Abstract
A XVI. század elején tizenkét kéz által másolt Codex Monacensis Graecus 307a jelzetű kézirat Laonikos Chalkokondylés történeti munkáját tartalmazza. A kézirat a főszövegen kívül több széljegyzetet is megőrzött. Chalkokondylés Apodeixise után, a kódex 237v oldalán található egy Nikolaos Sophianos által írt bejegyzés, amelyben a szerző különböző módszereket ír le a bolhák és poloskák ellen. Bár Darkó Jenő korábban már kiadta a receptet, az átírása pontatlan és számos helyen hibás. Jelen tanulmány célja, hogy új átírást adjunk a négysoros szövegről fordítással és rövid megjegyzésekkel kiegészítve.
Abstract
Codex Monacensis Graecus 307a, copied by twelve hands at the beginning of the 16th century, contains the historical work of Laonikos Chalkokondyles. In addition to the main text, the manuscript also preserved several marginal notes. After the text of Chalkokondyles’ Apodeixis, on page 237v of the codex, we can find an entry added by Nikolaos Sophianos, in which he describes different methods against fleas and bugs. Although the text of the recipe was already published by Jenő Darkó previously, his version is inaccurate and contains many errors. The aim of the present paper is to provide a new decipherment of this four-line text with translation and short comments.
Kiindulópontunk legyen az alcímben megjelölt, a müncheni Bayerische Staatsbibliothekben őrzött Monacensis Graecus 307a jelzetű kézirat. A kézirat leírása a Hardt-féle katalógusban nem szerepel, de magában a kéziratban (IIv) Ignaz Hardt kézzel írott megjegyzéssel utal a szintén Chalkokondylés történeti művét tartalmazó Monacensis Graecus 127 leírására, 1 ahol mindenféle részletezés nélkül csakugyan említésre kerül a kódex. 2 Újabban Kerstin Hajdú jóvoltából megszületett a kézirat minden igényt kielégítő leírása, mely nagy segítséget jelentett a munka során. 3
A 238 foliumból álló quaternio papírkódex 1500 körül készült Velencében, legkésőbb 1565-től az augsburgi kereskedő, Johann (Hans) Jakob Fugger (1516–1575) könyvtárához tartozott, majd 1571-ben került mai őrzési helyére, Münchenbe, az akkori Hofbibliothek állományába. A kézirat kötése pergamenkötés, mindkét borító karton hátlappal, rajta liturgikus töredék egy XIV. század végén keletkezett latin kéziratból. A kódex egyetlen művet tartalmaz, Laonikos Chalkokondylés 10 könyvből álló történeti munkáját. A kéziratot jelen tudásunk szerint tizenkét különböző, de egykorú kéz másolta, mindegyik általában enyhén jobbra dőlő, minuscula-kurzív írás. 4 A piros tintával írt fejlécek ugyanattól a kéztől származnak, ami arra utal, hogy a kézirat egyetlen másolóműhely terméke. A tizenkét másoló közül eddig Geórgios Moschos és Paolo Canal (Paulus de Canale) azonosítása történt meg. 5 Előbbi, vagyis Moschos másolta a jelen kézirat alapjául szolgáló, Parisinus Graecus 1781 jelzetű kódexet is. A főszöveg másolói mellett további tíz kéz hagyott nyomott a lapokon. Ezek a bejegyzések részben különböző korok könyvtárosainak technikai jellegű észrevételeit tartalmazzák (jelzetek, a katalogizálásra vonatkozó adatok), máskor pedig Chalkokondylés művének olvasóitól származnak: általában a tartalomhoz fűzött rövidebb észrevételek, jegyzetek, időnként a főszöveghez csak közvetve, vagy egyáltalán nem kapcsolódó bejegyzések, mint amilyen például Nikolaos Malaxos hosszabb tudósítása arról, hogy I. Theodóros despota 1401 augusztusában eladta Phanarion városát a johannita lovagrendnek (40r), 6 vagy a 238r bal szélén fekete tintával írt kétsoros bejegyzés a XVI. század közepéről, melyben egy rejtélyes Ἀντώνιος Ἔξαρχος nevű személy szerepel. 7 Ugyanezen a foliumon találunk egy Aeneis-kivonatot is (IV, 15–100) a XIV. századból.
