Author:
Tamás Kozma Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Magyarország

Search for other papers by Tamás Kozma in
Current site
Google Scholar
PubMed
Close
Open access

A felsőoktatás pedagógiája azt sugallja, hogy a felsőoktatás nem elkülönült intézményrendszer az oktatási rendszeren belül, hanem az iskolarendszer szerves része. A felsőoktatás lényege is a tanítás-tanulás, akárcsak az iskolarendszer többi fokozatán; a felsőoktatás többi funkciói (missziói) erre rakódnak rá. Az iskolarendszer alsóbb fokozataival összeköti az a tény, hogy a felsőoktatásba a középfokú oktatásból lépnek át a hallgatók. Az alsóbb fokozatoktól azonban megkülönbözteti a tananyag, a tanár (oktató), valamint a hallgatók. A tananyagot a tudományok és a technika alapjai jelentik; az oktatók kutatók is egyben (a tudományos közösség tagjai), a hallgatók pedig részben még serdülők, részben már felnőttek. Mindezt tekintetbe véve a felsőoktatásban folyó tanítás-tanulásban sajátos módszerekre van szükség, amelyek a tanulást mint autonóm tevékenységet hangsúlyozzák, az oktatást az önálló tanulás menedzseléseként fogják föl, a tananyagot pedig a tudományos kutatások eredményei alapján határozzák meg. A felsőoktatás további missziói lassan elfeledtetik az első misszió (tanítás-tanulás) fontosságát. A felsőoktatásban terjedő teljesítményértékelések azonban újra rávilágítanak a tanítás-tanulás fontosságára az egyetemen.

The pedagogy of higher education suggests that it is not a separate institution within the education system but an integral part of it. Teaching and learning are at the heart of higher education, just like other school system levels. Higher education’s other functions or missions are superimposed on it. It is linked to the lower levels of the school system because students enter higher education from secondary education. The curriculum, the teacher (instructor), and the students distinguish higher education from lower levels. The curriculum forms the basis of science and technology. The teachers are also researchers and members of the scientific community, and the students are a mix of adolescents and adults. Higher education requires specific methods that prioritise autonomous learning, view teaching as facilitating autonomous learning, and base the curriculum on scientific research findings. The additional missions of higher education must also recognise the significance of the primary mission of teaching and learning. However, the introduction of performance assessment in higher education again emphasises the importance of teaching and learning at the university level.

  • 1

    Delors, J. (1996) Learning: The treasure within. https://unesdoc.unesco.org/ark:/48223/pf0000102734 [Letöltve: 2023. 12. 15.]

  • 2

    Erdődi J. (1907) Neveléstörténet. Budapest, Laufer Vilmos-féle Könyvkiadó Hivatal.

  • 3

    Freire, P. (1968) Pedagogy of the Oppressed. New York, Seabury Press.

  • 4

    Illich, I. (1970) Deschooling Society. London, Calder & Boyars.

  • 5

    Kozma T. & Radácsi I. (2002) Regionális egyetem. Budapest, Oktatáskutató Intézet.

  • 6

    Kozma T. & Tomasz G. (2000, eds) Szociálpedagógia. Budapest, Osiris Kiadó.

  • 7

    Németh A. & Pukánszky B. (2004) A pedagógia problématörténete. Budapest, Gondolat Kiadó.

  • 8

    Spiró Gy. (2005) Fogság. Budapest, Magvető Kiadó.

  • 9

    Szemere B. (é. n.) Utazás külföldön. Budapest, OSzK MEK. https://mek.oszk.hu/02900/02933/02933.htm [Letöltve: 2023. 12. 15.]

  • 10

    The Petra Project (2021) https://petra.blogs.upv.es/2017/11/09/petra-partners-meeting-at-the-university-of-debrecen/ [Letöltve: 2023. 12. 15.]

  • 11

    Tyler, R. W. (1970) Basic Principles of Curriculum. Chicago, Chicago University Press.

  • Collapse
  • Expand

Senior editors

Editor(s)-in-Chief: Anikó FEHÉRVÁRI

Kutatás közben: Roland HEGEDŰS

Szemle: Gábor TOMASZ

Editorial Board

  • Iván BAJOMI (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
  • Zsuzsanna Hanna BIRÓ (Wesley János Lelkészképző Főiskola)
  • Anikó FEHÉRVÁRI (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
  • Katalin FORRAY R. (Pécsi Tudományegyetem)
  • Roland HEGEDŰS (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Eger)
  • Ildikó HRUBOS (Budapesti Corvinus Egyetem)
  • Zoltán GYÖRGYI (Debreceni Egyetem)
  • Tamás KOZMA (Debreceni Egyetem)
  • Gergely KOVÁTS (Budapesti Corvinus Egyetem)
  • Péter LUKÁCS (Wesley János Lelkészképző Főiskola)
  • Péter Tibor NAGY (Wesley János Lelkészképző Főiskola)
  • István POLÓNYI (Debreceni Egyetem)
  • Géza SÁSKA (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
  • Marianna SZEMERSZKI (Oktatási Hivatal)
  • Krisztián SZÉLL (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
  • Gábor TOMASZ (Oktatási Hivatal)
  • Zsuzsanna VEROSZTA (KSH Népességtudományi Kutatóintézet)

Institute: ELTE Neveléstudományi Intézet
Address: Kazinczy u. 23-27. H-1075 Budapest, Hungary
Phone: (06-1) 461-4500
Fax: (06-1) 461-4528

Educatio
Publication Model Gold Open Access
Submission Fee none
Article Processing Charge none
Subscription Information Gold Open Access

Educatio
Language Hungarian
Size B5
Year of
Foundation
1991
Publication
Programme
2020 Volume 29
Volumes
per Year
1
Issues
per Year
4
Founder Eötvös Loránd Tudományegyetem
Founder's
Address
H-1053 Budapest, Hungary Egyetem tér 1-3.
Publisher Akadémiai Kiadó
Publisher's
Address
H-1117 Budapest, Hungary 1516 Budapest, PO Box 245.
Responsible
Publisher
Chief Executive Officer, Akadémiai Kiadó
ISSN 1216-3384 (Print)
ISSN 1419-8827 (Online)