Author:
Zsolt Adorjáni HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Moravcsik Gyula Kutatóintézet, Magyarország

Search for other papers by Zsolt Adorjáni in
Current site
Google Scholar
PubMed
Close
Open access
Annamaria Peri: L’Olimpica XIII di Pindaro: Introduzione, commento e analisi metrica. Hermes Einzelschriften 121. Stuttgart, Franz Steiner Verlag, 2021.

Ez a doktori műből született kommentár Pindaros tizenharmadik olympiai ódájához, amely leginkább a Pégasos megzabolázásáról szóló mítoszelbeszéléssel fogja beírni magát az olvasó emlékezetébe, méltó folytatása annak a folyamatnak, amely az elmúlt évtizedekben számos kiváló ódakommentárral ajándékozta meg a szakmai közönséget. A könyv tartalmazza a bevezető fejezetet (Introduzione, 9‒20), a sorkommentárt (21‒127), metrikai elemzést (128‒147), összefoglaló zárófejezetet (Coda, 148‒155), részletes bibliográfiát (156‒168), valamint két mutatót is (169‒173). Ez tehát a kommentárnál megszokott szerkezeti felépítés. Mindössze a folyamatos fordítástól1 kísért görög szöveg hiánya hagy némi kívánnivalót maga után, hiszen így olvasás közben arra kényszerülünk, hogy egy Pindaros-kiadást is kézügyben tartsunk.

A könyv súlypontja ‒ ahogyan sejthető ‒ maga a kommentár, amely valódi tárháza a legváltozatosabb, ám minden esetben fontos tudnivalóknak. Itt csak rövid ízelítőt tudok nyújtani a legeredetibb és legsikerültebb meglátásokból. Különös érdeme a szerzőnek, hogy nem elégszik meg a szűk értelemben vett szöveg jelentéstartalmainak felfedésével, azaz nem áll meg az önmagában elsődleges és igen hasznos Wortphilologie módszertanánál, hanem a megértést a Sachphilologie felől különféle, a szövegen túlmutató magyarázatokkal segíti. Ilyenek a kötőfékkel (83 sk. ad 65; 98 ad 85), az inkubációs jóslattal (91 sk. ad 75‒76) és a lovaglással (99 ad 86‒87) kapcsolatos kultúrantropológiai és archeológiai természetű megjegyzések. Szépek azok a stilisztikai jellegű elemzések is, amelyek rávilágítanak például a győzelmi katalógus variációs módozataira (53 ad 32‒46), a hős elhivatására Pégasos átalakulásának összefüggésében (Gorgó-sarjból szelíd hátasló) (81 ad 63; 89 ad 72‒74; 97 ad 84) vagy a homérosi elbeszélés (Il. 6. 234‒236) kiigazítására, amelyben Bellerophón apja, Glaukos elcseréli aranyfegyvereit bronzra. A γνώσομαι (3) igéhez fűzött kommentárt (23 sk. ad 2‒4) mindössze azzal egészíteném ki, hogy már Norden felhívta a figyelmet a „megismerés‒szeretet‒dicsőítés” hármasának topologikus kapcsolatára.2 Didymos híres-hírhedt félreértelmezésének (20: ἱππείοις ἐν ἔντεσσιν μέτρα mint mérőedények, nem pedig mint lószerszám) elemzése kapcsán érdemes lett volna Braswell kiadására hivatkozni.3 Zeus invokációját (24‒31) ezzel együtt nem tekintem a ‚proemio al mezzo’ kategóriájába sorolható vívmánynak (47 ad loc.),4 mivel túl közel van a győzelmi proklamációt tartalmazó bevezetőhöz. Inkább beszélnék kettős prooimionról, ahogyan az első pythói óda esetében is, ahol Zeust először a 29. sorban, a terjedelmes bevezetőt követően szólítja meg.5 Mivel ez a költemény ‒ ahogyan a szerző már a bevezető fejezetek stilisztikai elemzésénél kiemeli (18 sk., majd később 85 ad 68; 95 ad 81; 98 ad 85) ‒ igen sok, a skandináv költészetből ,kenning’ néven ismert körülírást alkalmaz, a fogalmi tisztaság kedvéért nem ártott volna különbséget tenni a ,kenning’ és a ,heiti’ között: míg az előbbi több tagból áll (φίλτρον … ἵππειον: 68), a ,heiti’ egyetlen szavas körülírás (κραταίποδ[α]: 81).

