Abstract
Az elmúlt ötven év során sok iparágban, például a ruha- és a bútoriparban, az egyedileg tervezett és gyártott, kisszériás áruk helyét egyre inkább a sorozatgyártott tömegtermékek vették át a fejlett országokban. Mivel a sorozatgyártás lehetőséget biztosít a termékek optimalizálására, azok sok esetben olcsóbbak és kiszámíthatóbb minőségűek lehetnek, mint az egyedi termékek. Ez pedig egy megfelelően széles választék fenntartása mellett kifejezetten vonzó a vásárlók többsége számára.
Bár az építőipar más iparágakhoz képest lassan fejlődik, az épületelemek előregyártása egyre jellemzőbbé válik Európában a szakképzett munkaerő hiánya és a helyszíni kivitelezés kockázatai miatt. Egyelőre ugyan a legtöbb épület még egyedi tervek alapján születik, de az előregyártás terjedésével, a nagy fejlesztő cégek térnyerésével és a lakáspiac drágulásával kérdéses, hogy a lakóépületek meddig lesznek képesek megőrizni az egyediségüket vagy egy hasonló folyamatnak leszünk hamarosan a szemtanúi, mint ami a ruha- és a bútoriparban lejátszódott.
Mivel az épített környezettől elvárt egyediség összefügg az ember megélt tapasztalataival, a felvázolt jelenség apropóján a jelen cikk azt vizsgálja, hogy Magyarországon milyen motivációk álltak a formai szempontból egynemű lakókörnyezetek létrejöttének hátterében. A példák felsorolása mellett a cikk felvázol egy keretrendszert, amin belül értelmezhetővé válnak azok a társadalmi folyamatok, amik megmagyarázzák, hogy miért és miként építünk típusépületeket. A javasolt rendszerezés szempontként vonja be a típusépületek elemzésébe, hogy ezek az épületek fentről lefelé vagy alulról felfelé építkező folyamat eredményei-e, elterjedésük projektspecifikus-e, és hogy maguk az épületelemek szabványosítottak-e.
A jelen cikk a körülöttünk lezajló folyamatok értelmezésén felül egyfelől bemutat példákat arra, amikor a típusépületek használatával harmonikus épített környezet jön létre, másfelől pedig bemutatja azt is, hogy milyen okok állhatnak amögött, amikor a típusépületek nem válnak be. Mindez segíthet abban, hogy elkerüljük a jövőben az olyan épületek sorozatgyártását, amelyek borítékolhatóan nem lesznek képesek hosszú távon is megőrizni társadalmi elfogadottságukat.
I. A TÍPUSÉPÍTÉS PIACI HÁTTERE
Manapság az építőipar Magyarország GDP-jének mintegy 5%-át adja (KSH 2020) és mintegy 375 ezer embert foglalkoztat (ÉVOSZ 2023). Hazánkban jelenleg a lakóingatlan-szektort elsősorban a kis- és középvállalkozások uralják, a nagy fejlesztők pedig jellemzően a fővárosban vannak jelen (ÉVOSZ 2023). Mivel a csökkenő tendencia ellenére a lakóingatlanok mintegy 39%-át még mindig magánszemélyek építik saját részre (KSH 2023), a legtöbb építés egyedi tervek alapján történik, ami jó esetben a környezetre reagáló, személyre szabott épületeket eredményez.
Az egyediségnek azonban ára is van. Az egyedi épületek fajtájukból az elsők, mondhatni prototípusok, és mint ilyenek, könnyebben maradnak bennük hibák. Az egyedi épületek esetében általában sem a költséghatékonyság, sem az építőanyagfelhasználás, sem pedig a várható felhasználói elégedettség szempontjából nem fér bele az optimalizálás az építésre szánt időkeretbe és költségvetésbe. Emiatt pedig az egyedi épületek építési és tervezési költségei magasabbak ahhoz képest, mint amikor kipróbált módszerek alapján, az előző projektek hibáiból tanulva, típusépületek épülnek.
Típusépületnek tekinthető minden olyan épület, ami mintatervek alapján, esetleg más épületek másolásával jön létre többször egymás után. A cikk fókuszát a lakó funkciójú típusépületek képezik, mivel ezeknek az épületeknek az épített környezetre gyakorolt hatása, elsősorban számosságuk okán, jelentősebb, mint más típusépületeknek.
Sok különböző oka lehet annak, hogy miért építünk típus-lakóépületeket. A típusépítés vonzó alternatívája lehet az egyedi építésnek, ha sokat, ha gyorsan, vagy ha olcsón kell építeni, esetleg ezek közül több szempont is fontos egyszerre. Ennek megfelelően gyakran találkozni típus- lakóépületekkel állami beruházásoknál, illetve ingatlanfejlesztőknél, hiszen ők nagy volumenben építenek, tehát a típusépítéssel jelentős tervezési és kivitelezési költséget spórolhatnak meg. Ráadásul mivel ezen piaci szereplők általában nem a saját maguk számára építenek, könnyebben kötnek kompromisszumot az épületek egyediségén is. Az ilyen épületek esetében nemzetközi szinten az előregyártott, tipizált épületelemek használata is jellemző, hiszen érvényesülni tud a méretgazdaságosság elve, és a gyártás költséghatékonnyá válik.
Ma Magyarországon az előregyártást elsősorban ipari létesítmények és nagy középületek, például sportcsarnokok építésére használják. Ugyanakkor az európai trendek a modern kivitelezési módszerek használatának folyamatos növekedését mutatják a lakásépítésben is. Például az Egyesült Királyságban az új otthonok 5%-a jön létre így, de ez a szám a becslések szerint 2030-ra 30%-ra fog emelkedni (McCarthy 2020). Mivel Magyarországon a legtöbb nagyvállalat (Market, Bayer stb.) az elmúlt évek során beruházott saját vasbeton előregyártó üzemre, a magyar piacon is hasonló trendre lehet számítani. Ennek első jeleit pedig már látni is lehet: 30 év kihagyás után a fővárosi lakóingatlan-piacon is újra megjelentek a vasbeton panelek, ráadásul luxus kategóriás társasházak homlokzati rendszereként (1. ábra).
Előregyártott vasbeton homlokzati paneles társasház a BudaPart projekten, Budapest (Forrás: Mándoki Réka, 2023)
Citation: Építés – Építészettudomány 52, 1-2; 10.1556/096.2024.00112
Ahogy a BudaPart projekt társasházainak példája mutatja, ma már az előregyártott betonpaneles épületeknél is lényegesen nagyobb az elérhető változatosság, mint korábban. Míg a második világháború után a vállalatok a költséghatékonyság szellemében mindig ugyanazt az elemkészletet állították elő, ma az egyes projektekhez általában egyedi sablonokat és elemeket gyártanak. Ez a megoldás bár drágább, de ebben az esetben a javasolt épületgeometria határozza meg a szerkezeti elemek alakját, nem pedig fordítva. Tehát az előregyártott szerkezetek alkalmazása elvileg ma már nem feltétlenül jelent zavaró uniformizálást.
