Abstract
Athén hódításaiból nemcsak az athéni polgárok, hanem maguk az istenek is profitáltak. A Kr. e. V. század során ugyanis Athén a meghódított, olykor kléruchiává szervezett területeken a konfiskált földekből az isteneknek is (Athéné, Apollón, Poseidón stb.) dedikált parcellákat. Erről számos esetben tanúskodnak az adott területen (Aigina, Chalkis, Samos, Kós) talált határkövek (horoi), amelyek jelzik, hogy a földterület az istenség szentélykörzetének a részét képezi, akár úgy is, mint mezőgazdasági művelés alá vont temenos. Ezeket a földbirtokokat gyakran bérbe adták, és a befolyt bérleti díjat az istenség kultuszhelyének a finanszírozására fordították. A tanulmány az athéni expanzív külpolitika ezen vallási aspektusait vizsgálja a rendelkezésre álló irodalmi és epigráfiai források tükrében.
Aigina lakosságának athéniak általi elűzése a peloponnésosi háború első évének az eseményei közé tartozik. Thukydidés erről a következőképpen ír: „Ugyanezen a nyáron űzték el az athéniak Aiginából gyermekestül és asszonyostul az aiginaiakat, azt hangoztatva, hogy szerintük elsősorban ők felelősek a háborúért. Ugyanakkor biztonságosabbnak is vélték, ha a Peloponnészoszhoz oly közel eső Aigina odaküldött gyarmatosaik révén az ő hatalmukban van, úgyhogy csakhamar el is küldték a városba az új lakókat.”1 A történetíró azt is közli, hogy a peloponnésosiak az elűzött aiginaiaknak az Argolis és Lakónia határán fekvő Thyreát ajánlották föl, amelyet ők csak részben fogadtak el, sokan ugyanis Hellas más részein szóródtak szét.
Aigina a 457-es, Athén győzelmét hozó oinophytai csata után kapitulál, lerombolja falait, átadja hajóit és vállalja az adófizetést Athén számára.2 A sziget helyzetét a 446/445-ben kötött 30 éves béke rendezi, de a peloponnésosi háború egyik kiváltó oka éppen az, hogy Athén megszegi a béke vonatkozó pontját és korlátozza a sziget szabadságát.3 Aigina 457 és 449 között, majd 444 és 432 között is szerepel a délosi szövetség bevételeit tartalmazó adólistákon, tehát az V. század korábbi évtizedeiben Athénnal ellenséges viszonyt ápoló sziget Athén szövetségi rendszerének a részévé válik.4
Vitatott, hogy Aigina milyen státuszt nyer a 431-es athéni okkupációt követően, hiszen ezt Thukydidés nem közli egyértelműen,5 a vonatkozó helyen ugyanis kléruchosok vagy apoikosok helyett a jóval semlegesebb epoikoi és oikétores kifejezést használja.6 Aigina lakossága ráadásul az athéni hódítást követően kicserélődik, régi lakói távoznak, az újak pedig parcellákat kapnak, az egész sziget tehát athéni tulajdonná válik, amelyben gyakorlatilag Attika földrajzi kiterjesztését, Athén külterületét kell látnunk.7 Aiginán nem az történik, mint más esetben, ahol a terület meghódítása után kléruchia szervezésével számolhatunk, és ahol a földek egy részét kisajátítják, majd athéni telepesek között sorsolják ki, miközben a terület eredeti lakosságának egy része tovább él a szigeten, és egykori földjeinek új bérlőjeként, bérmunkásként műveli a gyakran Athénban lakó kléruchos parcelláit.8
Lesbos 427-ben történt megbüntetése során azt látjuk, hogy a földosztást követően kiosztott parcellákat athéni telepesek kapják, de azokat a helyben lakó lesbosi polgárokkal műveltetik meg évi 2 mina összeg fejében.9 Aiginán azonban a régi lakosságnak még az írmagja sem marad meg, őket az athéniak eltávolítják a szigetről, így téve eleget Periklés akaratának, aki Aiginára következetesen a Peiraieus szeméből kitörlendő csipaként hivatkozott.10 Ráadásul a háború nyolcadik évében, a 424/423-as események ismertetésekor olvasunk arról, hogy athéni hajók a Peloponnésos tengerparti területeinek prédálása során magát Thyreát, a kitelepített aiginaiak új lakhelyét is elfoglalták, és az ellenállást alig tanúsító aiginaiakat részben lemészárolták, részben fogolyként vitték magukkal.11 Nem véletlen, hogy a sziget a peloponnésosi háborút követően sohasem tudta visszanyerni azt a fényét, amelyet az archaikus és a koraklasszikus korban magáénak tudhatott.12
