A Magyar Tudományos Akadémia két évszázados történetét végigkíséri a népdalok összegyűjtésének és kiadásának felvállalása, intézményi támogatása. A 19. századi, a reformkorban gyökerező kezdeményezéseket követően a népzenetudomány mint önálló diszciplína a 20. század első éveiben kezd nemzetközileg is egyre inkább jelen lenni, megerősödni. Magyarországon a rendszeres, szakmailag megfelelően dokumentált és egyúttal hangfelvétel rögzítésével (fonográf) együtt végzett gyűjtéseket 1896-tól kezdte meg Vikár Béla etnográfus, műfordító, nyelvész. Kodály Zoltán és Bartók Béla követték őt 1905-től, illetve 1906-tól. Példájukat további kiváló zeneszerzők, nagy műveltségű zenészek követték (Lajtha László, Molnár Antal, Járdányi Pál, Veress Sándor), ezért már a kezdetektől fogva nagy hang-súlyt kapott a gyűjtött anyag zenei értelmezése, zenei alapú elrendezése, és ennek alapján a magyar népdalanyag kiadása, utalva a 19. századi kezdeményezésekre. Az MTA az 1930-as évek elejétől vállalta fel ismét hivatalosan az egyetemes magyar népdalgyűjtemény ügyét, aminek köszönhetően 1934-től Bartók Béla az MTA-n folytatta a kiadást előkészítő rendezési munkákat, a korábbi és az akkoriban beérkezett gyűjtések revízióját, feldolgozását. A háború után Kodály vezetésével folytatódott a munka, és 1951-től elkezdődött a népdalok kritikai összkiadása A Magyar Népzene Tára címmel. 1953-ban alakult meg az MTA Népzenekutató Csoportja, amely immár hivatalosan is a népdalkiadvány-sorozat szerkesztéséért, kiadásáért, az egyre bővülő és idővel nemzeti jelentőségűvé vált népzenei gyűjtemény gondozásáért felelt. Ezt a munkát 1974, az egyesített Zenetudományi Intézet létrehozása óta az intézet különböző elnevezéssel működött folklórosztályai végezték és végzik, jelenleg a HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet Népzene- és Néptánckutató Osztály és Archívumon belül.
The Hungarian Academy of Sciences (HAS) has a two-century-old history of collecting and publishing folk songs. Building on the initiatives of the nineteenth century, the study of folk music became a discipline in its own right, gaining international significance at the beginning of the 20th century. In Hungary, the ethnographer, translator, and linguist Béla Vikár began systematically collecting folk songs in 1896, recording them on a phonograph and professionally documenting them. He was followed by Zoltán Kodály and Béla Bartók, who began their own collections in 1905 and 1906 respectively. Inspired by their work, other accomplished composers and musicians, such as László Lajtha, Antal Molnár, Pál Járdányi, and Sándor Veress, contributed to the growing body of folk music research, focusing on the musical interpretation, arrangement, and publication of Hungarian folk song material—efforts rooted in nineteenth-century traditions. In the early 1930s, the HAS again assumed an official role in the collection of Hungarian folk songs. From 1934, Béla Bartók directed the editing, revision, and processing of both historical collections and new contributions at the Academy. After the Second World War, this work continued under Kodály's leadership, leading to the publication of the critical edition of folk songs in the series A Magyar Népzene Tára in 1951. In 1953, the Folk Music Research Group of the HAS was established, taking official responsibility for editing and publishing this series, as well as overseeing the growing national folk music collection. Since 1974, when the unified Institute of Musicology was established, this work has been continued in the folklore departments of the Institute, now organized under the Archives and Department for Folk Music and Folk Dance Research of the Institute of Musicology, RCH, HUN-REN.
Bartalus István (1873). Magyar népdalok. Egyetemes gyűjtemény. Első kötet. Budapest: Tettey Nándor és társa.
Bartalus István (1896). Magyar népdalok. Egyetemes gyűjtemény. Hetedik kötet. Budapest: Pesti Könyvnyomda Részvény-társaság.
Bartha Dénes, szerk. (1935). A XVIII. század magyar dallamai. Énekelt versek a magyar kollégiumok diák-melodiáriumaiból (1770–1800). Budapest: Magyar Tudományos Akadémia.
Bartók Béla – Kodály Zoltán (1913/1982). „Az Új Egyetemes Népdalgyűjtemény tervezete”. In: Kodály Zoltán: Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok. II. Sajtó alá rend. Bónis Ferenc. Budapest: Zeneműkiadó, 48–52.
