of Almád was begun by Atyusz in 1117 at the will of his father Bánd. Atyusz issued a letter of donation on the occasion of its consecration in 1121. This document, which survives in a transcription from 1420, states that Atyusz’ stepmother, Gyönyörű, also made a donation to the monastery before she left on a pilgrimage to Jerusalem. The charter therefore dates the construction of the monastery church precisely to the years 1117–1121. This date was confirmed by the archaeological finds.
Between 1170 and 1172, István (Stephen), the son of Atyusz’ brother Miske left the monastery a further substantial estate in his will, as he had no male heir. Bailiff (ispán) Sal, who was also left without a male heir, acted in a similar way in his wills of 1221 and 1227, in which he gave his property to the monastery. These donations may have played a role in the later Árpád-period extensions and decorations of the monastery: the construction of the six-lobed rotunda in the twelfth century, and the creation of the rotunda porch and the marble choir screen of the church in the first decades of the thirteenth century.
The Benedictine apostolic visitation of 1508 describes the monastery as neglected. It was probably only after this date that the cloister and the new monastery building, dating from the first third of the 16th century, were built. The visitation of 1508 mentions a chapel dedicated to Saint Dominic in the monastery, which was then in ruins. It was probably this chapel that was later demolished during the construction of the new cloister. The patron saint of the chapel was perhaps Saint Dominic of Sora, whose relic Lady Gyönyörű may have acquired during her pilgrimage to Jerusalem, travelling through Italy, and then perhaps founded the chapel on her return. The 1508 visitation also mentions the abbot’s house, which is presumably identified with the detached dwelling of the Sigismund period observed to the north-east of the church.
The monastery may have been converted into a manor house and fortified in the 1540s after monastic life had ceased within its walls, and then demolished in 1552 in fear of the advance of the Turks. In the eighteenth and nineteenth centuries, the ruins were the scene of intense treasure-hunting activity, which led to the complete disappearance of the western wall of the church, among other things.