Aigina megbüntetésének és athéni érdekszférába kerülésének van nyoma az epigráfiai anyagban. Számos kutató érvelt ugyanis amellett, hogy azok a horosok/határkövek, amelyeket a XIX. század folyamán elszórtan találtak a sziget területén, és amelyek némelyike a horos főnévnek és egy istennévnek (Athéné, Apollón és Poseidón) az összetételéből állnak, a sziget földjének kisajátítására és az istenek számára fölajánlott szentélykörzetek vagy mezőgazdasági művelés alá vonható temenosok kialakítására utalnak.13
Az, hogy egy terület meghódítását követően Athén kisajátítja a földeket és azokat saját polgárai között sorsolja/osztja szét, illetve az isteneknek is felajánl parcellákat, nem egyedülálló az V. században. Aigina lakossága ugyanolyan sorsra jut, mint korábban Éión, Skyros,
Naxos, az euboiai Hestiaia vagy Poteidaia lakói.14 A már említett lesbosi eset, a mytilénéi lázadást követő megtorlás keretében történt földosztás is hasonló sémát mutat: az athéniak 3000 temenost alakítanak ki a szigeten, Méthymna kivételével gyakorlatilag Lesbos egész területét fölosztják, 300 parcellát pedig, tehát az összes kléros 1/10-ét, az isteneknek szentelik. Hogy mely isteneknek, az Thukydidés híradásából nem derül ki, de akár az aiginai, akár a következő példák alapján jó eséllyel következtethetünk az istenségek kilétére.15
Az euboiai lázadás 446-os leverését követően Hestiaiába a helyi lakosság elűzését követően 1000 athéni telepest küldenek az athéniak, illetve Chalkis területén – ahonnan Plutarchos információi szerint csak a lótartó arisztokráciát száműzték – temenost szentelnek Athénének (τεμένη δὲ ἀνῆκαν τῇ Ἀθηνᾷ).16 Valószínűleg a 440–439 között zajló Samos elleni háború szimbolikus lezárására és a sziget megbüntetésére utalnak azok a határkövek, amelyek a „ὅρος τεμένεος Ἀθηνᾶς Ἀθηνῶν μεδεόσης” feliratot (vagy ennek nagyon hasonló változatait) hordozzák.17 Samos esete különösen érdekes, hiszen itt Athéné mellett az ión törzs mitikus névadója, Ión és az attikai (vagy ión)18 epónymos hérósok neve is szerepel határköveken, tehát valamilyen földbirtok/parcella nyilvánvalóan őket is megillette.19
A samosival megegyező formula (ℎόρος τ̣εμένος Ἀθηνᾶς Ἀθηνῶν μεδεόσης) szerepel kósi határköveken is, amelyeket ma a kutatás a 420-as évek és 405 közé helyez.20 Valamivel korábbi, az V. század első felére, illetve közepére datálható az a Lémnos szigetén előkerült két horos, amelyek egy Artemisnek fölajánlott temenos határait jelölik.21 Attikai isteneknek azonban nemcsak kléruchiákon lehetett földbirtoka, ezt mutatja egy 408/407-re datálható eleusisi felirat, amely a szentélykörzet számára fölajánlott javakkal, zsengeáldozatokkal foglalkozik: az eleusisi istennők bevételeit egy Kythnos szigetén található temenos is gyarapította.22 Hogy az említett határkövek föltétlen kultuszhelyek, szentélykörzetek, vagy csupán az istenség/ hérósok számára fölajánlott és mezőgazdasági művelés alá vehető temenosok határait jelölték-e, amint az a kutatásban élénk vita tárgyát képezi, témánk szempontjából irreleváns.23
A fentiek alapján annyi bizonyosan állítható, hogy Athén számára az égeikumi szigeteken való jelenlét és a fölöttük gyakorolt hatalom demonstrálására számos esetben eszközként kínálkozott a sziget földjeinek felparcellázása, az istenek, hérósok számára földbirtokok, temenosok fölajánlása és ezek határkövekkel való jelölése. Ez a momentum az athéni területszerzések szükségszerű velejárója volt, ezt látjuk Aiginán, Samoson, az euboiai Chalkisban és a thukydidési leírásban szereplő Lesboson, ahol az arányokról is értesülünk: az összes parcella egy tizede az isteneket illette meg, tehát ebben az esetben valódi dekatéval (’tized’; tulajdonképpen az aparchéval szinonim jelentésű zsengeáldozattal) állunk szemben.24
