Absztrakt
A Kelet-Dunántúlon található belső erődök a Constantinus-korban épült katonai utánpótlási bázisok voltak, amelyek a 374. évi kvád–szarmata betörés pusztítása után épültek újjá. Az erődök fontos épülete volt a gabonaraktár. A ságvári erőd horreumának kutatása megbízható adatokat szolgáltatott az épület és a létesítmény kronológiájához, valamint a 374. évi kvád–szarmata betörés történetéhez. A tanulmányban a horreum ásatásának eredményeit ismertetjük, kitekintéssel a pannoniai késő római gabonaraktárak építészeti típusára.
Bevezetés
Amikor az alsóhetényi1 és a ságvári2 erődök több mint két évtizedig tartó, az anyagi források és a terepviszonyok által behatárolt feltárása elkezdődött, a kutatás célja az erődök alaprajzának, építési idejének és periódusaiknak, valamint rendeltetésüknek a vizsgálata volt. Az ásatások megindulását Sz. Burger Alice szorgalmazta, mert tanulmányozásukat a dunántúli településtörténet és éremforgalom kutatásához kiemelten fontosnak tartotta. A feltárások lehetővé tették az erődök alaprajzának és periódusainak megismerését, és fontos adalékokat szolgáltattak a keltezésükhöz. Az időrend megállapításán és az erődök – polgári vagy katonai – rendeltetésének kérdéskörén túl,3 a feltárások olyan leleteket is eredményeztek, amelyek nemcsak az erődök történetéhez nyújtottak támogatást, hanem ismereteinket Pannonia késő császárkori történetéről, történeti földrajzáról és vallási életéről is jelentősen bővítették.4
A kutatások legfontosabb eredménye az volt, hogy bizonyítani lehetett az erődök egy típusba tartozását.5 A fő jellemzők alapján nyílt lehetőség arra, hogy a táci objektum 4. századi periódusát is a belső erődök közé soroljuk.6 A megfigyeléseket azonban csak bizonyos korlátok között lehet általánosítani: Fenékpusztán az első periódus nem igazolt,7 és bizonytalan, hogy az erőd Pannonia Primához vagy Valeriához tartozott-e, a táci erődöt pedig nem építették át.8 A belső erődök kutatása kiegészült a környei erőddel,9 és szorosan kapcsolódik a jelenleg is folyó, nemzetközi összefogással végzett keszthely-fenékpusztai erőd kutatási programjához.10 A belső erődök kutatása végső soron a késő császárkori Pannonia megismeréséhez eredményesen járul hozzá.
Ságváron az ásatás lehetőségeit a terület beépítettsége és a mélyebben fekvő keleti erődfalnál, valamint a délkeleti saroknál a magas talajvíz korlátozta; az erőd délkeleti sarkát csak geofizikai módszerrel sikerült meghatározni.11 A védműveket, miután a község a római kori létesítményre közvetlenül ráépült, a település lakóházainak udvarán és kertjében lehetett kutatni. Az egyetlen nagyobb, ásatásra alkalmas területet a Petőfi Sándor utca északi házsorának viszonylag nagy méretű telkei adták. Ezek az adottságok megszabták az alkalmazható kutatási módszert, az alapfalakat ugyanis minél kevesebb földmunkával kellett megkeresni és felmérni. A kutatóárkok az épületek lehetséges alaprajzát figyelembe véve kerültek kijelölésre. Ahol szükséges és lehetséges volt, ott a felületek bontása szelvénnyel történt. A csatornázási munkálatok szintén kutatóárkos feltárást tettek lehetővé, de több ponton is kiegészítették az erőd topográfiájára és történetére vonatkozó ismereteket, többek között előkerült az erődöt nyugatra kerítő két fossa.12
Az erőd és környezetének tájföldrajzi adottságait a Kelet-Külső-Somogyi táj geomorfológiája határozta meg, amelyet közepes magasságú, rögösen tagolt aszimmetrikus dombhát-sorozatok alkotnak.13 A táblák közötti mélyedésekben alakultak ki a terület fő vízfolyásai, a Jaba-patak, Kis-Koppány és Nagy-Koppány, amelyek a lesüllyedt Sió-völgy felé tartanak és abba torkollanak. A ságvári erődöt a Jaba V-alakú kanyarulatának lapályos belső ívében emelték, amit három oldalról dombsor övez, kizárólag észak fele nyitott.14 A Jaba-patak a Kis-Koppányon és a Sió völgyén át közvetlen összeköttetésben áll a Balatonnal.15 A Jaba medrét a leszakadt löszfalak a római kori viszonyokhoz képest mára jelentősen feltöltötték. Az erőd nyugatról keleti és dél-délkeleti irányban erősen lejtő felszínen terül el, a belső szintkülönbség eléri a 10 métert (1. kép). Mivel az erőd keleti részében a római kor időszakában is magas talajvízzel kellett számolni, ez alapvetően meghatározta a raktárépületek helyét, amelyeket az erőd nyugati felébe, magasabb térszínre telepítették (117,5 és 118,5 szintvonalak közé eső terület). A három kőből emelt, hosszanti négyszögletes raktárépület az erőd északi és déli kapuját összekötő úttól nyugatra, az északi erődkapu közelében állt.16 A gabonaraktárként funkcionáló I. épület (horreum) feküdt a legnyugatabbra, a kapukat összekötő út mentén az I. épülettel párhuzamosan helyezkedett el a II. raktárépület, mindkét épület hossztengelye az úttal közel párhuzamosan futott, illetve ezek északi előterében, a kapu közelében keresztirányban állt a III. raktár épülete.
1: Ságvár-Belső erőd rekonstruált alaprajza Tóth (2022) alapján; 2: a lelőhely és környezetének domborzati profilja (© Google Earth Pro)
Fig. 1. 1: reconstructed plan of the Ságvár-Inner Fortress after Tóth (2022); 2: topographic profile of the site and its surroundings (© Google Earth Pro)
Citation: Archaeologiai Értesítő 149, 1; 10.1556/0208.2024.00080
Az erőd horreuma
A horreum (I. épület) az 1977. és 1978. évek során a Petőfi Sándor utca 44–46. szám és a Jókai utca 5. szám alatt lévő telkeken került feltárásra (2. kép, 1. táblázat).
Ságvár-Belső erőd, a horreum rekonstruált alaprajza a kutatóárkokkal (© Horváth Friderika)
Fig. 2. Ságvár-Inner Fortress, reconstructed ground plan of the granary (horreum) with trenches (© Friderika Horváth)
Citation: Archaeologiai Értesítő 149, 1; 10.1556/0208.2024.00080
A horreum kutatóárkai
Table 1. Excavation trenches within the granary
| Kutatóárok száma | Telek | Leírás |
| CXXIX | Petőfi S. u. 44–46. (Vukovics telek) | K–Ny-i irányú árok, a horreum ÉNy-i része, az épület nyugati falának és két pillérsorának átvágása |
| CXXX | Petőfi S. u. 44–46. (Vukovics telek) | É–D-i irányú árok, a horreum ÉNy-i része, az épület nyugati falának átvágása, merőlegesen csatlakozik a CXXIX. árokhoz |
| CXXXIII | Petőfi S. u. 44–46. (Vukovics telek) | É–D-i irányú árok, a horreum ÉNy-i része, az épület északi falának átvágása |
| CXXXIV | Petőfi S. u. 44–46. (Vukovics telek) | É–D-i irányú árok, a horreum DK-i része, horreum belső, az épület déli végének keresése |
| CXXXV | Az Y pont közelében | |
| CXXXVI | Petőfi S. u. 44–46. (Vukovics telek) | |
| CXXXVII | Petőfi S. u. 44–46. (Vukovics telek) | DNy–ÉK-i irányú árok, a horreum keleti pillérsorának feltárása |
| CXXXVIII | Petőfi S. u. 44–46. (Vukovics telek) | K–Ny-i irányú árok, a horreum ÉNy-i része, az épület nyugati falának átvágása, a nyugati pillérsor 1. pillérének feltárása |
| CXXXIX | Petőfi S. u. 44–46. (Vukovics telek) | DNy–ÉK-i irányú árok, a horreum ÉNy-i részében, az épület ÉNy-i sarkának és nyugati falának feltárása |
| CL | Petőfi S. u. 44–46. (Vukovics telek) | DNy–ÉK-i irányú árok, a horreum nyugati pillérsorának feltárása |
| CLI | Jókai u. 5. | ÉNy–DK-i irányú árok, az erőd ÉNy-i negyede, a horreumtól északra, 2. része negatív |
| CLVI | Petőfi S. u. 44–46. (Vukovics telek) | A horreum ÉNy-i sarkának tisztázása |
| CLX | Petőfi S. u. 44–46. (Vukovics telek) | Blokk a horreum északi végében, kettős égésréteg feltárása |
| CLXIV | Petőfi S. u. 44–46. (Vukovics telek) | ÉNy–DK-i irányú árok, a horreum ÉK-i negyede, az épület keleti falának és a rakodótér sávalapozásának átvágása |
| CLXVI | Petőfi S. u. 44–46. (Vukovics telek) | A horreum ÉK-i negyede, az épület ÉK-i sarkának kutatása, rakodótér, merőleges a CLXIV. kutatóárokra |
| CLXXIII | Petőfi S. u. 44–46. (Vukovics telek) | A horreum D-i vége, az épület déli zárófalának kutatása |
A horreum jelentősége abból ered, hogy az erőd kronológiájának megállapításához a legfontosabb keltezési adatok ennek feltárása során váltak ismertté. Késő római, zárt réteg keltezhető leletekkel szinte csak a horreumban került elő. Az erőd első periódusú védműveinek kiszedett és a második periódus építkezése előtt feltöltött alapárkai ugyan zárt rétegek voltak, amelyek minden kutatott helyen kibontásra kerültek, de keltező leletet nem tartalmaztak. A horreumban azonban viszonylag nagyszámú, keltező helyzetből származó érem került elő. Az erődben – fémkereső használata nélkül – összesen 138 érmet sikerült begyűjteni, közülük 45 darab a horreumból származik (2. táblázat).
A horreum éremleletei
Table 2. Coin finds from the granary
| Sor-szám | Leltári szám | Kibocsátó | Címlet | Keltezés | Felirat, verdejegy, verde | Irodalom | Lelőhely |
| 1 | 81.2.8 | I. Constantinus | AE3 | 326–328 | Providentiae augg SMTSΓ (Thessalonica) | RIC 153 | CLXIV. árok, vörösesbarna betöltés |
| 2 | 81.2.9 | II. Constantius | AE4 | 358–361 | Spes rei publicae SMKS (Cyzicus) | RIC 117 | CLXIV. árok keleti fele, felszíni kevert réteg |
| 3 | 81.2.10 | I. Valentinianus | AE3 | 367–375 | Gloria Romanorum / D // *BSISC (Siscia) | RIC 14a/11 | |
| 4 | 81.5.2 | II. Constantius | AE3 | 351–358 | Fel temp reparatio | Coh 47 | A horreum ÉNy-i sarka, a kiszedett falalapozásból |
| 5 | 81.5.3 | II. Constantius | AE4 | 358–361 | Spes rei publicae | Coh 188 | |
| 6 | 81.5.4 | Valens | AE3 | 364–367 | Securitas rei publicae SMHA (Heraclea) | RIC 5c/1 | |
| 7 | 81.5.1 | I. Valentinianus | AE3 | 367–375 | Gloria Romanorum SMAQS | RIC 11a/16b | A horreum végső pusztulási, faszenes rétege |
| 8 | 81.5.5 | Valentinianus dinasztia | AE3 | 364–378 | Securitas rei publicae | ||
| 9 | 81.5.6 | I. Valentinianus | AE3 | 367–375 | Gloria Romanorum / A* // TES (Thessalonica) | RIC 26a/15 | |
| 10 | 81.5.7 | Valens | AE3 | 364–375 | Securitas rei publicae ]PRIMA (Róma) | RIC 17b vagy 24b/9 | |
| 11 | 81.4.2 | Iulianus | AE3 | 355–358 | Fel temp reparatio-lovas M / // SMTSE (Thessalonica) | RIC 210 | CXXXVIII. árok,1 két égett réteg között |
| 12 | 81.4.3 | Constantius Gallus | AE3 | 352–354 | Fel temp reparatio-lovas LXXII // AQ[ (Aquileia) | RIC 189, 192 | |
| 13 | 81.4.4 | Valens | AE3 | 364–367 | Gloria Romanorum ·TESΓ (Thessalonica) | RIC 16b/2 | |
| 14 | 81.4.5 | Valentinianus dinasztia | AE3 | 364–378 | Securitas rei publicae | RIC 16b/2 | |
| 15 | 81.4.6 | Valens | AE3 | 364–375 | Gloria Romanorum ]TERTIA (Róma) | RIC 15b vagy 23b/ 11–12 | |
| 16 | 81.4.7 | Valens | AE3 | 364–375 | Securitas rei publicae RQVARTA (Róma) | RIC 17b vagy 24b/12 | |
| 17 | 81.4.8 | I. Valentinianus | AE3 | 364–375 | Gloria Romanorum | Coh 12 | |
| 18 | 81.4.9 | Valentinianus dinasztia | AE3 | 364–378 | Securitas rei publicae | ||
| 19 | 81.4.10 | Valentinianus dinasztia | AE3 | 364–378 | Securitas rei publicae | ||
| 20 | 81.4.11 | Valentinianus dinasztia | AE3 | 364–378 | Securitas rei publicae | ||
| 21 | 81.4.12 | Valentinianus dinasztia | AE3 | 364–378 | Securitas rei publicae | ||
| 22 | 81.4.13 | Valentinianus dinasztia | AE3 | 364–375 | Securitas rei publicae | ||
| 23 | 81.4.14 | Valens | AE3 | 364–378 | Gloria Romanorum | Coh 11 | |
| 24 | 81.4.15 | Valens | AE3 | 367–375 | Gloria Romanorum / A // TES (Thessalonica) | RIC 26b/8 | |
| 25 | 81.4.16 | kisbronz | 4. század | ||||
| 26 | 81.4.17 | kisbronz | 4. század | ||||
| 27 | 81.3.1 | I. Valentinianus | AE3 | 364–367 | Securitas rei publicae A / // SMAQP (Aquileia) | RIC 9a/1 | CXXXVIII. árok,2 törmelékes réteg alján, égett rétegből |
| 28 | 81.3.2 | I. Valentinianus | AE3 | 367–375 | Securitas rei publicae SMAQP(Aquileia) | RIC 12a/16 | |
| 29 | 81.3.3 | I. Valentinianus | AE3 | 364–375 | Securitas rei publicae RQVARTA (Roma) | RIC 17a és 24a/12 | |
| 30 | 81.3.4 | Valens | AE3 | 364–367 | Gloria Romanorum / B // SMAQP (Aquileia) | RIC 7b/2 | |
| 31 | 81.3.5 | Valens | AE3 | 367–375 | Securitas rei publicae AcR / F // ASISC[ (Siscia) | RIC 15b/33 | |
| 32 | 81.3.6 | Valens | AE3 | 364–378 | Gloria Romanorum ·B[ | Coh.11 | |
| 33 | 81.3.7 | Valens | AE3 | 364–378 | Securitas rei publicae | Coh.47 | |
| 34 | 81.3.8 | Gratianus | AE3 | 367–375 | Gloria novi saeculi TCON (Arelate) | RIC 5/9 | |
| 35 | 81.3.9 | Gratianus | AE3 | 364–375 | Securitas rei publicae RTERTIA (Roma) | RIC 24a/11 | |
| 36 | 81.3.10 | Valentinianus dinasztia | AE3 | 364–375 | Securitas rei publicae RQVARTA (Roma) | RIC 17 vagy 24/12 | |
| 37 | 81.4.1 | II. Constantius | AE4 | 358–361 | Spes rei publicae | ||
| 38 | 81.5.8 | II. Constantius | AE3 | 351–358 | Fel temp reparatio | Coh 47 | CL. árok É-i vége, a horreum padlószintjén |
| 39 | 81.5.9 | Valens | AE3 | 364–367 | Securitas rei publicae *A / // DΔSISC (Siscia) | RIC 7b/7 | |
| 40 | 81.5.10 | Valens | AE3 | 364–375 | Securitas rei publicae ]PRIMA (Roma) | RIC 17b vagy 24b/9 | |
| 41 | 81.5.11 | I. Valentinianus | AE3 | 364–367 | Gloria Romanorum ·ΓSISC (Siscia) | RIC 5a/2 | |
| 42 | 81.5.12 | Urbs Roma | AE3 | 330–340 | Coh 17 | CL. árok, épülettörmelékből | |
| 43 | 81.5.13 | Valens | AE3 | 367–375 | Gloria Romanorum V / Δ* // TES (Thessalonica) | RIC 26b/38 | |
| 44 | 81.5.14 | I.Valentinianus | AE3 | 367–375 | Gloria Romanorum */ Γ* // TES (Thessalonica) | RIC 26a/17 | |
| 45 | 81.5.15 | Gratianus | AE3 | 367–375 | Gloria Romanorum / R // ·BSISC (Siscia) | RIC 14c/10 |
1 A Magyar Nemzeti Múzeum Római kori Gyűjteményének leltárkönyvében az érmek lelőhelyeként megadott CLX. árok téves adat.
