Abstract
Michaél Psellos teológiai munkái bevezetések és szövegmagyarázatok a Szentírás egyes helyeihez, különösen a Zsoltárokhoz. A tanköltemények és szónoki beszédek egyfelől a patrisztikus hagyomány nyomvonalát követik, elsősorban Teológus Szent Gergely és Hitvalló Maximos exegétikai munkáit, másfelől azonban más módon értelmezik és magyarázzák a korábban mások által tárgyalt szentírási helyeket. A dolgozat áttekintést ad Psellos teológiai műveiről, valamint példákon keresztül mutatja be szövegmagyarázati elveit és gondolatmeneteinek váratlan elemeit.
A XI. századi bizánci szónok, Michaél Psellos teológiai tárgyú munkái közül először a tankölteményekről lesz szó. Ezekben a versekben a szerző a korai görög egyházatyák exegétikai műveit dolgozta fel, olykor szolgai hűséggel másolva forrásait. Hosszabb versei a XI. században igen népszerűvé váló versmértékben (δεκαπεντασύλλαβος στίχος, versus politicus) íródtak. Psellos tankölteményeiben valószínűleg éppen ez volt az újdonság, hiszen eredeti megoldásokat vagy módszertani újítást keresve sem találni bennük. A magyarázott szöveg kifejtése történeti vagy allegorikus, a szakszókincs azonban nem mindig egyértelmű: feltehetően a kötött forma, a műfaj és a tizenöt szótagos vers szorította a szerzőt az egyszerűsítések felé.
A tanító versek között van egy epigramma, amely bizánci tizenkettesekben (δωδεκασύλλαβος στίχος) sorolja fel a tizenkét apostol nevét, halálának helyét és körülményeit.1
Pétert Rómában feszíttette meg Nero.
Bámulja Róma, Pál fejét hogyan veszik.
Nyugodt öregség végén lobban el Lukács.
Máté a sírban szenderegve álmodik.
Alexandría népe ölte meg Márkot.
Nem halt meg János; míg Ő újra jő, marad.
András Patraszban halt kereszten kínhalált.
Tamást a dárda Indiába’ járta át.
Keresztfa gyötri megfeszítve Bertalant.
Keresztfa vette el Simonnak életét.
Jakab futását gyilkos tőr szakasztja meg.
Fülöp keresztről csügg alá, ahogy Péter.2
Egy másik epigramma a kovászról szól, amelyet fogott az asszony, és beletett három véka lisztbe.3 A vers prózafordítása: „Az asszony, a kovász meg a három véka, te dicső, mélyebb jelentést hordoz, ha másra érted a szavakat: az asszony az Egyház, a kovász az Isten írta, isteni Ige, a liszt az Igét befogadó szív. A három véka a lélek három része, az indulat, az értelem és a vágy, ez utóbbi a jobbakban szeretet; valamiképpen ezekbe vegyülve kovászolta meg az isteni értelem a lélek természetét. Egy saton egyébként két choinix, héberül sémantron, görögül metron.”
A zsoltárfeliratokról Psellos két értekezést is írt.4 Az egyik egy rövid kivonatokból szerkesztett compilatio. A másikat vélhetően még 1054 táján, szerzetesként állította össze. Ebből később tankölteményt írt De inscriptionibus Psalmorum címmel.5 Ez egy rövid bevezetés, mint maga is mondja (292), és nem is minden zsoltárfeliratra ad magyarázatot. A 225. sorig a zsoltárok számozását követi, de nem minden feliratra tér ki. Utána viszont kulcsszavak köré szerveződik a szöveg. A kulcsszavak: προσευχή, Μωσῆς, σάββατον, ἐξομολόγησις, πτωχός, ἀλληλούϊα, ἀναβαθμός, Γολιάθ, ψαλμός, ψαλμὸς Δαυίδ, διάψαλμα.
