2022. november 25–26-án a berlini Freie Universitäten nemzetközi workshopra került sor ‘Extra–Ordinary Knowledge’ — Epistemic Forms of Representation in Roman Nature and Science Writing címmel.¹ Az esemény szervezője a Deutsche Forschungsgemeinschaft által 2012-ben elindított ’Episteme in Bewegung. Wissenstransfer von der Alten Welt bis in die Frühe Neuzeit’ kutatási program² számos alprojektjének egyike volt, a Teilprojekt ’Die Anekdote als Medium des Wissenstransfers’.³ A Melanie Möller és Matthias Grandl vezetésével működő alprojekt kutatási programja a latin nyelvű antik irodalom anekdotaként leírható mikronarratíváinak kisebb részben műfajtörténeti, kitüntetetten episztemológiai szempontú vizsgálata: az anekdota mint tudástranszfer. A vizsgálat alapját jelentő szövegkorpuszt a római levélirodalom (Cicero, Horatius, Seneca és ifjabb Plinius), a mirabilia-irodalom (Valerius Maximus, Gellius) és a szaktudományos próza (Seneca Naturales quaestionese és id. Plinius Naturalis historiája) képezi. Az alprojekt eddigi eredményei egy tanulmánykötetben (Wissen en miniature. Theorie und Epistemologie der Anekdote. Harrassowitz Verlag, 2021) és egy monográfiában (M. Grandl: Ciceroniana. Zur anekdotischen Strategie in Ciceros rhetoriktheoretischen und philosophischen Schriften. Harrassowitz Verlag, 2022) láttak napvilágot, részeként a főprojekt eredményeit közlő sorozat (Episteme in Bewegung. Beiträge zu einer transdisziplinären Wissensgeschichte) ez idáig megjelent harminchárom kötetének, melyeknek java része már online is elérhető Open Access hozzáféréssel.⁴

A kétnapos workshop meghívott előadóinak közös nevezője kutatásuk tárgyában és vizsgálati módszerükben nevezhető meg. A Naturalis historia szövegstruktúráit értelmezték a tudásközvetítés narratív technikái felől. A rész és az egész egymásba játszását az enciklopédia első könyvét kitevő tartalomjegyzék és az azt követő 36 könyvnyi szövegtérben (Anja Wolkenhauer, Tübingen). Rész és egész relációjához a rovarok, vagyis a legkisebb entitás, illetve a végletes méretek felől közelítve, amely az enciklopédiának szinte minden könyvében tematizálódik (Pedro Duarte, Aix-Marseille).

A Plinius-szakirodalomba Trevor Murphy 2004-ben megjelent monográfiája vezette be a „triumphal geography” kifejezést, amely a Naturalis historiában összegzett ismeretek rend-szerezésének egészére érvényesítve is használatba került. Elizabeth Ann Polard 2009-ben megjelent tanulmányában a Templum Pacis parkját „botanical imperialism”-ként jellemezte. A Plinius-kutatásnak szilárd alapvetése lett, hogy a Naturalis historiában összegzett ismeretek határa egybeesik az Imperium határaival. Ezt az alapvetést némiképp átírja az a megközelítés, amely a geopolitikai határokon kívül eső, elsősorban a mirabilia kategóriájába tartozó és többnyire anekdotaként leírható szövegfajtában közölt ismereteket a tudásközvetítés narratív határátlépéseiként és ezzel a teljességre törekvés elbeszélői technikájaként fogja fel (Matthias Grandl, Berlin). Az anekdotákat illetően az értelmezésnek hasonló irányát képviseli az az olvasásmód, amely a Naturalis historia szövegterét behálózó anekdotákban nem zavaró kitéréseket, hanem valódi közléseket lát. Amely a nem antropocentrikus anekdotákban az információhiátus felszámolásának, az antropocentrikus anekdotákban a normaközvetítésnek a funkcióját és narratív megoldását láttatja (Darab Ágnes, Miskolc).

A római szaktudományos prózairodalomból a Naturales quaestiones az egyetlen fennmaradt mű, amely Plinius enciklopédiájával párhuzamba állítható. A két szöveg komparatív vizsgálatát a tudásközvetítés technikái felől prezentálta két előadás. Plinius enciklopédiájának Seneca felőli olvasása rávilágíthat Seneca natura-leírásának strukturálisan és diszkurzív szempontból egyaránt eltérő, összességében elegánsabb minőségére (Francesca Romana Berno, Róma). Máskor a két szövegben regisztrált, egymásra felelő szóhasználat és narratív technika mutat rá Seneca és Plinius szövegének intertextualitására és az ebben tetten érhető mögöttes jelentések közvetítésére (Gareth Williams, New York). A workshop harmincperces előadásait követő ugyancsak harmincperces, élénk és jó hangulatú diskurzusok valódi inspirációként hatottak az elhangzottak megfontolására és továbbgondolására.