2 A Magyar Nemzeti Múzeum Római kori Gyűjteményének leltárkönyvében az érmek lelőhelyeként megadott CLX. árok téves adat.
A horreum az erőd északnyugati negyedében ÉÉK–DDNy-i tájolásban épült.17 Oldalfalait a támpillérekkel18 együtt az újkorban majdnem mindenhol az alapjáig kiszedték. A megmaradt falak a két külső támpillért leszámítva a szellőzőtér padlószintjénél mélyebben pusztultak el, ezért sem a bejáratot, sem a szellőzőtér nyílásait nem lehetett megfigyelni. Az épület területén a 10–15 cm vastag felszíni humusz alatti 70–80 cm vastagságú termőföld nélküli réteg részben az épület pusztulásakor, illetve az épület külső falainak és a belső pilléralapzatok későbbi kitermelésekor keletkezett épülettörmelékből, tegula- és imbrextöredékekből, habarcsszemcsékből és kisebb kövekből állt. A humusz alatti vastag, nedvességet áteresztő törmelékrétegben jó állapotban maradtak meg a gerendázat vasszögei és néhány mezőgazdasági eszköz.19 Feltűnő körülmény, hogy amíg az épületen kívül alig volt épülettörmelék, a horreumban vastag rétegben állt. Ez úgy keletkezhetett, hogy az épület padlójának pusztulása után a vakolat, a malter, a pusztuló és az elbontott falak törmeléke a szellőzőtérbe került. A horreum nyugati falán kívül, 40 cm vastag szürkésfekete feltalaj alatt már a barnás betöltésű, korábbi, császárkori réteg jelentkezett, amelyből nagy mennyiségű kerámiaanyag, többek között pannoniai szürke, fogaskarcolt díszű kerámiatöredék került elő (3. kép 2, 4).20
Ságvár-Belső erőd. 1: a horreum nyugati pillérsora a CL. kutatóárokban; 2: CL. kutatóárok nyugati tanúfalának metszete; 3: a horreum keleti pillérsora a CXXXVII. kutatóárokban; 4: CXXXVII. kutatóárok keleti tanúfala (© Horváth Friderika és Tóth Endre)
Fig. 3. Ságvár-Inner Fortress. 1: pillars of the horreum (western row) in trench CL; 2: section drawing of the west profile of trench CL; 3: pillars of the horreum (eastern row) in trench CXXXVII; 4: section drawing of the east profile of trench CXXXVII (© Friderika Horváth and Endre Tóth)
Citation: Archaeologiai Értesítő 149, 1; 10.1556/0208.2024.00080
Az épülettörmelék alja néhol vörösre vagy feketére égett, és kormos volt. Több helyen meg lehetett figyelni egy vékony, 1–2 cm vastagságú, malteros réteget, ami a szellőzőtér alját jelezte, de nem tekinthető épített szintnek. Közvetlenül az épülettörmelék és a malteros sáv alatt, az épületen kívül is megfigyelt barnás, korábbi császárkori leleteket tartalmazó szint szinte minden kutatott helyen kimutatható volt. A horreum keleti felében ebben a rétegben megfigyelt határozott talajszíneződés egy korábbi északnyugat–délkeleti tájolású, nagy négyszögletes, legalább kétosztatú épület alapárkait jelezte.21 A 125 cm széles alapárok alja mindössze 5–10 cm magasságban maradt fenn. Az épület délnyugat–északkeleti irányú alapárkának hossza 21,8 m volt. Ezt a létesítményt legkésőbb a horreum építésekor elbontották, falait teljesen kiszedték, és az alapárkait leletnélküli földdel töltötték föl (3. kép 2, 4).
A horreum külső támpilléres épületének belső méretei 54,5 × 18,65 m (1016 m2), külső mérete pedig 56 × 21,65 m (+ támpillér) (2. kép).22 Az épület hosszának meghatározása feltételezésen alapul, mivel déli zárófalát a felette épült lakóház miatt nem lehetett kutatni. A jellemző épületarányok és belső pillértávolságok alapján megközelítőleg becsülhető az épület hossza.23 Falalapozás csak az épület északnyugati részén, egy kis szakaszon maradt meg, ahol az alapozás 150 cm szélességű volt. Az épület felmenő falai 135 cm vastagok voltak, amelyeket 1 m mélyen alapoztak és mindössze 20–30 cm magasan maradtak fenn. A külső falsíkok mentén sűrűn, hozzávetőlegesen 4,5 méterenként (∼15 láb) négyzetes alaprajzú, 3 láb oldalhosszúságú támpillérek találhatók, amelyek egyidejűleg és kötésben épültek a főfallal. A falon és a félpilléreken 15 cm-es alapozási kiszélesedést lehetett mérni.
A horreum falaival egybeépített belső félpilléreknek a terem északi végében van nyoma. A kiszedett keleti fal legészakibb külső támpillérével egy vonalban, a belső oldalon meg lehetett figyelni a szintén kiszedett belső pillért (CLXIV. kutatóárok).24 Az épület nyugati falának belső oldalán, ahol egy rövid szakaszon nem szedték ki az alapfalakat, a külső oldaltám vonalában megmaradt a belső pillér (CXXX. kutatóárok). A horreum más falszakaszain a belső falpillérek vizsgálatára nem volt lehetőség. Feltételezhető, hogy a belső félpilléreket a horreum falainak déli folytatásában is megépítették. Az kérdéses, hogy a belső félpilléreknek volt-e felmenő falazata, vagy csak a horreum padlójának tartása miatt épültek meg. Sem a fenékpusztai, sem az alsóhetényi horreumok falainak – az utóbbi helyen a többi raktárépületnek – nem volt belső támpillére. A ságvári erődben a két másik raktárépületben sem jelentkezett belső félpillér.
Az épület keleti főfalához teljes hosszában egy 425 cm széles hozzáépítés csatlakozott,25 ami az épület fedett rakodóterének határolófala volt, így a raktározó helyiség főbejárata a keleti hosszú fronton lehetett (2. kép). Ezt az oldalfolyosót, ami az északkeleti részen egy 4 méter széles bejárattal rendelkezett, valamivel keskenyebbre építették, mint a belső hajókat, és feltehetően az épület déli végén is rendelkezett egy bejárattal. Ez a folyosó kellően széles volt ahhoz, hogy a szekerekkel történő terményszállítást egészen a bejáratig lehetővé tegye. A hosszirányban futó, széles rakodófolyosó nem tartozott az általánosan elterjedt építészeti megoldások közé.26 A késő császárkori horreumok esetében azonban nem ritka, és akár a hosszú, akár a rövid oldalon megfigyelhető egy fedett, teljes oldalhosszúságú, rakodásra szolgáló épületrész.27 Építészeti kialakítását tekintve a ságvári horreum legközelebbi analógiái a capidavai és montanai horreum, mindkét épületnél főbejárattal a hosszú oldalon (4. kép, 4–5).28 Capidava rakodófolyosóját a két rövidebb oldalról, Montana esetében a hosszú oldal közepén nyitott bejárati részen át lehetett megközelíteni. Bizonyos típusú gabonaraktáraknál, amelyeknek mindkét oldalon volt bejáratuk, előfordult, hogy a bejárati oldalakat végig oszlopos előtető védte (4. kép).29 Mivel sávalapozásra a 4. században már bőven van példa,30 nem lehetetlen, hogy a ságvári horreum keleti oldalával párhuzamosan futó fal tulajdonképpen egy oszlopsort jelez. A feltárás során – a pusztulás miatt – nem lehetett azt eldönteni, hogy felmenő fal vagy pillérsor alapozása volt-e.31
Analógiák fedett rakodóterű horreumokhoz. 1: Mediana (Rizos (2013) Fig. 7) alapján; 2: Gamzigrad (Rizos (2013) Fig. 9) alapján; 3: Madara (Rizos (2013) Fig. 12) alapján; 4: Montana (Rizos (2013) Fig. 11) alapján; 5: Capidava (Opriș és Rațiu (2017) Fig. 8) alapján; 6: Municioium DD (Rizos (2013) Fig. 23) alapján; 7: Timacum Minus (Petković és Ilijić (2013) Plan 1) alapján; 8: Timacum Minus (Rizos (2013) Fig. 4) alapján; 9: Sirmium (Bosković et al. (1974) Fig. 4; Rizos (2013) Fig. 22) alapján; 10: Serdica (Rizos (2013) Fig. 21) alapján
Fig. 4. Analogies of horrea with covered loading area. 1: Mediana, after (Rizos (2013) Fig. 7); 2: Gamzigrad, after (Rizos (2013) Fig. 9); 3: Madara, after (Rizos (2013) Fig. 12); 4: Montana, after (Rizos (2013) Fig. 11); 5: Capidava, after (Opris és Ratiu (2017) Fig. 8); 6: Municioium DD, after (Rizos (2013) Fig. 23); 7: Timacum Minus, after (Petković és Ilijić (2013) Plan 1); 8: Timacum Minus, after (Rizos (2013) Fig. 4); 9: Sirmium, after (Bosković et al. (1974) Fig. 4; Rizos (2013) Fig. 22); 10: Serdica, after (Rizos (2013) Fig. 21)
Citation: Archaeologiai Értesítő 149, 1; 10.1556/0208.2024.00080
Az épület belsejében két hosszanti pillérsor futott. A belső pillérek a külső támpillérekkel nem egy vonalban épültek, és a pillérsorok közötti távolság kisebb volt, mint a pillérsorok és az épületfal esetében.32 A pilléreknek többnyire csak a lekerekített sarkú, fejtett kőből falazott, téglatest alakú tömbalapozása maradt meg különböző megtartási állapotban. A pilléreket a planírozott, korábbi császárkori rétegbe alapozták, a falazás néhol ennél a szintnél 5–10 centiméterrel magasabban indult. Külső méretük nem volt egységes, oldalhosszuk 135 cm és 220 cm között mozgott;33 a közöttük lévő távolságokban szintén adódott eltérés (2–3. kép). A pilléralapok közötti távolságbeli szabálytalanságot a rájuk fektetett vörös homokkő kváderkövekkel korrigálták.34 Eredeti állapotában és magasságban, a nyugati sorban északról dél felé számított 4. pillér35 és a keleti sor 1. pillére maradt fenn (5–6. kép).36 Az előbbi alapján a törtkőből emelt pilléralapok magassága az alapozástól a kváderkövekig 150 cm volt. A falazott pontalapokra egymás mellé két 60 × 120 cm felületű és 30 cm vastagságú, vörös homokkőből faragott tömböt, arra pedig egy 78 × 80 cm nagyságú és 40 cm vastagságú, ugyancsak vörös homokkő kvádert helyeztek. Ezek többségét azonban az újkorban kitermelték. A vörös balatonalmádi homokkő használata a római korban főleg a Balaton-felvidéki villákban volt gyakori, de Savariában is használták oszlopfők faragására.37 A felső homokkő kváderébe egy 15 × 15 cm nagyságú, 10 cm mély szabályos, négyszögletes mélyedést véstek, amelyek a horreum tetőszerkezetét tartó faoszlopok fészkeit képezték.38 A faoszlopok viszonylag kis keresztmetszeti vastagsága arra enged következtetni, hogy a gabonaraktár egyszintes lehetett, de elképzelhető, hogy a tetőt tartó gerendák eredendően jóval vastagabbak voltak, és a mélyedés a gerendák csapnyúlványának méretét adja meg.39
Ságvár-Belső erőd. 1: NY/4 pillér metszete; 2: NY/4 pillér a CL kutatóárokban (© Horváth Friderika és Tóth Endre)
Fig. 5. Ságvár-Inner Fortress. 1: section of the pillar NY/4; 2: pillar NY/4, found in trench CL (© Friderika Horváth and Endre Tóth)
Citation: Archaeologiai Értesítő 149, 1; 10.1556/0208.2024.00080
Ságvár-Belső erőd. 1: a horreum keleti pillérsora a CXXXVII. kutatóárokban; 2: K/1 pillér a CXXXVII. kutatóárokban (© Tóth Endre)
Fig. 6. Ságvár-Inner Fortress. 1: pillars of the horreum (eastern row) in trench CXXXVII; 2: pillar K/1 in trench CXXXVII (© Endre Tóth)
Citation: Archaeologiai Értesítő 149, 1; 10.1556/0208.2024.00080
A ságvári horreum pilléreinek technikai megoldása a rájuk helyezett kváderkövekkel, nem tekinthetők egyedi építészeti megoldásnak. A scarbantiai raktárépület pilléreinek földfelszín feletti részét szintén két egymásra helyezett kváderkő alkotta.40 A Bruckneudorf és Parndorf között feltárt villához tartozó horreum bejárati folyosójának pillérjén a kváderkő közepén szintén szabályos négyzet alakú mélyedés jelzi a faoszlop helyét.41
Az épület pillérsorának nagy fokú pusztulása miatt azt sem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy mindkét periódusban faoszlopok tartották-e a tetőszerkezetet. Megfigyelhető volt egy szabályos rendben elhelyezkedő köves törmelékréteg, amely akár egy eldőlt, falazott pillér maradványa is lehetett (3. kép 2), de azzal is számolni lehet, hogy egyes fapilléreket kővel erősítettek meg. Habár a keleti pillérsor a rakodótérrel kibővített épület felezőtengelyében futott, a tárolótermet feltehetően szimmetrikus tető fedte, az oldalfolyosót pedig egy különálló féltetővel védték.