A tankölteményben Psellos történeti magyarázatai hol részletezők, kivált Dávid életéről,6 hol tömörek. Vannak szómagyarázatai is, így a Dávid zsoltára (262–268) és az ἐξομολόγησις kifejtése (233–235), továbbá három héber szó magyarázata. A Μααλέθ Psellos szerint kórus (141–145), ma az opinio communis szerint karvezető (vv. ll. Μαλέθ; Μαελέθ; Μαελέτ). Az ἀλληλούϊα Jahve dicsérete (243–246), a σέλ megszakítatlan énekmondás (ἀειλογία; opp. διάψαλμα 287–289). A történeti, vagyis szó szerinti kifejtés mellett allegorikus értelmezések is vannak. A sátor kijárata például a halál, a ház az egyház (86–91); a σάββατον a megpihenés (107–108; 121–127); a στηλογραφία a barlangba rejtőzés (165–169); az ἀνάστασις Krisztus feltámadása (202–204); az ἀνάμνησις a megváltás (205–207); Salamon Krisztus (214–215); Mózes az igaz ember (σεβάσμιος: 227–228); Góliát a hit ellensége (257–258); a koldus a dúsgazdag úr és az emberré lett Fiú (236–242); az ἀναβαθμός a babilóni fogságból való hazatérés és a bűnös megtérése (247–256; vö. 175–192).
Psellos első és második tankölteményének7 forrása Nüsszai Szent Gergely. A kiadó szavai szerint a második tankölteményről elmondható, hogy nagyjában-egészében nem más, mint a IV. századi teológus Énekek énekéhez írt magyarázatai című munkája versbe szedve.8
A zsoltárokról szóló másik tanköltemény,9 a 780 soros Introductio in Psalmos a kiadó szerint nem Psellos műve – metri causa, jóllehet csak annyiban különbözik az előző kettőtől, hogy forrása nem Gergely, hanem Euthymios. A tartalmi egyezések különösen az ἀλληλούϊα, a ψαλτήριον, a ψαλμός és a διάψαλμα magyarázataiban (374–420) feltűnőek. A korábban említett tankölteményekhez képest itt viszont új elem a zsoltárfeliratok tízes csoportosítása (20–66: divisio decemplex capitulorum) és a szövegmagyarázó elvek (τρόποι) katalógusa (737–740: historia, typologia, ethica, allegoria). Psellos ezeken a helyeken is szorosan követi mintáját.
A zsoltárokról szóló harmadik tanköltemény címe Magyarázat a zsoltárokhoz;10 forrása Kosmas Indikopleustés (Programma Cosmae 1–146) és az V. századi küroszi Theodórétos (147–1323).
A tanköltemények után Psellos előadásairól lesz szó. Ezek a Bibliotheca Teubneriana két köteteként jelentek meg Theologica címmel. Az első kötet mintegy 450 oldalon 114 munkát tartalmaz,11 a második 153 oldalon negyvenötöt.12 Az egyes darabokat a kiadók különböző műfaji megjelölésekkel látták el: az első kötetben opusculumok vannak, a másodikban dissertatio, tractatus, quaestio, solutio, explicatio, expositio és exegesis megjelölések szerepelnek a címekben és a bevezetésekben. Ezek a megjelölések azonban félrevezetőek, amenynyiben a skolasztikus teológia műfajaira emlékeztetnek. Psellos felvetései és megoldásai különböző mélységűek ugyan, de a szöveg maga teljesen egynemű, a szerző jellegzetes előadói stílusában. Az opusculum megjelölés legalább jól utal az előadások rövidségére. A terjedelem átlagosan mintegy száz sor. Vannak persze rövidebb és hosszabb darabok is, némelyik gondolatmenet még a kétszáz sort is meghaladja.
