Abstract
Nagy Elemér (1928–1985) tervezőként és teoretikusként egyaránt kiemelkedő életművet teremtett. Épülettervekben és elméleti munkákban gazdag életművének jelentős hányada jól megismerhető. Épületeit magas minőségben publikálta a Magyar Építőművészetben. Történeti, elméleti munkásságának eredményeit cikkekben és könyvekben is közreadta. Ezeken felül előadásokat, kiállításokat szervezett. Korai halála utáni visszaemlékezésekben életrajza több helyen is felidézésre került, munkáiból kiállítás készült. Ugyanakkor még egy ilyen jól dokumentált pálya képét is árnyalja és gazdagítja a Gyenesdiáson őrzött és mind ez ideig feltáratlan szakmai hagyatékának felkutatása. Különösen érdekes a tervezői és elméletírói pálya összefüggéseinek vizsgálata. Kutatásom célja annak felderítése, hogy Nagy Elemér elméleti érdeklődése mennyiben befolyásolta hagyatékban őrzött terveit.
Nagy Elemér a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett, majd itt helyezkedett el mint oktató, emellett vállalkozott kisebb tervezési feladatokra, pályázatokra. Pályájának döntő fordulata az 1960-as évek fordulójához köthető: ekkor került a Magyar Építőművészet című folyóirathoz és a Középülettervező Vállalathoz, ahol később vezető beosztásban dolgozott egészen haláláig. A gyenesdiási családi nyaralóban őrzött hagyatéka is követi e változást, a hatvanas évektől kezdve ritkul a leletanyag, mivel innentől jellemzően a tervezővállalathoz kötődnek tervezési munkái. A hagyaték sajátossága így éppen az, hogy Nagy Elemér önálló szellemi munkáját dokumentálja, tervanyaga különösen alkalmas arra, hogy saját tervezői elképzeléseit megismerhessük belőle és összevessük azt az ihlető forrásként felhasználható elmélettel.
Jelen kutatás alapját e jól megőrzött hagyaték épülettervekre vonatkozó része, valamint az annak otthont adó nyaralóépület képezi. A hallgatói rajzanyag műszaki részei, így az ábrázoló geometriai, építészettörténeti, épületszerkezettani tervlapok oktatásmódszertani és -történeti szempontból ugyan érdekesek lehetnek, ahogyan a Dánia építészete című könyvhöz, illetve egyéb írásművekhez összegyűjtött források is egy elméleti-filológiai vizsgálat számára, ezek azonban nem képezik jelen kutatás tárgyát.
ELMÉLETI HÁTTÉR
Nagy Elemér (1928–1985) szakirodalmi munkássága rendkívül gazdag: szűk harminc esztendő alatt mintegy nyolcvan publikáció, köztük öt könyv szerzője volt. Közvetett hatása még az általa jegyzett írásműveken is túlmutat: évtizedeken keresztül a Magyar Építőművészet című folyóirat főszerkesztője volt. Megnyilatkozásaiban lehetősége nyílott megfogalmazni az építészettel kapcsolatos elképzeléseit is, a publikáció tárgyához illő mértékben. Vizsgálatomhoz a szerző valamennyi, építészettel kapcsolatos írásművét értelmezem, kiemelve belőlük az építészeti diskurzusnak azon gondolatait, melyek az épületek kialakítására, formálására vonatkoznak, tehát a tervezéssel kapcsolatos építészetelméleti, módszertani elképzeléseket közvetítik.
Nagy Elemér szakmai írásainak műfaja, tartalma, terjedelme sokrétű, de ezek jól azonosíthatók, csoportosíthatók. Visszaemlékezésében Heckenast János is megkezdte ezek kategorizálását.1 Jelen tanulmány ennek megfelelően eltérő súllyal kezeli az egyes forrásokat. A legfontosabbak Nagy Elemér tisztán építészetelmélettel foglalkozó írásai, melyekben az írói munkásság célját, a tervezés elméletét, módszertanát értelmezi. Személyes műfaj a saját épületek, tervek bemutatása, itt is lehetősége nyílott az alkotónak megfogalmazni az elképzeléseit, jóllehet ezek olykor megmaradtak puszta technikai leírásnak.2 Az építészekről írott monografikus cikkei, bemutatásai, visszaemlékezései, nekrológjai is közvetíthetnek interpretációt az életutak leírásán keresztül. Érdekesek lehetnek az épületkritikák a szerző saját látásmódjának, a számára aktuálisan fontos kérdéseknek a feltárásához. A történeti művek, így a könyvek esetében a bevezető tanulmányok tekinthetők még felhasználható, releváns elméleti forrásnak. A kiállításokról szóló beszámolók – beleértve a képzőművészeti tárgyú tárlatokról szóló szövegeket – jellemzően leíró jellegűek, ahol a szerzőnek nem is volt feladata sem az azonosulás, sem az értékelés, inkább a személyes érdeklődési kört illusztrálják. Másodlagos forrásként pedig a róla szóló nekrológok, a kortársak visszaemlékezései segíthetnek még tisztázni a szellemi szándékokat.
Az elméleti munkásság tárgyalásánál először feltárom a lejegyzett elméletírói szándékokat, majd azonosítom az elméleti kutatások jellemző témaköreit, végül összegzem a formaalkotással kapcsolatos elképzeléseket.
ELMÉLETÍRÓI SZÁNDÉKOK
Vizsgálataim előtt szükséges annak értelmezése, hogy Nagy Elemér milyen célból közli írásműveit. Egyáltalán miért ír olyan építész, aki tervez, tervezhetne is? Miért teremtett a tervezői életpálya mellett elméleti életművet? Nagy Elemér saját visszaemlékezéséből tudhatjuk, hogy egyetemi évei alatt nem tekintette önálló, meghatározó szellemi tevékenységnek az építészetelmélet művelését.
„Dr. Kotsis Iván és Weichinger Károly […] – de többi tanárunk is – az építészetet magától értetődő természetességgel mint alkotó mesterséget oktatták és képviselték, s az architektúra ügyét nem tekintették különösképpen művészetfilozófiai témának. […] Vagyis, hogy mi az építészet afelől nemigen voltak kétségeink, arról nem sokat beszélgettünk.”3
Csak az ötvenes évek végétől rajzolódott ki számára egy elképzelés „önképzés, szakirodalmi olvasmányok és külföldi utazások nyomán, jóval az egyetemi tanulmányok befejezése után”.4 Első cikkeit követően Major Máté vonta be a Magyar Építőművészet szerkesztőségi munkájába.5
Elméletírói szándékairól három írásműben szól részletesebben. A formálás szerepe az építészetben című írásában két sarkalatos kritikát fogalmaz meg a hazai építészettel kapcsolatban. A szűkös anyagkínálatot és a rossz kivitelt ugyan feltehetően nem az elméletírás fogja megváltoztatni, azonban segíthet abban, hogy az építész ne csak előképet, fotográfiát lásson maga előtt, hanem feltárja az épületek térbeli hatását és formai értelmét is. Nagy Elemér saját kora alkotómódszerének megfogalmazására tesz kísérletet. Egy új kézművességet hirdet, az ősi, népi építészetben is megtapasztalható kézműves szellem tanulságainak alkalmazását javasolja saját korának gépipari termelési viszonyai között. A művészeti tevékenység kiterjesztéséhez pedig a társadalmi viszonyok megértése szükséges. Cikkében William Morris munkásságára, elveire, szervezőelveire hivatkozik és történeti mintának Vargha László parasztházakról készült részletfotóit választja.6
Nagy Elemér értelmezésében az építészet késésben van a technológiához képest. A teória lemaradásának gondolata húsz évvel később ismét megjelenik leírásában, ekkor a filozófiával szembeni késést látja korának építészetelméletében.7 Vagyis az építészetelméleti megismerés csak a posteriori, értelmező szerepben maradhat a technológiához, az eszmékhez, a társadalmi folyamatokhoz, illetve magukhoz az építészeti művekhez képest. Az elméletírói tevékenység általánosságban is másodlagosnak hat teoretikus kartársairól írott jellemzései alapján, akiket „a gondolkodás vagy az írás szenvedélye és készsége elsodort [kiemelés a szerzőtől] az építészeti alkotó gyakorlat mezejéről”:8 vagyis a tervezés az elsődleges tevékenység, és az elméletírói pályára csak külső folyamatok eredményeként kerülhetnének a szerzők.
Jellemző eleme Nagy Elemér szakirodalmi munkásságának a pároldalas rövid jellemzés, bemutatás. Építészekről írott rövid cikkeiben felfedezhetők olyan motívumok, melyek saját életútjára is vonatkoztathatók: személyes példaképek munkássága rajzolódik ki. A Magyar Építőművészet szerkesztőségi munkájába mind jobban bekapcsolódó szerző kettős, tervezői-elméleti pályaválasztásához Pierre Vago életútja volt az egyik parabola, aki az építőanyagok mellett a „baráti megértés láthatatlan szálaival” is épített.9
Nagy Elemér elméletírói hitvallásai következtetni engednek arra, hogy tervezésmódszertani és eszmetörténeti szempontok egyaránt foglalkoztatták. A teória időbeni lemaradásával kapcsolatban megfogalmazott gondolatok ugyanakkor nem csökkentik az elméletírói életmű jelentőségét, hiszen a szerző közel harminc éven keresztül, haláláig folyamatosan közli írásműveit. A befektetett munka, illetőleg az egyes témákban való fokozatos elmélyülés bővítése kitartó elhivatottságot tükröz. E témakörök pedig jól mutatják Nagy Elemér érdeklődési területét.