A horreum emelt padlóját (suspensura) 10–13 cm vastagságban terrazzo alkotta, amelynek alépítményét deszkaborítású, pillérekre fektetett gerendákból álló szerkezet képezte (7. kép).42 A gerendázatot a két pillérsorra ácsolták, amelynek egy-egy hosszanti sorában 10 pillér állt. Szerencsés körülmény, hogy némelyik terrazzo-maradványon a deszkázat lenyomata is megfigyelhető volt.43 A ságvári horreumban a padló alighogy elkészült, a raktárt feltöltötték, így a még teljesen ki nem száradt terrazzóban megmaradt a gabonamagvak lenyomata. Ahhoz, hogy a raktárépületekben tárolt termények állagát és tartósságát a lehető leghosszabb ideig meg lehessen őrizni, belső légterükben kellően száraz és hűvös levegőt kellett biztosítani.44 Az elégséges szellőzést a levegő megfelelő cirkulációja tudta fenntartani, amit megemelt padozattal, pillérekkel kialakított légjáratokkal, valamint a falakba épített szellőzőnyílásokkal lehetett elérni. A horreumokban a gabona zsákos és ömlesztett tárolására egyaránt vannak példák,45 az ásatási megfigyelések alapján Ságvár frissen elkészült tárolójában a gabonát bezsákolás előtt ömlesztett állapotban szárították.
Ságvár-Belső erőd. A horreum padlójának szerkezeti rekonstrukciója (© Mészáros Nóra)
Fig. 7. Ságvár-Inner Fortress. Reconstruction of the elevated wooden floor of the horreum (© Nóra Mészáros)
Citation: Archaeologiai Értesítő 149, 1; 10.1556/0208.2024.00080
A szellőzőtér magassága kérdéses. A pillérek tetején a két egymásra helyezett kváder magassága hozzávetőlegesen 30 + 40 cm, azaz 70 cm. Az alsó és a felső kváder szélessége között a nyugati pillérsor északról 4. pillére alapján, mind a négy oldalon 15–20 cm különbség jelentkezett. A két kváder méretbeli eltéréséből hozzávetőlegesen meghatározható az alsó kváderekre támaszkodó talpgerendák keresztmetszeti vastagsága, a két kváder együttes magassága pedig megadja a szellőzőtér magasságát, ami 70–80 cm lehetett. Az épület terrazzopadlójának alapja egy kazettás szerkezetű, deszkaborítású tartópadozat volt (7. kép). Miután a belső oldalfalak mentén jelentkező félpillérek a külső támpillérekkel, és nem a belső pillérekkel esnek egy vonalba, ezért a padlógerendák stabil alátámasztását és ezzel együtt a padló megfelelő teherbírását egyéb módon kellett biztosítaniuk. Két megoldás képzelhető el, a padlógerendákat beépítették az oldalfalakba,46 vagy a főfal alapozásának felső lábazatára ültették rá, tekintettel arra, hogy az alapozás belső oldalán kétlépcsős falkiképzés volt megfigyelhető.
A CXXXVIII. kutatóárokban, a szellőzőtér északnyugati sarkában, a nyugati 1. pillér és az épület fala között hevenyészve betemetett emberi vázmaradványok kerültek elő, amelyeket nem szabályosan temettek el, hanem utólagosan kerültek elhantolásra (8. kép). Az elhunytak maradványait a beszakadt terrazzopadló nyílásán keresztül helyezték az épület tűzvésze következtében átégett szellőzőtér aljára, majd földdel fedték be. A csontokat borító barnássárga földrétegben sem épülettörmelék, sem habarcsnyomok nem voltak jelen, csupán néhány téglatöredék, amelyek a sérült terrazzopadlóból származtak. Az elhantolt tetemeket az épület végső pusztulása nem bolygatta meg, de a csontokat fedő, maximálisan 15 cm vastagságú földréteg felső rétege vöröses, hamus volt, ami ekkor éghetett át.47
Ságvár-Belső erőd. Emberi vázmaradványok a horreum szellőzőterének északnyugati sarkában a CXXXVIII. kutatóárokban (© Tóth Endre)
Fig. 8. Ságvár-Inner Fortress. Human skeletal remains in the northwest corner of the horreum's ventilation area, found in trench CXXXVIII (© Endre Tóth)
Citation: Archaeologiai Értesítő 149, 1; 10.1556/0208.2024.00080
Az erőd két másik raktárépületének alaprajza közeli hasonlóságot mutat az I. épülettel, de nincs kőalapozású rakodóterük. Az oldalfalak mentén sorakozó külső támpillérek mindhárom ságvári építménynél a rövid és a hosszú oldalakon is megfigyelhetők. Ezek az épületelemek elsősorban a tetőszerkezet súlyának levezetésében játszottak szerepet. A hasonló római kori raktárépületekben a szellőzést biztosító ablaknyílások a teherhordó falak felső részén helyezkedtek el és így potenciálisan gyengítették az épületszerkezetet, amelynek ellensúlyozására az ablaknyílások közötti falszakaszokra támpilléreket emeltek. Az 1. és a 2. épület sarkait a kiszedett falárkok alapján hosszabb és szélesebb sarokpillérrel erősítették meg, ami szintén az oldaltámok statikai funkcióját támogatta.
Melyek azok az ismérvek, amelyek alapján egy pillérsoros építményt gabonaraktárnak lehet tartani? Ennek eldöntése a ságvári két pillérsoros raktárépület (I., II. és III. raktárépület) és az alsóhetényi erődben feltárt két, belső pilléres épület rendeltetésének megállapítása miatt (V. és X. épület) is szükséges. A ságvári I. épületnél a feltárási tapasztaltakból – a fa tartóvázas deszkapadlóra öntött terrazzopadló alapján – következtetni lehetett a padló alatti szellőzőtér létére, és a terrazzóban a gabonalenyomatokból gabonafélék tárolására. A másik két raktárnál a gabona tárolását közvetlenül bizonyító leleteket nem lehetett megfigyelni, a kőpillérek azonban emelt padozatra utalnak. A III. épületet az emelt padozat ellenére a pillérek kisebb mérete miatt nem feltétlenül használhatták gabonatárolásra. A II. épület alig kisebb a horreumnál, és ugyanúgy két pillérsoros, a két pillérsor közti távolság itt is kisebb, mint az épület két szélső hajójáé. Az épület akár horreum is lehet. A II. épület épülettörmelékét az újkorban a termőtalajból teljesen eltávolították. Ennél az épületnél az erődben máshol is jelentkező barnás betöltésű, elplanírozott, korábbi római réteg fölött egy, az I. épületnél megfigyelt rétegnél szilárdabb és tömörebb, 2–3 cm vastag malteros habarcsréteg jelentkezett. Kérdéses, hogy ez az épített szint a szellőzőtérnek vagy a raktárnak volt-e a padlója. Azoknál az építményeknél, amelyekben négy vagy több sorban vannak pillérek, nyilván csak a két középső sor pillérei voltak a tetőszerkezetet tartó függőleges faoszlopok vagy a kőből épített tartóoszlopok alapjai. A két szélső pillérsor a padlógerendázatot tartotta; erre példa a fenékpusztai, az alsóhetényi X. épület és a pilismaróti erődök horreumai. Az alsóhetényi V. számmal jelölt raktárépületnél, amely az északi kapu mellett épült fel, és két pillérsorának egymástól való távolsága – a ságvári horreumhoz hasonlóan – szűkebb, mint a két szélső hajóé; nem lehet eldönteni, hogy volt-e szellőzőtere, és hogy mit raktároztak benne. A belső pilléres raktárak tényleges rendeltetését tehát a szellőzőtér megléte dönti el. A két pillérsoros termek csak akkor tekinthetők gabonaraktárnak, ha szellőzőtér létezését bizonyítani lehet.48 Néhány britanniai horreum esetében felmerült, hogy nem volt a szellőzést biztosító, megemelt padozatuk.49 Több raktárépületnél dokumentálták, hogy a legalsó járószint vékony homok- és mészrétegre öntött terazzopadlóval rendelkezett.50 Annak lehetőségét, hogy ezeknek az épületeknek is volt megemelt padlószintjük, azonban nem lehet teljes bizonyossággal elvetni; mert a magasított padlót tartó szerkezetek a későbbi átépítési fázisok során akár meg is semmisülhettek,51 vagy fából készültek, aminek nem feltétlenül maradt fenn nyoma. Az alsó meszes habarcs- vagy terazzopadló nem mond ellent a gabonatárolásnak, mivel elsősorban abban volt szerepe, hogy a nedvességgel és a kártevőkkel szemben további védelmet nyújtson.52 A ságvári I–III. épületek építészeti jellemzőik alapján jelentősebb méretű, támpillérekkel megerősített falú, téglalap alakú, belül két pillérsoros raktárépületek voltak. Tényleges terménytárolás régészetileg csak az I. épületben igazolható.53
A horreumok alatt jellemzően gabonaraktárakat értünk, amit számos lelőhelyen archeobotanikai leletek is alátámasztanak. Az auctorok ezt a kifejezést tágabb értelemben használták, a legkülönfélébb termények (magvak, olaj, bor stb.) és egyéb tárgyak raktárbázisaként szolgáló épületekre egyaránt alkalmazták,54 a gabonaraktárakat specifikusan a granarium jelölte.55 Ugyanakkor az epigráfiai anyagban kizárólag az átfogóbb értelmű horreum megnevezés szerepel,56 ami a szakirodalomban is jobban elterjedt. A raktárépületeket általában hosszú időn át használták és gyakran újították meg, hogy alkalmazkodjanak az esetlegesen változó vagy osztott tárolási funkciókhoz.57 A hispaniai Veranes villa urbana horreumának régészeti és archaeobotanikai megfigyelései azt mutatják, hogy a korábban magtárként szolgáló épületet a továbbiakban kamraként és szerszámtárolóként használták tovább.58 A medianai horreumban talált három nagy, részben földbe süllyesztett pythos jól szemlélteti, hogy a tárolóhelyiségek teljes területét nem minden esetben fedte padlóburkolat. Ehelyett olyan belső tereket is kialakítottak, ahol a különféle élelmiszereket a szellőzőtér alsó padlóján elhelyezett tárolóedényekben őrizték. Az emelt padló megkönnyítette azok feltöltését és ürítését.59
Az I. épület keltezése a pannoniai események tükrében
Az épület feltárása során negyvenöt érem került elő, amelynek kétharmada Valentinianus-dinasztia érmeihez sorolható.60 Ebből tizenhat érem zárt helyzetben, két égett réteg közül (2. táblázat, 11–26. számú érmek), és egy kisebb lelet az épülettörmelékes, pusztulási réteg alján, a szellőzőtér szintjén, kormos rétegből került elő (2. táblázat, 27–37. számú érmek).
Ságvári és alsóhetényi erődök védműveinek két fő építési periódusa van.61 Az erődökben álló épületek esetében a két periódust általában nem lehetett kimutatni, a horreumban azonban lehetőség volt a második periódus keltezésére. Mivel a gabonaraktár az erőd alapvető tartozéka volt, az erőd létesítésével egy időben, a késő Nagy Constantinus–II. Constantius-kori időszakban fel kellett épülnie.62 Olyan érem olyan rétegviszonyból, amely ezt a keltezést támogatná, nem került elő. A horreum törmelékrétegének legalján, a szellőzőtér szintjén talált II. Constantius érem nem keltező értékű.63 Az épület alaprajzi típusa a folyosó-rakodótér miatt ugyan eltér az alsóhetényi és a fenékpusztai raktárakétól, ez azonban nem jelent keltezést szűkítő tényezőt.
A horreum ÉNy-i részén a rétegviszonyokból és leletekből az épület részleges pusztulására és az azt követő helyreállításra lehetett következtetni. A szellőzőtér alsó, vörösre égett padlószintjén mintegy 60–80 cm vastag épülettörmelékes betöltés volt. Ebben a betöltésben két részleges emberi vázmaradvány feküdt (8. kép). Használatban lévő horreumban bomlásban lévő emberi vázmaradványok elhantolása nem lehetséges. A szellőzőtér vörösre égett alsó szintje az épület leégését és ezen a részén a padló pusztulását bizonyítja. A vázmaradványokat fedő agyagréteg átégése pedig az erőd végső pusztulását jelzi. A két égett szint között zárt rétegből tizenhat érem (2. táblázat, 11–26. számú érmek) került elő, amely a szellőzőtérszint kiégésének ante quem időpontját jelzi. A meghatározható érmek közül két darab a Constantinus-dinasztia (Kr. u. 352–367), tizenkét darab Valens és Valentinianus (Kr. u. 364–378) verete volt. A 364 és 378 között vert Valentianus és Valens érmek pontosabban nem keltezhetők, de ezen az időszakon belül egyedül a 374. évi kvád–szarmata betörés okozhatta az erőd elfoglalását és a horreum pusztulását.64 Időben szűkítené, de a lelőkörülmények miatt kevésbé lehet meghatározó a CXXXVIII. árokban az épület pusztulási épülettörmeléke alatt, a szellőzőtér aljának szintjén, a korábbi császárkori barna rétegen egy kupacban talált tizenegy darab érem (2. táblázat, 27–37. számú érmek). A lelet egy II. Constantius érem kivételével I. Valentinianus, Valens és Gratianus érmeit tartalmazta, amelyek azonban az erőd végső pusztulásakor is ide kerülhettek. A horreumban talált többi érem nem keltező helyzetű.