Ugyanakkor Kaasalainen és Huuhka (2016) szerint az előregyártott szerkezetek alkalmazása gyakran akaratlanul is típusmegoldásokhoz vezet. Ráadásul, ha a társadalom nem követeli meg az épületek egyediségét, a piaci környezet könnyen az egyedi megoldások minimalizálásának irányába vezetheti az építtetőket. Ez az attitűd pedig még olyan épületek esetében is képes uniform megoldásokat eredményezni, amelyeknél a szerkezetek maguk nem tipizáltak.
Ez a tendencia Magyarországon leginkább az új építésű lakások belső kialakításánál figyelhető meg. Tíz-húsz évvel ezelőtt a nagyobb ingatlanfejlesztők általában lehetővé tették a vásárlók számára, hogy új lakásuk belső kialakítását személyre szabják és akár még a válaszfalakat is áthelyeztethessék a kivitelezés során. Ma ez már sokszor nincs így. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nagyvárosokban az ingatlanpiac drágulásával a fejlesztők fokozatosan elzárkóznak az otthonok számukra költséges személyre szabásától és elmozdulnak az egyenlakás-építés felé.
A jelenség nem meglepő. Lakhatási válságok idején a monopol helyzetben lévő fejlesztő biztos benne, hogy az általa kínált lakás mindenképp el fog kelni a piacon és nem motivált abban, hogy lekövesse az egyedi igényeket. Ez egyrészt azért szomorú, mert így sok esetben a tulajdonos amint lehetősége nyílik rá, átalakíttatja az ingatlant rengeteg felesleges hulladékot termelve. Másrészt pedig, ha a vásárlók igényei egyre inkább kiszorulnak a lakásépítés során, könnyen azt tapasztalhatjuk, hogy a lakóépületeknek nemcsak a belseje, de a külseje is fokozatosan uniformmá válik. Budapesten már jelenleg is azt látjuk, hogy az építtetők gyakran kompromisszumot kötnek az épületek egyediségén (2. ábra).
Újépítésű társasházak a 11. kerületben, Budapest (Forrás: Mándoki Réka, 2024)
Citation: Építés – Építészettudomány 52, 1-2; 10.1556/096.2024.00112
Tovább árnyalja a képet, hogy nemcsak a nagy fejlesztők, de az állam is részben a lakóingatlanok egyediségének csökkentésében és a típusépületek építésében látja a megoldást az elérhető árú ingatlanok előállítására. A növekvő lakáspiaci árakra reagálva a kormány 2019-ben ingyenesen letölthető családiház mintaterv katalógust hirdetett meg, hogy olcsóbbá tegye az építkezést azok számára, akik hajlandóak kompromisszumot kötni az egyediségen a takarékosság és a tervezhetőség érdekében. A létrejött katalógusra támaszkodva az állam a családtámogatási intézkedések részeként jelenleg is a típusterv alapú lakóházak építését javasolja (Nagy 2023).
Ez alapján úgy tűnik, hogy az egyedi építés egyre inkább kiváltsággá válik. Ez a folyamat ugyanakkor nem új. Akár a ruhaiparra, akár a bútorgyártásra gondolunk, azt látjuk, hogy az egyedi gyártás fokozatosan kiszorul a legtöbb ember mindennapjaiból, és a helyét az olcsó, sorozatgyártott, optimalizált életciklussal rendelkező tömegtermékek veszik át. Az, hogy az épületeinkkel hasonló folyamat játszódik-e le, elsősorban azon múlik, hogy a társadalom hogyan árazza be az otthonaik egyediségét.
II. SZTENDERDEK ÉS TÍPUSÉPÜLETEK
Az előző részben elsősorban piaci oldalról vizsgáltuk meg a típusépítésben rejlő lehetőségeket és hátrányokat. Ugyanakkor a típusépítés nem csak anyagi szempontból tud vonzó lenni. Ebben a részben építve Mándoki 2022-es értekezésére, kísérletet teszünk arra, hogy az ingatlanpiaci szempontoktól elvonatkoztatva építészmérnöki szemmel is kontextualizáljuk a típusépítés jelenségét. Ehhez pedig összekötjük a típusépítés és a sztenderdizálás fogalmát.
A szabványosítás, vagy más néven sztenderdizálás, egy praktikus társadalmi vívmány, ami biztosítja, hogy az azonos típusú dolgok (elsősorban folyamatok és termékek) ugyanazokkal az alapvető tulajdonságokkal rendelkezzenek (Cambridge Dictionary 2021). A szabványok meghatározzák és be is tartatják azokat az irányelveket, amelyek a vonatkozó termék vagy folyamat minőségbiztosításához nélkülözhetetlenek.
A különböző szabványok az építőiparban az 1920-as évek óta vannak jelen. Az iparosodott technológiák és a tömeggyártás elterjedésével sokan felismerték, hogy elengedhetetlen lenne univerzális szabályokat felállítani a szerkezeti elemek kompatibilitásának biztosításához (March– Steadman 1971). Ezen felismerés és az ezt övező társadalmi konszenzus eredményeként a szabványok az ipari gyakorlat alapvető részévé váltak azokban az iparágakban, ahol a gyárthatóság és a kompatibilitás szigorú követelményeket támaszt. A sztenderdizálás ma már messze túlmutat egyszerű méretkoordinációs eszközön: szabványok segíthetnek meghatározni a szerkezetekkel szemben támasztott követelményeket, az anyagminőséget, de a tervezési és építési lépéseket is.
A típustervek a szabványokhoz hasonlóan összesűrítik az elvárt követelményeket egy egyszerűbb, könnyebben értelmezhető formába, rögtön megoldást is kínálva a szabályokhoz való alkalmazkodásra. Az építőiparban a típustervek segíthetnek a minőségbiztosításban, valamint jól tervezhetővé teszik a költségeket és a kivitelezést, ami az egyedi építés során gyakran problémát jelent. Így tehát a típustervek bizonyos szempontból a szabványok építészeti leképezésének tekinthetők.
A típusépületek mellett ugyanakkor sztenderdizáltnak tekinthetjük még azokat az épületeket is, amelyek jellemzően tipizált, előregyártott szerkezetekből állnak. Ezeknek az épületeknek nagy nemzetközi szakirodalma van, ami megkülönböztet az elemek geometriája alapján vázas, paneles és térmodulos elemekből álló épületeket; a főbb szerkezeti anyaguk alapján fa-, acél- és beton elemes épületeket, illetve a felhasználási mód szerint állandó, ideiglenes vagy áthelyezhető épületeket (Kronenburg 2013; Cobbers–Jahn 2014; Meuser–Albus 2018; New London Architecture 2018; Dorries et al. 2019). Azonban ezek a csoportosítások elsősorban műszaki fókuszúak és a probléma társadalmi aspektusát nem érintik. Pedig a sztenderdizált lakóépületeket nemcsak a műszaki megoldásaik, hanem az őket használó és építő emberek szempontjából is érdemes vizsgálni.