AZ ELMÉLETI KUTATÁSOK TÉMAKÖREI
Az elméletírói munka következetességét mutatja a tény, hogy a szerző legfőbb, legkedvesebb témái egész élete folyamán meghatározóak maradnak. Négy átfogó témakört lehet kiemelni. Közismertnek tekinthető Nagy Elemér elköteleződése az északi, és különösen a finn építészet iránt. Korai éveiben még a modern építészet egészének története, elemzése, kiemelten Le Corbusier munkássága foglalkoztatta a szerzőt, jóllehet ezen átfogó témája idővel háttérbe szorult. A történeti építészeti korok közül elsősorban a szecessziót, illetve annak romantikával való összefüggéseit kereste.
A modern építészet és Le Corbusier
Nagy Elemér írásai az 1950-es évek végétől kezdődően jelentek meg. Nagy helyszíni bejárása alapján ismertette Le Corbusier marseille-i Unité d’Habitationját a Mesteriskolában.10 Franciaországban szerzett tapasztalatairól, illetve Chandigarh új városáról később cikkeket is közreadott.11 A modern építészethez való visszatérést előkészítő elméleti vitához12 fűzött első hozzászólásában is meghatározó szereplőként hivatkozik Le Corbusier-re.13 Nekrológjában és az évtized végén megjelent könyvében is egyetemes jelentőségű mesterként mutatja be a svájci-francia mestert.14 A kötet a városterveket az épületekkel azonos terjedelemben tárgyalja.
Az északi építészet
Nagy Elemér azonban nem Le Corbusier építészetét tekintette a legalkalmasabb mintának. A modern építészettel kapcsolatos vita során fogalmazza meg először gondolatait az idővel legkedvesebbé, legfontosabbá váló kutatási témájával, az északi építészettel kapcsolatban. Bonta János cikkére15 adott közvetlen reflexiójában16 Corbusier munkássága helyett a perifériaterületek építészetét, így Brazília, India, és kiváltképpen Skandinávia modern építészetét ajánlja mintának Magyarország számára.
Az északi építészettel kapcsolatos ismereteit Nagy Elemér később jelentősen elmélyíti. A követendő példaként hivatkozott skandináv építészeten belül először Finnország sajátosságait írja le részletesebben 1962-es, A mai finn építészet című tanulmányában. Itt értelmezi a finn építészet helyzetét, szerepkörét, gondolati kapcsolatait is a modern építészeten belül.17 Figyelemreméltó az a történetírói narratíva, amely feltételezi, hogy a modern építészet nem feltétlenül monolitikus, hanem két eltérő irányzata van, ahol az absztrakt, avantgarde avagy nemzetközi modernnel szemben létezik egy másik irányzat is,18 egy másik hagyomány.19
A hatvanas években rendszeresen publikál északi témában: cikket ír Eero Saarinenről, Alvar Aaltóról, valamint beszámolókat közöl finn témájú kiállításokról. Emellett Nagy tartotta az 1965. május 7-i finn est bevezetőjét és első előadását20 a Magyar Építőművészek Szövetségében.21 Ismereteit a hetvenes évek közepén összegzi három könyvben: a svéd Erik Gunnar Asplundról, Dánia építészetéről és a finn építészetről ad ki kötetet.
Nagy értelmezésében Asplund egész életműve magán viseli a déli architektúra iránti nosztalgia nyomait, mely elsősorban a klasszikus formákra vonatkozik.22 Az egyes alkotások számbavétele mellett három fő elemzési keretet mutat be a szerző: tér és tömeg viszonyát az építészetében, a természettel való kapcsolatot, valamint a részletek és a berendezés kérdését. A Mai finn építészet című, 1976-os könyv az 1962-es – egy határozott névelőtől eltekintve –, azonos címmel kiadott cikkének kibővítéseként jött létre. A kötet hosszú, tájról szóló lírai bevezetővel kezdődik, mely általánosnak tekinthető a modern finn építészetet tárgyaló írásművek esetében.23 A két írásmű terjedelme eltér, azonban a szellemiségük hasonló. Jelentősen bővül a bemutatott épületek száma, de a korábbi cikk tájra és környezetre vonatkozó kitételei csak egy ponton bővülnek számottevően: a szerző kifejti az éghajlat építészetre gyakorolt szerepét,24 felidézve ezzel kultúra és klíma összefüggésének egészen az ókorig visszavezethető gondolatát.25 A Dánia építészetét bemutató könyvében Nagy Elemér két, korszakokon átívelő alapvonását emeli ki a dán építészetnek. Az egyik a kézművesség, a technikai lelemény szerepe: a helyi építészet ezáltal nemcsak a máshol fogant nagy építőkultúrák (gótika, reneszánsz) egyszerű átvételét jelentették, hanem át is formálták azokat a helyi lehetőségeknek és igényeknek megfelelően.26 A másik fontos vezérfonal a tájjal való szoros kapcsolat: a kicsi és sűrűn lakott országban nincsen táj épület nélkül,27 jóllehet e szoros viszonyrendszert a könyv nem írja le.
A könyvei után is jelennek meg írásai északi témában. A kései írásművek ismét a finn építészetre, művészetre összpontosítanak, így Akseli Gallen-Kallela alakjára, valamint a magyar építészet, művészeti élet finnekkel való kapcsolata válik kutatásának fő témájává.28
Történeti kutatás: szecesszió és romantika
Nagy Elemér döntő részben a jelenkori építészet kérdéseivel foglalkozott, ugyanakkor egy történeti kor mindig meghatározó volt a gondolkodásában, ez pedig a századforduló időszaka. A századforduló, a szecesszió átértékelése, általános rehabilitációja az építészetteoretikusok, építészettörténészek körében a modern építészethez való visszatéréssel párhuzamosan zajlott Magyarországon,29 Nagy Elemér elméleti pályájának kezdetén, és ő maga is csatlakozott a szellemi munkához.
Nagy váltakozó intenzitással, többször is foglalkozik a korszakkal. Az egyik terület a századforduló és a modern építészet közötti kapcsolat. A hatvanas évek elején a modern építészet létrejöttének folyamatát, szellemi előfutárait keresi. Hivatkozik is Nikolaus Pevsnerre, akinek könyve, A modern formatervezés úttörői30 hasonló történetírói intencióval készült.31 Sűrűn alkalmazza Nagy Elemér a romantika, a romantikus megjelölést is történetírói munkáiban. A szerző hol az alkotói hangvételt, hol a korstílust jelöli vele, utóbbi esetben pedig jellemzően a 19. század végén, 20. elején jelentkező nemzeti romantikát érti alatta, mely elsősorban az Észak országainak jellegzetes irányzata.32 Tervezés szempontjából a századforduló kapcsán a létrehozás módját, a kézművességet emelte ki a szerző, míg a romantikus alkotások a népi építészeti tanulságok felhasználása és az organikus formálás miatt érdekesek számára.
Nagy Elemér írásaiban a szecesszió és a romantika fogalmai részben átfedésbe is kerülnek egymással. Átfogó tanulmányt egyik korszakról sem írt, itt is az egyes építészekről írott megemlékezések, köszöntők, nekrológok, építészettörténeti könyveinek fejezetei alapján lehet következtetni az ezzel kapcsolatos elképzeléseire. William Morris romantikus alkotómódszere, művészetszemlélete miatt érdekes.33 Henry van de Velde századfordulón megfogalmazott elvei máig aktuálisak.34 Richard Neutra Frank Lloyd Wright romantikus formáinak tükrében értelmezhetők.35
Ahogyan a táj iránti érzékenység, úgy a szecesszió is szorosan kapcsolódott Nagy Elemér fő kutatási témájához, a finn építészethez, ha nem is olyan jelentőségteljesen. Nagy a finn építészet 20. századi sikerét is a századfordulóból, az északi népek nemzeti romantikájából eredezteti; magát Aaltót is a szecesszió örököseként, romantikus-organikus építészként mutatja be hetvenedik születésnapja alkalmából. Gondolatok, elképzelések tekintetében Alvar Aalto munkássága mutatkozik a leggazdagabbnak, akinek „tervezői módszere szinte teljesen azonos a századforduló nagy építészeinek tervezői módszerével. […] Saarinen, Gesellius és Lindgren dolgozhatott így. […] Aalto építészetének másik jellegzetessége a romantikus-organikus felfogásmód.”36
Míg a hatvanas években a történeti cikkek a századforduló nemzetközi bemutatását, elemzését célozták (Morris, van de Velde), addig a hetvenes években figyelmét a századforduló hazai mesterére, Kós Károlyra (1883–1977) összpontosította. Nagy Elemér cikkeiben többször hivatkozott Kós Károlyra: már 1963-ban röviden köszöntötte is őt nyolcvanadik születésnapja alkalmából a Magyar Építőművészet hasábjain. Kós erre válaszolt is.37 Később több cikkben, majd végül egy könyvben is foglalkozott a pályájával (1. ábra), tiszteletére és emlékére alapította meg a Kós Károly Kört. Kós Károly szemléletét Alvar Aaltóhoz hasonlóan összetettnek látja Nagy Elemér: megihlette az erdélyi népművészet, a századvégi angol iparművészet, a századforduló finn építészete, organikus építészeti gondolkodásmód jellemzi, művészete a nemzeti romantika formanyelvét követi.38 Ugyanakkor az első világháború után ellehetetlenül és – Kós saját önjellemzése szerint – ő a tegnap építésze marad. Elméleti munkáival Nagy Elemér e hagyományok örökébe kíván lépni.