Végül megemlíteném, hogy az ἰδών kiváló konjektúrája mint appositio praedicativa a βωμός főnév mellett (108: az oltár mint szemtanúja az Oligaithidák jövőbeli győzelmeinek) a romlott ἄναξ helyett (120, 55. jegyzet) további megerősítést nyerhet a 113. sor ὡς ἰδέμεν kifejezéséből (az utókor tekintetét elhomályosító, hatalmas mennyiségű győzelem).6

Külön tárgyalást igényelne a metrikai elemzés, amely olyan részletes és adatgazdag, hogy szinte párját ritkítja. A szerző összességében a Snell Teubner-kiadásában fellelhető metrikai sémát követi, és azt egészíti ki egyfajta verstani fenomenológiával, amelyben minden, a kólontól egészen a stichosig a speciális jellegzetességekkel együtt – például responziós szabadságok és synaloiphé – szerves egészet alkotó folyamatként jelenik meg, amelynek megértéséhez verstani ismereteken kívül fülre és szívre is szükség van.

Ha végül azt kérdezzük, hogy ez a kommentár vajon a műfaj ,inszuláris’ vagy ,kontinentális’ ágához tartozik-e,7 úgy megítélésem szerint az utóbbi a találó válasz. Egyetlen pindarosi ódáról szóló kommentár csak abban az esetben igazán gyümölcsöző vállalkozás, ha abban a teljes életmű lehetőleg minél több aspektusa tükröződik, lehetővé téve, hogy a részből az egészre következtethessünk. Ezt a megközelítést a pindarosi életmű azon jellegzetessége biztosítja, hogy bármilyen irányból közelítsünk is hozzá, igen hamar olyan kérdésekkel találjuk szembe magunkat, amelyek e költészet értékrendjének lényegét érintik. A bemutatott könyv szerzője tökéletesen tisztában van ezzel a vonással, és ennek megfelelően az egyes jelenségeket mindig holisztikusan szemléli, majd könyve végén, egy általa codának nevezett részben – valóban mintegy zenei lezárásként – tágabb perspektívába helyezi a kardalköltőt, amely már a dicsőítés etikájának és esztétikájának legtágabb összefüggéseit feszegeti. A recenzensnek Walther von der Vogelweide szavai jutnak eszébe: diu werde wirde, diu ist sô guot, / daz man irz beste lop sol geben (Alterston, 23 sk.). A mű szerzőnőjét is ennek megfelelően kell a legmagasabb dicséretben részesíteni.

Alexandra Scharfenberger: Momente für die Ewigkeit. Zeit- und dichtungsbezogene Erzählungen der Epinikien Pindars. Bochumer Altertumswissenschaftliches Colloquium 111. Trier, Wissenschaftlicher Verlag, 2022.

A kutatónő nehéz feladatra vállalkozott könyvében: újat mondani egy olyan sokat elemzett témakörben, mint amilyen a mítosz szerepe a pindarosi győzelmi ódákban. Ez nagymértékben sikerült is neki. Hogy a könyv fő gondolatát és az elemzés érdemét rögtön megfogalmazzuk: Scharfenberger egy ‚kétlépcsős sémát’ dolgozott ki a mitikus elbeszélés vonatkozásában, amely egyfelől pontszerű sikermozzanatból (a hős ragyogó tettet hajt végre), másfelől duratív jelenetből áll, amely a hősi tett tartós-távlati fejleményeit ábrázolja, ezért markáns jövővonatkozással rendelkezik. Ez a séma több ódában is szépen kirajzolódik, alkalomtól, dátumtól és sportágtól függetlenül, így némi joggal beszélhetünk egyfajta ‚epinikion-universaléról’. Az erőteljes módszertani fejezetben a szerző egy csokornyi ódát választ ki elemzésre, amelyek többé-kevésbé tiszta és látványos formában prezentálják a szóban forgó sémát. Ezeket az ódákat a későbbi fejezetek beható vizsgálatnak vetik alá. Az egyszerű séma a legtöbb esetben tovább gazdagodik, amennyiben a tartós állapotot az elbeszélésbe beágyazott szereplő képviseli, aki hasonló feladatkört lát el (a kimagasló tett verbális megörökítése), mint amelyben a költő is jeleskedik. Ezáltal a séma poetológiai jelentéssel ruházódik fel, amelyet az is erősít, hogy a tartósság jellemezte állapot nagyobb nyomatékkal esik latba, ami a költői χρέος-t, a győzelem irodalmi megörökítését hangsúlyozza. Mivel a sémát időrendi és elbeszéléstechnikai jellegzetességek tarkítják, az elemzésbe belejátszik Genette narratológiai módszere is. A szerző azonban szerencsére nem erőlteti az elméletet, hanem csak olyasmit vesz át, ami valóban az elemzés céljait szolgálja.