Jelen dolgozat tárgya a kézirat 237. foliumának versóján olvasható, a Chalkokondylés-szöveghez egyáltalán nem kapcsolódó négysoros bejegyzés. Mielőtt ennek szövegét megvizsgálnánk, nézzük, mi látható még ezen a lapon (lásd 1. kép). Alul a Hofbibliothek 1613-ból származó exlibrise és a XVI. században működő müncheni főkönyvtáros, Wolfgang Prommer által adott kézirat-jelzet (7.12).
A lap tetején latin nyelvű bejegyzés olvasható egy XVI. századra datálható kéztől, a Teremtés könyvéből származó ismert bölcsesség parafrázisa (Gen. 3.19): „Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz viszsza” (latinul: „pulvis es et in pulverem reverteris”). Ehelyett itt az ismeretlen kéz a „pulvis erat et in cinerem revertetur” („por volt és hamuba tér vissza”) kifejezéssel összegzi, majd alatta a „bene loqueris” („jól mondod / helyesen beszélsz”) fordulattal nyugtázza a szentenciában rejlő igazságot.
Codex Monacensis Graecus 307a, 237v
Citation: Antik Tanulmányok 66, 2; 10.1556/092.2022.00017
Lentebb nagyon rosszul látható és nehezen olvasható, szintén latin nyelven írt kérdőmondat: „an Pselli versus prima hac linea continentur?”, vagyis „vajon Psellos sorait/verseit tartalmazza/foglalja össze ez az első sor?”. Az íráskép Hajdú szerint erősen emlékeztet Ignaz Hardt utódának, Bernhard Joseph Docen (1782–1828) könyvtárosnak a kézírására. 8 Maga a kérdés formájában megfogalmazott találgatás nyilvánvalóan a következő, szűkebb vizsgálatunk tárgyát képező bejegyzésre vonatkozik, értelme hamarosan világos lesz.
A harmadik bejegyzés tehát négysoros, görög nyelvű, prózai szöveg. 9 A kézírás a kódex korábbi lapjain is többször feltűnik, leginkább a kézirat elején, mégpedig többnyire a margóra írt rövid, ὅτι kötőszóval bevezetett tartalmi összegzésekben. A másoló azonosítása ezúttal nem kérdés: a gördülékeny kézírás, a betűk dőlési irányának gyakori váltogatása (olykor szavakon belül), a hajtott ékezetek néha meredek, jobbra tartó, boltíves alakja, az ióta és az ypsilon feletti gyakori trema stb. mind ugyanarra a személyre, Nikolaos Sophianosra utal. 10
Az előkelő korfui családból származó Nikolaos Sophianos (kb. 1500 – 1551 után) fiatalon elköltözött szülőföldjéről, tanulmányait már a Laskaris alapította római görög kollégiumban végezte (Collegio Greco). Később változatos életpályát futott be: volt könyvtáros, kéziratbeszerző, nyomdász, ismertségét mégis inkább saját műveinek, a Totius Graeciae Descriptio (1540) címen emlegetett kartográfiai munkájának, valamint görög nyelvtanának köszönheti. 11 Sophianos a termékeny másolók közé tartozott. Írásképét közel félszáz kódexben azonosították, datálható kéziratai közül néhány pedig konkrétan a Monacensis 307a keletkezési helyéhez, Velencéhez köti. Emellett alakja máshol is felbukkan a Chalkokondylés-hagyománnyal kapcsolatban, hiszen ő másolta Vaticanus Graecus 1890 Apodeixis-szemelvényeit is.