Az istenek tehát temenost kaptak az Athén által meghódított és olykor kléruchiává szervezett területeken. Ez viszont nem meglepő annak tükrében, hogy a hagyományos gyarmatalapítások esetében is látunk hasonlót: az oikistés első feladatai közé tartozott a gyarmatosítandó területen szentélykörzetek kialakítása, oltárok alapítása.25 Ahogy az emberek, úgy az istenek is újdonsült telepesek az adott területen, tehát jogosnak, sőt vallási szempontból indokoltnak és helyesnek tartható, hogy ők is részesüljenek a megszerzett földekből. Istenek és emberek közötti együttműködés, az isteni és az emberi szféra szimbolikus közössége csak ilyen módon érhető el az új területen.26
Erre a gyakorlatra irodalmi forrásaink számos példát hoznak: Nausithoos, a phaiákok oikistése és Scherié szigetének a gyarmatosítója a földek elosztásával, a falak felhúzásával, a házak építésével egy időben az isteneknek is templomokat emel.27 Battos, másik nevén Aristotelés, Kyréné alapításakor szent ligetet jelöl ki, utat épít és ünnepet alapít Apollón tiszteletére.28 Amasis fáraó oltárokat emel és temenosokat hoz létre Naukratisban, hogy az odaérkező görögök tudják tisztelni isteneiket.29 A samosi Maiandrios, Polykratés halála után oltárt és temenost ajánl Zeus Eleutheriosnak: ebben az esetben a polykratési zsarnokság után a közösség újjáalapításának szimbolikus gesztusával kapcsolható össze a szentélykörzet kijelölése.30 Mitikus kontextusban is találunk hasonlót: Hélios fiai Rhodos létrejöttekor a napisten parancsára alapítanak oltárt és szentélykörzetet.31
A gyarmat megalapításakor az oikistés – azaz az új közösség szimbolikus vezetőjének – joga volt szentélyeket, templomokat, oltárokat emelni a kolonizált területen. Innen szemlélve válik érthetővé, hogy Platón miért kritizálja hevesen a magánházakban alapított oltárokat, szentélyeket ideális államában.32 A platóni logika szerint efféle alapításokra magánszemélyeknek nem, legföljebb a gyarmatalapítónak/törvényhozónak lehet jogosultsága. A platóni Törvényekben egy fiktív gyarmatalapítási kísérlettel találkozunk (702d), ahol a szent és a profán földek szétválasztása egyértelműen megvalósul. A megfelelő terület kiválasztása után, de még azelőtt, hogy megkezdődne a földosztás az emberek között, az istenek kapnak földeket, méghozzá elsőként Hestia, Zeus és Athéné (745c), majd a 12 részre tagolt városi és vidéki területeket a 12 isten között kell szétosztani és róluk is kell azokat elnevezni (745c–e). A földosztás vallási aspektusát, azaz hogy mely istenek hol kapnak temenosokat, Platón olvasatában a delphoi és dódónai jósda, valamint Ammón jósdájának a rendelései szabják meg, amelyeket egyetlen törvényhozó, gyarmatalapító sem merne kétségbe vonni (738c–d). A platóni állam alapításakor tehát az istenek földjei élveznek prioritást, kérdéses azonban, hogy ez a hierarchikus különbségtétel isteni és emberi földek kiosztásánál a valódi gyarmatalapításoknál is szerepet játszott-e.33
Ugyancsak az isteneknek elhatárolt földek említésével találkozunk a breai kolónia alapításakor: a teljhatalmú (autokratór) oikistés, Démokleidés hozza létre a gyarmatot, ám a már meglévő szentélykörzetek mellett ekkor újabbakat nem jelölnek ki.34 Szélesebb perspektívában szemlélve az archaikus és klasszikus kori gyarmatalapításokat, láthatóvá válik a delphoi jósda szerepe. Ha ugyanis Apollóntól érkezik az utasítás egy új terület kolonizálására, kézenfekvőnek tűnik, hogy a földek kiosztásánál Apollón vagy egyéb más (pl. a gyarmatosok métropolisában tisztelt) istenek érdekei fognak előtérbe kerülni, és elsőként éppen a neki(k) szánt oltárok, szentélykörzetek, templomok helyének kijelölésével és horosokkal való elhatárolásával szembesülünk.35 Athén esetében ez az istenség elsősorban Athéné Polias (esetleg Apollón, Poseidón, Artemis), aki a fenti határkövek tanúságtétele alapján részt kapott a kléruchiák és a meghódított és athéni érdekszférába vont területek földjéből. Aigina, Samos, Chalkis mellett ugyanakkor a többi, forrásaink által említett V. századi kléruchia-alapítás során (Chersonésos; Hestiaia; Naxos; Andros; Amphipolis; Sinopé stb.) is számolhatunk temenosok felajánlásával az említett istenek tiszteletére.36