A bevezető fejezet (9‒83), amely az egész mű egyharmadát teszi ki, és amelynek középpontjában az első nemeai óda mítosza áll, különösen szép példája a gondos szövegelemzés és a narratológiai megközelítés együttesének. Ezzel a módszerrel sikerül kimutatni, pontosan milyen funkciója is van annak a sajátosságnak, hogy a mítosz, Teiresias jövendölése Héraklés karrierjéről és a vers befejezése egybeesnek: az idő olyan örökkévalóságban oldódik fel, amelyben a hős és a próféta, a győztes és a költő találkoznak (47‒49). Ugyanilyen érdekfeszítőek a kilencedik pythói és a harmadik nemeai ódához fűzött megjegyzések, ahol a mítosz protagonistái (Amphitryón [N. 1] ‒ Apollón [P. 9] ‒ Artemis és Athéné [N. 3] ‒ Teiresias [N. 1] ‒ Cheirón [N. 3 ‒ P. 9]) között kimutatott párhuzamok igen meggyőzőek. Ugyanakkor a későbbi elemzés már kevesebb újdonságot tartogat, egyrészt mivel jelentős elődök nyomdokában halad,8 másrészt mivel ezekben a költeményekben ‒ az ötödik nemeai kivételével ‒ az elbeszélés nem azon formai keretek között mozog, ami a vizsgált séma eredeti formájának előfeltétele (lásd a táblázatot a 250. oldalon).

A következőkben néhány, a tartalmat és a stílust érintő kiegészítő megjegyzés tűnik indokoltnak. A központi gondolat szempontjából releváns ódák kiválasztása módszeres és következetes. Ugyanakkor a második olympiai óda rendhagyó mítoszelbeszélésének, a túlvilágleírásnak érdemes lett volna nagyobb teret szentelni, mint amit a tizedik pythói párhuzama (186) és egy további futó utalás kijelölnek (242 sk.). Az utóbbi helyen azt olvassuk, hogy ez a leírás nem tartalmaz poetológiai képeket. Ám a ‚ragyogás’ és a ‚koszorúk’, amelyek a boldogok szigetének lakóit ékesítik (72‒75), különösebb indoklás nélkül tekinthetők a múzsai keretbe helyezett győzelmi alkalom metaforáinak. Ezenkívül a séma előtagja (‚hirtelen változás’) igen szépen fejeződik ki a váratlan halál és az időben behatárolt próbaidőszak (‚három életciklus’) motívumában, amely az időbeli kontingencián túli, tartós létmódot tartogatja a túlvilág kitüntetett lakosainak (57; 68‒70).

Szintén meggyőző Kyréné nimfa férfias jellemvonásainak hangsúlyozása (96‒ 98). Ez a vers fogadtatástörténetében is fontos mozzanat, amikor például Kallimachos Kyrénét használja fel mint II. Bereniké mitikus alakmását,9 vagy amikor Hölderlin Germania megszemélyesítéséhez merít belőle ihletet.10

A 131‒133. oldalakon a bölcs tanítómester, Cheirón harmadik nemeai ódabeli alakja elevenedik meg, akit szerzőnk okkal-joggal értelmez egyfajta költői segítőként, akinek gyógyászati képessége poetológiai metaforaként is értelmezhető, különösképp, amikor ifjú tanítványa tanrendjében a φαρμάκων … μαλακόχειρα νόμον szerepel. A költői etimológiával jelzett körülírásban (μαλακόχειρα ~ Χείρων) a kentaur olyan nevelőként jelenik meg, aki a természeti adottságot óvatos és körültekintő módszerekkel hozza felszínre, anélkül, hogy önkényesen ráerőltetné személyiségét az újoncra. Ezenkívül a νόμος szó erőteljes múzsai asszociációkat hordoz, hiszen magát a zenei műfajt is jelöli.11 Egyúttal az első nemeai óda utolsó szava is (72) felidéződik, ahol Zeus világrendjére és a szférák harmóniájára vonatkozik, amelynek Héraklés is részesévé válik: ezt dicsőíti ő maga, és ennek képviselőjeként dicsőítik őt magát is.12

Találóan mutat rá a szerző Héraklés azon rendhagyó, valószínűleg Pindarostól származó ábrázolására, amely a thébai hőst apró, zömök megjelenésű, ám annál harciasabb lelkületű személyként jeleníti meg (I. 4. 71 sk.: μορφὰν βραχύς, / ψυχὰν δ᾽ ἄκαμπτος). Éppen ez a sajátosság adhat etimológiai jelentést a győztes nevének: ‚Melissos’ nyilván a ‚méh’ jelentésű μέλισσα-val állhat kapcsolatban, ami Héraklés földi másává avatja őt, akinek kicsinység, ám tüzes természet jutott osztályrészül.

