View More View Less
  • 1 ELTE, Eötvös Collegium, Byzantium Központ, Magyarország
Open access

A tanulmány a Moreai Krónikában (Τό Χρονικόν του Μορέως) megjelenő magyarok szerepét és megítélését vizsgálja. Bemutatja azokat a szöveghelyeket, amelyekben a Krónika megemlíti a magyar népet vagy a Magyar Királyságot, majd összehasonlítja ezeket más ófrancia és bizánci görög nyelvű, kortárs irodalmi és történeti művek olyan részleteivel, amelyekben szintén említésre kerülnek a magyarok. Megoldási javaslatot tesz arra a kérdésre, hogy miért beszél az általában Bizánc-közeli, illetve a Bizánci Birodalom utódállamait segítő magyarokról az ellenséges keresztes államok történetét megörökítő Krónika a többi korabeli - magyarokhoz közelebb álló - forráshoz képest elismerőbb hangon, dicsérőbb kifejezésekkel: ennek oka elsősorban III. Béla lánya, Margit és dédunokái, a Saint-Omer fivérek hírnevében keresendő. A tanulmány vizsgálja továbbá a Saint-Omer fivérek irodalmi és történeti szerepét, illetve bemutatja a Krónika azon részletének részletes filológiai elemzését, amelyben a szerző Akova báróságának örökösödési tárgyalását részletezi.

The study examines the role and perception of Hungarians in the Chronicle of Morea (Τό Χρονικόν του Μορέως). It presents the passages in which the Chronicle mentions the Hungarian people or the Kingdom of Hungary, and compares them with passages in other contemporary literary and historical works in Old French and Byzantine Greek that also mention Hungarians. It proposes a solution to the question of why the Chronicle - which records the history of the hostile Crusader states - speaks of the Hungarians - who were generally close to Byzantium and helped the successor states of the Byzantine Empire - in a more laudatory tone and in more praiseworthy terms than other contemporary sources closer to the Hungarians: the reason for this is to be found primarily in the reputation of Béla Ill’s daughter Margaret and her grandchildren, the Saint-Omer brothers. The study also examines the literary and historical role of the Saint-Omer brothers and presents a detailed philological analysis of the excerpt from the Chronicle in which the author discusses the succession of the Barony of Akova.

Abstract

A tanulmány a Moreai Krónikában (Τό Χρονικόν του Μορέως) megjelenő magyarok szerepét és megítélését vizsgálja. Bemutatja azokat a szöveghelyeket, amelyekben a Krónika megemlíti a magyar népet vagy a Magyar Királyságot, majd összehasonlítja ezeket más ófrancia és bizánci görög nyelvű, kortárs irodalmi és történeti művek olyan részleteivel, amelyekben szintén említésre kerülnek a magyarok. Megoldási javaslatot tesz arra a kérdésre, hogy miért beszél az általában Bizánc-közeli, illetve a Bizánci Birodalom utódállamait segítő magyarokról az ellenséges keresztes államok történetét megörökítő Krónika a többi korabeli - magyarokhoz közelebb álló - forráshoz képest elismerőbb hangon, dicsérőbb kifejezésekkel: ennek oka elsősorban III. Béla lánya, Margit és dédunokái, a Saint-Omer fivérek hírnevében keresendő. A tanulmány vizsgálja továbbá a Saint-Omer fivérek irodalmi és történeti szerepét, illetve bemutatja a Krónika azon részletének részletes filológiai elemzését, amelyben a szerző Akova báróságának örökösödési tárgyalását részletezi.

The study examines the role and perception of Hungarians in the Chronicle of Morea (Τό Χρονικόν του Μορέως). It presents the passages in which the Chronicle mentions the Hungarian people or the Kingdom of Hungary, and compares them with passages in other contemporary literary and historical works in Old French and Byzantine Greek that also mention Hungarians. It proposes a solution to the question of why the Chronicle - which records the history of the hostile Crusader states - speaks of the Hungarians - who were generally close to Byzantium and helped the successor states of the Byzantine Empire - in a more laudatory tone and in more praiseworthy terms than other contemporary sources closer to the Hungarians: the reason for this is to be found primarily in the reputation of Béla Ill’s daughter Margaret and her grandchildren, the Saint-Omer brothers. The study also examines the literary and historical role of the Saint-Omer brothers and presents a detailed philological analysis of the excerpt from the Chronicle in which the author discusses the succession of the Barony of Akova.

A MAGYAROK ÉS A MAGYAR KIRÁLYSÁG EMLÍTÉSEI A MOREAI KRÓNIKÁBAN

έκ την Ούγγάριαν ηλθασιν χίλιοι πεντακόσοι,

οπου ήσαν ολοι έκλεχτοϊ δοξιωτες στα άλογά τους.1

Bár tudjuk, hogy a bizánci források még a Moreai Krónika keletkezésének idejében, a XIV. században is különböző neveken említették a magyarokat, a Krónika egyetlen szót használ e nép megjelölésére, mégpedig a legelterjedtebbet: az Ούγγροι-t.2 Ez a következetesség egyáltalán nem volt általános a korabeli történetírók között: az ugyanebben a században munkálkodó Geórgios Pachymerés a Παίονες szóval utal a magyarokra, míg a nem sokkal később élt Ióan- nés Kantakuzénos a fentebb említett két megnevezést váltogatja.3

A Krónika először akkor ejt szót a Magyar Királyságról, amikor 1259 tavaszán, mindössze hónapokkal a Bizánci Birodalom restaurációs törekvéseinek szempontjából sorsdöntő pela- góniai ütközet előtt Theodóros Dukas, a sebastokratór hírül adja a Nikaiai Császárság ré- gensuralkodójának, VIII. Palaiologos Mihálynak, hogy II. Villehardouin Vilmos, az Achaia Fejedelemség hercege és II. Mihály épeirosi despota tanácsot ülnek Patrasban. (Azzal, hogy 1259-ben II. Villehardouin Vilmos feleségül vette II. Mihály lányát, Anna Komnéné Dukainát, a gazdag és a régióban meghatározó hatalmú Achaia Fejedelemség nyílt szövetségre lépett az Épeirosi Despotátussal a Nikaiai Császárság ellen.)4 Mikor Palaiologos Mihály értesül arról, hogy a moreai erők a görög területek ellen készülnek vonulni, kétségbeesetten összehívja seregét, és mindenkit felszólít arra, hogy mondja el, mit tanácsol ebben a nehéz helyzetben. A keresztes államok szövetsége, ahogy a Krónika írja, jogosan aggasztotta a nikaiai császárt, aki már hosszú ideje háborút viselt az Épeirosi Despotátus ellen (ό γέρων κυρ Μιχάλης [...] πάλι έφοβήθη, το άκουσε, έδειλίασε εις σφόδρα - „megijedt az idős Mihály úr, ahogy ezt meghallotta, és borzasztóan félni kezdett” H 3556-3557).5

Mikor tehát Palaiologos Mihály felszólítja seregének összes parancsnokát, hogy segítsék őt tanáccsal és mondják meg neki, mivel feleljen a hirtelen támadt fenyegetésre (έν τούτω θέλω και ζητώ ολοι βουλήν νά δώτε - „azt akarom és kérem, hogy mind adjatok tanácsot” H 3563), az első válaszoló, Theodóros Dukas sebastokratór, II. Mihály testvére és Palaiologos Mihály szövetségese azt javasolja neki, hogy küldjön követséget többek között Magyarország királyához, hogy segítse őt seregével: στείλε εις τον ρήγαν τής Ούγγρίας λαόν νά σε βοηθήση (H 3577). A szóban forgó magyar király IV. Béla (1206-1270), akit rokoni szálak fűztek a nikaiai császárhoz, hiszen felesége Laskaris Mária volt, I. Theodóros nikaiai császárnak, Palaiologos Mihály elődjének a lánya. IV. Béla, bár 1258-1260 között maga is hadban állt a frissen megszerzett Stájerország területén, a Krónika szerint megküldte a kért segédcsapatokat a császárnak: έκ τήν Ούγγάριαν ήλθασιν χίλιοι πεντακόσοι, οπου ήσαν ολοι έκλεχτοι δοξιώτες στά άλογά τους„a Magyar Királyságból ezerötszázan érkeztek, akik mind válogatott lovasíjászok voltak” (Η 3596-3597).6 A jelzőhasználatból jól látszik, hogy a Krónika, bár a magyarok ellenségei voltak annak az államnak, amelynek történetét megörökíti, dicsérő szavakkal nyilatkozik róluk. Ez azonban nem egyedi eset: a Krónika más helyeken is nagy tisztelettel beszél az Achaia Fejedelemség ellenségeiről, illetve azoknak szövetségeseiről, legyen bár az egy bizonyos személy vagy egy egész nép(csoport).

Az Achaia Fejedelemség és az Épeirosi Despotátus egyesült seregének, illetve a Nikaiai Császárság és szövetséges csapatainak összecsapására 1259 nyarán vagy őszén került sor Pelagónia mezején. Az epizód, amelyet a Moreai Krónika a pelagóniai ütközetnek szentel bár inkább irodalmi szempontból értékes olvasmány, mint megbízható történeti forrás - komoly szerepet tulajdonít a Nikaiai Császárság oldalán felsorakozó másfélezer magyar íjásznak. Az ütközet előtt Theodóros Dukas, a sebastokratór a németek és a szerbek közé állítja fel őket (άπαύτους γάρ απέρχονται οί τριακόσιοι Άλλαμάνοι· τους Ούγγρους γάρ έδιόρθωσεν και ήσαν το άλλο άλλάγι κι απ’ έκεινους έρχόντησαν οί Σέρβοι, H 3706-3707), majd a csatározás közepette, amikor az Achaia Fejedelemség frank lovagjai szétverik a nikaiaiak oldalán hadba szálló német egységet, a magyarokhoz siet segítségért, hogy nyilazzák le a frankok vezetőjét, Sir Geoffroy de Bruyeres-t (γοργόν σπουδαίως έκεί εδραμεν οπου ήσασιν οί Ούγγροι, ορίζει τους νά σύρνουσιν ολοι μέ τάς σαγίττας στό άλλάγι έκείνο, H 4035-4037). A magyarok úgy cselekednek, ahogy parancsolja nekik, és lenyilazzák a frankokat (κ’ οί Ούγγροι, ώς ώρίστησαν, ούτως και τό έποιήσαν· άρχάσαν κ’ έδοξεύασιν τους Φράγκους κι Άλλαμάνους, H 4051-4052), ezzel pedig a Krónika sugalmazása szerint győzelemre segítették a nikaiai sereget.

A csatáról a Krónika mellett több tudós nyelvű történeti forrás is megemlékezik, de egyik sem támasztja alá a magyar segédcsapatok jelenlétét az ütközetben. Geórgios Pachymerés csupán perzsákról és szkítákról ír (azaz törökökről és kunokról), Geórgios Akropolités szerint pedig a szembenálló felek között nem történt klasszikus értelemben vett ütközet.7 A ma-gyar segédcsapatok szerepéről Moravcsik Gyula és Darkó Jenő bizantinológusok folytattak vitát. Darkó, aki elsősorban a Krónika szövegére és két későbbi forrásra alapozza véleményét - amelyek görög segédcsapatok jelenlétét igazolják 1260-ban a Magyar Királyságban -, kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a magyar íjászoknak: szerinte „a híres pelagóniai csata a ni- kaiai-magyar csapatok győzelmével végződött”, és „mindkét hatalom (ti. a Nikaiai Császárság és a Magyar Királyság) szerencsés közreműködése zúzta szét az ellenség minden törekvését, és ezzel megnyitotta a nikaiaiak számára az utat Konstantinápoly felé’!8 Moravcsik Gyula ezzel szemben azt az álláspontot képviseli, hogy a Krónikán kívül egyéb bizánci források is szót ejtettek volna a magyarokról, ha ilyen jelentős szerepük lett volna az ütközetben.9 Véleményét azzal is kiegészíti, hogy a forrás, amelyre Darkó utal, a XVIII. századnál nem régebbi.10 A Krónika minden bizonnyal eltúlozza a magyar íjászok szerepét a pelagóniai ütközetben; ennek okát az epizód hősköltemény-jellegében érdemes keresni.11

Miután bizonytalan hitelességgel beszámol a pelagóniai ütközet eseményeiről, a Krónika egy sokkal békésebb környezetben ejt szót újra a magyarokról. Mikor leírja Sir Jean de Saint-Omer (III. Béla dédunokája) és Marguerite de Nully (az Achaia Fejedelemség három területének, Passavának, Akovának és Mitopolinak örököse) esküvőjét, röviden bemutatja a Saint-Omer nemzetség családfáját. A történetileg hiteles családfát a függelékben közlöm.

Marguerite de Nully a bárónői címet Jean de Nullytől, Passava első bárójától és Achaia marsalljától örökölte. Miután első férje, Guibert de Cors elesett 1258-ban a karydi ütközetben, Marguerite 1261-ben Konstantinápolyba került túszként, hogy kiváltsa a pelagóniai ütközet után fogságba esett II. Villehardouin Vilmost több nemes társával együtt.12 1275 körül, csaknem másfél évtizednyi fogság után tért haza az Achaia Fejedelemségbe.13 A házasságot 1276-ban kötötték meg.

A Krónika a következőképpen ábrázolja a családfát:14

Εκείνοι γάρ ντε Σαιντ Όμέρ μεγάλη εύγένειαν είχαν· ή μήτηρ τους εύρίσκετον του ρήγα

της Ούγγρίας αύτάδελφη όνόμιμη, τήν είχεν ό πατήρ τους έκείνος ό μισιρ Μπελάς διά

όμόζυγον γυναίκαν· κ’ έποιήκασιν οί δύο όμου έκείνους τους τρείς αφέντες. Κι ό δουκας

γὰρ τῶν Ἀθηνῶν, αὐτὸς ὁ Μέγας Κύρης, εἶχε αὐταδέλφους ἄλλους τρεῖς κ’ ἦσαν πρῶτοι

ἐξαδέλφοι μετὰ ἐκεινοὺς ντὲ Σαὶντ Ὀμέρ.

„A Saint-Omerek nagy nemzetségből származtak: az anyjuk Magyarország királyának a nővére volt, az apjuk pedig Sir Béla, akinek ő volt a törvényes felesége; ők ketten nemzették ezt a három testvért. És Athén hercegének, a nagyúrnak még három testvére volt, és ezek elsőfokú unokatestvérei voltak a Saint-Omer fivéreknek.”

A három testvér nem más, mint Sir Jean, Sir Othon és II. Sir Nicolas de Saint-Omer. A felvázolt családfa hibás, hiszen apjuk, Béla de Saint-Omer nem Magyarország királyának nővérét vette feleségül, hanem I. Guy de la Roche-nak, Athén és Théba urának (aki továbbá Jean de la Roche, az említett nagyúr apja volt) nővérét.15 Athén hercege (Jean de la Roche) - akinek nem három, hanem öt testvére volt - tehát valóban elsőfokú unokatestvére volt a Saint-Omer fivéreknek.16 Béla de Saint-Omer édesanyja Margit volt, III. Béla magyar király lánya (illetve Imre és II. András nővére), aki első férje, Montferrati Bonifác halála után hozzáment I. Nicolas de Saint-Omerhez, néhány boiótiai terület urához. Béla de Saint-Omer tehát anyai nagyapjáról kapta a nevét.17

Margit és I. Nicolas de Saint-Omer házasságának időpontja bizonytalan. Egyes források szerint a férfi már 1214 előtt meghalt, más történészek azonban 1217-re teszik a házasság dátumát. Ezt azzal indokolják, hogy a házasság Margit részéről az 1216-ban Thessaloniké- ben végbemenő politikai változásokra adott reakció volt, amelyek következtében kénytelen volt elhagyni a Thessalonikéi Királyságot.18 Margit és I. Nicolas de Saint-Omer frigyéből két fiú született: a fentebb említett Béla de Saint-Omer és testvére, a Krónika által nem említett Guilleaume de Saint-Omer, aki később nem is játszott fontos szerepet a moreai eseményekben - édesanyjával visszatért a Magyar Királyságba, ahol Macsó hercege lett.19

Margitról a Krónika név szerint nem emlékezik meg, az Achaia Fejedelemséghez köthető más irodalmi művek azonban igen. Geoffroy de Villehardouin, Champagne és Romania marsallja ófrancia nyelvű történeti művében dicsérő szavakkal beszél róla: La troverent l’em- pereor Sursac [...] et l’empererix sa fame de costé lui, qui ere mult belle dame, suer le Roy de Ongrie - „megpillantották [...] Izsák császárt, és oldalán hitvesét, a gyönyörű szép császárnét, aki a magyar király nővére volt”20 Máshol így említi: [...] et de-lez aus séoit l’empereris qui ere fame alpere et marastre alfil, et ere suer al roi de Hongrie, belle dame et bone - „[...] mellettük pedig a császárné, Izsák hitvese és Alexios mostohaanyja ült, egy jóságos és szép hölgy, aki Magyarország királyának volt a nővére.”21 Margit fivéréről, Imre királyról azonban már korántsem nyilatkozik ilyen kedvezően: Et dont avint une aventure dont mult pesa a cels de l’ost, que uns des halz barons de lOst, qui avoit nom Simon de Montfort, ot fait son plait al roy de Ungrie qui anemis estoit a cels - „S ekkor olyan esemény történt, ami ugyancsak lesújtotta a sereg katonát. Az egyik francia nagyúr, Simon de Montfort egyezségre lépett a magyarok királyával, aki a keresztesek ellensége volt”22 A hangvétel érthető: Magyarország királya, Imre valóban ellensége volt a kereszteseknek, hiszen azok 1202-ben Velencét segítve elfoglalták tőle Zára (a mai Zadar) városát.23

Margit a korabeli források szerint igen népszerű asszony volt a görögök között, és többen megemlékeznek különleges szépségéről is, így tehát egyáltalán nem meglepő vagy különleges, hogy Geoffroy de Villehardouin is dicsérően nyilatkozik róla.24 Krónikája egyéb helyein, ahol szóba kerülnek, közömbös hangvétellel beszél a magyarokról.