Nem véletlen az sem, hogy a milétosi Hippodamos ideális államában a földek egy csoportját a szent, azaz az isteneknek kiosztott földek jelentették, és az építész szándéka szerint a közös földbirtok egy részét az isteneknek nyújtott szolgáltatásokra kellett fordítani.37 Az ok nyilvánvaló: a művelés alá vonható temenos bérbeadásával a kultuszhely kiadásait, az istenség ünnepeit lehetett finanszírozni, amelyre számos példát találunk irodalmi forrásainkban és az epigráfiai anyagban.38 Hogy a sok közül csupán egyetlen példára utaljak: ilyen temenosbérleti szerződés volt a Kodros, Néleus és Basilé athéni szentélykörzetének a bérbeadását előíró felirat, amelyet az athéni népgyűlés és bulé 418-ban, Antiphón archónságának az évében fogadott el, és amely a háborús kiadások miatt megterhelt államkincstár bevételeit akarta növelni a peloponnésosi háború idején.39
Az Euboián létrehozott kléruchiák földjeit is bérbe adták: az erről tanúskodó felirat két töredékét 1877-ben és 1936-ban találták meg az Akropolis nyugati lejtőjén és az Agorán. Ennek alapján látható, hogy a Chalkis, Hestiaia és Eretria területén Athéné számára fölajánlott és utóbb mezőgazdasági művelés alá vont temenosokat athéni polgárok vették bérbe.40 Ugyancsak bérbe adták a lémnosi kléruchia földjeit, köztük az istenek temenosait is, az erre vonatkozó haszonbérleti szerződés egy 387/6-ra datálható feliraton maradt fenn, és több töredéke ma az Athéni Epigráfiai Múzeumban található.41 Athén tehát a meghódított területeken nagy előszeretettel ajánlott föl az isteneknek temenosokat, amelyeket aztán athéni polgárok vehettek bérbe, így járulva hozzá az istenség szentélykörzetének a működéséhez, illetve az adott istenség ünnepeinek a finanszírozásához a befizetett bérleti díj révén.
Athén részben szimbolikus, részben praktikus okból folyamodott Aiginán, Lesboson, Chalkisban, Samoson temenosok kijelölésére és határkövek állítására. A fenti mintázat azt sugallja, hogy az isteneknek ugyanúgy kijár a rész a hódításból, mint az embereknek, jutalmazásuk szükségszerű velejárója a sikeres katonai vállalkozásoknak.42 Ugyanakkor az istenek földjeinek a bérbeadása (pl. Chalkis, Lémnos), amelyeket az aiginai horosok esetében is joggal föltételezhetünk, az istenek kultuszainak fenntartását is megkönnyítette.
Athén ráadásul idegen területeken könnyűszerrel tudta alkalmazni a helyi lakosság megnyerésére a vallási/mitikus propaganda eszközeit. Ión földön (pl. Samoson) az ión törzs névadójának, az Athén mitikus múltjához sok szállal kapcsolódó Iónnak vagy akár az attikai/ ión epónymos hérósoknak a kultuszát a temenosok felajánlásával tudta propagálni, ahogy azt a fent említett samosi horosok sugallják.43 Nem zárható ki, hogy a Kodros, Néleus és Basilé athéni kultuszhelyének a bérbeadásával és a temenos körbekerítésével foglalkozó felirat szintén ennek a vallási propagandának a részeként értelmezhető: az ión mitikus tradícióban szerepet játszó alakok (Kodros és Néleus44) szentélyének a fenntartását célzó rendelkezés gesztusnak tekinthető a peloponnésosi háború idején Athéntól egyre inkább elhidegülő ión városok számára.
Ez nem lenne meglepő egy olyan korszakban, amikor Athén egyértelműen törekszik ión identitásának, az iónokhoz fűződő vérségi köteléknek a hangsúlyozására. 425-ben Délos szigetének a megtisztításában és az iónok négyévente megrendezésre kerülő ünnepének az újjászervezésében,45 vagy Euripidés 413 és 408 között bemutatott Ión című tragédiájában – ahol a darab végén megjelenő Athéné az athéni polis és az ión világ kapcsolatáról, az ión phylékről, a tengerparton és a szigeteken alapított ión városokról beszél –,46 egyaránt az iónok felé nyitni akaró, az ión városokkal fennálló rokoni kapcsolatát nyomatékosító athéni politikai irányultságnak a lenyomatait láthatjuk.47
Az athéniak által meghódított területeken az istenek számára kihasított földbirtokok jelezték, hogy a tiszteletben részesülő istenalak ugyanaz, mint aki az Égeikum vezető polisában is kitüntetett szerepet kap. Ez a szimbolikus, de egyben pragmatikus célokat szolgáló vallási kapcsolat tehát még inkább szorosra vonta Athén és a tőle függő területek viszonyát. A kléruchiát és az anyavárost (Athént) összefűző vallási kötelék tárgyiasult formái ugyanis fennmaradtak, hiszen nem egy esetben találkozunk a kléruchosok kollektív dedikációival az Akropolison, ahogy a lémnosi Athéné szobra (amelyet Lémnoson lakó athéniak dedikálnak), vagy a Breában lakó gyarmatosok felajánlásai az athéni Nagy Panathénaia és Dionysia ünnepeire is ebbe a sorba illeszthetők.48