A magyarázatok kiindulópontja mindig egy felvetett kérdés azonnali tárgymegjelöléssel. A felvetések több mint fele egy-egy szentírási helyből indul ki. A kisebbik fél görög egyházatyák magyarázatainak ismertetése, pontosítása, új szempontok szerinti újratárgyalása.13 A korábbi exegéták közül Psellos leginkább Nazianzi Szent Gergely, Hitvalló Maximos, Nüsszai Szent Gergely és Dionysios Areopagités magyarázataira és tekintélyére támaszkodik. Nazianzi Szent Gergelyt több mint háromszázötven helyen idézi, Maximost mintegy kilencven helyen. A magyarázatok zöme előadás,14 jellegzetes kiszólásokkal, olykor vázlat vagy lapszéli jegyzet, ritkábban levél.15 Ezeknek az előadásoknak nincsen kidolgozott befejezése vagy ünnepélyes lezárása, egyszerűen csak véget érnek, mondhatni: abbamaradnak, hivatkozással az előadó kimerültségére, a hallgatóság előképzettségére – annak hiányára – vagy az előadást jegyzetelő gyorsírók kifáradására.16 Egy példa a berekesztésre: „Ez Dávid szavainak egyszerű magyarázata (ἁλπλῆ ἐξήγησις), ha viszont a lélekre vonatkozó értelmet kutatnád, akkor a tantételek és értelmezések sűrűjén át hatolhatsz majd le a gondolatok mélyére.”17 Egy másik példa:18 „Ezekről a kérdésekről lenne még mit mondanom, de ahogy a közmondás tartja, a lábhoz kell pászítani a cipőt, így én is a ti gondolkodásotokhoz igazítottam mondanivalómat, máskor kerítve majd sort mindarra, ami most elmaradt.”
A következőkben néhány érdekes témát mutatok be, majd néhány kifejtést és kérdéskört, végül néhány szövegkritikai problémát. A Theologica első kötetéből válogattam a példákat, többnyire a szentírási helyekhez fűzött magyarázatokból.19
Elöljáróban néhány érdekes, mi több, valószínűleg a korabeli hallgatóság érdeklődését is felkeltő kérdés. Kinek a házában volt az utolsó vacsora?20 Urias halála és Betsabé elcsábítása után hogyan mondhatta a bűnbánó Dávid azt: egyedül ellened vétettem?21 Miért mondta Isten Mózesnek: hátulról látni fogsz?22 Hogyan történhetett, hogy Jób könyvében a Sátán az angyalokkal együtt járult Isten színe elé?23 Hogyan sétálhatott az Úr a Paradicsomban, ha Isten mozdulatlan?24 Feltámadása után Krisztus evett, de nem ivott; miért?25
Ezek után lássuk „a repülő sarló” (Zach 5, 1–4) kifejtését; ez elég egyszerű és rövid is.26
„A sarló, amit Zakariás repülni látott, melynek szélessége tíz könyök, hosszúsága pedig mintegy húsz könyök, amely kettéhasítja a tolvajt és esküszegőt, amely betér otthonába és lerombolja házát, ami fából és kőből épült, Isten egyszülött Igéje, akit nem lehet megnevezni isteni lényege szerint, ugyanakkor soknevű a rólunk gondoskodó ereje szerint. Amikor gonosz vágyainkat lesarlózza és visszametszi természetünk vadhajtásait, akkor megnevezése sarló, amikor csodálatos módon megtestesült és köztünk járt, persze testi szenvedelmek nélkül, akkor megnevezése, ahogy a próféta látta, repülő. Minthogy mindkét törvény ura, úgy értem, a régi és az új törvényé is, melyek közül az egyiknek a tízparancsolat az alapja, a másiknak az evangélium és a kettő titokzatos beteljesedése, ezért kétszerese az új szövetség a réginek; a látomásban ezért tűnt a prófétának úgy, hogy az isteni sarló szélessége tíz könyök, hosszúsága pedig húsz. Az esküszegő és tolvaj, akit a sarló kettéhasított, a gonosz ördög, aki mindig rosszat akar az embernek; tolvaj, mert az embert elrabolja Istentől, esküszegő, mert halhatatlanságot ígér neki, de nem váltja be ígéretét. A tolvaj háza az alvilág keserves börtöne, amit lerombolt az Ige: elpusztította a gonosz alvilági tanyáját, az emberi vágyak gyújtóanyagát pedig és az istenismeret akadályait, ez a fa és a kő, megsemmisítette.”
Jó példa ez a magyarázat a tipológiára, amikor a kifejtésben az ószövetségi előkép új értelmet nyer a krisztusi tanítás fényében. Ádám és Mózes Jézus előképe, a bárka a kereszté, Jónás a feltámadt Krisztusé, a négy nagypróféta a négy evangelistáé. Tisztán jelenik meg ez az írásmagyarázati módszer az 59. zsoltárt kifejtő magyarázatban,27 egy másik műben pedig a történeti módszerrel vegyítve,28 ahol Psellos a 67. zsoltárnak mintegy a felét magyarázza a 6. verstől a 24. versig – a versek sorrendjében.