A nagy mesterek iránti megbecsülése, szerteágazó építészettörténeti érdeklődése dacára a régiek mintája Nagy Elemérnél sosem válhatott formaivá: „Azonban mégse vigyük át [Kós Károly] megoldásait, részletformáit a rajzasztalainkra! Az ilyen jószándékú tervezői döntés ugyanis a csalóka ábrándok világába tartozik. Nevezetesen a kóskárolyi nemzeti romantikára hivatkozva valami új neo-expresszív építészet népszerűsítése hazánkban »magyar építészet« címen”39 – intette pályatársait, különösen a hazai szerves építészet híveit. Programadó, átfogó elemzést nyújtó, Mai építészeti irányzatok és a magyar realitások című, 1983-as művében is többek között a szecessziót és a (nemzeti) romantikát ajánlja mint a hazai építészet megújulásának forrását, kerülve a formai archaizálást.40 Nagy Elemér megmaradt modern építésznek, történeti kutatásai sem változtatták meg formai elképzeléseit. Az építészettörténeti tanulságokat a módszertanban, a létrehozás módjában, a történelmi folyamatok analógiájában kereste.
A FORMAALKOTÁSSAL KAPCSOLATOS ELKÉPZELÉSEK
Nagy Elemér szakirodalmi műveiben két olyan kiemelt témakör bontakozik ki, melyek közvetlenül meghatározzák az építészeti tervezést, formaalkotást. A tájjal (a forrásokban jellemzően: természet) való kapcsolat történeti kutatásainak első kiemelt kérdésköre. A technika, azon belül a kézművesség szerepe a modern építészetben a másik fontos témakör.
Tájérzékenység
A táj, a tájjal való kapcsolat, a táj iránti érzékenység rendszeresen felmerülő gondolata Nagy Elemér egész életművének. A szerző már az Unité d’Habitation leírásánál is hivatkozik a mediterrán tájjal való összhangra.41 Nagy Elemér tájjal kapcsolatos részletes értelmezései ugyanakkor döntően az északi építészethez kötődnek. Az 1962-es A mai finn építészet című cikk gazdag eszközkészletet mutat be az épület tájjal való kapcsolatának megteremtéséhez. Nagy Elemér értelmezése szerint a modern finn építészet fő jellemvonása, hogy keresi a közelséget a tájjal a helyi építőanyag alkalmazása és az elődök hagyományainak követése révén. A formálás logikája is eltér a modern építészet széles körben elterjedt, absztrakt kompozícióitól. Helyette a természet által ihletett forma, szerkesztési logika a jellemző elv: az addíció, a helyszínrajzi formák alkalmazása, kristály- és sejtformák jelennek meg, az épülettömegek hullámzása és torlódása révén él a táj az épületben42. Nagy Elemér Alvar Aalto munkásságát illetően később fokozatos finomodást érzékel a tájhoz való viszonyában: míg korai művei a családnevéből származtatott nyelvi játékkal csak emlékeztettek táji formákra (aalto finnül hullámot jelent), addig később a hely adottságaiból indult ki, hogy legutóbbi épületei „monumentális természetelemeket, sziklákat” formáljanak.43
Alvar Aaltóhoz hasonlóan kerül közelebbi kapcsolatba a tájjal Nagy Elemér. Tájjal kapcsolatos leírásainak hangneme az életmű utolsó évtizedében megváltozik. Heckenast János visszaemlékezése szerint Nagy Elemér Vas vármegyei utazásai, elhúzódó megbízásai során kerül közelebbi kapcsolatba a helyi tájjal.44 Nagy immáron a hazai tájról is lírai leírásokat közöl. Nagy Elemér egész elméleti munkásságára igaz, hogy kifinomult szövegei éppen a tájleírásoknál válnak a legköltőibbekké, legérzékenyebbekké. Az építészettel kapcsolatos korábbi, anyaghasználathoz, morfológiához, topográfiához kapcsolódó megállapításai kiegészülnek a táj kultúrával kapcsolatos eszméivel is.45 Édesapja tájjal kapcsolatos – kései, kiforrott – elképzeléseiről Nagy Dániel így fogalmazott:
„Édesapám számára a preraffaeliták tájhoz való viszonya érdekes volt, de számára a táj elsősorban nem egy esztétikai kérdés, hanem egy kulturális konstrukció volt. A táj mint identitásépítés szerepelt a gondolataiban. Kőrösfői-Kriesch Aladár egyik festménye állt példaként előtte. Van egy képe, amelyen lányok mennek a templom felé. [2. ábra, a szerző] Talán ez állítható párhuzamba édesapám elképzeléseivel: egy közösséget látott a tájban, ez volt az ő víziója. Érdekes egyébiránt a hasonlóság Erdély és Karjala emlékezetpolitikai szerepe között a magyar és a finn nép számára.”46
Az építészet filozófiai kapcsolatainak feltárásával bővül ki Nagy Elemér tájjal kapcsolatos elképzelése. Fenntartja a tájhoz való kapcsolódás korábban azonosított eszközkészletét, ugyanakkor kitágítja – vagy inkább helyettesíti – a táj fogalmát a hely és a régió fogalmával. 1983-ban egyrészről elismeri, hogy „Történhet utalás továbbá természeti formákra olyan földrajzi területet jellemző – morfológiai adottságokra, melyek érzelmeket, emlékeket mozdítanak, mert egy hely, egy régió gondolat- és érzelemvilágához kötődnek. Vagyis megragadni egy hely szellemét, lelkiségét, egy nép lelki formáit, s ezt felidézni építészeti formákkal”,47 ugyanakkor összegzésként a formai gondolatokon túlmutató megközelítést szorgalmaz a tájjal, vagy még inkább a hellyel való összhang megteremtéséhez:
„Mit jelent a hely szelleme […]? Csupán geográfiai, topológiai adottságot, tágabb értelemben megfogalmazható építészeti hagyományt, történeti vagy népies formavilágot? Túlságosan egyszerű lenne ez, s egy bizonyos morfológiai eklekticizmus, vagy expresszionizmus bontakozna ki belőle. Az életforma, a mindenkori élet, a gondolkodás, a lélek formái is hozzátartoznak ehhez. Ezek azonban csak nagyobb történelmi, szociológiai ismeretekkel, tapasztalatokkal, érzékenységgel és […] nagyobb művészi beleéléssel, intuícióval ragadhatók meg, s önthetök formába. Ezeknek […] alkotásokban való transzponálásához építészi tehetség is kell.”48
Nagy Elemér építészet és táj összefüggésével kapcsolatos elképzelései jelentősen átalakultak, bővültek elméleti pályája során. Kutatásainak végpontján a tájérzékenység fogalma kitágul, felidézi korábbi elképzeléseit, de meg is haladja őket. A táj szerepét a hely veszi át. E szellemi folyamat végpontján Nagy Elemér eljut az építészeti fenomenológia gondolatához, és e folyamatban éppúgy Alvar Aaltóra hivatkozott fontos elődként, mint Christian Norberg-Schulz49 vagy Juhani Pallasmaa.50
Technika és kézművesség
Nagy Elemér az angol romantika és századforduló két nagy szerzőjének, John Ruskinnak és különösen William Morrisnak az írásai alapján törekszik a létrehozás módja szerint újraértékelni az építész szerepét. A Morrisnál olvasható gondolatok idézése, összegzése mellett három érdekes mozzanata van Nagy gondolatainak. Egyrészről az alkotó és a műalkotás egymásrautaltságának, kölcsönhatásának elképzelése már a korai írásaiban felmerül, mielőtt 1983-as írásában közvetlenül hivatkozna az egzisztencialista filozófiára és Martin Heideggerre.51
A kézműves hagyomány folytonosságát Nagy Elemér a finnek esetében is felveti, előbb a századforduló szecessziós, nemzeti romantikus irányzataihoz köti, utolsó írásainak egyikében pedig egyenesen a finn nemzeti eposzig, a Kalevaláig vezeti vissza.52 Ezzel folytatja pályatársának és barátjának, Vargha Lászlónak (1904–1984) hasonló törekvéseit, aki korai éveitől kezdődően érdeklődött a finnugor népek archaikus építészete iránt;53 majd utolsó nagy nemzetközi előadását „A Kalevala és a magyar népművészeti vizsgálatok, a magyar nemzeti stílustörekvések” címmel tartja az V. Finnugor Kongresszuson Turkuban.54 Nagy Elemér értelmezése szerint a Kalevalá-ban nincs semmilyen közvetlen utalás az építés formájára, a finnek bölcsessége az építés ősi módjának megőrzésében és annak továbbfejlesztésében, folytonosságában rejlik.