Azonban egy másik szempontra is érdemes utalni. Az istenek/hérósok az adott terület lakóiként annak biztonságáért is feleltek. Oidipus többször utal rá, hogy életét Kolónosban befejezve védeni fogja Attika földjét.49 Hasonló mintázat rajzolódik ki Aischylos Eumenisek című tragédiájában az Erinnysök és Athén viszonyában.50 Az Athéné Poliasnak fölajánlott temenosok és az ezt jelző határkövek azt sugallják, hogy az adott terület isteni oltalom alatt áll: ugyanaz az istenség védi Samost vagy Chalkist, mint a délosi szövetség vezető polisát, akinek Akropolison található szentélykörzetében 454 után a symmachia kincstára is helyet kapott. Ami pedig egyszer Athéné tulajdonába került, azt a későbbiekben elvenni, visszakövetelni aligha lehetett jogszerű vagy istennek tetsző.51
Az athéniak így teszik cinkosaikká az isteneket expanzív külpolitikájuk során: a meghódított területen parcellákat ajánlanak fel a számukra, majd azok bérbeadásával saját kincstárukat gazdagítják és forgatják vissza a pénzt az istenség kultuszhelyének a fenntartásába. Athén földszerzésének, hódításainak a legitimálására aligha volt hathatósabb eszköz, mint az istenek bevonása a katonai cselekménybe, majd földbirtokkal való jutalmazásuk. De mint azt a gyarmatosítás köréből vett példák sugallják, az athéniak egy már az archaikus kortól kezdve létező mintázatot tartottak fönn, egy mintázatot, amelyben az istenek ugyanúgy lakói egy adott területnek, mint az emberek, és ugyanúgy elvárják a földek fölajánlását és azt, hogy az újonnan alapított településen kitüntetett pozíció illesse meg őket.
Thuk. II, 27 (Muraközy Gyula fordítása); vö. Diodóros XII, 44. Az aiginai földosztáshoz ld. Plut. Per. 34; Strabón VIII, 6, 16 C375–376.
Thuk. I, 108.
Vö. Thuk. I, 67; I, 139; I, 140; Plut. Per. 29.
ATL I, 218–219; III, 38; 57; 303; J. P. Barron: The Fifth-Century Horoi of Aigina. JHS 103 (1983) 12. Athén és Aigina viszonyához ld. Hér. V, 81; VII, 145; 147; Andok. 3, 6; Diodóros XI, 70; XI, 78.
Az Aigina státuszát érintő vitához ld. Th. J. Figueira: Athens and Aigina in the Age of Imperial Colonization. Baltimore – London (1991) 1–128 (aki Aiginára apoikiaként hivatkozik); I. Polinskaya: Fifth-Century Horoi on Aigina: A Reevaluation. Hesperia 78 (2009) 254–257 (további szakirodalommal). Polinskaya szerint a kléruchia-státuszhoz szükséges az eredeti település és lakosság megmaradása, ami Aigina esetében nem teljesül. Ezt mutatja Thuk. V, 47 is, ahol a történetíró Aigina athéni lakóit aiginaiaknak hívja. Ha valóban kléruchiaként tekintene rájuk, akkor Thukydidés athéni polgárként hivatkozna az aiginai telepesekre, hiszen azok megtartják athéni polgári státuszukat. Vö. Thuk. VII, 57, ahol „az akkor (ti. a peloponnésosi háború idején) Aiginát lakó aiginaiak”-ról (Αἰγινῆται, οἳ τότε Αἴγιναν εἶχον) esik szó mint az athéniak szövetségeseiről a Syrakusai elleni hadjárat során. Az Aiginán lakó athéniak megnevezéséhez ld. még Thuk. VIII, 69. Az IG IV-ben az alább tárgyalandó horosokat a Tituli Cleruchorum Atticorum cím alatt találjuk. A gyarmatok típusainak jogi megkülönböztetése legkésőbb az V. század végén megtörténik az athéni törvényhozásban. Ezt mutatja az IG I³ 237, 8–9, ahol apoikia és kléruchia külön szerepel. Apoikia és kléruchia fogalmának problémáihoz ld. még DNP s. v. Apoikia (Welwei). Thukydidés egyetlen alkalommal használja a ’kléruchos’ megjelölést a lesbosi fölkelés leverését követő földosztás során (III, 50; ld. alább), ugyanakkor az is fölvethető – amint arra a kutatásban többen utaltak –, hogy a történetíró az apoikos, epoikos, kléruchos és oikétór kifejezéseket nem használja következetesen művében. Ehhez ld. V. Ehrenberg: Thucydides on Athenian Colonization. CP 47 (1952) 143–149.
