Absztrakt
A Délkelet-Ázsiában előkerült római leletekre a kutatás jellemzően rendkívül leegyszerűsítve csupán luxustárgyakként, esetleg egzotikumokként hivatkozik, a Római Birodalommal gyakran közvetlen kereskedelmi kapcsolatot rekonstruálva, akár egy-egy szórvány tárgy alapján is. Különösen igaz ez a római pénzekre, melyek mindössze rendkívül kis számban jutottak el az Indián túli régiókba, s általában kontextus nélküli szórványok, így tágabb összefüggések levonására nem alkalmasak. Annál nagyobb számban találhatók feltehetőleg helyben készült, római éremképek inspirálta arany- és óntárgyak, melyeket eltérő kivitelük ellenére is előszeretettel kevernek össze a római eredetikkel.
Jelen tanulmányban a néhány római pénz mellett ezek a Thaiföldön és Vietnámban előkerült éremadaptációk kerülnek bemutatásra, kitérve azok funkciójára és népszerűségük lehetséges okaira is.
Bevezetés
Az elmúlt évek egyre intenzívebbé váló régészeti kutatásainak, valamint a gyors iramban fejlődő analitikai módszereknek köszönhetően a Római Birodalomból származó tárgyak száma az Indián túli régiókban jelentős mértékben megszaporodott. Mindez különösen igaz Délkelet-Ázsia térségére. Éppen ezért e leletek történeti toposzokon túllépő, rendszerszintű értelmezésére nemzetközi igény alakult ki. A római vagy annak vélt pénzek meghatározása, Ázsiába kerülésük lehetséges módozatainak definiálása a kutatás egyik fontos kihívása.
Ugyanakkor mint minden, Délkelet-Ázsia régészetét érintő kutatás, úgy a római pénzek és azok adaptációinak vizsgálata során is érdemes tisztában lenni bizonyos, a tudományos következtetések levonását nehezítő tényezőkkel. Ezek közül a legmeghatározóbb probléma, hogy az ismert római tárgyak nagy része különböző magángyűjteményekben található, melyek legtöbbször illegális tevékenység eredményeként kerültek felszínre. Mindez nem csupán a leletek megtalálási körülményeit és lelőhelyét teszi bizonytalanná, de hozzáférhetőségüket is rendkívül korlátozottá teszi. Általánosságban elmondható, hogy a kontextus nélküli leletek gyakori előfordulása a teljes délkelet-ázsiai régióra jellemző. Az illegális fémkeresőzés és a lelőhelyek kifosztásának következtében rendkívül kevés a hiteles, kultúrrétegből előkerült tárgy. Csupán korlátozott számú lelet kerül a régészet látókörébe, s azok értelmezése is számos kérdést vet föl, hiszen a találók gyakran valótlan információkkal szolgálnak, hogy az általuk felfedezett tárgyakat értékesebbnek mutassák be.
Ugyan a térségben jelentősen megszaporodott a külföldi ásatási projektek száma, célkitűzéseik gyakran különböznek az adott ország által elvártaktól, így az Ázsiában történő kutatások olykor politikai érdekek ütközőzónái is.
A történelmi-gazdasági folyamatok rekonstruálására történő kísérletek további gátja, hogy írott forrásokkal egyedül nyugatról és Kínából rendelkezünk, Délkelet-Ázsiát csupán távoli birodalmak közvetett leírásaiból ismerjük, mely mindössze egy jelentősen torzult összkép felvázolását teszi lehetővé.
A fent felsorolt problémák az elérhető információk jelentős aránytalanságát vonják maguk után, az egyes adatok nem egyenlő súllyal képviseltetik magukat, melyet minden, a témával akár csupán érintőlegesen foglalkozó kutatásnak szem előtt kell(ene) tartania.
Római pénzek
Ugyan a Délkelet-Ázsiából előkerült római tárgyakat, különös tekintettel a pénzekre, rendkívüli figyelem övezi mind az ásató régészek, mind a műkincskereskedők részéről, néhány elveszett, s emiatt rendkívül kétséges eredetű példát leszámítva1 az Indián túli területekről ez idáig csupán egy-egy szórványos római pénz került elő (1. kép).
Római pénzek és pénzadaptációk Délkelet-Ázsiából és Kínából
Fig. 1. Roman coins and their adaptations from Southeast Asia and China
Citation: Archaeologiai Értesítő 2025; 10.1556/0208.2025.00091
Jelenleg az egyetlen, potenciálisan ókorhoz köthető római pénz nemcsak Délkelet-, de Kelet-Ázsiából is, Domitianus Bang Kluai Nokból előkerült aureusa, mely a legtöbb Délkelet-Ázsiában talált római tárgyhoz hasonlóan szintén kontextus nélküli szórvány2 A lelet megtalálási körülményei is ellentmondásosak. Először 2017-ben került kiállításra, az International Workshop on Defining Dvāravatīn. Az esemény azóta már megszüntetett honlapja3 szerint a tengerparti homokban került elő, egy hajóroncs maradványaként értelmezett fadeszka közelében. B. Borell, a lelet első publikálója viszont nem deszkáról, hanem egy kidőlt fáról ír, mely alatt a pénz feküdt, s megemlékezik két vörös üveggyöngyről, illetve egy aranydrót-darabkáról is, melyeket szintén ugyanott találtak.4 A szóban forgó rendkívül kopott arany 86-ban került kibocsátásra Romában (RIC II/12 Domitian 426), a császár feje fölött két, másodlagosan fúrt lyuk látható.5 Az érme széle a császár feje fölött szintén másodlagosan módosított, s némileg ellapított, enyhén a hátlap felé hajlított. Közvetlenül a bal oldali lyuk fölött egy apró aranymaradvány látható, mely feltehetőleg utólagos fül maradványa lehet. Borell feltételezése szerint a római pénzek kettős lyukkal történő átfúrásának gyakorisága Indiában arra utal, hogy az átfúrást a szubkontinensen, a pénz Délkelet-Ázsiába történő eljutását megelőzően eszközölhették. Véleménye szerint az Indiába való érkezésekor még feltételezhetően kiváló állapotú aureus hátlapjának erőteljes kopottságát a hosszan tartó viselés okozhatta. Míg a szerző a dupla, szabálytalanul egymás mellé elhelyezett átfúrást Indiához, addig a másodlagosan a pénzhez erősített aranydarabkát a helyben készült, jellemzően 2. századi kibocsátású érmeket adaptáló csüngőkön látható, hasonló megoldások alapján már Délkelet-Ázsiához köti. Ebből kiindulva pedig hangsúlyozza, hogy az aureus jóval a 86-os kibocsátását követően juthatott megtalálási helyére.6 Csakhogy a római hátlapok készítési sajátosságaik miatt eleve laposabbak, így gyorsabban is koptak. Csupán az aureus hátlapjának kopottsága alapján tehát nem lehet következtetni a viselési idő hosszúságára.7