A technikai részletekkel kapcsolatos tervezői elképzeléseit saját épületeinek leírásánál fogalmazhatta volna meg legteljesebben, de e tekintetben a szakirodalmi hagyaték szűkszavú. Az Intranszmas-székház,55 az Emke-szálló,56 a műegyetemi D-épület57 vagy a szombathelyi uszoda58 leírásainál a beruházást alakító egyedi tényezők ugyan felmerülnek, de ennek általános, elmélet szempontjából hasznosítható tanulságait nem foglalja írásba a szerző. Feltűnő ugyanakkor a Z-épület burkolatának műszaki megoldását részletező hosszas leírás, a kézműves technológia és az annak megfelelő megjelenés, valamint az előregyártás módszerének ötvözése. E terjedelmes ismertetés feltételezhetően annak köszönhető, hogy Nagy Elemér itt érezte beteljesedni az új kézművességként jellemzett technológiai elképzelését.59
Nagy Elemér elméleti munkássága túlmutat a finnek építészetének kutatásán, jóllehet e téma hangsúlya csakugyan kiemelkedő. Valamennyi témakörével összefüggésben megjelenik e távoli rokon nép építészete, akár a modern építészet egészét, akár a szecessziót, a romantikát vagy a képzőművészeteket kutatja. Kései szakírói munkásságának két jellegzetessége látható. Egyrészről érzékelhető az elképzelések gazdagodása, a meglévő ismeretek elmélyítése. Másrészről építészetelméleti síkon megkezdődik egy hazatalálás. Nagy Elemér írásainak utolsó bekezdéseiben mindig kereste a távoli témák tanulságait a magyar közönség számára, de későbbi írásaiban az érdeklődése még jobban hazai témák felé fordul: a finn építészet hazai hatása, Kós Károly munkássága és a magyarországi táj kezdi foglalkoztatni. E hazatalálási folyamat elméleti és tervezői síkon végül a Zala vármegyei Gyenesdiáson teljesedik be.
A GYENESDIÁSI SZAKMAI HAGYATÉK LEÍRÁSA
A Gyenesdiáson őrzött hagyaték különlegességét az adja, hogy Nagy Elemér tervezői életpályájának minden szakaszából szerepelnek benne elemek. Az életút három fő szakasza a tervanyagban is elválik: fellelhetők hallgatói tervek (1951-ig), az oktatói tevékenység mellett vállalt megbízások rajzai (1951–1962-ig), valamint a Középülettervező Vállalatnál töltött időszak első évtizedéből származó pályaművek is (1962–1971).
Teljesség tekintetében vegyes az állomány. A hallgatói tervek valamennyi tantárgyra kiterjednek, és a tervezési feladatok között még munkaközi állapotot rögzítő skiccpauszíveket is lehet találni. A magánmegbízások korszakából több megvalósult alkotás hiányzik,60 ugyanakkor sze-repel több pályamű, jóllehet töredékesen. Az 1962–1971-ig tartó időszakból pályázati anyagok maradtak fenn. A Középülettervező Vállalatnál (KÖZTI) a műtermében készült terveket eredetileg a vállalat tervtára őrizte, és csak a rendszeres selejtezések elől kerülhettek kimentésre. Elsősorban tehát azon tervek szerepelnek itt, amelyeket Nagy Elemér megőrzésre méltónak talált. A feltárt hagyaték válogatott tervekből áll, melyekről feltételezhető, hogy Nagy Elemér számára a legfontosabb, legszemélyesebb, legkedvesebb tervek voltak – vagy legalább részleteikben fontos elképzeléseket közvetítettek – beleértve magát a gyenesdiási nyaraló épületét.
A helyszíni bejárás tapasztalata alapján a szakmai hagyaték mappákba rendezve és fóliák alatt védetten volt tárolva, gondosan elválasztva az örökség magánjellegű részétől. Lappangó művek, szakmai gondolatfoszlányok azonban így is lehetnek, akár a hagyaték másik, feltáratlan felében. A két évtizeden átívelő gyenesdiási hagyaték ezen eshetőséggel együtt is jelentékeny keresztmetszetét adja a tervezői életmű eddig feltáratlan alkotásainak.
HALLGATÓI TERVEK
Nagy Elemér 1983-ban így emlékezik vissza egyetemi éveire:
„Korosztályom jó harminc esztendővel ezelőtt tanulta az építészetet a Budapesti Műszaki Egyetemen azoktól a professzoroktól, akik a célszerű építészet és a mérsékelt romantika hívei voltak, s mint alkotó építészek is értékes műveket mondhattak magukénak. (Dr. Kotsis Iván és Weichinger Károly.)”61
A szakmai hagyaték magyarázatot ad arra, hogy mit is jelentett a célszerű építészet és mérsékelt romantika. A hagyaték őrzi a budavári zeneiskola 1951-es hallgatói tervét, mely az 1950-ben lebontott budavári Mária Magdolna-templom helyére készült (3. ábra). A szocialista realista fordulat beteljesedése, vagyis a Nagy Építészeti Vita évében készült terv a szovjet stílus ismert alter-natívájához fordul: a nordikus klasszicizmushoz.62
A terv a homlokzatok és a nyílások arányrendszerével az északi építészet mintáit követi. A részletképzés visszafogott, a kompozíciókban finom aritmia érezhető: a földszinti árkádsor és az emeletek nyílásosztása már a korai, skiccpauszon szereplő ceruzarajzos vázlatokon is eltér. A nyílások a homlokzat külső síkján ülnek, a tok- és szárnyosztók közel négyzetes arányt kölcsönöznek az üvegfelületeknek és csak a kiemelt helyeken kapnak egyszerű szalagkereteket. A konzolos lépcsőtorony romantikus elemként jelenik meg. A homlokzatképzéshez a legközelebbi analógiát Erik Gunnar Asplund klasszicizáló tervei kínálják.
Nagy Elemér kortársain is tapasztalta Asplund műveinek hazai hatását, melynek közvetítője a Jánossy György által hazahozott – Ferkai András Jánossyról írott monográfiájában csak határozott névelővel hivatkozott – kötet volt.63 Mivel a Dániából való hazatérésig (1947) egyetlen ilyen könyv született, így ez csak a Gustav Holmdahl és munkatársai által szerkesztett Gunnar Asp-lund arkitekt 1885–1940 című kötet lehet.64 Nagy Elemér visszaemlékezése szerint különleges kihatása volt a könyvnek:
„Furcsa módon nem is Asplund épületei vagy eredeti rajzai, hanem e nagyszerű kiadvány grafikája hatott olyannyira fiatal építészeinkre, hogy évekre meghatározta a tervpályázati és reprezentatív tanulmánytervi rajztechnikát éppúgy, mint az egyetemi tervezési feladatok igényesebb grafikáját.”65
A hagyaték őriz két, szintén 1951-ben készült kisebb tervezési feladatot, egy munkáslakótelep rajzát Kiskunhalasra és egy üdülőtelep tervét Káptalanfüredre (4. ábra). Az alföldi példa esetében a helyszínrajzon érzékelhető a különböző épülettípusok településrészen belüli önálló elrendezése, ám a telepítés táji szempontjai nem olvashatók le a tervről. A balatoni terv viszont érzékenyen követi a táji adottságokat és a szintvonalakat követő telepítést irányoz elő. A szintvonalakra komponált nagyléptékű településterv érdekessége, hogy hasonló gondolat felismerhető egy másik korabeli beruházásnál is. Korompay György Mőcsényi Mihállyal közösen dolgozott ki egy hasonló,66 szintvonalakra szerkesztett elrendezést Komló új lakótelepének tervezésénél.67 Korompay a Dániát megjárt – dániás –, háború elől kimenekített évfolyam tanáraként járt Északon,68 és ekkor még a Budapesti Műszaki Egyetemen oktatott. A közvetlen, személyes kapcsolat nem ismert, csak a tervezési szemlélet hasonlósága fedezhető fel.
KORAI MUNKÁK, 1950-ES ÉVEK
A diploma megszerzését követően Nagy Elemér az oktatói tevékenysége mellett kisebb tervezési feladatokat vállal, majd az évtized második felétől kezdve rendszeresen pályázik is. Több pályaműve városi léptékre készül. Az első a budapesti Nyugati térre (Marx tér) tervezett irodaházai (1955. november) merev ritmusú homlokzattal zárják a térfalakat, a Teréz körút és a Váci út sarkára tervezett könnyed előtetőre és a játékosan felépített toronyra vonatkozó elképzelés viszont az Asplund által tervezett, 1930-as stockholmi kiállítással rokon.69 Pécs déli városrészre készült terve megvételt nyert,70 azonban nincs nyoma a hagyatékban. Szegeden az Oskola utca környezetének rendezésére (1957), illetve egy sorházakra vonatkozó pályázaton is részt vett (1958).71
A Kőbánya részletes rendezési tervére benyújtott pályázata (1959) teljesen felülírja a korábbi telekosztást, a tömbstruktúrát csak lazán tartja meg és a terület döntő hányadát sávházakkal javasolja beépíteni a benapozás szerinti ideális tájolással (5. ábra). A kialakítás aktuális kutatási témájának döntő befolyását hatását mutatja: ekkor írja cikkét az Unité d’Habitationról, benne megrajzolva a modern városépítés legfontosabb jellemvonásait. Le Corbusier hatása azért is szembeötlő, mivel cikkei tanúsága szerint Nagy csak ezt követően mélyül el későbbi fő kutatási témájában, az északi építészetben.