A szóban forgó bejegyzés már a Chalkokondylés-szöveget kiadó Darkó Jenő figyelmét is felkeltette, aki 1907-ben, az Egyetemes Philologiai Közlöny hasábjain átírást is közölt a görög szövegről, melyhez lábjegyzet formájában rövidke apparatust mellékelt a négy hellyel, ahol a kézirat szerinte hibás alakja javításra szorult. 12 Közel száz évvel később, 1994-ben Herbert Wurm a kéziratot részletesen tárgyaló tanulmányában mindössze annyit jegyez meg, hogy Darkó cikkében „a szöveget néhány hibával és pontatlansággal közölték”, de a hibák és pontatlanságok természetéről nem árult el semmit, átírást, fordítást nem adott. 13 Végül 2019-ben a legújabb müncheni kézirat-katalógus összeállítója, Kerstin Hajdú is említést tesz a széljegyzetről, de ő is csak az első és az utolsó szavakat közli, majd anélkül, hogy hibákat említene, Darkó kiadására hivatkozik. 14 Tudomásunk szerint más nem foglalkozott Sophianos bejegyzésével.
A szöveg Darkó átírásában a következő:
1 ψύλλους δὲ ἀναιρεῖ ῥαινόμενον ἀφέψημα ῥοδοδάφνης· ἢ κύμινον · ἢ θαλάττιον ὕδωρ:
2 κόρεις κωλύει γενέσθαι χαμαιλέοντος μέλανος ἀφέψημα ἀπὸ πλυνομένης τεντίης αὐτῶν· ἔπειτα χάλ-
3 κανθαν λεάνας μετὰ χολῆς ταυρείας ἄλειφε τὴν κλίνην. ἢ ἔλαιον καθ᾽ αὑτό, ἢ μετὰ τῆς χαλκάνθης,
4 ἢ κινάρας φύλλα κοπανίσας ἀποπίασον καὶ ἄλειφε τοὺς ἁρμοὺς τοῦ κραββατίου.
ἀναίρει M1 | κυμίνον M1 | καθ᾽ ἁυτό M1 | κιννάρας M1
Aláhúzással jelöltem azokat a helyeket – beleértve a Darkó apparatusában közölt megjegyzéseket is –, ahol magam nem látom egyértelműnek a helyzetet, vagy kimondottan nem értek egyet Darkó Jenő megoldásával. Vizsgáljuk meg részletesen a szóban forgó olvasatokat.
A szöveg első szava egy rövidített névszói alak: ψύλλ-, amihez Darkó az omikron-tövű, hímnemű ψύλλος, vagyis ’bolha’ jelentésű főnevet társítja, melynek pluralis accusativus formáját, a ψύλλους alakot látja a szövegben, más szóval az -ους esetvégződés elhagyását vélelmezi. Azonban a szó alpha-tövű, nőnemű alakjának (ψύλλα) előfordulása jobban adatolható, 15 ráadásul az ehhez tartozó pluralis accusativus -ας esetrag gyakori rövidítése éppen olyan „pipaszerű vonás”, ami itt a második lambdából kinő (lásd Gardthausen kézikönyvének megfelelő ábráját), 16 úgyhogy, bár a mondat értelme szempontjából nincs jelentősége, magunk mégis ψύλλας formában olvasnánk a kérdéses locust. A szó írásképe egyébként szembeszökő hasonlóságot mutat a negyedik sor második szavával. Ott a φύλλ- egyértelműen a φύλλον pluralis accusativus formájával (φύλλα) azonosítható, de a második lambdából kinővő szár nem is olyan hosszú, mint a ψύλλ- esetében. Annyi mindenesetre ettől függetlenül is valószínűnek látszik, hogy a fentebb röviden bemutatott második bejegyzés Psellosra vonatkozó kérdése tévedésből ered, mert a négysoros szövegnek semmi köze Pselloshoz. A tévedés oka alighanem az lehetett, hogy a kérdést megfogalmazó szerző a ψύλλα köznév ragozott alakjának kezdőbetűjét nagy psi-nek tekintve a Psellos tulajdonnév valamelyik formáját vélte felfedezni a szóban (talán a genitivusi Ψελλοῦ alakot?), és ebből kiindulva jutott arra a feltevésre, hogy a négy sor esetleg valamilyen irodalmi értékkel bíró (vers)részlet lehet. Kevésbé valószínű, de nem zárható ki az a magyarázat sem, hogy a kérdést feltevő személy helyesen olvasta a bejegyzés szövegét, és annak tartalma alapján vetette fel Michaél Psellos esetleges szerzőségét, ugyanis Psellos kisebb szónoklatai között csakugyan akad bolháról (or. min. 27: Ἐγκώμιον εἰς τὴν ψύλλαν), tetűről (or. min. 29: Ἐγκώμιον εἰς τὴν φθεῖρα), sőt poloskáról (or. min. 30: Ἐγκώμιον εἰς τοὺς κόρεις) szóló dicsőítő beszéd is. Csakhogy ezek a beszédek kivétel nélkül a Lukianos-féle légy-enkómiont (Ἐγκώμιον μυίας) követő szónoki gyakorlatok, nincs közük az itt tárgyalt szöveghez. 17
Az első sor harmadik szava az ἀναιρεῖ praesens imperfectum singularis 3. személyű igealak, melynek ékezése a verba purára vonatkozó szabály szerint helyesen véghajtott. Pontosan ezt látom a szövegben: az ’epsilon-ióta’ betűkapcsolatból boltívszerűen jobbra kanyarodó hajtás, mint láttuk Sophianos írásképének egyik jellegzetessége, mely a rövidke szövegünkben is többször előfordul. Magam nem látom semmi nyomát a Darkótól olvasott és az apparatusba száműzött másodéles ἀναίρει formának.