A könyv stílusát némileg körülményesnek érzem. Nemegyszer fordulnak elő gondolati ismétlődések, ami magyarázható és menthető a koncentrikus körökben bővülő gondolatmenettel, némileg nagyobb fokú tömörség azonban nem ártott volna a műnek.13 A bibliográfia (256‒268) tartalmazza mindazt, ami egy ilyen igényű munkától elvárható. Ennek megfelelően a tudományos nézetek dokumentációja teljes körű. Mindössze két hiányosságot vélek felfedezni: Heyne (1798) és Boeckh (1811‒1821) kommentáros kiadásait, ami a régebbi irodalmat illeti, ami pedig az újabbat, két monográfiát, amelyek hasonlóan a költészet időn túlívelő törekvéseit teszik vizsgálatuk tárgyává (‚permanence’), jóllehet némileg más szempontból.14 A kötetet Index locorum (269‒280) zárja.

Summa summarum: a könyv fontos gyarapodás a Pindaros-filológia területén, ráadásul olyan témában, amelyet korában a nagyszámú elemzés alapján kiaknázottnak gondolhattunk volna. Scharfenberger könyve megmutatja, hogy látszólag agyonelemzett kérdésekről is lehet még újat mondani.

Almut Fries: Pindar’s First Pythian Ode. Text, Introduction and Commentary. Untersuchungen zur antiken Literatur und Geschichte 151. Berlin‒Boston, De Gruyter, 2023.

Ezt a művet két kiválósága is tanulmányozásra érdemessé és a Pindaros-irodalom új és nélkülözhetetlen segédeszközévé teszi: egyfelől az első teljes nagykommentár az egyik legjelentősebb és legművészibben kidolgozott Pindaros-ódához, másfelől tartalmazza a magyarázatokon kívül a szöveg mértékadó és az összes fontos szövegtanút újraértékelő kiadását olyan apparátus kíséretében, amely a snelli lakonizmus és a mommseni bőség között tökéletesen eltalálja az ideális közepet. A hagyománytörténeti áttekintés, amely megelőzi a szövegkiadást, valóságos ,Irigoin dimidiatus’-nak bizonyul: az ő nyomában halad a szerző, ahogyan azt az előszóban (IX) olvasható anekdota szimbolikus módon is megerősíti. Fries fő érdeme ebben a tekintetben, hogy rehabilitálta az egyik, eleddig teljességgel alábecsült és elhanyagolt kéziratot. Ez a Vindobonensis suppl. gr. (Vi) a recensio Thessalonicensis körébe tartozik, amely a maga részéről a Pindaros-szöveghagyomány negyedik ágának, az úgynevezett recensio Laurentianának letéteményese, és jelentősége az első pythói óda tanúságán túl is nagyobb, mint amit tulajdonítani szoktak neki (52 sk.).

A bevezető fejezetek talán első helyen említendő, ragyogó teljesítménye az óda történeti kontextusba helyezése, amelyben szépen kidomborodik a költeményt és a korszakot átható ,nyugat‒kelet’ ideológia. Ez az antagonizmus meghatározó erőtere a görög mítosznak és történelemnek, a trójai háború későbbi recepciójától kezdődően a perzsa háborúkon át (ehhez a körhöz tartozik a Deinomenidák győzelme a karthagóiak és az etruszkok fölött) egészen a Rómával, Trója örökösével való ellentétig.

Igen megfontolandó feltételezés (25 és 177 ad 71‒80), hogy Simónidés Hierón megbízására újra bemutatta Plataia-elégiáját a syrakusai udvarban (ahogyan Aischylos is Perzsák című darabját): a perzsaellenes rétorika mindkét verset egyformán áthatja, és a plataiai csata említése a pindarosi ódában (77) szintén kapcsolatot jelent a két mű között. Kallimachos feltételezésem szerint15 Ektheosis Arsinoes (fr. 228 Pfeiffer) alkalmi költeményében mind a Hierón-ódákat, mind Simónidés Plataia-elégiáját felhasználhatta inspirációs forrásként. Értelmezhetjük ezt a tényállást esetleg úgy is, hogy az alexandriai költő Pindaros szicíliai ódáit a keósi lírikus elégiájával együtt eleve az uralkodói enkómion hagyományának kontextusában találta, és erre a hagyománytörténeti helyzetre reflektált? Mindez még csábítóbbá tehetné Fries feltételezését. Szintén igen figyelemreméltó az az összeállítás, amely a Hierónnal és az Aitnával kapcsolatos költői produkciókat gyűjti csokorba (18‒29). Csupán a második és az első pythói óda egymáshoz (és a 105. hyporchéma-töredékhez) való viszonyának vizsgálatát hiányolom ebben a fejezetben.16 Még ha a két ódát történeti szempontból egymástól függetlenül kezeljük is, közös bennük az a szerkezeti elem, hogy a negatív paradigma mindkét esetben különösen látványos kidolgozottsággal jelentkezik (Typhós az első, Ixión a második pythói ódában). Ezenfelül mindkettő egyfajta supplementumjellegű függelékkel rendelkezik: P. 1 a szörnyeteg vulkanikus tevékenységének leírásával (21‒28), P. 2 Ixión és a Héra-alakú felhő keveredésének szörnyűséges következményeit ábrázoló passzussal (42‒48).