A kibocsátás és fölbe kerülés időtartamának hosszúságára vonatkozó feltételezést tovább árnyalja, ha tágabb összefüggéseiben vizsgáljuk a pénzt, és összevetjük a szintén Bang Kluai Nokhoz, illetve annak tágabb régiójához, a Kra Isthmus egyéb lelőhelyeihez kötött római tárgyak keltezésével. A fenti lelőhelyekről származó, ugyan jellemzően szintén kontextus nélküli leletek elsöprő többsége a Kr. e. 1. század – Kr. u. 1. század közé keltezhető.8 Lelőhelyeik használatának fénykorát is ugyanezen időszakhoz kötik, akárcsak a dél- és délkelet-ázsiai kapcsolatok első szakaszának második felét, melyet elsősorban kvalitásos és változatos tárgyak jellemeznek.9 Feltételezhető, hogy az egyébként jellemzően kiemelkedő minőségű római tárgyak e szakaszban érkezhettek Indiából a Kra Isthmus területére, tehát viszonylag rövid idő telhetett el készítésük és Thaiföldre érkezésük között.10 A dél- és délkelet-ázsiai kapcsolatok 2–3. századra tehető második szakaszát már a nagyobb mennyiség, de korlátozottabb választék és adott esetben alacsonyabb minőség jellemzi. A néhány, 2. századra keltezhető római eredetű tárgy is illeszkedik ebbe a mintázatba. Ezek közül azonban sem Bang Kluai Nokból, sem az annak közelében található lelőhelyekről nem ismerünk egyetlen példát sem.11 Másrészt ugyan az aranydarabka segítségével történő felerősítés megfigyelhető 2. századi éremkibocsátások ihlette csüngőkön – melyek nem mellesleg Thaiföldön kizárólag a Bang Kluai Noktól több száz kilométerre fekvő Khlong Thomból ismertek –, magát a szokást nem tudjuk keltezni. Mindezek alapján felmerül a kérdés, hogy az aureus kopottságát mennyiben tekinthetjük a kifejezetten hosszú használat bizonyítékának? Különösen annak fényében, hogy a kopottság mértékéből önmagában nem lehet következtetni a használat hosszúságára. Ha pedig mégis annak tekintjük, akkor vajon mennyiben érdemes egy lapon említeni a többi, ez alapján az elmélet alapján a Domitianus aranynál jóval korábban Bang Kluai Nokba (és a teljes régióba) érkezett római tárggyal – ahogy azt egyébként a lelet közlője teszi?
Ugyan egyedül a fent bemutatott aureus tekinthető ez idáig az egyetlen, nagy valószínűséggel a római korhoz köthető római pénznek, a leggyakrabban hivatkozott darab mégis a thaiföldi U Thongból származó, 269/270-ben kibocsátott Victorinus antoninianus (RIC V/2). Az érmet, melyet jelenleg az U Thong National Museum őriz, az 1960-as években találhatták, és a leltárkönyv szerint egy arab és egy Tang-dinasztia (618–907) időszakára keltezhető kínai pénzzel együtt került elő.12 Ugyanakkor nagyon valószínű, hogy a veret jóval a 3. század után, esetleg az 5. században juthatott Délkelet-Ázsiába, ahogy azt B. Borell valószínűsíti.13 Ez a lelőhely datálásába is jobban illene, hiszen U Thong a 4–10. század között jelentős Dvāravatī központ volt, az 5–8. század magasságában egyenesen annak fővárosa, noha már a Dvāravatī időszakot megelőzően is beszélhetünk számottevő megtelepedésről.14 Emellett a 3. századi recessziót követően a 4–5. század folyamán valóban megszaporodik Dél-Ázsiában, mindenekelőtt Srí Lankán a római kisbronzok száma.15 Sőt, elsősorban 5. századi egyiptomi, észak-szíriai és bejruti kincsleletekben a Gall Császárság veretei közül is előfordul egy-egy. Bár kevés az azonosítható darab; az azonosítható veretek között is leginkább II. Claudius, I. Tetricus és II. Tetricus pénzei fordulnak elő.16 A Victorinus antoninianus 5. századi Thaiföldre kerülésének elméletét látszólag tovább erősíti, hogy Srí Lankán két, az Imperium Galliarumban kibocsátott pénzt is találtak. Csakhogy a Postumus (RIC 381) és Tetricus I (RIC 148) által veretett példányokat a Kandy bazárban vásárolták a 20. század elején,17 így azok Srí Lankához történő kötése meglehetősen bizonytalan. A fenti két pénzen kívül szintén Srí Lankáról egy ún. Nãimana-imitáció is ismert, melyet Lunama közelében találtak, s melynek hátlapja a publikáló szerint feltehetőleg egy Tetricus I pénz alapján készülhetett (kat. sz. 163.1).18 A tárgy egy további Nãimana-imitációkat – melyek gyártását jellemzően 450-től datálják – tartalmazó éremkincs része, azonban ugyancsak kontextus nélküli, a pontos lelőhely is bizonytalan.19 Fontos továbbá megjegyezni, hogy Délkelet-Ázsiából a 4–5. századból gyakorlatilag nem ismerünk római pénzt. Mindössze a Nền Chùaban (Vietnám) kivételes módon ásatás során talált Anastasius follist lehet megemlíteni.20 Ugyanis a Borell által hivatkozott, nem mellesleg a vietnámi Hanoi vidékéről, tehát U Thongtól meglehetősen távol, az 1940-es években egy díszes fadobozzal (!) talált, öt darab 2. századi, valamint 4–5. századi pénz elveszett, így nem tekinthető releváns párhuzamnak.21 Mindemellett U Thongból nem ismerünk sem egyéb római, sem egyéb bizánci tárgyat, csupán egy feltehetőleg római éremképek ihlette, de egyértelműen helyben/regionálisan készült csüngőként hordott éremadaptációt.22 A kora bizánci tárgyak száma sem túl magas Thaiföldön, ezek közül is az 5–6. századra keltezhető, az U Thongtól nem messze található Pong Tukhoz kötött bronzmécsest érdemes kiemelni.23 Mindez különösen annak fényében feltűnő, hogy az 1. században kifejezetten magas, legalább három tucat az elsősorban a nyugat thai tengerparti sáv területén sűrűsödő római eredetű leletek száma. A 3. századra ezek azonban erőteljesen megritkulnak, a 4–5. századból gyakorlatilag nem is ismerünk a régióból példát,24 ami erőteljesen megnehezíti a Victorinus pénz Thaiföldre kerülésének 5. századra történő hipotetizálását.
A fenti bizonytalanságok alapján tehát nem zárható ki az sem, hogy a Victorinus pénz az 5. századnál is később jutott Thaiföldre – ahogy egyébként arra a múzeumi leltárkönyv szerint vele együtt előkerült arab és Tang pénzek is utalnak.
Annál is inkább, mivel római pénzek 5. századnál későbbi, akár modern időszakban történő Délkelet-Ázsiába érkezésére több példa is akad.