„καὶ τὴν Αἴγιναν ἀσφαλέστερον ἐφαίνετο τῇ Πελοποννήσῳ ἐπικειμένην αὑτῶν πέμψαντας ἐποίκους ἔχειν. καὶ ἐξέπεμψαν ὕστερον οὐ πολλῷ ἐς αὐτὴν τοὺς οἰκήτορας.” Aigina esete hasonló Skyroséhoz, amelynek a lakossága szintén teljesen kicserélődik: Skyrost a dolops kalózok elűzése után athéniakkal telepítik be, és a sziget teljes egészében athéni fennhatóság alá kerül. Ehhez ld. Thuk. I, 98; Plut. Kimón 8; vö. Xen. Hell. V, 1, 31.
A Figueira által Chalkis összefüggésében említett „satellite community” megjelölés Aiginára is igaz lehet. Ehhez ld. Figueira: i. m. (5. j.) 257. Aristophanés vagy Kallistratos (akinek a neve alatt a komédiaíró eleinte kiadatta darabjait) is ekkortájt, 431 körül kap földbirtokot a szigeten. Ehhez ld. Aristoph. Ach. 653–654. sorait és a hozzá tartozó scholiont.
R. Zelnick-Abramovitz: Settlers and Dispossessed in the Athenian Empire. Mnemosyne 57 (2004) 325–345. Efféle Athénban lakó kléruchos lehet a Xenophónnál említett Euthéros, aki a peloponnésosi háborút követően elveszíti Attikán kívüli földjeit, mivel a háborús vereség miatt és a Spártával kötött békeszerződés értelmében Athén köteles volt fölszámolni kléruchiáit. Euthéros a helyi lakossággal művelteti földjét, miközben ő Athénban él és földjének bérbeadásából tartja fenn magát. Panasza Sókratésnak tehát jogosnak tekinthető, hiszen Euthéros 404 után valóban elveszíti megélhetését, amelyet addig Attikán kívüli földjei biztosítottak a számára. Euthéroshoz ld. Xen. Mem. II, 8. Hasonló cipőben jár Charmidés, Glaukón fia is, aki – elmondása szerint – elveszítve Attikán kívüli birtokait, már nem fél a sykophantésektől. A később a 30-ak idején szerepet vállaló Charmidés Athénban élt, de külföldi birtokainak a bérbeadásából húzott hasznot. Charmidéshez ld. Xen. Symp. IV, 31. A helyi lakosság bevonásához a kléruchia földjeinek a művelésébe ld. Platón Euthyphrón 4c; 9a; 15d. Csak összehasonlításképpen: a salamisi kléruchosoknak még tiltották, hogy földjeiket bérbe adják. Ehhez ld. IG I³ 1.
Thuk. III, 50; a lesbosi földbirtokok bérbeadásához ld. IG I³ 66; a lesbosi kléruchiához ld. E. Erxleben: Die Kleruchien auf Euböa und Lesbos und die Methoden der attischen Herrschaft im 5. Jh. Klio 57 (1975) 92–100; Figueira: i. m. (5. j.) 8–10; 251–253; Zelnick-Abramovitz: i. m. (8. j.) 331; a felirat értelmezéséhez ld. Erxleben: i. m. 93–98.
Arist. Rhet. 1411a; Plut. Per. 8. Más hagyomány szerint ezt a szónok Démadés mondta. Ehhez ld. Athénaios III, 99d.
Thuk. IV, 56–57. Aigina egykori lakói Lysandros jóvoltából kapják vissza a szigetet a peloponnésosi háború után. Ehhez ld. Xen. Hell. II, 2, 9.
Vö. Polinskaya: i. m. (5. j.) 264.
IG IV 29–38 = IG IV² 792–804; 1074; IG I³ 1481–1490. Vö. A. Furtwängler: Aegina. Das Heiligtum der Aphaia. München (1906) 6; Barron: i. m. (4. j.) 1–12; Polinskaya: i. m. (5. j.) 233; A horosok értelmezésének a problémájához ld. Polinskaya: i. m. (5. j.). A határkövek elsősorban a sziget azon területein kerültek elő, ahol mezőgazdasági művelés nyomai mutathatók ki, tehát Aigina középső és déli részéről nem, amelyeken viszont a vulkanikus tevékenység akadályozta a földművelést. Ennek alapján Polinskaya joggal föltételezi, hogy a horoi az isteneknek fölajánlott, ugyanakkor mezőgazdasági művelés alá vont területek jelölésére szolgáltak.
