Szepessy Tibor Tanár úr emlékének

A Húsvéti krónika (Chronicon Paschale) nehézkes olvasmány. Szövege nemcsak a klasszikus görög szerzők műveitől marad el színvonalában, de még a bizánci krónikaírók sorában sem szerepel előkelő helyen. Köszönhető ez a krónika műfajának, de a mű befejezetlenségének is. A benne megőrződött források miatt viszont értékes munka. A források felderítése és a szöveg helyreállítása azonban komoly nehézségek elé állítja a kutatókat. A magyar filológusok közül legkorábban (s a 2010-es évekig szinte kizárólag) Szepessy Tibor foglalkozott behatóan a szöveggel. Ő Héliodóros Aithiopikájának kutatása kapcsán fordult a Húsvéti krónikához; a Nisibis ostromáról szóló szöveghelyet¹ – egyéb görög forrásokkal együtt – a regény Syénéepizódjával vetette össze,² hogy a Héliodóros-kronológia vitás kérdéseit tisztázhassa.³

A források összevetéséből a kutatók arra a következtetésre jutottak – elsősorban Aristide Colonna nyomán –,⁴ hogy a nisibisi ostrommal kapcsolatban Szent Ephrém szír Nisibisi himnuszai (különösen az első tizenkét himnusz), a Chronicon Paschale és a Iulianus Apostata panégyrikosai⁵ által képviselt hagyomány nyújt megbízható beszámolót. Az ostromról szintén tudósító Theodórétost⁶ és a tőle függő bizánci hagyományágat hiteltelennek találták. Ezzel szemben Szepessy Tibor bebizonyította, hogy valójában Iulianus leírása állítható szembe Szent Ephrém himnuszaival és a Chronicon Paschale, valamint Theodórétos beszámolójával.

Az elemzésbe bevont szövegek közül az alábbiakban elsősorban a Húsvéti krónikával kívánunk foglalkozni. Mint azt már jeleztük, a Chronicon Paschale nem kifejezetten élvezetes olvasmány. A számtalan mondatrövidítő szerkezet, a ki nem tett alanyok, a szokatlannak tűnő vonzatok általában is jellemzőek a mondatszerkesztésre, a felhasznált szövegek színvonala miatt pedig a szöveg meglehetősen egyenetlen. Forrásait többnyire szó szerint idézte a névtelen szerző, s mivel a mű befejezetlen maradt, az átdolgozás, az ultima manus hiányzott belőle. A krónikaíró olykor több – egymásnak ellentmondó – forrást próbált összhangba hozni, nem mindig sikerrel. A források azonosítását az is megnehezíti, hogy a felhasznált szövegeknél általában nem jelöli meg az eredetet, pedig több mára már elveszett művet is feldolgozott. Az általa nevesített forrásokat viszont korántsem biztos, hogy valóban olvasta; a szövegrészle teket többnyire a bennük lévő hivatkozással együtt emelte át.⁷ Így aztán, bár a Nisibis 350-es ostromáról szóló beszámolója után azt olvashatjuk, hogy értesüléseit Vologésos nisibisi püspök leveléből szerezte,⁸ élnünk kell a gyanúperrel, hogy valójában nem a háromszáz évvel korábban élt püspök eredeti leveléből merítette adatait. Hogy az általa idézett forrás nagyjából kortárs adatokra támaszkodott, azt sejthetjük a szövegben előforduló kifejezésekből. Az elefántokat pusztító onagros például,⁹ amely a korábban skorpiónak is nevezett ostromgép elnevezése volt,¹⁰ a IV. századi szerzőknél, Ammianus Marcellinusnál és Vegetiusnál tűnt fel utoljára;¹¹ a VII. században, a krónika keletkezésének idején már nem használták ezt az elnevezést.