A berlini workshop egyik előadója, Anja Wolkenhauer a vezetője annak a Plinius-projektnek, amely a tübingeni Eberhard Karls Universität 2019-ben indult ’Andere Ästhetik’ interdiszciplináris projektjének⁵ egyik alprogramjaként működik ’ars et natura: Plinius’ kunstreflexive Mikronarrative im Kontext der Naturalis Historia’ címmel.⁶ A kutatás alapvetése, hogy a Naturalis historia a művészetekre a természetismeret szerves részeként tekint, amellyel a művészettörténeti mikronarratívák – kitüntetetten az anekdoták – olyan diskurzusba lépnek, melynek esztétikai tétje van.

Ugyancsak a Naturalis historia művészettörténeti könyveit (NH 34., 36. és a 33. és a 37. könyv tematikus részeit) értelmezi újra a pisai Scuola Normale Superiore ’Oltre Plinio’ projektje Gianfranco Adornato és Eva Falaschi vezetésével – utóbbi részt vesz a tübingeni kutatásban is. A projekt, amely nemcsak informatív és mindig naprakész, hanem esztétikai élményt is kínáló pazar honlappal rendelkezik,⁷ a Naturalis historia szövegében – a tübingeni kutatókhoz hasonlóan – nem a kompiláció nyomait keresi, hanem az integráció eredményeként létrejött szöveg egészéhez közelít multidiszciplináris metódussal. Plinius enciklopédiájának művészettörténeti részeit történeti, irodalmi és kulturális kontextusban értelmezi újra, kitüntetett figyelemmel a terminológiára, a mesterek és műalkotások alkotta kánon kérdésére, a művészanekdotákra, valamint Plinius művének meghatározó szerepére a humanista művészportré megalkotásában. A tübingeni és különösen a pisai kutatók nemcsak önálló, hanem együttműködésben szervezett konferenciák és workshopok sorozatával, valamint azok anyagának kötetekben publikálásával büszkélkedhetnek.

Plinius Maior Kr. u. 23-ban született a Comói-tó közelében, azon a területen, ahol a XIX. század óta a Villa Vigoni épületei és több hektárnyi parkja található. A Villa 1986 óta az európai párbeszéd német–olasz központjaként működik, teret adva tudományos konferenciáknak, workshopoknak és kulturális rendezvényeknek, amelyek az európai dialógus jegyében szerveződnek. A tübingeni és a pisai projektvezetők, Anja Wolkenhauer és Gianfranco Adornato a Plinius-filológiában komoly névnek számító Sorbonne-i Valérie Naasszal együtt háromoldalú projektet hoztak létre Plinius Maior születésének kétezredik évfordulója méltó megünneplésére. A ’Plinio il Vecchio, la natura e noi: trasmettere, preservare, ammirare’ főcímű projekt⁸ 2023–2025 között évente egy-egy háromnapos konferenciát szervez a Villa Vigoniban. A szervezők ambíciója abban összegezhető, hogy alkalmat kívánnak teremteni a kortárs Plinius-filológia szereplőinek a személyes találkozásra és a multidiszciplináris diskurzusra egy olyan műről, amely mindmáig Európa tudományosságának egyik alapköve. A projektnek öt-öt állandó tagja van Németországból és Franciaországból, hat Itáliából. Az előadások és diszkussziók német, francia és olasz nyelven tarthatók, azzal a deklarált céllal, hogy ezek a nyelvek használatban maradjanak a tudomány nyelveként is.

Mindhárom konferenciának van egy-egy kitüntetett szempontja, amely köré szerveződnek az előadások, és amely az aktuális konferencia címeként is megjelenik: 2023-ban Trasmettere la natura: una Storia Naturale; 2024-ben Preservare la natura: sfruttamento, conservazione e distruzione; 2025-ben Ammirare la natura: Natura e ars. Mindhárom konferencia első napján egyetlen plenáris előadás hangzik el a téma kutatásában már ismertté vált, ezért meghívott külső előadótól, amelyet hosszú diszkusszió követ. 2023-ban a plenáris előadást Darab Ágnes (Miskolci Egyetem) tartotta, 2024 vendégelőadója Aude Doody (University College Dublin) lesz, 2025-ben Verity Platt (Cornell University, New York).