Ezek közül talán a legegyértelműbb eset a 2016-ban és 2017-ben Kelet-Jáván talált két, római pénzeket is tartalmazó éremlelet. Az első, öt éremből álló lelelet Tuban tartományban fedezték fel környékbeli falusiak. A megtalálók beszámolója alapján a pénzek különböző lelőhelyeken kerültek elő, megtalálásuk pontos körülményeiről azonban nem adtak tájékoztatást. A tubani pénzek között egy római sestertius, két késő római kisbronz, egy bizánci follis és egy görög tetradrachma modern másolata is előkerült. Ugyan a falusiak szerint a pénzek különböző helyről származnak, a replika jelenléte mégis egyértelműen gyanúra ad okot.25
A másik, 2017-ben előkerült éremegyüttes tíz római és tizenegy kínai pénzből áll, és helyi aranymosók találták a kelet-jávai Brantas folyó medrében, a Majapahit Birodalom egykori központjaként ismert Trowulan közelében. Ugyan ez utóbbi pénzeket esetleg összefüggésbe lehetne hozni a Majapahit Birodalom kiterjedt tengeri kapcsolataival, azonban a római éremegyüttes jellege, a nyugati verdék (különösen Sirmium és Siscia) jelenléte, valamint a hasonló pénzek indiai és Srí Lanka-i hiánya ez esetben is inkább a modern gyűjtés felé mutat.26
A fentiekhez nagyon hasonló lehet az Angkor Boreiből előkerült római pénzek esete. 1993-ban tíz, az 1–4. század közé tehető római pénz került elő az Angkor Borei folyótól nem messze, Wat Kompong Luongnál építési munkálatok közben.27 Az érmek publikálója, G. Epinal szerint azok feltehetőleg nem egy éremkincs részei lehettek, sokkal inkább több különböző helyről származhattak, és egyéb tárgyakkal együtt a talajerózió következtében bemosódhattak a folyómederbe.28 2016-ban további három római pénzt találtak – a brantasihoz hasonlóan aranymosók – a folyómederben.29 Az összesen 13 Angor Boreiből származó római érem nem csupán a kontextus hiányában, valamint összetételük diverzitásának jellegében hasonlít a Kelet-Jáván előkerült pénzekhez, de a nyugati verdék előfordulása is összeköti őket. Ezek közül nem is annyira a római, lugdunumi, mediolanumi vagy aquileiai – melyek például Indiában és Srí Lankán is előfordulnak –, mint inkább a sirmiumi verde jelenléte a meglepő, mely a tubani és Brantas folyóbeli pénzeket leszámítva igen ritka jelenségnek tekinthető keleten. Mindezek alapján valószínűsíthető, hogy az Angkor borei pénzek is inkább jóval későbbi, esetleg modern gyűjtés eredményeinek tekinthetők.
Mindemellett egyéb, korábban rómainak hitt, de de facto modern leletek sem ritkák a régióban, ahogy azt például B. Borell a Go Hangból (Vietnám) előkerült korábban római eredetinek vélt Pan szobrocskáról bebizonyította.30
Adaptációk
Ugyan római pénzek rendkívül kis számban ismertek Délkelet-Ázsiából, ráadásul legtöbbjük római időszakhoz történő kötése is erőteljesen megkérdőjelezhető, addig helyben készült, római éremképek ihlette éremadaptációk már jóval nagyobb számban fordulnak elő. Ezek a jellemzően különböző felerősítési módokkal ellátott, csüngőként viselt tárgyak mind külalak, mind funkció tekintetében jelentős módosításokon estek keresztül, így elsősorban a római eredetik adaptációjának, mint imitációjának tekinthetők, annak ellenére is, hogy a szakirodalom ez idáig nem tett ilyen jellegű különbséget köztük.31
Az adaptációk esetében ugyanis, melyet gyakran csak „nyugati hatásokként” emlegetnek,32 az eredeti, idegen eredetű tárgyak helyi jelenléte nem feltétlenül szükséges. Így adott esetben az idegen vizuális vagy technológiai elemek jelentős átalakítása és átértelmezése is megtörténhet, attól függően, hogy a közvetítő és/vagy készítő kultúra milyen mértékű és minőségű transzlációt és módosítást hajt végre, ezáltal különböző szinkretikus művészi vagy technológiai megoldásokat létrehozva, ahogy ez az alábbiakban bemutatásra kerülő, római éremképek ihlette tárgyakon is látható.33
Noha e tárgycsoport esetében is kontextus nélküli, gyűjteményi darabokról van szó, számuk feltűnően magas, különösen a római pénzek hiányának fényében. Ez idáig legalább 23 darabot ismerünk, melyek elsősorban két lelőhelyen, a thaiföldi Khlong Thom (19 darab) és a vietnámi Óc Eo (3 darab) sűrűsödnek, illetve egyetlen példány ismert az észak-thaiföldi U Thongból is.
Anyag és kivitel tekintetében három nagyobb csoport különíthető el: 1) Tiberius PONTIF MAXIM denariusai ihlette óncsüngők; 2) az Antoninus-dinasztia pénzei alapján készült (gyakran különböző eredetik elő- és hátlapjainak kombinálásával) aranycsüngők; 3) különböző anyagból készült rendkívül elnagyolt ábrázolással ellátott csüngők és pénzek.
Tiberius PONTIF MAXIM denariusai ihlette óncsüngők ez idáig csupán Khlong Thomból ismertek, összesen legalább négy darab viseleti elem, valamint egy kő öntőforma (2. kép 1). A vereteken látható ábrázolások mindegyike rendkívül elnagyolt, előlapjukon a császár profilja, míg hátlapjukon ülő nőalak. Legtöbbjüknél a császár feje fölött – az öntőforma tanulsága szerint a veretekkel egybeöntött – barázdált (függesztő)fül található, mely felfüggesztésre szolgált. A római eredetik gyakoriak Indiában, de helyben készült változataik – különösen Andhra Pradesh államban – szintén ismertek, fémből és agyagból egyaránt, akárcsak öntőformáik. Ugyanakkor a Khlong Thom-i példányok esetében az öntőforma – esetleg az ón használata – helyben történő készítést feltételez, s a csüngők kivitele egyértelműen arra utal, hogy a római eredetik használata nem volt feltétele a gyártásuknak. Továbbá a tárgyak összehasonlítása alapján kiderül, hogy legalább négy variáns különíthető el – a talált öntőforma a negyedik. Mindez többféle öntőforma meglétére utal. Ez a variabilitás közvetve a csüngők iránti igények mértékére és talán jellegére is következtetni enged. Ugyanakkor kontextus hiányában e csüngőtípus gyártásának hossza – ti. rövid, de intenzív, vagy éppen ellenkezőleg, egy hosszabb, de kevésbé intenzív időintervallum – nem megállapítható. Csupán annyi feltételezhető, hogy előbbi esetleg egy rövidebb, divatszerű, utóbbi pedig inkább egy kevésbé fokozott, de folyamatos igényt illusztrálhat. Mindenesetre a helyben történő gyártás gyökerei egyértelműen Indiáig vezethetők vissza, sőt, helyben dolgozó indiai mesterek jelenléte sem kizárható,34 ahogy az egyébként más thaiföldi lelőhelyen (például egyes Khao Sam Khaeo-i kő viseleti elemek esetében)35 is feltételezhető.