Az átírás következő vitatható pontja tulajdonképpen két hiba együttes eredménye: egy roszszul olvasott, majd ennek nyomán fölöslegesen javított alak. Darkó a főszövegben a κύμινον singularis nominativus formát hozza (harmadélesen, a végén ny-vel), az apparatusából pedig kiderül, hogy κυμίνον-nak (másodélesen) olvasta a kérdéses szót, más szóval a kéziratban vélelmezett nominativus téves ékezetét javította a főszövegben. Csakhogy a kéziratban – szerintem – még a rossz minőségű felvételen is jól olvashatóan a singularis genitivus κυμίνου alak látható (másodélesen, a végén nem ny, hanem ypsilon). A pontatlanságot Darkó alighanem a mondatszerkezet félreértése miatt követte el. A bejegyzés első sorában ugyanis egy három tagból álló felsorolás szerepel, melynek elemeit két alkalommal ’vagy’ választó kötőszó különíti el. A javítás alapján Darkó szerint a három elem a következő: 1) ἀφέψημα ῥοδοδάφνης, vagyis ’leander főzete’; 2) κύμινον, vagyis ’kömény’; 3) θαλάττιον ὕδωρ, vagyis ’tengervíz’. Ha azonban elfogadjuk a kézirati olvasatot, a κυμίνου genitivusi forma a ῥοδοδάφνης genitivusi alakkal kerül egy szintre, mondattani értelemben mindkettő jelző az ἀφέψημα mellett, a ’vagy’ kötőszó pedig első előfordulási helyén a két jelzőt választja el. Így a helyes értelmezés: ’ leander vagy kömény főzete’ lesz.
A harmadik sor vége felé a praepositiós kifejezés helyesen καθ᾽ αὑτὸ. Darkó is ezt hozza a főszövegben, de fontosnak találja jelezni az apparatusban, hogy a mellékjelek a kéziratban pontatlanok. Meglehet, hogy az erős hehezet a diphthongusnak inkább az alpha, mintsem az ypsilon eleme fölé esik, de egy hevenyészve odavetett feljegyzés esetében túlzott szigorúságra, hogy ne mondjam, szőrszálhasogatásra vall a kritikai apparatusban felróni egy efféle lapsust. Darkóval ellentétben magam nem foglalkoznék hosszasabban azzal sem, hogy a αὑτό omikronja fölötti ékezet vajon tompa vagy éles-e, helyette a szöveg folyamatossága miatt kézenfekvő módon tompának tekintem. Nota bene: Darkó élesnek veszi, utána pedig vesszőt tesz, bár a kéziratban itt nyilvánvalóan semmilyen központozási jel nincs.
A negyedik sor elején álló szó Darkó apparatusa szerint is κιννάρας singularis genitivus (két ny-vel) a κιννάρα ’tövis’, ’bogáncs’ jelentésű főnévből, csak éppen ő javítja κινάρας formára (egy ny-vel). Bár a szó csakugyan ebben a formában adatolható legtöbbször, az emendálás mégis szükségtelen, mert a kifejezés – ha kisebb számban is – előfordul mind a κυνάρα (ypsilon és egy ny), mind a κιννάρα (két ny) alakban, 18 a szöveg olvasata pedig teljesen egyértelmű, vagyis a mondatban az utóbbi alakváltozat birtokos esete olvasható.