374-ben a szarmaták megtámadták és nyár végére már minden bizonnyal el is foglalták a ságvári erődöt. A hiányos vázmaradványokból és a helyzetükből következik, hogy hónapokig temetetlenül feküdtek és az elesetteket nem takarították el, erre csak hónapokkal később, az erőd visszafoglalásakor kerülhetett sor. Az erőd területén más helyeken is kerültek elő gödörbe hantolt emberi vázmaradványok, amelyek szintén az erőd visszafoglalása utáni takarításra, rendezésre utalnak.65
A 374-es szarmata–kvád betörés eseményeihez a belső erődök ásatási eredményei számos adalékot szolgáltatnak. Ammianus Marcellinus66 ugyan Pannonia II-ban történtekről ír, de a betörés nem kevésbé érintette a valeriai frontszakaszt is.67 Leírását az ásatások igazolták és kiegészítették. A forrásokon kívül68 régebben csak az éremleletekre lehetett hivatkozni (Gölle, Alsóhetény, Mernye, Kazsok, Pécs, Pécsvárad, Szőkedencs, nyugatabbra Tokorcs stb.).69 A szarmata csapatok aratáskor törtek rá a tartományra, és az éremkincsek szerint leginkább a Balatontól délre eső részen tartózkodtak hosszabb ideig. A fallal körbevett erődöket eleinte nem tudták elfoglalni, amit az erődökben feltárt magányos sírok is bizonyítanak. Az erőd lakói és az oda menekülők nem merték elhagyni biztonságos lakóhelyüket, ezért az elhunytakat a szigorú szokással ellentétben a településen kényszerültek eltemetni; normális körülmények között ez a késő római korban sem volt megengedett. A ságvári erődben a horreum és a II. számú raktár között, az utóbbi nyugati oldalán, két félpillér között tetőfedő téglákkal fedett, érintetlen sír került feltárásra. Ilyesmi csak akkor volt lehetséges, ha a holttestet nem lehetett kivinni a temetőbe, amely az erődtől keletre emelkedő dombvonulat keleti lejtőjén és északi végén húzódott.70 Az eltemetett nő sírjába mellékletet nem helyeztek, csak a nyakában volt egy apró üveggyöngyökből álló nyaklánc, bronzkapoccsal. A valeriai súlyos helyzetre jellemző, hogy nemcsak a ságvári erődben temettek a falakon belülre. Az alsóhetényi erőd nyugati kapuja közelében, az erődfal belső oldala mellett téglával lefedett földsírban egy csecsemőt 22 cm hosszú, egyélű kés melléklettel temettek el.71 A táci erőd falain belül is Schilling László öt késő római temetkezést azonosított (I. épületben és a XXXIX. épület mellett),72 illetve az erőd délkeleti sarkában az LIII. épület padlószintje alatt egy további téglasírt tártak fel gyermekvázzal.73
Ahogy Ságváron az erőd elfoglalását lakóinak legyilkolása követte, úgy ez fokozott mértékben figyelhető meg a szabadbattyáni, fallal nem védett villatelepülésen. Az épületegyüttes különböző helyiségeiben (csarnok,74 horreum75) a leégett és leszakadt tetőszerkezet által maga alá temetett egyének megégett, esetenként elszenesedett maradványait tárták fel öltözetükben és értékeikkel együtt, továbbá a villagazdaság udvarán két tömegsír is árulkodik a pusztítás mértékéről.76 Az antropológiai megfigyelések alapján a visszafoglalást követően a halottak egy ideig az udvaron hevertek, majd a jórészt leégett és romossá vált épület udvarán ásott gödörbe takarították el őket, ahogy ezt Ságvár esetében is feltételezzük.77 A villagazdaság tulajdonosai aligha élték túl a támadást vagy elmenekültek.78 A visszatérést követően a lakóépületeket teljes egészében nem állították helyre, csak egyes részeiket tették lakhatóvá.79
A tác-fövenypusztai erőd sorsa 374-ben ismeretlen. Az ásatási jelentésekben és feldolgozásokban nem írtak olyan megfigyelésekről, amelyből az erőd elfoglalására lehetne következtetni, ahogy az alsóhetényi erődben sem mutatható ki. Mindenesetre a tác-margittelepi temető késő római sírjai között több olyan kisebb csoport is megfigyelhető, amelyben karddal megölt, vagy súlyosan sérült egyének nyugszanak.80 Mivel a táci erőd védműveit nem építették át, lehetséges, hogy kikerült a katonai kezelésből.81
A fenékpusztai erődben a ságvárihoz hasonlóan események játszódhattak le, ami után eltakarították a bomlásnak indult emberi vázmaradványokat. A lemészárolt férfiak, nők és gyermekek temetetlen maradványait a használaton kívüli kenyérsütő kemencékbe helyezték el, továbbá az erődfalon kívül is tártak fel tömegsírokat.82 A mészárlás időpontja sokáig bizonytalan és vitatott volt, mert a vázmaradványok között nem került elő jól keltezhető lelet.83 Straub Péter a keleti gótok támadásával, majd visszatérésével indokolta a pusztítást.84 A gabonamaradványok és az emberi csontanyag 14C kormeghatározása ezzel szemben azt mutatta, hogy a pusztítás a 4. század vége előtt történhetett, és az okok között leginkább a kvádok és a szarmaták 374. évi támadása valószínűsíthető.85
Horreumok a belső erődökben és a településeken
A ságvári épület méretadatai alapján az épített, kőből és téglából falazott tárolók nagyobb kategóriájába sorolható. Pannoniában többségében késő császárkorban épült horreumokat ismerünk (3. táblázat).86 A limestáborokban gabonaraktárként azonosított épületről alig van tudomásunk. Az aquincumi legiotáborban azonban több olyan épületmaradvány is előkerült, amelyet gabonaraktárként határoztak meg. Horreumhoz tartoztak a legiotábor praetenturájában a tábor kórházától északra, az északi tribunusház keleti szomszédságában feltárt sávalapozású falak. Ettől keletre egy másikat is azonosítottak, amely pilléres alapozású volt.87 A carnuntumi legiotáborban nincsen olyan, akár hosszanti, akár pilléres falazat, amit gabonaraktárral lehetne azonosítani. 2015-ben Brigetio katonavárosában egy észak–déli irányú útszakasz mentén két horreumot sikerült megfigyelni. Az egyik épület legalább 30 méter hosszú volt, déli fala mentén 5 külső támpillért regisztráltak. Ezt az épületet a 4. században már valószínűleg nem használták, mivel területén gyermektemetkezéseket tártak fel. A másik horreum, amelynek mérete 11 × 11 m volt, két építési periódust mutatott, a korábbi favázas épület padlóját a kőbe való átépítése után hat pillér tartotta.88
Pilléralapozású horreumok méretadatai Pannoniában
Table 3. Dimensions of pillar-based granaries in Pannonia
| Lelőhely | Méret k = külső b = belső | Alapterület | Belső pillér (db) | Támpillér (db) | Irodalom |
| Keszthely-Fenékpuszta | k: 47,4 × 25,2 m b: 47 × 23,8 m falvastagság: 1,4 m | b: 1118,6 m2 | 4 sor 8/sor | külső: 4/sarok 2/rövid oldal 5/hosszú oldal belső: nincs | Sági (1989) 285; Heinrich-Tamáska és Henker (2013) |
| Alsóhetény | k: 53 × 18,5 m | k: 1008,25 m2 | 4 sor 10/sor | külső: 4/rövid oldal 10/hosszú oldal belső: nincs | Tóth (2009a,b) 49 |
| Ságvár | b: 54,5 × 18,65 m falvastagság: 1,35 m | b: 1016,45 m2 | 2 sor 10/sor | külső: 2/sarokpillér, 2/rövid oldal 10/hosszú oldal belső: 10/hosszú oldal | Tóth (2009a,b) 32–33 |
| Pilismarót | 27 × 33 m b: 26,85 × 31,85 m falvastagság: 1,15 m | b: 855 m2 | 4 sor 6/sor | külső: nincs belső: nincs | Finály (1907) 51–53 |
| Tokod | k: 15,2 × 24,80/25,6 m falvastagság: 0,85–0,90 m, 0,7–0,75 m | 376,96 m2 | 2 sor 5/sor | külső: 2/sarok 2/rövid oldal 5–6/hosszú oldal belső: nincs | Mócsy (1981) 39–40 |
| Savaria I | 41 × 16 m b: 40,1 × 15,1 m falvastagság: 0,9 m | b: 604 m2 | 2 sor 9/sor | külső: nincs belső: nincs | Balázs et al. (2017) |
| Savaria II | nincs adat falvastagság: 1,1 m | nincs adat | külső: 3/feltárt belső: nincs adat | Balázs et al. (2017) | |
| Scarbantia | ? × 14 m | nincs adat | 3/feltárt | nincs adat | Gömöri (2003) 86; Gömöri (2013) 221 |
| Deutsch-kreutz | 29,5 × 13 m | 383 m2 | 2 sor 8/sor1 | nincs | Mauthner (2017) 30 |
| Sopianae I | ? × 25 m | nincs adat | 2 sor | külső: nincs adat belső: 1/feltárt | Fülep (1974) 27–28, Abb. 1, Abb. 45 |
| Sopianae II | nincs adat | nincs adat | 4 sor 7/sor | nincs adat | Tóth (2010) |
| Siscia | 21 × falvastagság: 1,2 m | 4 sor 8/feltárt | külső: 6/rövid oldal 4 feltárt/hosszú oldal belső: 2 feltárt/rövid oldal | Lolić (2003) 142–143 | |
| Sirmium (30. lh.) | 44 × 22 m falvastagság: 1,8 m | 968 m2 | 4 sor 6/sor | külső: 6/rövid oldal 9–10/hosszú oldal belső: külsővel párban | Bosković et al. (1974) Fig. 4. Rizos (2013) 678–679; Popović (2018) 320–321, Plan 2 |
| Sirmium (31. lh.) | 85 × 33 m | 2805 m2 | nincs | nincs | Popović (2018) 320, Plan 1 |
| Szabadbattyán | 35 × 17 m | 595 m2 | 2 pillérsor | van, pontosabb adat nélkül | Nádorfi (2003); Nádorfi (2007) 174 |
| Baláca | 24,3 × 13,4 m | 326,96 m2 | 2 pillérsor (4 pillér) (padozat) | nincs | Palágyi (2002) |
| Bruckneudorf (Parndorf) | 56 × 26 m | 1456 m2 | 10–10 pillér a hosszanti falak mentén | 2 oldalmenti és 2–2 sarokpillér | Thomas (1964) 186–188; Saria (1966) 259–260 |
1 A pillérek a hosszanti falakhoz közel épültek, Mauthner (2017) Abb. 5.
A gabonaraktárak két építészeti típusát az eltérő alaprajzi sajátosságuk miatt célszerű sávalapozásúnak89 és pilléralapozásúnak nevezni, az utóbbi tulajdonképpen egy szilárd pontalapot jelent. A pilléres szerkezetű raktárakat két fő alaprajzi típusban építették. Az egyiknél a két, a másiknál négy vagy több pillérsoros alapozás van. A két pillérsoros épületek hosszabbak, téglalap alakúak, a négy pillérsorosak rövidebbek és szélesebbek. Pannoniában négy pillérsoros raktárépület a limes-mentén a pilismaróti erődben, a fenékpusztai és az alsóhetényi erődökben, Pécsen és Sirmiumban kerültek elő. Germania területéről a kora Flavius-kortól kezdve ismerünk kőpilléres alépítménnyel rendelkező horreumot,90 a középső császárkor folyamán azonban a sávalapozású, alacsony összefüggő falszakaszokra terhelt padozattal rendelkező építmények jobban elterjedtek.91 A városi és katonai raktárak kőből épített masszív létesítmények voltak, a kisebb raktárak esetében azonban előfordult, hogy a külső falakat kőből emelték, de belül ácsolt faszerkezettel rendelkeztek.92 Ilyenek, vagy részben ilyenek lehetnek a balácai93 és a bruckneudorfi94 villák nagyobb méretű, téglalap alakú építményei, az utóbbi esetében osztatlan belső térrel. A kisebb balácai horreumban (XVI. épület) fa-kő vegyes szerkezet figyelhető meg. A nyugati és a keleti épületfallal párhuzamosan, a belső falsíkoktól 125–135 cm távolságra egy-egy árok jelentkezett, amelyekbe gerendákat fektettek. Ezen kívül, a két ároktól szabályos távolságra belső kőpilléreket találtak, amelyek a gerendákkal együtt a fapadozat alátámasztására szolgáltak.95 A Rajna- és Duna-menti katonai létesítmények horreumai alapján összeségében az rajzolódik ki, hogy az alépítmény konstrukciója kronológiai szempontból kevésbé volt meghatározó.96
Amíg a (legio)táborokban a raktárak helye adott volt, a villagazdaságokban a kerítőfalakon belül bárhol felépülhettek. A városokban és a belső erődökben a horreumok elhelyezése némi szabályosságot mutat, ami a kapuhoz való helyzetükben figyelhető meg.97 Savariában mindkét horreumot a városfalon kívül, a kapuk közelében építették. A városfalak a kiépített városnak csak egy részét fogták közre, a városfalakon belül valószínűleg nem volt alkalmas hely a nagy méretű raktárak építésére. Az egyik a déli kapu és a Borostyánkő-út közelében állt, a csak részletében ismert másikat a keleti városfalon kívül, egy feltételezett kapu mellé építették.98 Az alsóhetényi és a fenékpusztai erődökben a gabonaraktárakat közvetlenül a nyugati kapu mellett emelték fel, Alsóhetényben a másik nagy raktárépület (V. épület) az északi kapu mellett volt. A ságvári erőd raktárai az északi kapu körzetében épültek. A táci erőd nyugati kapujának közelében, a bevezető út mentén 75 méter hosszú és 12 méter széles, déli oldalán külső támpilléres, az út felé porticusos épület állt,99 amit eleinte a tabernae megjelöléssel illettek,100 később testőrségi laktanyaként azonosítottak.101 Az épület azonban leginkább raktár lehetett.
Azoknál a raktáránál, ahol a raktártérben nincsenek falazott pillérek, fa konstrukció tarthatta a padozatot és a tetőszerkezetet. Ezeket az épületeket valószínűleg nem tegulával fedték. A fa szerkezet aligha bírta volna megtartani a súlyos cseréptetőt, amely, ha nem volt a teremben kellően alátámasztva, szétnyomta volna a falakat. Lehetséges, hogy a Savaria déli részén épült horreum, amelynek nincsenek támpillérei, szintén nem tegulával, hanem fazsindellyel vagy náddal volt fedve. Azt, hogy a villaépületek sem voltak minden esetben égetett cseréppel borítva, a szabadbattyáni villa pusztulása bizonyítja. A váratlanul érkező támadók az épületeket felgyújtották, a tetőszerkezet az ott-tartózkodókra zuhant. Ez leginkább akkor volt lehetséges, ha az épületek gyúlékony anyaggal, zsindellyel vagy náddal voltak fedve.102
Három pannoniai villagazdaság raktárát ismerjük. A bruckneudorfi, balácai és a szabadbattyáni villák raktáraiban minden bizonnyal gabonát tároltak. Közülük a bruckneudorfi a legnagyobb horreum a tartományban (3. táblázat),103 azt azonban nem tudjuk biztosan, hogy a villa kora vagy a késő császárkori periódusában épült-e.104 A horreum 7,5 m széles bejárata105 hasonlít a 3. században épült és a 4. században elpusztult balácai horreuméhoz, amihez egy keskenyebb, de szintén pofafalakkal körülvett bejárati építmény csatlakozott.106 A táci település peristyliumos főépületének keleti részén egy korábbi, 2–3. századi, külső támpilléres, 21,3 × 11 méteres osztatlan, jó minőségű terrazzopadlós termet tártak fel, mély alapozású falakkal (XXV. épület). A nyilvánvaló raktárépületet Fitz Jenő egy előkerült Minerva szobortöredék alapján templomnak nevezte.107 Az épület alaprajza szerint „templom” nem lehetett;108 valószínűleg azonban ebben a raktárban nem gabonát tartottak, mert ezt az ásatási megfigyelések nem támasztják alá, és a jó minőségű terrazzopadlója is ellentmond ennek.