A sztenderdizált lakóépületekkel kapcsolatos társadalmi elfogadást nagy valószínűséggel befolyásolják a megélt élmények, a tapasztalás útján létrejövő, tudattalan ismeretek (Polányi 1962). A legtöbb magyarnak van tapasztalata ilyen épületekkel. Ugyanakkor mivel a legtöbb építés a mai napig egyedi, a magyar társadalom valószínűleg kritikusabb az egynemű épített környezettel kapcsolatban, mint azok, akik olyan helyen élnek (pl. Anglia, Hollandia), ahol az ismétlődő épületek, például alacsony intenzív beépítések részeként, mára már kulturálisan beágyazottnak számítanak. Ehhez képest ma Magyarországon a sztenderdizált lakóépületekről valószínűleg a legtöbb embernek az 1970-es évek típusházgyűjteményei és monoton panel lakótelepei jutnak eszébe, ami miatt a mai napig sokakban előítéletek vannak az előregyártással szemben (Mándoki–Orr 2023).
Azt, hogy milyen mértékű komplexitást várnak el az emberek az épületektől, a környezetpszichológusok az 1960-as évek óta vizsgálják. Rapoport és Hawkes (1970) szerint például az érdektelen, kevés felhasználható információval rendelkező épített környezetet egyfelől okozhatja az épületek egyszerűsége, egyformasága és az épületek közötti változatosság kiszámíthatósága. Másfelől okozhatja az is, ha az épületek túl változatosak és teljesen kiszámíthatatlanok, vagyis az emberben az elvárások egyáltalán nem épülhetnek fel. Az építőiparban a településképi kézikönyvek, a helyi építési szabályok ez utóbbi probléma kivédésére tesznek kísérletet.
Rapoport és Hawkes (1970) szerint az általában harmonikusnak tartott népi építészet szépsége is abban gyökerezik, hogy a technikai kötöttségek és a szigorú kulturális szabályok által koordinált rendszeren belül a legkisebb eltérés is egy kis hasznos információt, és ennek eredményeként új variációt eredményez. Ezt a gondolatot körbejárva azt látjuk, hogy a hagyományos építésben a szigorú kulturális szabályok hasonló szerepet láttak el, mint a mai modern sztenderdek – biztosították az elemek illeszkedését és a kiszámítható, tervezhető minőséget. Bizonyos értelemben tehát, és a bevezetett definíciónak megfeleltethetően is, a népi építészet lakóházai gyakran sztenderdizáltak. A társadalmi státusz, a hagyományok és a kulturális szabályok annyira erősek voltak, a rendelkezésre álló és megfizethető technológia pedig annyira korlátozott, hogy a legtöbb épület a szokásos, elterjedt építési módokat követte. Az ismétlődő szerkezetek és elrendezések ellenére az apró részletekben rejlő különbségek azonban (pl. egyedi vakolatdíszítések, faragványok stb.) mégis egyedivé tettek sok épületet.
Ez alapján a típusépületnek tekinthető sztenderdizált lakóépületeknek számos formája létezik. A skála a népi építészet tipikus házaitól a típustervek alapján készült és sorozatgyártott paneles épületekig terjed. Mivel a típusépületek sokasága mindkét esetben egy felismerhetően egynemű környezetet eredményez, érdemes megvizsgálni, hogy hogyan lehetne egy rendszeren belül értelmezni a típusépületek néha szélsőségesen különböző formáit.
Egy ilyen rendszererezés által a sztenderdizálással kapcsolatos diskurzus eltérhet az elsődlegesen technikai megközelítéstől és átfogalmazható egy interdiszciplináris problémává. Ez pedig segíthet abban, hogy jobban megértsük a típusépítéshez kapcsolódó társadalmi folyamatokat és azt, hogy milyen jellemzők játszanak leginkább közre abban, amikor egy típusépület hosszú távon is megőrzi gazdasági értékét, műszaki minőségét és társadalmi elfogadottságát.
III. TÍPUS-LAKÓÉPÜLETEK RÉGEN ÉS MOST
Az előző részekben bevezettük a típusépítés fogalmát és egyrészt megállapítottuk, hogy egy olyan jelenségről van szó, amelynek a mai piaci körülmények kedveznek. Másrészt láttuk azt is, hogy a típusépületeknek egészen különböző formái léteznek. A jelen részben további típusépületeket vázolunk fel, hogy minél több különböző példára tudjunk támaszkodni a következő részben, amikor meghatározzuk a szempontokat, amik ezeknek az épületeknek az egy rendszeren belüli értelmezéséhez szükségesek. A bemutatott épületek nem képeznek egy teljes katalógust a Magyarországon fellelhető összes típusépületről, hiszen ez a vállalás messze túlmutatna a cikk keretein. Ugyanakkor az egymást nagyjából időrendben követő példák szándékoltan egymástól látványosan eltérő épületeket mutatnak be, hogy minél többféle motiváció és építési stratégia megjelenjen a gyűjtésben.
De kezdjük is az elején. Mondják, hogy az előregyártás az építőipar legrégibb új ötlete (Blanchet–Zhuravlyova 2018), de legalább ilyen régóta vannak velünk a különböző típus-lakóépületek is. A honfoglalás kori magyarok otthonai, a jurták kiváló példái annak, hogy a kulturális szabályok és a technikai korlátok hogyan eredményeztek egymásra nagyon hasonlító, kötött rendszerű, kvázi előregyártott, építőkészletekből álló épületeket (3. ábra).
Nyugat-Mongol Jurta tábor, Mongólia (Forrás: Flickr – Fieldus, Alan, 2014, licenc: CC BY-NC 2.0)
Citation: Építés – Építészettudomány 52, 1-2; 10.1556/096.2024.00112
Később, a jurtákhoz hasonlóan a magyar népi építészetben is típus-lakóépületeket látunk megjelenni (4. ábra). Bár ezek az épületek már összetettebbek a jurtáknál, az elérhető technológia és a hagyományok azt eredményezték, hogy a legtöbb épület ugyanazokkal az alapvető tulajdonságokkal rendelkezik. A parasztházak háromosztatúsága, a magastető, a fehérre meszelt falak, az apró ablakok, a tornác mind ilyen tipikus jellemzők. A helyi megszokott és jól bevált formák lekövetése egyszerűen praktikus és ennek megfelelően magától értetődő volt. A lakóépületek a környezetre reagálva tájegységenként más és más módon, de az adott országrészen belül hasonlóan néztek ki.
Magyar falu (Forrás: Fortepan – Szekrényesy Réka, 1936, licenc: CC BY-SA 3.0)
Citation: Építés – Építészettudomány 52, 1-2; 10.1556/096.2024.00112
A népi építészet naiv építőihez hasonlóan a régi korok építőmesterei is előszeretettel nyúltak már meglévő építészeti motívumok felhasználásához és az ismert példák másolásához. A másolás tárgya és módja a műépítészetben történeti távlatból stílusjellemző. Az elkészült épületek azonban jellemzően egyediek, még ha részletképzéseikben gyakran kölcsönöznek is más épületekből. Ez alól némiképp kivételt képeznek a szerzetesrendek épületei, hiszen például a ciszterci kolostorok kialakítása közismerten központi direktíva alapján történt.