Geórgios Akropolités, aki a Moreai Krónika keletkezésével nagyjából egy időben írta történeti művét, hasonlóan nyilatkozik a magyarokról. Egy rövid kiszólás erejéig ő is kitér ugyan Margit szépségére, ám ezt csak forrásai alapján, tárgyilagosan említi meg: άφίκετο μέν [...] εις Θεσσαλονίκην ό εϊρημένος βασιλεύς Αλέξιος και ύπεδέχθη παρά της αύτοΰ νύμφης, η έξ Ούγγρων μεν ώρμητο, έπεγαμβρεύθη δε τω βασιλεΐ Ίσαακίω μετά τήν της γυναικος αύτοΰ τελευτήν· ην και ώραίαν πάνυ τω εί'δει οί κατιδόντες εφασκον είναι. - „Megérkezett [...] Thes- salonikébe Alexios császár - akiről már beszéltem -, ahol sógornője fogadta, aki a Magyar Királyságból származott, és hozzáment Izsák császárhoz, miután annak meghalt a felesége; azok, akik látták őt, rendre rendkívüli szépségét emlegették.”25

Geórgios Pachymerés, aki 1242-1310 között írta meg az Akropolités munkáját folytatni hivatott történeti művét, szintén nem tulajdonít sem kiemelkedően jó, sem kiemelkedően rossz tulajdonságokat a magyaroknak. Leírása Akropolitéséhez hasonlóan tárgyilagos, közömbös, és nélkülözi mindazt az elismerő, dicsérő hangvételt, amely a Moreai Krónikában megjelenik.26

Niképhoros Grégóras XIV. században élt bizánci történetíró Árpád-házi Anna császárnéról tesz említést történeti művében, a Bizánci Birodalom történetében, de mindössze néhány szó erejéig: Κωνσταντίνος δε ό δεσπότης ό έκ της προτέρας γυναικος Ούνγρων γεννηθείς τω βασιλεΐ Άνδρονίκω - „Konstantin úr, aki Andronikos császár előző, magyar feleségétől szü- letett.”27 Ezen a rövid említésen kívül mindössze néhány sorban említi még a császárnét, a magyarokról azonban nem beszél - így véleményt sem formál róluk.

A Moreai Krónikát természetesen külön kell kezelnünk a tudós nyelvű történeti forrásoktól. A Krónika elsősorban inkább irodalmi alkotás, mint történeti forrás: ezt csapongó el- beszélésmódja, kiforratlan, népies nyelvezete és verses formája egyaránt világosan mutatja.28 Mindez önmagában indokolja azt, hogy elfogultan beszél a magyarokról - azt azonban nem, hogy miért ír róluk elismeréssel. Ahhoz tehát, hogy ennek okát jobban megértsük, a Krónika szövegét mindenképpen össze kell vetni más bizánci verses költeményekkel is, melyek szót ejtenek a magyarokról. Beszámolóik műfajukból eredően és a tudós nyelvű munkáktól eltérően nem törekednek tárgyilagosságra; így sokszínűbb képet adnak arról, hogyan látták a görögök a magyarokat a XIII-XIV. században.

A Moreai Krónika megírásának idejében egyetlen olyan jelentősebb bizánci költő tevékenykedett, aki művében említést tett a magyar népről: az egyébként ismeretlen Ephraim (’Εφραίμ) nevű szerző soraival talán nem haszontalan összevetni a Krónika részleteit. Ephraim 1313 körül (tehát a Moreai Krónika keletkezésével nagyjából egy időben) írt egy verses krónikát, amelynek hiányzik a címe és az eleje. Műve 1261-ig örökíti meg a római és bizánci császárok történetét.29 A magyarokról nem beszél elismeréssel: több alkalommal barbároknak nevezi őket (κατά τον ’Ίστρον συμπλακεις άντιπάλοις ίστησι λαμπράν κατά Βαρβάρων νίκην - „a Duna mellett összecsapott az ellenféllel, s fényes győzelmet arat a barbárok fölött”, 3854-3855), és nem mulasztja el megemlíteni hitvány tetteiket sem (καθ’ δν χρόνον Παίονες ήθετηκότες ας προς κρατούντα συνέθεντο ξυμβάσεις - „abban az időben a paionok [= magyarok] semmibe véve a megegyezéseket, melyeket az uralkodóval kötöttek” [4249-4250]; όρκους δε πάλιν συγχεάντων Παιόνων - „mivel azonban a paionok ismét megszegték az esküket”, 4274).30 Bár a kiragadott részletek azokban az énekekben találhatók, melyek Ióannés Komnénos és Manuél Komnénos császárok cselekedeteit örökítik meg (tehát XII. századi eseményeket), Ephraim hangnemétől itt távol áll az a tisztelet, amellyel a Krónika illeti a magyarokat. Mikor a későbbi császárok kapcsán megemlékezik róluk, hangja közömbösebbé válik, egy alkalommal pedig dicséretbe is fordul: έκεΐσε συνέμιξε κηδεστη φίλω, Ούγγρίας ρηγι τω Βελά κεκλημένω - „ott találkozott kedves apósával, Magyarország királyával, akit Bélának neveznek” (6178-6179).31 Véleményformálását azért nehéz összevetni a Krónikáéval, mert Ephraim különböző történeti forrásokból dolgozott (Ióannés Zónaras, Nikétas Choniatés és Geórgios Akropolités műveiből), így nem is biztos, hogy mindig saját véleményét formálja meg művében. Ez abból is látszik, hogy a kezdeti ellenszenv a verssorok gyarapodásával (és a források változásával) egyre enyhül, míg végül közöny veszi át a helyét.

Összességében tehát megállapítható, hogy a Moreai Krónika a kortárs történeti és irodalmi művekhez képest kifejezetten pozitív hangvétellel beszél a magyarokról: a pelagóniai ütközetben a ragyogó magyar segédcsapatok vitézkedésének tulajdonítja a Nikaiai Császárság győzelmét, illetve Margitnak, III. Béla lányának nemzetségét is dicséri. Ez a fajta rokonszenv a korabeli források között mindenképpen egyedi. Akropolités és Pachymerés is a Magyar Királysággal és a magyarokkal jó viszonyt ápoló Bizánci Birodalomban tevékenykedett, így meglepő, hogy a Krónika - amely a magyarokkal baráti viszonyban nem lévő, sőt, legtöbbször velük szembekerülő Achaia Fejedelemségben készült - dicsérőbben ír a magyarokról, mint a korabeli bizánci források.

Ha megvizsgáljuk, miként ír a Krónika egyéb népekről, amelyekkel az Achaia Fejedelemség hadban állt, közelebb jutunk ennek okához: a Krónika ugyanis a németeket is hasonlóan dicséri (ηλθασιν άπό τήν Άλλαμάνιαν φουσσατα πλεΐστα και καλά, ολοι ήσαν άντρειωμένοι - „hatalmas és derék csapatok érkeztek Németországból, és mind bátor emberek voltak" H 6224-6225), és még azokat is elismeri közülük, akiknek jelleme bizonyos szempontok alapján világosan megkérdőjelezhető volt a korban (παύομαι [...] να λέγω περι του Άλαμάνου έκεινου, του έξάκουστου στρατιώτου [...] του έχτρου της Εκκλησίας - „itt megállok ama német történetének mesélésében, aki igen kiváló harcos volt, [...] és az egyház ellensége’, H 6813-6816). A görögök oldalán felsorakozó kunokat és törököket legtöbbször közömbösen említi; ezzel szemben megfigyelhető, hogy még a Bizánci Birodalom visszaállítójáról, VIII. Palaiologos Mihályról is tisztelettel beszél, aki a legfenyegetőbb ellenséget testesíthette meg a keresztes államok szemében: ό βασιλεύς ό γέρων κύρ Μιχάλης [...] ήτον γαρ εις φρόνεσιν κ’ εις τήν άνδρείαν μεγάλος - „az idős Mihály császár [...] igen bölcs és vitéz ember volt” (H 3554-3555).32 A Krónika említ továbbá anatóliaiakat (H 4555), vlachokat (H 4090), bolgárokat (H 1215, 3708), alainosokat és zychosokat (H 1215), szerbeket (H 3708), velenceieket, provence-iakat és lombardokat (H 850), ám egyikükhöz sem társít olyan fényes jelzőket, mint a magyarokhoz, a németekhez és az ellenséges „rómaiakhoz’.33

A bemutatott adatokból világosan látszik, hogy a Krónika tisztelettel említi azokat a tekintélyesebb nyugati népeket, amelyek a moreai események szempontjából kisebb-nagyobb szerepet játszottak a helyi harcokban (tehát a Német-római Birodalmat és a Magyar Királyságot), és ugyanígy tesz a nagy tekintélyű Bizánci Birodalom szilárdan álló utódjával, a Nikaiai Császársággal is. Azokat az egyébként befolyásos hatalmakat, amelyeknek a XIII. században meglazult a kapcsolata a görögökkel, ennélfogva pedig nem játszottak kiemelkedő szerepet a helyi történésekben, közömbösen említi (hasonlóképp tesz, érthető módon, a kisebb népcsoportokkal). A magyar nép iránt mutatott tisztelet talán még így is különös, hiszen a felsorolt példákból látszik, hogy a magyarok sem szerepeltek többet a harcokban, mint például az akkoriban szintén tekintélyes hatalmú bolgárok vagy szerbek. Ennek két oka lehet: a szépségéről híres és a görögök között igen népszerű Margit császárné származása köztudott volt - az ő személye önmagában indokolhatná a magyarok iránt mutatott tiszteletet. Tekintve azonban, hogy a Moreai Krónika nem a Nikaiai Császárságban, hanem az Achaia Fejedelemségben született, talán másban kell keresni ennek a tiszteletnek a gyökerét: nem Margitban, hanem unokáiban, a Saint-Omer fivérekben, akik ragyogó és igen híres nagyurakká váltak Moreában.

SIR JEAN DE SAINT-OMER ÉS MARGUERITE DE NULLY HÁZASSÁGA

I. Nicolas de Saint-Omer frank lovag IV. Guilleaume de Saint-Omer, az észak-franciaországi Saint-Omer település chátelain-ja és Ida d’Avesnes fia volt.34 Nagybátyja, II. Jacques dAves- nes részt vett a negyedik keresztes hadjáratban és a mai Görögország területének elfoglalásában Montferrati Bonifác oldalán, így területeket szerzett Euboia szigetén.35 A halála után Nicolas követte őt, és birtokot kapott Thébától nyugatra.36 Később feleségül vette III. Béla lányát, Margitot, akinek ez már a harmadik házassága volt: miután első férje, I. Angelos Izsák bizánci császár 1204-ben meghalt, hozzáment Montferrati Bonifáchoz, aki pedig 1207-ben halt meg.37 Ahogy fentebb is említettem, két fiuk született, Béla és Guilleaume. 1240-ben Béla feleségül vette Bonne de la Roche-t, I. Guy de la Roche-nak, Athén és Théba hercegének nővérét, akitől hozományként megkapta a Thébához tartozó területek felét.38 Ezzel Béla lefektette a keresztes államokban híressé vált nemzetsége gazdagságának és megbecsülésének alapjait. Három fia született, akik közül II. Nicolas de Saint-Omer később megörökölte tőle Thébát, és két házassága révén - melyeket Antiochiai Máriával, majd Anna Komnéné Dukainával, II. Villehardouin Vilmos achaiai herceg özvegyével kötött - kora egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb nemesévé és az Achaia Fejedelemség bailli-jává vált. Jean de Saint-Omer az Achaia Fejedelemség marsallja lett, a harmadik fiú pedig - akiről mindegyik forrásban kevesebb említés esik - Othon de Saint-Omer volt, aki bátyja halála után átvette Théba kormányzását.39

A Saint-Omer fivérek részt vettek a helyi nemesek 1256-1258 között vívott háborújában Villehardouin Vilmos ellen.40 Mivel itt a Saint-Omer fiúk történetét filológiai szempontból vizsgálom, a háború összefüggéseit nem elemzem.41 A Krónika számot ad a háborút eldöntő karydi összecsapásról, mely 1258-ban történt, és II. Villehardouin Vilmos győzelmével végződött. A csataleírásban szó esik Sir Guibert de Cors haláláról, aki Marguerite de Nully-nek, Sir Jean de Saint-Omer későbbi feleségének férje volt (έκεΐ έσκοτώθη εις πόλεμον ό ένας φλαμουριάρης μισιρ Γγιπέρ τον έλεγαν, ντε Κορ εϊχεν το έπίκλην, οστις εϊχεν του μισιρ Ντζιάν ντε Πασσαβα θυγάτηρ γυναίκαν του εύλογητικήν - „Levágatott ott, a csatában az egyik zászlóvivő, akit Sir Guibert-nek neveztek, és akinek Cors volt a családneve és Sir Jean de Passava áldott lánya volt a felesége” H 3270-3273). Az asszonnyal kapcsolatban a Krónika - a vérontás leírásának közepette - újabb részét mutatja be a Saint-Omer családfának: και μετά έκεΐνον άπηρεν εις άντρα εύλογητικον τον μισιρ Ντζά έκεΐνον ντε Σαΐντ-Όμέρ τον έλεγαν, ούτως εϊχεν το έπίκλην· κ’ έποίκασιν άμφότεροι το άντρόγυνον έκεΐνο εναν υιόν έξαίρετον, τον θαυμαστόν έκεΐνον τόν [μισιρ] Νικόλαν ντε Σαΐντ-Όμέρ άφέντη γαρ της Θήβας, και μέγαν πρωτοστράτορα <του> πριγκιπάτου Άχαΐας - „és őutána az áldott Sir Jeanhoz ment hozzá, akit Saint-Omer- nek hívtak, ez volt a családneve; és ezek ketten egy rendkívüli fiúnak, a csodálatos Sir Nicolas de Saint-Omernek, Théba nagyurának és az Achaia Fejedelemség marsalljának adtak életet” (H 3273-3279). A részlet a család utolsó tagját említi, III. Sir Nicolas de Saint-Omert, aki megörökölte nagybátyjától a thébai területeket, apjától az Achaia marsallja címet, édesanyjától Passava és Mitopoli területeit, valamint Akova báróságának egyharmadát, majd később II. Nicolas de Saint-Omerhez hasonlóan Achaia bailli-jává vált.42 Így a kezében összpontosult a Saint-Omer család összes hatalma és gazdagsága, ami a frankok által megszállt területek egyik legbefolyásosabb nagyurává tette. Bár igen nagy tekintélyű úr volt, és vitathatatlanul családja legbefolyásosabb leszármazottja, a görög nyelvű Krónika mindössze két helyen említi.43 Ennek egyszerű oka van: a Moreai Krónika 1292-ig örökíti meg a frankok történetét, III. Sir Nicolas de Saint-Omer pedig csak később emelkedett ilyen magas rangokra. A Saint-Omer család utolsó leszármazottjaként keleten ő szakította meg III. Béla király női ágon örökített vérvonalát.44 Érdemes megjegyezni, hogy a Krónika θαυμαστός έκεΐνος-ként, azaz csodálatos emberként jellemzi: ez a megtisztelő jelző keveseknek jár ki.

A vereség után a Krónika röviden megemlíti, hogy I. Guy de la Roche, aki összefogta a nemeseket II. Villehardouin Vilmos ellen, Thébába menekült, oldalán olyan neves személyekkel, mint Sir Geoffroy de Bruyeres és a három Saint-Omer: Ό άφέντης της Καρύταινας ήτον έκεΐ μετ’ αύτον, ό [μισιρ] Νικόλας ντε Σαΐντ-Όμέρ μετα τους άδελφούς του, τόν μισιρ Ντζία ντε Σαΐντ-Όμέρ και μέ τόν μισέρ ’Ότον (H 3287-3290). A Krónika már azzal is kiemeli a fivéreket a többi nemes közül, hogy külön megemlíti őket I. Guy de la Roche mellett, azzal azonban még inkább kihangsúlyozza tekintélyüket, hogy egyenként szól róluk. Míg róluk név szerint emlékezik meg, az akkoriban hatalmas hírnévnek örvendő, népszerű Sir Geoffroy de Bruyeres-re mindössze Karytaina uraként utal, és az athéni hercegi család többi tagját is csupán I. Guy de la Roche testvéreinek hívja (οί τρεΐς άδελφοι, H 3091).45 Az, hogy a szerző kifejezetten fontosnak tartotta, hogy mindegyik Saint-Omert név szerint megnevezze - holott beérhette volna az összegző említéssel, miként a de la Roche család tagjai esetében -, újabb bizonyítéka annak, hogy a szerző (elbeszélő) megkülönböztetett tisztelettel viseltet nemzetségük iránt.