A kommentár maga, amely hemzseg a finom irodalmi érzékről tanúskodó megjegyzésektől, a szövegkritikai és grammatikai magyarázatoktól, minden ízében a filológiai pontosság és igényesség jegyeit hordozza magán. Meg lehet belőle tanulni, hogyan hozhat a szövegkritikus meggyőző döntéseket akkor is, ha a szöveghagyomány meglehetősen tarkabarka. A nyelvtani jelenségeket mindig jó párhuzamokkal szemlélteti, és rendszerint a legelső előfordulásig vezeti vissza, ami biztosítja, hogy mindig a szó vagy kifejezés történetének egésze táruljon fel az olvasó előtt. Különösen üde színfoltot képviselnek a gyakori indoeurópai párhuzamok, amelyek a különféle költői kifejezések és képek legősibb eredetére mutatnak rá.17 (A szerző említi az előszóban M. L. West nevét mint kedves kollégáját, aki az ilyen jellegű összehasonlítások nagymestere volt.)

Végezetül néhány apró, de nem jelentéktelen részletre térnék ki. A 49‒50. soroknál a szerző úgy véli (S. 21), hogy az οὔτις+Gen. szerkezet egyedülálló, ami nem helytálló, mert az első olympiai óda tartalmaz ehhez hasonló superlativusos kifejezést (μή τινʼ … / τῶν γε νῦν: 104 sk.). A zene rangkülönbsége kapcsán az első pythói ódában (πείϑονται δ᾽ ἀοιδοὶ σάμασιν: 3: az instrumentális zene elsőbbsége) és a második olympiaiban (ἀναξιφόρμιγγες ὕμνοι; 1: a versszöveg primátusa) (89 ad 2b‒4) esetleg arra is érdemes lett volna rámutatni, hogy a kijelentések nem valamiféle elméleti állásfoglalásból származnak ‒ ahogyan például Pratinas híres töredéke az ének elsőbbségét hirdeti a fuvolajátékkal szemben [fr. 708. 4 sk. PMG]) ‒, hanem az adott verskontextus függvényei: az első pythói ódában a zene „apoteózisáról” van szó, ennek megfelelően az énekeseknek a phorminx hangjaihoz kell igazodniuk, míg a második olympiai ódában a költő hangja van a középpontban (τίνα … κελαδήσομεν; 2), miközben a zene csupán kísérő szerepkörben jelenik meg. A 12b sorhoz tartozó magyarázatban (100 sk.) a κῆλα szó jelentését a szerző ,enchantment’-ként határozza meg, tagadva, hogy bármi kapcsolata lenne a ,nyilak’ fogalmával. Az elvarázsoltság szemantikája tagadhatatlan, ám a homérosi ,nyíl’ jelentésű szó aligha téveszthette el hatását a költőre. Fries arra is kísérletet tesz, hogy ezt a jelentést a homérosi locus classicustól is elvitassa (Il. 1. 53), ám az ezt közvetlenül megelőző passzus (44‒47) egyértelműen τοξότης-ként ábrázolja a büntető Apollónt.18 Typhós és az egyiptomi Seth megfeleltetése kapcsán (105, Anm. 9) rá lehet még mutatni arra az érdekes összefüggésre, hogy a Behemoth nevű biblikus szörnyet, amelyet köztudottan szintén Sethtel szoktak azonosítani, hasonló többalakúság jellemzi, mint azokat az isteneket, akik Pindaros 91. töredéke szerint Typhós elől menekülnek. Héphaistos és az Aitna kapcsolatának tárgyalása kiváló (118 ad 25‒6a), amit még ki lehet egészíteni azzal az antik nézettel, miszerint Héphaistos liparai lakhelye tenger alatti alagúton keresztül van összeköttetésben az Aitnával.19 A 67‒68. (171‒173) sorok kapcsán hivatkozni lehetett volna Quincey értelmezésére, aki az Ἀμένας folyónevet költői etimológiaként (αἰεὶ μένειν: 64) magyarázza,20 még ha ezzel a nézettel Fries nem ért is egyet.