Az évtized végétől kezdődően jelentős változások történnek Nagy Elemér szakmai pályafutásában. Egyrészről bekerül a Magyar Építőművészet szerkesztőségébe, másrészről munkát vállal a korszak legnagyobb presztízzsel rendelkező, kiemelt beruházásokon dolgozó állami tervezőirodájában, a Középülettervező Vállalatnál.72 A folyóiratnál 1959 és 1961 között képszerkesztő, majd főszerkesztő, a KÖZTI-nél tervező, később műteremvezető lesz. E tisztségeit 1985-ben bekövetkezett haláláig megtartja.
Két munkaköréből adódóan Nagy Elemérnek lehetősége nyílott az általa tervezett reprezentatív, nagy középületeket magas színvonalon közölni a folyóirat hasábjain. Tervezési munkái a KÖZTI-be való belépést követően már jellemzően műterméhez kötődnek, így a személyes hagyaték elemei is ritkulnak. Ugyanakkor a vállalat költöztetései, átszervezései miatt az ott megőrzött tervek jellemzően hiányoznak,73 a Magyar Nemzeti Levéltár is csak a vállalati terveket, beszámolókat, éves mérlegbeszámolókat, iktatókönyveket, levelezéseket őrzi,74 így jelentősen felértékelődnek a személyes hagyatékban megmaradt források.
PÁLYAMŰVEK 1960–1970
A munkahelyváltást követő legkorábbi terv a Szentendrei-szigetcsúcs területfelhasználási javaslatára vonatkozik. Évszám nincs a leadott és lepecsételt terven, a datálást egy, a Magyar Építőművészetben megjelent, 1964. évi beszámoló segíti.75 Üdülőövezet tervét nyújtja be Nagy Elemér. A javaslat alacsony-intenzív beépítést javasol a falu közelében, és itt a házsorok vonalvezetése közelíti a kisoroszi homokdombok szintvonalait. A falutól távolabb a váci főágat a Szakszervezetek Országos Tanácsának (SZOT) nagyléptékű üdülője és egy strandfürdő, a szentendrei folyamágat promenád, kertek és sportpályák kísérik.
A hagyaték őriz még egy városközpontra vonatkozó pályaművet évszám és helymegjelölés nélkül angol nyelvű feliratokkal (6. ábra). A Heckenast János által közölt műjegyzék alapján a terv a finnországi Espoo városközpontjára készült 1967-ben.76 Egy kulturális épületegyüttes terve látható, melynek programja tartalmaz egy színházat, egy múzeumot és egy városházát. A közúti és vasúti megközelítés biztosított. A szoborszerű, zárt épülettömegek követik a domborzatot: a köztér a völgyben, az épületek a dombokhoz rendezve épül ki. A városháza kristályszerű tömbje emelkedik ki az együttesből és válik annak központi elemévé.77 Az épülettömegek additivitást sugallanak, kisebb, önálló elemekből állnak össze.
Az elmélet és a magántervezői gyakorlat összefüggésének legérdekesebb példája e pályamű. A finn építészet egyik legkiemelkedőbb hazai ismerője ezúttal Finnországba tervez és hozza létre a táji környezet építészeti átiratát, parafrázisát, egyfajta tájon túli metatájat. Jellemző a tervre az additív formák alkalmazása, a helyszínrajzi formák követése, a térfalak hullámzása. A városháza tömbje kristályszerű, és a mellékelemek sejtszerű formákból épülnek fel. Nagy Elemér monumentális tájelemeket, kristály- vagy sziklaképződményeket formál.78 Az eszköztár alapját A mai finn építészet című 1962-es cikk képezi, de megjelennek olyan elemek is, melyek egy későbbi cikkben, az Alvar Aalto 70 éves című írásban (1968) kerülnek megfogalmazásra. A szerző felvonultat minden eszközt, mellyel értelmezése szerint a finn építészet a környező tájhoz képes kapcsolódni a korábbi (1962) és közel egykorú (1968) cikkben leírt elemzése szerint.
A szakirodalom megemlékezik a Nemzeti Színház-pályázatról, melyet az 1965-ben lebontott Fellner–Helmer-féle épület pótlására terveztek, ennek tervei azonban nincsenek a hagyatékban. A Zugló városi részközpontra, vagyis az Örs vezér terére vonatkozó pályázat (1970) szintén szerepelt a Magyar Építőművészetben, ennek tablói megmaradtak a hagyatékban (7. ábra). A forgalmi rendszert bemutató helyszínrajzon túl egy ezernégyszáz férőhelyes parkoló és egy áruház terve van alaprajzi szinten kidolgozva. A terven Nagy Elemér neve mellett a KÖZTI felirat is olvasható, magyarán nem egyénileg indult el a műteremvezető.79 Ez a városépítészet pályamű egybeesik a Le Corbusier-vel kapcsolatos kutatások újabb hullámával, illetve a „Városépítés Finnországban” című kiállítás80 tanulságait is beépíthette a pályázatba.
A belgrádi operaházra kiírt nemzetközi tervpályázathoz készült pályamű az utolsó beazonosítható eleme a hagyatéknak (1971). Az épület egy nagy, centrális szoborként magasodik Új- Belgrád területén, a Száva szerémségi partjánál. A tervlapok nem mutatják be a táj és a tágabb környezet alakítására vonatkozó elképzeléseket, holott a helyszín differenciált kapcsolódást tenne lehetővé. A műleírásban is csak az egyik lebontásra ítélt folyami híd megtartására vonatkozó javaslat szerepel (8. ábra).81 Meglepően kevés figyelmet kap a tervlapokon, pedig kedvező helyen van a pályázati helyszín, de itt inkább az egyéni formaalkotási szándék, a szoborszerű épülettömeg volt a pályázat meghatározó gondolata.
Az elméleti háttér és a hagyatékban őrzött rajzok feltárása alapján látható, hogy Nagy Elemér tervezői és elméleti munkássága között számos párhuzam vonható. Nem vált az alkotó doktrinerré, nem minden terv feleltethető meg egy elméleti gondolatnak (Belgrád, 1971), ugyanakkor látható, hogy egyes, írásban megfogalmazott gondolatok hogyan válnak tervvé (Kőbánya, 1959). Különösen érdekes az a kölcsönhatás, amelyben eredetileg tanulmányban szereplő elgondolások (Nagy 1962d) jelennek meg terven, ahol kiegészülnek további formaalkotási szándékokkal (Espoo, 1966/67), majd ezek beépülnek egy vizsgált jelenség interpretációjába (Nagy 1968). Nagy Elemér szakirodalmi munkáiban mélyrehatóan elemez, de elemzései részben tükrözik is saját tervezői elképzeléseit: felismeréseit épülettervekben is megfogalmazza.
ÉPÍTÉSZETI TESTAMENTUM: A GYENESDIÁSI NYARALÓ
A bemutatott, jellemzően nagyobb léptékű pályaművek mellett összetett hivatkozásrendszere révén esettanulmányként értékelhető egy sokkal kisebb léptékű munka is, mely egyben a hagyaték őrzője: Nagy Elemér ikernyaralója. A két épület egyszerre mutatja az elméleti munkásság több területével fennálló összefüggésrendszert.
A két nyaralóépület Gyenesdiáson, az Evangélikus Szeretetotthonnal szemben álló telken épült fel 1972 és 1979 között. Az intézmény közelsége is szerepet játszott Nagy Elemér helyszínválasztásában.82 Egyetlen cikk jelent meg a két házról posztumusz: Jánosy István (1919–2006) besztercebányai születésű költő, Jánossy György építőművész bátyja írja le a házat a Magyar Építőművészet hasábjain 1988-ban.83 Az eredeti publikációban 1 helyszínrajz, 1 földszinti és 1 padlásszinti alaprajz, 1 keresztmetszet, valamint 3 külső és 1 belső fotó kapott helyet. Eredeti tervet Nagy Elemér szakmai hagyatéka nem őriz.
Mindkét egység máig a két család tulajdonában van. Az építész saját nyaralójában a padlásablak kicserélésén kívül csak kisebb belső átalakításokat végeztek: válaszfalak áthelyezése, belső ajtók kialakítása, mellékhomlokzati nyílászárók megnövelése. Ezzel szemben a költő házában nagyobb beavatkozások történtek,84 de a két ház összképe ma így is egységes, harmonikus.
A telek a korábbi hegyközség területén létrejött falu középső részén áll. A 18. században még szőlőt, gyümölcsöst jelöl a katonai felmérés, a 19. században jelenik meg lazább beépítés a nyugati, gyenesi településrészen. A terep közelítőleg sík, a telek mintegy tíz méterrel az ős-Balaton vízszintje felett található (9. ábra).