Azzal, hogy a Krónika említést tett Sir Guibert de Cors haláláról, előkészítette Sir Jean de Saint-Omer és Marguerite de Nully esküvőjének néhány ezer sorral későbbi leírását. Marguerite hasonlóan tekintélyes családból származott: apja, Jean de Nully Passava bárója és Achaia marsallja volt, édesanyja Gautier de Rosieres-nek, Akova bárójának nővére.46 Mivel Gautier de Rosieres utód nélkül maradt, Maguerite lett a Krónika által említett tizenegy mo-reai báróság közül kettőnek az örököse.47 A Nully-család birtokolta az Achaia marsallja címet, így a házasság következtében Jean de Saint-Omer lett a következő marsall.48 Egybekelésükről a következőképpen ír a Krónika:49

ἀπῆρεν ἄντρα εὐγενικὸν ἀπὸ ὑψηλὴν γενέαν, αὐτάδελφον τοῦ εὐγενικοῦ μισὶρ Νικόλα

ἐκείνου, ντὲ Σαὶντ Ὀμὲρ τὸν ἔλεγαν καὶ τῆς Θηβοῦ ἀφέντην, τὸν μισὶρ Ντζὰν τὸ ὄνομα ντὲ

Σαὶντ Ὀμὲρ κ’ ἐκεῖνον· εἶχαν καὶ τρίτον ἀδελφὸν κ’ ἐκράζαν τὸν μισὲρ Ὄτον. Κι ἀφῶν τὴν

εὐλογήθηκεν ὁ μισὶρ Ντζὰς ἐκεῖνος, τὸ ὀφφίκιον ἐπαράλαβε τοῦ πρωτοστρατοράτου, ὅπου

ἦτον γὰρ τὸ ἰγονικὸν τῆς γυναικός του ἐκείνης.

„Hozzáment egy jó nemzetségből származó nemes emberhez: a jó születésű Sir Nico- lasnak - akit Saint-Omernek hívtak, és Théba ura volt - a testvéréhez, akit Sir Jean-nak neveztek; ő is Saint-Omer volt. Hárman voltak ugyanis testvérek: Sir Othon volt a harmadik. És amikor az áldott Sir Jean elvette, megkapta az Achaia marsallja címet, amely az asszony apai öröksége volt.”

Amellett tehát, hogy a Krónika ismét magasztalja a Saint-Omerek nemzetségét (egymás után kétszer is), itt is fontosnak tartja név szerint megemlíteni mindhárom fivért, ahelyett hogy csupán a házasodó Jeanról szólna. Akármelyikük történetét meséli, a nevek sorrendje mindig ugyanaz marad: az első Sir Nicolas, a második Sir Jean, a harmadik pedig Sir Othon. Ennek minden bizonnyal nemcsak az az oka, hogy Sir Nicolas volt a legidősebb: a Krónika számos helyen kifejezi iránta tiszteletét, így megkülönböztetett figyelemmel tünteti ki. A nevek sorrendjét tehát befolyásolhatta a fivérek elismertsége, rangja is.50 Ehhez még érdemes hozzátenni, hogy a Moreai Krónika nyelvezete formuláris, azaz többé-kevésbé változatlanul ismétlődő egységekkel dolgozik - ezért teheti meg a szerző, hogy több alkalommal ugyanolyan formában felsorolja a fivérek neveit.

II. SIR NICOLAS DE SAINT-OMER SZEREPE ÉS JELLEME A MOREAI KRÓNIKÁBAN

Miként az előző fejezetben bemutattam, a Krónika megkülönböztetett tisztelettel illeti II. Sir Nicolas de Saint-Omert. Összesen huszonegy alkalommal említi név szerint - így II. Ville- hardouin Vilmos és a költeményben leginkább idealizált Sir Geoffroy de Bruyeres után ő a leggyakrabban emlegetett moreai nemes az egész műben.51 Jellemzése és jelzői alapján arra lehet következtetni, hogy kora egyik legkedveltebb nagyura volt. Cselekedetei nagyban be-folyásolták mind a keresztes államok sorsát, mind a helyi nép életét. A Moreai Krónika az ő érdemének tulajdonítja azt is, hogy a pelagóniai ütközet után igencsak meggyengült hatalmú II. Villehardouin Vilmosnak 1267-ben sikerült szövetséget kötnie az egyre befolyásosabb Anjou Károllyal - ezzel négy évtizedre megmentette az Achaia Fejedelemséget a lassú hanyatlástól.

Miután VIII. Palaiologos Mihály 1261-ben visszaállította a Bizánci Birodalmat, a keresztes államok igen nehéz helyzetbe kerültek, hiszen ellenfeleik erősebbek voltak, mint valaha. A császár testvére, Ióannés Palaiologos 1264-ben térdre kényszerítette az épeirosi despo- tát, és az Achaia Fejedelemséget is kimerítették a görögök elleni folyamatos csatározások.52 A Krónika szerint II. Villehardouin Vilmos szorult helyzete megoldására kigondolta, hogy szövetséget köt I. Anjou Károllyal.53 Károly nem sokkal korábban, 1266-ban győzte le Bene- ventónál Szicíliai Manfrédot, ezzel a győzelemmel pedig közelebb hozta a frankokat Moreá- hoz. A legyőzött királynál jelentősen nagyobb fenyegetést jelentett a Bizánci Birodalomra: Manfréddal ellentétben ugyanis a pápaság kedvence volt, így Róma támogatását élvezte.54 Vilmos tehát joggal örülhetett hatalomra lépésének, és remélhetett tőle segítséget a görög csapatok leverésében. A szövetségre azonban aligha tudta volna rávenni, mert míg Károly igen nagy hatalmú, befolyásos úr volt, Achaia hercegének tekintélye erősen megkopott.55 Az ösz- szehívott tanácskozás során a Krónika szerint II. Sir Nicolas de Saint-Omer adott megmentő tanácsot a hercegnek, és a két nagyúr közötti szövetség az ő terve alapján jött létre: εις τούτο έσύντυχεν ό φρονιμώτερός τους, οστις εύρέθη στήν βουλήν του πρίγκιπος έτότε, τον έλεγαν κι ώνόμαζαν μισιρ Νικόλα ντε Σαιντ Όμέρ. Αφέντης ήτον της Θηβου, γνωσιν εϊχεν μεγάλην, και εϊπεν προς τον πρίγκιπα, τέτοιαν βουλήν του δίδει - „Beszélni kezdett hozzájuk az, aki náluk bölcsebb volt, és akkor ott volt a herceg tanácsában, és akit Sir Nicolas de Saint-Omernek hívtak és neveztek. Théba ura volt ő, igen okos ember, és ezt mondta a hercegnek, ilyen tanácsot adott” (H 6301-6305). Beszédében láthatóan Vilmos érzelmeire igyekszik hatni: felidézi a herceg atyját, a legendás hódítót, I. Geoffroy de Villehardouint (ό πατέρας σου μετά και τους γονείς μας, οπου έκέρδισαν τον Μορέαν [...] μέ το σπαθι έκερδίσασιν - „atyád és szüleink, akik elfoglalták Moreát, karddal foglalták el” H 6310-6311), majd hosszan beszél a testvéréről, Geoffroy de Villehardouinról, az Achaia Fejedelemség előző hercegéről. Utóbbiról felidézi, hogy elvette I. Róbert latin császár lányát, akit a császár Aragónia királyának küldött feleségül (του βασιλέως έκείνου του Ρομπέρτου τήν θυγάτηρ του, οπου έστελνεν του ρόϊ Ραγγου εις γυναίκα [...] εύλογήθηκεν, H 6318-6320). A Krónika itt újabb hibát vét a családi kapcsolatok terén, Geoffroy ugyanis nem Róbert lányát vette el, hanem Courtenay Péterét - Róbert nővérét, Ágnest.56 Hogy kiengesztelje a császárt, a vazallusává vált (το πράγμα νά πραυνη [...] κ’ έγένετον του βασιλέως <ό> άνθρωπός του λίζιος, H 6322-6326). Sir Nicolas de Saint-Omer rámutat, hogy Geoffroy ezt a saját hasznára cselekedte, hiszen a vágya is beteljesült és hasznot is húzott belőle (το έποικεν διά διάφορόν του έκείνος, διά νά πληρώση ορεξιν και νά έχη διαφορήσει, H 6329-6330), és azt tanácsolja Vilmosnak, hogy ő is tegyen így Károllyal (ούτως το ποίησε και [...] έσυ εις τον ρόϊ Κάρλον, H 6331). Jól megkomponált beszéde a dicső roko-nok felidézésével láthatóan a herceg érzelmeire igyekszik hatni. A Krónika egy másik epizódban is számot ad Sir Nicolas szónoki képességeiről - ezt az alábbiakban mutatom be részletesebben.

A szövetség 1267-ben valóban megköttetett Vilmos és Károly között, és valóban Sir Nicolas tanácsa szerint: a viterbói egyezmény értelmében Vilmos a király hűbéresévé vált.57 A Krónika epizódja tehát nem egyszerűen II. Sir Nicolas de Saint-Omer mindenkit túlszárnyaló bölcsességét hangsúlyozza, hanem az ő érdemének tulajdonítja a viterbói egyezmény létrejöttét, illetve azt, hogy az Achaia Fejedelemség a görög fenyegetéstől megszabadulva Károly felemelkedő királyságának tartománya lett.

Ahogy fentebb is említettem, a Saint-Omer család tagjairól általánosan elmondható, hogy rendkívül jó érzékük volt ahhoz, miként kössenek gazdasági szempontból gyümölcsöző házasságokat. A Krónika Sir Jean de Saint-Omer és Marguerite de Nully házassága mellett II. Sir Nicolas de Saint-Omer második frigyéről is beszámol. Több mint egy évtizeddel a vi- terbói egyezmény után, 1280-ban feleségül vette az akkor már halott II. Villehardouin Vilmos özvegyét, Anna Komnéné Dukainát, II. Mihály épeirosi despota lányát.58 Az eseményről a Krónika a következőképpen számol be: ό μισιρ Νικόλαος ντε Σαιντ Όμέρ ό γέρος, ώς ήτον μέγας κ’ εύγενής κ’ είχε πολύ λογάριν, [...] ώς εύγενής και φρόνιμος ϊσιάστηκεν κι άπηρεν [...] τήν πριγκίπισσαν [...] του Μορέως - „az öreg Sir Nicolas de Saint-Omer, aki nagy úr volt, jó születésű és igen tehetős, mivel nemes és bölcs ember volt, elvette Morea hercegnőjét” (H 8071-8076). Itt sem mulasztja el tehát, hogy dicsérje a férfi származását és jellemét, ezt ráadásul néhány soron belül kétszer is megteszi.

Hasonlóan dicséri akkor is, mikor II. Robert d’Artois kinevezi őt Morea baillijává: ένταυτα έπαράλαβεν το όφφίκιον του μπαλιάτου κ’ έπραττε κ’ έδιόρθωνε τον τόπον εϊς εϊρήνην, ώς εύγενής και φρόνιμος που ήτον άπάνω εϊς όλους - „akkor elfogadta a bailli hivatalát, és békét teremtett a vidéken, hiszen nemes és bölcs ember volt mindenkivel szemben” (H 8107-8109).59 Minden bizonnyal ebben a mondatban rejlik a Saint-Omer nemzetség lelkes dicséretének kulcsa. Bár a család korábban is híres volt, nevüket II. Nicolas de Saint-Omer emelhette a Krónika által megénekelt magasságokba. Népszerűsége kihathatott az egész vérvonalra (akár visszamenőleg is). A letűnt lovagkor felé szeretetteljes nosztalgiával forduló Krónikában az ideális nemes szerepét testesíti meg: bölcs emberként békét teremt a hatalma alatt álló területeken, és agyafúrt tanácsa további negyven évre megmenti az egész Achaia Fejedelemséget a lassú hanyatlástól.

A moreai nép azonban (amely bizonyára a Krónika szövegét is megénekelte) nemcsak a fentebb felsorolt jellemvonásai miatt kedvelhette, hanem azért is, mert örökösen a térség fejlesztésére törekedett. Jelentős hasznot hozó házasságaival olyan vagyonra tett szert, amely megengedte neki, hogy felépíttesse Morea legpompásabb kastélyait. A thébai Saint-Omer kastélyt a Moreai Krónika is lelkesen magasztalja: άπο του πλούτου του πολλου [...] το κάστρον του Σαιντ Όμερίου έποίησεν, κ’ έχτίσεν αύτο κάστρο άφιρον εϊς σφόδρα· οϊκήματα έποικε εϊς αύτο διά έναν βασιλέαν - „A nagy vagyonból megépíttette a Saint-Omer kastélyt, és igen szilárdnak építette; királyhoz méltó lakosztályokat alakított ki benne” (H 8080-8083), és őszinte elkeseredéssel emlékezik meg bukásáról: εδε αμαρτίαν οπου εποικαν οί δόλοι Κατελάνοι κ’ έτέτοιον κάστρο έχάλασαν κ’ έτέτοιον δυναμάριν! - „De mekkora bűnt követtek el az álnok katalánok, hogy ilyen kastélyt és ilyen erősséget elpusztítottak!” (H 8091-8092).60

A fent említett részletek azonban még nem mutatnak teljes képet II. Sir Nicolas de Saint- Omer jelleméről: III. Béla dédunokája a Krónika egyik leghíresebb epizódjában, Marguerite de Nully örökösödési vitájában is kulcsfontosságú szerepet tölt be, és sokszínű jellemének újabb oldalát mutatja meg.

MARGUERITE DE NULLY ÖRÖKÖSÖDÉSI VITÁJÁNAK FILOLÓGIAI VIZSGÁLATA

A Moreai Krónika egyik sokat tárgyalt epizódja II. Nicolas de Saint-Omer és II. Villehardouin Vilmos vitája arról, hogy Marguerite de Nully jogosan követeli-e magának Akova báróságát a hercegtől.61 A nemzetközi szakirodalomban egyetértés van abban, hogy a részlet összefüggést mutat a Liber Consuetudinum Imperii Romaniae című törvénykönyv szövegével, az azonban tisztázatlan, hogy a két mű pontosan hogyan hatott egymásra.62 Azt már többen is bebizonyították, hogy a ránk maradt törvénykönyv szövege később keletkezett, mint a Krónika, így az is egyértelmű, hogy a szövege nem azonos annak az előzménynek a szövegével, amelyre a Krónika hivatkozik.63 Az alábbiakban arra keresem a választ, hogy a törvények és szokások megfogalmazásában mennyire tükrözi a Krónika nyelvezete a korabeli törvények szövegét. Miben változik meg a népi jellegű költemény nyelvezete a hivatalos iratok idézésekor? Milyen szavakkal fejezi ki magát, illetve hogyan igazodik a hivatalos stílust megkívánó témához?

Miként fentebb említettem, Marguerite de Nully édesanyja Gautier de Rosieres-nek, Akova bárójának a nővére volt. Mivel Rosieres 1273-ban utód nélkül halt meg, birtokának Marguerite volt egyetlen örököse.64 Marguerite azonban 1261-ben több nemes társával együtt Konstantinápolyba került túszként, hogy kiváltsa a pelagóniai ütközet után fogságba esett II. Villehardouin Vilmost, és csupán 1275 körül - két évvel nagybátyja halála után - tért haza az Achaia Fejedelemségbe.65 Ez a késedelem teremtett alkalmat az örökösödési vitára: a Liber Consuetudinum Imperii Romaniae XXXVI. szakasza ugyanis kimondja, hogy az örökösnek az előző hűbérúr halála után egy éven és egy napon belül be kell jelentenie igényét a hűbér- birtokra.66 A Moreai Krónika számot ad arról, hogy Sir Jean de Saint-Omer és Marguerite de Nully házassága után a Saint-Omer fivérek útja egyenesen Achaia hercegéhez vezetett, hogy megtárgyalják vele Akova ügyét.67

A Krónika először akkor utal a törvényekre, amikor Marguerite bemutatja Sir Jean de Saint-Omert a hercegnek: ένταυτα έπρέζάντισε τον αντραν της έκεΐνον ώς άβουε και αντραν της, ώς το έχουν τά συνήθεια - „rögtön bemutatta a férjét, mint védőjét és hites férjét, ahogy a szokás megkívánja” (H 7403-7404). Bár a Krónika nem szó szerint idézi a törvénykönyv szövegét, kifejezésmódjában feltűnő a változás: a kiforratlan, sajátosan vulgáris nyelvezetének szerkezete hirtelen hivatalossá válik, megszaporodnak benne a francia eredetű szavak. A törvénykönyv szövege így szól: ella Jubitamente die prefentar fo marito alfo Signor, Jicomo avoier - „rögtön be kell mutatnia a férjét a hűbérúrnak, mint védőjét”.68 A francia törvény szövege és a Krónika megfogalmazása feltűnően közel áll egymáshoz.69

ἐνταῦτα ἐπρέζάντισε τὸν ἄντραν της ἐκεῖνον ὡς ἀβουὲ καὶ ἄντραν της

ella ſubitamente die preſentar ſo marito al ſo Signor, ſicomo avoier

Folytonos aláhúzással jelöltem az ófranciából átvett kifejezéseket, pontozott aláhúzással pedig az alakilag nem, de értelmileg megegyező szavakat. A példából látszik, hogy bár a Krónika nem szó szerint idéz, ügyel arra, hogy szövege a lehető legjobban igazodjon a törvénykönyvéhez. A Krónika a kulcsmondat szerkezetében is hűen követi a mintát.