A második példa nem olyan jellegű, mint az első, hanem inkább katalógusnak mondható vagy vázlatnak akár, amelyben az írásmagyarázó kilenc helyet értelmez kilenc zsoltárból. Az első magyarázatot – a leghosszabbat – kihagyva a szöveg második fele így hangzik magyarul.29
„A mélységeket kincstárába rakva azt jelenti, hogy a mélység igéi Isten kincstárában vannak.
A lant és a hárfa között a felvezetés szerinti (κατὰ ἀναγωγήν) különbség, hogy a lant a cselekvő lélek, mely a parancsolatoktól mozog, a hárfa a tiszta ész, melyet a lelki megismerés hangol fel.
Az Úr művei az erényekre értelmezhető találóan, a keze művei a múlt teremtő igéi. Másképp: az Úr művei lehetnek az elgondolható, a keze művei pedig az érzékelhető dolgok.
A sírásom örömbe fordítottad, gyászruhám szétszaggattad és vígságba öltöztettél rejtett utalás a gyakorlati erényre és az istenismeretre. Tökéletes élettel készülődik a sírás a gyakorlati erényekre, amit az ismeret öröme vált fel. A szétszaggatott gyászruha a gyakorlati élet; a vígság, amellyel a testet öltött30 férfi öveztetik, Isten kisugárzása, mely átjárja az elmét.
A csontjait megőrzi az Úr és egy sem törik össze a lelki képességek. Másképp: a lelket megtartó igaz vélekedések.
Az és keresni fogod a helyét a bűnösre utal, az és nem fogsz rátalálni pedig a rosszra. A bűnös helye ugyanis a rossz. Lesz, amikor nem lesz a rossz, ahogy volt, amikor nem volt, de nem lesz, amikor nem lesz a jó, ahogy nem volt, amikor nem volt.
A kerülni a rosszat istenfélelemre vezet, a tenni a jót a szeretet.
A barátok, a közel állók és a távol állók a próba alatt lévő angyali segítői, akik a kísértés idején visszavonulnak a próba alatt lévő fogadására vagy büntetésére.”
A zsoltárokból kiemelt igefoszlányok, magyarázatok közötti kapcsolat nem világos, túl azon, hogy mindegyik a lelki értelemre magyarázza a részleteket. Ugyanilyen értelmezést (sensus spiritualis) nyújt a kovászról szóló vers is, amelyről fentebb volt szó.
Ígéretesnek tűnik összevetni ezt a katalógusra emlékeztető magyarázatsorozatot más, hasonló jellegű magyarázatokkal. Egyik hosszú, töredékes munkájában Psellos a 17. zsoltár öt versét magyarázza Krisztusra, versről versre haladva a kifejtés során.31 Ugyanígy, vagyis a magyarázott szöveg – ezúttal a Mózes könyveiből vett helyek – sorrendjében halad előre a történeti magyarázat egy másik munkájában, felsoroláshoz illő tömörséggel.32 Ugyanilyen a Jézus nemzetségéről szóló magyarázat is, azzal a különbséggel, hogy a kifejtés során párhuzamosan halad előre az ószövetségi könyvekben és a Lukács szerinti evangéliumban.33 A magyarázott helyek sorrendjéhez igazodik a zsidó törvények és szokások allegorikus magyarázatában34 és másutt is, például az 59. zsoltár allegorikus kifejtésében.35 A különbség csak annyi, hogy itt nem a magyarázott szöveg, hanem a felhasznált forrásművek – Hitvalló Maximos egy-egy értekezése – adják a kifejtés vázát, a magyarázatok sorrendjét. Végül ugyanez a szerkesztési elv egy másik művében is,36 ahol csak a forrása más. Visszautalok itt az apostolok haláláról szóló epigrammára, amelynek felépítése – az apostolok sora és sorrendje, valamint az evangelisták sorrendje: Péter, Pál, Lukács, Máté, Márk, János, András, Tamás, Bertalan, Jakab, Fülöp – számunkra lehet ugyan szokatlan, mégsem tetszőleges vagy önkényes, hanem egy minta, a konstantinápolyi Szent Apostolok-templom bejáratának ábrázolására vezethető vissza.37
Psellos magyarázatához visszatérve: a magyarázott kilenc hely kilenc zsoltárból való,38 de sorrendiség nem fedezhető fel közöttük. Kézenfekvő a feladat: megkeresni az írásmagyarázói hagyományban azt a valószínűsíthető forrásmunkát, amelyben ezeknek a szentírási helyeknek a kifejtése ugyanebben a sorrendben és ugyanilyen magyarázatokkal található meg. Ehelyett most egy harmadik lehetőséget vizsgálunk meg, azt feltételezve, hogy ennek a kilenc helynek a magyarázata akár egy eredeti – értsd: psellosi – gondolatmenetnek is lehetne a vázlata.