A könyv igen gondos nyomdai munkával készült. A kiadott görög szöveg és az apparátus, amennyire látom, hibátlanok, csupán a kommentárban szúrt szemet egy-két apróság.21

Végső konklúzióként leszögezhetjük, hogy a bemutatott könyv a Pindaros-filológia figyelemre méltó teljesítménye, amely nemcsak a görög líra szakértőinek érdeklődésére tarthat számot, hanem azok számára is tartogat újdonságot, akiket a görög arisztokrácia Kr. e. V. századi története és gondolkodásmódja foglalkoztat.

1

A lemmákat összeolvasva tulajdonképpen az egész óda fordítása összeáll, ám praktikus lett volna egységes fordítást helyezni a szöveg mellé.

4

Conte (1976) kifejezése.

5

A szerző által párhuzamként idézett másik Apollón-invokáció (P. 8. 61‒72) valóban ‚proemio al mezzo’, mivel a pontosan százsoros óda közepe táján foglal helyet. Éppen ez a különbség akadályozza meg tehát, hogy párhuzamként felhasználjuk.

6

A ἕπεται (47) átértelmezését a ἕπω (‚gondoskodással körbevesz՚) (66 ad loc.) igéből viszont kevésbé tartom meggyőzőnek, mivel a gnóma a kézenfekvő igealakból is tökéletesen érthető.

7

Ehhez a híres fogalompároshoz, amely eredetileg a magyar származású Stefan Weinstocktól származik, vö. West (2007) xxiv.

8

Köhnken (1971) N. 4 és 5; Krummen (1990) I. 3‒4.

9

Studniczka (1893) főként 16‒18.

10

Seifert (1982) 296‒298.

11

Vö. N. 5. 25: παντοίων νόμων (a Múzsák karát vezető Apollón ‒ ez a jelenet egyébként fontos szerepet játszik a könyv érvrendszerében). A földi kar megkettőzéséhez az istenivel vö. a Kélédónok („csábnők”) ábrázolását a delphoi templomgeneráció harmadik tagjának akrotérionjain (fr. 52i [= Pai. 8] 68‒71). Vö. Power (2011).

12

Kleanthés Zeus-himnuszának is ez a záró kifejezése (fr. 537. 39 von Arnim: κοινὸν ἀεὶ νόμον ἐν δίκῃ ὑμνεῖν). Ami Pindarosnál Teiresias jóslata, az a sztoikus filozófus-költőnél a himnuszköltő diskurzusának része.

13

További szerkesztésbeli redundancia, hogy fordítások akkor is felbukkannak, amikor korábban tágabb öszszefüggésben már szerepeltek. Ilyen esetekben elég lett volna visszautalni az első előfordulásra. Tárgyi tévedés, hogy a szerző többször (38, 120, 122, 194) „praesens-tőről” beszél imperfecta-tő helyett.

16

A két ódához mint pároshoz (,companion pieces’) vö. Gentili–Bernardini–Cingano–Giannini (1995) XLVIII és 46.

17

86 ad 1‒2a (arany mint isteni attribútum), 92 ad 5‒6a (Zeus és a mennydörgés), 94 ad 6b‒7a (a sas mint a madarak királya), 98 ad 10b‒12a (az alvó Arés), 105 ad 13‒28 (sárkányölés). Az utóbbi témához lásd még Trumpf (1958).

18

Lehetségesnek tartom a görög κῆλ-tő és a német „Holz” közötti összefüggést.

19

Adorjáni (2021) 176 sk. ad Kall. h. 3. 56‒58.

20

Quincey (1963) 145. Ebben az esetben itt a ,lucus a non lucendo’ típusról lenne szó, minthogy az Ἀμένας ‒ ahogy Fries helyesen jegyzi meg ‒ az Ἀμένανος rövidülésének tekinthető, tehát időszaki folyót jelent.

21

94: λαιρόν (λιαρόν helyett), 97: ῥιπῆσι (ῥιπῇσι helyett), 135: contructed (constructed), 186: μέμηδας (μέμηλας), 205: ἀντιδορούμενον (ἀντιδωρούμενον). Minden filológiai pontosság ellenére II. Bereniké győzelmét olympiainak nevezi (35, 119. jegyzet), jóllehet nemeai volt (Ait. fr. 254‒269 SH).