Mikor II. Nicolas de Saint-Omer megkezdi védőbeszédét, és felidézi, hogy Marguerite a nagybátyja halála idején túsz volt Konstantinápolyban, a következőképpen fogalmaz: ήτον διά έσέναν [οψιδαν] εις τήν Κωνσταντινούπολιν, τήν έβαλες άτός σου - „túsz volt helyetted Konstantinápolyban, ahová te magad juttattad” (H 7434-7435).70 Érdemes megjegyezni, hogy a túsz fogalmát nem görög szóval fejezi ki: az οψιδα a latin obses, -idis (f.) átírása.71

II. Sir Nicolas de Saint-Omer fent említett mondatával indokolja, hogy Marguerite miért nem tudott megjelenni a herceg előtt a nagybátyja halálát követő negyven napon belül. A törvénykönyv ugyanis kimondja, hogy az örökösnek a birtokára „negyven napon belül be kell jelentenie igényét” (fi lo die domandar infra XL. zorni)71 Sir Nicolas de Saint-Omer így utal erre görögül: διά νά έλθη και πρεζαντιστη [...] άπέσω εις τάς σαράκοντα ήμέρας (H 7438-7440).73 Itt is hivatalos kifejezésekkel él és világosan fogalmaz: újra megjelenik a prefentar ige görög átírása, és a mondat második felében is hasonlóan ügyel a pontosságra, mint a fentebb említett példák során.74 Néhány sorral később, mikor megismétli az örökös és a védő bemutatását, az ófrancia παραοφρίζω (paroffrir) igét használja.75

A Krónika következő utalása a törvénykönyvre Sir Nicolas beszédének utolsó soraiban olvasható: έτουτοι είναι έτοιμοι νά ποιήσουν προς έσέναν το οσον χρεωστουσιν εις δουλείαν κι όμάτζι και λιζίαν - „és készek arra, hogy leróják neked, amivel tartoznak: szolgálatot, hűbért és hűséget” (H 7466-7467). Az utolsó két szó feltűnően eltér a szövegkörnyezet görög kifejezéseitől; előbbi a törvénykönyvre utal (offerira lo homagio - όμάτζι), utóbbi pedig, bár a törvénykönyvben nem szerepel, szintén az ófrancia lige szó átírása.76 Mikor a herceg később azt mondja, ő lesz az udvar védőügyvédje (βαλθω άβοκάτος, νά διαφεντεύω [...] τά δίκαια της κούρτης, H 7531-7531), a törvénykönyv CXLV. és CXLVI. szakaszaira utal, melyek az advocatus/avocat szerepét részletezik.77 A szakaszokban szintén megjelennek a Krónikában olvasható kifejezések: defender la cauxa de la parte foa [...] de la foa Corte.

Rövid vita után II. Villehardouin Vilmos előhozatja törvénykönyvét, hogy bebizonyítsa igazát: tudniillik, jogosan küldte maga helyett Konstantinápolyba Marguerite de Nully-t, aki hiába követeli Akova báróságát, hiszen nem jelentette be rá igényét az udvarban a megadott határidőn belül. A törvénykönyv XV. szakasza így szól: Et fe Mífer lo Principo foffe prexo de li nimixi, che Dio non voglia, & lo dicto Signor fe poteffe recatar, el puo meter per lo fuo re- cato hoftaxii de li foi homini legii [...] lo Signor é tegnudo de trar quelli legii over meter altri hoftaxii in luogo de quelli a li inemici. - „És, ha a hűbérurat elfogná az ellenség - Isten adja, hogy ne történjen meg - és az említett nagyúrnak lehetősége van kiváltani magát, önmaga kiváltására túszként küldheti hűbéresét [...] az úrnak pedig kötelessége kiváltani a hűbéresét, akit önmaga helyére túszként juttatott, hogy kiváltsa az ellenségtől.”78 Bár a Krónika szövege továbbra is megtartja hivatalos formáját, itt már némiképp eltávolodik a törvénykönyv szövegétől. A fogalmazásbéli hasonlóság mindazonáltal változatlanul szembetűnő: εϊ μέν συμβη ό αφέντης του ό έχτρός του νά τον πιάση [...] νά τον ζητήση ό αφέντης του και να τον άνακράξη [...] και μετά ταυτα ό αφέντης του χρεωστεΐ πάλιν νά έβγάλη τον λίζιον άνθρωπο απ’ έκεΐ που έσέβη ώς διά έκεΐνον - „ha megtörténne, hogy a hűbérurat az ellenség elfogja [...] keresse meg őt [a hűbérest] az ura, hogy váltsa ki [...] és ezután az úrnak kötelessége újra kiváltani a hűbéresét onnan, ahová őhelyette került” (H 7472-7480).79 Bevezetőjében a görög szöveg is feltételes módban fogalmaz, amelyet az ófrancia is kifejez: fe Mifer lo Principo foffe prexo - εϊ μέν συμβη ό αφέντης του, illetve a Krónika szövege szinte szóról szóra követi a törvénykönyvét. Árnyalatnyi eltérések mindemellett magától értetődően vannak: míg a Krónika szövege határozottan kimondja, mit érdemes tennie a hűbérúrnak (νά τον ζητήση), a törvénykönyv csupán a lehetőséget fogalmazza meg (fe poteffe recatar, el puo meter).

Ahhoz, hogy pontosan ki tudja fejezni magát, a görög szöveg máshol is az ófrancia kifejezéseket veszi át: a határidőre a termine kifejezést használja (τά τέρμενα, H 7593, 7598), a jelentésre a mandat szót (μαντατο, Η 7633). A tárgyalás a törvénykönyv szövegének felolvasása után röviden és - a „felperes” szempontjából - kedvezőtlenül ért véget: Marguerite de Nully elveszítette Akova báróságát, de a herceg kegyéből a birtok egyharmad részét megkapta új ajándékként.80

A fentiekből jól látszik, hogy a moreai görög nyelv viszonylag nehezen birkózik meg hivatalos jellegű szövegekkel. Ahhoz kellően rugalmas, hogy mondatszerkezetében tükrözze a hivatalos stílust, a pontos szakkifejezések azonban hiányoznak belőle (helyesebben: a moreai frankok bizonyára nem ismerték ezeket). Bár a keresztes államok polgárai kétnyelvűek, és folyékonyan beszélik mind az ófrancia, mind a bizánci görög nyelvet, úgy tűnik, utóbbit inkább köznyelvi szinten használták, nem pedig arra, hogy hűen leírják vele a nyugati szellemben keletkezett törvények szövegét. Sajátos nyelvük a hivatalos iratokra utaló részletekben a szokásosnál is jobban keveredik az ófranciával. Kölcsönveszi a szavait, és mondatszerkezetét is az előbbihez igazítja. Ez viszonylag egyszerűen megtörténhetett, mert a beszélt görög nyelv éppen folytonos változásainak és átmeneti jellegének köszönhetően könnyedén alkalmazkodhatott.

II. SIR NICOLAS DE SAINT-OMER JELLEMFESTÉSE A TÁRGYALÁS-EPIZÓDBAN

Fentiekben bemutattam, hogy a Moreai Krónika milyen fontos tetteket tulajdonít III. Béla dédunokájának, a következőkben pedig azt vizsgálom, milyen nyelvi eszközökkel festi meg jellemét a tárgyalás-epizódban.

II. Sir Nicolas de Saint-Omer a tárgyalás elej én a házastársak védőjeként mutatkozik be, és fivére, Jean helyett ő terjeszti a herceg elé kérésüket.81 (Érdemes megjegyezni, hogy erre nem feltétlenül lenne szükség, mert Sir Jean de Saint-Omer a házasság révén megszerezte az igen nagy tekintéllyel járó Morea marsallja címet.) Mikor a herceghez szól, beszédéből hiányzik minden alázatosság, hiszen rögtön azzal kezdi: αλήθεια ενι, το έξεύρουσιν του πριγκιπάτου οί πάντες [...] το κάστρον της Άκόβου, έτούτης μου της αδελφής οπου ενι κληρονόμος - „az az igazság, amit mindenki tud a Fejedelemségben, [...] hogy Akova kastélyának az én húgom az örököse” (H 7426-7433). A felütés a teljes védőbeszédet meghatározza: II. Sir Nicolas de Saint-Omer nem szelíd, óvatos kéréssel fordul II. Villehardouin Vilmos felé, hanem szigorú igazságtudattal és büszkeséggel. Bár arról nincsenek más forrásaink, hogy a valóságban hogyan zajlott a tárgyalás, a Krónika szövege azt sugallja, hogy II. Nicolas de Saint-Omer - aki ekkor még bailli sem volt - szinte egyenrangú félként kezelte az Achaia Fejedelemség hercegét.82

Néhány sorral lejjebb ez még hangsúlyosabban megmutatkozik. Miután röviden emlékezteti a herceget arra, hogy Marguerite miatta volt túsz csaknem másfél évtizedig Konstantinápolyban, dorgálóan hozzáteszi: ήλθεν εμπποστέν σου· [.] κ’ έσυ ποτέ ούκ ήθέλησες κούρτην να τής κρατήσης, μόνι αύτεξούσιος ελεγες οτι δίκαιον ούκ εϊχεν - „eléd járult; [...] és te még csak nem is akartad összehívni az udvart, hogy döntsetek az ügyében, hanem egyedül, önkényesen azt mondtad, hogy nincs igaza” (H 7445-7450). A bevezetés stílusa itt még keményebb, már egyenesen megrovón szól a herceghez. Beszédének tartalma gyorsan változik, és célja láthatóan az, hogy bűntudatot keltsen: miután felidézte a konstantinápolyi túszsá- got és megdorgálta II. Villehardouin Vilmost, amiért ezek után még csak meg sem hallgatta Marguerite ügyét, a nő későbbi sorsáról fest érzékletes képet: κ’ έτούτη, ασυμβούλευτος γυναικα ανευ φίλους, έστρέφετον στο όσπίτι της ώσαν απεγνωσμένη κι ανάμενεν να τής έλθή απο Θεου βοήθεια - „ő pedig, ez a tanácstalan, magára maradt asszony olyan kétségbeesetten tért haza, hogy már csak abban reménykedett, hogy az Úr talán megsegíti őt” (H 7452-7454). Sir Nicolas itt hasonló eszközökhöz nyúl, mint a patrasi tanácskozáson előadott beszédben, ahol felemlegette II. Villehardouin Vilmos rokonait: a szóban forgó személy sorsát érzékletesen, gazdagon mutatja be, amivel a hallgatóság érzelmeire igyekszik hatni. Ez egyfajta átmenet a szigorú bevezetés és az engedékeny befejezés között. Beszéde végén ugyanis Sir Nicolas láthatóan meglágyul a herceg irányában, és mérsékelt tisztelettel fordul felé: παρακαλώ σε, δέομαι να τούς το εχης δώσει, το δίκαιον - „kedves uram, arra kérlek, add meg nekik, ami hatalmadban áll: az igazságot” (H 7463-7464).83

Mindezekből jól látszik, hogy a krónikaíró nemcsak arra törekedett, hogy megörökítse a tárgyaláson elmondottakat, hanem a beszéd megszerkesztettségére is figyelmet fordított: Sir Nicolas logikus gondolatmenetet jár végig, és ahol mondanivalója megkívánja, ügyes átmenetekkel változtatja beszédstílusát. Bár megadja a lehetőséget a hercegnek, hogy szépítsen igazságtalan viselkedésén, II. Villehardouin Vilmos nem él vele. Miként később törvényhozójának is említi, felháborodott Sir Nicolas gőgjén és büszkeségén, így a kérésre nem érdemi választ ad, hanem provokálóan felel: έάν μας ζητης νά ποιήσωμεν το δίκαιον κατά νόμον, η αν μας ζητάς διά χάριταν καί διάκρισιν αφέντου - „azért járulsz elém, hogy a törvény szerint igazságot tegyek, vagy kegyem és hűbérúri döntésem érdekében vagy itt?” (H 7477-7478).84 Sir Nicolas pedig nem állja meg, hogy büszkeségre büszkeséggel ne feleljen: ούδέν ζητώ χάριν καμμία απο έσέναν, μόνι το δίκαιο - „semmiféle kegyet nem keresek nálad, egyedül az igazságot” (H 7494-7495).

A Krónika előadásmódja egészében azt sugallja, hogy a szerző II. Sir Nicolas de Saint- Omerrel ért egyet: a kérést egyenesnek és jogosnak tünteti fel, Vilmos válaszát pedig ravasznak és igazságtalannak. Az udvar is meginog véleményében, hiszen először oda akarja ítélni Marguerite-nek Akova báróságát, majd Vilmos erősködésére határoz úgy, hogy az örökösnő hiába keresett igazságot.85 A tárgyalás egyik jelenetében a köznép - Krónikától közvetített - véleménye különösen határozottan megmutatkozik.86 II. Villehardouin Vilmos törvényhozója, az apuliai Sir Linardos (azaz Leonardo de Veroli) ugyanis Sir Nicolas pártjára áll: εγω διά συντροφίαν κι αγάπην του αδελφού μου του [μισίρ] Νικολάου ντε Σαίντ Όμέρ θέλω νά αβοκαρίσω έκ το άλλο μέρος - „testvérem, Sir Nicolas de Saint-Omer iránti szeretetem miatt én a másik oldal ügyvédje szeretnék lenni” (H 7449-7450).87 A Krónika által idézett törvénykönyv azon szakaszát, amely miatt Marguerite de Nully nem kapta meg Akova báróságát, később módosították: az egyéves és egynapos határidő két évre és két napra nőtt. Mindez valószínűleg éppen e tárgyalás miatt a közvélekedés nyomására történt.88

Az epizód tehát tovább árnyalja II. Sir Nicolas de Saint-Omer jellemét: a (feltehetőleg a köznép száján forgó) Krónika nemcsak bölcs tanácsadóként és szeretett vezetőként szerepelteti, hanem erős igazságtudatú, büszke nemesként, aki a nála gyengébbek védelmére kelve egyenrangú félként vitába száll akár az Achaia Fejedelemség hercegével is, ha úgy tartja helyesnek.89 Mindemellett újra számot ad a patrasi tanácskozáson már bemutatott szónoki képességeiről: a beszéd egyrészt érzékletesen bemutatja, hogy - bár úrnak szólítja - egyenrangú félként kezeli a herceget, másrészt újfent bemutatja, miként tudott hatni Sir Nicolas a hallgatóság érzelmeire gondosan megválasztott és megfogalmazott mondataival.

ÖSSZEGZÉS

Összegzésképp megállapíthajuk, hogy a Moreai Krónika (Το Χρονικόν του Μορέως) becses forrás III. Béla leszármazottainak sorsáról. Bár keveset szól a magyarokról, azt elismeréssel, dicsérő szavakkal teszi, a korabeli forrásokhoz képest elismerőbb hangon. Ez ugyanakkor nem kizárólagos, csak a magyarokra vonatkozó jelenség, mert a németeket és a moreaiak ellenségeit, a görögöket is gyakran magasztalja. A részletek vizsgálatából azonban arra következtethetünk, hogy a kimutatott tisztelet inkább III. Béla különösen népszerű lányának, Margitnak, illetve a magyar származású Saint-Omer fivéreknek köszönhető.

A Krónika részletesen beszámol III. Béla dédunokáinak sorsáról, és mindvégig nagy tisztelettel beszél róluk és származásukról. A legidősebb, II. Sir Nicolas de Saint-Omer II. Ville- hardouin Vilmos és Sir Geoffroy de Bruyeres után a legtöbbet említett moreai nemes a Krónikában. A bemutatott részletekből egyértelmű, hogy a Krónika az ő érdemének tulajdonítja a viterbói egyezmény létrejöttét, amelyet I. Anjou Károly és II. Villehardouin Vilmos kötött 1267-ben. Ez az egyezmény biztosította, hogy az Achaia Fejedelemség további négy évtizedre megszabaduljon a visszaállított Bizánci Birodalom görög csapatainak nyomása alól, és I. Anjou Károly egyre erősödő királyságának tartománya legyen.

A Krónika igényes részletességgel dolgozza ki II. Nicolas de Saint-Omer jellemét: a bölcs és igazságos hűbérúr szerepébe helyezi, aki jóságosan bánik a néppel, és a legnagyobbakkal is képes egyenrangú félként szembeszállni, hogy képviselje érdekeiket. Mindezek mellett a Krónika szövegéből sejthető, hogy kiváló szónok is volt: mind a patrasi tanácskozáson, mind Marguerite de Nully tárgyalásán előadott beszéde jól átgondolt, logikusan megszerkesztett, és nem utolsósorban meggyőzően hatásos, mivel az érzelmekre hat. Míg a patrasi tárgyaláson Villehardouin Vilmos hódító ősének és leleményes bátyjának tetteit idézi fel, hogy meggyőzze a herceget, a tárgyalás során Marguerite de Nully magányos és reménytelen sorsát írja le, hogy bűntudatot keltsen benne. A Moreai Krónika tehát nem feltétlenül arra törekszik csupán, hogy a fivérek történelmi emlékezetét megörökítse: keresetten kedvező színben ábrázolja őket, megmutatja, hogy II. Sir Nicolas de Saint-Omer nemcsak gazdag és nagyhatalmú nagyúr volt, de közkedvelt, igazságos és bölcs ember is.