A 18. században épült majki Kamaduli Remeteség épületegyüttesében szintén találunk típusépületeket (5. ábra). A központi templomtorony és kolostor mellett tizenhét egyforma remetelak és a velük azonos méretű privát kert biztosította a szerzetesek számára a nyugodt elvonulás lehetőségét (Perényi – Konczné Theisler – Nagy 2013). Ebben az esetben a típusépítés nemcsak praktikus volt, hanem a szerzetesek közti egyenlőség megteremtésének eszköze is.
Kamaduli remeteség, Majkpuszta (Forrás: Wikimedia Commons – Terbócs Attila, 2022, licenc: CC BY-SA 4.0)
Citation: Építés – Építészettudomány 52, 1-2; 10.1556/096.2024.00112
Perényi (2016) szerint a típustervek alapján történő építés Magyarországon jellemzően a huszadik század elején jelent meg. A Darányi Ignác vezette Földmívelődési Minisztérium 1907-ben hirdetett falusi mintaházakciót, 1915-ben pedig az akkori Belügyminisztérium írt ki pályázatot mintatervekre a peremterületi falvak újjáépítéséhez (Perényi 2016). Emellett a korabeli nagyvállalatok is elkezdtek mintaterveket készíttetni az alkalmazottjaik elszállásolásához egyrészt befektetési célból, másrészt pedig, hogy termelékenységet, valamint presztízst növelhessenek azzal, hogy a munkahelyük közelében biztosítanak szállást a dolgozóiknak. Mivel nem saját maguk számára építettek, az épületek egyedisége nem volt fontos szempont, a típustervek alkalmazása pedig lehetővé tette a gyors és költséghatékony építést.
A Magyar Államvasutak például több telepet is épített Budapesten a vasutasoknak olyan típustervek alkalmazásával, amelyek harmonizáltak a korabeli állomásépületek stílusával (6. ábra). Albertfalván az 1930-as években Novák Ede és Barát Béla tervei alapján készült el az Országos Társadalombiztosító Intézet tisztviselőtelepe, aminek földszintes sorházain visszaköszönnek az építészek Wekerle-telepen szerzett tapasztalatai (Winkler–Gulyás 2023). Nagykanizsán pedig az 1940-es években készült el a Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaság által építtetett, jellemzően családiházas, kertvárosias MAORT-telep, ami jelenleg is kiváló állapotban van (7. ábra). A nagyvállalatok lakótelepeivel párhuzamosan a típustervek a szabadidős épületeknél is megjelentek. Az 1930-as években a Balatoni Intéző Bizottság munkája nyomán például a Balaton-part egységes fejlesztéséhez készültek nyaraló mintatervek (Wettstein 2022).
Budapesti MÁV-telepek a huszadik század elején (Forrás: bal: Fortepan – Budapest Főváros Levéltára, Klösz György, kb. 1900, licenc: CC BY-SA 3.0; jobb: Fortepan – Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, 1916, licenc: CC BY-SA 3.0)
Citation: Építés – Építészettudomány 52, 1-2; 10.1556/096.2024.00112
MAORT-telep, Nagykanizsa (Forrás: Mándokiné Hegedűs Zsuzsanna, 2020, engedéllyel)
Citation: Építés – Építészettudomány 52, 1-2; 10.1556/096.2024.00112
Az 1940-es évek elején az állam is aktívan részt vett a telepépítésekben. Az Országos Nép- és Családvédelmi Alapból finanszírozott lakóépületekből, azaz az ONCSA-házakból (8. ábra) 1941 és 1943 között kb. 12 ezer típuslakást építettek a rászoruló családoknak. A programban 5 falusi és 2 városi lakóháztípust dolgoztak ki, melyek figyelembe vették a tájegységenkénti sajátosságokat (Perényi 2016).
ONCSA-házak (Forrás: Fortepan – Ábrahám Katalin – Ábrahám László, 1945, licenc: CC BY-SA 3.0)
Citation: Építés – Építészettudomány 52, 1-2; 10.1556/096.2024.00112
A sztenderdizált lakóépületek virágkora végül azonban a második világháború után jött el. A háború után sok európai országban lakáshiány alakult ki, és az újjáépítés bőven adott munkát a szakmunkásoknak. Így olyan épületekre volt szükség, amelyek tömegesen előállíthatóak voltak, kihasználták a rendelkezésre álló technikát, de minimális szakértelmet igényeltek. Ekkor kezdődött meg először nagy léptékben Európa-szerte a különböző előregyártott épületelemek, például a vasbeton panelek alkalmazása is (Mándoki 2022).
Magyarországon a második világháború után a lakhatást először még egyedi szerkezetekkel, de már nem a kistelepüléseken, hanem elsősorban a városokban igyekeztek megoldani, hiszen ott vált a legsúlyosabbá a népességnövekedésből, az erőltetett iparosodásból fakadó lakáshiány (Perényi 2016). Budapesten nagyszabású lakótelep-építések kezdődtek az 1950-es évek elején, például ekkor épültek Brenner János, Heim Ernő és Fülöp Sándor beépítési tervei alapján a Kerepesi úti lakótelep szocialista realista stílusú tömbjei (9. ábra), ami a korszak egyik legjelentősebb budapesti lakásépítése lett (Bán 2020).
Kerepesi úti lakótelep, Budapest (Forrás: Fortepan – UWM Libraries, 1960, licenc: CC BY-SA 3.0)
Citation: Építés – Építészettudomány 52, 1-2; 10.1556/096.2024.00112
Az első iparosított technológiával készülő betonpaneles épületek az 1960-as években jelentek meg szovjet mintára, de építésük az 1970-es években tetőzött, amikor országszerte létrejöttek a „házgyárak” és ontani kezdték magukból a lakóépületekhez szükséges épületelemeket. Az 1961-es 15 éves lakásépítési terv által előirányzott egymillió lakás felépítését már elsősorban ilyen házgyári épületekkel próbálták megvalósítani (Perényi 2016). A magyar gyárak nemcsak átvették, hanem tovább is fejlesztették a szovjet típusterveket (Sebestyén 1967). A gyárak katalógusaiban elérhetőek voltak többek között a különféle födém- és falpanelek, fürdőszoba- és konyhatérelemek stb.). A házgyári épületek általában a költséghatékonyság jegyében kifejezetten puritán homlokzati kialakítással rendelkeztek, amit csak dominánsabbá tett, ahogy idővel egyre magasabbá váltak ezek az épületek (10. ábra).
Előregyártott nagypaneles lakótelep, Újhegy, Budapest (Forrás: Mándoki Réka, 2021)
Citation: Építés – Építészettudomány 52, 1-2; 10.1556/096.2024.00112
A kialakított városrészek egyformasága azonban sokakat zavart. Ez a magyar építész társadalmon belül a Csete György által tervezett paksi Atomerőmű lakópark kapcsán az 1975-ös hires „tulipán-vitában” bontakozott ki, amikor a kortárs építészek a sorozatgyártott épületek megfelelő építészeti megközelítését egymástól szögesen eltérő módon értelmezték (Simon 2006). Ugyanakkor a tulipános házakkal elkezdődött a kísérletezés a paneles épületek humanizálására. A Jurcsik Károly által 1983-ban Győrbe tervezett Páva utcai láncházas beépítésű lakótelepen már magastetős, egyemeletes vasbeton paneles lakóházakat látunk, melyek jól differenciálják a közteret, miközben a technológia hatására az épületek kivitelezése gazdaságos és gyors volt (Jurcsik 1985). A 11. ábrán látható, 1992-ben a budapesti Teleki László téren megépült nagypaneles épület szintén magas tetővel, a szomszédos épületekhez illeszkedő magassággal és homlokzati osztásokkal igyekszik jobban illeszkedni a környezetéhez.