Még különösebb a szó előfordulása a Theophanés neve alatt fennmaradt (IX. századi) világkrónikában,¹² amely Nisibis harmadik ostromának leírásakor¹³ szinte szó szerint megegyezik a Húsvéti krónika szövegével (a Héliodóros-kutatásban valószínűleg ezért nem is kapott különösebb figyelmet). A két szöveg között megfigyelhető eltérések általában orthográfiai jellegűek vagy a kiadói elgondolásoknak köszönhetően mutatnak különbségeket (például a központozásban), de középtájon van egy jelentősebb szakasz, amely különbözőképpen írja le az eseményeket:

Chronicon Paschale (Dindorf 536,18–539,3):

Σάπωρις δὲ ὁ Περσῶν βασιλεὺς ἐπελθὼν τῇ Μεσοποταμίᾳ, καὶ περικαθίσας ἡμέρας ρʹ τὴν Νίσιβι, καὶ διαφόρως αὐτὴν πολεμήσας καὶ μηχαναῖς πολλαῖς χρησάμενος, ὡς καὶ ἐλεφάντων πλῆθος ἀγαγεῖν ἐπιτηδείων πρὸς συμμαχίαν καὶ βασιλεῖς μισθωτούς, μαγγανικά τε παντοῖα, οἷς, εἰ μὴ βούλοιντο τὴν πόλιν ἐκχωρήσειν, ἐξαφανίζειν αὐτὴν ἐκ βάθρων ἠπείλουν. τῶν δὲ Νισιβηνῶν ἀντεχόντων πρὸς τὴν παράδοσιν, τὸ λοιπὸν ἐξυδατῶσαι ταύτην τῷ πρὸς αὐτὴν ποταμῷ διεγνώκει ὁ Σάπωρις. οἱ δὲ Νισιβηνοὶ εὐχαῖς ἐνίκουν τοὺς πολεμίους, εὐμενῆ τὸν θεὸν ἔχοντες. τῶν γὰρ ὑδάτων μελλόντων τὴν θέσιν τῶν τειχέων ἐξομαλίζειν εἰς πτῶσιν, μέρος τοῦ τείχους πεπόνθει κατὰ θεοῦ συγχώρησιν ἐπὶ τῷ συμφέροντι, καθὼς ἐν τοῖς ἑξῆς δηλωθήσεται. γίνεται γὰρ τήν τε πόλιν φυλαχθῆναι καὶ τοὺς πολεμίους τοῖς ὕδασιν ἀντέχεσθαι, ὡς καὶ πολλοὺς ἀπολέσθαι. οἱ δὲ καὶ τοῦτο πεπονθότες ἠπείλουν διὰ τοῦ καταπεσόντος μέρους τοῦ τείχους εἰσελθεῖν, παραστήσαντες τοὺς ἐλέφαντας ἐνόπλους καὶ ὄχλον συμπείσαντες ἐμβριθέστερον προσέχειν τῷ πολέμῳ μαγγάνοις παντοίοις μηχανώμενοι. οἱ δὲ τὴν πόλιν φρουροῦντες στρατιῶται νίκην ἐκ θεοῦ προνοίας ἐσχήκασιν. τὸν γὰρ τόπον ἅπαντα παντοίοις ὅπλοις ἐπλήρουν, καὶ ὀνάγροις τοὺς πλείονας