Anonymus Gesta Hungarorum című munkája a magyar nyelvtörténet korai forrásai közé tartozik. Latin nyelvű szövegében nagy számban fordulnak elő magyar nyelvű tulajdonnevek, amelyek a magyar nyelvtörténet és névtörténet számára nélkülözhetetlen forrásanyagot jelentenek. A geszta magyar nyelvi anyagát (ezek főként tulajdonnevek) az elmúlt bő évszázadban sokan vizsgálták, és közöttük kétféle kutatói szemléletet figyelhetünk meg. Voltak, akik Anonymus elbeszélését és a benne említett helyneveket, személyneveket történetileg hitelesnek, ráadásul kronológiailag a honfoglalás korára vonatkoztathatónak fogadták el; mások arra mutattak rá, hogy a helynevek Anonymus saját korára (a 13. század első évtizedeire) hitelesek, a személyeket és neveiket azonban jórészt helynevek alapján alkotta meg P magister, és az eseményleírásai is jobbára a saját fantáziájának termékei. A tanulmányban tudománytörténeti megközelítést alkalmazva azt mutatom be, hogy a Gesta Hungarorum nyelvtörténeti forrásértékének megítélése miként változott az elmúlt bő évszázadban. Ennek során a magyar nyelvtörténet kiváló tudósainak munkásságára támaszkodom, és a tudományos kutatások módszerbeli-szemléleti átalakulását helyezem a középpontba. Írásom végén arra is kitérek, hogy mik azok a közelítésmódok, amelyekkel a geszta nyelvtörténeti értékelése megnyugtatóan elvégezhető.
Anonymus’s Gesta Hungarorum is one of the earliest sources on the history of the Hungarian language. Its Latin text contains a large number of Hungarian proper names, which constitute an indispensable source material for Hungarian historical linguistics and onomastics. The Hungarian language material of the Gesta (mainly proper names) has been extensively studied by scholars over the past century or so, and two different approaches to its interpretation have emerged. Some scholars have accepted Anonymus’s narrative, together with the toponyms and anthroponyms mentioned in it as historically authentic and chronologically linked to the period of the Conquest. Others have argued that the place names may be regarded as authentic for Anonymus’s own time (the early decades of the thirteenth century), however, Magister P. created the characters and their names largely on the basis of place names, and that his descriptions of events are also largely the product of his own imagination. In this paper, I take a history of science approach to show how the value of the Gesta Hungarorum as a source of linguistic history has evolved over the past century. In doing so, I draw on the work of prominent scholars of Hungarian historical linguistics and focus on the methodological and conceptual transformation of scholarly research. Finally, I will also discuss the approaches that can be used to provide a reliable historical linguistic assessment of the Gesta.
Benkő Loránd (1966). „Az anonymusi hagyomány–és a Csepel név eredete”. Magyar Nyelv, 62, 134–146.
Benkő Loránd (1994). „Anonymus gesztája nyelvészeti revíziójának szükségességéről”. Magyar Nyelv, 90, 131–137.
Benkő Loránd (1995). „Mi a helyzet Zalán vezér neve és személye körül”. Magyar Nyelv, 91, 402–411.
Benkő Loránd (1997). „Anonymus beszélő személynevei”. Magyar Nyelv, 93, 144–154.
Benkő Loránd (1998a). Név és történelem: Tanulmányok az Árpád-korról. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Benkő Loránd (1998b). „Hogyan is hívták Árpád dédunokáját”? Magyar Nyelv, 94, 157–165.
Benkő Loránd (2002). Az ómagyar nyelv tanúságtétele: Perújítás Dél-Erdély korai Árpád-kori történetéről. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 29.) Budapest: MTA Történettudományi Intézete.
Benkő Loránd (2003a). Beszélnek a múlt nevei: Tanulmányok az Árpád-kori tulajdonnevekről. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Benkő Loránd (2003b). „Doboka és társai”. Magyar Nyelv, 99, 393–412.
Benkő Loránd (2009). A Szovárd-kérdés: Fejezetek egy ómagyar nemzetség történetéből. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Hoffmann István (2012). „Benkő Loránd, a névkutató”. Magyar Nyelv, 108, 138–145.
Karácsonyi János (1925). „Szatmár város eredete”. In: Dr. Lukinich Imre, szerk. Emlékkönyv dr. Gróf Klebelsberg Kuno negyedszázados kultúrpolitikai működésének emlékére születésének ötvenedik évfordulóján. Budapest: Rákos Jenő Budapesti Hirlap Ujságvállalata Nyomdája, 215–223. https://mtda.hu/books/emlekkonyv.pdf
Kristó Gyula (1980). Levedi törzsszövetségétől Szent István államáig. Budapest: Magvető Könyvkiadó.
Kristó Gyula (2003). „Karold, Doboka, Keán” és társaik. Magyar Nyelv, 99, 50–56. https://www.c3.hu/~magyarnyelv/03-1/kristo.pdf
Melich János (1921). „Bolgárok és szlávok”. Magyar Nyelv, 17, 1–15., 65–78.
Melich János (1925–1929). A honfoglaláskori Magyarország. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia.
Pais Dezső (1926). Magyar Anonymus: Béla király jegyzőjének könyve a magyarok cselekedeteiről. Budapest: Magyar Irodalmi Társaság.
Pais Dezső (1928). „Ősbő: Az anonymusi honfoglaláshagyomány hiteléhez”. Magyar Nyelv, 24, 92–175., 92-95., 169–175.