Teleki László téri előregyártott paneles épület, Budapest (Forrás: Mándoki Réka, 2016)
Citation: Építés – Építészettudomány 52, 1-2; 10.1556/096.2024.00112
A városokban jellemző nagypaneles társasházak mellett az 1960–1980-as években a magyar vidéket is a sztenderdizált lakóépületek formálták újra. Több alacsony intenzív beépítés is született, például Csíkvári Antal és Novák Miklós láncházai Kápolnásnyéken (12. ábra), Maros Tamás és Hámory Judit perbáli sorházai (13. ábra), valamint Bodonyi Csaba kifejezetten együtt lakni kívánó építészek számára tervezett előregyártott vasbeton panelekből álló miskolci kollektívháza (Timon 1982). Országos szinten végül azonban egy ezektől eltérő, egyszerűbb kialakítású, szabadon álló épülettípus, a „kádárkocka” terjedt el.
Semmelweis tér, Olajipari lakótelep régen és most, Kápolnásnyék (Forrás: bal: Fortepan – Fortepan 1978, licenc: CC BY-SA 3.0; jobb: Mándoki Réka, 2024)
Citation: Építés – Építészettudomány 52, 1-2; 10.1556/096.2024.00112
Az Egyetértés lakótelep sorháza, Perbál (Forrás: Fortepan – Kádas Tibor, 1974, licenc: CC BY-SA 3.0)
Citation: Építés – Építészettudomány 52, 1-2; 10.1556/096.2024.00112
A 14. ábrán látható sátortetős kockaházak a Kádár-korszak ikonikus épületei, amik olyan mennyiségben készültek, hogy jelentősen megváltoztatták az ország utcaképeit. Ezeket az épületeket először az 1950-es években a „kontárok” kezdték építeni a „sajátház-építés” igényének elterjedésével (Szalai 1997). A sátortetős kockaházat a 2. világháború előtti tisztviselő rangú építtetők lakóházai ihlették, majd onnan alakult át egy építészetileg sokkal egyszerűbb formára és terjedt el, mint falusi státuszszimbólum. Mivel a sátortetős kockák kivitelezése gazdaságos, az általuk biztosított komfort pedig vonzó volt, az emberek másolni kezdték ezeket az épületeket. A magánerőből épült házak szaporodásával persze készültek „sajátház”-tervek az állami tervezőintézetekben is, de jobbára ezek sem nyújtottak vonzóbb alternatívát a magánépíttetőknek (Szalai 1997). Míg a földszintesség, a sátortető, a két nagy homlokzati ablak és a mögöttük elhelyezkedő két egymásból nyíló szoba szinte mindenhol megjelent, a tulajdonosok az épületeket homlokzati díszítésekkel, egyedi színválasztásokkal igyekeztek személyessé tenni. Roters (2014) gyűjtése ezt a fajta változatosságot mutatja be, különös tekintettel az extrémebb színezésekre és a geometrikus díszítőmotívumok alkalmazására.
„Kádárkockák” a Móricz Zsigmond utcában, Tószeg (Forrás: Mándoki Réka, 2022)
Citation: Építés – Építészettudomány 52, 1-2; 10.1556/096.2024.00112
A rendszerváltás alapjaiban változtatta meg a magyar lakóingatlan-szektort. A nagypaneles épületek felvevő piacát jelentő állami lakásprogramok megszűntek, és így annak ellenére, hogy addigra az épületek műszaki minősége sokat javult, az előregyártó üzemek vagy leálltak, vagy pedig az infrastruktúra-beruházások kiszolgálása felé fordultak a lakóépületek gyártása helyett. Emellett a rendszerváltás óta az ingatlanépítést elsősorban privát cégek végzik, az állam ritkán jelenik meg építtetőként a lakáspiacon.
A kevés kivétel közé tartozik, hogy 2011-ben például állami finanszírozásból, Ócsán 80 családi ház épült a világgazdasági válság miatt bajba került családok megsegítésére, Devecseren és Kolontáron pedig 120 lakás épült mintatervek alapján (15. ábra), miután a szomszédos vörösiszap-tározó elöntötte a településeket. A típusépület-építés kézenfekvő választás volt, hiszen hirtelen kellett sokat építeni, hogy mihamarabb enyhíthessék a károkat. Ugyanakkor mivel méltó módon akarták kárpótolni a bajba jutott családokat, a házak szándékoltan nem puritán kialakításúak. Az épületek szembe menve az elmúlt 50 év családiházainak trendjeivel a hagyományos magyar népi építészetre jellemző motívumokat és arányokat idézik meg, egyedi részletképzésük pedig látványosan oldja a telep uniformitását.
A vörösiszap tározó katasztrófája után épült otthonok, Devecser (Forrás: Mándoki Réka, 2022)
Citation: Építés – Építészettudomány 52, 1-2; 10.1556/096.2024.00112
Másképp alakul viszont az utcakép akkor, amikor a nagy volumenben érdekelt ingatlanfejlesztő cégek kezdik el típusépületekkel benépesíteni az utcát, mint ahogy azt napjainkban egyre többször látjuk. A lakásépítő cégek gyakran egymáshoz nagyon hasonló épülettípusokat használnak, amelyek már bizonyították, hogy megfelelnek a cég gazdasági elvárásainak és az emberek nagy része által is elfogadott hagyományos családi ház képnek (Mándoki–Orr 2019). Ezek a cégek jellemzően a leendő tulajdonosoknak csak a burkolatok és berendezések kiválasztását teszik lehetővé, így az újonnan épített környéken ismétlődően megjelennek ugyanazok az épületek minimális variációval. A mogyoródi Szentjakab Lakópark egy látványos hazai példa erre a nem túl nagyvonalú fejlesztői attitűdre (16. ábra). Az ilyen projekteknél csak bízni lehet abban, hogy az idő segít, és a természetes változások (pl. a fák megnövése), az épületek idővel bekövetkezett apró átalakításai és a jelenlegi állapot megszokása miatt a típusépületekkel benépesített városrészek idővel majd kevésbé érződnek egyhangúaknak.
Szentjakab Lakópark, Mogyoród (Forrás: Mándoki Réka, 2024)
Citation: Építés – Építészettudomány 52, 1-2; 10.1556/096.2024.00112
Ezzel szemben, ha kellő szakmai tudás is párosul a projekthez, a típusépületekből álló, megfelelő léptékű alacsony intenzív beépítések magas építészeti nívót is képviselhetnek. Ilyen épület például a Mónus János és társai által tervezett 12 lakóegységből álló átriumház (Mónus–Szőke– Nagy 1995), melyet az építészek részben maguk számára terveztek.