ἐλέφαντας ἀπέκτειναν• οἱ δὲ λοιποὶ ἐν τοῖς κατατέλμασι τῶν τάφρων ἐνέπεσαν, ἄλλοι δὲ κρουσθέντες ἀπεστράφησαν εἰς τὰ ὀπίσω, καὶ ὑπὲρ μυρίους αὐτῶν ὁπλίτας ἀπέκτειναν, καὶ τοῖς λοιποῖς σκηπτὸς οὐρανόθεν ἔπεσεν, νεφελῶν τε γνοφωδῶν καὶ ὑετοῦ λάβρου καὶ βροντῶν φωναῖς ἅπαντας ἐξέπληττον, ὡς τοὺς πλείονας αὐτῶν φόβῳ διαφθαρῆναι. πάντοθεν δὲ ὁ νέος Φαραὼ Σάπωρις στενούμενος ἡττᾶτο, τοῖς τοῦ φόβου κύμασι δεινῶς καταντλούμενος. μέλλων δὲ καθαιρεῖν αὐτήν, τοῦ τείχους ῥῆγμα μέγιστον ὑπομείναντος, καὶ τῆς πόλεως λοιπὸν προδίδοσθαι μελλούσης, ὅρασις ἐδείχθη ἐν ἡμέρᾳ τῷ Σάπωρι καθ’ ἣν ὥραν ἐπολέμει ἀνήρ τις περιτρέχων εἰς τὰ τείχη τῆς Νισίβης• ἦν δὲ ὁ φαινόμενος τῷ εἴδει Κωνστάντιος ὁ Αὔγουστος• ὡς πλέον ἀγανακτεῖν τὸν Σάπωριν κατὰ τῶν τῆς Νισίβης οἰκητόρων, λέγοντα ὡς Οὐδὲν ὑμῶν ὁ βασιλεὺς ἰσχύει• ἐξελθάτω καὶ πολεμείτω, ἢ παράδοτε τὴν πόλιν. ἐκείνων δὲ λεγόντων, Οὐκ ἐστιν δίκαιον παραδοῦναι ἡμᾶς τὴν πόλιν, ἀπόντος τοῦ βασιλέως ἡμῶν Κωνσταντίου τοῦ Αὐγούστου. ὡς ἐκ τούτου πλέον ἀγανακτεῖν τὸν Σάπωριν, ψευδομένων αὐτῶν κατὰ τὸ φαινόμενον ἐκείνῳ, καὶ λέγειν αὐτόν, Ἵνα τί ψεύδεσθε• ἐγὼ θεωρῶ τοῖς ἐμοῖς ὀφθαλμοῖς τὸν βασιλέα ὑμῶν Κωνστάντιον περιτρέχοντα εἰς τὰ τείχη τῆς πόλεως ὑμῶν. καὶ ἐν τούτοις πολεμηθεὶς ὑπὸ τοῦ θεοῦ ποικίλως ὁ Σάπωρις ἄπρακτος ἀνεχώρησεν, θάνατον ἀπειλήσας τοῖς μάγοις αὐτοῦ. μαθόντες δὲ τὴν αἰτίαν διέγνωσαν τοῦ φανέντος ἀγγέλου σὺν τῷ Κωνσταντίῳ τὴν δύναμιν, καὶ ἡρμήνευον αὐτῷ. καὶ ἐπιγνοὺς ὁ Σάπωρις τοῦ κινδύνου τὴν αἰτίαν, ἐν φόβῳ γεγονὼς ἐκέλευσε τά τε μαγγανικὰ καυθῆναι καὶ ὅσα πρὸς τὴν τοῦ πολέμου παρασκευὴν ηὐτρέπισεν διαλυθῆναι. αὐτὸς δὲ σὺν τοῖς ἰδίοις φυγῇ διωκόμενος τὴν πατρίδα κατείληφεν, πρότερον λοιμικῇ νόσῳ τῶν πλειόνων διαφθαρέντων. φέρεται δὲ ἐν ἐπιστολῇ Οὐαλαγέσου ἐπισκόπου Νισίβης τὸ κατὰ μέρος τούτων δηλούσῃ.

