View More View Less
  • 1 művészettörténész, történész, abszolvált PhD-hallgató. ELTE, Művészettörténet doktori program
Open access

Freund Vilmos (1846 1920), Gottfried Semper tanítványa a dualizmus korabeli Budapest egyik igen termékeny építőművésze volt. Több mint félszáz épületet alkotott a fővárosban. Főleg olasz neoreneszánsz stílusban tervezte meg épületeit. 1900 után már szinte egyáltalán nem alkotott építészként. Építészi tapasztalata megszerzését követően, 1891 körül egyre aktívabb szakmapolitikai tevékenységbe kezdett. Tanulmányunk ismerteti a Fővárosi Középítési Bizottmány szerepét, majd Freund itt végzett munkáját mutatja be, beszédeinek nagyrészt az egykorú Fővárosi Közlönyben megjelent szó szerinti rögzítése alapján. Először a gyakor lati, technológiai ügyek terén tett felszólalásait ismertetjük. Itt többek között kiviláglik Freund útburkolatokkal kapcsolatos komoly tudása, és az, hogy figyelemmel kísérte azon útvonalak állapotát, ahol általa tervezett paloták álltak. Ezt követik a más építészek plánumaival és épületeivel kapcsolatos megszólalásai. A vele egykorú vagy nála fiatalabb alkotók műveivel kapcsolatos javaslatait, illetve véleményét ismerhetjük meg. Végül pedig a „legizgalmasabb” témát, a városrendezés terén elhangzott hozzászólásait tárgyaljuk. Meglepő, hogy néhány, városképileg igen meghatározó épület létrejöttében vagy megépült formájuknak kialakításában is szerepe volt. Például az új tőzsdepalota kezdeményezését és Szabadság térre helyezését két másik építész (Hauszmann Alajos és Quittner Zsigmond) mellett ő kezdeményezte. A piaristák Duna-korzón álló épületének megjelenésére is hatással volt. Freund az igen jelentős építészeti életművén kívül a szakmapolitikai tevékenységével is figyelemre méltót alkotott Budapesten.

Vilmos Freund (1846–1920) was a prominent Hungarian architect who lived during the period of the Austro-Hungarian Empire. He was a student of Gottfried Semper. The majority of the buildings by Freund were built in Budapest. His most preferred style was the Italian Neo-Renaissance. From about 1891 he had an architectural political carrier too. After 1900 he radically reduced the number of his designing work. This study is written about his work in the Metropolitan Commission of Public Architecture (Fővárosi Középítési Bizottmány). His speeches in this commission survived until today as word-by-word recordings published in the old bulletins. The first chapter deals with his speeches in relation to practical, technological affairs for example the paving of the roads of Budapest. He reported his opinion of the designs by other architects, this is the topic of the second chapter. Finally, we can read about his speeches about the great city planning actions. It is interesting that several buildings of Budapest were constructed because he and a few of his colleges initiated them.

  • [n. n.]

    Az eldugott bazilika. BH 13 (1893) 284. (október 14.) 10.

  • [n. n.]

    A terézvárosi elöljáróság palotája. BH 22 (1902) 105. (április 17.) 9.

  • [n. n.]

    A piaristák rendháza. BH 23 (1903) 285. (október 17.) 12.

  • [n. n.]

    Szózat a fővárosi képviselő testülethez. ÉPIP 1 (1877) 1. (január 7.) 13.

  • [n. n.]

    A fővárosi középítési bizottmány. ÉPIP 4 (1880) 3. (január 18.) 19.

  • [n. n.]

    A középítési bizottság ülése. ÉPIP 20 (1896) 12. (március 18.) 104105.

  • [n. n.]

    A középítési bizottság április 15-iki üléséből. ÉPIP 22 (1898) 16. (április 20.) 113.

  • [n. n.]

    A középítési bizottmány ülése 1903. évi január hó 16-án. ÉPIP 27 (1903) 5. (február 1.) 29.

  • [n. n.]

    A fővárosi középítési bizottság. ÉPIP 29 (1905) 10. (március 5.) 88.