Végére hagytam a második sor végének csakugyan nehezen értelmezhető szerkezetét. Emlékeztetőképpen Darkó a következő átírást adja: ἀπὸ πλυνομένης τεντίης αὐτῶν. Kezdve az egyszerűbbik felével: a mondat végén nem a pluralis genitivus αὐτῶν, hanem a singularis dativus αὐτῷ formát látom, ióta subscriptummal és az ómegán a szokott jobbra hajló boltíves hajtással. A mondat elejének ἀπό tagja pedig véleményem szerint itt nem elöljárószó, hanem igekötő (az ékezet is éppen ezért hiányzik róla). A ’lemos’ jelentésű ἀποπλύνω ige a klaszszikus kortól adatolható, a Lexikon zur byzantinischen Gräzität pedig még az ἀπόπλυνσις névszói alakot is hozza (’Abwaschen’, ’Reinigung’). A szövegben ennek megfelelően az ige passiv participium imperfectum singularis genitivus nőnemű alakját, ἀποπλυνομένης-t olvasok. A középütt álló szót Darkó τεντίης formában írja át, s nyilvánvalóan az ἀπό-tól függő genitivusnak érti. Megoldásáról azonban már a kézirat tanulmányozása nélkül is megállapíthatjuk, hogy biztosan rossz. Nemcsak a nyelvjárási -ίης végződés miatt (ami helyesen -ίας lenne, már ha lenne ilyen szó), hanem mert a görög nyelvben, ahogy azt Darkó maga is leszögezi az átíráshoz adott lábjegyzetében sem a közép-, sem az újgörögben nincs τεντία szó. Már csak emiatt is érdemes itt in extenso idéznünk Darkó értelmezési kísérletét: „A τεντίης szó, melyet a közép- és újkori görög szótárak nem ismernek, kétségkívül a τέντα-val függ össze. τέντα = σκηνή ( = sátor) a középkori íróknál, különösen a taktikusoknál l. Sophokles Greek Lexiconát. Az újkori szárazföldi görögöknél a. m. ’takaró’. Román kölcsönszó; v. ö. lat. tenda < tendere, olasz-portugál-spanyol-prov. tenda, oláh tindă (= pitvar), albán tende (= rőzsekunyhó) G. Meyer Neugr. Stud. III. 65.” 19 A megfejtéshez fűzött magyarázat a nyelvészeti hivatkozások és analógiák ellenére erőltetettnek tűnik, ráadásul nem ad érthető jelentést a szerkezetnek, más szóval értelmetlen. Ha emellett még a kéziratot is alaposabban szemügyre vesszük, további észrevételeket tehetünk. A szó elején szerintünk nem egyszerűen egy tau, hanem a névelő nőnemű singularis genitivusa (τῆς) áll, nagyjából abban a formában, ahogy a megfelelő Gardthausen-ábra is mutatja. 20 A következő betű sem epsilon, hanem kappa, utána pedig nem ny-tau-t látok, hanem a kappából kinövő lambdát, pontosan úgy, ahogy a harmadik sor közepén, a κλίνην szó elején. Egy betű azonban még így is hiányzik. Ha a szó fölé írt szótagot -ης-nek tekintem (amint az valószínű), akkor egy ny, ha pedig az első betűt ny-nek olvasom (erre az írásképre is van példa), akkor egy éta. Megoldási javaslatunk ennek ellenére jobb híján τεντίης helyett τῆς κλί(ν)ης. Az ἀποπλυνομένης τῆς κλίνης αὐτῷ szerkezet tehát egy genitivus absolutus kiegészítve egy többféleképpen értelmezhető, de kétségtelenül nehézkes dativusi bővítménnyel.
Az eddigieket összegezve az alábbi javaslatot teszem a szöveg átírására:
1 ψύλλας δὲ ἀναιρεῖ ῥαινόμενον ἀφέψημα ῥοδοδάφνης ἢ κυμίνου ἢ θαλάττιον ὕδωρ.