Egy eredetinek tűnő magyarázatában Psellos három olyan szentírási helyet fejt ki,39 amelyeket, mint mondja, a hétköznapi gondolkodás furcsának talál. Az első a János szerinti evangélium végén található: a csodálatos halfogás és Krisztus felismerése után Péter felöltözik, majd a vízbe veti magát: „Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, fölvette köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és a tóba vetette magát.”40 A második hely Máténál (Mt 3, 4): „Ez a János teveszőr ruhát és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei méz volt.” A harmadik ismét Jánostól van, onnan, ahonnan az első idézet is: „Mikor partra értek, izzó parazsat pillantottak meg, rajta halat és mellette kenyeret”41 – egészen pontosan: rajta halat és kenyeret. Psellos először tárgyi magyarázatot ad: megmondja, mi az ἐπενδύτης, a ruhadarab, amelyet Péter felvett, mi a sáska és a vadméz (αἱ ἀκρίδες καὶ τὸ ἄγριον μέλι), és mi a parázson lévő kenyér (ὁ ἐπικείμενος ἄρτος τῇ ἀνθρακιᾷ). Ezek után következik a rejtett értelem kifejtése, ami, mint mondja, nagyon jól illeszkedik a tárgyi magyarázatokhoz: a Péter felvette ruha a meztelenségét szégyellő bűnös ruhája, a tenger keserű-sós vize a cselekvő élet, a szárnyas rovar az ég felé szálló gondolat, a méz a törvény édessége, a parázs pedig az isteni tűz, amelyen az ész (νοῦς) tápláléka, az élet kenyere sül. Azt kell itt észrevenni, hogy az egymáshoz alig-alig kapcsolódó értelmezésdarabkák két kulcsszó, az öltözet és a táplálék köré kristályosodnak ki a szerző fejében és előadásában.
A kilenc zsoltáridézet értelmezésdarabkái a teremtő és gondviselő Isten, az istenfélelem, a kísértés, a jó és a rossz fogalmi hálójának csomópontjai; ezek egy ki nem dolgozott beszéd gondolatmenetének vázlatpontjai lehettek vagy lehetnének. Fogjuk meg a dolgot a másik végéről, mintegy ellenőrzésképpen, és nézzünk meg egy eredetinek tűnő, mindenesetre ismert előzmények nélküli, egyszerű és rövid történeti magyarázatot az előadás vázát adó hat szentírási hely alapján.42 Ezek a következők.
Megégett, mint a fű, és kiszáradt a szívem.43
A kenyér, mely a mennyből szállt alá.44
Angyalok kenyerét ette ember.45
Elfelejtettem megenni a kenyerem.46
Ne nézzetek le, mert barna lettem, mert megsütött a nap!47
Anyám fiai harcoltak ellenem.48
A kapcsolódási pontok, ha nem is könnyen, de azért számunkra is beláthatók. A három kulcsszó: nap, kenyér, süt. A konklúzió viszont, tudniillik hogy a gonosz seregestül rontja meg szívünket, legalábbis meglepő és váratlan, igazi kiszámított – hadd ne mondjam: szónoki – csattanó Psellos beszédének végén.