  • [n. n.]

    A fővárosi középítési bizottság. ÉPIP 33 (1909) 47. (november 21.) 439.

  • [n. n.]

    A budapesti utak építése és gondozása. ÉPIP 40 (1916) 46. (november 12.) 276.

  • [n. n.]

    Vegyesek. Építészeti Szemle 5 (1896) 6. (június 30.) 147.

  • [n. n.]

    Építészeti Szemle 6 (1897) 9. (szeptember 30.) 222.

  • [n. n.]

    Építészeti Szemle 6 (1897) 12. (december 31.) 273275.

  • [n. n.]

    Budapest főváros törvényhatósági bizottságának rendkívüli közgyűlése. Fővárosi Közlöny 2 (1891) 51. (május 29.) 2.

  • [n. n.]

    Nem hivatalos rész. Fővárosi Közlöny 2 (1891) 80. (október 7.) 23.

  • [n. n.]

    Nem hivatalos rész. Fővárosi Közlöny 3 (1892) 17. (február 23.) 6.

  • [n. n.]

    Jegyzőkönyv. Fővárosi Közlöny 9 (1898) 50. (június 21.) 6.

  • [n. n.]

    A középítési bizottmány. Fővárosi Közlöny 12 (1901) 27. (április 2.) 446447.

  • [n. n.]

    A középítési bizottmány. Fővárosi Közlöny 13 (1902) 23. (március 21.) 411.

  • [n. n.]

    Nem hivatalos rész. Fővárosi Közlöny 14 (1903) 79. (október 20.) 1294.

  • [n. n.]

    A középítési bizottmány. Fővárosi Közlöny 15 (1904) 20. (március 8.) 329.

  • [n. n.]

    A középítési bizottmány. Fővárosi Közlöny 19 (1908) 30. (április 14.) 630.

  • [n. n.]

    A kegyes tanitórend IV. ker. telkének szabályozása ügyében Freund Vilmos fővárosi biz. tag által készített terv-vázlat. Fővárosi Közlöny 19 (1908) 69. (október 6.) 1453.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • [n. n.]

    A középítési bizottmány ülése. Fővárosi Közlöny 22 (1911) 42. (május 23.) 1449.

  • [n. n.]

    A középítési bizottság ülése. Fővárosi Közlöny 22. (1911) 99. (december 29.) 3935.

  • [n. n.]

    A középítési bizottság ülése. Fővárosi Közlöny 24 (1913) 49. (június 24.) 17691774.

  • [n. n.]

    A középítési bizottság ülése. Fővárosi Közlöny 24 (1913) 84. (november 25.) 28992900.

  • [n. n.]

    A középítési bizottság ülése. Fővárosi Közlöny 25 (1914) 12. (február 10.) 314.

  • [n. n.]

    A középítési bizottság ülése. Fővárosi Közlöny 25 (1914) 22. (március 17.) 721.

  • [n. n.]

    A középítési bizottság ülése. Fővárosi Közlöny 25 (1914) 42. (május 26.) 1495.

  • [n. n.]

    Az Andrássy út meghosszabbítása. Magyarország 14 (1907) 118. (május 18.) 11.

  • [n. n.]

    Magyarország tiszti cím- és névtára 7. Magyar Királyi Belügyminisztérium, Budapest 1888. 196.

  • [n. n.]

    Az Újépület telke. Magyar Újság 6 (1897) 302. (október 31.) 5.

  • [n. n.]

    Az új városháza. Magyar Újság 6 (1897) 343. (december 12.) 6.

  • [n. n.]

    LX-dik rendes választmányi ülés. MMÉEK 5 (1871) 1011. 449.

  • [n. n.]

    Elhalálozott tagok. MMÉEK 61 (1927) 78. (február 27.) 52.

  • [n. n.]

    A X. ker. új izraelita temető árkád-sírjainak pályázata. MP 1 (1903) 12. (december) 1316.

  • [n. n.]

    A tőzsde új épülete. Pesti Napló 44 (1893) 130. (május 7.) 11.