Theophanés (de Boor 39,13–40,13):

Τούτῳ τῷ ἔτει Σαβώρης πάλιν, ὁ βασιλεὺς Περσῶν, τὴν Νισίβιν παρακαθεσθεὶς ἱκανῶς αὐτῇ διηνόχλει, ὡς καὶ ἐλεφάντων πλῆθος ἀγαγεῖν ἐπιτηδείων πρὸς συμμαχίαν καὶ βασιλεῖς μισθωτοὺς μάγγανά τε παντοῖα, οἷς, εἰ μὴ βούλοιντο ἐκχωρήσειν, τὴν πόλιν ἐξαφανίζειν ἐκ βάθρων ἠπείλουν. τῶν δὲ Νισιβηνῶν ἀντεχόντων πρὸς τὴν παράδοσιν, τότε λοιπὸν ἐξυδατῶσαι ταύτην τῷ πρὸς αὐτῇ ποταμῷ διεγνώκει. οἱ δὲ ἄνδρες ταῖς εὐχαῖς ἐνίκων τοὺς πολεμίους εὐμενῆ τὸν θεὸν ἔχοντες. τῶν γὰρ ὑδάτων μελλόντων τὴν θέσιν τῶν τειχῶν ἐξομαλίζειν πρὸς τὴν πτῶσιν, μέρος μέν τι· τοῦ τείχους ἐπεπόνθει, καὶ τοῦτο κατὰ θεοῦ συγχώρησιν, ὡς ἐν τοῖς ἑξῆς δηλωθήσεται. εὐθέως γὰρ γίνεται τήν τε πόλιν φυλαχθῆναι, καὶ τοὺς πολεμίους τοῖς ὕδασι νήχεσθαι καὶ πολλοὺς ὑπὸ τοῦ ὕδατος διεφθάρθαι. οἱ δὲ καὶ τοῦτο πεπονθότες ἠπείλουν διὰ τοῦ καταπεσόντος τείχους εἰσελθεῖν παραστήσαντες τοὺς ἐλέφαντας ἐνόπλους καὶ τὸν ὄχλον εὐτρεπίσαντες προσέχειν ἐμβριθέστερον τῷ πολέμῳ μαγγάνοις τε παντοίοις. οἱ δὲ τὴν πόλιν φρουροῦντες στρατιῶται ἐντεῦθεν τὴν νίκην θεοῦ προνοίᾳ ἐσχήκασι τόν τε τόπον ἐπλήρουν παντοίοις ὅπλοις, ὀνάγροις δὲ τοὺς πλείους ἐλέφαντας ἀπέκτειναν• ἕτεροι δὲ ἐν τοῖς κατατέλμασι τῶν τάφρων ἐνέπεσον• ἄλλοι δὲ κρουσθέντες ἀπεστράφησαν εἰς τὰ ὀπίσω, καὶ ὑπὲρ μυρίους αὐτῶν ὁπλῖται ἀπέθανον. τοῖς δὲ λοιποῖς σκηπτὸς οὐρανόθεν ἔπεσεν, καὶ νεφελῶν γνοφωδῶν καὶ ὑετῶν λάβρων καὶ βροντῶν φωναὶ ἅπαντας ἐξέπληττον, ὡς τοὺς πλείους τῷ φόβῳ διαφθαρῆναι. πάντοθεν δὲ ὁ νέος Φαραὼ Σαβώρης στενούμενος ἡττᾶτο τοῖς τοῦ φόβου κύμασιν· ὃς ἀτενίσας τοῖς ὀφθαλμοῖς πρὸς τῷ καταπεσόντι τοῦ τείχους ὁρᾷ ἄγγελον ἐπὶ τὸ ἄκρον ἑστῶτα, λαμπρῶς ἐστολισμένον καὶ παρὰ χεῖρα τὸν βασιλέα Κωνστάντιον κρατοῦντα• ὃς εὐθέως ταραχθεὶς τοῖς μάγοις θάνατον ἠπείλει. μαθόντες δὲ τὴν αἰτίαν διεγνώκεισαν τοῦ φανέντος τὴν δύναμιν ἑρμηνεύειν τῷ βασιλεῖ, ὡς μείζων, ἢ κατ’αὐτούς. [δι’ ἧς] ἐντεῦθεν ἐπιγνοὺς τοῦ κινδύνου τὴν αἰτίαν καὶ ἔμφοβος γεγονὼς ἐκέλευσε τά τε μάγγανα καῆναι, καὶ ὅσα πρὸς τὴν τοῦ πολέμου παρασκευὴν εὐτρέπισε διαλυθῆναι. αὐτὸς δὲ σὺν τοῖς ἰδίοις φυγῇ ἐδίωκε τὴν πατρίδα, πρότερον λοιμικῇ νόσῳ διαφθαρέντες.

Mint láthattuk, mindkét forrás megemlíti, hogy Constantius császár (337–361) távollétében II. Sápúr szászánida király (309–379) megostromolta Nisibist. A változatos eszközökkel (például harci elefántokkal) vívott sikertelen küzdelem után Sápúr új módszerhez folyamodott: a közeli folyó vizét rávezette a városra. Mindkét forrás előre vetíti, hogy a válságos pillanatban isteni közbenjárás mentette meg a várost. Leírják, hogy Isten segítségével hogyan verték viszsza az egyre elszántabb támadásokat, majd azt az isteni közbeavatkozást, amelynek következtében Sápúr visszavonult. A Sápúrnak megjelenő látomás leírásában azonban eltér egymástól a két szöveg.