Mindemellett egyértelműen bizonyíthattuk, hogy a Marguerite de Nully tárgyalását részletező epizódban a Krónika nyelvezete más egységekhez képest megváltozik: a népies jellegű költemény mondatszerkezetében, megfogalmazásában a hivatalos stílushoz közelít, görög szókincse ugyanakkor a szakkifejezések szempontjából kiforratlan. A Krónika így nemcsak tartalmában, de nyelvezetében is szoros kapcsolatban áll a Liber Consuetudinum Imperii Romaniae című törvénykönyv szövegével, mert szavait az ófranciából kölcsönzi, kifejezésmódjában igyekszik ahhoz igazodni.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

A tanulmány az NKFIH NN 124539 számú „Társadalmi kontextus a szövegkritika tükrében: Bizáncon innen és túl” című pályázat támogatásával és az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-21-2 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.

FÜGGELÉK

Kronológiai táblázat

1202-1204 A negyedik keresztes hadjárat.

1204 A keresztesek elfoglalják Konstantinápolyt. Megalakul a Latin Császárság.

I. Villehardouin Geoffroy elfoglalja a Peloponnésosi-félsziget nagy részét.

1205 Megalakul az Achaia Fejedelemség és az Épeirosi Despotátus.

1206 Theodóros Laskarist az elmenekült pátriárka áldásával császárrá választják Nikaiában. Megalakul a Nikaiai Császárság.

1210-1217 (?) Magyarországi Margit és I. Nicolas de Saint-Omer házassága.

1228II. Villehardouin Geoffroy uralkodásának kezdete az Achaia Fejedelemség

ben.

1240Béla de Saint-Omer és Bonne de la Roche házassága.

1246II. Villehardouin Vilmos uralkodásának kezdete az Achaia Fejedelemség

ben.

1258 II. Villehardouin Vilmos leveri az ellene szövetkezett nemeseket a karydi ütközetben. Sir Guibert de Cors halála. VIII. Palaiologos Mihály a Nikaiai Császárság társcsászárává válik.

1259 A pelagóniai ütközet, a Nikaiai Császárság győzelme. II. Villehardouin Vilmos több nemesével együtt fogságba esik.

1261A Latin Császárság bukása. A Bizánci Birodalom visszaállítása, VIII. Palaio-

logos Mihály uralkodásának kezdete. Marguerite de Nully konstantinápolyi fogságának kezdete.

1266 A Róma támogatását élvező I. Anjou Károly megveri Szicíliai Manfrédot a beneventói csatában, így közelebb hozza a frankokat Moreához.

1267 A viterbói egyezmény. II. Villehardouin Vilmos I. Anjou Károly hűbéresévé válik.

1275 Marguerite de Nully visszatér a konstantinápolyi fogságból.

1276 Marguerite de Nully örökösödési tárgyalása.

1278II. Villehardouin Vilmos uralkodásának vége az Achaia Fejedelemségben.

I. Anjou Károly uralkodásának kezdete.

1280II. Sir Nicolas de Saint-Omer és Anna Komnéné Dukaina házassága.

1287II. Sir Nicolas de Saint-Omert kinevezik az Achaia Fejedelemség bailli-jává.

1294II. Sir Nicolas de Saint-Omer halála. Sir Othon de Saint-Omer megkapja a

thébai területeket.

1299Sir Othon de Saint-Omer halála. III. Sir Nicolas de Saint-Omer megkapja a

thébai területeket.

1314III. Sir Nicolas de Saint-Omer halála. III. Béla magyar király vérvonala meg

szakad a keresztes államokban.

A Moreai Krónika magyar vonatkozású epizódjai

Miután Theodóros Dukas értesíti VIII. Palaiologos Mihályt az Achaia Fejedelemség és az Épei- rosi Despotátus szövetségéről, azt javasolja neki, hogy kérjen segítséget többek között a magyaroktól is. (H 3570-3601)

„Uram, szent császárom, hogyha azt forgatod fejedben,

hogy csak saját seregeddel mégy a szövetség ellen,

és velük véded meg hazánk, a római vidéket,

már most biztosra veheted szörnyű nagy vereséged:

birodalmad elveszíted, embereid meghalnak.

Parancsold meg tehát nyomban: katlanmély kincstáradnak

nyúljanak a legmélyére, béreljenek fel német

zsoldosokat és küldjenek északra követséget:

Magyarország királyához és ide, Szerbiába,

támogassanak, ha tudnak, készüljenek csatára;

üzenj Anatóliába, indítsák el hadtestük,

mellettük majd a törökök csapatát is bevetjük.

És ha eljönnek e hadak, melyeket megneveztem,

a kegyes Isten adja meg, hogy a bősz ütközetben

megvédjük szép birodalmad, és ezt a szövetséget

darabokra-porrá zúzva teremtsünk békességet.”

Így szólt Theodóros Dukas az ősz hajú császárhoz.90

És mivel okos beszédet mondott a hű tanácsos,

igencsak megörült Mihály, és szerfölött dicsérte,

mert maga is úgy gondolta, hogy szövetségre lépve

megőrizheti a földjét s legyőzheti az ellent.

Ki is adta a parancsot; sok követe mind elment,

szétszéledt a szélrózsának mindegyik irányába.

Németföldről háromszázan keltek Mihály pártjára,

válogatott, nagy harcosok egytől egyig mindnyájan.

Másfélezer lovasíjászt küldött a magyar állam,

rezgőhúrú, szilárd kezű, harcedzett regimentet.

Kralés, Szerbia nagyura hatszáz íjászt menesztett,91

messzire lőttek ezek is, derék vitézek voltak.

Anatóliából hosszú, tömött sorok vonultak,

s oldalukon ötszáz török érkezett Nikaiába.

Az 1258-ban vívott karydi ütközet. A Saint-Omer fivérek a II. Villehardouin Vilmos ellen vonulók táborát erősítik. Sir Guibert de Cors, Marguerite de Nully első férje, elesik. (H 3270-3293)

Levágatott a csatában az úr zászlóvivője:

Guibert de Cors páncélját egy hosszú lándzsa áttörte.

Sir Jean de Passava lánya volt hites felesége,

halála után pedig Sir Jean lépett a helyébe,

a jószületésű vitéz ama neves családból,

melyet Saint-Omernek hívtak, s híres volt vagyonáról.

És Marguerite csodálatos fiút hozott világra:

erős lelkű volt, és gazdag, mint Perzsia királya,

Nicolas de Saint-Omer volt, a harmadik e néven,

Morea szent marsallja, úr a thébai vidéken.

Számolatlanul hullottak a rút vérzivatarban,

hogy hány hős esett el aznap, bizony, megmondhatatlan.

Megsarkantyúzta szép lovát a nagy athéni herceg,

és visszavonult Thébába, nyomában a hadtestek;

vele vonult Karytaina messzihírű lovagja.

Így Achaia hercege a győzelmet elragadta,

s véget ért a vad viadal Karydi zord ormánál.

Guy de la Roche, Athén ura Théba várába hátrált,

vele együtt Karytaina fényeskardú vitéze

s Nicolas de Saint-Omer is, és mindegyik fivére:

a bátor Jean de Saint-Omer és a szilárd Sir Othon.

A herceg három testvére is visszavonult, mondom,

mind dicső harcosok voltak, elsők a bajvívásban,

mindenütt ismerték őket szerte a nagyvilágban.

Sir Jean de Saint-Omer és Marguerite de Nully házassága. III. Béla hibás családfája. (H 7370-7386)

Rokonsága színe-java mind összefogott érte,

s nagymúltú család sarjának lett hites felesége:

Sir Nicolas de Saint-Omer (Théba büszke bárója)

Jean nevű derék öccsével történt meg kézfogója;

őt is Saint-Omernek hívták – hárman voltak testvérek,

Sir Othon, a legifjabbik, zárta a nemzetséget.

És mikor az áldott Sir Jean Marguerite-et elvette,

az örökségével járó címet is megszerezte:

ő lett Morea földjének tekintélyes marsallja.

A három Saint-Omer fivér dicsőséges ház sarja:

édesanyjuk Magyarország királyának nővére,

apjuk pedig, ennek a szép asszonynak hites férje,

bizony mondom, nem volt más, mint a hírneves Sir Béla,

Nicolas és Jean és Othon nekik volt ivadéka.

És az athéni hercegnek, a nagy Jean de la Roche-nak

is unokatestvérei voltak, elsőfokúak;

családfájuk minden ága dicsőséget virágzott.

A Bizánci Birodalom visszaállítása utáni feszült politikai helyzetben II. Sir Nicolas de Saint- Omer megmentő tanácsot ad II. Villehardouin Vilmosnak. A herceg ennek hatására 1267-ben megköti a viterbói egyezményt I. Anjou Károllyal, így további négy évtizedre biztosítja az Achaia Fejedelemség fennmaradását. (H 6301-6338)

Felemelkedett közülük a legbölcsebb tanácstag:

Nicolas de Saint-Omer volt, kit szerfölött csodáltak,

a ragyogó Théba ura, pallérozott elméjű,

igaz szívű, zengő hangú, legendás tehetségű,

s ilyen szárnyas szavakat szólt, ezeket javasolta:

„A megoldást, kedves uram, tudom én a bajodra,

arra kérlek, hallgasd meg és jól forgasd meg fejedben,

mert Károllyal szövetkezned, bizony, nem lehetetlen.

Mindenki tudja közöttünk az ősi igazságot:

országunk és birtokaink, a szilárd frank határok

kard által lettek megszabva, s atyád szabta meg őket,

a hódító hadjáratban ő szerezte e földet.

Ércszívű atyádnak tehát Morea szép vidéke

nem holmi királytól jutott adományképp kezére:

magától az Úrtól kapta, pengéjével szerezte.

És mikor a nagy honszerző életét befejezte,

Sir Geoffroy, a fivéred emelkedett helyére,

aki a bizánci Róbert lányával frigyre lépve

(akit feleségül küldtek az aragón királynak)

szörnyű haragra gyújtotta az uralkodóházat.

Hogy megbékítse a császárt s hibáját megszépítse,

ápolja barátságukat és a tettét enyhítse,

egyezséget kötött vele, esküvel megfogadta,

hogy hűbéresévé válik, s vele egész Achaia.

Így hát leleményes bátyád, széleseszű testvéred

Bizánc nevében vezette a tágas hercegséget:

attól a naptól fogva a császár alatt kormányzott,

és ragyogó felesége is mellette sugárzott.

Könnyen belátható, hogy a legjobbat cselekedte –

hasznot is húzott belőle, s beteljesült szerelme.

Azt javaslom, ugyanezt tedd te is Anjou Károllyal:

légy hűbérese s egyesítsd családját családoddal.92

És ha így, ahogy elmondtam, mindezt tüstént elvégzed,

kezeskedem róla, uram, hogy a célod eléred.”

Rögtön felderült az arca Morea hercegének,

mert az elmondott beszéddel maga is egyetértett.

Minden nemes helyeselte Sir Nicolas tanácsát,

s bizony mondom, eldöntötték, hogy végig is csinálják.

Sir Nicolas de Saint-Omer második házasságáról, a várak megépítéséről és a bailli hivatalának megszerzéséről. (H 8056-8109)

Itt megállok Guy de la Roche, a nagyúr meséjében,

hogy a híres Sir Nicolas tetteit elregéljem:

annak a dicső bárónak, annak a bölcs nemesnek,

kit két testvérével együtt Saint-Omernek neveznek.

Azt fogom most elbeszélni, hogy történt menyegzője,

s hogy ment hozzá Moreának világszép hercegnője.

Mert miután Vilmos herceg összes napját leélte,

megözvegyült Anna úrnő, gyönyörű felesége –

ki a büszke despotának, fényes Arta urának

vér szerinti nővére volt: Niképhoros Dukasnak.93

Így hát magányosan maradt a csillagszemű Anna,

és a megboldogult herceg neki örökül hagyta

tengernyi nagy térségeit széles uradalmának:

Kalamata kéklő öblét, a platanoni tájat,

Maniatochorit, Glykyt, és még sok más vidéket.94

Sir Nicolas de Saint-Omer, az a jóságos lélek,

mivel nemes vér folyt benne és nagy volt a hatalma,

és korábbi feleségét a halál elragadta

(az ékes Antiochia hercegének szép lányát,

kitől vagyonát szerezte s temérdek gazdagságát),95

mivel okos ember volt és híres család nemzette,

Achaia büszke özvegyét, a szép Annát elvette,

ezt a nagyra dicsért asszonyt, Morea hideg gyöngyét,

esküvőjüket éljenző lármával üdvözölték.

Mérhetetlen vagyonából kastélyt emelt Thébában:

ragyogó volt az a kastély, magasztos és hibátlan.

Szilárd falú, karcsú tornya felért a magas égbe,

ablakain tükröződött az este csillagfénye.

Tágas szobáinak falát freskókkal ékítette,

arról, ahogy a hős frank nép a szír földet bevette.

De – ó, mily szomorú végzet! – a kastélyt lerombolta

a dicstelen Kompánia, és apró darabokra

szedte Théba városának tündöklő ékességét,

hogy Sir Gautier de Brienne-t, Athén hitvány vezérét

megfosszák menedékétől, s elbukjon az az álnok.96

Ó, de szörnyű bűnt követtek el ama katalánok,

hogy ilyen gyönyörű kastélyt a talajig romboltak!

De a nemes Sir Nicolas szép várai ragyogtak

Morea összes vidékén: Methóné térségében

állt egy, hogy Velence ellen minden frankot megvédjen,

s tornyosult Avarinban is egy borzasztó erősség,

melybe a királlyal szemben állíttatott helyőrség,

s melyet a nagyúr örökül hagyott öccse fiára,

Nicolas de Saint-Omerre, Morea marsalljára.

Hamarosan elérkezett a jó bailli halála:

elhunyt az athéni nagyúr, és rögtön őutána

Guy de Tremolay vette át a magasztos tisztséget,

ama híres parancsnoka Morea seregének.

És mikor a generális életét befejezte,

Apulia királya a helyére kinevezte

Sir Nicolas de Saint-Omert, Théba dicső vezérét.97

Kinek baillisága után még sokáig mesélték,

hogy békét s rendet teremtett akkor szép Moreában,

és bölcs kormányzása alatt felvirágzott az állam.

Marguerite de Nully örökösödési tárgyalása. (H 7387-7742)

Miután az áldott Sir Jean Marguerite-et elvette,

öröklési ügyében is rögvest kiállt mellette:

egyetlenegy pillanatot sem akart késlekedni,

azon nyomban elindult Akovát visszaszerezni

szép Morea hercegének, Vilmosnak udvarába.

Ebben segítségére volt öccse és híres bátyja:

együtt utaztak Klarentsa felhőszelő várába,

de a felséges herceget elfoglaltan találva

úgy döntöttek, hogy kivárják a kedvező alkalmat.

Két napra letelepedtek, de ügyükről hallgattak,

mulattak és ünnepeltek a moreaiakkal.98

Harmadnap a derék Sir Jean szigorú ábrázattal

Achaia hercege elé járult két testvérével,

újdonsült feleségével, és szívében reménnyel;

Marguerite de Nully magát azonnal prezentálta,99

mint Akova örököse, Jean de Passava lánya.

Prezentálta Sir Jean-t is, mint védője s házastársa,

hiszen így követelte meg szép Morea szokása.100

És ezután hites férje azon nyomban ezt mondta:

„Achaia kegyes hercege, nagy földszerzők utódja,

mint uramat s hercegemet, hűbéresedként kérlek,

hívd most össze embereid, az egész nemességet,

gyűljön ide minden zászlós, hűbéres lovagságod,

hogy amit mondani fogok, együtt meghallgassátok,

s régi törvényeink szerint bölcsen megtárgyaljátok –

mert a törvények alapján kérek most igazságot,

nem kegyért fordulok hozzád, hanem jogommal élek.”

Morea hercege akkor Marguerite hitvesének

a következőket mondta, e szavakat felelte:

„Összehívom couromat,101 és választ adunk ügyedre.”

Tüstént parancsot adott a herceg, s eljöttek a zászlósok

Morea minden részéről megtárgyalni a dolgot

távoli kastélyaikból fényes Andravidába,

s leültek tanácskozni Szent Sophia templomába.102

Ott az idős Sir Nicolas – kinek nagy volt hatalma,

mert Théba bárója volt – a szót magához ragadta.

Jobb kezét védőn helyezte ifjú húga vállára,

aki Sir Jean asszonya volt, újdonsült házastársa,

s így beszélt, ezeket mondta az achaia hercegnek:

„Igazságról fogok szólni, mit mindnyájan ismertek.

Húgom, a kedves Marguerite, ki most itt áll előtted,

nagybátyjától örökölte az akovai földet.

Hisz Gautier de Rosieres nővérének leánya,

akit korábban Akova várának élén állva

gyermektelenül ért halál, így birtoka s kastélya

az én kedves húgomra szállt, mint jogos hagyatéka.

De, tudod jól, kedves uram, hogy obses volt helyetted103

Bizánc fényes városában, ahová te vetetted;

így távol volt Moreától azokban az időkben,

mikor a nagybátyja meghalt betegen és idősen,

hiszen széles országodtól a börtönfal elzárta.