A legalábbis részben az Antoninus-dinasztiához köthető, különböző vastagságú aranylemezekből készült csüngők közül két példány Óc Eóból, négy Khlong Thomból került elő. Készítéstechnikai szempontból ugyan különböznek: van, amelyik vastagabb és repoussé technikával készült, míg más darabok esetében a vékony aranylemezt öntötték. A darabok jellemzője, hogy legtöbbjük meglehetősen közeli hasonlóságot mutat a római eredetikhez: emiatt – esetenként tévesen – rómaiként is hivatkoznak rájuk. Ennek talán legjellegzetesebb példája az Óc Eóból származó, Antoninus Pius 152-ben kibocsátott aureusa (feltehetőleg RIC III 206) ihlette csüngő36 (2. kép 2). A másik Óc Eo-i példány pedig feltehetőleg Commodus 192-ben kibocsátott aranya alapján készülhetett.37 A Khlong Thom-i darabok előlapjai és hátlapjai eltérő éremképek alapján készült hibridek, melyek némelyike jóval szabadabb módon értelmezi a római eredetiket. Ilyen például a Faustina maior profiljával ellátott, Antoninus Pius 141 utáni kibocsátásai ihlette arany dróttekercseléses csüngő.38 Indiából is ismertek aureusok alapján készült hibrid csüngők, azokat azonban jellemzően két fúrt lyukacska segítségével hordták, míg a délkelet-ázsiai példányok arany dróttekercseléssel, vagy arany lemezkéből kialakított felfüggesztéssel rendelkeznek.39 Borell e tárgyak esetében is helyi, Khlong Thom-i készítést feltételez, méghozzá helyben elérhető római eredetik, esetleg kiemelkedően jó minőségű indiai darabok alapján, melyet a 3. századra valószínűsít.40 Azonban e Khlong Thom-i és Óc Eo-i csüngők elő- és hátlapjának nagymértékű variabilitása azt feltételezi, hogy több különböző, 2. századi kibocsátású római aranypénz is elérhető volt a régióban, aminek egyelőre semmilyen régészeti bizonyítékát nem látjuk.
Az utolsó csoport tárgyait különböző anyagból készült rendkívül elnagyolt ábrázolással ellátott csüngők és pénzek alkotják, melyek anyag és funkció tekintetében három alkategóriára oszthatók: a) ón csüngők elnagyolt római császárábrázolásra emlékeztető előlappal; b) aranylemezből készült csüngők római császárábrázolásra emlékeztető előlappal; c) arany és elektronpénzek római császárábrázolásra emlékeztető előlappal. Az első esetben kizárólag Khlong Thomból ismerünk tárgyakat. Ezek mindegyike rendkívül elnagyolt ábrázolással kialakított, nagy valószínűséggel ónból készült41 csüngő, melyekből ez idáig legalább hatot találtak. E tárgyak csupán nagyon távolról emlékeztetnek a római eredetikre. Elsősorban a profilból ábrázol fej esetenként rendkívül sematikus leképezése utal római pénzekre.42 Jellemzően a csőszerű felfüggesztésükkel együtt öntötték őket, melynek maradványai kivehetők a legtöbb rendelkezésre álló példányon. Helyi készítésükre nem csupán az ón használata utal, de az is, hogy az egyik példány rontott darabnak tűnik.43 Datálásukról nehéz bármit mondani, de az egyik darab hátlapját talán egy holdsarlós Selene hátlap ihlette, melyet jellemzően 189–297 közötti kibocsátásokon láthatunk.44 Az ábrázolások elnagyoltságát figyelembe véve ugyanakkor az sem kizárható, hogy egyes elemek helyi, esetleg regionális mintakincsre vezethetők vissza, míg a római császárábrázolásnak is csupán bizonyos jellegzetes elemei kerültek átemelésre. Egy ilyen jellegű, sematizáló helyi fejlődés azonban szintén a későbbi, Kr. u. 2–3. századot követő datálást valószínűsítené.
1: Tiberius PONTIF MAXIM denariusai ihlette óncsüngő öntőformája Khlong Thomból (Borell et al. (2014) 109, Fig. 15. nyomán); 2: Antoninus Pius érme ihlette pénzadaptáció Óc Eóból (Malleret (1962) Pl. 40.919. nyomán); 3: római császárábrázolásra emlékeztető előlappal ellátott csüngő Óc Eóból (Malleret (1962) Pl. 40.921. nyomán); 4–5: elnagyolt császárábrázolással ellátott pénzek Khlong Thomból (Borell (2017b) 158, Figs 1–2. nyomán)
Fig. 2. 1: Stone mould for pendants evoking Tiberius PONTIF MAXIM coins from Khlong Thom (after Borell et al. (2014) 109, Fig. 15); 2: coin adaptation evoking Antoninus Pius coin from Óc Eo (after Malleret (1962) Pl. 40, no. 919); 3: pendant recalling Roman coin designs from Óc Eo (after Malleret (1962) PL. 40, no. 921); 4–5: coins faintly evoking Roman coin designs from Khlong Thom (after Borell (2017b) 158, Figs 1–2)
Citation: Archaeologiai Értesítő 2025; 10.1556/0208.2025.00091
Vékonyabb-vastagabb aranylemezből készült, elnagyolt, római császárábrázolásra emlékeztető előlappal rendelkező csüngőkből mindössze kettőt ismerünk: egyet Óc Eóból, egyet pedig U Thongból. A tárgyak készítéstechnika szempontjából megegyeznek, mindkettő repoussé technikával készült, azonban mind vastagság, mind felfüggesztés tekintetében különböznek. Az Óc Eo-i öntött, vastagabb lemezből áll, s utólag hozzáerősített, csövecskeszerű felfüggesztéssel rendelkezik45 (2. kép 3). Az U Thong-i vékonyabb, akasztója egyszerű, hajlított, s e tekintetben hasonlóságot mutat az Óc Eóból előkerült, szintén repoussé technikával készült Antoninus Pius 152-es pénzeit meglehetősen élethűen idéző csüngővel46 (2. kategória).
Szintén kizárólag Khlong Thomból került elő az a négy, gyenge aranyból, esetleg elektronból készült érem, melyek a csüngőkkel ellentétben verőtővel készülhettek. Előlapjukon császárábrázolás rendkívül elnagyolt verziója, míg hátlapjukon Brāhmī írás látható. A többi adaptációval ellentétben ezek nem ékszer, hanem pénzfunkciót tölthettek be. Borell Khlong Thomban különböző, egymással súlyban korreláló címleteket is azonosított, ahol a legmagasabb címletet éppen ezek a „császárprofillal” ellátott darabok alkotják. Feltehetőleg ezeknél a „császárportré” a helyi uralkodóra utalhat, míg a hátlapon látható írás az általa használt, dél-indiai eredetű cím lehet.47 N. Revire eredményei szerint a pénzeket az 5–6. század során bocsáthatta ki a térség indianizált uralkodója, kinek sem uralkodási idejéről, sem az irányítása alatt álló területek kiterjedéséről nem rendelkezünk információkkal48 (2. kép 4–5).