A két forrásszemelvényben olyan közös szókapcsolatok is előfordulnak, amelyeknek más görög szövegben nem találjuk nyomát (βασιλεῖς μισθωτούς; ὁ νέος Φαραὼ Σάπωρις), mégsem valószínű, hogy Theophanés a Húsvéti krónikából dolgozott. A Theophanés-kutatók általában úgy gondolják, hogy mivel a VII. századi Húsvéti krónika nyomai nem mutathatók ki Niképhoros patriarcha (ca. 758–828) krónikájában, s Phótios (ca. 810/820–893) sem írt róla a Bibliothékében, a munka a IX. századi Konstantinápolyban valószínűleg nem volt hozzáférhető.¹⁴ Ezek szerint Theophanés sem olvashatta a Chronicon Paschale szövegét, ráadásul a párhuzamos szöveghelyeknél hol egyik, hol másik árul el több részletet. Ezért arra szokás gondolni, hogy egy közös – mára már elveszett – forrásból dolgozhattak. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy ha valóban létezett ilyen közös forrás, akkor az már romlott szöveget tartalmazhatott. Erre a két krónikában kimutatható közös következetlenségek engednek következtetni. Más források beszámolói szerint például a perzsák által emelt körtöltés egy ponton átszakadt, és így a víz elfolyt; Sápúr ezután a sártengeren vezette át seregét, amely sok áldozatot követelt. A Chronicon Paschaléban és Theophanésnál azonban már csak azt olvashatjuk, hogy az elefántok ottvesztek az árkok iszapjában; azt nem tudjuk meg, hogy hogyan lett a vízből mocsár.

A feltételezett közös forrást illetően általában megegyeznek a kutatók abban, hogy egy ariánus szellemben íródott krónikából dolgozhattak.¹⁵ Henry Melwill Gwatkin pedig az ariánu sokon belül a (mérsékelt) homoiánus irányzathoz kötötte az elveszett történeti művet, pusztán azért, mert az nem dicsérte egyértelműen az anomiánusokat.¹⁶

Joseph Bidez Philostorgios-kiadása függelékeként kísérelte meg rekonstruálni a feltételezett ariánus forrást;¹⁷ a töredékeket hét (görög és szír nyelvű) krónika szövegéből következtette ki. Bidez szerint Eusebios egyháztörténetének ariánus szellemben megírt folytatása lehetett az elveszett munka.

Michael Whitby és Mary Whitby, a Chronicon Paschale 284-től kezdődő szakaszának angol fordítói is úgy vélték, hogy az Eusebiosra visszavezethető és az ariánus színezetű részeket is a közös forrás közvetíthette a Húsvéti krónika és Theophanés számára. ¹⁸

A közös ariánus forrás lehetőségét Cyril Mango és Roger Scott is elfogadta, csak a töredékek rekonstruálását tartották kockázatosnak. Megfigyelésük szerint a Chronicon Paschale szerzője általában az ariánus színezetű részleteket is megőrizte forrásából, míg Theophanés általában elhagyta az eredeti szövegből, vagy átalakította azokat.¹⁹

A Húsvéti krónika ariánus jellegét általában – Pierre Batiffol nyomán – abban látják, hogy a szerző kedvezően nyilatkozott Constantiusról.²⁰ Kérdéses azonban, hogy tulajdoníthatunk-e egyáltalán ilyen egységes koncepciót a Húsvéti krónikának. Egy Kr. u. 630-nál megszakadó, az ultima manust nélkülöző szöveg egyetlen, X. századi másolata áll rendelkezésünkre; ez óvatosságra kellene, hogy intsen bennünket a szerző szándékainak (intentio auctoris) meghatározását illetően.

Thomas Ferguson mutatott rá, hogy a Húsvéti krónika (vagyis feltételezett „ariánus” forrása) kapcsán mindössze annyit figyelhetünk meg, hogy szerzője apologetikus szellemben írta művét: az antiocheiai Lukianos-iskolát, Szent Lukianos vértanú tanítványait igyekezett védeni vele.²¹ Ami pedig a Chronicon Paschale Constantius-ábrázolása miatt ariánusnak bélyegzett részeit illeti, Batiffolnak valószínűleg ellent kell mondanunk. Constantiust és tetteit ugyan kedvező színben tünteti fel, de semmilyen jellegzetesen ariánus vonás nem fedezhető fel megnyilatkozásaiban. Igaz ez az általunk vizsgált szemelvényre is.