  • [n. n.]

    Huszmilliós kövezés. Pesti Napló 55 (1904) 361. (december 31.) 14.

  • [n. n.]

    Az új Tőzsdepalota kérdése. PH 15 (1893) 124. (május 6.) 10.

  • [n. n.]

    A Hunyadi téri és Hold utcai vásárcsarnokok. PH 16 (1894) 192. (július 11.) 23.

  • [n. n.]

    A Károly kaszárnya mint városház. PH 19 (1897) 314. (november 13.) 4.

  • [n. n.]

    A középítési bizottság. PH 26 (1904) 65. (március 5.) 8.

  • [n. n.]

    A középítési bizottság. PH 26 (1904) 271. (október 1.) 3.

  • [n. n.]

    Iskolamegnyitás. PH 26 (1904) 289. (október 19.) 16.

  • [n. n.]

    Hova jöjjön a piaristák rendháza. PH 27 (1905) 359. (december 30.) 7.

  • [n. n.]

    A Tabán szabályozása. PH 34 (1912) 47. (február 24.) 67.

  • Baldavári Eszter: Kőrössy Albert Kálmán. A szecessziók mestere. In: Építőművészek Ybl és Lechner korában. TERC, Budapest 2015. 339340.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Császár László: Százéves ház a százéves mellett. Műemlékvédelem 19 (1975) 3.174.

  • Farbakyné Deklava Lilla: Schulek Frigyes. Holnap Kiadó, Budapest 2017.

  • Gábor Eszter: Kolbenheyer Ferenc építész. In: Művészettörténeti Értesítő (2009) 184.

  • Hegedűs András: A templom eltolásának terve. In: Hegedűs András (szerk.): Az idők tanúja. A Pesti Nagyboldogasszony-templom története. Budapest 2016. 6567.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Horváth J. András: Az egyesített főváros építésrendészeti tevékenysége és ügyiratai az 1870-es években. Levéltári Szemle 46 (1996) 2. 57.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Jeney András: Freund Vilmos az Andrássy úti neoreneszánsz mestere. In: Rozsnyai József (szerk.): Építőművészek a historizmustól a modernizmusig. TERC, Budapest 2018. 1035.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Karácsony Rita: Hültl Dezső, az első építészdoktor. In: Rozsnyai József (szerk.): Építőművészek a historizmustól a modernizmusig. TERC, Budapest 2018. 173.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Kemény Mária: A Szent István-bazilika. Egy templomépítés története. TERC, Budapest 2005.

  • Kerekes Margit: Bőhm Henrik és Hegedűs Ármin. A szecessziótól a neobarokkon át az art decóig. In: Rozsnyai József (szerk.): Építőművészek Ybl és Lechner nyomában. TERC, Budapest 2015. 297298.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Kozári Mónika: Budapest a békeidőkben. Fővárosi ügyek az 1880-as évek második felében. In: Budapesti Negyed 9 (1995) 3. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00008/kozari.htm. (Utolsó megte kintés: 2019. 11. 15.)

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Körner Zsuzsa: A budapesti bérházépítés aranykora. Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület, Budapest 2015.

  • A Középítési Bizottmány jelentése az egyesült fővárosi törvényhatóság megalakulása óta kifejtett tevékenységéről és működése nevezetesebb mozzanatairól. Rudnyánszky Könyvnyomda, Budapest 1875.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Moravánszky Ákos: Versengő látomások. TERC, Budapest 1998.

  • Preisich Gábor: Budapest városépítésének története. TERC, Budapest 2004.

  • Prohászka László: Duna-korzó. Városháza, Budapest 1998.

  • Rosch Gábor: Alpár Ignác építészete. Enciklopédia Kiadó, Budapest 2005.