References

  • Adorjáni, Zs. (2021). Der Artemis-Hymnos des Kallimachos. Einleitung, Text, Übersetzung und Kommentar. Texte und Kommentare 66. Berlin.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Adorjáni, Zs. (2024). Kallimachos’ Ektheosis Arsinoes in der Tradition griechischer Herrscherenkomiastik. Einleitung, Text und Kommentar. Untersuchungen zur antiken Literatur und Geschichte. Berlin.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Braswell, B. K. (2013). Didymos of Alexandria: Commentary on Pindar Edited and Translated with Introduction, Explanatory Notes, and a Critical Catalogue of Didymos’ Works. Schweizerische Beiträge zur Altertumswissenschaft 41. Basel.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Conte, G. B. (1976). Proemi al mezzo. RCCM, 18: 263273.

  • Gentili, B.Bernardini, P. A.Cingano, E.Giannini, P. (1995). Pindaro: Le Pitiche. Scrittori Greci e Latini. Milano.

  • Köhnken, A. (1971). Die Funktion des Mythos bei Pindar. Interpretationen zu sechs Pindargedichten. Untersuchungen zur antiken Literatur und Geschichte 12. Berlin–New York.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Krummen, E. (1990). Pyrsos Hymnon. Festliche Gegenwart und mythisch-rituelle Tradition als Voraussetzung einer Pindarinterpretation (Isthmie 4, Pythie 5, Olympie 1 und 3). Untersuchungen zur antiken Literatur und Geschichte 35. Berlin–New York.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Norden, E. (1913). Agnostos Theos. Untersuchungen zur Formengeschichte religiöser Rede. Leipzig–Berlin.

  • Power, T. (2011). Cyberchorus: Pindar’s Κηληδόνες and the Aura of Artificial. In: Athanassaki, L. –Bowie, E. L. (eds.), Archaic and Classical Choral Song. Performance, Poetics and Dissemination. Trends in Classics, Suppl. 10. Berlin‒New York, 67113.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Quincey, J. H. (1963). Etymologica. RhM, 106: 142148.

  • Seifert, A. (1982). Untersuchungen zu Hölderlins Pindar-Rezeption. München.

  • Sigelman, A. C. (2016). Pindar’s Poetics of Immortality. Cambridge.

  • Spelman, H. (2018). Pindar and the Poetics of Permanence. Oxford Classical Monographs. Oxford.

  • Studniczka, F. (1893). Kyrene und Kallimachos. Hermes, 28: 118.

  • Trumpf, J. (1958). Stadtgründung und Drachenkampf. Exkurse zu Pindar, Pythien I. Hermes, 86: 129157.

  • West, M. L. (2007). Forward into the Past. In: Finglass, P. J. ‒ Collard, C. ‒ Richardson, N. J. (eds.), Hesperos. Studies in Ancient Greek Poetry Presented to M. L. West on His Seventieth Birthday. Oxford, XX‒XXVIII.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Adorjáni, Zs. (2021). Der Artemis-Hymnos des Kallimachos. Einleitung, Text, Übersetzung und Kommentar. Texte und Kommentare 66. Berlin.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Adorjáni, Zs. (2024). Kallimachos’ Ektheosis Arsinoes in der Tradition griechischer Herrscherenkomiastik. Einleitung, Text und Kommentar. Untersuchungen zur antiken Literatur und Geschichte. Berlin.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Braswell, B. K. (2013). Didymos of Alexandria: Commentary on Pindar Edited and Translated with Introduction, Explanatory Notes, and a Critical Catalogue of Didymos’ Works. Schweizerische Beiträge zur Altertumswissenschaft 41. Basel.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Conte, G. B. (1976). Proemi al mezzo. RCCM, 18: 263273.

  • Gentili, B.Bernardini, P. A.Cingano, E.Giannini, P. (1995). Pindaro: Le Pitiche. Scrittori Greci e Latini. Milano.

  • Köhnken, A. (1971). Die Funktion des Mythos bei Pindar. Interpretationen zu sechs Pindargedichten. Untersuchungen zur antiken Literatur und Geschichte 12. Berlin–New York.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Krummen, E. (1990). Pyrsos Hymnon. Festliche Gegenwart und mythisch-rituelle Tradition als Voraussetzung einer Pindarinterpretation (Isthmie 4, Pythie 5, Olympie 1 und 3). Untersuchungen zur antiken Literatur und Geschichte 35. Berlin–New York.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Norden, E. (1913). Agnostos Theos. Untersuchungen zur Formengeschichte religiöser Rede. Leipzig–Berlin.