Egy telken két azonos kialakítású nyeregtetős ház épült kerítés vagy bárminemű kertépítészeti elválasztás nélkül, az egyik saját használatra, a másik Jánosy István számára. A kettőzésből adódó téri helyzet kapcsán Nagy Elemér meg is jegyezte, hogy a nappaliban ülve is mindig láthatja a saját házát hátulról.85
A nyaralók egymáshoz való viszonya hagyományos, telepítésük mégis egyedi. A két ház tetőgerince közel párhuzamos egymással, és a házak közötti térköz is fésűs beépítésű falvaink méretrendjét követi, mely a Kárpát-medence magyarság által lakott területeinek általános elrendezése – néhány peremvidéki településforma kivételével (Őrség, Székelyföld). Az épületek telepítése azonban eltér a falusi környezetben megszokottól; az utcafront helyett a házak a telek hátuljába kerültek és a közterület felől laza rendben ültetett fenyő- és gyümölcsfák takarják. Az épület „gyönyörű gyümölcsöskert közepén” áll, akárcsak – Nagy jellemzése alapján – a Red House.86
Az egyedüli kertépítészeti elem az épület előtt, a tornácra felvezető előlépcső tövében téglával burkolt kis terasz, melyet fokozatosan benőtt a gyep; egyéb kertépítészeti elem, burkolás, járda, kocsibeálló, támfal nem létesült, a fák között csak a fű nő. Még az építész saját nyaralója tövében kinőtt, akár kompozíciós értéket is hordozni képes nagyméretű diófa sem tudatos ültetés eredménye, hanem spontán hajtott ki a tornácra vezető lépcső tövében.87 A kertnek ez a diffúz, irányítatlan jellege, a fák szabad telepítése, oltalmazó sűrűsége erdőhöz hasonlatos, melynek Jánosy István tervezői szándékot tulajdonított, és ez a mai állapotában is érzékelhető, igazolható állítás.
Tömegképzés és tartószerkezeti rendszer tekintetében a két ház földszintes, alápincézetlen, a tető alatt beépítetlen padlástér van. Az épület téglány alaprajzon nyeregtetővel fedett, a tetősíkok általános hajlásszöge a Magyarországon megszokott 38 fok. A főhomlokzat oromzatos. Az épületek déli homlokzatán hosszú és mély tornác kapott helyet. Az épületek arányai azonosak a hagyományos magyar dunántúli parasztházakéval; igaz ez az alaprajz téglány arányaira, a földszint szintmagasságára, a nyeregtető gerincmagasságára és a magastető hajlásszögére, melynek eresze tradicionális vízcsendesítővel készült. Egyedi vonása a tömegnek a földtől való enyhe elemelés. A tornácra három lépcsőfok, négy fellépés vezet fel, és ez marad a járósík a földszinten. Az épület alatt mintegy félméteres búvótér alakul ki: itt kapott helyet a csónak és a tűzifa.
Homlokzatok és felületképzés tekintetében észak és kelet felé zártabb az épület, nagyobb ablak a nyugati – utcai – homlokzaton van. A déli emelt padozatú tornác felé nagy és színes tolóajtókkal nyílik meg a beltér. A falazott homlokzati felületek vakolatlanul hagyott, lemeszelt, kisméretű tömör téglából állnak. A bütühomlokzatok ablaknyílásaiba nagy, osztatlan nyílószárnyú, faszerkezetű nyílászárók kerültek. A padlás négy kis szellőzőnyílást kapott a téglafalazás módjának megfelelően. Az oromzat tetején kis téglány kiemelés látható. A déli tornác padozatán és fa-lain pácolt faburkolat készült. A járósíkon a fa kikopott, a falburkolat színe az évtizedek alatt besötétedett. Az északi homlokzat mögött kiszolgálóhelyiségek kaptak helyet, itt az ablakok magas parapettel készültek. Az ablakok alatti könyöklőfalak későbbi felfalazás eredményei és vékonyabbak a környező faltesteknél a hagyományos szerkezeti kialakításnak megfelelően (10. ábra).
Az épület teherhordó téglafalai E-alaprajzot követnek: a nyugati–északi–keleti térelhatároláson túl egy harántirányú középfőfal és egy nagyobb téglapillér alkotja a függőleges tartószerkezeteket. Az utca felé a nappali-étkező-konyha helyiségcsoportja, a harántfőfal mögött a háló, a fürdő és a szauna kapott helyet. A földszinti térlefedést biztosító pórfödém kettős mestergerendán nyugszik: a népi építészben megszokott egy darab helyett kettő van belőle. Az épület felett üres padlástér létesült, itt található ma a szakmai hagyaték, a szakkönyvek és a tervek. A földszinti helyiségcsoport fő megnyitása a népi mintáknak megfelelő tornác felé történik.
ELEMZÉS
Az épület tömegformájával hagyományos magyar parasztházként jelenik meg: fehér falak, oromzatos nyeregtető. A széles bütühomlokzat jellemző a tájra, a Balaton-felvidékre. Részletesebb elemzés révén azonban feltárható a ház életművön belüli összefüggésrendszere.
A tájjal való kapcsolat magyar építészként a népi építészeti formavilág alkalmazásán tapasztalható először. A telepítés a tájra jellemző falusias, fésűs beépítés módosított változata. Tornác is készült, mint az a régi hazai parasztházak esetében is szokásban volt, mégis ebben mutatkozik meg az épület legnagyobb innovációja. A tornác az egyik legjellegzetesebb eleme a magyar népi építészetnek, de Nagy Elemérnél ez egyszerre hagyományos és újszerű elem. Alaprajzi helyzete a népi építészetből ismert. A belsőben a kettős mestergerenda átveszi a teherhordás szerepét, felszabadítja a homlokzatot és lehetőséget teremt a nappali-étkező-konyha déli homlokzatát átfogó tolóajtósor kialakítására. Nagy Elemér itt a Le Corbusier által megfogalmazott szabad homlokzatképzést ötvözi a régió hagyományos magyar népi építészetével. A tornác gerendákon nyugszik, ezáltal el is lebeg a földtől. Így a Balaton-felvidékről ismert súlyos kőarchitektúra helyett egy könnyed, nyitott tér lett a tornác.
Az épület merít a helyi népi részletkincsből is. Vas vármegyei megbízásai alkalmával Nagy Elemér bejárta a Nyugat-Dunántúlt, megismerte és megszerette a tágabb táj építészetét. Az épületen közvetlen utalás is látható a falu jellegzetes formavilágára: az oromzatot egy Mózes-táblának nevezett kiemelkedő téglány forma zárja le (11. ábra).88 A motívum még ma is több nádfedeles parasztházon viszontlátható a faluban, Nagy Elemér ezt a legközvetlenebb helyi formát használja fel saját nyaralójánál. A táj ezáltal a helyi építészeti hagyomány és a népi kultúra tovább örökítése révén van jelen az épületben.
Az északi építészet sajátosságai is megjelennek az épületben. A laza elrendezésben ültetett fák, a megközelítés irányítatlan jellege ugyanakkor a szabadon bejárható északi erdőket idézi fel. A meszelés ismert a magyar építészetből is, vakolatlan téglafalon azonban jellegzetes északi elem. A belső fény kezelésében az épület finn hatást mutat. Az ablakokon beáramló fény irányítása lamellákkal és aszimmetrikus ferde kávával Alvar Aalto munkáiról ismert (12. ábra).
A földszinti padozat földtől való elemelése finn népi hagyományt követ. A hagyományos finn faépítészet kiemelte a házakat annak érdekében, hogy a nedvesség ne tehessen kárt az épületben: a talajnedvesség elleni szigetelésnek ez volt a leghatékonyabb módja a technikai feltételek mellett. A finnországi tapasztalat azt mutatja, hogy az épület alatt kialakuló búvótér utólagos lezárásával a talajnedvesség elleni védelem megszűnik és ez a faházak tönkremenetelét idézi elő. E praktikus, szintetikus szigetelőanyagot nem igénylő talajnedvesség elleni védelmet finn minta alapján alakította ki Nagy Elemér a saját nyaralójában. Az épület így az északi építészet számos elemét, részletét feleleveníti (13. ábra).
A kézművesség is kiemelt szerepet kap a nyaralóban. Nagy Elemér a dán építészet modern története kapcsán állapítja meg, hogy az iparosítás nem kedvezett a gondos részletképzésnek, a kézműves kialakításnak. A világháború utáni évtizedben még lehetséges volt költséges, kimunkált részleteket alkalmazni modern épületeken, később ezek az esztétikai elemek már elmaradtak gazdaságossági okokból.89 Hasonló tendencia a magyar építészet kapcsán is felvázolható. A házgyári technológia elterjedésével párhuzamosan az építészek a népi formakincshez fordultak. Ez a szocialista realizmus népies emlékei90 után egy újabb kísérletnek tekinthető, ahol ismét népi formákkal, anyaghasználattal kísérleteztek az alkotók.91
Az egyszerű, primitív szerkezetek iránti vonzalom nemcsak hazai jellegzetesség, hanem a külföldi modern építészek nyaralóinál is feltűnik: Le Corbusier rönkháza mellett Aalto Muuratsalóban álló füstös szaunája lehet a példa. A finn épület mintáját követi Nagy Elemér, aki ugyanúgy egy íves ágdarabból faragott ajtófogantyút tervezett a szaunája ajtajára, ahogyan tette ezt Aalto. Ma ez másodlagos beépítésként a bejárati ajtón látható (14. ábra).