A belső erődökben feltárt horreumok és raktárépületek kérdésköre szorosan kapcsolódik a késő római közigazgatás és a hadsereg szervezeti átalakulásának és ellátásának témaköréhez.109 Severus korára általánossá vált a termény alapú beszolgáltatás intézménye, amit Diocletianus általános adónemként intézményesített.110 A naturáliákban szedett adókat a tartományi raktárokba szállították, ennélfogva kiemelt szerepet játszott, hogy ezek a létesítmények a szállítmányozás szempontjából kedvező területen feküdjenek.111 Valamennyi erődített központ a diagonális főútvonalak mentén található.112
A dunántúli – így a ságvári – raktárbázisként szolgáló erődített települések szerepe összefügg az annona behajtásának és raktározásának szigorúbb végrehajtásával. Efthymios Rizos a balkáni tartományok horreumairól írt összefoglalásában rámutatott arra, hogy a katonai ellátmány raktározásába és kezelésébe nemcsak a katonai létesítményeket, hanem a határtól távolabb eső városokat is bevonták.113 Érvelésében Vulcatius Rufus praefectus praetorio (347–352) savariai horreumépítéseket elrendelő feliratát is felhasználta.114 Az, hogy a városoknak a katonai ellátmány raktározásában feladat jutott, lényeges tényező a dunántúli belső erődök létesítése és helyük kiválasztása szempontjából. Valeriában – Brigetio és Aquincum mellett – két városi rangú település bizonyítható: Sopianae, a tartomány polgári székhelye és Iovia. Sopianae csak a 3. század közepétől vagy legvégétől fejlődött várossá, amikor a polgári helytartó székhelye lett.115 Iovia jelentőségét a 4. századra elvesztette, miután temetőjének sírköveit az alsóhetényi erőd falaiba építették be.116 Pannonia Primában, mint ahogy azt a feltárások bizonyították, Mursella és Salla a késő római korban nem őrizte meg korábbi szerepkörét. Mogetiane és Volgum településéről keveset tudunk.117 A Dunántúlon a 4. századra alighanem csak Savaria, Scarbantia és Sopianae voltak olyan erős gazdasági háttérrel rendelkező, tehetős városok, amelyek képesek voltak horreumok építésére.118 A dunai határ jelentős szakaszát felügyelő Valeriában azonban hiányoztak az olyan további városok, amelyek horreum(ok) létesítését és irányítását intézni tudták volna. Minden bizonnyal ez lehetett az egyik oka a valeriai belső erődépítési folyamatnak, amely katonai irányítással és közmunkával az építkezéseket meg tudta valósítani. Vulcatius Rufus praefectus praetorio Illyrici savariai felirata minden bizonnyal annak az annona begyűjtését és elosztását szervező folyamatnak eseményeként értelmezhető, amely Valeria tartományban a logisztikai központokat életre hívta.
Összefoglalás
A hasonló alaprajzú valeriai erődöket a 4. századi katonai logisztikai feladatok ellátására ott építették, ahol erre nem voltak alkalmas városi települések. A ságvári erőd három raktára közül az I. épület gabonatároló igazolhatóan horreum volt, amelynek építési ideje egybeesik az erőd 4. század második harmadára tehető létesítésével. A külső támpilléres és belül két pillérsoros építmény vastag épülettörmelék-rétegében a horreum 10–13 cm vastag terrazzopadlójának töredékei kerültek elő, amelyek alján a fapadló lenyomata látszik. A horreum szellőzőterét fapadlóval fedték, amelyre terrazzót öntöttek. Ebben a gabonaszemek lenyomata árulta el, hogy mit raktároztak az épületben. A horreum északnyugati részén a rétegviszonyokból az épület pusztulását és helyreállítását lehet megállapítani, ugyanis két égett réteg között elföldelt emberi vázmaradványok és a tizenhat érem keltezi az erőd – és benne a gabonatároló – pusztulását, amely a 374. évi quad–szarmata betöréskor következhetett be. Az ságvári, az alsóhetényi, a keszthely-fenékpusztai és a táci erődben temetések jelzik a betörő szarmaták hosszabb idejű jelenlétét a tartományban Az erődök ezt követő helyreállítása a védelmi képesség növelését jelentette (vastagabb védműfalak és nagy kerek oldaltornyok). Miután a raktárépületeket általában hosszú ideig használták, gyakran újították meg ezeket, ami esetenként funkcióváltást eredményezett. Az épület, amely korábban magtárként szolgált, később kamraként vagy szerszámtárolóként is működhetett a továbbiakban. Hasonló funkcióváltás Ságvár horreuma esetében is elképzelhető, mivel a szellőzőteret az épület leégése után nem tisztították meg. A feltárások a horreum végső pusztulásáról nem szolgáltak részletesebb információval, az erőd létesítményeinek használata közvetlenül a római hatalmi struktúrák összeomlása után azonban már nem igazolható.
Források
Ammianus Marcellinus: Rerum gestarum. Rolf, J. C. (Ford.), Harvard University Press, London, 1935–1940.
Cato, Marcus Porcius: On Agriculture (De Agricultura), Vol. 283. Loeb Classical Library, Hooper, W. D. és Ash, H. B. (Ford.), Harvard University Press, Cambridge, MA, 1934.
Columella: On Agriculture (De Re Rustica), Vol. 361. Loeb Classical Library, Ash, H. B. (Ford.), Harvard University Press, Cambridge, MA, 1941.
Varro: De Lingua Latina (On the Latin Language), Vol. 333. Loeb Classical Library, Kent, R. G. (Ford.), Harvard University Press, Cambridge, MA, 1938.
Vitruvius: Tíz könyv az építészetről. Gulyás, D. (Ford.), Képzőművészeti Kiadóvállalat, Budapest, 1988.
Irodalom
Alföldi, A. (1942). Aquincum a későrómai világban. In: Szendy, K. (Szerk.), Budapest története 1. Budapest az ókorban. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest 1942, 670–746.
Balázs, P., Bíró, Sz., Csapláros, A., Hódi, A. és Sosztarits, O. (2017). Horreumok és a gabonafeldolgozás emlékei Savariából (Horrea und Denkmäler der Getreideverarbeitung in Savaria). Archaeologiai Értesítő ,142: 75–111. https://doi.org/10.1556/0208.2017.142.3.
Barkóczi, L. (1994). Beiträge zur Geschichte der Provinz Valeria im IV–VI. Jh. Specimina Nova ,105–110.
Barkóczi, L. és Salamon, Á. (1984). Tendenzen der strukturellen und organisatorischen Änderungen pannonischer Siedlungen im 5. Jahrhundert. Alba Regia ,21: 47–187.
Bartus, D., Borhy, L. és Számadó, E. (2015). Short report on the excavations in Brigetio 2015. Dissertationes Archaeologicae, 3.3: 245–262. https://doi.org/10.17204/dissarch.2015.245.
Black, E. W. (1981). An Additional Classification of Granaries in Roman Britain. Britannia, 12: 163–165. https://doi.org/10.2307/526247.
Borhy, L. (1996). Non castra sed horrea… Zur Bestimmung einer der Funktionen spätrömischer Binnenfestungen. Bayerische Vorgeschichtsblätter ,61: 207–224.
Bosković, D., Duval, N., Gros, P. és Popović, V. (1974). Recherches archéologiques à Sirmium. Campagne Franco-Yougoslave de 1973. Mélanges de l’École Française de Rome. Antiquité ,86: 597–656. https://doi.org/10.3406/mefr.1974.973.
Sz. Burger, A. (1966). The Late Roman Cemetery at Ságvár. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae ,18: 99–224.
Erdélyi, I. (1981). Keszthely-Fenékpuszta. Az 1980. év régészeti kutatásai. Régészeti Füzetek, I(34): 35–36.
Éry, K. (2001). A short anthropological description on a Late Roman Period population at Herculia (Tác-Margittelep). Alba Regia, 30: 21–35.
Éry, K. és Nádorfi, G. (2009). Késő római kori tömegsír Szabadbattyán határában. Alba Regia ,38: 15–19.
Fernández Ochoa, C., Gil Sendino, F., Salido Domínguez, J. és Zarzalejos Prieto, M. (2016). A Multidisciplinary Study on Grain Storage. Latomus ,75(2): 457–476.
Finály, G. (1907). Castra ad Herculem. Archaeologiai Értesítő ,27: 45–57.
Fingerlin, G. (1976). Kastell und Bad (Hüfingen). In: Filtzinger, P., Planck, D. és Cämmerer, B. (Szerk.), Die Römer in Baden-Württemberg .Konrad Theiss Verlag, Stuttgart.
Fitz, J. (1963). Gorsium. Második jelentés a táci római település feltárásáról 1960 (Gorsium. Zweiter Bericht über die Ausgrabungen in der römischen Siedlung bei Tác, 1960). Alba Regia ,2–3: 141–158.
Fitz, J. (1972). The Excavations in Gorsium. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae ,24: 3–52.
Fitz, J. (1980). Die Innenbefestigungen der Provinz Valeria. Alba Regia, 18: 53–59.
Fitz, J. (1987). Forschungen Gorsium in den Jahren 1983/84. Alba Regia, 23: 179–187.
Fitz, J. (2003). Gosium – Herculia. Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár.
Fóthi, E., Heinrich-Tamáska, O., Müller, R. és Perémi, Á. (2009). Möglichkeiten und Grenzen der Radiokarbonanalyse zur Datierung der Keszthely-Kultur. In: Heinrich-Tamaska, O., Krohn, N. és Ristow, S. (Szerk.), Dunkle Jahrhunderte in Mitteleuropa? Tagungsbeiträge der Arbeitsgemeinschaft Spätantike und Frühmittelalter . Vol. 1. Studien zu Spätantike und Frühmittelalter, Verlag Dr. Kovač, Hamburg.
Fuchs, J. (2011). Spätantike militärische horrea an Rhein und Donau. Eine Untersuchung der römischen Militäranlagen in den Provinzen Maxima Sequanorum, Raetia I, Raetia II, Noricum Ripense und Valeria. Diplomarbeit, Universität Wien, Wien.
Fülep, F. (1974). Neuere Ausgrabungen in der Römerstadt Sopianae (Pécs) . Vol. II.16. Régészeti Füzetek, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest.
Gentry, P. A. (1976). Roman Military Stone-built Granaries in Britain . Vol. 32. British Archaeological Reports, British Archaeological Reports Oxford Ltd, Oxford. https://doi.org/10.30861/9780904531459.
Gömöri, J. (2003). Scarbantia. In: Šašel Kos, M. és Scherrer, P. (Szerk.), The Autonomous Towns of Noricum and Pannonia. Die autonomen Städte in Noricum und Pannonien . Vol. 1. Pannonia. Vol. 41. Situla, Narodni muzej Slovenije, Ljubljana, 81–92.
Gömöri, J. (2013). Scarbantia maradványai a soproni Fő téren és körzetében. Régészeti kutatások 1971 és 2003 között. In: Szentesi, E., Mentényi, K. és Simon, A. (Szerk.), Kő kövön. Dávid Ferenc 73. születésnapjára (Stein auf Stein. Festschrift für Ferenc Dávid I.). Vince Kiadó, Budapest, 213–224.
Heinrich-Tamáska, O. (2014). Research perspectives on landscape archaeology at the western end of Lake Balaton in the first millenium AD. In: Heinrich-Tamaska, O. és Straub, P. (Szerk.), Mensh, Siedlung und Landschaft im Wechsel der Jahrtausende am Balaton – People, Settlement and Landscape On the Lake Balaton over the Millennia , Vol. 4. Castellum Pannonicum Pelsonense, Verlag Marie Leidorf, Budapest, Leipzig, Keszthely és Rahden/Westf., 403–428.
Heinrich-Tamáska, O. és Henker, J. (2013). Befunde und ausgewählte Funde aus den Ausgrabungen in Keszthely-Fenékpuszta bis 2002. In: Heinrich-Tamáska, O. (Szerk.), Keszthely-Fenékpuszta: Katalog der Befunde und ausgewählter Funde sowie neue Forschungsergebnisse , Vol. 3. Castellum Pannonicum Pelsonense. Verlag Marie Leidorf, Budapest, Leipzig, Keszthely és Rahden/Westf., 25–396.
Heinrich-Tamáska, O. és Prohászka, P. (2008). Pannonien zwischen Spätantike und Attilazeit am Beispiel von Tokod und Keszthely-Fenékpuszta. In: Koch, A. (Szerk.), Hunnen zwischen Asien und Europa. Aktuelle Forschungen zur Archäologie und Kulturen der Hunnen. Beiträge der internationalen Fachtagung im Historischen Museum der Pfalz Speyer , Vol. 50. Beiträge zur Ur- und Frühgeschichte Mitteleuropas, Beier & Beran Fachliteratur, Langenweißbach, 143–156.
Heinrich-Tamáska, O., Müller, R. és Straub, P. (2012). A fenékpusztai római erőd évszázadai. Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, Zalaegerszeg.
Jeremić, M. (1988). Castellum aquae anticke Medijane. Starinar ,39: 61–84.
Johnson, A. (1987). Römische Kastelle des 1. und 2. Jahrhunderts n. Chr. in Britannien und den germanischen Provinzen des Römerreiches .Philipp von Zabern, Mainz am Rhein.
Junkelmann, M. (1997). Panis Militaris. Die Ernährung des römischen Soldaten oder der Grundstoff der Macht. Vol. 75. Kulturgeschichte der Antiken Welt, Philipp von Zabern, Mainz am Rhein.
Kanozsay, M. (1965). A IV. épület feltárása (Freilegung der Gebäude IV.). Alba Regia ,6–7: 154–155, 162.
Kérdő, K. és Schweitzer, F. (Szerk.) (2010). Aquincum. Ókori táj – ókori város .MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest.
Kocsis, L. (2003). A new late roman helmet from Hetény in the Hungarian National Museum. In: Szabó, Á. és Tóth, E. (Szerk.), Pannonica provincialia et archaeologica, Studia sollemnia auctorum Hungarorum Eugenio Fitz octogenario dedicata , Vol. 1. Libelli Archaeologici, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 521–552.