  • Siklóssy László: Hogyan épült Budapest? A Fővárosi Közmunkák Tanácsának története. Budapest 1931. Reprint kiadás, Építésügyi Tájékoztató Központ, Budapest 2004.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Szabályrendelet Budapest fővárosának az 1872 : XXXVI. törvényczikk folytán alkotott szervezéséről III. rész. In: Budapest főváros törvényhatósága által alkotott szabályrendeletek, szabályzatok és utasítások gyűjteménye 4. Budapest 1890. 82. http://budenznet.sulinet.hu/ (Utolsó megte kintés: 2019. 11. 30.)

    • Search Google Scholar
    • Export Citation

 

The author instructions are available in separate PDFs, for articles written in Hungarian or English.
Please, download the Hungarian version from HERE, the English version from HERE.

 

Senior editors

Editor(s)-in-Chief: Sajtos, István

Editor(s): Krähling, János

Co-ordinating Editor(s): Gyetvainé Balogh, Ágnes

Department of History of Architecture and of Monuments
Name of the Institute: Budapest University of Technology and Economics
Address: Műegyetem rkp. 3, K II. 82, 1111 Budapest, Hungary
Phone: (36 1) 463 1330

Indexing and Abstracting Services:

  • SCOPUS

2020

 
Scimago
H-index
4
Scimago
Journal Rank
0,111
Scimago
Quartile Score
Architecture Q4
Conservation Q3
Visual Arts and Performing Arts Q2
Scopus
Cite Score
15/63=0,2
Scopus
Cite Score Rank
Architecture 88/138 (Q3)
Conservation 52/85 (Q3)
Visual Arts and Performing Arts 221/532 (Q2)
Scopus
SNIP
0,604
Scopus
Cites
4
Scopus
Documents
16
Days from submission to acceptance 17
Days from acceptance to publication 123
Acceptance
Rate
69%

 

2019  
Scimago
H-index
3
Scimago
Journal Rank
0,133
Scimago
Quartile Score
Architecture Q3
Conservation Q3
Visual Arts and Performing Arts Q2
Scopus
Cite Score
19/62=0,3
Scopus
Cite Score Rank
Architecture 71/126 (Q3)
Conservation 44/78 (Q3)
Visual Arts and Performing Arts 168/502 (Q2)
Scopus
SNIP
0,339
Scopus
Cites
15
Scopus
Documents
12
Acceptance
Rate
67%

 

Építés - Építészettudomány
Publication Model Hybrid
Submission Fee none
Article Processing Charge 927 EUR/article
Printed Color Illustrations 40 EUR (or 10 000 HUF) + VAT / piece
Regional discounts on country of the funding agency World Bank Lower-middle-income economies: 50%
World Bank Low-income economies: 100%
Further Discounts Editorial Board / Advisory Board members: 50%
Corresponding authors, affiliated to an EISZ member institution subscribing to the journal package of Akadémiai Kiadó: 100%
Subscription fee 2021 Online subsscription: 136 EUR / 176 USD
Print + online subscription: 156 EUR / 216 USD
Subscription fee 2022 Online subsscription: 140 EUR / 180 USD
Print + online subscription: 158 EUR / 220 USD
Subscription Information Online subscribers are entitled access to all back issues published by Akadémiai Kiadó for each title for the duration of the subscription, as well as Online First content for the subscribed content.
Purchase per Title Individual articles are sold on the displayed price.

Építés - Építészettudomány
Language English Hungarian
Size B5
Year of
Foundation
1957
Publication
Programme
2021 Volume 49
Volumes
per Year
1
Issues
per Year
4
Founder Magyar Tudományos Akadémia
Founder's
Address
H-1051 Budapest, Hungary, Széchenyi István tér 9.
Publisher Akadémiai Kiadó
Publisher's
Address
H-1117 Budapest, Hungary 1516 Budapest, PO Box 245.
Responsible
Publisher
Chief Executive Officer, Akadémiai Kiadó
ISSN 0013-9661 (Print)
ISSN 1588-2764 (Online)

Monthly Content Usage

Abstract Views Full Text Views PDF Downloads
May 2021 0 0 0
Jun 2021 0 0 0
Jul 2021 0 0 0
Aug 2021 0 26 24
Sep 2021 0 29 21
Oct 2021 0 8 11
Nov 2021 0 0 0