Az első konferenciára tehát 2023. március 13–15. között került sor.⁹ A három nap folyamán elhangzott tizenhat előadás súlypontjai jól kirajzolódnak. Feltűnően nagy figyelmet kapott a Naturalis historia praefatiója. A plenáris előadás a lettera prefatoriának azokat a közléseit értelmezte, amelyek a Naturalis historia műfajára, tárgyára, célközönségére és beszédmódjára vonatkozó állításokat fogalmaznak meg, majd a tapasztalatokból vezette le a Naturalis historia műfajának és a tudásközvetítés alkalmazott technikáinak egymást meghatározó sajátosságait (Darab Ágnes, Miskolc). A praefatio szóhasználatának ambiguus vagy éppen ellentmondásos voltát több előadó is elemezte. Így a mű szerzői minősítéseként szereplő novicium jelző és az indexek végén sorakozó ’felhasznált irodalom’ közötti ellentmondást (Anja Wolkenhauer, Tübingen). A natura megnevezéseként használt mater–noverca–dea metaforák látszólagos ellentmondásosságát és annak kontextusfüggő feloldhatóságát (Stefania Cecere, Tübingen). Az ajánlást megnevező dedicavi egyszerre profán és szakrális szemiotikáját, amellyel Plinius a natura leírását nemcsak Titusnak ajánlja, hanem belehelyezi Rómának a Naturalis historia szövegterében többször is istenített, szakrális terébe (Pietro Li Causi, Palermo–Róma).

Több előadás is a Naturalis historia értelmezésének – mondhatni – a jól bejáratott útját követte: a természet egy-egy anyagának vagy teremtményének a leírását/jellemzését tartalmazó valamennyi szöveghely összegyűjtése és rendszerezése képezte az alapját a kontextualizálásnak, amely rámutatott a közléseken túlmutató „ismeretre”, a leírásokból felfejthető társadalmi, filozófiai, etikai és tudománytörténeti összefüggésekre. Így a Pliniustól ’az élet legjobb és legrosszabb eszközeként’ aposztrofált vas leírásainak etikai implikációira (Gianfranco Adornato, Pisa). A 33. könyvben az ezüst értékét csak követő, más locusok szerint a legértékesebb fémként leírt arany ingadozó minősítésének a kontextusfüggő voltára (Marietta Horster, Mainz). A Naturalis historia kiemelkedő művészettörténeti pozíciójára – nem a festészet, hanem a festékfélék leggazdagabb antik leírásának köszönhetően (Antonella Coralini, Bologna). A Naturalis historia szőlészetről és borászatról szóló fejezeteinek a gazdasági, etikai és kulturális aspektusaira és azok jelentőségére a római kulturális identitás megképzésében (Eva Falaschi, Pisa). Arra a feszültségre, amely elkerülhetetlenül kialakul – például egy gyógyhatású növény, az aristolochia ismertetésében – a pliniusi leírásokban jelen lévő szakmai forrásokra, kevésbé racionális közlésekre és a saját tapasztalatra hivatkozások keveréke és a tudásközvetítés projektje között (Valérie Bonet, Aix-Marseille).

Az előadások jelentős része a legtágabban értelmezett natura-fogalomba tartozó ismeretek közvetítésének a pliniusi módozataira fókuszált, ezzel a leginkább igazodva a konferencia ’trasmettere la natura’ formulával megnevezett szempontjához. Milyen stratégiákkal közvetíti és egyben szemlélteti Plinius a natura sokféleségét (Eva Noller, Basel). Plinius a természet életét beszéli el – milyen szerepet játszanak ebben, avagy hogyan módosítják ezt az anekdoták (Bardo Maria Gauly, Eichstätt–Ingolstadt). A natura nemcsak sokféle, de gyakran ambiguus vagy éppen ellentmondásos. Kérdés, hogy a Naturalis historia természetképe vagy maga a natura ambiguus, amely egyaránt leírható – például a 2. könyv alapján – a finitus–infinitus, avagy a certus–incertus kettősségében (Pedro Duarte, Aix-Marseille). Hogyan értelmezhető a natura utánzásának elvárása – mind morálfilozófiai, mind esztétikai értelemben – az enciklopédiában kitüntetett témaként jelen lévő avaritia és luxuria (Renaud Robert, Bordeaux), avagy modus és mirabilia ellentmondásossága felől (Valérie Naas, Párizs). Végül, hogyan változott maga a Naturalis historia mint az antikvitás utáni századok tudásközvetítő forrása a Karoling-kori kéziratos hagyományozás folyamatában (Elisa Lonati, Paris–Aubervilliers).