Más jellegű nehézséggel szembesülünk a kérdéskörré terebélyesedő szövegcsoportok esetében. Például négy munkában fejti ki azt a mondatot a Példabeszédek könyvéből, hogy a bölcsesség házat épített magának.49 Az alapkérdés – Mi a bölcsesség? – kifejtésekor nemcsak az írásmagyarázati módszerekből adódó lehetséges értelmezések sokasága ágazik-lombosodik szerteszét alig követhetően, hanem bizonytalan az idézetet kifejtő előadások egymáshoz és az értelmezési hagyományhoz való viszonya is.50 Ráadásul a keresztény írásmagyarázati elvekhez görög filozófiai, elsősorban újplatonikus magyarázati elvek, valamint a logika és a lélektan területéről ismert fogalmak csatlakoznak Psellos magyarázataiban.51
Gergely nyomán jár a „botlás köve” és a „botrány sziklája” magyarázata kapcsán – tudniillik hogy Jézus Krisztust két lator között feszítették keresztre –, abban a magyarázatban, amelyben a test (σάρξ) kulcsszó köré rendezi bonyolult gondolatmenetét Krisztus megteste-42 Psell. or. theol. 18 G. süléséről, kereszthaláláról és feltámadásáról.52 Még hosszabb és még nehezebben követhető a gondolatmenet – legalábbis számomra – a János szerinti evangélium első két kijelentéséről (Ἐν ἀρχῇ ἦν ὁ λόγος, καὶ ὁ λόγος ἦν πρὸς τὸν θεόν) szóló előadásában, ahol az ἐν elöljárószót és az ἀρχή főnevet magyarázza Platón Timaiosának újplatonikus magyarázati hagyományának mintájára.53 Platónon kívül név szerint említi Proklost, Porphyriost, Longinost, Aristotelésre pedig – a korban megszokott módon – művei címével hivatkozik.
Szintén többször tárgyalja a noli me tangere jelentését-értelmét.54 Ennek során tőle szokatlan módon, de az egyházi hagyománynak megfelelően kontextuálisan értelmezi a feltámadt Krisztus szavait a magdalai Máriához.55
Immár a szövegkritikai kérdésekre rátérve mindenekelőtt azt kell tudatosítanunk, hogy Psellos számára a Szentírás bizánci korban használt görög szövege volt a kiindulópont – természetesen. Idézetei így alkalmanként eltérnek a mai kritikai kiadások szövegétől és olvasataitól.56 Nem pusztán arról van szó, hogy a gondolatmenetbe illesztve Psellos változtat az idézeten – ez teljesen általános gyakorlat nála is, másoknál is –, hanem arról, hogy a kifejtésben az érvelése az eltérő olvasat miatt tér el az értelmezési hagyománytól. Különösen érdekes az ο/ω és ι/η betűtévesztésen alapuló olvasatok köre, például a gázló jelentésű πόρος és a tufakő jelentésű πῶρος felcserélése és az ebből fakadó újszerű, de téves magyarázatok.57 A könnyebb olvasaton alapuló javítást elvetve magyarázza egy meglehetősen kényes mondat legsúlyosabb szavát.58 A mérlegre tett három olvasat: a κτίζω igéből az ἔκτῐσε és ἐκτῐ́σᾰτο alakok,59 illetve a κτάομαι igéből az ἐκτήσᾰτο (v. l. ἐκτῐ́σᾰτο).60 Feltehető, hogy Psellos a Hexapla párhuzamos szövegeit is maga előtt látta, mert mindkét görög ige megvan ott is, de hogy miképpen látta, ha látta, persze nem tudjuk, lehet, hogy csak másoknál.61
Egy másik opusculumban a teológia, a logika és a grammatika metszetében mérlegeli, hogy melyik olvasatból adódik jobb értelmezés: a Tábor-hegyi átváltozáskor Jézus Krisztus vajon „a teljes istenséget keverte az emberséghez”, vagy a per definitionem teljes „istenséget a teljes emberséghez”. A kérdés mögött két olvasat van, amelyek csak egyetlen betűben térnek el egymástól.62
Lezárásképpen annyit jegyeznék meg, hogy a kép, amely az áttekintés végére kirajzolódhatott a szerzőről, kissé torz, mert a logikai vagy szónoki érveléssel átszőtt szövegmagyarázatok a Szentírás-magyarázó teológus helyett, ami Psellos nem volt, talán egy filozófust láttatnak, aki bizonyos, nem csekély érdeklődést kiváltó kérdésekről filozófus módjára értekezik, ami szintén csak megszorításokkal igaz. Michaél Psellos valójában ugyanis sem teológus, sem filozófus nem volt, hanem a legjobb és legképzettebb bizánci szónokok egyike. Jól mutatja ezt az a hely is, ahol egy szövegkritikai problémát tárgyalva egy kólon ritmikus zárásával (clausula) érvel igaza mellett.63
Psell. poem. 90 W = Westerink (1992).