Összefüggések
A két, aranylemezből készült, elnagyolt portréval rendelkező csüngőt leszámítva a fent bemutatott éremadaptációk mindegyike esetében készítési helyként Khlong Thom valószínűsíthető. A Khuan Lukpadként, azaz „Gyöngy dombként” is ismert lelőhely hosszú ideje az illegális feltárások célpontja. A település feltehetőleg már a Kr. e. 1. században aktív lehetett, de igazán a Kr. u. első századokban élhette fénykorát. Nem csupán kereskedelmi szempontból volt jelentős, de saját kézművesiparnak is otthont adhatott.49 A pénzadaptációkon kívül számos római eredetű tárgy került elő Khlong Thomból, elsősorban gemmák, de gyöngyök és egyéb tárgyak is köthetők a lelőhelyhez. Ezek némelyike időben a Kra Isthmus lelőhelyeiről ismert, Kr. e. 1. századra – Kr. u. 1. századra keltezhető, elsősorban kvalitásos római tárgyakkal korrelál, míg más darabok ezeknél későbbiek (Kr. u. 1–2. századiak), s inkább a római tömegáruk példájának tekinthetők.50 Khlong Thom – akárcsak Óc Eo és U Thong – azonban a Kra Isthmus-i lelőhelyeknél később élte fénykorát, mely a későbbi keltezésű római áruk, és maguknak az adaptációknak a jelenlétére is magyarázatot adhat. Hiszen utóbbiak közül a legkorábbra keltezhető éremtípust felhasználó darabok a Tiberius PONTIF MAXIM típusai ihlette példányok, melyek nem lehetnek korábbiak a Kr. u. 1. századnál,51 míg az összes többi adaptáció esetében Kr. u. 2–3. századi, vagy akár annál későbbi gyártást feltételezhetünk. Tehát, legkorábban is abban az időszakban kezdik el őket gyártani, amikor általánosságban mind kvalitás, mind mennyiség tekintetében csökken a római áruk délkelet-ázsiai előfordulása. Ugyanakkor nem feltétlenül érdemes összefüggést keresni a római áruk és a római pénzadaptációk délkelet-ázsiai jelenléte között, hiszen ugyan mind maguk a római tárgyak, mind a római pénzek adaptálásának szokása Indiából érkezett a régióba, nem biztos, hogy a helyi közösségek tisztában voltak azzal, hogy az adaptációk prototípusai ugyanonnan származnak, mint maguk a római áruk. Ez még akkor is igaz, ha voltak helyben elérhető római pénzek, de erre egyelőre nem is látunk régészeti bizonyítékot. Így feltételezhető, hogy Délkelet-Ázsiában a római pénzadaptációk már elvesztették kapcsolatukat a Római Birodalommal.
Az érmek és adaptációik nyakban történő viselésének szokása tehát Dél-Indiából juthatott Délkelet-Ázsiába.52 Míg a Tiberius-típusú (ón)csüngők esetében egyértelműen kimutathatók az indiai modellek, sőt, esetleg helyben működő indiai mesterek is feltételezhetők, addig az aranypénzeknél már némileg közvetettebben jelenik meg az indiai modell, s inkább annak átértelmezésével számolhatunk. Az Antoninus-dinasztia pénzei ihlette csüngők pedig talán rendkívül jó minőségő indiai adaptációk alapján készülhettek, mégis inkább helyi invenciónak tűnnek.53 A szakirodalom szerint az emberábrázolás, pontosabban maga a császárbüszt játszhatta a kulcsszerepet, s feltehetőleg védelmező-szerencsehozó funkciót társítottak hozzájuk, esetleg a presztízs, státusz és vagyoni helyzet kifejezői lehettek.54 Délkelet-Ázsia esetében mindenesetre a tárgyak presztízs-jellegét tovább erősíti maga a nyersanyag is, ugyanis az arany, de feltételezhetően az ón is presztízsértékkel bírhatott.55 Mindez különösen érdekes az indiai példányok nyersanyagával összevetve, ahol a római pénzek ihlette csüngők egy jelentős része agyagból készült (bullae).56
Ugyanakkor mindez nem ad magyarázatot arra, miért éppen ez az idegen eredetű tárgytípus annak jellegzetesen idegen ábrázolásával került adaptálásra és lett vélhetően apotropaikus funkcióval felruházott feltételezhető presztízstárgy India után Délkelet-Ázsia közösségei által is. Az, hogy a római érmek adaptálásának szokása Délkelet-Ázsiában is elterjedt, sőt, helyi változatok készítése is megjelent, részben talán a római ikonográfia és szimbolika (elsősorban a császárábrázolás) újrakontextualizálásával és a helyi (indianizált) kulturális koncepciókba történő beillesztésével magyarázható. Mindez az idegen elem(ek) egy vagy több olyan tulajdonságának felismerése révén mehetett végbe, mely részleteiben legalábbis már a helyi kulturális szövetben megtalálható volt, ezáltal integrálhatóvá téve magát az idegen szimbolikát is.57 Hasonló folyamat mehetett végbe a római (és szászánida) üvegedények esetében az 5/6. század előtti Kínában, ahol például az áttetsző üvegedények jádéhoz hasonlatos tulajdonságai is segíthették ezen idegen eredetű tárgyak helyi kulturális szimbolikába történő beillesztését, magyarázatot szolgáltatva egyéb római tárgyakkal szembeni kizárólagos preferenciájukra is.58
Összefoglalás
Ahogy az a fentiek alapján látható, a számos Délkelet-Ázsiában előkerült, bizonytalan eredetű római pénz közül egyedül a Bang Kluai Nok-i Domitianus-arany köthető az ókorhoz, a többi esetben leginkább későbbi, esetenként egyenesen modern gyűjtéssel számolhatunk.
Ugyanakkor a római pénzek ihlette, helyben készült adaptációk száma kiugró, különösen a római pénzek hiányához képest. A legkorábbi típusok készítése dél-indiai modellek alapján kezdődhetett, feltehetőleg valamikor az 1. század második felét követően, Khlong Thomban. A 2–3. századot követően ugyanitt kerülhettek gyártásra a római eredetik, esetleg jó minőségű indiai adaptációk újragondolásával készült aranycsüngők, melyeket elsősorban az Antoninus-dinasztia pénzei ihlettek. Az ezeken található éremképek meglehetősen közeli hasonlóságot mutatnak az eredeti pénzekhez, s – a Tiberius-típusokhoz képest legalábbis – valamiféle helyi fejlődésre utalnak. Az ón – de talán a két arany is –, elnagyolt ábrázolással ellátott csüngők talán szintén Khlong Thomban készülhettek, s esetleg már a tömeggyártás felé mutathatnak. A Khlong Thom-i uralkodó feltehetőleg az 5–6. század magasságában kibocsátott pénzei képviselhetik e folyamat egyik utolsó állomását.
Fontos azonban szem előtt tartani, hogy hasonló következtetések levonását mind a kontextus hiánya, mind a fenti adaptációk a római pénzekhez képest ugyan kiugró, de továbbra sem túl magas száma erőteljesen kétségessé teszi.
Az ugyanakkor a fenti problémák ellenére is látható, hogy Khlong Thom kulcsszerepet játszhatott a római pénzek ihlette adaptációk készítésében, s ennek fényében korántsem lehet véletlen, hogy a helyi indianizált uralkodó az adaptációkról már ismert ikonográfiai paneleket vette át saját éremveréséhez.