2 κόρεις κωλύει γενέσθαι χαμαιλέοντος μέλανος ἀφέψημα ἀποπλυνομένης τῆς κλίνης αὐτῷ. ἔπειτα χάλ-
3 κανθαν λεάνας μετὰ χολῆς ταυρείας ἄλειφε τὴν κλίνην ἢ ἔλαιον καθ᾽ αὑτὸ ἢ μετὰ τῆς χαλκάνθης
4 ἢ κιννάρας φύλλα κοπανίσας ἀποπίασον καὶ ἄλειφε τοὺς ἁρμοὺς τοῦ κραββατίου.
A rövidke szövegben szereplő növénynevek és egyéb rovarirtó szerek azonosítása nem minden esetben egyszerű. A ῥοδοδάφνη más néven νήριον (nerium oleander rhododendron), 21 vagyis leander vagy babérrózsa elsősorban dísznövényként szolgáló cserje, de a növény levelében és szinte minden részében megtalálható oleandrin nevű vegyület miatt csakugyan erősen mérgező, nemcsak a rovarokra, hanem az emberre nézve is. A kömény, vagyis a κύμινον, bár a görög szó eredetileg csak kellemes illatú növénymagot jelent, amit az ételek ízesítésére használnak, magyarul bármilyen fűszermag lehet. A kömény nem mérgező, sőt sokkal inkább jótékony élettani hatásáról ismert, de jellegzetes, erős illata talán tényleg elriaszthatja a bolhákat. A χαμαιλέων μέλας, a fekete kaméleon valószínűleg a cardopatium corymbosum, esetleg a chamaeleon gummifer nevű fajjal azonosítható. Akárcsak rokona, a fehér kaméleon (χαμαιλέων λευκός) az őszirózsafélék vagy fészkesek családjába tartozik. A Mediterraneum térségében honos tövisféle ragacsos, erős méreganyaga az embernél máj- és veseelégtelenséget okoz, gyermekek számára könnyen halálos is lehet. A χάλκανθα nem növény, hanem ásványi anyag, mégpedig az ún. ’gálickő’, vagyis kénsavas réz, rézszulfát, mely rendkívül mérgező, fémes ízhatású. A görög κιννάρα szó jelentése általában ’tövis’, ’tüske’, ’bogáncs’, vagyis a növény pontosan nem azonosítható. Némi támpontul szolgálhat Pseudo-Galénos egyik szöveghelye, ahol a szerző a κιννάρα gyökerét a lórom (rumex) és az asphodelus gyökerével azonosítja. 22 Végül a χολὴ ταύρεια, a marhaepe, melynek maró hatását különböző tisztítószerek előállításánál a vegyipar ma is hasznosítja.
A bejegyzés forrása nem azonosítható. Bár az antik orvosi tárgyú művek előszeretettel foglalkoztak a rovarirtás különböző módjaival, a ránk hagyományozott anyagban nincs közvetlen egyezés szövegünkkel. Könnyen elképzelhető, hogy Sophianos egy gyakorlati tapasztalaton alapuló szóbeli közlést foglalt írásba, esetleg emlékezetből, szabadon fogalmazva kivonatolta egyik olvasmányát.
A szöveg jelentése nagyjából a következő:
„A bolhákat elpusztítja a leanderből vagy köményből készült főzet vagy tengervíz szétlocsolása. A poloskák elszaporodását megakadályozza a fekete kaméleon főzete, ha lemossuk vele az ágyat. Aztán kenj az ágyadra marhaepével összemorzsolt rézgálicot, esetleg olajat színtisztán vagy rézgáliccal, vagy megszárítva őröld meg egy bogáncs leveleit és kend be vele a fekhely illesztéseit.”
Hát így kell bolhát irtani – legalábbis Nikolaos Sophianos szerint. Magam hajlamos vagyok inkább Theophrastos véleményét osztani: „Azt mondják, hogy a bolhák ellen nincs orvosság.” 23
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
A tanulmány az NKFIH K 134301 és az NKFIH NN 124539 jelzetű pályázatok támogatásával készült. A kéziratot digitális fényképek segítségével tanulmányoztam.