Kisléptékű típusépületek ugyanakkor nem csak telepes jelleggel épülnek ma Magyarországon. A különböző cégek portfólióiban megjelenő készházakat, például a 17. ábrán látható CLT szerkezetű nyaralóépületet, a magánberuházók általában egyesével vásárolják a saját telkük kiegészítésére, bízva abban, hogy egy moduláris nyaraló telepítése gyorsabb és egyszerűbb, mint a hagyományos építés.
Moduláris szerkezetű, előregyártott CLT panelből készített nyaralóépület, Balatonakarattya (Forrás: Mándoki Réka, 2020)
Citation: Építés – Építészettudomány 52, 1-2; 10.1556/096.2024.00112
Napjainkban sokemeletes típusépületeket elsősorban a nagy ingatlanfejlesztők munkája nyomán látunk, főleg a fővárosban és vonzáskörzetében. A 18. ábrán, valamint föntebb, a 2. ábrán bemutatott társasházak Budapest XI. kerületében épültek 2018 és 2024 között. Ezeknél a projekteknél a fejlesztő döntött a repetitív épületformálás mellett, pedig az 1. ábrán bemutatott Buda-Part-telep bizonyítja, hogy még előregyártott elemek alkalmazása mellett sem szükségszerű, hogy az épületek egyformák legyenek.
Újépítésű Duna-parti társasházak a 11. kerületben, Budapest (Forrás: Mándoki Réka, 2024)
Citation: Építés – Építészettudomány 52, 1-2; 10.1556/096.2024.00112
IV. A TÍPUSÉPÜLETEK OSZTÁLYOZÁSA
Az előző részben időrendben haladva áttekintettük a magyar típus-lakóépületek különböző fajtáit és jellemző példáit. Természetesen, ahogy több huszadik századi alacsony intenzív beépítést is be lehetett volna mutatni, úgy uniform kortárs lakótelepből is messze több épült, mint amenynyi bekerült a cikkbe. A kimaradó épületek azonban építésük jellemzőit tekintve elég hasonlóak az adott korszakból példaként felvázolt házakhoz.
Ahogy a második részben szerepelt, a szakirodalom eddig a sztenderdizált épületekkel kapcsolatban elsősorban az előregyártott épületek taxonómiájával foglalkozott. Ezek a csoportosítások azonban egyértelműen mérnöki fókuszúak és elsősorban az épületelemekre helyezik a hang-súlyt. A típusépületek osztályozásához a jelenleg használatos taxonómia kibővítésére van szükség, hiszen ahogy a példák is bemutatták, nem minden típusépület előregyártott, tipizált szerkezetekből épül fel. A 19. ábrán látható Venn-diagram a cikkben szereplő példákkal szemlélteti az előregyártott, tipizált szerkezetű épületek és a típusépületek viszonyát.
Venn-diagram a magyar típus-lakóépületekről és tipizált szerkezetű lakóépületekről (Forrás: Mándoki Réka, 2024)
Citation: Építés – Építészettudomány 52, 1-2; 10.1556/096.2024.00112
Az előregyártott egyedi épületek közé tartozott a Teleki téri és a BudaPart projektben épülő társasház; előregyártott típusépületek voltak a jurták, a panel lakótelepek, a miskolci kollektívház, a Csete-féle Atomerőmű lakótelep, a Jurcsik-féle Páva utcai lakótelep és a moduláris Keyco nyaralóépület. A felsorolt típus-lakóépületek példái között hagyományos, egyedi elemek alkották a magyar parasztházakat, a kamaduli remeteséget, a II. világháború előtti munkástelepeket, a balatoni mintanyaralókat, az ONCSA-házakat, a Kerepesi úti lakótelepet, a kápolnásnyéki láncházakat, a perbáli sorházakat, a „kádárkockákat”, a Mónus-féle átriumházat, a devecseri telepet és a legtöbb kortárs példát, ideértve a Nemzeti Mintaterv Katalógus alapján épülő házakat, az agglomerációs lakóparkokat és a legtöbb újépítésű társasházat.
Az elemek milyensége mellett a típusépületek esetében fontos jellemző az is, hogy a típusok egy konkrét projekthez és helyhez kötődnek vagy olyanok, amelyek több különböző kontextusban megjelennek. Míg a majkpusztai kamaduli remetelakok, az albertfalvai OTI-tisztviselőtelep, a MAORT-házak, a perbáli sorházak, a kápolnásnyéki láncházak, a miskolci kollektívház, a Csete-féle Atomerőmű lakótelep, a Jurcsik-féle Páva utcai lakótelep, a Mónus-féle átriumház, a devecseri telep és a kortárs társasházak, valamint az agglomerációs lakóparkok nagyjából egyszerre egy beruházás részeként épültek meg, addig például a jurták, a magyar parasztházak, a MÁV-telepek, a nyaraló mintatervek, az ONCSA-házak, a „kádárkockák”, a nagypaneles lakóépületek, a moduláris nyaralók és a Nemzeti Mintaterv Katalógus házai országszerte egymástól függetlenül készültek. Míg a projektspecifikus típus lokálisan fejti ki a hatását és helyben mindig érzékelhető az épületek hasonlósága, addig a nem projektspecifikus típusok esetében az épületek telepítési gyakorisága határozza meg azt, hogy a környezet egynemű lesz-e. A „kádárkockák” és a házgyári panel lakóépületek telepítési gyakorisága erősen hatással volt az épített környezet diverzitására, azonban a napjainkban forgalmazott moduláris nyaralók esetében ritkán jellemző, hogy egynemű környezet alakulna ki. Ez utóbbi esetben a cég termékéből választva ugyan, de mégis magánemberek döntenek arról, hogy milyen épületet szeretnének.
A példákból látszik, hogy szintén fontos szempont, hogy ki dönt a típusépület építése mellett. Ez alapján megkülönböztethetünk alulról jövő kezdeményezéseket, amikor a magánemberek maguk akarnak típusépületeket létrehozni, és felülről jövő kezdeményezéseket, amikor vagy az állam, vagy egy cég dönt úgy, hogy típusépületeket épít. Míg az első esetben az építésben gyakorlatilag mindenképp érvényesülnek a kulturális szempontok és borítékolhatóan olyan épület jön létre, amit a tulajdonosai adekvátnak éreznek, addig a másik esetben sokkal bizonytalanabb a kimenete az építésnek.
A példák között felülről jövő kezdeményezésre valósultak meg a kamaduli remetség remetelakjai, a MÁV-telepek, a balatoni mintanyaralók, az OTI-tisztviselőtelep, a MAORT-telep, az ONCSA-házak, a Kerepesi úti és a házgyári panel lakótelepek, a perbáli sorházak, a kápolnásnyéki láncházak, a Jurcsik-féle Páva utcai lakótelep, a kortárs társasházak és agglomerációs lakóparkok, a moduláris nyaralók, valamint a Nemzeti Mintaterv Katalógus házai. Ehhez képest alulról jövő folyamat eredményezte a jurtákat, a magyar parasztházakat, a miskolci kollektívházat, valamint a Mónus-féle átriumházat.