Ezért hát eléd járulni, hogy magát prezentálja –

ugyanis ezt írja elő földünk ősi törvénye –

negyvennapnyi időn belül nem volt lehetősége.

De Marguerite életében soha neked nem ártott,

s fogságba ment helyetted, hogy kiváltsa szabadságod;

te juttattad oda szegényt tizennégy hosszú évre.

És mikor szabaddá tetted, földünkre visszatérve

rögtön eljött udvarodba, hogy magát prezentálja,

mint Akova örököse, Jean de Passava lánya,

és igazságot kért tőled a birtoka ügyében.

És te erre azt felelted, igazságot ne kérjen,

mert nincs semmi joga hozzá. S akárhányszor járt nálad,

hogy jogos igényét végre tárgyalásra bocsátsad,

sosem hívtad össze courod ítélni a kérdésben,

önkényesen azt felelted, döntést ne is reméljen.

Ez az áldott lélek pedig, e baráttalan asszony,

mivel nem engedted neki, hogy ügyéért szólhasson,

reményveszetten és szörnyű kétségek közt őrlődve

hazament, egyedül az Úr kegyéért könyörögve.

És az Isten kegyéből már egy lovag felesége,

aki, bizony, derék vitéz, híres a nemzetsége,

és aki az igazságát most előtted megvédi,

mert igen tisztességes és nemes jellemű férfi.

Ezért járultak hát eléd, ezért jöttek mindketten,

én pedig támogatom és segítem őket ebben.

Íme, je paroffre104 e kettőt: a vár jogos úrnőjét

és öcsémet, hites férjét, mint törvényes védőjét.

Arra kérlek, add meg nekik, amiért idejöttek,

és helyezd újra kezükbe az akovai földet,

ős törvényeink nevében szolgáltass igazságot.

Cserébe ők készségesen törlesztik adósságuk:

a hommage-t és lige-t leróják, és urukként tisztelnek.”105

Miután végighallgatta, ezt felelte a herceg,

az idős Sir Nicolasnak a következőt mondta:

„Marguerite de Nully ügyét védő szónoklatodra

egész udvarommal együtt tisztelettel figyeltem,

s tanúsítom, van igazság közös kérésetekben:

valóban én juttattam őt a bizánci fogságba,

s ezért nem tudott eljönni, hogy magát prezentálja

mint Jean de Passava lánya és Akova úrnője.

Így hát azt kérdezem tőled, Théba nagy vezetője:

azért járulsz elém, hogy a törvény szerint ítéljek,

vagy jóindulatomat és kedvességemet kéred?

Hiszen a húgod, Marguerite, nem jött Andravidába,

hogy bejelentse igényét s kérését elém tárja

határidőn belül, ahogy a törvényünk megszabja,

és Akova báróságát örökségül megkapja.”

Az ércszívű Sir Nicolas így felelt a hercegnek,

szárnyaló szép mondatai, íme, ekképpen csengtek:

„Uram, Morea hercege, erre bizony azt mondom,

akkor lenne csak szükséges kegyedért fohászkodnom,

hogyha húgom nem jogosan jött volna udvarodba,

és Akova bárójának nem ő lenne utódja –

egyedül ekkor illene kedvességedet kérnünk.

De, amiképp te is tudod, törvényes az igényünk,

hiszen az én szegény húgom fogságban volt helyetted

az ellenség börtönében, ahová te vetetted,

ezért nem tudott eljönni udvarodba időben.

Ezért tehát nem is holmi irgalmas kegyért jöttem,

csak az igazságért, ahogy törvényünk parancsolja.”

Morea hercege akkor rideg hangon ezt mondta,

az idős Sir Nicolasnak e szavakat felelte:

„Büszke nagyúr, ha valóban nincs szükséged kegyemre,

hanem igazságért fordulsz hozzám és udvaromhoz,

bizony, szakadjon rám az ég és érjen borzasztó rossz

fájdalom a nagy Istentől, áruljon el a népem,

hogyha nem hagylak tárgyalni az örökség ügyében.

Ezért azonnal tárgyalunk, éppen, ahogy te kéred:

a törvényt szem előtt tartva ítéljük meg igényed,

s hogy az Úr se róhasson meg, és a népből se senki,

a hercegség szokásai szerint fogjuk ezt tenni.

Parancsolom, az ülésre mindenki gyűljön össze,

Morea összes érseke s nemes zászlóvivője,

hogy eléjük tárhasd ügyed és döntsenek felette

őseink és szép Morea törvényét megtisztelve,

melyet maga Róbert császár vezetett be e földön –

hogy a hercegségünk ennek szellemében működjön –

mikor Geoffroy herceggel szövetséget kötöttek.”

Írásba foglalták mindezt, s vágtattak a küldöttek

Morea zászlósaihoz, a táj összes várába,

a tornyokból levélvivő galambok keltek szárnyra;

s minden lovag, minden érsek összegyűlt a városba,

hogy Akova birtokának sorsát meghatározza;

Szent Francesca templomában mindjárt helyet foglaltak.

Akkor azt mondta a herceg a jó Sir Nicolasnak:

„Kérlek, mondd, ki az avocat,106 aki ügyed megvédi,

és hajlandó a fivéred igazáért beszélni,

támogatni a szavát és felszólalni helyében.”

Sir Nicolas azt felelte, hogy az egész ülésen

ő beszél majd s ő válaszol minden feltett kérdésre

Marguerite húga nevében, hogy igazát megvédje.

Akkor a herceg ezt mondta, e szavakat felelte:

„Mivel azt kéred tőlem, hogy te beszélhess helyette,

és te lehess az avocat kedves húgod ügyében,

az udvart én képviselem, és igazát én védem,

mert igen nagyra tartalak, tisztellek és szeretlek,

s úgy tartom igazságosnak, hogy ezért én feleljek.”107

Akkor magához hívatta derék törvényhozóját,

a jó Sir Linardos urat, a jogok bölcs tudóját –

aki apuliai volt, szerfölött okos ember,108

és igen mély barátságot ápolt Vilmos herceggel.

Akkor a botot s a jogart átadta, mint a kozmosz

mindenható vezetői, és így szólt a nagyúrhoz:

„Hatalommal ruházlak fel, bánj vele becsülettel,

törvényeink szerint ítélj és igaz szívvel rendelj,

tartsd észben szokásainkat, bölcsen hozd meg döntésed,

s veled együtt tegyenek így az összegyűlt vitézek;

és ezennel kötelezlek régi esküdnél fogva,

melyet lelkedre tettél s a mindenható Krisztusra,

s kötelezem az urakat is, akiket itt látok,

úgy hozzatok döntést, ahogy az udvarét hoznátok.

Ne ingasson meg se gonosz irigység, se barátság,

tiszteljétek meg, ahogy kell, Jean de Passava lányát.

S magam, mivel Sir Nicolast szeretem és csodálom,

az ő avocat-ja leszek, hiszen becses barátom;

így az udvar igazságát tisztességgel megtartom.”

Ekkor a jó Sir Nicolas felállt, hogy számot adjon

Marguerite asszony ügyéről, Akova birtokáról,

hogy hogyan örökölte meg az előző urától,

aki anyja fivére volt, gyermektelen és nőtlen,

mint ahogy azt korábban is hallottátok már tőlem.

Szóról szóra elmesélte, amit én is elmondtam,

s amit többször ismételni nem fogok már dalomban,

mert mindnyájan ismeritek és kívülről fújjátok.

És miután meghallgatták szavát az uraságok,

felállt Morea hercege, s felhozta védelmére

kifogásait a fenti okokat sorra véve.

Hiszen ez volt akkoriban a tárgyalások rendje:

mindkettő fél felsorolta azt, ami segítette;

igen sokáig beszéltek, heves vitára keltek.

Hosszú szószaporítások után végül a herceg

parancsot adott, hogy hozzák be könyvét a szentélybe,

melyben írva vagyon a föld mindenféle törvénye.

Akkor abban a szakaszban, melyben le volt jegyezve,

s mely világosan kimondta és hosszan részletezte

a hűbéres feladatát, megtalálták leírva:

ha az urát ellensége börtönfogságban bírja,

túszul ejti a harcokban, béklyót ver csuklójára,

és az úr megkeresi a hűbérest, hogy kiváltsa,

annak kötelessége, hogy túsznak menjen helyette

s kiváltsa onnan, ahová az ellenség vetette.

Mivel ez az ősi szokás, így mondják a törvények,

segítenie kell foglyul ejtett fejedelmének.

Ezután a hűbérúrnak szintén kötelessége

kihozni onnan, ahová túsznak ment a helyébe.109

Akkor a cour összes tagja, minden nemes és érsek

Marguerite-nek ítélte az akovai vidéket,

egyhangúan kijelentve, hogy a vár és környéke

valóban az úrnő jogos, törvényes öröksége,

hiszen Morea hercege maga küldte fogságba,

hogy a saját szabadságát őáltala kiváltsa.

Achaia büszke hercege azonban ezt nem hagyta,

hanem a nagy törvénykönyvet újból előhozatta,

és felolvasott egy másik szakaszt, hogy ismertesse:

kötelességét az úrnő mégsem teljesítette.

Hiszen határidőn kívül érkezett az udvarba,

hogy e jogtalan kérését ott érvényre juttassa;

így Akova birtokára igényt nem is támaszthat.

A bírák és tanácstagok véleményt változtattak

erre a beszédre, mert az úrnő nem cselekedte,

amit a törvény előír, hiszen nem is tehette –

az ellenség fogságából nem volt lehetősége

korábban visszaérkezni szép Morea földjére,

hogy nagybátyja kastélyára igényét bejelentse –

így az idő lejártával birtokát elvesztette.

A tanács ezért úgy döntött, hogy nem kap igazságot.

Odahívták a herceget s a Saint-Omer családot,

és amikor mindnyájan a nemesek elé értek,

Sir Linardos kihirdette, hogy miképpen ítéltek

a moreai lovagok az örökség ügyében

a föld szokásai szerint, a törvény szellemében:

részletesen bemutatta és hosszan elmesélte,

hogy került Akova vára Vilmos herceg kezére

egész térségével együtt, ahogy azt megkívánja

a moreai törvény és a föld ősi szokása.

Mikor az udvar döntését meghallotta a herceg,

kifejezte háláját a bíráló nemeseknek;

Jean de Saint-Omer azonban, Morea nagy marsallja

a tanács határozatát komor arccal hallgatta.

Ezután a nemes bírák, az achaia vitézek

elbúcsúztak a hercegtől, s mindnyájan hazatértek –

szétszóródtak Moreában, ki-ki saját várába.

Velük együtt dolgára ment az udvar sokasága,

mindenki, ahová éppen kötelessége hívta.

Ezek után Vilmos herceg Sir Linardost szólítva

félrevonult, és ezt mondta a szobájába érve:

„Esküszöm, jó törvényhozóm, Jézus Krisztus vérére,

gyötrő sajgással tölti el szívemet az ítélet,

hogy az úrnőtől elvettük ezt a gazdag vidéket,

hiszen évekkel ezelőtt, mikor az ellenségem

foglyul ejtett, Marguerite-et kértem meg, hogy segítsen,

én magam küldtem fogságba tizennégy hosszú évre.

Ezért nem jött el, miután meghalt anyja testvére,

hogy igényének egy éven belül érvényt szerezzen

és hogy az örökségéről tájékoztasson engem,

s a határidőt betartva ne szegje meg a törvényt.

De most hadd mondjam el neked, valójában hogy történt:

mikor megjött az üzenet és követ jelentette,

hogy Gautier de Rosieres életét befejezte –

Marguerite de Nully pedig fogságban volt helyettem

az ellenség börtönében, ahová én vetettem,

s ő volt jogos örököse Akova birtokának –

akkor bennem a kastélyra igen erős vágy támadt;

felnyitottam törvénykönyvem s nyomban olvasni kezdtem.

És akkor történetesen azt a szakaszt megleltem,

mely megkerülhetetlenül leírja és kimondja,

mi az úr hűbéresének feladata és dolga,

hogyha urát az ellenség börtöncellába zárja:

a helyére kell mennie, hogy onnan őt kiváltsa.

És miután megszabadult, az úr kötelessége

kimenteni a fogságból, ahová bement érte.

És ahogy ezt elolvastam, rögtön arra gondoltam,

hogy mivel az úrnő rab volt ama híres városban,

és a helyemre ment túszként, hogy a bajból kimentsen,

s Andravidába ezért nem jött megkeresni engem

egy éven s egy napon belül, ahogy a könyv határoz,

várát joggal toldhatom a hercegi tartományhoz.

Mikor mindezt megforgattam magamban, ezt gondoltam:

mivel szabadságomért volt túsz Konstantinápolyban,

s ezért vesztette el címét és a nagy örökséget,

szégyenletes dolog lenne ezt a pompás vidéket

végképp elragadni tőle. És az jutott eszembe,

neki adom bárósága felét, hogy jól vezesse,

a fennmaradó részt pedig kislányomnak megtartom,

hogy nagy hozománnyal s gazdag férjjel házasodhasson.

De akkor elém járultak a Saint-Omer fivérek –

sosem láttam ilyen gőgöt, ily szörnyű kevélységet!

Iszonyatos harag támadt elsötétült szívemben,

jószándékból Sir Nicolast mégiscsak megkérdeztem,

hogy mit keres udvaromban: jogot vagy kedvességet.

És ő erre azt felelte – ott voltál s végignézted –,

semmiféle jószándékra vagy kegyre nincs szüksége:

Morea törvénye adjon választ az ő ügyére.

Ezért hozattam elő a régi, porlepte könyvet,

melyben írva vagyon minden jogszabálya e földnek –

ha ezt akarják, megkapják: döntsenek a törvények.

Hadd vessenek nyomban véget Sir Nicolas gőgjének!

Így végül igazságosan mondták azt a vitézek,

hogy az udvar kapja meg az akovai vidéket;

de az úrnőnek örömet akarok most szerezni,

hogy nagyvonalúságomat megismerje mindenki.

Könyveimben le van írva, hogy Akova térsége

sziklás ormaival s kéklő öblével együttvéve

egyenlő huszonnégy lovag kiterjedt birtokával.

Ezért arra kérlek, beszélj Colinet kamarással,110

aki bölcs elöljárója az egész hercegségnek,

hogy hívjon össze tanácsot, jöjjenek el a vének

Akova báróságából összes jegyzőkönyvükkel.111

Akkor egész területét osszátok három részre:

az egyik harmada legyen leggyönyörűbb vidéke,

az összes lovagi birtok nyolc legfenségesebbje –

ebből öt a térség saját jövedelmét jelentse,

s a másik háromra legyen frank előjog jegyezve –

mert, mivel szabadságomat hajdanán megszerezte

a kedves Marguerite úrnő, e nyolc részt megkaphatja

új ajándékként, hogy ismét uralkodhasson rajta.”112

Ekkor a jó törvényhozó örömtől lelkendezve

ura kegyelmes parancsát nyomban megcselekedte:

rányomta vörös pecsétjét a friss határozatra,

és a papirost a herceg asztalára lerakta.

Akkor Vilmos is áldását adta az oklevélre;

ezután az ágytakarót az ágyáról levéve

alá vetette az írást, s Linardosnak azt mondta:

„Kísérd a jó Marguerite-et ide, lakosztályomba,

add át neki, hogy szeretnék valamit tenni érte.”

És a törvényhozó elment, s rögvest odakísérte;

és amikor megérkezett, így szólt hozzá a herceg:

„Krisztus urunk a tanúm rá, hogy mennyire szeretlek,

és hogy mennyire szeretném meghálálni hűséged,

ezért most jóindulatból nagy dolgot teszek érted:

a tágas Akova egyik részét neked megmentem.

Hiszen a jó Sir Nicolast éppen ezért kérdeztem:

azt kéritek tőlem, hogy az ősi törvény ítéljen,

vagy nagyvonalúságom és jólelkű kedvességem?

Ő pedig kérésetekből fikarcnyit sem engedve

mérhetetlen kevélységgel és gőggel azt felelte,

semmiféle kedvességre nincsen tőlem szüksége,

az ügyben döntsön egyedül szép Morea törvénye.

E szavakon feldühödtem, s az udvart ezért kértem,

hogy olvassa el a könyvet és aszerint ítéljen –

s végzésük alapján feléd nincs semmi adósságom.

Ha hiszed, ha nem, a döntést én mégiscsak sajnálom…

Így, hálából, mert vállaltad a bizánci fogságot,

s emiatt veszítetted el tágterű báróságod,

kedvességből és hűséges tetteidért cserébe

úgy döntöttem, a báróság földjének harmadrésze

új ajándékként a tiéd, uralkodj bölcsen rajta.

Emeld hát fel ágytakaróm: megtalálod alatta

lepecsételt végzésemet, fogadd el áldásommal.”

Akkor a jó törvényhozó a papirost azonnal

a nagylelkű és jóságos herceg kezébe nyomta,

aki Marguerite úrnőnek a következőt mondta:

„Lépj közelebb, s felruházlak ezzel az adománnyal.”

S kitüntette a szép asszonyt újdonsült birtokával,

lehúzta a kesztyűjét és ott, helyben felruházta.