Lásd még Nagyillés János szép műfordítását: Nagyillés (2011) 147.
Psell. poem. 10 W.
Psell. I, 372–388 K–D = Kurtz–Drexl (1936).
Psell. poem. 1 W.
Psell. poem. 1 W 17–22; 66–68; 98–106; 128–131; 146–149; 193–194; 211–213.
Psell. poem. 2 W.
Westerink (1992) 13: Poema Pselli „paucis exceptis nihil est nisi paraphrasis commantarii Gregorii Nysseni cui tam arte adhaeret ut, ubi ille desinit, et Psellus finem faciat (Cant. 6, 9), sane et initium cantici (1, 1–4) sine commentario relinquitur, fortasse quia in codice Gregorii quo Psellus utebatur primus eius sermo deerat.”
Psell. poem. 53 W.
Psell. poem. 54 W.
Westerink–Duffy (2002).
Psell. or. theol. 38 G.
Psellos teológiai tárgyú beszédeinek művelődéstörténeti kontextusáról lásd: Kaldellis (2005).
Psell. orr. theol. 36; 42; 110; 111 G.
Psell. orr. theol. 7, 48–49; 95, 127–130; 103, 112–117 etc.
Psell. or. theol. 18, 27–31 G.
Psell. or. theol. 105, 125–127 G.
Egy tekintélyes exegéta kifejtését magyarázó és újraértelmező előadás bemutatása és elemzése: Farkas (2013).
Psell. or. theol. 1 G.
Psell. or. theol. 14 G.
Psell. or. theol. 26 G.
Psell. or. theol. 32 G.
Psell. or. theol. 72 G.
Psell. or. theol. 80 G.
Psell. or. theol. 41 G.
Psell. or. theol. 35 G.
Psell. or. theol. 36 G.
Psell. or. theol. 37, 22–48 G.
σαρκοφόρος; a szövegkiadó felvetése – σακκοφόρος – jogos, de a hagyományozott (nehezebb) olvasat még jobb.
Psell. or. theol. 73 G.
Psell. or. theol. 109 G.
Psell. or. theol. 114 G.
Psell. or. theol. 110 G.
Psell. or. theol. 35 G.
Psell. or. theol. 112 G.
Számunkra kevésbé fontos, hogy miért éppen ez a tizenkét apostol szerepel a versben. A szerző gondolkodása szempontjából érdekesebb azt tudnunk, hogy mit látott vagy milyen képet idézett fel magában, amikor megírta a didaktikus epigrammát.
Pss 70, 35, 32, 56, 27, 29, 33, 36, 33, 36, 37.
Psell. or. theol. 17 G.
Io 21, 7 Békés–Dalos = Békés–Dalos (1982).
Io 21, 9 Békés–Dalos.
Psell. or. theol. 18 G.
Ps 101, 5: ἐπλήγην ὡσεὶ χόρτος καὶ ἐξηράνθη ἡ καρδία μου.
Io 6, 41: ὁ ἄρτος ὁ καταβὰς ἐκ τοῦ οὐρανοῦ.
Ps 77, 25: ἄρτον ἀγγέλων ἔφαγεν ἄνθρωπος.
Ps 101, 5: ἐπελαθόμην τοῦ φαγεῖν τὸν ἄρτον μου.
Cant 1, 6: μὴ βλέψητέ με ὅτι ἐγώ εἰμι μεμελανωμένη, ὅτι παρέβλεψέ με ὁ ἥλιος.
Cant 1, 6: υἱοὶ μητρός μου ἐμαχέσαντο … με.
Prov 9, 2: Ἡ σοφία ᾠκοδόμησεν ἑαυτῇ οἶκον.
Psell. orr. theol. 7–10 G.