Ugyanakkor Nagy Elemért nemcsak a kézzel készült részletek foglalkoztatták, hanem az általa meghirdetett új kézművesség jegyében a kézműves és az ipari előállítás kettőssége is. A konyhai kötényfalakban egy saját szerkezeti kísérlet eredménye látható. Az építész az ablak alatti falfülkét használta fel vezetékezés számára, majd e légrést hőszigeteléssel töltötte ki. A falfülkét egy építőlemezzel zárta le, melyre előzetesen csempeburkolatot ragasztott fel. A beltéri falburkolat így nem közvetlenül a végleges helyén, függőlegesen, hanem kedvezőbb helyzetben, vízszintesen készülhetett el. Az építész itt a kézműves, munkaigényes folyamatot ötvözte az ipari előregyártás építőlemezes-paneles szemléletmódjával. (A műszaki megoldás a bejárás idején el volt bontva.) A kézműves falpanel gondolata később visszaköszön a Z-épület92 esetében is (15. ábra). Gyenesdiáson a négy téglafalon kívül minden épületrész fából és saját kezűleg készült, így a bútorzat és az újfent finn példát követő szauna is.
A magyar és az északi (finn) formai elképzelések a nyaralónál jól azonosíthatók. A táj itt nem mint geomorfológiai jelenség van jelen a modern épületben, hanem mint a nooszféra, az emberi értelem és művelődés tágabb, néprajzi szempontból is értelmezhető szellemi-fizikai környezete. A kézművesség gondolatának kiteljesedése a tervezői életműben a gyenesdiási nyaralóhoz köthető. Így egy sajátos tájérzékenységet mutató, egyben a magyar népi, a finn építészet, valamint a kézműves alkotás tanulságait felhasználó épület született 1979-ben, összegezve az életmű elméleti gondolatait – összhangban a regionalizmus törekvéseivel Kenneth Frampton 1983-as kiáltványa előtt négy évvel.93
ÖSSZEFOGLALÁS
Nagy Elemér életműve gyakorlati és elméleti publikációkban gazdag, kutatóként jól megismerhető annak jelentős hányada. Ugyanakkor a korábban feltáratlan szakmai hagyaték számos olyan összefüggés megismerésére ad lehetőséget a tervek és a teóriák között, melyre az utólagos visszaemlékezések, a kiállítás és a cikkek sem deríthettek fényt.
Nagy Elemér pályájának első, kevéssé dokumentált évtizedében kezdett el megismerkedni azon témakörökkel, melyekben később részletesen elmélyült. Már az egyetem utolsó éveiben találkozott az északi építészettel és a hatvanas évektől kezdődően ennek legfőbb jellemvonásaként írta le a tájjal való összhangot. A Mesteriskolán tanulmányozta Le Corbusier munkásságát, akiről később könyvet is írt. A kézművesség, a mű létrehozásának módja pedig a későbbiekben vált fontos kérdéssé az elméleti és a gyakorlati alkotás számára.
A szakmai hagyaték tervanyaga pedig e fenti elméleti érdeklődéssel összhangot mutat. Egyetemi tervén Asplund és a nordikus klasszicizmus (Zeneiskola, 1951) mintáját követte. Az 1955-ös pályázata a korai Asplund-tervek szellemiségét hordozta (Marx tér, 1955). Le Corbusier városterveinek szellemiségét a Kőbánya részletes rendezési tervére benyújtott pályázata közvetíti (Kőbánya, 1959). A táj jellegzetes formáját érzékenyen követi a Káptalanfüredre készült beépítési terv hallgatói korából (Káptalanfüred, 1951). A Szentendrei-sziget csúcsára tervezett üdülőkomplexum esetében is láthatók törekvések a táji környezettel való összhang megteremtésére (Szigetcsúcs, 1964).
A hagyatékban lévő tervek közül az északi építészettel és a tájjal a legszorosabb kapcsolatot Nagy Elemér az espoói városközpontra vonatkozó pályaművében teremtette meg (Espoo, 1967). Itt a tervező a táj építészeti átiratát készítette el a finn építészetről szóló cikkeiben azonosított eszközkészlet felhasználásával.
Az elméleti és tervezői elképzeléseket a gyenesdiási nyaraló összegzi. Elsődlegesen a magyar népi építészeti formakincs érzékelhető. Ugyanakkor az épület az északi építészet számos elemét, részletét feleleveníti. A táj itt a helyi építészeti hagyomány és a népi kultúra továbbörökítése révén van jelen az épületben. Legnagyobb innovációja a kettős mestergerenda által lehetővé tett szabad homlokzat. A modern építészet Le Corbusier által megfogalmazott alapelvei és a kritikai regionalista építészet elképzeléseinek szintézise ez, Nagy Elemér munkásságának talán legfontosabb törekvése. És mint döntő részben kézzel készült alkotás az alkotó kézművesség iránti érdeklődését is hűen kifejezi.
Nagy Elemér elméletírói munkásságának legfontosabb kérdésköre az északi építészet volt, ennek szellemisége a hagyatékban őrzött terveken (Budavár, 1951; Espoo, 1967) és a gyenesdiási nyaralón is visszaköszön. Le Corbusier munkássága is befolyásolta Nagyot is, ám ez a városterveken túl kevés helyen mutatható ki a hagyatékban. A nyaraló tornác felőli homlokzata ritka példa erre. A történeti építészet; az angol romantika, a századforduló iránti érdeklődése nem befolyásolta a Nagy által alkotott formákat; Nagy Elemér mindvégig megmaradt modern építésznek. A művészettel kapcsolatos elveiben viszont követte a romantikus, szecessziós elődöket. Igaz ez az általa új kézművességként megfogalmazott elvre, például az előregyártott csempeburkolatra a nyaralóban (Gyenesdiás, 1979). Az elméletírói pályában egy fokozatos szellemi hazatérés zajlik le, ennek fizikai és tervezői végpontja Gyenesdiás és az ott őrzött hagyaték.
Nagy Elemér hagyatékának feltárása lehetőséget biztosított arra, hogy a publikációk sokasága révén a teljességgel megismerhetőnek tűnő életmű eddig rejtett oldalát is bemutassam. Az elméleti munkásság és a hagyatékban fellelhető tervanyag közötti összefüggés pedig az életmű egészének feltárási lehetőségét veti fel egy új, átfogóbb nézőpontból.
Hálás köszönettel tartozom Nagy Elemér Finnországban élő fiának, Nagy Dánielnek, aki megtisztelt bizalmával és számos adattal gazdagította ismereteimet, interjút adott nekem, valamint rendelkezésemre bocsátotta a szakmai hagyatékot.
Uo.
Granasztói 1959. 204.
Laczó 2021. 71.
Laczó 2022. 8.
Neuenschwander 1954. 5; Walmsley 1955. 104; Pica 1966. 4; Baird–Futugawa 1970. 12.
Arisztotelész, Politika VII. 7.
Uo.
Nagy 1984.
Laczó 2021. 70.
Pevsner 1977 [1936].
Donnelly 1992. 307; Miller 2016. 39.
Kós 1983. 156–158.
Heckenast 1986. 250.
Nagy Dániel szíves közlése.
Norberg-Schulz 2004. 251.
Pallasmaa 2021. 41.
Heidegger 2012. 56.
Vargha-hagyaték A-1941.
Vö. Heckenast 1986.
Nagy 1983. 4, idézi: Heckenast 1985. 5; Heckenast 1986. 249 és Jékely 2009. 38.
Sisa–Wiebenson 1998. 314.
Rados 1975. 348.
Nagy Elemér hagyatéka.
Tillai 1956. 4.
Nagy Elemér hagyatéka.
Ferkai 2015. 10.
Ferkai 2015. 9.
HU-MNL-OL-XXIX-D-39.
MÉ (1964) 3. 60.
Datálás: Heckenast 1986. 259 alapján. Nagy Elemér a pályázatot 1966-ra datálja: Nagy 1969b.
Nagy Elemér hagyatéka.
Ld. 42. lábjegyzet.
Nagy Elemér hagyatéka.
Nagy Elemér hagyatéka.
Nagy Dániel szíves közlése.
Jánosy 1988. 20–21.
Az elmúlt évtizedek beavatkozásait Nagy Dániel építész, az alkotó fia a 2022. április 11-i helyszíni bejárás során ismertette.
Nagy Dániel szíves közlése.
Nagy Dániel szíves közlése.
Jánosy 1988. 21.
Ld. Pintér Béla: Tolnai művelődési ház, 1952 és Farkasdy Zoltán: Iparművészeti Főiskola, 1954.
Ld. Gulyás 1973 és Reimholz 1973.
IRODALOM- ÉS FORRÁSJEGYZÉK
Baird, George – Futugawa Yukio: Masters of Modern Architecture: Alvar Aalto. Thames and Hudson, London 1970.
Bardóczi Sándor – Gerzánics Annamária – M. Szilágyi Kinga (szerk.): Mőcsényi Mihály. Egy polihisztor tájépítész. Terc, Budapest 2021.
Bonta János: Új vonások a modern építészetben. Magyar Építőművészet 8 (1959) 7–8. 253–260.
Donnelly, Marian Card: Architecture in the Scandinavian countries. MIT Press, Cambridge 1992.
Ferkai András (szerk.): Jánossy György építőművész, 1923–1998. 6Bt Kiadó, Budapest 2001.