Kovács, P. (2019). Pannonia története a későrómai korban (Kr. u. 284–395) .Pytheas Könyvmanufaktúra, Budapest.
Kuzsinszky, B. (1920). A Balaton környékének archaeologiája. Lelőhelyek és leletek. M. Földrajzi Társaság Balaton-bizottsága, Budapest.
Lackó, D. és Rhé, Gy. (1912). Baláca. A magyar orvosok és természetvizsgálók 1911. aug. 25–29. Veszprémben tartandó XXXVI. országos vándorgyűlése tiszteletére. Egyházmegyei Könyvnyomda, Báró Hornig Károly, Veszprémi Püspök kiadása, Veszprém.
Lolić, T. (2003). „Colonia Flavia Siscia”. In: Šašel Kos, M. és Scherrer, P. (Szerk.), The Autonomous Towns of Noricum and Pannonia – Die autonomen Städte in Noricum und Pannonien , Vol. 1. Pannonia, Vol. 41. Situla, Narodni Muzej Slovenia, Ljubljana, 131–151.
Mauthner, F. (2017). Horrea in der archäologischen Prospektion. Römisches Österreich, 40: 27–33.
Miklósity Szőke, M. (2011). Ságvár, Belső erőd. In: Kisfaludi, J. (Szerk.), Régészeti kutatások Magyarországon 2010 – Archaeological Investigations in Hungary 2010 .Budapest, 338–339.
Mócsy, A. (1973). Pannonia-Forschung 1969–1972. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae, 25: 375–403.
Mócsy, A. (1974a). Pannonia a késői császárkorban , Vol. 4. Apolló Könyvtár, Akadémiai Kiadó, Budapest.
Mócsy, A. (1974b). Pannonia and upper Moesia. A history of the middle Danube provices of the Roman empire. History of the provinces of the Roman empire. Routledge & K. Paul, London.
Mócsy, A. (1981). Die spätrömische Festung und das Gräberfeld von Tokod .Akadémiai Kiadó, Budapest.
Morris, P. (1979). Agricultural Buildings in Roman Britain, Vol. 70. British Archaeological Reports, British Archaeological Reports Oxford Ltd, Oxford. https://doi.org/10.30861/9780860540656.
Mráv, Zs. (2003). Archäologische Forschungen 2000–2001 in Gebiet der spätrömischen Festung von Göd-Bócsaújtelep (Vorbericht). Communicationes Archaeologicae Hungariae ,83–114.
Mráv, Zs. (2009). Az alsóhetényi szpóliák. In: Tóth, E. (Szerk.), Studia Valeriana. Az alsóhetényi és ságvári késő római erődök kutatásának eredményei , Vol. 8. Helytörténeti Sorozat, Dombóvári Városszépítő Egyesület, Dombóvár, 243–281.
Müller, R. (1979). A keszthely-fenékpusztai erőd északi kapujának feltárása 1971-ben. Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei ,14: 123–156.
Nádorfi, G. (2003). Szabadbattyán, Péterbánkút-dűlő. In: Kisfaludi, J. (Szerk.), Régészeti kutatások Magyarországon 2001 – Archaeological Investigations in Hungary 2001. Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 215–216.
Nádorfi, G. (2007). Előzetes jelentés a szabadbattyáni késő római kori épület feltárásáról. Alba Regia ,36: 171–178.
Nagy, L. (1942). Topográfia, Családi és társadalmi élet. In: Szendy, K. (Szerk.), Budapest Története I. Budapest az ókorban. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 353–385, 525–378.
Nagy, T. (1975). Római kor. Budapest története I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 83–184.
Nagy, T. (2017). Savaria IV. századi történetének kérdései. Archaeologiai Értesítő, 142: 99–105.
Németh, M. (2011). Nagy Tibor és az aquincumi táborkutatás (Tibor Nagy and the excavation of the legion’s camp in Aquincum). Budapest Régiségei ,44: 45–57.
Opriș, I. C. és Rațiu, A. (2017). CAPIDAVA II. Building C1 – Contributions to the history of annona militaris in the 6th century Cluj-Napoca. Roman Frontiers in Romania, Mega Publishing House, Cluj-Napoca.
Ota, R., Lascu, I. és Bounegru, G. (2017). A horreum found at Băcăinţi-Obreje (Şibot parish, Alba county). Terra Sebus. Acta Musei Sabesiensis ,9: 91–106.
K. Palágyi, S. (2002). Előzetes jelentés a balácai római villagazdaság XVI. épületének feltárásáról. Balácai Közlemények ,7: 7–44.
Petrović, P. (1994). Mediana residence of Roman Emperors .Beograd.
Petculescu, L. (1987). Roman Military Granaries in Dacia. Saalburg Jahrbuch ,43: 66–76.
Petković, S. és Ilijić, B. (2013). Votive Altar of Lucius Petronius Timachus. Strarinar ,63: 53–71. https://doi.org/10.2298/STA1363053P.
Petrikovits von, H. (1975). Die Innenbauten römischer Legionslager während der Prinzipatszeit. Vol. 56. Abhandlungen der Rheinisch-Westfälischen Akademie der Wissenschaften, VS Verlag für Sozialwissenschaften Wiesbaden, Opladen. https://doi.org/10.1007/978-3-663-20486-2.
Popović, B. (2018). Architectural features of roman horrea in the Area of modern-day Serbia. In: Golubović, S. és Mrđić, N. (Szerk.), Vivere Militare Est. From Populus to Emperors - Living on the Frontier , Vol. 68.2. Institute Archaeology Monographies, Belgrade, 311–350.
Radivojević, A. (2003). Examples of some late antique building techniques, applied on the horreum from mediana. In: Huerta, S. (Szerk.), Proceedings of the First International Congress on Construction History, Madrid, 20th–24th January 2003. Instituto Juan de Herrera, Madrid, 1691–1697.
Radnóti, A. (1939). Római kutatások Ságváron. Előzetes beszámoló. Archaeologiai Értesítő, 52: 148–164.
Remesal Rodríguez, J. (1986). La Annona Militaris y la exportación de aceite bético a Germania. Con un corpus de selos de ánforas Dressel 20 hallados en Nimega, Colonia, Mainz, Saalburg, Zugmantel y Nida. Universidad Complutense de Madrid, Madrid.
Rickmann, G. (1971). Roman Granaries and Store Buildings .Cambridge University Press, Cambridge.
Rizos, E. (2013). Centres of the late Roman military supply network in the Balkans: A survey of horrea. Jahrbuch des Römisch-Germanischen Zentralmuseums Mainz ,60: 659–696.
Sági, K. (1989). Adatok a fenékpusztai erőd történetéhez (Über die Geschichte der Festung in Fenékpuszta). A tapolcai Városi Múzeum közleményei ,1: 261–317.
Salido Domínguez, J. (2011). Horrea Militaria. El aprovisionamiento de grano al ejército en el occidente del imperio romano. Vol. 14. Anejos de Gladius, Consejo Superior de Investigaciones Científicas, Ediciones Polifemo, Madrid.
Salido Domínguez, J. (2019). Is It Possible to Quantify the Roman Agrarian Economy? In Favour of Quantitative Scepticism. In: Martin, S. (Szerk.), Rural Granaries in Northern Gaul (Sixth Century BCE – Fourth Century CE). From Archaeology to Economic History, Vol. 8. Radboud Studies in Humanities, Brill, Leiden, 23–32. https://doi.org/10.1163/9789004389045_004.
Saria, B. (1966). Der Römische Herrensitz bei Parndorf und seine Deutung. Wissenschaftliche Arbeiten aus dem Burgenland ,35: 252–271.
Schilling, L. (2011). Bestattungen und Gräberfelder von der Spätantike bis zum Frühmittelalter in und um die spätrömische Befestigung von Tác/Gorsium (4.-8. Jh.). In: Heinrich-Tamáska, O. (Szerk.), Keszthely-Fenékpuszta im Kontext spätantiker Kontinuitätsforschung zwischen Noricum und Moesia , Vol. 2. Castellum Pannonicum Pelsonense. VML Verlag Marie Leidorf, Budapest, Leipzig, Keszthely és Rahden/Westf., 381–396, 710.
Schmidt, W. (2000). Spätantike Gräberfelder in den Nordprovinzen des Römischen Reiches und das Aufkommen christlichen Bestattungsbrauchtums. Tricciana (Ságvár) in der Provinz Valeria. Saalburg Jahrbuch, 50: 213–441.
Serlegi, G. (2007). A balatonkeresztúri „vízmérce.” Környezetrégészeti információk a Balaton déli partjának római kori történetéhez [The „water gauge” of Balatonkeresztúr. Environmental Archaeological Data on the Roman Period History of the Southern Shore of Lake Balaton]. In: Bíró, Sz. (Szerk.), FiRKáK I. Fiatal Római Koros Kutatók I. Konferenciakötete, Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Győr, 297–317.
Serlegi, G. (2009). The Waterlogged Century. In: Bíró, Sz. (Szerk.), Ex Officina… Studia in honorem Dénes Gabler. Emlékkönyv Gabler Dénes 70. születésnapjára, Mursella Régészeti Egyesület, Győr, 501–514.
Simon, B. (2019). Aquincum és Brigetio mezőgazdasági hátországa és a katonaság ellátásának lokális rendszere (The agricultural hinterland of Aquincum and Brigetio and the local system of the army supply). Doktori disszertáció, ELTE Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest. https://edit.elte.hu/xmlui/handle/10831/50350.
Soproni, S. (1974). Die spätrömische Festung von Iovia. In: Pippidi, D. M. (Szerk.), Actes du IXe Congreès International d'études sur les frontieères romaines Mamaïa, 6–13 septembre 1972, Böhlau Verlag, Bucureşti és Köln, 181–191.
Soproni, S. (1975). Előzetes jelentés az alsóhetényi későrómai erőd feltárásáról (Vorläufiger Bericht über die Ausgrabungen der spätrömischen Festung von Alsóhetény [Iovia]). Somogyi Múzeumok Közleményei ,2: 173–182.
Soproni, S. (1978). Der spätrömische Limes zwischen Esztergom und Szentendre. Das Verteidigungssystem der Provinz Valeria im 4. Jahrhundert .Akadémiai Kiadó, Budapest.
Straub, P. (2002). 5. századi tömegsírok Keszthely-Fenékpusztán (Massengraber aus dem 5. Jahrhundert in Keszthely-Fenékpuszta). A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve – Studia Archaeologica ,8: 177–196.
Sümegi, P., Bodor, E., Juhász, I., Hunyadfalvi, Z., Herbrich, K., Molnár, G. és Tímár, G. (2007). A Balaton déli partján feltárt régészeti lelőhelyek környezettörténeti feldolgozása. In: Belényesy, K., Honti, Sz. és Kiss, V. (Szerk.), Gördülő idő. Régészeti feltárások az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán Zamárdi és Ordacsehi között (Rolling Time. Excavations on the M7 Motorway in County Somogy between Zamárdi and Ordacsehi), Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága és MTA, Kaposvár és Budapest, 241–253.
Szabó, Á. (2018) „Questiones Valerianae”: A belső valeriai katonai objektumok szervezési kérdései, az erődök szpólia-adatai és az újabb környei kutatások. Libelli Archaeologici – Seria Nova, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest.
Szilárd, J. (1967). Külső-Somogy kialakulása és felszínalaktana , Vol. 7. Földrajzi Tanulmányok, Akadémiai Kiadó, Budapest.
Szirmai, K. (1984). Budapest III. Miklós tér. Régészeti Füzetek ,I(37): 44.
B. Thomas, E. (1964). Römische Villen in Pannonien. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Tóth, E. (1975). A későrómai belsőpannóniai erődök kérdéséhez (Előzetes jelentés az 1971–1974. évi ságvári ásatásokról). Somogyi Múzeumok Közleményei ,2: 184–189.
Tóth, E. (1978). Ságvár. Régészeti Füzetek ,31: 54–55.
Tóth, E. (1979). Ságvár. Régészeti Füzetek ,32: 53.
Tóth, E. (1985). Zur Chronologie der militärischen Bautätigkeiten des 4. Jh. in Pannonien. Mitteilungen des Archäologischen Instituts der Ungarischen Akademie de Wissenschaften ,14: 121–136.
Tóth, E. (1986). Zur Urbanisierung Pannoniens: Municipium Volgum. Folia Archaeologica ,37: 163–181.
Tóth, E. (1988). Az alsóhetényi 4. századi erőd és temető kutatása, 1981–1986. Eredmények és vitás kérdések (Vorbericht über die Ausgrabung der Festung und des Gräberfeldes von Alsóhetény 1981–1986. Ergebnisse und umstrittene Fragen). Archaeologiai Értesítő, 114: 54–55, 59–60.
Tóth, E. (1989). Die römische Festung von Iovia und ihr Gräberfeld. Antike Welt ,20: 31–39.
Tóth, E. (1990). A 4–8. századi pannoniai kereszténység forrásairól és a leletek forrásértékéről (On the Sources of Pannonian Christianity in the 4th–8th Century and on the Source value of the Findings). Magyar Egyháztörténeti Vázlatok ,2: 17–33.
Tóth, E. (1995). Ókeresztény ládikaveretek Ságvárról (Altchristliche Kästchenbeschläge aus Ságvár). Folia Archaeologica ,44: 107–149.
Tóth, E. (2000). A környei 4. századi római erődről (Über die römische Befestigung aus dem 4. Jahrhundert in Környe). Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei ,7: 295–319.
Tóth, G. (2002). A keszthely-fenékpusztai 5. századi tömegsírok embertani anyaga (Das Anthropologische Material der Massengraber von Keszthely-Fenékpuszta aus dem 5. Jahrhundert). A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve – Studia Archaeologica ,8: 201–208.
Tóth, E. (2008). Gorsium? – Herculia? In: Kovács, P. és Szabó, Á. (Szerk.), Studia Epigraphica Pannonica. Észak-Kelet Pannonia. Előszó változatok, kommentárok, olvasatok a CIL III2 3 kötethez , Vol. I.1. Verano Nyomda, Budapest, 61–101.
Tóth, E. (2009a). Studia Valeriana. Az alsóhetényi és ságvári késő római erődök kutatásának eredményei , Vol. 8. Helytörténeti Sorozat, Dombóvári Városszépítő Egyesület, Dombóvár.
Tóth, E. (2009b). Die spätrömische Militärarchitektur in Transdanubien, Archaeologiai Értesítő ,134: 31–61. https://doi.org/10.1556/ArchErt.134.2009.3.
Tóth, Zs. (2010). Adatok Pécs római kori történetéhez. Összefoglaló a Rákóczi út – Jókai utca saroktelken végzett 2008–2009. évi régészeti feltárásáról. Ókor ,9(3): 102–109.