A 20. ábra összesíti a három felsorolt szempont által meghatározott keretrendszert és bemutatja, hogy a felsorolt épületpéldák miként népesítik be a megadott szempontok alapján meghatározott nyolc különböző karaktert képviselő típus-lakóépület kategóriát. A példák alapján a magyar típusépületek között a táblázat minden kategóriája megjelenik. Bár a táblázat elsősorban a típus-lakóépületekkel foglalkozott csak, kiegészíthető úgy, hogy a sztenderdizált lakóépületek további példái is felsorakozzanak benne. Például a cikkben megjelent Teleki téri társasház, illetve a BudaPart projekt lakóházai beilleszthetők a felülről jövő motivációjú, projektspecifikus előregyártott szerkezetű épületek közé. Ebben az esetben a szempontrendszer nemcsak a típusépületekre, hanem az összes sztenderdizált lakóépületre vonatkoztatható.
A magyar sztenderdizált lakóépületek különböző típusainak rendszerezése (Forrás: Mándoki Réka, 2024)
Citation: Építés – Építészettudomány 52, 1-2; 10.1556/096.2024.00112
V. DISZKUSSZIÓ
Jelen cikk tudományos szempontból előrelépést tesz a típusépületek és az egynemű épített környezetek társadalmi fókuszú értelmezésének irányába, valamint a szakma számára felvonultat olyan magyar típus-lakóépület példákat, amelyek mintaként szolgálhatnak a társadalmilag fenntartható típusépítéshez. A sztenderdizált lakóépület példák mellett a cikkben megjelenő képanyag egy olyan gyűjtés, ami szintén számot tarthat a szakma érdeklődésére, hiszen tudományos folyóiratban ritkán jelenhet meg ennyi jogtiszta fénykép.
Az első részben a cikk körüljárta a típusépítés jelentőségét. A második részben kibővítette a korábban elsősorban előregyártott épületekre használt sztenderdizált kifejezést, hogy a kulturális sztenderdeket követő típusépületek is értelmezhetőek legyenek a fogalom keretein belül. A harmadik részben példákkal szemléltette a magyar típus-lakóépületek sokféleségét. Majd a negyedik részben rendszerezte ezeket a példákat.
A felvázolt osztályozási rendszer három szempontot foglalt magában, amik alapvetően meghatározzák a típusépítés mikéntjét, mielőtt a kategorizálás az előregyártás típusának szintjére érne. A típus-lakóépületekkel kapcsolatos gondolkodást egyfelől meghatározhatja, hogy a szabványosítás felülről lefelé irányuló („top-down”) folyamat eredménye vagy alulról felfelé irányuló („bottom-up”) kezdeményezés, amikor az emberek maguk döntenek a hasonló épületek építése mellett. Másfelől a képet tovább árnyalja az ilyen épületek létrehozásának volumene, ez alapján megkülönböztethetünk lokálisan (projektspecifikusan) és nem projektspecifikusan használt típusokat. A típusépületek létrehozásához felhasznált elemek fajtája további kategorizálást eredményezhet: ezek lehetnek jellemzően egyedi elemekből épült épületek vagy jellemzően előregyártott elemekből álló épületek. Ezek az alkategóriák természetesen mindegyik különböző volumenű sztenderdizálással létrejövő épületnél megtalálhatóak. Ugyanakkor az alulról felfelé építkező kezdeményezések esetében általában ritka, hogy a szerkezetek maguk is tipizáltak lennének, míg a felülről lefelé irányuló példák esetében az előregyártott szerkezetek alkalmazása sokkal gyakoribb.
A felvonultatott példáknál azt láttuk, hogy a típusépületek akár felülről jövő, akár lentről jövő kezdeményezés hatására épülnek, képesek lehetnek hosszú távon is megőrizni az értéküket, ha az épületek nem túl nagyok, tulajdonosi struktúrájuk pedig nem túl szerteágazó. Ha az épület lakóinak van lehetőségük önerőből megújítani, korszerűsíteni a saját környezetüket, akkor ezt nagy valószínűséggel meg is fogják tenni. Az ilyen korszerűsítések pedig segíthetnek megszüntetni az esetlegesen zavaró uniformitást. Amennyiben apránként fejlődhet egy épület, nagy valószínűséggel képes fenntartani az illeszkedést a környezetével. Ilyen esetekben a típusépületek segíthetnek a harmonikus utcaképek létrehozásában is. Azonban az olyan esetekben, amikor ez a lehetőség nem áll fenn, például a sokemeletes és gyakran mikrolakásokkal telezsúfolt társasházaknál, erősen kétséges, hogy az épületek értékállóbbak és megújulásra képesebbek-e, mint a hetvenes évek házgyári panel lakótelepei.
Természetesen az emberek maguk választják ki, hogy mennyire változatos környezetben szeretnének élni. Ugyanakkor az ingatlan ára és lokációja a vásárlók számára általában fontosabb szempont, mint az épület külső kialakítása. A fejlesztők pedig, mivel az épületek egyediségének csökkentésével könnyen tudnak a projekt költségeiből lefaragni, ezt általában meg is teszik. Mivel az egyre elérhetetlenebb árú lakhatást kínáló piac jellemzően képtelen saját magát ilyen tekintetben szabályozni, annak eldöntése, hogy a változatosság kispórolásában hol a határ, döntéshozói és össztársadalmi felelősség.
Ahogy a cikk bemutatta, a típusépítésnek rengeteg előnye is lehet a harmonikus épített környezet kialakításától kezdve (pl. balatoni nyaralók mintatervei), a költséghatékonyságon át (pl. házgyári panelek) a gyorsabb és egyszerűbb építésig (pl. moduláris nyaralók). Viszont ahhoz, hogy a felsorolt előnyöket megvalósítsuk és a típusépítésnél gyakran megjelenő hátrányokat a leginkább minimalizáljuk, sokféle szempont összehangolására van szükség. A példák alapján az látszik, hogy az alulról jövő kezdeményezések általában kisebb léptékűek, ezáltal könnyebben képesek a megújulásra, és általában jobban alkalmazkodnak a készítőjük igényeihez, tehát adekvátabb építészeti válaszokat eredményeznek.
Bár a jelen cikk csak a típus-lakóépületekkel foglalkozott, a kis léptékű típusépítés különböző aspektusainak vizsgálata rendkívül aktuális kutatási téma. Gulyás (2023) például a tatabányai Erőmű-tó horgászépítményei kapcsán elemzi az egynemű környezet létrejöttének motivációit. Ghyczy (2023) pedig a szőlőhegyek kontextusában mérlegeli, hogy az írott szabályok és rendeletek mennyire alkalmasak arra, hogy az egyediségnek és a modern igényeknek is teret engedve biztosítsák az új épületek illeszkedését a meglévő típusépületekhez. Ezt a sort folytatva és kiegészítve a jelen cikk igyekezett rámutatni, hogy a piaci környezet napjainkban is a típusépítés egyre gyakoribb alkalmazásának irányába halad, ami azonban egy felülről jövő folyamat, és nem feltétlenül van összhangban az emberek igényeivel.