Általában úgy vélik, hogy az idézet eltérő szakaszán Theophanés azért változtatta meg a szöveget, hogy kevésbé kedvezzen Constantiusnak. A Húsvéti krónikában azt olvashatjuk, hogy Sápúr egy jelenést látott, amely Constantius alakját öltötte magára, Theophanés ellenben azt írta, hogy egy angyalt látott a perzsa nagykirály, aki kézen fogta Constantiust. Ha azonban tovább olvassuk a Húsvéti krónika szövegét, láthatjuk, hogy ott is szó van a Constantiusszal együtt megjelenő angyalról. Valószínűbb tehát, hogy az eltérő szövegrészletben nem Theophanés, hanem a Chronicon Paschale szerzője változtatott a feltételezett közös forrás szövegén. Mint számtalan más esetben, valószínűleg itt is egy másik műből próbálta kiegészíteni ismereteit vagy pontosítani az olvasottakat. Erre utalhat az is, hogy a városvédők és Sápúr közt lezajlott párbeszéd után, mielőtt a Theophanésnál is megtalálható részlet folytatódna, egy összefoglaló, átvezető mondatot iktat be a Húsvéti krónika szerzője: καὶ ἐν τούτοις πολεμηθεὶς ὑπὸ τοῦ θεοῦ ποικίλως ὁ Σάπωρις ἄπρακτος ἀνεχώρησεν.²²

A Theophanéstól eltérő szövegrészletben egyéb ellentmondást is találunk, amely arra enged következtetni, hogy interpolációról lehet szó. Korábban mindketten arról tudósítottak, hogy a fal beomlott szakaszánál nyilvánul meg Isten támogató közbenjárása. Theophanés később valóban arról beszél, hogy a falon keletkezett résnél jelent meg Sápúrnak az angyal Constantiusszal, a Chronicon Paschale azonban arról ír, hogy Sápúr látomásában Constantius az egész város falait körbefutotta. A betoldás tényét valószínűsíthetjük; annak felkutatása azonban, hogy az ismeretlen szerző elveszett forrásának kiegészítéséhez milyen másik szöveget használt (és milyen mértékben), úgyszólván lehetetlen feladat.

Az ostromleírás egyes elemeivel rokonítható szövegeket vizsgálva elgondolkodtató hasonlóságokat találunk az V. század közepén alkotó Theodórétosnál. Kyrrhos püspöke két művében is tárgyalta Nisibis ostromát.²³ Beszámolóit azonban, mint említettük, korábban nem tartották hiteles forrásnak az ostrom rekonstruálásához. Vitathatatlan, hogy kronológiailag, földrajzilag pontatlan adatokat is közöl: például mindkét művében a Nagy Konstantin halála (337. május 22.) utáni hónapokra teszi az ostromot, pedig valójában a 350-es támadásról beszél; az általa kulcsszereplővé megtett nisibisi Jakab püspök a 337-es ostromot szenvedte végig, 350-ben már nem élt; a Historia Religiosában pedig nem azt írta, hogy a Mygdonios folyó Nisibis közelében hömpölygött, hanem hogy keresztülfolyt a városon. Maróth Miklós azonban kimutatta,²⁴ hogy az ostrom résztvevőjének, s így hiteles szemtanújának számító Szent Ephrém szír himnuszaiban és az Ephrém-életrajzokban olvashatókkal nagyjában-egészében összecsengenek Theodórétos leírásai; elsősorban a szír nyelvű Ephrém-életrajzokra támaszkodott. A kyrrosi püspöknek felrótt tévedések pedig az életrajzokra vezethetők vissza. Szepessy Tibor is arra a következtetésre jutott, hogy Theodórétos művei részelemeikben alkalmasak az ostrom lefolyásának rekonstruálására.²⁵

Ha a Nisibisi Jakabhoz köthető hagiográfiai kiegészítésektől eltekintünk, több hasonlóságot is megfigyelhetünk a Chronicon Paschale és Theodórétos művei között: a közös ostromtechnikai elemeken kívül a Húsvéti krónikában is van szó imákról, mindkettőben szóba kerülnek az időjárás viszontagságai is, az elefántokat és a sereget csapások sújtják, Sápúr halállal fenyegeti tanácsadóit, és így tovább, de talán a legfontosabb egyezés, hogy Theodórétosnál is a császárt véli látni Sápúr, akárcsak a krónika betoldott szöveghelyén.

Az egyezésekből messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le. Tudjuk, hogy Theodórétos szír forrásokat is olvasott. De talán megkockáztathatjuk a feltevést, hogy létezett olyan – eddig ismeretlen vagy beazonosítatlan – görög nyelvű forrás is, amely tartalmazta a fenti eseményeket, s amelynek alapján a Chronicon Paschale szerzője a Theophanésszal közös forrást kiegészíthette.