Az előadók bárhonnan és bármilyen módon közelítettek az enciklopédia szövegéhez, ambíciójuk nem a rész, hanem az egész megértése volt. Az előadások folyamán egy mintázat rajzolódott ki, amelyet az ismeretközlésnek a Naturalis historiában fellelhető retorikai és narratív technikái rajzolnak meg. Az ismertetett projektek kiadványainak, valamint a berlini workshop és a comói konferencia előadásainak tapasztalatával kijelenthető, hogy a Pliniusfilológia XXI. századi, korszerű úton halad. Ma már nem azért olvassuk a Naturalis historiát, hogy egy-egy adatot felkutassunk benne a „mit tudtak erről az ókoriak” kíváncsiságával. Nem azért olvassuk, hogy a fellelt információt szembesítsük a tudomány mai ismeretével. És még csak azért sem olvassuk, hogy belőle feltárjuk és rekonstruáljuk az egyes könyvek tartalomjegyzékének végén feltüntetett, azonban számunkra javarészt elveszett forrásszövegeket. Ezek a kérdések korántsem érdektelenek, azonban a Plinius-filológiának a XIX–XX. században domináns vizsgálati módszerei, a tudománytörténeti megközelítés és a Quellenforschung lényegében elvégezte és feltárta mindazt, ami e téren lehetséges. A kortárs Plinius-filológia – aligha függetlenül a modern irodalomtudományos olvasási módok elvárásaitól – a befogadói olvasatot állítja előtérbe. Nem azt kutatja, hogy Plinius milyen forrásokból és mit jegyzett fel, hanem azt, hogy milyen módon hozta létre a maga szövegét: a praefatio szerint 100 írónak mintegy 2000 kötetéből vett 20 000 említésre méltó adatát hogyan strukturálta, milyen elbeszélői technikákkal közvetítette, egészítette ki, és egyszersmind formálta át, amelynek eredményeként a Naturalis historiára a természetről való római diskurzusként tekinthetünk. (Ennek legfrissebb eredménye: V. Naas: Anecdotes artistiques chez Pline L’Ancien. La constitution d’un discours romain sur l’art. Paris, Sorbonne Université Press, 2023.)

A Plinius-filológia az elmúlt 20–25 évben a virágkorát éli, amely a közelmúlt eseményeit látva, mit sem veszít vitalitásából. Ezt az elevenséget bizonyára erősíteni fogja Plinius Maior születésének bimillenniuma, amely újabb alkalmakat teremtett és teremt az együtt gondolkodásra a pliniusi hagyatékról. 2023. október 27–29. között a New York Állambeli Binghamton University rendezett nemzetközi konferenciát Pliny the Elder and Traditions of Natural Histories címmel. A Centre for Classical Studies of the School of Arts and Humanities of the University of Lisbon és a római Sapienza Università közös szervezésében került sor 2023. október 19–20. között Lisszabonban és november 9–10. között Rómában a Pliny the Elder: Medicine, Magic, and Religion gigakonferenciára.

A fentebb ismertetett, már évtizedes múltra visszatekintő és még folyamatban lévő, nagy-szabású projektek, valamint az itt nem taglalt, szemléletében és metodológiájában látványosan megújult Plinius-szakirodalom ismeretében azonban nyilvánvaló, hogy a Naturalis historiának nincs szüksége jeles ünnepre ahhoz, hogy a világ figyelmét újból és újból magára vonja. Plinius Maior teljesítménye az, amely a művét megkerülhetetlenné teszi. Ma, amikor az ismeretek szinte korlátlan áramlása áttekinthetetlen mennyiségű információhoz enged hozzáférést, nem meglepő, hogy a tudomány megújult érdeklődéssel fordul Plinius enciklopédiájához. Egy műhöz, amely a paradigmája lett annak, hogyan lehet mindazt az ismeretet, amit a megelőző évszázadok felhalmoztak, feltárni, regisztrálni, szelektálni, rendszerbe foglalni és átadni, mégpedig úgy – narratív módon is –, hogy ne élettelen adathalmaz, hanem egy világképet – a világról alkotott saját képünket – közvetítő, egyúttal azt formáló munka legyen.