A görög filozófiai műszókkal kapcsolatos veszélyeket már a példakép, Nazianzi Szent Gergely is észlelte; erről lásd: Psell. or. theol. 105, 110–124 G.
Psell. or. theol. 65 G.
Psell. or. theol. 75 G.
Psell. or. theol. 83 G; or. theol. 15, 93–110 G.
Io 20, 17: Μή μου ἅπτου.
Két példa a jelenség szemléltetésére: Psell. or. theol. 28, 1; 5; 13; 32 G: < ἀπ’ ἄρτι > ad Io 1, 51; Psell. or. theol. 84, 49 G: τὸ πνεῦμα; Lc 12, 10: τὸ ἅγιον πνεῦμα.
Psell. or. theol. 6, 4 és 86–110 G.
Psell. or. 10, 93–135 G: Prov 8, 22: Κύριος ἔκτισέ με ἀρχὴν ὁδῶν αὐτοῦ εἰς ἔργα αὐτοῦ.
Psell. or. theol. 10, 93–100 G.
Psell. or. theol. 10, 114 G.
Hexapla II, 326 Field: Jova me creavit primitias viae suae, ante opera sua inde a longo tempore. Ο’, κύριος ἔκτισέ με (Ἑβρ. ἀδωναῒ κανανὶ) ἀρχὴν ὁδῶν αὐτοῦ εἰς ἔργα αὐτοῦ. Ἀ. κύριος ἐκτήσατό με κεφάλαιον ὁδοῦ αὐτοῦ, ἀρχῆθεν κατεργασμάτων αὐτοῦ ἀπὸ τότε. Σ. κύριος ἐκτήσατό με ἀρχὴν ὁδῶν αὐτοῦ, πρὸ τῆς ἐργασίας αὐτοῦ ἀπὸ τότε. Θ. κύριος ἐκτήσατό με ἀρχὴν ὁδοῦ αὐτοῦ, πρὸ τῆς ἐργασίας αὐτοῦ ἀπὸ τότε. Ε’ … πρὸ τῶν ἔργων αὐτοῦ ἀπὸ τότε.
Psell. or. theol. 11, 106–141 G: ὅλην (112) és ὅλῃ (128).
Psell. or. theol. 98, 93–108 G. Forrásként használt mintáihoz Psellos gyakran rétorikai-stilisztikai észrevételeket is fűz; lásd például: Hörandner (1996).
Összeférhetetlenségi nyilatkozat.
A szerző mint egyben szerkesztő a kézirat bírálatának folyamatában nem vett részt.
References
Békés G. – Dalos P. (1982). Újszövetségi Szentírás. Görög eredetiből fordította és magyarázta P. Békés Gellért és P. Dalos Patrik. Kilencedik kiadás. Róma.
Farkas, Z. (2013). An Interpretation of Michael Psellus’ or. theol. 19. In: Fodor, P. – Mayer, Gy. – Monostori, M. – Szovák, K. – Takács, L. (szerk.), More modoque. Die Wurzeln der europäischen Kultur und deren Rezeption im Orient und Okzident. Festschrift für Miklós Maróth zum siebzigsten Geburtstag. Budapest, 145–151.
Gautier, P. (1989). Michaelis Pselli theologica I. (BSGRT) Leipzig.
Hörandner, W. (1996). Literary Criticism in 11th-Century Byzantium: Views of Michael Psellos on John Chrysostom’s Style. IJCT, 2: 336–344.
Kaldellis, A. (2005). The Date of Psellos’ Theological Lectures and Higher Religious Education in Constantinople. BSl, 63: 143–151.
Kurtz, E. – Drexl, F. (1936). Michaelis Pselli scripta minora magnam partem adhuc inedita I: Orationes et dissertationes. Milano.
Nagyillés J. (2011). Psellos sorai a tizenkét apostolra, melyek mindegyike elmondja egy-egy apostol halálát, nevét, hogy ki végzett vele és hogyan. AntTan, 55: 147.
Westerink, L. G. (1992). Michael Psellus: Poemata. (BSGRT) Stuttgart–Leipzig.
Westerink, L. G. – Duffy, J. (2002). Michael Psellus Theologica II. (BSGRT) München–Leipzig.