Az úrnő szíve megörült Vilmos herceg szavára,

mélyen meghajolt előtte, köszönettel fogadta.

Miután pedig hazament, és Klarentsát elhagyta,

beavatta férjét, Sir Jeant a hatalmas örömbe,

és a friss határozatot is felfedte előtte:

elmesélte, miért hívta Vilmos a kastélyába,

s hogy lett az övé Akova nyolc gazdag tartománya,

nagybátyja báróságának legdúsabb harmadrésze.

Akkor Sir Jean földre borult, és kezét összetéve

nagy hálát adott az Úrnak, mert már nem is remélte,

hogy övék lesz a birtoknak akár csak töredéke.

Miután a herceg mindezt, amit itt elmeséltem,

megtette, arra kérte jó szolgáját, hogy készítsen

egy újabb határozatot Akova térségének

másik két harmadáról, hogy azt a pompás vidéket

saját lányára hagyhassa, s az legyen öröksége,

hiszen már a legelején ezt vette a fejébe.

Megírták, lepecsételték, s akkor odarendelte

Marguerite nevű lányát, és hivatalba helyezte,113

imádkozva Istenhez, hogy őrizze és vigyázza.

Így történt a szép Marguerite de Nully tárgyalása.

1

A Krónika szövegéhez használt kiadás: J. Schmitt: The Chronicle of Morea - A History in Political Verse, Relating the Establishment of Feudalism in Greece by the Franks in the Thirteenth Century. London (1904). Az idézet a H kézirat (Codex Havniensis 57) 2296-2297. soraiból való. A dolgozat ortográfiai tekintetben a magyar bizantinológiai hagyományokat követi (G. Ostrogorsky: Geschichte des byzantinischen Staates. München [1952]. - A Bizánci Állam története. Budapest [2003] Moravcsik Gyula jegyzeteivel).

2

A Moreai Krónika a magyar népre és a Magyar Királyságra vonatkozó sorainak rövid prózafordítását Moravcsik Gyula közölte Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai című könyvében (Budapest, 1988) 316-320.

3

Darkó J.: A magyarokra vonatkozó népnevek a bizánczi íróknál. Budapest (1910) 5.

4

A történelmi adatok szempontjából elsősorban Arsdall-Moody megállapításait követem (A. V. Arsdall - H. Moody: The Old French Chronicle of Morea. New York [2015] 7-18). II. Villehardouin Vilmos és Anna Komnéné Dukaina házasságkötésére minden bizonnyal 1259 korai hónapjaiban kerülhetett sor, hiszen a Krónika a szóban forgó patrasi tanácskozásról azt mondja, hogy tavasszal történt - már az esküvő után. Az esküvőről a Krónika H kéziratának 3111-3137 sorai számolnak be, az ezt követő patrasi tanácskozásról pedig a H 3469-3520 sorai.

5

VIII. Palaiologos Mihály elődje, III. Ióannés Dukas Vatatzés, (1222-1254) 1246-ban elfoglalta a II. Mihály fennhatósága alá tartozó Thessalonikét. Ettől kezdve a két állam kisebb-nagyobb szünetekkel szinte folyamatosan háborúban állt. (D. Jacoby: After the Fourth Crusade: The Latin Empire of Constantinople and the Frankish States. In: The Cambridge History of the Byzantine Empire. Ed. J. Shepard, New York [2008] 759-778, 764). Az Épeirosi Despotátus az Achaia Fejedelemség haderejével egyesülve már komoly fenyegetést jelenthetett a Nikaiai Császárságra. A Császárság és a keresztes államok konfliktusairól lásd bővebben: M. Angold: After the Fourth Crusade: The Greek Rump States and the Recovery of Byzantium. In: The Cambridge History of the Byzantine Empire. Ed. J. Shephard. New York (2008) 731-758; D. Jacoby: i. m. (5. j.) 759-778, illetve G. Ostrogorsky: Geschichte des byzantinischen Staates. München (1952) 363, 370.

6

Kristó Gy.: Háborúk és hadviselés az Árpádok korában. Szeged (2003) 177. A Krónikában továbbá megjelenik egy nikaiai kettős ügynök, aki hazugságokkal igyekszik meggyőzni II. Mihály épeirosi despotát, hogy ne szálljon harcba Pelagónia mezején. Az összes nikaiai csapat nagyságát jócskán eltúlozva többek között azt is mondja, hogy tizenháromezer magyar sorakozott fel a császár oldalán (Ούγγρους χιλιάδες δέκα τρείς ολους μέ τά δοξάρια, H 3768).

7

Pachymeres I. 31; Acropolites 79-82. A „perzsák és szkíták” megnevezés jelentéséről lásd a Pachymerés műveihez használt szövegkiadást: Georges Pachyméres: Relations Historiques. Ed. A. Failler, Transl. V. Laurent. Paris (1984) 120. Akropolitést A. Heisenberg (Ed.): Georgii Akropolitae Opera. Leipzig (1903) második, P. Wirth által revideált kiadása szerint idézem (Stuttgart [1978]).

8

E. Darkó: Byzantinisch-ungarische Beziehungen in der zweiten Halfte des XIII. Jahrhunderts. Weimar (1933) 16, 54.

9

G. Ostrogorsky: A Bizánci Állam története. Budapest (2003) 402-403. (Ostrogorsky kötete magyarul Moravcsik Gyula jegyzeteivel jelent meg.)

10

Gy. Moravcsik: Inscription grecque sur le triptyque de Grenoble. Etudes Hongroises 13 (1953) 193-203; Ostrogorsky: i. m. (9. j.) 403; lásd még a témáról: D. J. Geanakoplos: Greco-Latin Relations on the Eve of the Byzantine Restoration: The Battle of Pelagonia - 1259. DOP 7 (1953) 99-141, 124.

11

A kérdést önálló tanulmányban tárgyaltam: Török Á.: Hősköltemény a Moreai Krónikában. AntTan 65 (2021) 31-56.

12

Bon: La Morée franque. Recherches historiques, topographiques et archéologiques sur la principauté d’Achaie. Paris (1969) 105.

13

Bon: i. m. (12. j.) 148.

14

H 7379-7386. A francia nyelvű Krónika hasonlóan hibásan mutatja be a családfát: „Ces trois freres de Saint-Omer si furent moult gentils homes, car messire Belas leur pere de Saint-Omer - si ot pour moullier la suer du roy d' Onguerie et li dux Guis de la Roche si estoit leurs cousins germains” B (Bibliotheque Royale de Bruxelles, no. 15702) §507. A francia Krónikából J. A. Buchon: Recherches historiques sur la principauté franęaise de Morée et ses hautes baronnies. Paris (1875) szövegkiadása szerint idézek, fejezetszámait Arsdall-Moody: i. m. (4. j.) beosztása szerint jelölöm.

15

J. Longnon: The Frankish States in Greece, 1204-1311. In: A History of the Crusades, Volume II: The Later Crusades, 1189-1311. Eds. K. M. Setton - R. L. Wolff - H. W. Hazard. Madison, Milwaukee, London (1969) [1962] 234-275, 244.

16

A La Roche-családról lásd bővebben: J. Longnon: Les premiers ducs d'Athenes et leur famille. Journal des Savants 1 (1973) 61-80, 61-78.

17

F. Van Tricht - P. Longbottom (transl.): The Latin Renovatio of Byzantium - The Empire of Constantinople (12041228). Leiden, Boston (2011) 381-382. A Saint-Omer nemzetségről lásd bővebben: Bon: i. m. (12. j.) 707.

18

Van Tricht: i. m. (17. j.) uo.

19

Wertner M.: Margit császárné fiai. Századok 7 (1903) 593-611, 607-608.

20

Villehardouin 185. Az idézett részleteket J. A. Buchon (Ed.): Chronique de la prise de Constantinople par les Francs. Paris (1828) kiadása szerint idézem, Szabics I.: Bizánc megvétele. Budapest (1985) fordításában. Az említett magyar király Imre (1196-1204), III. Béla fia.

21

Villehardouin 212. Az említett fiú, Margit mostohafia IV. Alexios bizánci császár (1203-1204).

22

Villehardouin 109.

23

Ostrogorsky: i. m. (5. j.) 343-344.

24

Margit dicséretéről lásd pl: Moravcsik Gy.: Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai. Budapest (1988) 261.

25

Acropolites 8. A magyarok további, tárgyilagos említései a Χρονική συγγραφή-ban: 11, 15, 31, 33, 36, 37, 38, 39, 62.

26

Lásd pl. tárgyilagos leírását a Magyar Királyságba küldött követségről: Pachymeres IV. 29. Pachymerés a magyarokat a Παίονες szóval illeti, amelynek magyarázatáról lásd: Darkó: i. m. (3. j.) 53 skk.

27

Nicephorus VIII.3.a. Felhasznált szövegkiadás: J. P. Migne (Ed.): Patrologiae Graecae Tomus CXLVIII-CXLIX: Nicephori Gregorae Byzantinae Historiae Libri XXXVII. Paris (1865).

28

A Krónika nyelvezetéről és lehetséges szóbeli eredetéről lásd bővebben: M. J. Jeffreys (1971): The Chronicle of the Morea - A Greek Oral Poem. In: Actes du XIV Congres International des Etudes Byzantines II (Bucarest, 6-12 Septembre 1971). Eds. M. Berza, E. Stanescu. Bucureęti (1971) 153-158; illetve M. J. Jeffreys: Formulas in the Chronicle of the Morea. DOP 27 (1973) 163-195.

29

Moravcsik: i. m. (24. j.) 328.

30

Az idézeteket Moravcsik Gyula fordításában közlöm. (Moravcsik: i. m. [24. j.] 328-334.)

31

A szóban forgó király III. Béla, veje pedig Angelos Izsák, aki Margit első férje volt. A többi magyarokhoz köthető részlet: Ephraim 5757, 7837, 8302, 8328, 8386, 8387. Ephraim költeményéből az Ephraemii monachi imperatorum et patriarcharum recensus interprete A. Maio. Bonnae (1840) kiadás szerint idézek.

32

A kunokról lásd: H 1039, 1068, 3606, 3703, 4053, 4077, 9086, 1139. A törökökről: H 3581, 3601, 3709, 4553, 5099, 7284, 9086. Bár a Krónika elmondása szerint a kun és magyar íjászok együtt nyilazták le a híres Geoffroy de Bruyeres frank lovag egységét a pelagóniai ütközetben (H 4053, 4077), megfogalmazása azt a hatást kelti, mintha a kunok csupán a magyarokat segítették volna: κ’ οι Ούγγροι, ώς ώρίστησαν, ούτως και τό έποιησαν άρχάσαν κ’ έδοξεύασιν τούς Φράγκους κι Άλλαμάνους· κι άπό τήν άλλην γαρ μερέαν ηλθασιν κ’ οι Κουμάνοι - „És a magyarok úgy is cselekedtek, ahogy megparancsolták nekik: nyílzáport eresztettek a frankokra és a németekre; és a másik oldalról jöttek a kunok is” (H 4051-4053) Továbbá: τό πως Ούγγρους εβαλεν, όμοίως και τούς Κουμάνους - „hogy hogyan vetette be a magyarokat, és hasonlóképp a kunokat” (H 4077).

33

Az alainosok a Kaukázus-hegységben élő nomád nép, a zychosok a Fekete-tenger partján élő nép voltak.

34

Van Tricht: i. m. (17. j.) 163; A. Giry: Les chátelains de Saint-Omer (1042-1386) (deuxieme article). Bibliotheque de l’école des chartes 36 (1875) 91-117, 97. A függelékben mellékelem a Saint-Omer családfát.

35

Van Tricht: i. m. (17. j.) uo.

36

J. Longnon: Lempire latin de Constantinople et la principauté de Morée. Paris (1949) 119; Giry: i. m. (34. j.) 97.

37

Bon: i. m. (12. j.) 707.

38

Longnon: i. m. (15. j.) 244.

39

Bon: i. m. (12. j.) 153, 159, 707. A bailli cím egy nemes első intézőjét jelöli. A nemes távollétében a bailli tartotta a törvényszéki üléseket, és ő ítélkezett a nevében. Lásd: R. Fédou: Lexique Historique du Moyen Age. Paris (2008) 168.

40

Jacoby: i. m. (5. j.) 767.

41

A háborúról lásd bővebben: K. M. Setton: The Papacy and the Levant (1204-1571), Volume I: The Thirteenth and Fourteenth Centuries. Philadelphia (1976) 80; P. Donvito: Athens vs. Sparta: The War of the Euboeote Succession. Medieval Warfare 5/4 (2015) 44-49. 48; Longnon: i. m. (15. j.) 245-246.

42

Ph. Perra: Οικογένεια Σεντ Ομέρ. Εγκυκλοπαίδεια Μείζονος Ελληνισμού. Βοιωτία (2011) 3.2.

43

Nicolas de Saint-Omer másik említése: H 8099. A Krónika ekkor II. Sir Nicolas de Saint-Omer kastélyairól beszél (erről alább, a következő fejezetben bővebben), melyeket unokaöccsére hagyott. (να τό εχη δώσει εις κληρονομίαν έκεινου και του άνεψίου του, του μεγάλου πρωτοστράτορος, μισιρ Νικόλας ακω - „és hogy az öröksé A báróságok: Akova, Karytaina, Patras, Véligosti, Nikli, Géraki, Kalavryta, Votsitsa, Gritséna, Passava(nt), Chalandritsa. Bon: i. m. (12. j.) 113.

44

Bon: i. m. (12. j.) 105, 113.

45

H 7371-7376.

46

Mivel a testvérek születési dátumát nem ismerjük, nem tudjuk, hogy Jean vagy Othon volt-e az idősebb. A Krónikában sajnos nem szerepel más hasonló testvérpár, akit a szerző (vagy elbeszélő) ilyen figyelemmel tüntet ki, így a sorrenddel kapcsolatban nincs összehasonlítási alapunk.

47

H 3289, 6303, 7372, 7421, 7469, 7483, 7497, 7520, 7550, 7552, 7563, 7602, 7664, 7708, 8058, 8071, 8093, 8106, 8110, 8138, 8616. Vilmos és Geoffroy de Bruyeres formuláris jellegű említéseit lásd: M. J. Jeffreys: Formulas in the Chronicle of the Morea. DOP 27 (1973) 163-195, 178.

48

gébe adja az unokaöcsének, a hatalmas marsallnak, akinek, úgy hallottam, Sir Nicolas volt a neve” H 8098-8099).

49

Bon: i. m. (12. j.) 707.

50

T. Shawcross: The Chronicle of Morea - Historiography in Crusader Greece. Oxford (2009) 42.

51

A marsall az ország egyik leghatalmasabb ura volt. Feladatai közé tartozott, hogy őrizze a rendet az udvarban és a csatatéren, és döntsön a lovagokkal kapcsolatos ügyekben. A. Kazhdan: Marshal. In: The Oxford Dictionary of Byzantium. Ed. A. P. Kazhdan. Oxford - New York (1991) 1748-1749.

52

Angold: i. m. (5. j.) 754-755; Ostrogorsky: i. m. (5. j.) 375-376.

53

H 6285-6286.

54

Ostrogorsky: i. m. (5. j.) 376.

55

H 6298-6300.

56

A házasságról lásd bővebben: Longnon: i. m. (15. j.) 242.

57

K. M. Setton: The Papacy and the Levant (1204-1571), Volume I: The Thirteenth and Fourteenth Centuries. Philadelphia (1976) 104. Az egyezményről lásd bővebben: J. Longnon - Ch. Perrat (Eds.): Actes relatifs a la principauté de Morée (1289-1300). Paris (1967) 9-10, 207-211.

58

Bon: i. m. (12. j.) 156.

59

Bon: i. m. (12. j.) 153, 159.

60

A Krónika a Katalán Kompánia nevű zsoldoscsapatra utal. Megemlíti továbbá a kastély gyönyörű freskóit, melyek megörökítik, hogy a frankok hogyan foglalták el Syriát: έκαταϊστόρησέν το το πως έκουγκεστήσασιν οί Φράγκοι τήν Συρίαν (H 8084-8085). A Moreai Krónika később azt is bemutatja, ahogy II. Sir Nicolas de Saint-Omer átadja a bailli címét és feladatait Sir Florent de Hainautnak (H 8616-8652). Ez a Krónika nyelvezetéhez képest viszonylag tárgyilagos stílusban előadott leírás; mivel nem ad hozzá II. Sir Nicolas de Saint-Omer szerepéhez és jelleméhez, ezt az epizódot nem elemzem részletesebben.

61

H. E. Lurier (transl.): Crusaders as Conquerors - The Chronicle of Morea. New York - London (1964) 280 skk.; Shawcross: i. m. (45. j.) 55-59.

62

Az egyetértést heves vita előzte meg, melynek legteljesebb lezárását lásd: Shawcross: i. m. (45. j.) 55-59.

63

P. W. Topping: The Formation of the Assizes of Romania. Byzantion 17 (1944-1945) 304-314, 310 skk.; Shawcross: i. m. (45. j.) 56-58; H 7567-7568. Az eredeti törvénykönyv szövege nem maradt fenn, csupán egy későbbi változatának velencei fordításai.

64

Bon: i. m. (12. j.) 105.

65

Bon: i. m. (12. j.) 105, 148.