  • Power, T. (2011). Cyberchorus: Pindar’s Κηληδόνες and the Aura of Artificial. In: Athanassaki, L. –Bowie, E. L. (eds.), Archaic and Classical Choral Song. Performance, Poetics and Dissemination. Trends in Classics, Suppl. 10. Berlin‒New York, 67113.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Quincey, J. H. (1963). Etymologica. RhM, 106: 142148.

  • Seifert, A. (1982). Untersuchungen zu Hölderlins Pindar-Rezeption. München.

  • Sigelman, A. C. (2016). Pindar’s Poetics of Immortality. Cambridge.

  • Spelman, H. (2018). Pindar and the Poetics of Permanence. Oxford Classical Monographs. Oxford.

  • Studniczka, F. (1893). Kyrene und Kallimachos. Hermes, 28: 118.

  • Trumpf, J. (1958). Stadtgründung und Drachenkampf. Exkurse zu Pindar, Pythien I. Hermes, 86: 129157.

  • West, M. L. (2007). Forward into the Past. In: Finglass, P. J. ‒ Collard, C. ‒ Richardson, N. J. (eds.), Hesperos. Studies in Ancient Greek Poetry Presented to M. L. West on His Seventieth Birthday. Oxford, XX‒XXVIII.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Collapse
  • Expand

Senior editor(s)

Editor(s)-in-Chief: Horváth, László (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Ógörög Tanszék)

Editor(s)

Editor(s)-in-Chief: Mészáros, Tamás
Eötvös Loránd Tudományegyetem Byzantium Központ

Editorial Board

  • ADAMIK, Béla (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Latin Tanszék)
  • ADORJÁNI, Zsolt (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Klasszika-filológia Tanszék)
  • FARKAS, Zoltán (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Mediévisztika Tanszék)
  • JUHÁSZ, Erika (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Byzantium Központ
  • MAYER, Gyula (Magyar Tudományos Akadémia - Eötvös Loránd Tudományegyetem - Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Ókortudományi Kutatócsoport)
  • NAGYILLÉS, János (Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Klasszika-filológia és Neolatin Tanszék)
  • SIMON, Lajos Zoltán (Eötvös Loránd Tudományegyetem,  Bölcsészettudományi Kar, Latin Tanszék )
  • SZEPESSY, Tibor
  • SZOVÁK, Kornél (Magyar Tudományos Akadémia - Eötvös Loránd Tudományegyetem - Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Ókortudományi Kutatócsoport)
  • TAKÁCS, Levente (Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Történelmi Intézet)

 

Advisory Board

  • MARÓTH, Miklós
  • RITOÓK, Zsigmond
  • TAR, Ibolya

 

Horváth László
Address: Eötvös József Collegium - Antik Tanulmányok
Address: H-1118 Budapest, Ménesi út 11-13.
E-mail: 

horvathl@eotvos.elte.hu  

tamas.m.meszaros@gmail.com

Indexing and Abstracting Services:

  • SCOPUS

2023  
Scopus  
CiteScore 0.2
CiteScore rank Q3 (Literature and Literary Theory)
SNIP 0.66
Scimago  
SJR index 0.1
SJR Q rank Q4

Antik Tanulmányok
Publication Model Hybrid
Submission Fee none
Article Processing Charge 900 EUR/article
Printed Color Illustrations 40 EUR (or 10 000 HUF) + VAT / piece
Regional discounts on country of the funding agency World Bank Lower-middle-income economies: 50%
World Bank Low-income economies: 100%
Further Discounts Editorial Board / Advisory Board members: 50%
Corresponding authors, affiliated to an EISZ member institution subscribing to the journal package of Akadémiai Kiadó: 100%
Subscription fee 2025 Online subsscription: 130 EUR / 140 USD
Print + online subscription: 140 EUR / 160 USD
Subscription Information Online subscribers are entitled access to all back issues published by Akadémiai Kiadó for each title for the duration of the subscription, as well as Online First content for the subscribed content.
Purchase per Title Individual articles are sold on the displayed price.

Antik Tanulmányok
Language Hungarian
Size B5
Year of
Foundation
1954
Volumes
per Year
1
Issues
per Year
2
Founder Magyar Tudományos Akadémia  
Founder's
Address
H-1051 Budapest, Hungary, Széchenyi István tér 9.
Publisher Akadémiai Kiadó
Publisher's
Address
H-1117 Budapest, Hungary 1516 Budapest, PO Box 245.
Responsible
Publisher
Chief Executive Officer, Akadémiai Kiadó
ISSN 0003-567X (Print)
ISSN 1588-2748 (Online)