Ferkai András (szerk.): KÖZTI 66. 1. kötet. Vincze, Budapest 2015.
Frampton, Kenneth: Kritikai regionalizmus: az ellenállás építészetének hat pontja. In: Kerékgyártó Béla (szerk.): A mérhető és a mérhetetlen. Építészeti írások a huszadik századból. Typotex Kiadó, Budapest 2004 [1983].
Granasztói Pál: Beszámoló a Mesteriskola III. ciklusa munkájáról. Magyar Építőművészet 8 (1959) 5–6. 204.
Gulyás Zoltán: Nyaraló, Szentendre. Magyar Építőművészet 22 (1973) 5. 46–47.
Heckenast János: Búcsú Nagy Elemértől. Vas Népe (1985. szeptember 14.) 5.
Heckenast János: Nagy Elemér (1928–1985). Vasi Szemle 40 (1986) 2. 248–260.
Martin Heidegger: Der Ursprung des Kunstwerkes. Reclam, Stuttgart [1960].
Holmdahl, Gustav – Lind, Sven Ivar – Ödeen, Kjell: Gunnar Asplund arkitekt, 1885– 1940. Tidskriften Byggmästaren, Stockholm 1943.
Jánosy István: Nagy Elemér nyaralója. Magyar Építőművészet 79 (1988) 4–5. 20–21.
Jékely Zsolt Nagy Elemér emlékére. Utóirat 9 (2009) 5. 38–40.
Finn nyomokon, avagy tradíció a finn építészetben. Építészfórum 2010 <https://epiteszforum.hu/print/finn-nyomokon-avagy-tradicio-a-finn-epiteszetben> (Utolsó megtekintés: 2022. 10. 08.)
„Kőből, fából házat… igékből várat”. In memoriam Kós Károly 1883–1983. Magvető Kiadó, Budapest 1983.
Laczó Dániel: Modernista reflexiók az angol romantikus építészetelmélet alapértékeire. Architectura Hungariae 12 (2013) 2. 37–60.
Laczó Dániel: Egy másik modern felfedezése. Utóirat. A régi-új Magyar Építőművészet melléklete 18 (2021) 8. 31–34.
Laczó Dániel: Egy modern finnugor építészet felé. Vargha László Finnországgal kapcsolatos munkássága. Építés–Építészettudomány 50 (2022) 1–2. 153–168.
Miller, William C.: Nordic Modernism. Scandinavian Architecture 1890–2015. Ramsbury, Crowood 2016.
Nagy Elemér: Új tér–új formák. Látogatás Ronchampban. Magyar Építőművészet 7 (1958) 6. 187–192.
Nagy Elemér: Gondolatok az építészet új vonásairól. Magyar Építőművészet 8 (1959) 7–8. 261.
Nagy Elemér: Tömeges lakásépítés–építőművészet. Gondolatok a marseille-i Unitében. Magyar Építőművészet 8 (1959) 7–8. 261–268.
Nagy Elemér: A formálás szerepe az építészetben. Magyar Építőművészet 9 (1960) 3. 45–49.
Nagy Elemér: Pierre Vago munkássága és jelentősége. Magyar Építőművészet 10 (1961) 2. 31–32.
Nagy Elemér: A chandigarh-i „Capitol”. Magyar Építőművészet 10 (1961) 3. 38–39.
Nagy Elemér: Wright-tól Neutráig. Magyar Építőművészet 11 (1962) 3. 45–46.
Nagy Elemér: A Red House. Magyar Építőművészet 11 (1962) 4. 46.
Nagy Elemér: W. Morris műhelye. Magyar Építőművészet 11 (1962) 4. 47–49.
Nagy Elemér: A mai finn építészet. Magyar Építőművészet 11 (1962) 6. 20–31.
Nagy Elemér: Henry van de Velde 1863–1957. Magyar Építőművészet 12 (1963) 2. 53.
Nagy Elemér: Le Corbusier meghalt. Magyar Építőművészet 14 (1965) 5. 57.
Nagy Elemér: Alvar Aalto 70 éves. Magyar Építőművészet 17 (1968) 3. 58–61.
Nagy Elemér: Le Corbusier. Akadémiai Kiadó, Budapest 1969.
Nagy Elemér: Városépítés Finnországban. Magyar Építőművészet 18 (1969) 4. 55.
Nagy Elemér: Intranszmas székház, Budapest. Magyar Építőipar 19 (1970) 1. 34.
Nagy Elemér: Kós Károly 90 éves… Magyar Építőművészet 22 (1973) 6. 59.
Nagy Elemér: Erik Gunnar Asplund. Akadémiai Kiadó, Budapest 1974.
Nagy Elemér: Emke Szálló és Mulató, Budapest VII., Akácfa utca. Magyar Építőművészet 24 (1975) 2. 16–21.
Nagy Elemér: Mai finn építészet. Műszaki Könyvkiadó, Budapest 1976.
Nagy Elemér: Budapesti Műszaki Egyetem Építőipari Laboratóriuma, Budapest XI., Műegyetem rakpart. Magyar Építőművészet 25 (1976) 3. 22–29.
Nagy Elemér: Dánia építészete. Corvina Kiadó, Budapest 1977.
Nagy Elemér: A szombathelyi 50 m-es fedett uszoda szerkezete. Magyar Építőipar 27 (1978) 7. 408–414
Nagy Elemér: Dr. Tóth János. Magyar Építőművészet 28 (1979) 1. 56.
Nagy Elemér: A CICA. Magyar Építőművészet 74 (1983) 1. 4–5.
Nagy Elemér: Lapunk új évfolyama elé. Magyar Építőművészet 74 (1983) 1. 9.
Nagy Elemér: Mai építészeti irányzatok és a magyar realitások. KÖZTI, Budapest 1983.
Nagy Elemér: A százéves Kós Károly. Magyar Építőművészet 74 (1983) 6. 1–15.
A finn építészet Magyarországon. In: Heikkilä, Päivi; Karig Sára (szerk.): Barátok, rokonok. Tanulmányok a finn magyar kulturális kapcsolatok történetéből. Európa Könyvkiadó, Budapest 1984.
Nagy Elemér: Új műegyetemi épület a Duna partján. Tervezői gondok és gondolatok. Magyar Építőművészet 76 (1985) 2. 28–35.
Nagy Elemér: A Kalevala és a finn építészet. Élet és Tudomány 40 (1985) 9. 264–266.
Neuenschwander, Eduard – Neuenschwander, Claudia: Finnische Bauten. Atelier Alvar Aalto 1950-1951. Verlag für Architektur, Zürich 1954.
Norberg-Schulz, Christian: Hiteles építészet felé. In: Kerékgyártó Béla (szerk.): A mérhető és a mérhetetlen. Építészeti írások a huszadik századból. Typotex Kiadó, Budapest [1980].
Palasik Mária: A műegyetemisták Odüsszeiája, 1944–1946. Műegyetemi Kiadó, Budapest 2006.
Pallasmaa, Juhani: A bőr szemei. Typotex Kiadó, Budapest 2021.
Pevsner, Nikolaus: A modern formatervezés úttörői. Gondolat Kiadó, Budapest 1977.
Pica, Agnoidomenico: La mostra di Alvar Aalto a Firenze. Domus 435 (1966) 1–4.
Rados Jenő: Magyar építészettörténet. Műszaki Könyvkiadó, Budapest 1975.
Nyaraló, Tahi. Építész: Gulyás Zoltán. Ismertetés: Reimholz Péter. Magyar Építőművészet 22 (1973) 5. 48–52.
Simon Mariann: Újrakezdések – Magyar építészet 1956–1969 és 1990–2010 között. Terc, Budapest 2016.
Sisa József – Wiebenson, Dora: Magyarország építészetének története. Vince, Budapest 1998.
St. John Wilson, Colin: The Other Tradition of Modern Architecture. The uncompleted project. Black Dog, London 2007 [1995].
Tillai Ernő: Pécs déli városrész rendezésének pályázata. Magyar Építőművészet 5 (1956) 1. 4–11.
Vargha László: MTA – V. Nemzetközi Finnugor Kongresszus – A Kalevala és a magyar népművészeti vizsgálatok a magyar nemzeti stílustörekvések. Előadás vázlata. Hagyaték.
Vargha László Finnország építészetével kapcsolatos levelezése, feljegyzései – kiállítás az Ulkomuseoban.
Walmsley, Anthony: The Technique of Alvar Aalto. Architectural Design 25 (1955) 104–110.
A HAGYATÉKBAN ŐRZÖTT TERVEK
Hallgatói tervek és rajzok
ábrázoló mértan, építészettörténet, épületszerkezettan és tervezés, 1947–1951
Magánmegbízások és épületfelmérések tervanyaga, 1957, s. a
háromemeletes lakóház terve, s. a.
lakások felmérési és átalakítási tervei, s. a.
Pályázati tervek, 1955–1971
Marx téri irodaház, 1955
Oskola utca rendezési terve, 1957
Sorház terve, 1958
Kőbánya városközpont részletes rendezési terve, 1959
Szentendrei-szigetcsúcs területfelhasználási és beépítési javaslat, 1964
Városközpont terve, Espoo, Finnország, 1967
Városközpont, Budapest XIV., Zugló, 1970
Operaház, Belgrád, 1971