66

P. Canciani (ed.): Liber Consuetudinum imperii Romaniae, in Venetorum et Francorum ditionem redacti, concinnatus in usum Principatus Achajae a Serenissima Republica Veneta. In: Barbarorum leges antiquaeIII. Venezia (1785) 495-534. 505. A Liber Consuetudinum Imperii Romaniae, bár tartalmazza az Achaia Fejedelemség törvényeit, nem azonos azzal a szöveggel, könyvvel, amelyre a Krónika hivatkozik - a ránk maradt szöveg feltehetőleg egy későbbi változat, amely közel egy időben keletkezhetett a Krónikával. A hivatkozott XXXVI. szakasz vonatkozó részlete: Etje ello non lo domandara infra anno e zorno, [...] lo loperde, etiandio Je de alguno impazamento lofoffe impazado legitimamente; e lo plui proximo del morto fi lo Juccedera, Je ell o lo domandara avanti chel fia pajfado anno e zorno da la morte del Signor del feo.

67

H 7387-7392.

68

Canciani: i. m. (66. j.) 512, LXXV. szakasz.

69

B kézirat szövege a H kéziratétól eltérően itt nem követi a törvénykönyv szövegét. A vizsgált részlet a francia nyelvű Krónikában sokkal egyszerűbben fest: et luipresenta sa feme - „és bemutatta neki a feleségét” (B §509). A törvénykönyv fentebb bemutatott LXXV. szakaszának értelmében az örökösnek kell bemutatnia házastársát, nem pedig a házastársnak az örököst. H kézirat tehát ezen a ponton helyesen idézi a törvénykönyvet, B azonban helytelenül.

70

P kézirat (Codex Parisinus Graecus 2898) 7435. sorában ugyanez a szó jelenik meg (όψίδα). B kéziratban Sir Nicolas diplomatikusabban fogalmaz: Mais sa excusation est loyal et juste, que toule gent le voient: que vous meismes l aviés mis en ostage pour vostre delivrance, et estoit adonc en Costantinople quant son oncle trespassa de cest siecle. - „Ennek azonban jogos indoka van, és hűségéből fakad, ahogy azt mindenki láthatja: hiszen te magad küldted túsznak szabadságodért cserébe - ezért volt Konstantinápolyban, amikor nagybátyja elhagyta ezt a világot” (B §511) Szavai itt sokkal óvatosabbnak hatnak, hosszabb felvezetést kerít mondandója köré.

71

Schmitt: i. m. (1. j.) 614.

72

Canciani: i. m. (66. j.) 505. XXXVI. szakasz. Ha a hűbéres a rokona halálát követő negyven napon belül nem jelenti be igényét a birtokra, a birtok egyéves bevételét elveszíti. Ha egy éven és egy napon belül nem jelenti be igényét, magát a birtokot veszíti el.

73

B kézirat szövege itt is eltér H-étól: pour soy presenter par devant vostre court dedens la quarantaine ou l’anée, selon les usances dou pays - „hogy udvarod elé járuljon az egyéves határidőn belül, amelyet az ország törvényei megszabnak.” (B §511) Sir Nicolas negyven nap helyett egy évet említ, és jobban kihangsúlyozza, hogy az ország törvényeire hivatkozik - ez az előző példában kimaradt B szövegéből.

74

A Saint-Omer fivérek ügye a törvénykönyv XXXIX., LXXV. és CXXIX. szakaszaira épül, melyek az elfogadható akadályoztatást részletezik.

75

H 7461. A szó etimológiájáról lásd: Schmitt: i. m. (1. j.) 614. A kifejezés B kézirat szövegéből hiányzik.

76

Schmitt: i. m. (1. j.) 611. B kéziratban csak az egyik kifejezés egyezik: et vous offrent ligie et service tel come la baronie doit - „és hűséget és szolgálatot ajánlanak neked, annyit, amennyivel a báróság tartozik” A όμάτζι szó megfelelője hiányzik, így H kézirat ismét hűségesebben követi a törvénykönyv kifejezésmódját. B kézirat és a törvénykönyv kapcsolatát érdemes nem a szókincs, hanem a szöveghűség alapján vizsgálni. A fent bemutatott példák alapján megállapítható, hogy e két szöveg laza kapcsolatban áll egymással, míg H kézirat kifejezetten sokat köszönhet a törvénykönyv szövegének.

77

II.Villehardouin Vilmos nem vehetne részt a tárgyaláson. A törvénykönyv VIII. szakasza ugyanis kimondja, hogy amennyiben a földesúr érintett az ügyben, át kell adnia a helyét egyik emberének, és távoznia kell a helyszínről: Quando nafse queftion criminal, o civil, o feudataria, intro Mifer lo Principo, o altro Signor, e alguno de li fuofubditi, Mifer lo Principo, over quello Signor, che havera la quiftion, die furrogar alguno de li fuo homeni legii, o non legii in fuogo. (Canciani: i. m. [66. j.] 501.) A CXLV. és CXLVI. szakaszokat lásd: Canciani: i. m. (66. j.) 510. B kézirat szövege újabb eltéréseket mutat H kézirat és a törvénykönyv szövegével is: je [...] porteray la parole et la defense de la court moy meismes - „Én magam fogok az udvar nevében és védelmében beszélni” (B §517) A védekezés kifejezésére nem a defender igét használja, mint a törvénykönyv, hanem a deffense főnevet, és H kézirat és a törvénykönyv δίκαια-cauxa szópárt sem folytatja hasonló megfelelővel.

78

Canciani: i. m. (66. j.) 502.

79

B kézirat itt is sűrűbben fogalmaz: par la leneur du chapitre qui dit et comande coment cescun home lige est tenus d’ entrer en prison pour son seignor, se il le requiert - „azt a szakaszt idézve, amely elmondja és előírja, hogyan kell minden hűbéresnek fogságba vonulnia hűbéruráért, ha az megkéri rá” B §519. Összességében elmondható, hogy - bár indokolt lenne, hogy B kézirat szövege (a közös nyelv okán) szorosabb kapcsolatban álljon a törvénykönyvével - H kézirat sokkal hűségesebben követi a törvénykönyv kifejezéseit, megfogalmazásmódját.

80

H 7692. Az eredeti moreai hűbérbirtokok a hódítóké voltak, teljes öröklési joggal (tehát bárki megörökölhette azokat, ha valakit a tulajdonos örökösévé tett a végrendeletében). Az új ajándékként kapott területeket már csak vér szerinti rokon örökölhette. (Hasonló eset volt, amikor II. Villehardouin Vilmos Geoffroy de Bruyeres-től is elvette a birtokát, majd új ajándékként visszaadta, hogy csak vér szerinti gyermekére hagyhassa örökül - H 8150-8163.)

81

H 7421-7467.

82

Csak 1287-ben kapta meg a bailli hivatalát I. Anjou Károly unokaöccsétől, Robert d'Artois-tól. Bon: i. m. (12. j.) 153, 159.

83

A παρακαλέω ige az ógörögben még erősebb kívánalmat, követelést fejezett ki, az újgörögben azonban már udvarias kérés.

84

Az említett részlet, ahol II. Villehardouin Vilmos a haragjáról beszél törvényhozójának: H 7661-7669.

85

H 7581-7601.

86

A Krónika lehetséges szóbeli eredetéről lásd: Jeffreys: i. m. (28. j.).

87

Leonardo de Veroliról lásd: Bon: i. m. (12. j.) 127.

88

Canciani: i. m. (66. j.) 505: XXXVI. Et fe ello/era fuora del Principado, ello ha de termene do anni, e do zorni; Shawcross: i. m. (45. j.) 56.

89

A részlet párhuzamba hozható B §857-866 fejezeteivel, melyek azt örökítik meg, ahogy III. Sir Nicolas de Saint- Omer hasonló módon kiáll egy barátjáért a törvény előtt.

90

A császár valójában nem volt idős ekkor. A pelagóniai ütközet évében mindössze 25 éves volt, hiszen 1234-ben született. A jelző használata jelentheti azt, hogy a Krónika szerzője életben volt VIII. Palaiologos Mihály uralkodásának utolsó éveiben, és ezért hivatkozik rá így. Lurier: i. m. (61. j.) 177.

91

Szerbia királya ebben az időben I. István Uros volt (1243-1276). A Kralés szó nem a nevét jelöli, hanem a szerb Kpa^ (király) szó görög átírása.

92

A viterbói egyezmény értelmében I. Anjou Károly fia, Fülöp és II. Villehardouin Vilmos lánya, Izabella 1271-ben házasságot kötöttek.

93

Niképhoros Komnénos Dukas (ca. 1240 - ca. 1297) 1267-től haláláig volt Épeiros despotája.

94

Kalamatától délnyugatra fekvő területek. Platanon, amely az egyetlen ma létező város, Pylától nem messze található. Maniatochori későbbi velencei dokumentumokban igen neves városként van említve.

95

VI. Bohemund antiochiai fejedelem lánya, Mária. A tőle szerzett pénzből építtette meg a Saint-Omer kastélyt.

96

Mivel a viterbói egyezmény után nem sokkal megszűntek a görögök és a frankok közötti harcok, a Katalán Kompánia néven ismert zsoldoscsapat munka nélkül maradt. Csak évekkel később, 1310-ben bérelte fel őket újra Athén akkori grófja, V. Gautier de Brienne, aki, miután elvégezték a rájuk bízott feladatot, fizetség nélkül bocsátotta el őket. A Kompánia 1311. március idusán bosszút állt a hálátlan grófon, és a halmyrosi ütközetben vereséget mért rá.

97

Apulia királya: Robert d’Artois, a Szicíliai királyság régense 1284 és 1289 között. II. Sir Nicolas de Saint-Omer 1287-ben kapta meg tőle a bailli hivatalát. Bon: i. m. (12. j.) 153, 159.

98

Ez a sor P kéziratból való.

99

A szóválasztásról lásd bővebben a dolgozat Marguerite de Nully orokosodesi vitajanak filologiai vizsgalata című fejezetét.

100

A LXXV. szakasz kimondja, hogy egy nőnek, akinek hűbérbirtoka van, azonnal be kell mutatnia a férjét a birtok védelmezőjeként. A CXXII. szakasz kimondja, hogy a férfi, aki hűbérbirtokkal rendelkező nőt vesz el, az is a birtok kezelője lesz. Canciani: i. m. (66. j.) 512, 517.

101

Udvaromat.

102

A három templom közül, melyek a XIII–XIV. században még álltak Andravidában, ma már egyedül a Szent Sophia maradványai láthatók.

103

Túsz.

104

Bemutatom.

105

A hűbéri tiszteletet és a hűbért. Ügyük a LXXV. és CXXIX. szakaszra épül, illetve a XXXIX. szakaszra, amely az elfogadható akadályoztatásról ír. Canciani: i. m. (66. j.) 506, 512, 518.

106

Ügyvéd. Az ügyvédekről a törvénykönyv CXLV. és CXLVI. szakaszai írnak bővebben. Canciani: i. m. (66. j.) 510.

107

A VIII. szakasz kimondja, hogy a herceget egy hűbéresnek kell képviselnie, mikor konfliktusba keveredik egy vazallusával. Canciani: i. m. (66. j.) 501.

108

Leonardo de Veroli.

109

III. és XV. szakasz. Canciani: i. m. (66. j.) 499–500, 502.

110

Colinet kamarás személyét a történészeknek egyelőre nem sikerült azonosítaniuk. Lurier: i. m. (61. j.) 287.

111

Azért az öregek, mert ők ismerik a báróság határait és történelmét. A jegyzőkönyvek a báróság vezetőségének jegyzőkönyvei. Lurier: i. m. (61. j.) uo.

112

Az új ajándék kifejezés fontos, hiszen az eredeti moreai hűbérbirtokok a hódítókéi voltak, teljes öröklési joggal (azaz bárki megörökölhette őket, akit az úr megnevezett a végrendeletében). Az új ajándékot már csak vér szerinti rokon örökölhette.

113

Marguerite de Villehardouin (1265-1315) és nővére, Izabella II. Villehardouin Vilmos és Anna Komnéné Dukaina gyermekei voltak.


The author instruction is available in PDF.
Please, download the file from HERE

 

Senior editor(s)

Editor(s)-in-Chief: Horváth, László (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Ógörög Tanszék)

Editor(s)

Editor(s)-in-Chief: Mészáros, Tamás
Eötvös Loránd Tudományegyetem Byzantium Központ

Editorial Board

  • ADAMIK, Béla (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Latin Tanszék)
  • ADORJÁNI, Zsolt (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Klasszika-filológia Tanszék)
  • FARKAS, Zoltán (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Mediévisztika Tanszék)
  • JUHÁSZ, Erika (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Byzantium Központ
  • MAYER, Gyula (Magyar Tudományos Akadémia - Eötvös Loránd Tudományegyetem - Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Ókortudományi Kutatócsoport)
  • NAGYILLÉS, János (Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Klasszika-filológia és Neolatin Tanszék)
  • SIMON, Lajos Zoltán (Eötvös Loránd Tudományegyetem,  Bölcsészettudományi Kar, Latin Tanszék )
  • SZEPESSY, Tibor
  • SZOVÁK, Kornél (Magyar Tudományos Akadémia - Eötvös Loránd Tudományegyetem - Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Ókortudományi Kutatócsoport)
  • TAKÁCS, Levente (Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Történelmi Intézet)

 

Advisory Board

  • MARÓTH, Miklós
  • RITOÓK, Zsigmond
  • TAR, Ibolya

 

Horváth László
Address: Eötvös József Collegium - Antik Tanulmányok
Address: H-1118 Budapest, Ménesi út 11-13.
E-mail: 

horvathl@eotvos.elte.hu  

tamas.m.meszaros@gmail.com

Indexing and Abstracting Services:

  • SCOPUS

2021  
Web of Science  
Total Cites
WoS
not indexed
Journal Impact Factor not indexed
Rank by Impact Factor

not indexed

Impact Factor
without
Journal Self Cites
not indexed
5 Year
Impact Factor
not indexed
Journal Citation Indicator not indexed
Rank by Journal Citation Indicator

not indexed

Scimago  
Scimago
H-index
2
Scimago
Journal Rank
0,101
Scimago Quartile Score Classics (Q4)
Cultural Studies (Q4)
History (Q4)
Linguistics and Language (Q4)
Literature and Literary Theory (Q4)
Visual Arts and Performing Arts (Q4)
Scopus  
Scopus
Cite Score
0,1
Scopus
CIte Score Rank
Literature and Literary Theory 585/934 (Q3)
Visual Arts and Performing Arts 399/584 (Q3)
Classics 100/139 (Q3)
History 1118/1499 (Q3)
Cultural Studies 903/1127 (Q4)
Language and Linguistics 783/968 (Q4)
Scopus
SNIP
0,000

2020  
Scimago
H-index
2
Scimago
Journal Rank
0,1
Scimago
Quartile Score
Classics Q4
Cultural Studies Q4
History Q4
Language and Linguistics Q4
Literature and Literary Theory Q4
Visual Arts and Performing Arts Q4
Scopus
Cite Score
9/62=0,1
Scopus
Cite Score Rank
Classics 74/122 (Q3)
Cultural Studies 765/1037 (Q3)
History 911/1328 (Q3)
Language and Linguistics 641/879 (Q3)
Literature and Literary Theory 438/845 (Q2)
Visual Arts and Performing Arts 306/532 (Q3)
Scopus
SNIP
0
Scopus
Cites
6
Scopus
Documents
19

 

2019  
Scimago
H-index
1
Scimago
Journal Rank
0,101
Scimago
Quartile Score
Classics Q4
Cultural Studies Q4
History Q4
Language and Linguistics Q4
Literature and Literary Theory Q4
Visual Arts and Performing Arts Q4
Scopus
Cite Score
3/51=0,1
Scopus
Cite Score Rank
Classics 99/114
Cultural Studies 851/1002
History 1060/1259
Language and Linguistics 694/830
Literature and Literary Theory 583/823
Visual Arts and Performing Arts 363/502
Scopus
SNIP
0,615
Scopus
Cites
6
Scopus
Documents
17

 

Antik Tanulmányok
Publication Model Hybrid
Submission Fee none
Article Processing Charge 900 EUR/article
Printed Color Illustrations 40 EUR (or 10 000 HUF) + VAT / piece
Regional discounts on country of the funding agency World Bank Lower-middle-income economies: 50%
World Bank Low-income economies: 100%
Further Discounts Editorial Board / Advisory Board members: 50%
Corresponding authors, affiliated to an EISZ member institution subscribing to the journal package of Akadémiai Kiadó: 100%
Subscription fee 2022 Online subsscription: 110 EUR / 140 USD
Print + online subscription: 119 EUR / 160 USD
Subscription Information Online subscribers are entitled access to all back issues published by Akadémiai Kiadó for each title for the duration of the subscription, as well as Online First content for the subscribed content.
Purchase per Title Individual articles are sold on the displayed price.

Antik Tanulmányok
Language Hungarian
Size B5
Year of
Foundation
1954
Volumes
per Year
1
Issues
per Year
2
Founder Magyar Tudományos Akadémia  
Founder's
Address
H-1051 Budapest, Hungary, Széchenyi István tér 9.
Publisher Akadémiai Kiadó
Publisher's
Address
H-1117 Budapest, Hungary 1516 Budapest, PO Box 245.
Responsible
Publisher
Chief Executive Officer, Akadémiai Kiadó
ISSN 0003-567X (Print)
ISSN 1588-2748 (Online)