A példák azt mutatják, hogy a jól kitalált szabályok szerint megvalósuló típusépítés számos előnnyel rendelkezik, de figyelmeztetnek arra is, hogy amennyiben ennek a feltételei nem teljesülnek, a típusépületek könnyen vezethetnek uniform környezethez. Az uniform, megújulásra képtelen környezet pedig hamar elveszti a társadalmi elfogadottságát, gazdasági értékét és ezekkel párhuzamosan előbb-utóbb műszaki minőségét is. Ahhoz, hogy a típusépítés megfelelő épített környezetet eredményezzen, olyan komplex szabályozásra van szükség, ami az alulról jövő típusépítést támogatja, a felülről jövő tipizálást pedig megfelelő keretek közé tereli úgy, hogy ezeknek az épületeknek a léptékhelyessége és hosszú távú fenntarthatósága is biztosított legyen. A megfelelő szabályozás megalkotása elsősorban döntéshozói felelősség. Ugyanakkor a típusépítés sikerességi és fenntarthatósági kritériumait a hozzáértők szakértelmére alapozva érdemes meghatározni a társadalmi elfogadottság, a gazdasági megtérülés és környezettudatos építés céljainak elérése érdekében.
IRODALOMJEGYZÉK
Bán Dávid: Örs vezér tere – Az óriás ´nem-tér´ története I. Építészfórum. https://epiteszforum.hu/ors-vezer-tere-az-orias-nem-ter-ter-tortenete-i (2020. Utolsó megtekintés: 2024. 01. 22.)
Blanchet, Elisabeth – Zhuravlyova, Sonia: Prefabs. Historic England, Swindon 2018.
Cambridge Dictionary: Standardisation. Cambridge University Press, 2021. https://dictionary.cambridge.org/us/dictionary/english/standardisation (Utolsó megtekintés: 2024. 01. 16.)
Cobbers, Arnt – Jahn, Oliver: Prefab Houses. Taschen, Köln 2014.
Dorries, Cornelia – Zahradnik, Sarah – Albus, Jutta – Meuser, Philipp: Container and Modular Buildings: Construction and Design Manual. DOM Publishers, Berlin 2019.
ÉVOSZ: Az építőipar 2022. évi ágazati gyorsértékelése, kitekintés 2023. évre. Építési Vállalkozók Országos Szövetsége. https://evosz.hu/sajto/sajtokozlemenyek/838 (2022. Utolsó megtekintés: 2023. 05. 30.)
Ghyczy Dénes Emil: Szőlőhegyi Regionalizmus. (Prezentáció, 2023. 09. 28-án.) Építőművész Doktori Iskola, Budapest 2023.
Gulyás Eszter: A bánhidai Erőmű-tó körüli spontán struktúra. In: Tatabánya 2. Szerk.: Nagy M. K. BME Lakóépülettervezési Tanszék, Budapest 2023.
Jurcsik Károly: Páva utcai OTP paneles családi házas lakótelep. Magyar Építőművészet 34 (1985) 3. 38–42.
Kaasalainen, Tapio–Huuhka, Satu: Homogenous Homes of Finland: Standard Flats in Non-Standardized Blocks. Building Research and Information 44 (2016) 3. 229–247.
Kronenburg, Robert: Architecture in Motion: The History and Development of Portable Building. Routledge, London 2013.
KSH: Helyzetkép az építőiparról, 2020. Központi Statisztikai Hivatal. https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/jelepit/2020/index.html (2020. Utolsó megtekintés: 2023. 05. 30.)
KSH: Helyzetkép, 2022 – Lakáspiac. Központi Statisztikai Hivatal. https://ksh.hu/s/helyzetkep-2022/#/kiadvany/lakaspiac/epitett-lakasok-epittetok-szerint (2023. Utolsó megtekintés: 2024. 01. 16.)
Mándoki Réka: The Social Sustainability of Standardisation in the Hungarian Residential Building Sector (PhD-értekezés). University of Cambridge, Cambridge 2022.
Mándoki Réka – Orr, John: The Sustainability of Standardisation (Master of Research értekezés). University of Cambridge, Cambridge 2019.
Mándoki Réka–Orr, John: The Social Acceptance of Mass Produced Residential Buildings Among Hungarian Young Adults. Architectural Engineering and Design Management 19 (2023) 2. 148–162. DOI:
March, Lionel – Steadman, Philip: The Geometry of Environment: An Introduction to Spatial Organization in Design. RIBA Publications, London 1971.
McCarthy, Sebastian: MMC Set to Benefit from the Post-Covid Housing Delivery Push. Property Week. https://www.propertyweek.com/residential-and-development/mmc-set-to-benefit-from-the-post-covid-housing-delivery-push/5108466.article?adredir=1 (2020. Utolsó megtekintés: 2023. 05. 30.)
Meuser, Philipp – Albus, Jutta: Prefabricated Housing: Construction and Design Manual. DOM Publishers, Berlin 2018.
Mónus János–Szőke Zsuzsanna–Nagy Sándor: Átriumház a Rómaifürdőnél. Magyar Építőművészet 86 (1995) 1. 13–18.
Nagy Bálint: Íme a CSOK Plusz típustervei: 1 milliót is spórolhat, aki ilyen házat épít 2024-től. Pénzcentrum. https://www.penzcentrum.hu/otthon/20231025/ime-a-csok-plusz-tipustervei-1-milliot-is-sporolhat-aki-ilyen-hazat-epit-2024-tol-1142792 (2023. Utolsó megtekintés: 2023. 10. 30.)
New London Architecture: Factory-Made Housing – A Solution for London? New London Architecture, London 2018.
Perényi Tamás: Mintaházak történeti áttekintése. Építészfórum. https://epiteszforum.hu/mintahazak-torteneti-attekintese (2016. Utolsó megtekintés: 2024. 01. 16.)
Perényi Tamás – Konczné Theisler Katalin – Nagy Márton: Alacsony, sűrű beépítésű lakóházak. BME Lakóépülettervezési Tanszék, Budapest 2013.
Polányi Mihály: Personal Knowledge: Towardsa a Post-Critical Philosophy. Routledge, London 1962.
Rapoport, Amos–Hawkes, Ron: The Perception of Urban Complexity. Journal of the American Planning Association 36 (1970) 2. 106–111.
Roters, Katharina: Hungarian Cubes. Subversive Ornaments in Socialism. Park Books, Zürich 2014.
Sebestyén Gyula: Nagypanelos építés. Műszaki Könyvkiadó, Budapest 1967.
Simon Katalin: A tulipán-vita. Iskolakultúra 16 (2006) 6. 13–27.
Szalai András: Az én házam, az én vágyam. Beszélő 2 (1997) 5. 42–48. https://www.c3.hu/scripta/beszelo/97/05/8.htm (Utolsó megtekintés: 2024. 02. 05.)
Timon Kálmán: Korszerű kertes beépítések. A sorháztól a lakódombig. Műszaki Könyvkiadó, Budapest 1982.
Wettstein Domonkos: Balatoni építészet. Stratégiakeresés a huszadik században. Tarsoly Kiadó, Budapest 2022.
Winkler Márk – Gulyás Attila: Különleges többlakásos házak országszerte. Építészfórum. https://epiteszforum.hu/kulonleges-tobblakasos-hazak-orszagszerte (2023. Utolsó megtekintés: 2024. 01. 22.)