Tóth, E. (2016). Különleges oszlopfők Szombathelyről. In: Kovács, L., Révész, L. és Bollók, Á. (Szerk.), Népek és kultúrák a Kárpát-medencében. Tanulmányok Mesterházy Károly tiszteletére, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 809–821.
Tóth, E. (2022). Zu den Hauptgebäuden der spätantiken Befestigungen von Ságvár, Alsóheténypuszta und Tác. In: Heinrich-Tamáska, O. (Szerk.), Castra et Villae in der Spätantike: Fallbeispiele von Pannonien bis zum Meer .VML Verlag Marie Leidorf, Leipzig, Budapest, Keszthely és Rahden/Westf., 37–53.
Tóth, E. és Horváth, F. (2019). Kutatások Ságvár késő római erődjében. Az 1971–1979. évi feltárások régészeti anyagának feldolgozása. Magyar Régészet Online Magazin, Ősz: 1–8.
Tóth, Zs. és Kovaliczky, G. (2014). Pécs római kori településtörténetének vázlata. Ókor ,13(1): 80–91.
Virág, Á. (2005). A Sió és a Balaton közös története (1055–2005) .Közlekedési Dokumentációs Kft., Budapest.
Visy, Zs. (2018). A pannoniai késő római belső erődök (Late Roman ‘Inner Forts’ of Pannonia). Archaeologiai Értesítő ,143: 233–246. https://doi.org/10.1556/0208.2018.143.12.
Werner, J. (1969). Der Lorenzberg bei Epfach. Die spätrömischen u. frühmittelalterlichen Anlagen, Vol. 8. Münchner Beiträge zur Vor- und Frühgeschichte, C. H. Beck Verlag, München.
Soproni Sándor 1969, 1971 és 1972, Tóth Endre 1981 és 1994 között vezette a feltárást: Soproni (1974); Soproni (1975). Az ásatások objektumainak értékelését és a leletanyag feldolgozását az NKFIH K 128237 pályázat támogatja.
A ságvári római kori falmaradványokra Csicsvai Vasas András református lelkész hívta fel a figyelmet a 19. század elején (Kuzsinszky (1920) 8). A feltételezett erődfalakról a század második felében Rómer Flóris vázlatrajzot is készített (Rómer 38. sz. jegyzőkönyve: 183, MNM Kézirattára). A 20. század elején Kuzsinszky Bálint, aki a Balaton környékének régészeti emlékeit gyűjtötte össze, szintén felmérte az erődöt (Kuzsinszky (1920) 9–10). A lelőhely régészeti feltárását a Magyar Nemzeti Múzeum régészeként Paulovics István kezdte meg, aki az erőd védműveit kutatta és nagy vonalakban meghatározta az alaprajzát (Radnóti (1939) 150), ásatási eredményei azonban nem kerültek közlésre. Az erőd szisztematikus kutatása Tóth Endre nevéhez kötődik, aki 1971 és 1979 között vezette a védművek és a belső épületek feltárását: Tóth (1975, 2009a, 2009b). A 2010-ben folytatott megelőző feltárások a község szennyvízelvezetési munkálataihoz kapcsolódtak, és az erőd nyugati felét érintették (Miklósity Szőke (2011) 338–339); összefoglalóan: Tóth és Horváth (2019).
Lásd ságvári ládikaveret (Tóth (1990; 1995)), az alsóhetényi sírkőtöredékek és Iovia városa (Mráv (2009) 243–280), a Krisztus monogramos késő római sisak, a mauzóleum és temetkezései (Tóth (1989); Kocsis (2003)) stb.
A belső erődök értelmezéséről bővebben: Tóth (1988, 2009a, 2009b); Borhy (1996); Heinrich-Tamáska et al. (2012) 5–12; Visy (2018). Szabó Ádám a „belső erődök” körét a Notitia Dignitatum listájában szereplő egyéb, ripán belüli helyszíneivel bővítette, és ezeket katonai felügyelet alatt álló stratégiai fontosságú objektumoknak tekinti: Szabó (2018) 13, 26–27, 37.
Müller Róbert az keszthely-fenékpusztai erőd északi kapujánál nem találta meg az első periódus (Müller (1979)), illetve a déli oldalon a nyugati második kerek torony 1980. évi feltárásánál sem lehetett igazolni a korábbi periódust (1. munkahely, Tóth Endre vezetésével) (Erdélyi (1981)).
Az erőd és környezetének kutatási eredményei a Castellum Pannonicum Pelsonense sorozat (Vol. 1–8) köteteiben látnak napvilágot.
A munkát a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (ELGI) részéről Pattantyús-Ábrahám Miklós és munkatársai végezték 1984-ben. Továbbá a GWZO (Leipzig) és a lille-i egyetem (Université de Lille) által koordinált MASLAP-projekt keretében Szabó Máté két alkalommal roncsolásmentes felmérést végzett az erőd keleti felében, az eredmények kiértékelése folyamatban van.
Mintegy 34 méterrel az erőd falától nyugatra azonosították a körülötte húzódó V alakú árkot. Az erődfal és a fossa között egy kisebb, meredekebb falú árok is megfigyelhető volt, amely valószínűleg a korábbi időszak árka lehetett. Emellett a délnyugati saroktoronytól északra található oldaltoronyban előkerült a második periódus padlószintje, illetve a torony külső oldalán regisztrálni lehetett az eltérő periódusú erődfalakat is: Miklósity Szőke (2011).
A nyugat–keleti irányú hátak északi peremükön meredek, instabil peremekkel szakadnak le a Balatonnal párhuzamosan futó patakok, a Jaba és a Kis-Koppány völgyébe, dél fele pedig hosszan elnyúlt lejtőkkel csatlakoznak a folyóvölgyek talpához, bővebben: Szilárd (1967) 65–74.
A lelőhely közvetlen szomszédságában és vele szoros összeköttetésben lévő késő római őrtorony és a temető a Jaba folyásától délre fekvő táblára esik, amelynek felszíne a Kis-Koppány völgyéből, ÉNy-i irányban fokozatosan 250–280 m tengerszint feletti magasságra emelkedik ki, majd magas meredek peremmel szakad le a Jaba völgyére. A tömlöchegyi őrtorony a hegynek arra a részére épült, ahonnan észak, kelet és nyugat felé is kitűnő kilátás nyílik, ugyanakkor a lapályba épült erőd távolabbról rejtve maradt.
A belső erődök helykiválasztásában a folyóvíz központi szerepet játszott, víz mellé vagy közvetlenül a vízfolyásra épültek rá: Visy (2018) 216. Ságvár esetében kedvező vízrajzi fekvése lehetővé tette, hogy közvetlen kapcsolatot tartson fenn Keszthely-Fenékpusztával. A vízrajzi viszonyokról bővebben: Virág (2005); Serlegi (2007) 297–317; Sümegi et al. (2007) 246. kép; Serlegi (2009) 501–514; Heinrich-Tamáska (2014).
A kőből épített horreumok birodalomszerte az erődök kőbe építésével egyidejűleg terjedtek el, az erődök legfontosabb épületeként először a principia, illetve a horreum épült át kőbe: Gentry (1976) 1; Fuchs (2011) 27.
A CXXIX. árok nyugati felében dokumentálni lehetett a nyugati épületfalhoz csatlakozó külső támpillér vörös homokkő alapzatát.
Az NKFIH K 128237 program keretében a vaseszközök feldolgozását Rupnik László végzi.
Pannoniai szürke tál egy edényhez tartozó töredékei: 80.1.105. és 80.1.116, mindkettő a CXXIX. árokból, az előbbi az épületen kívüli felszíni kevert rétegből, az utóbbi 120–150 cm mélységben a padló alól, a barna betöltésű rétegből származik.
Az épület alapárkának alja 117,861 méter magasságban jelentkezett.
Hasonló méretekkel rendelkezett Ulpia Traiana Sarmizegetusa horreuma (56,4 × 20,6 m): Petculescu (1987) 72, Fig. 2; Ota et al. (2017) 95–96.
Az épület rekonstruált belső hossza közel háromszorosa volt az épület szélességének, ami Britannia területén átlagos aránynak tekinthető: Rickman (1971) 230. A germaniai horreumok jellemző hossz–szélesség aránya 2:1 volt, hosszúságuk 14–53 méter, szélességük 6–16 méter között mozgott. Alapterületüket tekintve azonban a britanniai horreumok általában kisebbek voltak, mint a germaniai és a raetiai tartományok építményei: Junkelmann (1997) 68. Mediana raktárépülete alapján éppenséggel akár hosszabb fal is elképzelhető, mivel a ságvári horreumhoz építészetileg közel álló Mediana (Niš, Szerbia) raktáránál a 18,5 m belső szélességhez 89,5 és 92 méter oldalhossz társult (1:∼5): Radivojević (2003) 1693, Fig. 4.
A külső támpillérekkel egy vonalba eső belső támpillérek és velük futásban nem egyező pilléralapzatok jelentkeznek Sirmium esetében is: Bosković et al. (1974) Fig. 4; Rizos (2013) Fig. 22; ezzel szemben Municipium DD kettős horreumánál a külső és a belső támpillérek és a belső pillérek is egy vonalban futnak: Rizos (2013) Fig. 23.
Ugyancsak hosszanti (oszlopos) verandája volt Timacum Minus (Ravna, Szerbia): Rizos (2013) Fig. 4; Mediana (Niš, Szerbia): Jeremić (1988) 63; Petrović (1994) 42; Radivojević (2003) 1693, Fig. 4; Rizos (2013) Figs 7–8; Montana (Bulgária): Rizos (2013) Fig. 11; és Capidava (Románia): Opriș és Rațiu (2017) 142, Fig. 5. horreumának.
A római kori horreumok rakodórámpás bejáratát többnyire a rövid oldalon alakították ki, amit oszlopokon álló előtetővel védtek: Junkelmann (1997) 68.
A fenékpusztai horreum déli oldalán (Heinrich-Tamáska és Henker (2013) 83–87, 625), Sirmiumban szintén a déli oldalon (Bosković et al. (1974) Fig. 4; Rizos (2013) Fig. 22), Gamzigrad (Szerbia) esetében a kisebb horreum teljes északi oldalán (Rizos (2013) Fig. 9); Madara villagazdaság tárolójának nyugati oldalán (Rizos (2013) Fig. 12), illetve a Serdica (Szófia, Bulgária) esetében a délnyugati városfal mentén sorakozó gazdasági épületek keleti oldalán futó út mentén (Rizos (2013) Fig. 21).
Ez a kialakítás a principátus korától kezdődően a 4. századig fontos ellátó- és raktárbázisaként működő Municipium DD (Dardanorum?) (Koszovó) kettős horreumának mindkét épületrészénél megfigyelhető: Rizos (2013) 679, Fig. 23.
Az olyan talajokon, amelyek kevésbé szilárdak vagy homokosak, a sávalapozás általában jobb stabilitást és teherbírást biztosít.
Sávalapozású belső pillérsora van Abrittus (Razgrad, Szerbia) 2. számú horreumának: Rizos (2013) 676, Fig. 18.
A két pillérsor közti távolság 4,9–5 m, az épület nyugati fala és a nyugati pillérsor távolsága 5,5 m, a keleti pillérsor és a keleti fal távolsága 6 m volt. Mediana esetében a veranda szélessége (7,5 m) meghaladja az épület hajóinak szélességét: Radivojević (2003) 1695.
Mediana (Niš, Szerbia) horreumának egy-egy belső pillérsorában tizenegy oszlop állt, amelyeket kb. 150 × 150 cm nagyságú falazott kőblokkokra húztak fel, a 90 cm szélességű oszlopokat téglából falazták: Radivojević (2003) 1693.
CL. kutatóárok.
CXXIX. kutatóárok északi vége.
CL. kutatóárok.
A pilismaróti erőd horreumának tetőszerkezetét is kőalapra ültetett fapillérek tartották. A négy pillérsor megmaradt pilléreinek teteje azonos szintmagasságba esik, ami arra utal, hogy teljes magasságukban fennmaradtak, és a padló feletti részük fából készült: Finály (1907) 52.
A terrazzopadló maradványait a CXXXIV. és CXXXVIII. kutatóárokban lehetett megfigyelni; Vitruvius, Tíz könyv az építészetről, VII:1, 185.
A gabona tárolásához a 16 °C alatti hőmérséklet és a 10–15%-os páratartalom a legmegfelelőbb: Junkelmann (1997) 67–68.
A népi építészetből ismert a gerendavázas terménytárolóknál gyakorta megfigyelhetők az épületek hosszanti falán túlnyúló talpgerendák, ha ezt valószínűsítjük, akkor a ságvári épület esetében legalább 8 m hosszú gerendákkal kellett dolgozniuk.
A kettős égésréteget, a CXXXVIII. kutatóárkon kívül, az épületen belül másutt nem lehetett megfigyelni.
Columella, On Agriculture, LCL 361: 68–73, a szárazterményt megemelt szinteken, a folyadékot földfelszíni padlón tárolták.
Geoffry Rickman Ostia raktárépületét hozza példaként, ahol az első periódus padlóját 20 cm vastagságú terazzo alkotta, az épület emelt padozata a második század közepe utánra keltezhető, Rickman (1971) 47, 137. A Pitney-ben feltárt villagazdaság raktárként azonosított helyisége kapcsán E. W. Black is részletesen tárgyalta ezt a kérdéskört, ahol a legalsó padlószintet szintén terrazzopadló borította: Black (1981).
Joachim Werner Abodiacum estében, ahol a terazzopadló szintén a legalsó szinten jelentkezik, annak ellenére, hogy a tartóoszlopok fészkei megvannak, egy olyan raktárt feltételez, melyben a terazzo szolgált tárolószintként: Werner (1969) 82, 86; Fuchs (2011) 56.
A raktárépületek típusokba sorolására számos próbálkozás történt: Fernández Ochoa et al. (2016) 467. A ságvári épületek a Salido Domínquez által felállított típusrendszert alkalmazva a katonai raktárépületek C típusába sorolhatók, amelyeket kőoszlopokkal alátámasztott padlóval rendelkező épületek alkotnak: Salido Domínguez (2011) 71–108.
Varro, On the Latin Linguae LCL 333: 100–101; Cato, On Agriculture, LCL 283: 92–93; Columella, On Agriculture, LCL 361: 162–163.
Lásd például az Epigraphic Database Heidelberg adatbázisban: EDH HD003046, HD010571, HD019508, HD019511, HD022361, HD027710, HD046458, HD070902, HD079518 (https://edh.ub.uni-heidelberg.de/); illetve a Roman Inscriptions of Britain adatbázisban: RIB 1151, 1738, 1909, 1143; https://romaninscriptionsofbritain.org/ (utolsó elérés: 2024. április 25.).
Néhány raktárban különböző gabonaféléket (hántolt búza, tönköly, árpa, zab) és más terményeket, például hüvelyeseket (bab, lencse, borsó), de gyümölcsöt (füge, szilva, szőlő) is tároltak együtt, feltehetően különböző rekesztékekben és tárolóedényekben. Néhány tanulmány a gabonával együtt megtalált gyomnövényeket is dokumentálta, a kérdésről részletesen: Salido Domínguez (2019) 26–29.