Támogatás
A tanulmány az ELTE Egyetemi Kiválósági Alap szakmai támogatásával készült. Projekt azonosító: 2022/045-P361-1.
Irodalom
Autiero, S. (2017). Bes Figurines from Roman Egypt as Agents of Transculturation in the Indian Ocean. Thiasos, 6: 79–89.
Bellina, B. (1998). La formation des réseaux d’échanges reliant l’Asie du Sud et l’Asie du Sud-Est à travers le matériel archéologique (vi e siècle avant J.-C. – vi e siècle apr. J.-C.). Le cas de la Thaïlande et la péninsule Malaise. Journal of the Siam Society, 86: 89–105.
Bellina, B. (2016). The Inception of the Trans-National Processes between the Indian Ocean and the South China Sea from an Early City-state on the Thai-Malay Peninsula (Fourth-Second Century BCE). In: Marie-Françoise Boussac, M.-F., Salles, J.-F. és Yon, J.-B. (Szerk.), Ports of the ancient Indian Ocean. Primus Books, Delhi, 463–492.
Bellina, B. és Bernard, V. (2017). Settlement Organisation: Locating Different Activities. In: Bellina, B. (Szerk.), Khao Sam Kaeo: An Early Port-City between the Indian Ocean and the South China Sea, Vol. 28. Mémoires archéologiques, École française d’Extrême-Orient, Paris, 169–201.
Bellina, B. és Glover, I. C. (2004). The archaeology of early contacts with India and the Mediterranean world from the fourth century BC to the fourth century AD. In: Glover, I. C. és Bellwood, P. (Szerk.), Southeast Asia, from the prehistory to history. Routledge, London, 68–89. https://doi.org/10.4324/9781003416609-5.
Bennett, A. (2017). The ancient history of U Thong, city of gold: A scientific study of the gold from U Thong. River Books, Bangkok.
Bijovsky, G. (1998). The Gush Ḥalav Hoard Reconsidered. Atiqot, 35: 77–106.
Borell, B. (2008a). Some western imports assigned to the Oc Eo period reconsidered. In: Pautreau, J.-P. et al. (Szerk.), From homo erectus to the living traditions. Choice of papers from the 11th International Conference of the European Association of Southeast Asian Archaeologists, Bougon, 25th–29th September 2006. Siam Rattana, Chiang Mai, 167–174.
Borell, B. (2008b). The early Byzantine lamp from Pong Tuk. The Journal of the Siam Society, 96: 1–26.
Borell, B. (2014). The power of images. Coin portraits of Roman emperors on jewellery pendants in Early Southeast Asia. Zeitschrift für Archäologie Außereuropäischer Kulturen, 6: 7–43. https://doi.org/10.34780/ab0y-eme4.
Borell, B. (2016). Vietnam und die maritime Seidenstraße in den frühen Jahrhunderten n. Chr. In: LWL-Museum für Archäologie Herne et al. (Szerk.), Schätze der Archäologie Vietnams. Nünnerich-Asmus Verlag, Mainz, 105–115.
Borell, B. (2017a). Coin of Victorinus (AD 269–271) Found at Uthong. In: DASTA és BIA (Szerk.), Traces of the Roman World in U Thong and Southern Thailand. Designated Areas for Sustainable Tourism Administration (Public Organization) (DASTA) and Buddhadasa Indapanno Archives (BIA), Bangkok, 10–22.
Borell, B. (2017b). Gold Coins from Khlong Thom. Journal of the Siam Society, 105: 151–177.
Borell, B. (2019a). A Roman gold coin found in Peninsular Thailand. In: Pongpanich, B. és Thinapong, S. (Szerk.), Suvarnabhumi: Land of Gold: The new finding for Suvarnabhumi Terra Incognita. GISTDA, Bangkok, 57–66.
Borell, B. (2019b). Gold coins from Khlong Thom. An update. Journal of the Siam Society, 107: 155–158.
Borell, B. (2020). More about gold coins from Khlong Thom, with a revised reading of the inscription. Journal of the Siam Society, 108: 155–160.
Borell, B. (2021). Coins from Western Lands Found in Southeast Asia. In: Günther, S. et al. (Szerk.), From Constantinople to Changan. Byzantine Gold Coins in the World of Late Antiquity, Vol. 8. Journal of Ancient Civilizations – Supplements, Institute for the History of Ancient Civilizations, Changchun, 277–314.
Borell, B., Bellina, B. és Chaisuwan, B. (2014). Contacts between the Upper Tai-Malay Peninsula and the Mediterranean World. In: Revire, N. és Murphy, S. (Szerk.), Before Siam: Essays in Art and Archaeology. River Books, Bangkok, 98–117.
Brancaccio, P. (2005). Perceptions of “Westerners” in Sātavāhana Times: The Archaeological Evidence. In: Jarrige, C. és Lefèvre, V. (Szerk.), South Asian Archaeology 2001. Proceedings of the Sixteenth International Conference of the European Association of South Asian Archaeologists, held in Collège de France, Paris, 2– 6 July 2001. Éd. Recherche sur les Civilisations, Paris, 401–406.
Bronson, B. (1990). Glass and Beads at Khuan Lukpad. In: Glover, I. és Glover, E. (Szerk.), South Asian Archaeology 1986. Proceedings of the First Conference of the Association of Southeast Asian Archaeologists in Western Europe. Archaeopress, Oxford, 213–230.
Brown, R. L. és MacDonnell. A.-M. (1989). The Pong Tuk lamp: A reconsideration. The Journal of the Siam Society, 77(2): 9– 20.
Butcher, K. (2003). Small Change in Ancient Beirut. The Coin Finds from BEY 006 and BEY 045: Persian, Hellenistic, Roman, and Byzantine Periods. Archaeology of the Beirut Souks, AUB and ACRE Excavations in Beirut, 1994–1996, Vols 45–46. Berytus, American University of Beirut, Beirut.
Chaisuwan, B. (2011). Early contacts between India and the Andaman coast in Thailand from the second century BCE to Eleventh Century CE. In: Manguin, P.-Y. et al. (Szerk.), Interactions between South and Southeast Asia. Reflections on cross-cultural exchange. ISEAS–Yusof Ishak Institute, Singapore, 83–112. https://doi.org/10.1355/9789814311175-007.
Epinal, G. (2014). Cambodia from Funan to Chenla, a thousand years of monetary history. National Bank of Cambodia Publication – Money and Economy Museum, Phnom Penh.
Glover, I. C. (1996). The Archaeological Evidence for Early Trade between India and Southeast Asia. In: Reade, J. (Szerk.), The Indian Ocean in Antiquity. Kegan Paul, London, 365–400.
Glover, I. C. és Bellina, B. (2001). Alkaline Etched Beads East of India in the Late Prehistoric and Early Historic Periods. Bulletin de l’Ecole française d’Extrême-Orient, 88(1): 191–215. https://doi.org/10.3406/befeo.2001.3513.
Hoppál, K. (2016). Contextualising Roman-related glass artefacts in China. An integrated approach to Sino-Roman relations. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae, 67: 99–114. https://doi.org/10.1556/072.2016.67.1.3.