Összeférhetetlenségi nyilatkozat: A szerző mint egyben szerkesztő a kézirat bírálatának folyamatában nem vett részt.
„Nicol(ai) Chalchocondylae | historicon de origine turcarum | lib(ri) X. | Hic codex separatim in cata-|logo meo recensitus non est, | cum eius mentionem fecerim | in cod. 127, ubi enim idem | historicon iisdem titulis occurrit. | H<ardt>”.
I. Hardt: Catalogus codicum manuscriptorum Bibliothecae Regiae Bavaricae. Codices Graeci. Tomus II. München (1806) 78: „Idem occurrit in codice 307a.”
K. Hajdú – M. Molin Pradel: Katalog der griechischen Handschriften der Bayerischen Staatsbibliothek. Band 5. Codices Graeci Monacenses 266–347. Wiesbaden (2019) 231–233. A Monacensis Graecus 307a leírását Kerstin Hajdú végezte.
H. Wurm: Der Codex Monacensis Gr. 307a. Ein Beitrag zur Überlieferungsgeschichte des Laonikos Chalkokondyles. JÖB 44 (1994) 455–463.
Wurm: i. m. (4. j.) 456–457.
H. Wurm: Die Übergabe Phanarions/Argolis durch den Despoten Theodoros I an die Johanniter im August 1401. JÖB 39 (1989) 201–208.
A bejegyzésről részletesen lásd Wurm: i. m. (4. j.) 461–462.
Hajdú – Molin Pradel: i. m. (3. j.) 232.
Nem lehet szó versről vagy versrészletről, mert a négy sor szótagszáma különbözik, a harmadik sor végén elválasztás.
Vö. RGK I 318; RGK II 437; RGK III 517.
Vö. K. Σάθας: Νεοελληνική Φιλολογία: Βιογραφία των εν τοις γράμμασι διαλαμψάντων Ελλήνων, από της καταλύσεως της Βυζαντινής Αυτοκρατορίας μέχρι της Ελληνικής εθνεγερσίας (1453–1821). Αθήνα 1868. 141–143; E. Legrand: Bibliographie hellénique I. Paris 1885. CLXXXVII–CXCIV.
Darkó J.: Kézirati tanulmányok Laonikos Chalkondyles történeti művéhez. EPhK 31 (1907) 25–47, 36.
Wurm: i. m. (4. j.) 459, 15. j.: „dieser Text mit einigen Fehlern und Ungenauigkeiten abgedruckt ist”.
Hajdú – Molin Pradel: i. m. (3. j.) 232.
A TLG keresője szerint a ψύλλα alakhoz kapcsolódó előfordulások száma meghaladja a százat, a ψύλλος függő eseteinek száma pedig nem éri el a húszat.
Lásd V. Gardthausen: Die griechische Palaeographie. Leipzig (1879) 259.
Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy Docen (vagy bárki is volt a kérdést megfogalmazó személy) tudott ezeknek a kevésbé ismert szónoki gyakorlatoknak a létezéséről.
A κινάρα alakjai ötvenszer, a κυνάρα formái tizenkilenc, a κιννάρα-é pedig három esetben szerepelnek a ránk maradt antik szövegekben.
Darkó: i. m. (10. j.) 36–37, 2. j.
Gardthausen: i. m. (13. j.) 260.
Bár rendszertani szempontból a két növény nem teljesen ugyanaz, az ókorban mindkettőt gyakorlatilag azonosnak tekintették. Vö. Pedianos Dioskuridés (kb. 40–90) például így fogalmaz Περὶ ὕλης ἰατρικῆς című munkájában (4, 81, 1): νήριον: οἱ μὲν ῥοδόδενδρον, οἱ δὲ ῥοδοδάφνην καλοῦσι.
De succedaneis 19, 741, 12–13: ἀντὶ ῥίζης λαπάθου, ῥίζα κιννάρας. ἀντὶ ῥίζης κιννάρας, ἀσφοδέλου ῥίζα.
Hist. Plant. VII, 5, 4, 10: πρός δὲ τὸ μὴ γίγνεσθαι ψύλλας οὔ φασιν εἶναι φάρμακον οὐδέν.