A villagazdaság területén a Kr. u. 1. század végén létesült horreum gabonatárolóként szolgált. A Kr. u. 4. században a villagazdaság környezetében visszaerdősödés és a gabonapollenek arányának csökkenése alapján a gabonatermelés visszaszorulása mutatható ki: Fernández Ochoa (2016) 463–466.
Az érmek meghatározását Torbágyi Melindának köszönhetjük. A ságvári erődben talált teljes éremanyag a készülő monográfiában kerül közlésre.
Soproni (1978); Tóth (1985); a nyugati erődfal 2. számú oldaltornyánál sikerült megfigyelni az építési periódusokat; tornyon belül jelentkezett a második periódus agyagalapozású, vékony kavicsos habarcsrétegből álló padlója, illetve a torony külső oldalán a második periódus fala alatt az első periódus fala: Miklósity Szőke (2011) 338.
Kat. szám: 41, Kr. u. 351–358.
Egy kerek alakú gödörben legalább két emberi váz maradványa jelentkezett, a csontok között nyolc bronzérmet találtak (Jókai utca 5.) KÖSZ OBNR 9, Miklósity Szőke (2011) 339. Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázis, https://archeodatabase.hnm.hu/hu/node/1596 (utolsó elérés: 2024. április 25.).
Ammianus Marcellinus, XXIX.6.
A temetőt mintegy kétharmad részben Radnóti Aladár tárta fel, leleteit Sz. Burger Alice közölte (Burger (1966)), majd Wolfgang Schmidt a temetkezésekkel újraértékelte (Schmidt (2000)). A déli temetőtől mintegy 300 méterrel északra Gönczi Ferenc újabb kilenc téglasírt bontott ki: Tóth (2009a,b) 36.
Fitz et al. (1987) 184, Abb. 8; Fitz (2003) 67; Schilling (2011) 382, 385, Tab. 1, a főépületben feltárt további sírok kora népvándorláskoriak voltak.
A padlón talált fegyverleletek (dárda-, lándzsa- és nyílhegyek, dárdanyelek, sisak nyakszirtvédő lemeze, tőrhüvely borítólemeze, csizmacsat) arra engednek következtetni, hogy a helyiségben 10–12 katona tartózkodhatott: Nádorfi (2007) 173; Éry és Nádorfi (2009) 16.
A horreum átégett padlóján egy emberi váz felső része feküdt felövezve (két bronzveret és egy ezüstcsat), deréktájon egy arany Gratianus-verettel, koponyája környékén pedig egy kard, ezüstveretek és egy nyílhegy feküdt: Nádorfi (2007) 174.
Kardtól eredő vágásokat, valamint ütő- és szúróeszköztől származó halált okozó sérülést öt férfi, három nő és egy gyermek koponyáján, illetve egyikük nyakcsigolyáján lehetett megfigyelni. További tizenhat esetben ennek nyoma a hiányzó csontokon lehetett vagy lágyrészt ért: Éry és Nádorfi (2009) 18.
Erre utalhat az is, hogy a leletanyagban különösebben értékes tárgyak nincsenek: Éry és Nádorfi (2009) 17.
Az északi traktus L alakú termében gerendából készült, kis építmény nyomait lehetett rögzíteni, a keleti oldal nagy teremében pedig egy utólagosan kőből épített helyiség került elő: Nádorfi (2007) 177.
Tizenhat-tizenhét egyénről van szó, akik két-három kisebb csoportot alkotnak a temetőn belül, amiből a szerzők ismétlődő harcokra vagy családi sírcsoportok létezésére következtetnek: Éry (2001) 22, 25; Éry és Nádorfi (2009) 19.
Tóth (2002), az egykori Korona kávézó melletti szennyvízderítő tömegsírt bolygatott meg (1995/1. objektum), illetve ennek közelében később egy további tömegsír részletére is rábukkantak.
Sági Károly a mészárlást Avitus császár uralkodásának eseményeivel (455–456) hozta kapcsolatba: Sági (1989) 294.
A táblázatban feltüntetett egyes raktárak belső területének nagysága kissé változhat, mert a közleményekben általában nem közlik, hogy az épület külső (esetleg a támpillérrel együtt) vagy a belső méretét adták meg.
Miklós u. 24.: Külső kerítő- és belső keresztfalai 119–158 cm vastagságúak, külső támpillérekkel. A belső térben két sorban elhelyezett pillérek kerültek elő, amelyek a helyiség padlóját tartották, Budapest Műemlékei II, 516; Szirmai (1984) 44. Miklós u. 20–28.: az épületet, amelynek a padlóját nem pillérekre, hanem hosszanti falakra helyezték, eredetileg kórháznak határozták meg, azonban a praetentura északi felében mindkét, egymás mellett lévő épület horreum volt, ezek déli szomszédságában állt a valetudinarium, ahonnan az orvosi kőemlékek is előkerültek: Nagy (1942) 362, 528; Nagy (1975) 116; Petrikovits (1975) 178, 191. Kérdő és Schweitzer (2010) 28–29. ábra; részletesen: Németh (2011) 47–48, 6a. kép 1–3.
A sávszerűen épített falakat a fürdőkben, hypocaustum-padló tartására is alkalmazták, ha hitelesek a nemesvámos-balácai villagazdaság II. számú fürdőépületében, a délkeleti 12. és a 13. helységekben talált falak: Laczkó és Rhé (1912) 49; Thomas (1964) 89.
Hüfingen (Brigobannis, Gemania) auxiliáris castellum horreuma, amelynek három külső oldalát kísérte oszlopokra ácsolt tetőszerkezet: Fingerlin (1976) 305, Abb. 128.
A horreum és a korábbi épület rétegsorait a középkori és újkori bolygatások következtében nem minden esetben lehetett egyértelműen szétválasztani. Az épületen belül megfigyelt (XVI/14, XVI/16. szelvény, XVI/2. kutatóárok) rövidebb kőfalszakaszok osztófalra, vagy egy-egy, az épület nyugati és keleti fala melletti fülkére utalnak (Palágyi (2002) 17, 8. ábra f, 10. ábra b).
A horreum külső oldala mentén 1 m széles támpilléreket figyeltek meg, belül, a hosszanti falak mentén mintegy 5 méteres távolságban négyzet alakú kő talapzatokat találtak, felső lapjukon négyzet alakú mélyedésekkel a felső padló fából készült támasztékai számára. Az épületben további kőlábazatok nem kerültek elő: Saria (1966) 259, Abb. 5, Abb. 12.
Alaprajzához lásd Palágyi (2002) 8, 2. ábra, a kőpillérek XVI/8: 25 × 25 cm, 30–33 cm magas; XVI/10: 25 × 40 cm, 41 cm magas; XVI/15; III/21: 44 × 50 cm: Palágyi (2002) 13, 21, 2. ábra, 25. ábra 3.
Jördis Fuchs a késő császárkori horreumokat az erődön belüli elhelyezkedésük és az erődfalhoz való kapcsolódásuk tekintetében három csoportba sorolja, rendszerében Keszthely-Fenékpuszta, Alsóhetény, Ságvár, valamint Pilismarót horreumai egy csoportba (Typ B) kerültek, amelyek nem közvetlenül az erődfalhoz csatlakoztak, hanem az erőd területén belül, szabadon álltak: Fuchs (2011) 58.
IV. számú épülethez: Kanozsay (1965) 154; Fitz (1972) 11; Fitz (2003) 35. A Peć melletti Gradinában négy azonos formájú és méretű épületet tártak fel, amelyeket egy nagy trapéz alakú udvar köré helyeztek el. Mindegyik épület valójában egy nagy helyiségből állt, amelynek mérete – 75 × 12 m – megegyezik a táci épületével, 120 cm vastag külső falaikat pillérekkel erősítették meg: Popović (2018) 323–324.
Az építmény alaprajza és építési periódusai világosan nem értelmezhetők. Az alaprajz szerint az épület teljes hosszában középen 60 cm vastag falazat futott, amely 3,5 méterenként 125 × 142 cm-es pillérré szélesedik; ez a fal sávalapozás is lehetett. Ezzel a pillérsorral az azonos távolságra épített keresztirányú falak nem egyeztethetők – feltehetően átépítésről van szó.
Vitruvius írt a nád felhasználásáról: Tíz könyv az építészetről, VII, 3, 11. Nádat biztosan használtak az építkezéseknél; a ságvári 4. épület vakolatában kötegben összekötött nádlenyomat került elő, ami a födém maradványa lehetett.
José Remesal Rodríguez korábbi vélekedésével szemben, aki az annona militaris rendszerét kora császárkori eredetig vezeti vissza (Remesal Rodríguez (1986) 95–108), az adónem Diocletianus kori bevezetéséről és a gabonaellátás szervezeti hátteréről további irodalommal: Simon (2019) 109–110, 631. lábjegyzet.
The Granary of the Late Roman Fortress at Ságvár: Building I
When the over two decades long excavation of the fortresses of Ságvár and Alsóhetény began, the goal of the research was basically to examine the ground plan, construction time and periods of the fortresses, as well as their purpose.
In Ságvár the excavation was significantly limited by the built-up area and the high level of groundwater. The defensive works could be uncovered in the courtyards and gardens of residential buildings in the settlement, and the area suitable for excavation was provided by the plots of the northern row of houses in Petőfi Sándor Street. The research method was adapted to the conditions, and the test trenches were marked out based on the possible floor plan of the buildings. In the 1970s, the dimensions of the defenses and the fortified building complex has been determined. Inside, in addition to the granary (horreum), two warehouse buildings and a villa-type building, as well as smaller, single-room buildings, a significant residential building with several periods could be excavated, however the former floor levels have been destroyed almost everywhere. In 2009, the rescue excavation related to the canalization work in the settlement supplemented our knowledge about the topography and history of the fortress at several points.
The topography of the fortress is determined by the geomorphology of Kelet-Külső-Somogy landscape, which is characterized by series of hill ridges and the V-shaped bend of the Jaba stream. The fort was situated on a surface sloping from west to east and south-southeast with a difference in level of 10 m. Due to the high ground water, the warehouses were installed in the western part of the fortress. The three stone warehouses stood west of the road connecting the north and south gates of the fort, near the northern fort gate. Warehouse I, which functioned as a granary, was situated in the westernmost part, and Warehouse II stood parallel to it, while Warehouse III was situated in the northern forecourt of these, in a transverse direction.
Despite the fact that its side walls, together with the buttresses, were removed down to the base of the walls almost everywhere in the modern period, not even the openings of the ventilation space could be observed, the foundation of the outer wall was also preserved only in the northwestern part (150 cm), considering the chronology, the granary is the building of the fortress that yielded the most results. A relatively large number of coins are known from the building in a dating position, and this is nearly the only place where a closed late Roman stratum with chronologically determinable finds was found.
Based on the dimensions of the NNE–SSW-oriented granary, it can be classified in the larger category of stone and brick masonry crop storage facilities. The exterior dimensions of the horreum were 56 × 21.65 m, and the interior dimensions were 54.5 × 18.65 m. The southern closing wall could not be explored, but the length of the building could be estimated based on the typical building proportions and internal pillar distances.
There was hardly any debris outside the building, while inside the granary there was a thick layer, which suggests that the debris fell in the ventilation space after the destruction of the building. In the 70–80 cm thick debris layer, iron nails and some agricultural tools were also preserved in good condition.
External and internal buttresses were densely located along the main walls. A U-shaped extension, 425 cm wide, was connected to the eastern main wall of the building, which bounded the covered loading area. In the interior of the building, ten pillars with pier foundations could be reconstructed in two longitudinal rows, which were not built in line with the external supports.
In Pannonia, granaries built mostly in the Late Imperial Period are known, the two architectural types of which should be called strip-founded and pillar-based due to their different floor plan characteristics. Warehouses with a pillar structure were built in two main floor plan types. One has a foundation with two rows of pillars, the other four or more. The buildings with two rows of pillars are longer and rectangular, and the buildings with four rows of pillars are shorter and wider.
The raised floor of the granary was made of 10–13 cm thick terrazzo, the substructure of which consisted of plank-covered beams laid on pillars (Fig. 7). The beams were hung on the two rows of pillars. From the excavation experience, it was possible to infer the existence of a ventilation space under the floor, and from the grain impressions in the terrazzo, the storage of cereals. At the other two warehouses (buildings II, III), no direct evidence of grain storage could be observed, but the stone pillars indicate a raised floor in these as well (Fig. 2). The technical design of the pillars of the horreum in Ságvár – blocks carved from red sandstone placed on top of each other, sitting on a pier foundation made of natural stone masonry – cannot be considered a unique architectural solution. A 15 × 15 cm, 10 cm deep, regular, rectangular recess was carved into the upper sandstone block (Fig. 5), which formed the nests of the wooden columns supporting the roof structure of the granary (Scarbantia, Bruckneudorf-Parndorf).
During the excavation of the building, forty-five coins were found, two-thirds of which date from the period of the Valentinian dynasty. The sixteen coins were found in a closed layer, between two burned layers, while another eleven coins came to light at the level of the ventilation space, at the bottom of the debris layer. The latter could have got here even during the final destruction of the fortress (Table 2).
The grain warehouse was probably built during the late Constantine the Great-Constantius II period, that is the initial period of the fortress. Separation of the two construction periods was generally not possible in the case of the internal buildings, but the second period could be detected in the case of the grain storehouse. In the NW part of the granary, traces indicating the partial destruction and restoration of the building could be observed. The red-burnt floor level and the remains of human skeletons lying inside prove that the building burned down (Fig. 8). Among the determinable coins unearthed in the two burned layers, two can be associated with the Constantine dynasty, and twelve are connected to the periods of Valens and Valentinian. The destruction of the building may have been caused by the Quad–Sarmatian invasion of 374. Human skeletal remains scattered in pits were also found in other places on the territory of the fort. Based on the decaying corpses, the dead were only removed months later when the fort was recaptured. Burials in the fortresses of Ságvár, Alsóhetény, Keszthely-Fenékpuszta and Tác indicate the long-term presence of invading Sarmatians in the province.
The warehouses were generally used for a long time and were often renovated to adapt to the possibly changing or divided storage functions. The building that previously served as a granary could later be used as a pantry or tool storage. Such a change of function is also conceivable in the case of Ságvár's horreum, since its ventilation space was not cleaned after the burning of the building.
The issue of the granaries and storage buildings excavated in the inner fortresses is closely related to the topic of the organizational transformation and supply of the late Roman public administration and the army. The construction of the forts was certainly connected with the stricter enforcement of the collection and storage of the annona. In this activity, not only military installations were involved, but also cities further from the border. Valerian fortresses with a similar floor plan were built to fulfill military logistical tasks in the fourth century where there were no urban settlements suitable for this purpose.