Hoppál, K. (2022). Roman engraved gems from Southeast Asia. Dissertationes Archaeologicae, 3.9: 197–223. https://doi.org/10.17204/dissarch.2021.197.
Hoppál, K. (2023). A recepció régészete. Római eredetű üvegedények az 1–5. században a Selyemút keleti ágain. In: Hoppál, K. és Kovács, Sz. (Szerk.), Percepció és Recepció a Selyemút mentén, Vol. 3. Studia de Via Serica, ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest, 89–133.
Hoppál, K., Adhityatama, S., Vida, I. és Lu, Y. (2018). All that glitters is not Roman: Roman coins discovered in East Java, Indonesia. A study on new data with an overview on other coins discovered beyond India. Dissertationes Archaeologicae, 6: 461–492. https://doi.org/10.17204/dissarch.2018.461.
Hoppál, K., Bellina, B. és Dussubieux, L. (2022). Archaeological insights into 1st millennium BC Egypt and the Mediterranean world connections with the Indian subcontinent, Southeast Asia and China. In: Fragaki, E., Nenna, M.-D. és Versluys, M. J. (Szerk.), Alexandria the cosmopolis: A global perspective, Vol. 56. Études Alexandrines, Centre d’Études Alexandrines, Alexandria, 117–170.
Jacq-Hergoualc’h, M. (2002). The Malay Peninsula. Crossroads of the Maritime Silk Road (100 BC–1300 AD), Vol. 3/13. Handbook of Oriental Studies, Brill, Leiden–Boston–Cologne. https://doi.org/10.1163/9789047400684.
Khoo, J. C. M. (2003). Art & Archaeology of Fu Nan: Pre-Khmer Kingdom of the lower Mekong Valley. Southeast Asian Ceramic Society, Singapore.
Khunsong, S. (2018). Infant burial of the Pre-Dvaravati period. New data from the 2015 excavation at U-Thong, Central Thailand. In: Tan, N. H. (Szerk.), Advancing Southeast Asian Archaeology 2016: Selected Papers from the Second SEAMEO SPAFA International Conference on Southeast Asian Archaeology, (Bangkok, 2016). SEAMEO SPAFA, Bangkok, 1–11.
Lê, T. L. (2015). The Óc Eo Culture and its Cultural Interaction with the Outside World. In: Reinecke, A. (Szerk.), Perspectives on the Archaeology of Vietnam. International Colloquium, Hanoi 29th February – 2nd March 2012. German Archaeological Institute, Bonn, 211–236.
Lê, X. D., Đào, L. C. és Võ, S. K. (1995). Văn hóa Óc Eo: những khám phá mới (The Oc Eo Culture: Recent Discoveries). Khoa h ọc xã hội, Hà Nội.
Malleret, L. (1957). La trace de Rome en Indochine. In: Togan, A. Z. V. (Szerk.), Proceedings of the Twentysecond Congress of Orientalists , Vol. 1. Brill, Leiden, 332–348.
Malleret, L. (1962). L’Archéologie du Delta du Mékong. Tome Troisième. La Culture du Fou-Nan. École française d'Extrême-Orient, Paris.
Manguin, P.-Y. (2004). The Archaeology of Early Maritime Polities of Southeast Asia. In: Glover, I. és Bellwood, P. (Szerk.), Southeast Asia: From Prehistory to History. Routledge, London–New York, 282–313. https://doi.org/10.4324/9781003416609-13.
Miksic, J. N. (2013). Singapore and the Silk Road of the Sea, 1300–1800. National University of Singapore Press, Singapore. https://doi.org/10.2307/j.ctv1nthqk.
Noeske, H.-C. (2000). Münzfunde aus Ägypten I. Die Münzfunde des ägyptischen Pilgerzentrums Abu Mina und die Vergleichsfunde aus den Dioecesen Aegyptus und Oriens vom 4.-8. Jh. n. Chr. Prolegomena zu einer Geschichte des spätrömischen Münzumlaufs in Ägypten und Syrien. Vol. II., Vol. 12. Studien zu Fundmünzen der Antike, Gebr. Mann Verlag, Berlin.
Pongpanich, B. (2019). Suvarnabhumi: The Preliminary Conclusion. สุวรรณภูมิ มีจริง? อยู่ที่ไหน? เป็นอย่างไร? บทสรุปเบื้องต้นจากการทบทวน ประมวลความรู้. Sù-wan-ná-poom mee jing yòo têe năi bpen yàang rai bòt sà-rùp bêuuang dtôn jàak gaan tóp tuuan bprà-muuan kwaam róo. In: Pongpanich, B. és Thinapong, S. (Szerk.), Suvarnabhumi: Land of Gold: The new finding for Suvarnabhumi Terra Incognita. GISTDA, Bangkok, 219–278.
Pongpanich, B. 彭帕寧, 班查 (2013). 定要收藏的古珠.天珠珍貴圖鑑 – Dingyao shoucangde guzhu – Tianzhu zhengui tujian – Beyond beads. Weitaming wenhua youxian gongsi, Xinbeishi.
Pryce, T. O. (2014). Metallurgy in Southeast Asia. In: Selin, H. (Szerk.), Encyclopaedia of the History of Science, Technology, and Medicine in Non-Western Cultures. Springer Netherlands, Dordrecht, 1–17. https://doi.org/10.1007/978-94-007-3934-5_10178-1.
Revire, N. (2021). Viṣṇuvarman in the Golden. Peninsula. Journal of the Siam Society, 109: 101–118.
de Saxcé, A. (2015). Commerce, transferts, réseaux. Des échanges maritimes en mer Érythrée entre le IIIe s. av. n.è. et le VIIe s. de n.è. PhD thesis, University of Sorbonne, Paris.
Srisuchat, A. (1998). A Proposed Outline of the Chronology of Early History in Thailand: Dating and Re-analysis of Data from Recently Excavated Sites in Thailand. In: Klokke, M. J. és de Bruijn, T. (Szerk.), Southeast Asian Archaeology 1986. Proceedings of the 6th International Conference of the European Association of Southeast Asian Archaeologists Leiden, 2–6 September 1996. Centre for South-East Asian Studies, University of Hull, Hull, 99–115.
Thierry, F. és Morrisson, C. (1994). Sur les monnaies byzantines trouvées en Chine. Revue Numismatique, 6(36): 109–145. https://doi.org/10.3406/numi.1994.2001.
Veraprasert, M. (1987). Khlong Thom: An Ancient Bead Manufacturing Location and an Ancient Entrepôt. In: Seminar in Prehistory of Southeast Asia, SPAFA Final Report, SEAMO Project in Archaeology and Fine Arts. SPAFA Coordinating Unit, Bangkok, 323–331.
Veraprasert, M. (1992). Klong Thom: An Ancient Bead-Manufacturing Location and an Ancient Entrepôt. In: Glover, I., Suchitta, P. és Villiers, J. (Szerk.), Early metallurgy, trade and urban centres in Thailand and Southeast Asia. White Lotus, Bangkok, 149–162.
Walburg, R. (2008). Coins and tokens from ancient Ceylon: being a critical survey of the coins and coin-like objects unearthed on the island based on a thoroughly annotated catalogue of finds, and supplemented by an analytical part dealing with the island’s ancient economy and its trade with the western world. Reichert Verlag, Wiesbaden.