Bartók Lev (1976). Bartók Béla levelei. Szerk. Demény János. Budapest: Zeneműkiadó.
Bereczky János (2013). A magyar népdal új stílusa I–IV. Budapest: Akadémiai Kiadó (CD melléklettel).
Dalos Anna (2015). „Kodály Zoltán, a tudós zeneszerző”. In: Uő: Kodály és a történelem. Tizenkét tanulmány. Budapest: Rózsavölgyi és Társa, 45–54.
Dalos Anna (2022). Kodály Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke (1946–1949). Musicologica Hungarica 3. Budapest: Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet.
Erdélyi János (1846–1848). Népdalok és mondák. I–III. Magyar Népköltési Gyűjtemény. Pest: Kisfaludy Társaság.
Járdányi Pál (1961). Magyar népdaltípusok. I–II. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Kodály Zoltán (1943/2007). „Magyar zenei folklore 110 év előtt”. In: Uő: Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, II. Sajtó alá rend. Bónis Ferenc. Budapest: Argumentum Kiadó, 155–183.
Kodály Zoltán (1951/2007). „Gyermekjátékok. Előszó A Magyar Népzene Tára I. kötetéhez”. In: Uő: Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, II. Sajtó alá rend. Bónis Ferenc. Budapest: Argumentum Kiadó, 184–197.
Kodály Zoltán (1989). Közélet, vallomások, zeneélet. (Kodály Zoltán hátrahagyott írásai). Szerk. Vargyas Lajos. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó.
Kovács Sándor (1991). „A Bartók-rend kialakulásának története”. In: Bartók Béla: Magyar népdalok Egyetemes Gyűjtemény. I. Sajtó alá rend. Kovács Sándor – Sebő Ferenc. Budapest: Akadémiai Kiadó, 13–31.
MÉL (1982). Magyar Életrajzi Lexikon. 2. L–Z. Második, változatlan kiadás. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Paksa Katalin (1988). Magyar népzenekutatás a 19. században. Műhelytanulmányok a magyar zenetörténethez 9. Budapest: MTA Zenetudományi Intézet.
Péteri Lóránt (2000). „Adalékok a hazai zenetudományi kutatás történetéhez (1947–1969)”. Magyar Zene, 38/2, 161–190.
Péteri Lóránt (2015). „Adalékok Rajeczky Benjamin és az MTA Népzenekutató Csoportja kapcsolatához”. Magyar Zene, 53/3, 305–322.
Richter Pál (2014). „Analóg felvétel – digitális adat. A Zenetudományi Intézet Népzenei és Néptánc Archívuma”. In: Zenetudományi Dolgozatok 1978–2012. Szerk. Kiss Gábor. Budapest: MTA BTK Zenetudományi Intézet, 177–194.
Richter Pál (2024). „»Ha ló nincs, a szamár is jó«. Kodály Zoltán és Nemzetközi Népzenei Tanács elnöki tisztsége (1961–1967)”. Magyar Zene, 62/2, 204–212.
Riskó Kata (2020). „Elágazó utakon. A magyar népzenekutatás 1930 és 1945 között”. In: Dalos Anna – Ozsvárt Viktória, szerk. Járdányi Pál és kora. Tanulmányok a 20. századi magyar zene történetéből (1920–1966). Budapest: Rózsavölgyi és Társa, 241–258.
Seprődi János (1908). „A magyar népdal zenei fejlődése. Első közlemény”. Erdélyi Múzeum, 25/5, 293–327.
Seprődi János (1915). „Népköltési gyűjteményeink hiányai”. Erdélyi Múzeum, 32, 164–206.
Sz. Farkas Márta (1976). Bartalus István. A múlt magyar tudósai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Szalay Olga (2003). „Kodály Zoltán és a Tudományos Akadémia szerepe a népdal-összkiadás megindításában 1930 és 1940 között”. In: Zenetudományi dolgozatok. Tanulmányok az MTA Népzenekutató Csoport megalakulásának 50. évfordulójára I. Szerk. Richter Pál – Rudasné Bajcsay Márta. Budapest: MTA Zenetudományi Intézet, 127–186.
Szalay Olga (2004). Kodály a népzenekutató és tudományos műhelye. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Tallián Tibor (2001). A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének rövid története. https://www.zti.hu/files/zti/MTA_ZTI_Tortenete.pdf