Thuk. I, 98; I, 114; II,70; Plut. Per. 23; Diodóros XI, 88; XII, 22, 3; Paus. I, 27, 5; vö. Xen. Hell. II, 2, 3; II, 2, 9. A témában ld. P. A. Brunt: Athenian Settlements Abroad in the Fifth Century B. C. In: Ancient Society and Institutions. Studies Presented to Victor Ehrenberg on His 75th Birthday. Szerk. E. Badian. Oxford (1966) 71–92; Erxleben: i. m. (9. j.) 83–100.
Thuk. III, 50: „a leszbosziakat nem kötelezték ugyan adófizetésre, de az egész sziget földjét – Méthümna kivételével – háromezer birtokra osztották, ebből háromszázat az isteneknek szenteltek, a többit pedig a maguk közül kisorsolt birtokosoknak adták, s kötelezték a leszbosziakat, akik a földet ezután is maguk művelték, hogy minden birtokért évenként két mina bérleti díjat fizessenek. Az athéniak elfoglalták a mütilénéieknek a szárazföldön fekvő városait is, s ettől fogva az ő uralmuk alatt álltak. Így végződött a leszbosziak elpártolása.” (Muraközy Gyula fordítása)
Ailianos VH VI, 1; IG I³ 1502 = IG XII, 9, 934; vö. IG I² 376 = IG I³ 418. A chalkisi kléruchia alapításához és Euboia földjének szétosztásához ld. még Thuk. I, 114; Diodóros XI, 88, 3; XII, 22, 3; Andokidés 3, 9; Isokratés 4, 108–109; Philochoros FGrH 328 F118; schol. Arist. Nubes 213. Ailianosnál 2000 parcella szétosztásáról olvasunk, ahogy Theopompos (FGrH 115 F387 = Strabón X, 1, 3) is 2000 telepesről tud. Euboiáról már 506-ban is elűzik a Hippobotai néven ismert lokális arisztokráciát. Ehhez ld. Hér. V, 77. Kérdéses, hogy Ailianos erről, vagy a 447/446 körül végbement Tolmidés/Periklés által kezdeményezett chalkisi földosztásról beszél-e. Vö. Zelnick-Abramovitz: i. m. (8. j.) 332–335. 446-ban kaphatott euboiai földbirtokot az athéni démos jóvoltából Aristeidés fia, Lysimachos is. Ehhez ld. Dém. 20, 115; Plut. Arist. 27; Brunt: i. m. (14. j.) 89; Erxleben: i. m. (14. j.) 87–88. Az euboia kléruchiák történetéhez ld. Brunt: i. m. (14. j.) 87–89; Erxleben: i. m. (14. j.) 83–92; Figueira: i. m. (5. j.) 256–260. Athén és Euboia viszonyához ld. H. B. Mattingly: Athens and Euboea. JHS 81 (1961) 124–132.
IG I³ 1492–1495. Athén és Samos konfliktusához ld. Thuk. I, 115–117; Plut. Per. 25–28. A samosi horosok értelmezésének a problémájához ld. R. Meiggs: The Athenian Empire. Oxford (1972) 295–298. Athéné megnevezése az Ἀθηνῶν μεδεόσης formulával egy Kolophónnal kötött szerződésben is fölbukkan: ML 47, 14.
A határkövek ión epónymos hérósokhoz fűződő kapcsolatát tárgyalja J. P. Barron: Religious Propaganda of the Delian League. JHS 84 (1964) 35–48.
Ión: IG I³ 1496; epónymos hérósok: IG I³ 1497; 1498; 1499.
IG I³ 1491 = IG XII, 4, 2, 1237.
IG I³ 1500–1501. Ezekhez ld. L. H. Jeffery: The Local Scripts of Archaic Greece. Oxford (1961) 299–300; 307, nr. 58. A lémnosi kléruchia működéséhez ld. Hypereidés Lycophr. 17. A lémnosi felirathoz ld. az IG kommentárját: „Titulus ad agros ab Atheniensibus confiscatos referri potest.”
IG I² 313, 147 = IG I³ 386, 147.
A vitához ld. Barron: i. m. (18. j.); Polinskaya: i. m. (5. j.) 231–267.
A temenosokhoz ld. RE s. v. Temenos Latte 435–437; dekaté és aparché azonosságához ld. S. Isager – J. E. Skydsgaard: Ancient Greek Agriculture. An Introduction. London (1995) 170.
Thuk. VI, 3; vö. I. Malkin: Religion and Colonization in Ancient Greece. Leiden – New York – Köln (1987) 138–141; I. Malkin: Territorial Domination and the Greek Sanctuary. In: Religion and Power in the Ancient Greek World. Szerk. P. Hellström – B. Alroth. Uppsala (1996) 78–79.
Az istenek ugyanúgy lakói egy településnek, városnak, mint az emberek, annak pusztulásakor pedig nekik sincs maradásuk. Ehhez ld. Soph. fr. 452 (Xoanéphoroi c. darab), ahol a lerombolt Trójából menekülő istenek vállukon viszik saját xoanonjaikat.