Ezúton is nagyon köszönöm Juhász Lajosnak, hogy felhívta a figyelmem erre a fontos tényezőre.
Hasonló példát Kínából is ismerünk. A nanjingi Shuangshan lelőhely 2. sírjából előkerült márványozott bordás tál gyártását jellemzően az 1. század közepéig teszik, míg a temetkezést 67-re keltezik: Hoppál (2016).
Például Borell (2008b) 14; Borell et al. (2014) 110; Borell (2017); Borell (2021) 281, 289–290, 293.
Noeske (2000) 222 [Kellia], 293 [Hawara], 487 [North Syria]; Bijovsky (1998) 8, kat. sz. 4-5 [Gush H alav]; Butcher (2003) 169–175 [Beirut].
Lê (2015) 230, Fig. 11.22, 232; Borell (2016) 109, Fig. 7; Lê et al. (1995) 43–48 és 337–338. publikációjára hivatkozva egy másik, ugyanott előkerült, de meghatározhatatlan érmet szintén ugyanerre az időszakra datál: Borell (2021) 288.
Malleret (1962) 382–383; Khoo (2003) 25; Miksic (2013) 50. Eredeti jelentés: Cahiers de L’école française d’Extrême-Orient 34 (1943) 5, illetve: Malleret (1957) 335; Malleret (1962) 383, note 1; Borell (2021) 284.
Sőt, a délkelet-ázsiai illegális műkincskereskedelem működését ismerve a szándékos félrevezetés sem kizárható (Hoppál et al. (2018) 463–466).
Ezeknek egy része feltehetőleg egyezik a korábban Thierry és Morrisson által Angkor Boreiből publikált pénzekkel: Thierry és Morrisson (1994) 136, 34. jegyzet; G. Epinal szóbeli közlése 2018-ban.
A pénzek a G. Epinal által rendelkezésre bocsátott adatok alapján kerültek meghatározásra: Hoppál et al. (2018) 470–471.
Eredeti publikáció: Malleret (1962) 115–116, 919. jegyzet, Pl. 40. Elemzés: Borell (2008a) 170–172; Borell (2014) 10–11; Borell (2021) 286.
Eredeti publikáció: Malleret (1962) 116, no. 920, Pl. 40. Elemzés: Borell (2008a) 170–171; Borell (2014) 12–13, kat. sz. 2, Fig. 4; Borell et al. (2014) 107–108; Borell (2021) 286.
Borell (2014) 17–18, kat. sz. 6, Fig. 9.a–b; Borell et al. (2014) 108, Fig. 12.a–b; Borell (2019a) 56, 64, Fig. 8; Pongpanich (2019) 248, 266.
Csupán egyetlen példány anyagvizsgálati eredményei kerültek közlésre: Borell (2014) 20, 40. jegyzet.
Ezúton is nagyon köszönöm Vida Istvánnak az ábrázolás azonosításában nyújtott segítségét.
Borell (2014) 11, Kat. sz. 4, Fig. 2; Borell et al. (2014) 109, Fig. 13.a–b; Bennett (2017) 26–27.
Veraprasert (1987); Bronson (1990); Veraprasert (1992); Glover (1996) 374–375; Srisuchat (1998) 103–104, 107–110; Bellina (1998); Glover és Bellina (2001) 199; Jacq-Hergoualc'h (2002) 84–89; Manguin (2004) 285–286; Pongpanich (2013) 138–153; Chaisuwan (2011) 84–86; Borell (2019b).
Indiában a kontextusból származó, Tiberius pénzei ihlette adaptációk alapján azok gyártása a Kr. u. 1. századtól adatolható, ezért Borell a Khlong Thom-i darabok gyártásának kezdetét a Kr. u. 1. század végére – 2. század elejére teszi (Borell (2014) 26–27).
Brancaccio (2005) 401–402; Borell (2014) 29–30; Borell (2021) 287. Ennek összefoglalását lásd: Hoppál et al. (2022).
Ehhez összefoglalóan például: Pryce (2014) 10. Ezúton is köszönöm Juhász Lajosnak, hogy a csüngők nyersanyagának esetleges presztízs-jellegére felhívta a figyelmem.
Roman coins and their local adaptations from Southeast Asia: A critical overview with new interpretations
In recent years, intensification of archaeological research in Southeast Asia, along with new analytical methods resulted in an increasing number of Roman or Roman believed artefacts. These finds are often regarded as luxurious and exotic trade products, and are used to reconstruct mercantile activities between the Roman Empire and regions beyond India. This is particularly the case with Roman coins found in different regions of mainland and island Southeast Asia. Notwithstanding that most of these objects are lacking good contexts and many arrived in post-Roman times as antiquities. A careful examination reveals that only one single coin, namely an aureus of Domitian from Bang Kluai can be attributed to antiquity. All the other Roman original coins are most likely later arrivals, some of those even modern-time antiquities (Fig. 1).
At the same time, locally made pendants evoking Roman coin designs, referred to as coin adaptations, have been discovered in a surprising number. The earliest types are pendants with crude representations derived from coins of Tiberius PONTIF MAXIM type from Khlong Thom. Those were most likely manufactured locally based on South Asian models sometime after the 1st century CE, maybe by Indian artisans (Fig. 2.1). Production of the pendants made of gold sheet and discs with relatively faithful representations partly or entirely derived from coins of the Antonine Dynasty cannot be earlier than the 2nd century CE (Fig. 2.2). Their closer resemblance to Roman originals suggests that they were either inspired by very high-quality South Asian adaptations, or alternatively, directly by Roman original coins. Their technical and stylistic characteristics indicate a degree of local development through localisation of South Asian models. The two gold pendants as well as the six (possibly) tin pendants with crude representations faintly evoking Roman coin designs could also have been manufactured in Khlong Thom, and might be results of a drop in quality (Fig. 2.3). The also Khlong Thom found pale gold coins used as medium of transaction were most likely issued by the local ruler during the 5th–6th century (Fig. 2.4–5). They bear a profile head faintly recalling Roman coins on the obverse, and Brahmi inscriptions provide the Indianized name – suggesting that the ruler might see himself as a representative of the god on earth – on the reverse. These issues may represent one of the last stages of the localisation process.
These locally made coin adaptations clearly indicates that they were attributed with extra values and bore meanings for the consumers. Their protective or amuletic character as well as their potential prestige function could be very probable – as it has already been hypostatised in the literature. However, their possible role in local communities cannot be fully understood without exploring the reasons behind manufacturing these specifically foreign adapted objects with clear non-local features. The variety and localisation of these adaptations suggest the recontextualization of Roman iconography and symbolism (primarily the depiction of the emperor) and its incorporation into local (Indianized) cultural concepts.
It is also important to keep in mind that the number of the above-mentioned coin adaptations is still small (regardless how significant this number is compared to Roman coins). This along with the lack of context together greatly limits the possibilities of interpretations.
Despite the above problems, it is clear that Khlong Thom played a key role in the production of adaptations inspired by Roman coins, and in light of this, it cannot be a coincidence that the local Indianized ruler adopted the iconographic panels already known from the adaptations for his own coinage.