Odysseia VI, 7–10.
Pind. Pyth. 5, 89 sk.
Hér. II, 178.
Hér. III, 142.
Pind. Olymp. 7, 39. Vö. Malkin 1987 i. m. (25. j.) 120.
Platón Leg. 909e – 910d.
Malkin 1996 (i. m. 25. j.) szkeptikus ezzel kapcsolatban.
IG I³ 46, 13–15 = ML 49 – „τ]ὰ δὲ τεμ]ένε τὰ ἐχσειρεμένα ἐᾶν καθά[περ ἐστί, καὶ ἄλ]λα μὲ τεμενίζεν”.
Az oikistés vallási és politikai hatalma egyszerre ered Delphoitól és a métropolistól, amely kiküldi a gyarmatosok csapatát, az istenség ugyanakkor közvetlenül az oikistésszel és nem a métropolisszal tárgyal a gyarmatalapítás ügyében. Az oikistésnek tehát van vallási felhatalmazása, ez teszi lehetővé, hogy szentélykörzeteket, oltárokat alapítson és ilyen módon is közvetítse az istenség akaratát. Delphoi és a gyarmatalapítások témájában ld. I. Malkin: Delphi and the Founding of Social Order in Archaic Greece. Mètis. Anthropologie des mondes grecs anciens 4 (1989) 129–153.
Thuk. I, 100; I, 114; IV, 102; Plut. Per. 11; 19; 20; 23; Diodóros XI, 88, 3; XII,32,3; schol. Aischinés 2, 67a Dilts.
Arist. Pol. 1267b; 1329b – 1330a.
Ehhez ld. pl. AP 47, 4; Xen. Anab. V, 3, 7; Xen. Vectig. IV, 19; Arist. Oeconom. 1346b; IG I³ 402 = IG I² 377; IG II² 2499 = LSCG 47; RE s.v. Temenos Latte 436–437; Malkin 1987 i. m. (25. j.) 140–141 (ld. még a következő két lábjegyzetet).
IG I² 94 = IG I³ 84 = LSCG 14 = Syll.³ 93.
IG I² 376 = IG I³ 418; Agora XIX L2 (Athén EM 6752; Agora I 4068); vö. A. E. Raubitschek: Greek Inscriptions. Hesperia 12 (1943) 28–33; Zelnick-Abramovitz: i. m. (8. j.) 333–334.
Agora XIX L3 (Athén EM 6916; 6904; 6905; 12964; Agora I 5588).
Vö. a Xen. Symp. IV, 49-ben említett logikával.
Ehhez ld. Barron: i. m. (23. j.) 47–48.
Hér. IX, 97; Hellanikos FGrH 323a F11; F23; Paus. VII, 2, 1; vö. E. Kearns: The Heroes of Attica. Bulletin Supplement 57. London (1989) 178; 188.
Thuk. III, 104. Jelzésértékű, hogy a délosi szövetség kincstárának a Délosról Athénba való áthelyezésére Plutarchos információi szerint a samosiak tettek javaslatot. Ehhez ld. Plut. Arist. 25.
Eur. Ión 1575 sk.
A témában ld. A. G. Geddes: Rags and Riches: The Costume of Athenian Men in the Fifth Century. CQ 37 (1987) 307–331; W. R. Connor: The Ionian Era of Athenian Civic Identity. Proceedings of the American Philosopohical Society 137 (1993) 194–206; H. A. Shapiro: Athena, Apollo, and the Religious Propaganda of the Athenian Empire. In: Religion and Power in the Ancient Greek World. Szerk. P. Hellström – B. Alroth. Uppsala (1996) 101–113.
Kléruchosok dedikációja az Akropolison: IG I³ 339, 13; IG I³ 341, 1 = IG II² 1383, 1 = SEG 10, 200; a lémnosi Athénéhez ld. Paus. I, 28, 2; egyes lémnosi telepesek athéni státuszához ld. IG XII Suppl. 337; IG I² 453; IG I² 948; a témában vö. Brunt: i. m. (14. j.) 80; Figueira: i. m. (5. j.) 11–13; 253–256; a breai telepesek felajánlásai: IG I³ 46, 11–13 = ML 49; vö. IG I³ 34, 41–42 = ML 46; ML 69. Megjegyzendő, hogy Breát apoikiaként alapítják a felirat szerint (9. sor).
Soph. OC 92–93; 457–460; 576; 621–622; 1520–1534. Oidipus halálának alternatív tradíciójához ld. Paus. I, 28, 7; vö. I, 30, 4.
Aisch. Eum. 853–1020.
A szent helyek, illetve az isteni tulajdon védelméhez ld. Thuk. IV, 97–98; Hypereidés Euxen. 14–17.
